Főtér - Page 2
VILLAINS HAVE A VISION FOR THE WORLD. HEROES DON'T, THEIR ONLY GOAL IS TO STOP THE VILLAINS FROM REACHING THEIRS.


üdvözlünk téged
vándor lélek

Jelenleg éppen egy a DC világával foglalkozó szerepjátékos oldalon nézelődsz. Az utóbbi évek DC termése az új és sikeres sorozataival, a közelmúltban mozikba került és az előre beharangozott filmjeivel lehetővé tette, hogy nem csak a képregények rajongói, de az izgalmakkal és szuperhősökkel teli műsorok szerelmesei is közelebb kerülhessenek ehhez a világhoz, híres és kevésbé ismert karaktereihez. Ha csak egyet is ismersz vagy kedvelsz a mostanában futó Arrow, The Flash, Supergirl vagy Legends of Tomorrow sorozatok közül, ha szívesen csöppennél bele Superman, Batman és a Justice League világába, ha van bátorságod találkozni a Suicide Squad tagjaival, ha kipróbálnád magad a hősök, az áldozatok, vagy éppen a gonosztevők között, különleges képességekkel, vagy anélkül, közöttünk a helyed. Válassz egyet a rengeteg szabad canon karakter közül, nézz szét a keresettek között, vagy hozz saját karaktert! Mi várunk rád!

Az oldal alapítása:
2015. március 01.

oldalunk videója
nézd meg bátran

Belépés
karakterem neve:
jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
csicseregj valamit
üzenj bátran




erre barangolók
Ki van itt?

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot







utolsó bejegyzések
Üzenetek
Szomb. Jan. 21, 2017 10:09 pm
Pént. Jan. 20, 2017 4:27 pm
Pént. Jan. 20, 2017 1:05 pm
Pént. Jan. 20, 2017 1:03 pm

a változás szele
kalandunk

Ősrobbanásként köszöntött be a változás National, Star, Central City, Gotham és Metropolis városaiba. De az igazság az, hogy valami alapjaiban változott meg a világban – minden világ és minden univerzum eltorzult a valóságtól. Portálok nyíltak meg a semmiből, és szippantottak magukba embereket, hogy az ismeretlenbe rántsa őket, vagy éppenséggel hánytak ki magukból olyan személyeket, akik nem a saját világukba tartoznak. És a múlt… a múlt is változott. Nem érted, hogy mi ez az érzés, valahol ott a lényed mélyén – aki voltál, az kezd elhalványulni, eltűnni… számos emlékképeddel együtt. Tudod, hogy ki voltál valaha, de már nem érzed azt, hogy többé valóságos lenne, olyan mindössze, mint valami őrült álom, amely arra figyelmeztet, hogy ne veszítsd el önmagad, ne felejtsd el azt, aki valaha voltál. De késő, mert az idősíkok összemosódtak, és már semmi sem az, aminek látszik. És senki sem az, aki egykoron volt.

Are you ready?

legtöbbet író userek
gyorsíróink

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
az ősz oscarai
legjobbjaink

• Az ősz női canon karaktere •
caitlin snow
killer frost

• Az ősz férfi canon karaktere •
bruce wayne
batman

• Az ősz saját karaktere •
zara tepes
the vamp

• Az ősz keresett karaktere •
gwendolyn summers
the double agent

• Az ősz előtörténete •
alex danvers
agent danvers

• Az ősz párja •
dommiel dragomir
june moone


Share| .

Főtér



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

Poszt témája: Re: Főtér •• Szer. Máj. 20, 2015 3:18 am ••

*Ezzel a beszélgetéssel továbbra sem jutottak sehova, hiszen különböztek egymástól. Selina a szórakozásnak és a kihívásoknak élt, időnként ezek által vezetve alkalmi hőssé, vagy anti-hőssé vált, de sosem ragadt le egy oldalon. Bruce pedig pont az az ember volt, aki bármikor felöltötte még a bűnbak szerepét is, ha azzal a város jólétét szolgálta. Több mint 7 évig volt a város fekete báránya, hogy elrejtse Dent tetteit... Gotham fehér lovagja ugyan is beleőrült Joker tetteibe, és meg akarta ölni Gordon-t és a családját is... Természetesen ez a dolog, már rég idejét múlt, hisz Bane kikiáltotta Gothamben a titkot, s a város a feje tetejére állt... Ami utána történt csodának volt mondható, hisz sikerült megállítani azt az őrültet és Gotham feltámadt poraiból...*
- Nem hagytam magára Gothamet... megfelelő ember kezébe adtam... -
*Ennél többet nem akart elárulni Robinról. A férfiről, akiben megbízott, s legalább olyan tehetséges volt a bűnözők üldözésében, mint ő maga. S mivel Robin védte Gothemet, csend honolt az éjszakában... Egy maffiózó, vagy bűnöző sem mert harcra kelni egy szimbólum ellen... Különösen Bane óta, aki a város elfoglalása után bukott el, tehát sikerült neki, mégis megállították...*
- Ez nem kaland... Ez háború... Több taggal rendelkeznek... de ha minden egyes ember ezt mondja magának, akkor senki sem harcol, és ők nyernek... -
* Átlátta a nő észjárását, de ő nem látta át Bruce-ét, a hosszú ismeretségük ellenére a Macskanő sosem értette Batmant.. legalábbis nem azt az oldalát, amely miatt felvette a kesztyűt a gonoszok ellen. Talán soha nem is fogja megérteni, hiszen mindenkit a saját életének eseményei befolyásolnak, s mivel Bruce első kézből tapasztalta meg, hogy mennyire gonosz ez a világ, saját világlátására formálta Batmant is.
Közben Selina megint a közvetlen közelében van, s a páncéljára helyezi a kezét. Bruce inkább volt konzervatív és romantikus alkat, mint flörtölő, csak ritka az álcája miatt adta elő a playboyt. S mikor Batmanként tette a dolgát végre kibújhatott ez alól a szerep alól.*
- Ez nem játék... Ha ugyan azt tervezik, mint Gothamben akkor az egész város el fog pusztulni, és sokan halnak majd meg... Ezért vagyok itt... ezt fogom megakadályozni... -
*Miközben ezt mondta, megfogta Selina csuklóját... Nem szorította, semmi erőt nem vitt a mozdulatba, csak jelzésként, hogy vegye komolyan a szituációit... *
- Nem üzletelek... Csak tudni akartam, mennyire kerültél kapcsolatba ezekkel az emberekkel... -
*Fejezte a mondandóját, majd indulni készült, kilépve Selina elől megindult az épület pereme felé. *
✻ hozzászólások :
40
✻ kereslek :
-
✻ tartózkodási hely :
Central City
✻ foglalkozás, hobbi :
Cégvezetés
✻ karakter arca :
Karl Urban
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Főtér •• Szer. Máj. 20, 2015 2:16 am ••

Csendesen hallgatom, szinte ragadozó tekintettel figyelve, tartva a szemkontaktust. Kérdésemre, hogy mi lesz Gothammel, egyszerű választ adott, amin halkan elnevettem magam.
- Szülőhelyünk csak addig lesz ilyen csendes, amíg ki nem derül, hogy most itt ténykedsz.. Utána mint a vírus, amely ellen nincs oltás, újra szaporodni kezd a bűnözés. Mit gondolsz. Ott tudsz lenni egyszerre két helyen is? Vagy hárman? A liga gondolom több tagot tudhat magáénak, mint.. te.- Nem tudom, hogy lehet ilyen naiv! Ezt pont belőle nem néztem volna ki. Neki is jól kellene tudnia, hogy a rossz csak arra vár, hogy a jók megnyugodjanak, leüljenek pihenni, elmenjenek nyaralni, hogy aztán visszatérve nagyobb kárt okozzanak, mint eddig. Meg aztán folyton csak a ligáról beszél. Nem vagyok túlságosan beavatva a dolgokba, de amennyit én észrevettem belőle a múltkori alkalommal, és a nem régivel, egészen biztos, hogy lépéselőnyben vannak. Persze, Gothamből is elűzte őket, ez tény... de vajon meglehet játszani ugyan azokat a lapokat kétszer ebben a játékban? Közben már hátrál is a drága, egyenesen neki a kémény oldalának. Szinte kapva az alkalom után, hogy a férfi "sarokba" van szorítva, már simulok is oda, csábító mosollyal az arcomon, farkas szemet nézve vele. Ó, hát nem édes, hogy félt?
- Tudod, sosem volt kenyerem a nyugodt élet... Szóval nem fogom elhagyni a várost, kérheted bármilyen szépen. Főleg, hogy most már te is itt vagy. Hát kivel fogócskáznék így Gothamben, hm? Nélküled olyan unalmas minden város. Ha tudnád, hogy itt is mennyire unatkoztam! De most úgy tűnik... érdekesebbé válik a hely.- mondom mosolyogva, búgó hangon, miközben kezeim a mellkasára, illetve páncéljára simítom. Kicsit oldalra biccentve a fejem figyelem a kezeim, ahogy lefelé haladnak a testén, most kivételesen nem lopási szándék miatt. Inkább csak játszadozom, az sokkalta szórakoztatóbb. Hisz Batman nem az a fajta, ezt tudom, de azt is tudom, hogy vonzódik, és ezt szeretem kihasználni. Közben pedig az itteni szuperhősökről kérdez, én pedig továbbra is a kezem figyelve válaszolok.
- Csak a Zöld Íjásszal találkoztam eddig. Meglepően ügyes, de ő is csak egy ember... a sebek erre utalnak, amikor kicsit megkaparásztam. Olyan cuccokkal operál, amiket biztos nem a kínai piacon vesz. A valódi személyazonossága.. nos, ha esetleg tudom is, miért árulnám el neked? Üzletelni szeretnél?- utolsó kérdésemet immár úgy teszem fel, hogy a szemeimet leveszem a kezeimről és feltekintek a szemeibe, búgó, már-már édes hangon, s olyan közel hajolva hozzá, hogy az orrunk súrolja egymást. Kíváncsi vagyok, mi a határ, amit feszegethetek jelenpillanatban.
✻ hozzászólások :
96
✻ kereslek :
-
✻ tartózkodási hely :
Most éppen kalandozom
✻ foglalkozás, hobbi :
Tolvaj
✻ karakter arca :
Jessica Alba
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Főtér •• Szer. Máj. 20, 2015 1:52 am ••

