villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs
üdv itt
kedves vándor lélek
Ebben a pillanatban egy olyan szerepjátékos felületre léptél, mely kimondottan a DC univerzummal és annak karaktereivel foglalkozik.  Az elmúlt évek folyamán nem csak, hogy a képregények szerelmeseivel ismertették és szerettették meg az újabbnál újabb szuperhősöket, avagy azok gonosztevőit, hanem egyenest elhozták mindannyiunkhoz az otthonunkba azzal, hogy a képernyőre vetítették az adaptációikat. oldalunk alapjául veszi a flash, arrow, supergirl és a legends of tomorrow sorozatokat, amelyek mondhatni egymásból virágoztak ki, hiszen a kezdetekkor még számunkra is csak az első kettő jelentette az alapforrást. emellett a filmes világot is igyekszünk a sorozattal összeolvasztani még akkor is, ha jelen álláspont szerint két különböző univerzumban helyezkednek el. akkor se félj, ha a képregény vonalát követnéd szívesebben, hiszen mindenre megadatik a lehetőség, ha egyszer csatlakozol a családias kis csapatunkhoz. multiuniverzumunk rengeteg dolog megvalósítására kínál számodra lehetőséget, akár más sorozatokból merített ötletmorzsa is megvalósítható ezáltal. ám, ha átlagos emberi életbe bújnál ki nagy rajongással és odaadással követi a városok szuperhőseit vagy akár gonoszait, akkor bizony itt a helyed! csatlakozz hozzánk egy képregénybeli szereplővel, valakinek a hőn áhítatot keresettjével, vagy esetleg egy teljesen saját karakterrel. egy biztos, mi várunk rád!
OLDAL ALAPÍTÁSA:
2015. MÁRCIUS 01.
jelentkezz be
a karatkered már hiányol
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
❖ Elfelejtettem a jelszavam!
üzenj bátran
ígérjük nem falunk fel
erre járunk
ki van itt?
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Elowen Joy Avery

A legtöbb felhasználó (72 fő) Vas. Ápr. 30, 2017 9:05 pm-kor volt itt.
új üzenetek
irományaink gyűjteménye
Jackie C. Richardson
Jackie C. Richardson
pötyögte
Yesterday at 7:22 pm
Just let me go {winnie & kain}
Kain A Wesker
pötyögte
Csüt. Nov. 16, 2017 2:21 pm
harley & joker [queen & king of gotham]
Joker
pötyögte
Csüt. Nov. 16, 2017 7:44 am
Keresett karaktererek - névsor
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:19 pm
képesség foglaló
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:14 pm
Munkaügyi Központ
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:13 pm
Nayeli Fantaysia Marlowe
Barry Allen
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:10 pm
Zinnia Olympia Hale
Sean Weston
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:09 pm
az oscaraink
legjobbaklegjobbjai
• A nyár noi canon karaktere •
black siren
laurel lance

• A nyár férfi canon karaktere •
leonard snart
captain cold

• A nyár noi saját karakterei •
heily hellfire
little kryptonian

• A nyár férfi saját karaktere •
sean weston
the experimenter

• A nyár elotörténete •
claire adams
big sister

• A nyár keresett karaktere •
astrid faye rhodes
broken one

• A nyár párja •
sean weston
gwen summers

Share|
Dolgozó szoba - Ed & Jamie & Selina
eme téma címe
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


- Balra a második... Van az ajtón egy kis tábla "WC" felirattal, szóval megköszönném ha nem tévesztené el a szobát... - Pláne azért mert ha a konyhába merészel vizelni, egészen biztosan felnyalatom vele.
Pár perc múlva megjelent Wald.
- Uram biztosan...
- Sajnálatos módon még mindig...
Szokásomhoz híven előbb a magasságán csodálkoztam el, azután a fegyverválasztásán. Egy hatalmas melák volt, ehhez képest pedig meglehetősen okos, de valahogy sosem sikerült alkalomhoz illő puskát találni. Savanyú képet vágva figyeltem a kezében lévő G36-ost.
- Most komolyan... Ne mond nekem, hogy nem volt nagyobb!
Huncut kis dolog a G36-os. Remekül lehet vele osztani az özvegyi jutalékot, mindenesetre az inasom lapátkezeiben meglehetősen cukin festett a kicsike. Végül ez az idióta is visszatért. Őszintén reméltem, hogy megtalálta a mosdót... vagy legalább azt a rohadt hátsó kertet. Miután leordította azt az emberét akinek véletlenül meglőttem a lábát, vígan indította útnak a ház előtti kocsit. Miért van olyan érzésem, hogy az a sánta vagy ugrik vagy meghal? Pedig csak tényleg egyszerű megérzés volt, hogy a fék nem fog úgy funkcionálni mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
- Én meg még azt hittem, hogy ez is csak egy unalmas éjszaka lesz.
Széles vigyorral az arcomon vártam, hogy a kocsi valamiféleképpen megálljon, majd James felé fordultam.
- Na, most, hogy ezzel megvagyunk, kérem jöjjön velem az irodámba... Van egy szinte visszautasíthatatlan ajánlatom...
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Sane is boring


••••••••••••••••••••••



••••••••••••••••••••••