*Miután felfedte magát a nő előtt tisztában volt vele, hogy a szokásos kis játékuk következik, amelyet oly sokszor játszottak már még a Gothami időkben. Selina bevett szokása volt vele flörtölni, bár ennél tovább sosem jutottak, mivel Bruce mindig is a korrupció és a város ellenségei elleni harc elkötelezettje volt, míg Selina kedve szerint változtatta az oldalt.
Időnként még Wayne is irigyelte kissé azt a szabadságot, amelyet a nő tudhatott magáénak, de ekkor mindig eszébe jutott, hogy mi történne a várossal, ha ő is így gondolkodna.*
- Gotham jó kezekben van... hosszú évek óta nem volt ilyen nyugodt és csendes... Ennek a városnak nagyobb szüksége van rám... -
*Válaszolt a kérdésére, s közben nyugodtan nyugodtan követte szemével a nőt. Ő tisztában volt a másik személyi azonosságával, míg a nő nem tudta az övét, s ez pont így volt jó. Bár bízott annyira Selinában, hogy tudta nem tenné közzé, vagy tenné pénzé a kilétét, de azt is tudta, hogy az ő biztonsága érdekében is jobb, ha kevesebbet tud. *
- Sokat nem mondhatok... De a liga... Bane egykori társai mozgásba lendültek... nagy erőkkel dolgoznak itt... és lehet hogy a régi mesterem is közel van... ha itt is pusztításra készülnek, jobb felkészülni a legrosszabbra. -
*Folytatja karba fonva a kezét, s a közben körbe érő nő tekintetébe temeti a sajátját.
Ms. Kyle talán a legjobb mestertolvaj volt, akivel volt szerencséje találkozni, de az Árnyakligája sokkal veszélyesebb volt, mint hogy ő ki tudjon bújni a hatása alól. Nem kérhette a segítségét, mert baja eshetett volna, Bruce azonban már harcolt ellenük, s ők képezték, így tisztában volt vele, hogy mire képesek és hogy rendezik az ügyeiket. *
- Meg fogom őket keresni, és innen is elűzöm őket, csak mint Gothamból... ezek az őrültek az igazság nevében ölnek ártatlanokat, és ez már túl mutat Gothamen... -
*Selina nemsokára közvetlenül elé állt, s szokásos szexuális töltetű hangja kíséretében megérintette a páncélját... Természetesen lopható dolgokat keresett, hiszen egy jó mestertolvaj mi mást tenne, pont ezért Bruce hátrált egy lépést.*
- Biztonságosabb lenne számodra, ha elmennél ebből a városból, mielőtt elindulnak itt a dolgok... -
*Mély hangjában egy csepp féltést is vegyített direkt, hogy ezzel próbálja ösztökélni, hogy a nő megfontolja az ötletet. A legutóbbi alkalommal, mikor szembe került a liga egy őrült tagjával, fél Gotham elpusztult, és ki tudja milyen hatásai lehetnek, ha az összes itt tevékenykedő liga tag felveszi a kesztyűt...*
- Hallottál, Arrowról és Flashről? A két igazságosztóról, akik ebben a zónában tevékenykednek? Mit tudsz róluk? -
* Tette fel a kérdéseit. Rengeteg rendőrségi jelentést és rengeteg információt talált a két személyről, bár nem tudta biztosra, hogy kik lehetnek látatlanban, de volt egy sejtése, hiszen mire nem jó ha az ember mögött ott a vagyon, ha nem nyomoztatásra, és legújabb technológiákra, amelyekkel képes megtalálni embereket...
Bruce Wayne mögött ott volt a pénz, s ebből kifolyólag a technológia is erre, azonban látszott, hogy ezek az emberek sem ostobák, s ügyesek abban, hogy hogyan rejtsék el a nyomaikat. *
✻ hozzászólások :
40
✻ kereslek :
-
✻ tartózkodási hely :
Central City
✻ foglalkozás, hobbi :
Cégvezetés
✻ karakter arca :
Karl Urban
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Főtér •• Kedd. Máj. 19, 2015 2:00 am ••

Már már azt hittem, hogy csal a megérzésem, mikor szemem sarkából megláttam az éppen kéménynek dőlő férfit. Oda fordítva fejem meglepve néztem rá, majd teljes testemmel felé fordultam, s végig mértem az... hát se szövetségesnek, se ellenségnek nem mondanám. Inkább amolyan... nem tudom, hogy jellemezzem a kapcsolatunkat. Hol kedveljük, hol a pokolba kívánjuk egymást, de nekem ez így jó. Én ezt szeretem... mert az a férfi, aki egyszerre utál és kötődik, könnyen manipulálható. Sajnos ez az ő esetében... rám is igaz.
- Mint mindig...- ismételtem kis félmosollyal, szinte büszkén kihúzva magam, őt fürkészve.
- De mondd csak, te mit keresel itt? Nem Gotham lakóit kéne megvédened a korruptaktól? Talán követsz?- Utolsó kérdésem nem volt komoly... bár tény, hogy igen csak növelné az egomat, ha maga Batman személyesen jött volna utánam, loholt volna a nyomomban. Azonban sejtem, hogy nálam nagyobb dolgok játszanak közre. Így, elhatározva, hogy ezt mindjárt ki is derítem, egy csábos, bájos mosollyal, kihívó, ringó csípővel, kecses léptekkel közelítek felé, majd kerülöm meg, a kéménnyel együtt, a szemem nem veszem le róla, amíg csak tudom.
- Na és minek köszönhetem a látogatásod, habár sejtem, nem miattam vagy a városban... Hiányoztam talán?- érek körbe a kémény körül, s így egyenesen előtte jelenek meg, szinte hozzá simulva, búgva, szemeit figyelve, miközben kezeim azért egyrészt a páncélt, másrészt elcsórható dolgokat kutat a testén...
✻ hozzászólások :
96
✻ kereslek :
-
✻ tartózkodási hely :
Most éppen kalandozom
✻ foglalkozás, hobbi :
Tolvaj
✻ karakter arca :
Jessica Alba
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Főtér •• Kedd. Máj. 19, 2015 1:40 am ••

*Aznap este, hosszú évek után újra magára öltötte a Sötét Lovag, Batman köpenyét... Több mind egy hónapja érkezett meg a városba, és már rég elterjedt, hogy Bruce Wayne itt van a városba, így már véletlenül sem kapcsolják össze, hogy ő és Batman egyszerre érkeztek a városba.
Talált magának egy megfelelő raktárat, ahol tárolhatta a felszerelését és a Batmobilt is, így akármikor kigurulhatott volna az utcára, ha úgy tartja kedve, azonban úgy döntött ezt még későbbre hagyja, inkább a motorral közlekedik.
Tudta, hogy Selina Kyle, avagy a Macskanő nevezetű mestertolvaj, aki szintén Gothamből érkezett ide. Wayne tisztában volt a kilétével, s azzal, hogy hogyan találja meg ha szüksége van rá. Ma este, a célpontja egy motoros banda volt, amely rótta az utcákat, s nagy mennyiségben kereskedett fegyverrel. Mint minden nagy változás, ebben a városban is kicsiben kell kezdeni..
Megérkezve a raktárba magára öltötte a felszerelését, s a maszkot a fejére húzva, felült a motorra, majd kigurult az üres gyárépület pincéjéből, amelynek ezek után lecsukódott a bejárata.
Nagy sebességgel száguldott végig a főutcán, útközben kocsikat és más motorosokat kerülgetve, akik mind meresztgették a szemüket... Sokan ismerhették Batman történetét, és tudták, hogy mit tett Gothamben, de talán nem hitték el, hogy tényleg ő az.
Hosszú utcákon végigszáguldva, végre elérte a célját, egy éjszakai bárt, amelynek hátsó parkolójában egy csapatnyi motoros, a parkoló másik oldalán pedig egy csapat mexikói maffiózó ácsorgott, s egymással beszélgettek.. Üzletkötés folyt éppen, ez rögtön kiderült...
Felmászott a bár tetejére, s onnan figyelte a két csapat mozgását... Hosszú percekig csak állt, és figyelte mit csinálnak. A fekete köpenyt fújta a szél, mint mikor egy denevér nyitogatja a szárnyait..
Végül nekilódult, s kinyitva a köpenyét, az szárnyakká szilárdult. Így gyors sebességgel légvitorlázott az bűnöző brigád felé...
Pár pillanat múlva levágott maga alá egy füstbombát, s a szárnyakat újra köpennyé változtatva földetért... Itt gyors mozdulatokkal intézte el az első áldozatát, majd szépen sorjában egyesével elkapta mindegyiküket... A füsttől mindegyik eszét vesztve kapkodott és fuldoklott, s nem is figyelt a védekezésre...
Hamar lerendeződött a verekedés, s Batman összekötözve őket egyesével ott hagyta őket kupacban a parkolóban. Útközben a bárból kitódult egy tömeg, akik közül többen tárcsázták a rendőrséget, így Batmannak már csak el kellett tűnnie. Egy pillanat múlva a motoron is volt, és már száguldott is keresztül a városon. Történetesen úgy gondolta, ideje meglátogatni egy régi ismerőst, vagy talán csak ránézni, hogy nem sántikál-e rosszban.
A főtérre érve az egyik mellékutcában elrejtette a járművét, majd kilőve egy kötelet a tető felé, felhúzta magát egy magas épületre... Onnan bámult alá a mélységbe, de messziről felismerte Selina Kyle-t...
Egy alacsonyabb tetőn guggolt és kémlelt körbe, talán pont azért mert felfedezte a jelenlétét..
Bruce pedig egy hang nélkül levetődött, s ahogy egy Árnyliga által kiképzett emberhez illik, hang nélkül ért földet... Majd két lépésnyire Selina mögött megállt, és nekitámaszkodott egy kéménynek... *
- Veszélyes játékot űzöl... mint mindig... -
*Hangja halk volt, és rekedtes, mint minden alkalommal, mikor magára öltötte a Batman kosztümöt... *
✻ hozzászólások :
40
✻ kereslek :
-
✻ tartózkodási hely :
Central City
✻ foglalkozás, hobbi :
Cégvezetés
✻ karakter arca :
Karl Urban
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Főtér •• Hétf. Máj. 18, 2015 11:51 pm ••

Nem gondoltam volna, hogy ez a város is tud annyira izgalmas lenni, mint Gotham. És igazam volt, ez a város borzasztóan unalmas. A rendőrök együgyűek, a "szuperhősök" manipulálhatóak.. na jó, ezt inkább a javára írom a városnak. Nincs is annál jobb érzés, amikor kétségeket ébresztesz valakiben... Jó volt eljátszadozni Oliverrel, a Zöld Íjásszal, a rendőrséggel.. na meg persze ott van Ra's al Gul, aki innentől csak Rasi. Na az a pasas nem semmi. Most még is, itt sétálok a főtéren a házak tetején, beöltözve szokásosan, éjszaka, nézegetem a bezárt boltok kirakatait. Mennyi is lehet az idő? Hajnali 3 körül. Az utca kihalt, tökéletes, hogy betörjek valahová, hogy csillapítsam pénzéhségem. Ha ezt.. lehet egyáltalán így nevezni. Régen a megélhetés miatt loptam, aztán azért, mert kellett, most meg már inkább csak kedvtelésből. Megállok az egyik ékszer bolt kirakata mellett, s figyelem a kivilágított csinos ékszereket. Nem igazán fogja meg a tekintetem egy sem, kivéve.. kivéve egy darabot. Egy borostyánnal és macskaszem-kövekkel díszített nyaklánc, fülbevaló szett. Úgy érzem, ez kell nekem, szóval körbe is nézek, mennyire van védve a hely. Ó, ez a riasztó gyerekjáték. Pár perc múlva már üres a kirakat, én pedig ismét a tetőkön sétálok, szütyőmben az ékszerekkel. Épp leguggolok, hogy szétnézzek a téren ismét, mikor egy furcsa érzés kerít hatalmába. Figyelnek... ez az érzés azért furcsa, mert általában én vagyok az, aki settenkedik és figyel másokat. Felállok, s körbe nézek kutatva az illető után az éjszakában.
✻ hozzászólások :
96
✻ kereslek :
-
✻ tartózkodási hely :
Most éppen kalandozom
✻ foglalkozás, hobbi :
Tolvaj
✻ karakter arca :
Jessica Alba
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Főtér •• Vas. Máj. 03, 2015 12:34 am ••

Szabad Játéktér!
Vendég
live like legends


Poszt témája: Re: Főtér •• Szomb. Máj. 02, 2015 2:27 pm ••





Diana
Matthias


Beszélgetni szerettem volna vele, de szépen lassan elfelejtettem már milyen valakivel a társalgás, amikor nem gyűlik másodpercenként a szorongató félelem a gyomromba, nem érzem azt, hogy minden egyes mondattal növelem az esélyét annak, hogy Tim még dühösebb legyen, mint amennyire alapvetően dühös volt rám. Pedig most még itt sincs. Nagy árat fizettem azért, hogy egykor a látszat boldogságból hozzá menekültem. Ostoba voltam, túl fiatal és túlságosan befolyásolható. Ha másképp tehetnék bármit…ha másképp tehetnék…mindent! Ostoba és buta képzelgés és ezt én is nagyon jól tudom, mégis minden alkalommal amikor távol vagyok, távol lehetek tőle, eljátszom a gondolattal, hogy mennyivel könnyebb lenne nélküle. Ugyanakkor ezek az órák rádöbbentenek, hogy mennyire nem tudnék mit kezdeni magammal. Elvesztem valahol az évek alatt amíg magamra öltöttem Mrs Barry tökéletes maszkját mely alá elrejthettem a könnyeimet az ütések nyomán született sebeket, azt az arcot aki valójában voltam, aki már egy ideje soha nem mosolygott. Most mégis próbáltam vigasz lenni, valamiféle biztatás egy vadidegennek, akit az utcán találtam, aki mellett nem tudtam elsétálni, pedig az agyam utolsó kis szegletében az a parancs lüktetett, hogy fuss ostoba, fuss amíg teheted, mert ha későn érsz haza, ha akár tíz perccel később fordul a kezedben a kulcs, a zár kattan és meghallom Tim félig részeg üvöltését a nappaliból. Majd összerezzenek, megpróbálok valahogyan magyarázatot adni hol voltam idáig…és látom szinte lelki szemeim előtt ahogyan a kezéből repül a pohár és az aranyló ital mint a megalvad vér terül majd szét a nappali hófehér bolyhos szőnyegén. Kicsit talán a szokásosnál is jobban összerezzenek a gondolatra, és az utolsó métereket ezen jövendőbeli emlékek súlya alatt teszem meg. Az idő a legnagyobb ellenségem, az idő amiből mindig olyan kevés jut magamra, és amelyből a mai napon az összeset ennek a vadidegen férfinak ajándékoztam, akit Jeffersonnak hívnak. Nem fogom elfelejteni a nevét, noha esélyt sem látok rá jelenleg, hogy ennél a pár óránál többet tölthessek újra vele. De miért is akarnám? Csak tudni, hogy jól van, hogy akik ezt tették vele, azok nem keresték fel újra, nem bántották, nem okoztak neki újabb sebeket. Mintha az ő állapota függött volna az enyémtől, pedig egyszerűen csak sajnálat ébredt bennem, mert a sebekben a sajátjaimat láttam viszont. De talán pont ezért volt olyan nehéz megválnom tőle, talán pont ezért érzem azt, hogy szeretnék még maradni, védelmezni. Én…pont én, aki saját maga sem képes magát megvédeni. Segítek neki kiszállni az autóból, a plédet, ami idáig rá volt terítve nem dobom vissza az autóba, hanem a hátára igazgatom. Nekem úgysem lesz már rá szükségem, maradjon csak nyugodtan rajta. Hálás nekem, én meg nem tudom mit válaszoljak. Ha szabadkozni kezdenék akkor az álszent volna, mert valóban segítettem neki, és valóban ha azt vesszük talán életet mentettem azzal, hogy összeszedtem onnan. De nem akarok a terhére lenni, és a szavaiból azt érzékelem, hogy a hálán túl semmi mást nem szeretne mondani nekem. Nem hibáztatom érte, valószínű ilyen helyzetben én is így tennék. Ahogyan így tettem mindig ha valaki a kezét nyújtotta felém. Egy óvatos, finom mozdulattal toltam el. Ne sajnáljanak engem, én kerestem magamnak a hibát, Tim az én választásom volt, az én keresztem amit most is cipelek meg nem szűnően, és hagyom, hogy az élet minden nappal egyre súlyosabbá tegye a számomra. Biztatóan bólintok Jefferson felé, talán még egy kósza, kóbor mosoly is árulkodik arról, hogy szívesen tettem amit tettem, és nem is bántam meg. Csak egyszerűen abban akarok biztos lenni, hogy itt nem árthatnak neki, hogy ez a ház megfelelő menedék lesz a számára. Maradni akarnék? Nem….érzem, hogy nem szeretné. És én sem. Már így is késésben vagyok, ez legalább két óra lesz, amivel nem fogok tudni elszámolni, és az sem fogja megkönnyíteni a beszélgetés elejét, hogy az emberei sem tudtak bemérni….nem fogom tudni eltitkolni, hogy direkt csináltam, hogy kijátszom őt, ez pedig egyet jelent azzal, hogy  a ma éjszakát a pincében fogom tölteni ahogyan mindig.  Összerezzenek, ahogyan a hát felé haladunk, szinte érzem a számban a tömény whiskey-be mártott vatta lassan eltelítő gőzét, ahogyan a fejembe száll, érzem ahogyan a kezeim hátra vannak bilincselve ahhoz a székhez amelyen tavaly kellett áthúzatni a szövetet, mert vérpettyek tarkították. Nem nehéz kitalálni, az én vérem. Nyolc óra, ez fog rám várni…de ahogyan megrázom a fejem igyekszem kiűzni belőle ezeket a gondolatokat, most ez sem számít, kezdem azt hiszem megérteni, hogy ma megmentettem egy ember életét, hogy ott voltam mellette amikor szüksége volt valakire, és ezt Tim ezer pofonja sem lesz képes kiűzni belőlem.
– Cssss ne beszéljen sokat, most még túl fáradt, túlságosan fájnak az ütésnyomok….túlságosan fájdalmas az emlék, a teste számára. Az elméje gyorsabban regenerálódik, általában, bár felejteni sosem fog.- magyarázom, amikor megállunk a kis szerkezet előtt, amibe a belépő kódot kell beütni. Diszkréten fordítom el egy kissé a fejem, nem akarom látni milyen számsor tartozik a házhoz, semmi közöm hozzá, én számára még mindig egy idegen vagyok, aki a segítségére volt, de akkor is idegen. Aki amilyen hirtelen feltűnt, olyan hirtelen távozik is az életéből.  Ő még nem tudja talán, én már igen, hogy sem hálát nem tud kifejezni felém, sem én nem tudhatom meg, hogy vele mi van. Pedig szeretném….majd később. Nem tudom miért, egyszerűen csak nem sétálhatok el mellett úgy, mintha soha nem is láttam. Ha valakin segítünk, valahogyan óhatatlanul belopózik az életünkbe, kibérel magának egy apró széket, és helyet foglal, addig marad amíg szeretne. De ha érzi rajtunk, hogy marasztaljuk, hogy az a szék csak az övé, akkor nem halljuk majd a lépteit távolodni, akkor mindig ott maradna, titokzatos mosolyát ajándékozva nekünk. Azt hiszem így születnek a barátságok. Nem csupán jó és ideális körülmények, között, nem a steril világban, hanem olyan események közepette amelyre nem is számítunk. Ostobaságnak véltem ezeket a gondolataimat, de ettől még ott voltak, ettől még bennem voltak. Mondtam volna neki, hogy bennem bízhat, hogy nálam biztos helyen lesz a titka, de jól tudtam ezt a szavaimmal nem tudom elérni, nem is azzal kell, hanem azzal, hogy megőrzöm. Az igazi bizalom kialakulásához idő kell, vagy pedig bizonyítás. Tőlem mindkettőt megkapja, senkinek nem fogok beszélni róla, még Timnek sem. Ezer más helyen kellene lennem….a gondolat ironikusan megmosolyogtató, mert nem ezer helyen, hanem csupán egy helyen ahova indultam és ahova ma nem érkeztem el, ahogyan egykor sem érkeztem, amikor Mason-el töltöttem az időt. Megint keserűen hasít belém az emlékek teljes kavalkádja, rám borul a múlt, a kék szempár, jeges…egy teljesen tökéletes rideg, jeges nyugalom közepén ülök. Megszűnik idővel…elolvad és távolodik, majd nincs többé. Csak a délutánok maradnak, egy héten kétszer, mint a mai, amelyet Jeffersonnal ajándékoztam. Talán fogalma sincs róla, hogy nem csupán az életét mentettem meg, hanem a legdrágább kincsem egyikét adtam neki: azokat az órákat amelyeket a férjemtől távol tölthetem, saját magam, egyedül. A szabadságom egy apró szeletkéjét. De ezt talán nem is kell tudnia, számára ez olyan lényegtelen, ahogyan számomra az, hogy kik aggódnak most őérte. Nem rám tartozik. Nekem csak a most számít, hogy rendben legyen. Ha ő azt mondja így lesz, én hiszek neki. Nem akarok betolakodni az életébe, úgy érzem, az ajtó bár nyitva áll előttem, nincs jogom átlépni a küszöböt, így aztán tétován állok ott, kezemmel szórakozom, az ujjaim idegesen fűzöm egymásba. Nem akar veszélybe sodorni….már abban vagyok, ez megint egy mosolyra késztet ahogyan lehajtom a fejem, hogy az arcomat takaró arany fürtök közé rejtsem magam, de bólintok a szavaira. Hogyan mondjam el neki, hogy nem találkozhatunk soha többé, hogy a háláját nem fogja tudni sem most sem később sem akkor amikor az egész lezárul kifejezni? Nem ezzel fog veszélybe sodorni, hanem azzal, ha esetleg felhív, ha megjelenik váratlanul, teljesen mindegy milyen okból. Hogyan mondjam el neki, hogy nincs lehetőség, hogy az utam eddig tartott, és amikor megfordulok, hogy visszaüljek az autómba, az számára és számomra egy végleges búcsú lesz? Csak a nevét tudtam, de nekem ez pontosan elég volt, hogy érezzem valakivel jót tettem, ha már magammal képtelen voltam. Fenn kell tartani a távolságot, miattam, miatta, mindkettőnk miatt….pontosan azért, hogy a későbbiekben egyikünknek se legyenek ebből kellemetlen órái.
– Nem kell….igazán nem kell hálásnak lenni Jefferson. Nagyon szívesen segítettem, bár ne kellett volna... ezen körülmények között- tudom, hogy értette mire mondtam, és tudom, hogy azt is kiérezte a hangomból, hogy lemondó éle van, hogy a sóhaj ott rezdül benne, leginkább azért, hogy nem tudhatom hogyan alakul az élete. Felelősnek éreztem magam miatta, nem tudom, hogy miért…egyszerűen úgy gondoltam, jogom van hozzá, hiszen megmentettem.
– Vigyázzon magára, Jefferson! Nekem az a legfontosabb, hogy most már rendben legyen. És akik számára ön fontos…azok érezzék, hogy nem veszítik el. Borzasztó elveszíteni valakit akihez mindennél jobban ragaszkodunk.- mindenkit várnak valahol haza, és bár nem tudtam, hogy vele mi a helyet, hittem abban, hogy vannak szerettei akiknek fontos lehet, hogy életben legyen. Én tudom milyen magányosnak lenni, nem akartam, hogy az ő szerettei ugyanezt érezzék, bár szintén nem tudom miért érdekelt ez engem. Talán mert vannak érzéseim nekem is. Megfordultam és az autóm felé mutattam a karommal, éreztem, hogy indulnom kell, ahogyan azt is, hogy nem akarja, hogy maradjak, én sem akartam.
– Nekem most valóban mennem kell! Viszlát!- megfordultam, hogy elinduljak. Nem hagytam telefonszámot, nem hagytam semmit ami számára segítség lehetett volna, hogy megtaláljon, ha szeretne. Egyetlen kósza mondatot hagytam magam mögött ahogyan két lépés után visszafordultam.
– Az uszodában….minden szerdán és pénteken délután kettőtől ötig. Hármas medence.- csak ennyit mondtam neki. Nem hittem benne, hogy keresni fog, nem hittem benne, hogy viszont látom még, de az élet produkál érdekes helyzeteket, és ennek az esélyét megadtam. Innen rajta múlt, hogy keres vagy sem. Többé nem néztem vissza. Ott hagytam a plédet, ott hagytam a jázmin illatot, és ott hagytam a visszhangját szavaimnak. Az autómba ültem, indítottam, majd a kerekem megint megcsikordult a murván, és visszafelé indultam a városba. Egész úton ez a különös és furcsa találkozás járt a fejemben, meg az hogy gondolatban hallottam miképpen csattan a bilincs zárja a csuklómon a pincénkben. Nyolc óra…ennyit fogok kapni ezért a délutánért. De ez oly kevésnek tűnt azért, hogy megmentettem egy ember életét. Oly kevésnek….

Tag: Matthias|| Music: Paradise|| Külső: Ebben vagyok
Vendég
live like legends


Poszt témája: Re: Főtér •• Pént. Máj. 01, 2015 11:17 pm ••



matthias & diana
Nem akartam túlságosan sokat mozogni, vagy esetleg beszélni, mert azzal csak saját magamnak okozhattam fájdalmat. Mondhatom, hogy szerencsés vagyok, hogy Diana megállt mellettem és nem csak tovább hajtott, mint ahogyan a többség tette volna, de ezzel talán én magam is veszélybe sodorom őt. Valahogy le kell ráznom anélkül, hogy kegyetlennek tűnnék a szemében. Mert hálás vagyok azért, hogy nem hagyott ott a sorsomra, de mégsem vonhatom bele őt ebbe az egészbe. Ahogyan a lányomat sem és Aurora-t sem. Ez a két nő a legfontosabb az életemben és a tudata annak, hogy veszélybe sodorjam őket az őrület szélére küld. Lehet, hogy egy apró gyanakvás is megbújt a cselekedeteimben, hogy még a nevemet sem mondom el neki igazán. Nem mondhatnám, hogy olyan nőnek tűnik, aki megjátszaná magát, de sosem lehet tudni, hogy mit is rejt egy-egy álarc. Ezzel én magam is tisztában vagyok, mert már annyi álarcot viseltem már életemben, hogy azt megmondani sem tudom. Bűnöző voltam egykoron és erre lehet, hogy nem kellene büszkének lennem, de az vagyok, mert jó voltam benne. Persze jelenleg is ura vagyok az életemnek és elég jól csinálom, amit különben most nem lennék itt. Nem lenne annyi pénzem, amennyi. Még csak nyoma sem lenne egy erdei háznak, amit magamnak vettem meg, ha egy kicsit el akarok szabadulni a világtól, de mindezt megengedhetem magamnak. Hogy miért? Mert képes voltam úgy lopni, hogy szinte fel se tűnjön az embereknek. A hamisítványaim pedig a tökéletes mércéjét súrolták. Épp elég időm volt ahhoz, hogy kétszer is eltüntessem magam után a legkisebb nyomokat is, mire észrevették, hogy egyáltalán ott jártam, vagy az egész kép, amit alkottam az hamisítvány. Ha nincs ez az időszakom sosem tudtam volna biztos jövőt nyújtani a lányomnak, de előtte mégis egy különleges maszkot húzok fel, mert úgy csinálok, mintha nem lennék az apja. Félek, hogy csalódást okoznék neki azzal, ha rájönne, hogy nem egyszerűen a nagybátyja hanyagolta el, hanem az édesapja. Ha pedig ez még nem elég, akkor hazudtam is neki egész életében. Ennél rosszabb apa nem is lehetnék szerintem.
A takarót elveszem és óvatosan magamra igazítom. Egyáltalán nem zavar, hogy tényleg egy kisebb tömény illat áramlik belőle. Lehet, hogy több esetben ez kábító lenne, de most valahogy kellemes és megnyugtató hatással van rám. – Köszönöm. – Egy újabb hálámat kifejező szó hagyja el ajkaimat, bár nem mondhatnám, hogy olyan sokat beszéltem volna. Egyedül csak irányt próbáltam neki megmondani meg azt, hogy hol kell vigyázni és ennyi. Bár már épp elég fájdalommal járt ez a kevés szó is, ami elhagyta az ajkaimat. De semmi olyan nem történt, ami miatt pánikba kellene esnem. Kisebb pihenésre van szükségem és utána elég hamar visszarázkódom a megszokott kerékvágásba. Csak meg kell várnom, míg eltűnnek ezek a foltok rólam és hazamehetek a családomhoz, avagy mégsem. Mert, ha most valaki tényleg azt akarja, hogy már megint valami piszkos ügyletben vegyek részt jobb, ha nem jutnak el hozzájuk. Beszélnem kell Aurora-val. Ő megérti majd.. Legalábbis remélni tudom, hogy megérti.
Igazán kedves öntől, hogy így aggódik értem, de azt hiszem innentől kezdve megleszek. Már azért is hálás vagyok, hogy idáig elhozott. – Kicsit mozgolódni kezdek, hogy ne járjon akkor fájdalommal a kocsiból való kiszállás. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy hozzászoktatom magam a lehetséges fájdalomhoz, ami ezzel az egésszel fog járni, de férfi vagyok ki kell bírnom nem nyavalyoghatok, hiszen nem lesz itt senki, hogy nyalogassa a sebeimet. Tökéletesen meg tudom tenni azt magamnak. Mert biztos vagyok benne, hogy a szőke szépség lehet, hogy a segítségemre sietett, de azért biztos vagyok benne, hogy tartott is valahová és nem azt várta, hogy hősként megmenthessen egy kocsiból kivetetett szerencsétlent.
Itt nyugodtan lehetek. Ezt a helyet egyedül én ismerem és immáron ön. Őszintén nem szeretném feltartani magát, mert biztos vagyok benne, hogy több ezer hely van, ahol most lennie kellene. – Valahogy szívesebben tölteném egyedül az éjszakát, mert fájdalmamban már ordítani tudnék, de visszafogom magam, mert azért egy nő előtt mégsem szabad elengedni magam ilyen módon. Főleg egy olyan nő mellett, akit még csak nem is ismerek igazán. Egyedül a keresztnevét tudom és azt, hogy a lelkiismerete nem engedné, ha egy embert csak úgy hátrahagyna, miután látta, hogy milyen jól elbántak vele.
Bármennyire is szeretném visszautasítani a segítségét kénytelen vagyok minimális szinten rátámaszkodni, hogy eljussunk a házig, ahol nemes egyszerűséggel ütöm be a megfelelő kódot a házba való belépéshez. Nem a legbiztonságosabb búvóhely, mert ha rátalálnak könnyen bejuthatnak, de amíg nem tud róla senki nem hiszem, hogy olyan nagy baj lehet belőle. – Igazán hálás vagyok a segítségéért és viszonoznám is nagylelkűen.. Mindezt azonban csak akkor tudom, ha ez az egész lezárult, mert nem akarom veszélybe sodorni önt. Tehát, ha elérhetem önt valahol a későbbiekben, vagy valami más.. – Nem akarok tolakodó lenni, mert lehet, hogy ő is szeretné fenntartani a távolságot kettőnk között valami miatt, úgyhogy ha nem is kívánja a hálámat én akkor is tartozni fogok neki egy életen át még akkor is, ha lehet többet nem is találkozunk.

† Note: béna
©


✻ hozzászólások :
162
✻ kereslek :
the way back to my wife
✻ tartózkodási hely :
✶ central city ✶
✻ foglalkozás, hobbi :
✶ ceo & art forger ✶
✻ karakter arca :
✶ matt bomer ✶
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Főtér •• Szer. Ápr. 29, 2015 9:15 pm ••





Diana
Matthias



Legalább a nevére emlékszik, ez mindenképpen jó jel volt számomra, úgyhogy amikor bemutatkozott igyekeztem biztatóan óvatosan mosolyogni is rá. Teljesen össze volt törve, és láthatóan össze is zavarodva, ami nem lepett meg, különös és furcsa hasonlóság volt a saját ugyanilyen dolgaimmal, és persze ahogyan a vért törölgettem az arcáról, néha megállt a kezem a mozdulat nyomán, talán már közben is éreztem, hogy hibát követek el, hogy ezt nagyon meg fogom utólag bánni. Nem azt, hogy segítettem, hanem azt, hogy beültettem az autómba, és éppen arra készülök, hogy a városból kifelé tartsak amerre majd ő mondja. Az egy dolog volt, hogy oda eljutunk, de nekem még vissza is kell keverednem a városba, és ha szerencsém van, akkor ezúttal nem lesz olyan könnyű bemérniük. Ha mozgásban voltam, akkor ennek az esélye még inkább csökkent. A férjem paranoiája néha beteges méreteket öltött, de valahogyan nem tudtam miképpen kezeljem, hogyan lennék képes elszakadni tőle, hogy lennék képes arra, hogy saját életet kezdjek valahol máshol? Még azt sem tudtam, hogy azt hogyan kell, rengeteg dolgot képtelen lettem volna egyedül intézni, egyedül boldogulni benne, mert ha azt nézzük akkor a szektából való kiszakadásom után mindent Tim felügyelt, Tim intézett, az egész életemet neki szenteltem, rá építettem, és néha olyan érzésem volt, mintha már egy egész életet tudhatnék a hátam mögött, éppen ezen dolgok miatt is. Nem kellett volna beleegyeznem, mégis, amikor Jefferson azt mondta vigyem el abba a városon kívüli házba, a fejem magától bólintotta az igent. Indítottam, sebességbe raktam az autót, még egy utolsó pillantást vetettem oldalra rá, hogy lássam valóban jól van, esetleg mégsem annyira stabil az állapota mint ahogyan első ránézésre gondoltam, mert akkor mondjon bármit nem az erdei házba, hanem egy kórházba viszem. De azon kívül, hogy még voltak fájdalmai, és persze a fájdalomcsillapító lassan egy picit eltompította, nem nagyon láttam rajta semmi aggasztó nyomot, talán csak ahogyan nézett. Megismerem azt a tekintetet amikor nem bíznak bennem, amikor a férjem rám néz pontosan ugyanezt látom a tekintetében: nem hisz nekem. Ezt jobbára annak tudtam be az autómban ülő férfi esetében, hogy egy kisebb sokk alatt lehet, mert alaposan helyben hagyták. A város forgalmasabb részén araszoltunk kifelé, a négysávos ebben az időpontban a leggyérebb, és amilyen szerencsém van visszafelé dugul majd be. Előre figyeltem az útra, és egyelőre, legalábbis egy kis ideig nem kezdeményeztem vele külön beszélgetést. Nem faggattam, hogy kik tették ezt vele, legfőképp arról nem kérdeztem, hogy miért? Nem mindennapos dolog, hogy egy megkötözött embert dobnak ki egy autóból a város egyik mozgalmas főterén. Oldalra sandítottam, és láttam miképpen kucorodik össze az ülésen, és valahogyan összeszorult a szívem, sajnáltam, őszintén. Nem kellene most ezzel foglalkoznom, csak elviszem oda ahova kéri, nem tartozom érte felelősséggel, én egyszerűen csak véletlenül jártam ott. Hátrapillantottam a hátsó ülésre, és miközben egy kicsit lelassítottam és fél szemmel az utat követtem hátranyúltam a mögöttem lévő lábrészhez, és egy puha, vékony műszálas mélykék szőrme takarót ráncigáltam onnan elő, és fel nyújtottam, félig már rá is terítettem.
– Ezt használja nyugodtan, Jefferson. Igaz, hogy itt volt mögöttem, de valószínű leeshetett. Kicsit erőteljes jázmin illata van tudom, nézze el kérem!- több magyarázatot nem is fűztem hozzá, csak nyeltem egy nagyot, mert emlékeztem mikor került az a takaró oda. Amikor legutóbb az autóm hátsó ülésén kellett büntetésből aludnom, egy rosszul sikerült parti után, és csak ez a takaró volt az apró bébidoll felett, amit viseltem. Télvíz idején, mínusz fokok közepette a fűtetlen autóban. A jázmin pedig a törött parfümös üvegem tartalmáról került rá, amit Tim vágott a falhoz miután azt üvöltötte, hogy egy ócska cafka vagyok. Mindezt azért mert szóba mertem állni az egyik rendőrszázados egyetemista fiával. Ez az ember egyre elviselhetetlenebb volt, és már a gondolat is, hogy egy idegen férfi ül az autómban, gyomorgörcsöt okozott nálam, kivált most, hogy megéreztem a jázmin illatát, és eszembe juttatta azt az estét. Mélyet lélegeztem, erre most végképp nincs idő, sem pedig lehetőség, hogy azon az estén meditáljak, még akkor sem, ha képtelen vagyok túl lenni rajta…de nem csak azon az egy estén, hanem a napokon, az összes napon, amit mellette kell eltöltenem. Futnék én már bárhova, érzem a cérna, amelyen a türelmem törékeny apró cseppje egyensúlyozott, annyira vékony már, hogy kevés is elég lenne, hogy elszakadjon. De még mindig nem éreztem hozzá magam erősnek, és azt hiszem ebbe az őrültségbe sem csupán a segíteni akarás vitt bele, még ha ezt akarom is elhitetni magammal, hanem pontosan a menekülni vágyás, valahol tudat alatt érezve. Segítettem neki elrendezgetni a takarót, és a lassan felszakadó szavakra összepontosítottam, ahogyan irányított, hogy éppen hol kanyarodjak le, vagy merre menjek lassabban, sőt még olyan apróságokra is felhívta a figyelmem, hogy melyik résznél húzódjak le az út szélére, mert bizonyos helyeken megtört az aszfalt. Tudom, hogy beszélgetnem illett volna vele, azok után, hogy segítettem, de nem akartam jobban megismerni, nem akartam, hogy jobban felébredjen a lelkiismeretem iránta mint amennyire már így is fel volt. A sajnálatom sosem vezetett eddig jóra és annak mindig meglett az eredménye, ahogyan jól tudom most is meglesz. Késni fogok, nagyon sokat késni fogok, és ha agyonver sem fogom elmondani neki az igazat. Amíg majd visszafelé autózom lesz időm kitalálni mit fogok hazudni, és már látom a tekintetét, látom ahogyan rám emeli először a vizenyős kék szemeit, aztán első lendületből a kezét. Már nem fájt, néha már képes voltam elhitetni magammal, hogy nem fáj, hogy igazából nem tud nekem fájdalmat okozni, mert már mindent elvett tőlem, amit csak tudott, és a testem felett lehet csak uralma, a tudatom felett nem. Aztán amikor ott vagyok a fürdőszobában, és a kád szélére hajtom a fejem, hátra, lehunyt szemekkel valahova belülre figyelve….azt hiszem az ilyen pillanatok döbbentettek rá, hogy képes lennék tőle elszakadni ha lenne elég bátorságom, de nem volt. Inkább hagytam, hogy nagyjából két hetente hasonlóan összetörve, ahogyan ez a férfi ült mellettem rendbe hozzanak a körházba, majd saját felelősségre távozzak, aláírva, hogy senki ellen nem kívánok eljárást indítani, baleset volt. Hogy Mrs Barry-nek egy évben több balesete volt, mint másnak három élet alatt, az volt, akit érdekelt, de ő sem tette szóvá. Timothy keze elég messzire elért, még akkor is ha sokan nem gondolták volna róla. Éreztem a késztetést a beszélgetésre, legalább egy minimálisan, és néha amikor csend állt be talán ő is érezhette rajtam, hogy meg akarnék szólalni, de aztán visszafordultam az út felé, és a vezetésre koncentráltam. Nem volt hosszú az út, az én tempós vezetésem mellett meg főleg, persze nem száguldozhattam, mert féltem, hogy esetleg fájdalmat okoz neki a rázkódás. Ilyenre is figyeltem, mert tudtam milyen érzés. A kis bekötő úton ahogyan mondta befordultam, és a murvával felszórt vékony kis ösvényen hajtottam a házig, amit mutatott nekem. Még mindig nagyon nehezen beszélt, én meg azon aggodalmaskodtam, hogy egyedül merjem hagyni, vagy mit csináljak? Egészen a házig hajtottam a kocsival, a murván nyekeregve kapart az autóm kereke, majd egy lassú zökkenéssel fékeztem, és leállítottam a motort. Itt megint van nagyjából fél-háromnegyed órám, vagy megszabadulok a mobiltól és majd azt mondom, hogy elhagytam valahol….bárhogyis döntök ebből már nem fogok jól kijönni ha haza kell mennem. Egy fájdalmas fintorba futott az arcom, amit megpróbáltam az együtt érzés kérdő tekintetével kombinálni és az anyósülésen kucorgó takarós férfira pillantottam.
– Megérkeztünk. Meglesz itt egyedül vagy…tehetek még valamit Önért?- már bántam, hogy feltettem a kérdést, de egyszerűen így éreztem helyesnek, így éreztem, hogy a segítségem nem volt hiábavaló. Nem akartam, hogy esetleg megmentem, és aztán valami mégis történik vele.
– Akik bántották…azok ismerik ezt a helyet? Vagy itt biztonságban érzi magát?- a kérdésem lehet, hogy nem volt helyén való, igazából talán semmi közöm hozzá, de tudni akartam, hogy minden rendben van vele, hogy jól van, hogy semmi gond. Kétszer megütögettem a kormányt, majd egy nagy sóhaj kíséretében kiszálltam az autóból, és megkerülve azt neki is kinyitottam az ajtót, hogy segítsek kiszállni. Jól van, segítek neki bejutni a házba, és ha minden rendben akkor indulok vissza. Legalábbis ez volt a tervem.
- Jöjjön, segítek!- nyújtottam a karomat, és bár tudtam, hogy a férfi büszkeség ilyenkor igen erőteljes, most nem volt abban az állapotban, hogy ilyesmivel foglalkozzon.


Tag: Matthias|| Music: Paradise|| Külső: Ebben vagyok
Vendég
live like legends


Poszt témája: Re: Főtér •• Szer. Ápr. 29, 2015 6:07 pm ••



matthias & diana
Nem tudom, hogy pontosan ki pénzeli őket, vagy miért szemeltek ki és mire akarnak felhasználni, de ha arra képesek voltak, hogy megtaláljanak a családom lesz a következő. Bármennyire is szeretnék most hazamenni és a kislányomat a karomba zárni, hogy meggyőződések arról, hogy biztonságban legyen. De azzal, hogy egyenesen hazáig mennék valahogy még magam sem tudom, hogyan  egyszerűen csak magamra hívnám a figyelmet, amire nagyon nincs szükségem, mert nem akarom, hogy kövessen valaki, hogy megnézze hol is rejtőzik a gyenge pontom. Kezdem feladni a reményt, hogy talpra tudjam küzdeni magam, de ekkor valaki mellém érkezik és egy pillanatra még azt hiszem, hogy esetleg jöttek meggyőződni arról, hogy még életben vagyok-e vagy sem. Azonban a látókörömbe, ami elég homályos volt egy szőke lombkoronájú hölgyemény kúszott be, akinek segítségével sikerült feltápászkodnom és közös erővel, ha nehezen is, de végül sikerült elérnünk az autóig, ahol igyekeztem a segítségére lenni, bár azt hiszem számomra már az is elég sok volt, hogy a saját testemet meg bírtam tartani. Szeretem volna segíteni és nem ilyen kiszolgáltatott módjára viselni, mint aki még egy könyvet sem tud felemelni, de jelen pillanatban úgy érzem, hogy valahol ezen a ponton vagyok.
Nem volt más választásom, mint bízni a nőben még akkor is, ha ő is lehet az, aki ez az egész mögött áll és a szálakat rángatja most pedig úgy ápolgat, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolga és egyszerűen csak el akarja nyerni a bizalmam. De most, ha nekiállnék hisztizni, mint egy kisgyerek, akkor azzal csak én járnék rosszul, mert akár beismerem, akár nem elég rossz állapotban vagyok. Ez is egy újabb ok, amiért nem mehetek haza, mert félek, hogy a kislányomra a frászt hoznám, illetve még Aurora is. Azt pedig szeretném most a lehető leginkább elkerülni.
Megkönnyebbüléssel tölt el az, hogy a kezem kiszabadul a kötelek goromba szorításából. Utána néha összerándul az arcom, ahogyan elkezdi lemosni a vért rólam. De alig van bennem erő ezért egy pillanatra sem rántom el az arcomat, mert még egy apró grimasz is rendesen fizikai fájdalommal jár a nagyobb, hirtelen mozdulatokba már nem is akarok belegondolni.
- Jefferson. - Nyöszörgöm nagy nehezen, mert nem szeretnék most az első nevemmel előállni. Azért egy ilyen helyzetben talán ez így még jobb is. Egyrészt nem mennek utána, hiszen azt hiszi, hogy Jefferson vagyok, ergo semmi közünk nincs egymáshoz. De még a bizalmatlanságom is tökéletesen megalapozza ezt az egészet, mert még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem-e ő áll a háttérben, de ha így van, akkor nagyon jól kitervelte az egész helyzetet és nincs olyan hely, ahova menekülhetnék és az, hogy most rá támaszkodok még nem jelent semmit. Az a helyzet, hogy most nem engedhetem, hogy a paranoiám eluralkodjon rajtam, vagy túlságosan túlgondoljam a helyzetet.
- Nem.. Nem kell.. - A torkom akár egy sivatag. Rettenetesen ki vagyok száradva és úgy érzem, hogy az egész testemet még jobban kiszárítom azzal, hogy itt pár mondatot, vagyis inkább szavakat kipréselek magamból. A családomat most jobb nem belekavarni ebbe az egész helyzetbe. A legjobb lesz, ha egy olyan helyre megyünk, ahol úgymond én magam is biztonságban lehetek, illetve a családomat sem teszem ki veszélynek.
A felém nyújtott pohár vizet úgy kortyolom, hogy szinte belefájdul a torkom, de az, hogy végre folyadékkal telt meg egy kicsit a szervezetem rendkívül jó érzéssel töltött el. A hirtelen kortyolásomnak köszönhetően sikerült egy kisebb köhögő rohamot elindítanom, amibe a bordáim szó szerint belesajdultak. Végül pedig a fájdalomcsillapítóval összekevert vizet már lassabban próbáltam bevinni a szervezetembe és ez több-kevesebb sikerrel sikerült is.
Összekuporodtam, hogy be tudja csukni az ajtót, de valahogy minden egyes mozdulat őszinte fájdalommal járt és ezért legszívesebben meg sem mozdultam volna. Mikor azt kérdi, hogy hova vihet eszembe jut pár ötlet, de végül egyértelmű okok miatt döntök egy bizonyos opció mellett.
- Van egy kisebb erdei házam.. A városból kivezető úton, ha elindul, akkor majd diktálom, hogyan tovább. - Kisebb megszakadásokkal vázoltam neki, hogy hova is tudnánk menni. Néha a beszéd közben felszisszentem, mert kezdem azt hinni, ha eltörve nincs is, de határozottan megzúzódott.



† Note: béna
©

✻ hozzászólások :
162
✻ kereslek :
the way back to my wife
✻ tartózkodási hely :
✶ central city ✶
✻ foglalkozás, hobbi :
✶ ceo & art forger ✶
✻ karakter arca :
✶ matt bomer ✶
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Főtér •• Szer. Ápr. 22, 2015 10:57 am ••





Diana
Matthias



Még ha az eszem azt is súgta, hogy őrületes hibát követek el egyáltalán azzal, hogy kiszálltam az autómból, a lelkiismeretem nem hagyott volna nyugodni, ahogyan láttam, hogy egyszerűen kidobják a kocsiból és tovább hajtanak.Mit kellett volna tennem? Végignézni az egészet majd besétálni a cukrászdába, és jóízűen áldozni a mai bűnbeesésemnek? Igen, azt hiszem ezt kellett volna, és tudom, már nagyon jól tudom, hogy meg fogom ezt bánni ezerszeresen, vagy ha én nem, akkor Tim lesz az aki minden egyes mozdulatával meg fogja nekem magyarázni, hogy miért követtem el ostobaságot. Közel volt az autóm el kell odáig jutnunk mihamarabb és eltűnni erről a környékről, még fél óra...ennyim van legfeljebb, azt hiszem a mozdulataimból áradt valami türelmetlen idegesség, amit nem is tudtam leplezni, ugyanakkor próbáltam annyira gyengéd lenni, amennyire csak lehetett, mert fogalmam sem volt milyen sérülést szenvedhetett ez a szerencsétlen férfi. Semmit nem tudtam, és semmit nem mérlegeltem, de azt hiszem ezen tulajdonságom éppen magam előtt nem kellett volna, hogy ismeretlen legyen. Ha jobban belegondolok az életem nagy részét is a hirtelen és átgondolatlan döntéseim alakították, ahogyan a rossz házasságomat, és a végtelenül ostoba elhatározásaimat is ezek irányították. Még mindig az motoszkált a fejemben, hogy egyszerűen meg kellett volna csak távolabb állnom, és megvárnom, hogy fel tud állni a földről a férfi, vagy sem, esetleg magától is el tudott volna vánszorogni...de az ég szerelmére, össze vannak kötve a kezei, és olyan szorosra, hogy kicsomózni még én sem vagyok képes, le kell onnan vágnom. Érzem ahogyan a súlyának egy része rám nehezedik és az arcom torz fintorba fut, ahogyan érzem a saját bordáimon átfutó fájdalmat. Az orvosom szerint legalább két, de inkább három napig nehezet nem szabadna emelnem. Az jó, ugyanis éppen most málházok magamra egy fél embernyi súlyt, hogy az autómig vonszoljam, és segíteni próbáljak rajta. Az agyamban beindulnak a fogaskerekek, erősen  gondolkodom, hogy hova is vigyem, melyik kórház van a legközelebb. De nem tudom akar e oda menni, vagy valahova máshova kellene? Mennyire ütötte vajon meg magát, nem szenvedett belső sérülést? Tengernyi dolog, amely hirtelen engem kezdett foglalkoztatni, mintha máris a szívemen viselném a sorsát, holott nem is tudom valójában kicsoda, igaz ő sem tudja rólam, mégis elfogadja a segítségem, de nem tehet mást. Éreznie kell talán, hogy valóban azért vagyok itt, hogy próbáljak tenni valamit...még nem tudom mit. Annyira hirtelen jött ez az egész, és a tegnapi nap után egy ilyen hiányzott a legkevésbé. Zavarodottan tekingettem körbe, és próbáltam úgy lépni, hogy neki is könnyű legyen, és ne kelljen nekem sem túl sokat emelnem, mert éreztem, hogy még két lépés, és roppanva omlok én is össze. Az egész testem tiltakozott a jelenlegi akcióm ellen, mégsem hagyhattam sorsára, hát milyen ember lennék akkor ha megteszem? Azt hiszem tükörbe sem nagyon tudnék nézni. Nem igazán hallatta eddig a hangját, ami kicsit megijesztett, mert arra következtettem, hogy esetleg külföldi, vagy ami még rosszabb nem tud beszélni, esetleg annyira beütötte a fejét, hogy megsérült odabent valami. Végre aztán megkönnyebbül sóhajjal vettem tudomásul, ahogyan köszönetet próbál mondani, de én csendre intettem, csak legyen előbb biztonságban az autómban, majd utána ráér bármit is megköszönni. Már valóban csak néhány lépés választott el bennünket, én azonban az eddigiekhez képest ezeket szinte óráknak éreztem, fogtam erősen a karját, nehogy mint valami rongybaba összecsuklik közvetlen az autóm előtt. Persze egy kisebb mutatvánnyal felért mire az anyósülés felőli oldalt sikerült kinyitnom, és igazán értékeltem, hogy segíteni próbál azzal, hogy nem a teljes súlyával nehezedik rám, azt hiszem akkor képtelen lettem volna idáig eljönni vele. Mire végre sikerült úgy elhelyeznem, hogy kényelmesen üljön, még igazgattam az ülésen, mert a csomagok miatt korábban előre volt húzva, neki viszont nagyobb részre volt szüksége. Eddig meg volnánk, elő kell keresnem a szikét az elsősegély dobozból, és kell víz meg némi gyolcs, hogy a vérmaradványokat lemossam az arcáról. Bárhova is indulok így vele, nem akartam, hogy túl nagy feltűnést keltsünk.Sietnem kellett, az órámat néztem meg gyorsan talán már csak negyed órám maradt, mire bemérnek, vagy már lehet, hogy itt is van valaki aki végignézte a jelenetet. Gombóccá gyűlt a félelem a torkomban, de mégis igyekeztem nyugodt maradni. Talán nem túl szerencsés, hogy éppen én találtam rá, de még mindig azt gondoltam, hogy egyszerűen nem hagyhattam magára, pedig féltem ó mennyire féltem az egésztől, hogy meglátnak, ahogyan egy vadidegen férfi ül be az autómba.
-Maradjon így kérem, máris elvágom a kötelet, és lemosom az alvadt vért az arcáról- nem tudom mennyire lesz képes válaszolni, de azt hiszem van egy műanyag poharam is valahol, adok neki inni, ki tudja mióta van így megkötözve ahogyan arról sem volt fogalmam, hogy kik csinálhatták ezt vele és miért. Nem is érdekelt ez most, egy szerencsétlen láttam, megkötözött kezekkel és alaposan helybenhagyva. reszkető kezekkel kotortam elő a hátsó ülés alól az elsősegély dobozt, és vettem ki belőle a szikét, meg néhány hófehér gyolcs darabot. Volt még ott egy kisebb üveg ásványvíz és egy használaton kívüli műanyag pohár is, bár azt hiszem magam sem tudtam volna megmondani, hogy minek volt ez a kocsimban, talán kocogásnál használhattam nyaranta, nem tudom. Első lendülettel a kötelet vágtam el, és dobtam be a lábai alá az üléshez. Két kezem rásimítottam a csuklójára, és átkulcsolva fordítottam tenyérrel felfelé, és húztam közelebb magamhoz, hogy lássam mennyire kezdte ki a kötél. Bár vörös csíkokat vájt bele és felsértette a bőrt, egy sima tisztogatás elég lesz neki azt hiszem. A gyolcsot szépen összehajtogattam és leöntöttem egy kevés vízzel és az arca felé nyúltam, közben végre nagyon halkan elkezdtem beszélni hozzá. A mozdulataim óvatosak voltak és végtelenül finomak, mintha egy törékeny porcelán lenne, akit ki kell hámoznom jelenleg. Ahogyan szépen lassan törölgettem le az arcáról az alvadt vért észrevettem, hogy nem súlyos a sérülés, inkább csak vér mennyisége miatt tűnt annak.
- Diana vagyok...magát, hogy hívják?- érdeklődtem óvatosan kezdve a beszélgetést az egyszerű formalitásokkal, mint hogy elárulom a keresztnevem. Egyelőre elég is volt ennyi, talán holnap már csak egy jótevőként fog rám gondolni, és ez jobb is lesz így. Nem akarom, hogy hálás legyen később, abból csak nekem származhatna bajom a leginkább. Finoman mozdult a kezem és a homlokát töröltem végig, közben éreztem, hogy majd megszakad a szívem a gondolatra, hogy mennyiszer nézhettem én magam is így ki, és szinte láttam ahogyan a kórházi traumatológián ülve egy kedves, csupa bűbáj nővérke törölgeti a sós könnyeimmel keveredő vért az arcomról. Közben azt kérdezi miért tűröm, és amikor visszakérdezek, hogy mit, még szánakozóbb lesz a tekintete. A mozdulataim annyira óvatosak amennyire csak lehet, időnként átvizeztem a gyolcsot, majd amikor már túlságosan véres lett akkor félredobom és újat veszek. Kezd egész emberivé válni az arca, most már ki tudom venni, hogy egy nagyjából harmincas évei elején járó férfi volt, talán velem egy idős lehet, nagyjából. Az öltözékéből ítélve, bár nem a legjobb állapotban van, közép vagy felső kategóriás. Mit kereshetett itt hát ezen a forgalmas helyen összekötözve, és egy autóból kidobva? A kérdés ott volt bennem, de nem tettem fel.
- Van esetleg családja? Felesége, akit értesíthetek, vagy felhívhatok? Nagyon szívesen megteszem. Vigyem esetleg kórházba vagy orvoshoz? Ha megmondja merre induljak én...nem okoz gondot.- de azt okozott, semmi nem okozott nagyobb gondot, minthogy a férjem fülébe jusson ez az egész, de most ez érdekelt a legkevésbé. Az már egy másik dolog lesz majd, viszont ennek az ismeretlen, jelenleg eléggé összetört állapotú férfinak segítségre volt szüksége, és ha nekem ezt módomban állt megadni, márpedig így volt, akkor meg is kell tennem. Érdekelt, hogy mi történt, érdekelt miért volt itt ilyen állapotban, hogy kik tették ezt vele, de egyelőre nem faggattam, arról próbáltam meggyőződni, hogy testileg rendben van, nem lett maradandó károsodás benne, vagy nem szenvedett komolyabb sérülést. Az utolsó gyolcs darabot is ledobtam az ülés mellé, és a műanyag pohárért nyúltam, kiöblögettem és újra töltöttem félig ásványvízzel, és a kezébe adtam, de nem engedtem el, fogtam és segítettem ahogyan tudtam. Egy ilyen eséstől normál esetben is megszédül az ember, és a mozgás koordinációja is összezavarodhat. Ki tudhatta ezt nálam jobban, akit időnként a férje a saját maga szórakoztatására hasonló "örömökben" részesített. Csak nekem nem volt utána senki aki letörölgesse az arcom vagy vizet hozzon. A gondolatra, ahogyan a csuklómba beleváj a kötél még most is összeborzadtam.Hagytam, hogy néhány kortyot igyon, aztán átnyúltam a saját vezető ülésre dobott táskámért, és egy csomag fájdalomcsillapító port vettem ki belőle. Ez a legerősebb amit recept nélkül lehet kapni, gyorsan ható. Nekem szükségem is volt rá, mivel gyakran valami nagyobb esemény előtt hagyott helyben az a szemét, és ilyenkor minél hamarabb el kellett, hogy múljon a fájdalmam, az őszintébb mosoly kedvéért. Sietve szakítottam fel a zacskót és szórtam a maradék vízbe, majd megint megfogtam nagyon óvatosan a kezét és biztatóan biccentettem a pohár felé.
- Ezt igya meg mindet kérem, jót fog tenni, és hamar elmúlnak a fájdalmai. csak egy kis fájdalom csillapító, de a gyorsabban ható fajtából.- meg kellett magyaráznom, hogy ne valami illegális holmival mérgezem, hanem valami olyasmivel, ami neki is jót fog tenni. Sürgető volt a mozdulatom, mert indulnunk kellett minél hamarabb el kell innen tűnnöm. Ha esetleg kiderül majd azt mondom, hogy rossz irányba jöttem és irr ragadtam a forgalomban. Így talán csak néhány erősebb pofonnal megúszom. Pillantásom önkéntelenül is a csuklóján éktelenkedő vörös kötélnyomokra siklott és fájdalmasan rezzentem össze, emlékek fájdalmas súlya nehezedett rám...de ezzel most nem foglalkozhatok, most indulnunk kell minél hamarabb.
- Sietnünk kell, induljunk, vigyázzon, becsukom az ajtót!- ha elhelyezkedett bevágtam a kocsi ajtaját, megkerültem elölről, miközben körülnéztem és igyekeztem meglátni a jellegzetes halszálka csíkos öltönyös alakok valamelyikét, de egyelőre nem fedeztem fel őket. Még nem sóhajtottam fel megkönnyebbülten, csak már akkor amikor végre mellé én is beültem az autóba. A sötétített üvegen keresztül nem láthatott be senki, némiképp lazult a test tartásom, és a kezemet a kormányra helyeztem, fejemet hátrahajtottam, és egy egészen rövid időre lehunytam a szemeim, hogy összeszedjem magam, és rendezzem egy egészen leheletnyit szétzilált idegzetem. Nem magyarázkodtam neki miért kell sietnünk, egyszerűen csak...csak így volt a jobb. Egy mélyet sóhajtottam és a kezeimet még mindig a kormányon tartva pillantottam oldalra, reménykedve, hogy valamennyire jobban van, annyira legalábbis, hogy meg tudja mondani most merre tovább.
- Hová vihetem?- a kérdés egyszerű volt és minden segíteni akarásom benne volt. Már nem sürgettem, egy időre biztonságban éreztem magunkat.

Tag: Matthias|| Music: Paradise|| Külső: Ebben vagyok
Vendég
live like legends


Poszt témája: Re: Főtér •• Szer. Ápr. 22, 2015 12:49 am ••



matthias & diana
Az agytekervényeim akkor indultak be, amikor éppen a beton felé közelítettem. A kábulatból nagy nehezen tértem csak magamhoz és abban sem vagyok biztos, hogy teljesen magamnál voltam. Sokkal inkább a gondolataim sötét ösvényére tévedtem. Ez a két idióta nem képes ilyesmire. Mármint eleve nem lettek volna olyan bátrak, hogy elvisznek engem aztán egy eléggé nyilvános helyen fognak aztán kidobnak, mintha nem lenne szükségük rám. Az pedig, hogy milyen sérüléseket szereztem ennek következtében jelenleg számomra felmérhetetlen, mert minden egyes porcikám úgy sajog, mintha muszáj volna. De abból, hogy nem vágták el a kötelet, ami olyan erősen szorítja egymáshoz a két csuklómat, hogy az már egyszerűen a húsomba váj megint csak az mutatkozik meg, hogy nem osztottak nekik túlságosan sok észt. Ki kell derítenem, hogy ki áll ez az egész mögött és leginkább azt, hogy milyen munkára ígérkeztem el. Nem, mintha lett volna lehetőségem tiltakozni, vagy igent mondani, mert elég hamar kiütöttek. Ezek szerint nincs választásom. De mégis ki lehet az, aki engem akar felhasználni valamire? Kétlem, hogy a mentorom ilyen veszélyes vizekre evezne. Ő maga felkeresne és nem ezt a két balfácánt küldené a nyakamra, de akkor mégis ki lehet az, aki erre vetemedett?
Az egyszer biztos, hogy nem kezdő, mert bármennyire is voltam jó abban, amit csináltam azért nem lett belőlem legenda. Sosem vágytam a hírnévre, mert az csak egyet jelent a veszéllyel. Akkoriban lehet, hogy önmagamat féltettem, de most mindenkit, aki a közelemben volt. A lányomat és Aurora-t is. Mert mi lesz, ha nemet mondok, vagy mégsem teszem, amit mondanak és rájuk bukkannak, aminek az lesz a végeredménye, hogy ők isszák meg ennek az egésznek a levét? Soha nem tudnám megbocsájtani magamnak. Talán az lenne a legjobb, ha elküldeném őket a városból egy kis időre. Bár akkor jönnének a kérdések, hogy miért és én miért nem mennék velük. Bár Aurora-ban megbízom annyira, hogy nem kellene komolyabb indokot adnom arra, hogy miért lesz nekik jobb, ha én nem tartok velük. Már így is sikerült megnyílnom neki, hogy a múltam nem olyan patyolat tiszta, mint a jelenem. A vállalatom alapja nem éppen legális munkából származik. Legtöbbje hamisítás, mert abban kifejezetten jó voltam és akkora kockázat sem volt. Mert elég kicsi az esélye annak, hogy egy hamisítványt visszavezessenek hozzám. Lehet, hogy megvolt a magam egoista lépése és néhány művemen ott van az aláírásom, de ez még nem azt jelenti, hogy bárki képes lenne megfejteni, hogy azaz aláírás mit is jelent és, hogy engem takar. Mindig óvatos voltam és végiggondoltam a helyzetet, de ez az egész most túlságosan váratlanul ért, ahogyan az is, hogy az esést bármennyire is akartam nem tudtam tompítani.
Egy darabig csak azt hittem, hogy képzelődöm, hogy valaki felbukkant mellettem, de aztán nyitogatni kezdtem a szemeimet. A baj csak az, hogy még ez is fájdalommal járt, ha még minimálissal is, de kezdtem érezni az utóhatását annak a pofonnak, amit az a nyomorult lekevert. Talán a legjobb lenne, ha lenyomoztatnám őket és megöletném mind a kettőt. Vagy én magam ölném meg őket. Nem. A kezemet nem piszkolhatom be. Sosem voltam az a típus, de ha ez az egész átterelődik a családomra nem állok jót magamért.
Válaszul csak bólintok a kérdésére, de talán még a számat is kinyithattam volna az sem fájt volna ennyire, mint ez az egyszerű mozdulat. A kép csak még inkább homályossá vált a számomra. Oké. Azt hiszem agyrázkódásom van. Vagy nagyon közel vagyok hozzá. Bár még nem büszkélkedhetek orvosi diplomával az egyszer biztos, hogy ilyen pocsékul még nem éreztem magam. Így hazamenni aztán a frászt hozni mind Aurora-ra, mind a lányomra. Bár ő valószínűleg aludni fog, de ez az egész nem fog elmúlni a reggelre, mint valami villámcsapás. Még eggyel több ok arra, hogy kerüljem a saját lányomat, de most már a munkatársaimat is.
Nagy nehezen, de sikerült valamennyire rá támaszkodnom aztán közös erővel elvonszolni magam a kocsiig. - Köszönöm. - Nagy nehezen sikerült kinyögnöm magamból, mert egyedül nem tudom, hogy mégis mihez kezdtem volna itt a főtér kellős közepén. De mondjuk megint egy okos lépés tőlük. Itt tényleg nem olyan feltűnő kidobni valakit. De talán pont ez volt a cél, hogy rám találjanak, mert azért mégis csak fel akarnak használni a jövőben. - Igazán hálás vagyok a segítségéért. - Felszisszenek, mert valahogy már az állkapcsom is sajogni kezd. Olyan vagyok, mint egy vénember, csak nekem nem a kor miatt sajog minden egyes porcikám.


† Note: béna
©

✻ hozzászólások :
162
✻ kereslek :
the way back to my wife
✻ tartózkodási hely :
✶ central city ✶
✻ foglalkozás, hobbi :
✶ ceo & art forger ✶
✻ karakter arca :
✶ matt bomer ✶
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Főtér •• Kedd. Ápr. 21, 2015 4:41 pm ••





Diana
Matthias




A tegnap éjjelt megint a kórházban töltöttem és megint könyörögnöm kellett Dr Hawthorn-nak, hogy ne adja ki senkinek a leleteimet, és nem akarok feljelentést tenni, ahogyan eddig sem akartam. Én csak nyugalmat akarok végre, bár jól tudom a nyugalmat nem két törött borda és egy lépzúzódás között kell keresni, de akkor valaki mondja meg nekem hova is futhatnék, előle? Nem tudom, néha úgy érzem sehova. Csak az a pár óra maradt minden nap, amikor úszni mentem, vagy azok az alkalmak reggelente amikor kocogni, amikor elment dolgozni. Két szabad órám volt, nélküle, és ezt megváltásként éltem meg, mint egy gyerek. Minden alkalommal ha valahova mentem körül kellett néznem nincs a nyomomban valaki, akit éppen ő küldött utánam. Hovatovább tökéletes paranoia uralkodott el rajtam, és ilyenkor a szokásosnál is feszültebb voltam. Évek óta ment ez már így, gyakorlatilag mióta a felesége lettem, én ostoba buta liba. Maradtam volna ott a bódulatban a drogok között a szekta karmaiban, még az is megváltás lett volna ehhez képest. De nem adtam fel a reményt, hogy egyszer majd megszabadulok tőle, csak a hogyan volt még kérdéses. Mason egykor azt mondta szerez nekem fegyvert…istenem nem akarok gyilkossá válni, akkor semmiben sem különböznék tőle, mert ő már régen felemésztette a fiatalságom, a lelkem, és mindenem amitől egyáltalán csillogott egykor a tekintetem. Mára két kék szempár maradt, amely félve tekint a világra, és igazából néz, de nem lát, mert nem mer. Ha szerencsém volt, akkor megbízást kaptam fordításokra cégeknél, és ilyenkor el tudtam tőle szökni, és kis leleményességgel az embereit is képes voltam lerázni, amíg rám nem bukkantak. Nem volt nehéz: a telefonom GPS-ként funkcionált, de addig is nyerni tudtam pár órát, amikor igazán és felszabadultan tehettem amit csak akartam. Persze ilyenkor jött a bőség zavara, hogy mihez kezdjek a hirtelen szabadságommal, és nem tudtam, csak azt, hogy valami olyasmit akarok, amit mellette nem lehet. Cukrászda, az mindig…Tim nem engedte, hogy bármiféle édességet egyek, mert nap nap után a mérlegre állított a fürdőszobában, és ha egy dekát is híztam…még most is érzem ahogyan a csempe hűvöse neki nyomódik az arcomnak, a visszhang, a hangjának éle szinte karistolja a gerincemet is. Én meg ott vagyok a fürdőszoba halványsárga járólapján, tenyeremen támaszkodva, és hallgatom ahogyan kiabál velem, és azzal gyanúsít, hogy dugiban édességet zabálok. Nem igaz…csak ilyenkor, csak akkor amikor nem láthat, és utána amúgy is úszni és kocogni megyek…és a mérleg is lehet éppen rossz, de ez őt nem érdekli, soha nem is érdekelte. Ahogyan az sem érdekelte, hogy mit okoz bennem, nem foglalkozott vele, nekem viszont nem volt bátorságom szembeszállni vele, és amikor megtehettem volna, amikor volt egyetlen lehetőségem, azt is lazán hagytam tovább sétálni, eltűnni az életemből, mintha csak egy tünékeny látomás lett volna. Egy ideje ,már azt gondolom az is volt, ha fontos lettem volna marad, de ő elment és soha többé nem tér vissza, ebbe bele kellene törődnöm. De ha így teszek, akkor az utolsó reménysugaramat is elveszítem arra vonatkozóan, hogy akármi változni fog. Hogy ezért én tehetnék bármit is, nem fogadtam el, nem tudtam elfogadni, pedig lassan nem ártana. A napsugarak ereje egyre erősebb volt, nem ártott volna valami kevésbé meleg holmiban elindulni otthonról, de persze nem volt egyszerű a meglévő ruháim közül választani, amiben időnként olyan idegennek éreztem magam, mert sosem én választottam őket, hanem Tim, vagy valamelyik aktuális nője. Van ebben valami frivol módon megalázó azt hiszem, de még ebben is képtelen voltam neki ellentmondani, az egész életem amúgy is erről a megalázkodásról szólt, miért akarnék ezen most változtatni? Talán a tegnap éjjeli kórházi kiruccanásom rádöbbenthetett volna, hogy ha nem teszek valamit hamarosan nem a szép fehér csempéket fogom bámulni egy kórteremben, hanem kimeredt pupilláim merednek majd egy króm rekesz teteje felé. Ezt akarom valóban? Néha igen, hiszen még gyermekem sem volt akiért megérte volna elviselnem, még ezt sem adta meg nekem, és amikor megadhatta volna, akkor sem kímélt. Undorodtam tőle, ahogyan embertől csak lehet, és mégis minden este ott voltam az ágyunkban ahogyan ő akarta, és minden este pár óra elteltével már a saját szobám fürdőjében álltam a zuhany alatt ezerszer átdörzsölve magam, mert még mindig éreztem őt. Nem tudtam tőle megszabadulni semmiféle módon, de ő megszabadult tőlem, ha éppen nem volt rám szüksége. A belvárosban nehéz parkoló helyet találni, és én minél közelebb akartam a cukrászdához megállni, hogy ha szükséges olyan gyorsan távozhassak amilyen gyorsan csak lehet. Micsoda furcsa fintora a sorsnak, hogy más nők a szeretőjükhöz igyekeznek néhány lopott boldog órára, én meg  a krémesek és habroládok közé. A gondolataimban merengve araszoltam előre, és a következő sarkon befordultam és besoroltam egy kocsi mögé. A lélekjelenlétemnek volt köszönhető, meg annak, hogy betartottam a követési távolságot, ahogyan az autó előttem hirtelen lefékezett, én is beletapostam padlóig nyomva, kis híjján lefejelve a kormányt, de elkerülve, hogy hátulról belecsókoljak. Tenyeremmel dühösen csaptam rá, és átkozódva szidtam a felmenőit egy ilyen barom sofőrnek. Mi van már, miért nem megy? Ujjaimmal ritmikusan doboltam tovább a kormányon, amikor valami elég szokatlanra lettem figyelmes….mi a pokol? Előre hajoltam és akkor vettem észre, hogy valamit kidobnak rajta, valamit ami olyan mint egy zsák, ahogyan az apró, szükségtelen jószágokat szokták kiszórni a városon kívül. De ez itt, nem a városon kívül van. Rémülten meredtem előre a szélvédőn keresztül és a tenyerem a szám elé kaptam az első döbbenettől. Hiszen az ott nem csomag, nem is zsák…az ott egy ember. A szívem majdnem kiugrott a torkomon az ijedtségtől, és nem gondolkodtam csak cselekedtem. A főtéren voltunk, bár tekintettel az időpontra nem voltak olyan sokan, egyébként is, az emberek többsége fel sem figyel a környezetére, és pont ez a probléma. Kivágódtam az autóból, nem néztem szinte sehova, csak rohantam a járda felé, miközben fél szemmel a távozó autót figyeltem és igyekeztem a rendszámát megjegyezni. Bár talán felesleges. Vagy lopott kocsi, vagy a rendszám hamis. Ettől függetlenül sikerült legalább az első pár betűt megjegyeznem, de innentől aztán már nem arra koncentráltam, hanem a járdán fekvő, vagy jobban mondva görnyedő alakra. Nem volt valami szép állapotban, és úgy tűnt valaki alaposan be is vágott neki, a szája sarkából a vér is szivárgott. Mielőtt bármit csináltam volna, mellé guggoltam, és halkan, nyugtatóan szólaltam meg.
– Nyugodjon meg kérem….semmi baj, itt vagyok és segítek…csak, csak ne mozogjon, hogy le tudjam ezt venni magáról. Érti amit mondok, uram?- bár ennyi év után is még erős szláv akcentussal beszéltem, köszönhetően annak, hogy amikor nem kell nem beszélek angolul, érthetően szóltam hozzá, kezem az összekötözött kezére siklott, és láttam, hogy jó ideje rajta lehet már, mert vörös csíkokat hagyott a csuklóján.
– A kocsimban van szike, azzal el tudjuk vágni… Tud mozogni? Nem tört el semmije? Jöjjön segítek, támaszkodjon a vállamra, és eljutunk az autómig, csak nyugodtan el fogom bírni, de segítenie kell egy kicsit, nem akarom magunkra felhívni a figyelmet. Jöjjön!- miközben beszéltem igyekeztem úgy helyezkedni, hogy meg tudjon rajtam támaszkodni, de valóban muszáj lesz egy kicsit segítenie, mert egyedül képtelen leszek elvonszolni az autómig. Márpedig két okból sem ártana minél hamarabb eltűnni innen: egyrészt nem tudom ki ez a férfi és miért hozták ide, másrészt még fél óra és megtalálnak minden valószínűség szerint Tim barátai. És ha megtalálnak és ez a férfi a kocsimban lesz….nem akarok belegondolni. Egy férfi volt, de egy olyan férfi aki segítségre szorul, nem sétálhatok el csak úgy mellette, még akkor sem ha ezért jól tudom mit kapnék.

Tag: Matthias|| Music: Paradise|| Külső: Ebben vagyok
Vendég
live like legends


Poszt témája: Re: Főtér •• Kedd. Ápr. 21, 2015 3:18 pm ••



matthias & diana
LA zsák belseje túlságosan is fülledtté vált, hiszen körülbelül már vagy fél órája és két bal kanyar, illetve egy jobb kanyar óta a fejemen poshad. Nem tudom, hogy már hányszor bevertem a fejemet az autó tetejébe, de az egyszer biztos, hogy nem éppen a legtökéletesebb úton megyünk, mert még egy hullámvasút sem hozta elő belőlem ennyire a rosszullétet, mint ez a kocsiút, de szerintem nem is ezzel van a probléma egyszerűen csak azzal, hogy a zsák a fejemen van a levegő, meg már olyannyira elhasználódott, hogy levegőhöz alig jutok. Mikor végre leparkolunk valahol érzem, ahogy két kar erősen megmarkol és elkezd ráncigálni valahová, végül pedig egy biztos pontot érzek meg magam alatt pontosabban egy széket, amire még finoman fogalmazva is lelöktek aztán lerántják a fejemről a zsákot, de nem nyitom ki elsőre a szememet sokkal inkább levegőért kapkodok a szemeimet csak később szoktatom hozzá a fényviszonyokhoz.
De anélkül, hogy láttam volna tisztában voltam azzal, hogy mégis milyen emberekkel nézek jelen pillanatban szembe. Nem azt akarják, hogy váltságdíjat könyörögjenek értem. Mégis értem aztán ki fizetne? Én fizethetnék magamért, de lett volna ennek jobb módja is, hogy elintézzük. Nem. Ez a két idióta a múltamból tért vissza, amit már azt hittem, hogy sikerült magam mögött hagynom, de ezek szerint nagyobbat nem is tévedhettem volna.
- Na, mi van Matthias csak nem elvitte a cica a nyelvedet? Hol van az a nagy dumás kölök, aki imádott beszólogatni a régi motorosoknak? - Xavier szája olyan büdös volt, hogy elég lett volna belőle két-három lehelet és az áldozata szerintem napokig feküdt volna mély álomban. Akár még műtétet is végezhettek volna rajta. - A régi motoros alatt azt érted, hogy abszolút balfácánok, ugye? - Nem gondoltam volna, hogy ez a kettő még valaha kiszabadul a börtönből, mert akkor szerencsétlenek, hogy állandóan valami bajt hoznak a nyakukra. Vagyis nem kell bajt hozniuk magukra. Nem tudnak kikövetkeztetni egyetlen egy rablást sem. A hamisítás sem megy nekik annyira. Szerintem még a pálcika ember elkészítésében is kihívásra lelnek.
- Na, de idefigyelj te nyomorult. Azt fogod csinálni, amit mi mondok, különben kinyírunk itt helyben. Ne mondd azt, hogy nem lennénk rá képesek, mert most is itt vagy! - Egy penge szorul a torkomhoz és tudom, hogy meg kellene ijednem, de ez csak a régi időket idézi fel bennem. Nem ez az első alkalom, hogy az életem kiontásával fenyegetnek, de ez az első alkalom, hogy félek meghalni, mert akkor a kislányomnak tényleg nem lesz apja.
- Ugyan kérlek.. Nem fogtok engem megölni. Bármi is legyen a tervetek szükségetek van rám. Méghozzá kétségbeesetten. Különben én nem lennék itt. - Szinte látom, ahogyan mozognak a fejében az agytekervények, majd dühöngve vágja a kését a földhöz utána pedig az ökle az arcomban landol. Na, igen. Mindig vannak másféle megoldások, amivel rá lehet venni engem arra, hogy együttműködjek.
Xavier feje már szinte lángol olyan vörössé változott, hogy mondhatni sikerült kihúznom magam a csávából Gerard pedig csak a háttérben nézi, hogy mi történik hatalmas vigyorral a képén. Szerintem nem is tudja, hogy miért van itt. Mégis mi lehet olyan nagy dolog, amivel ez a kettő elő tudott állni?
- Egy percre se hidd, hogy egyedül dolgozunk. - Mondja röhögve Gerard én pedig összevonom a szemöldökömet. Mégis kinek származik haszna abból, hogy ezt a két idiótát irányítja? Igazából mindenkinek, mert elvihetik a balhét, miközben a szajréval a megbízójuk távozik. Csak elég okosnak kell lenni hozzá. -Legyél készenlétben, mert majd kapcsolatba lépünk veled. - Aztán egy újabb hatalmas ütés talál az arcomba, amitől székestől eldőlök és a fejem a kemény betonnak ütközik, amitől elragad magával a sötétség.

*****

Hatalmas fékezés hangjára leszek figyelmes, majd pedig, ahogy kinyitom a szemem homályosan, de azt látom, hogy újra a betonhoz közeledem. Megpróbálom előretenni a kezemet, hogy felfogjam az ütést, de nem sikerül így egy hatalmasat vágódom, aminek az lesz a vége, hogy felnyögök és jó darabig ott kuporgok a betonon, majd összeszedve minden erőmet megpróbálok feltápászkodni, ami eléggé nehéz főleg, hogy minden teljesen homályos és a kezeim is meg vannak kötve. Ebből is látszik, hogy milyen eszetlen marhák ezek..


† Note: béna
©

✻ hozzászólások :
162
✻ kereslek :
the way back to my wife
✻ tartózkodási hely :
✶ central city ✶
✻ foglalkozás, hobbi :
✶ ceo & art forger ✶
✻ karakter arca :
✶ matt bomer ✶
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Főtér •• Today at 7:38 am ••

Sponsored content
live like legends

Főtér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Városaink :: Central City :: Belváros-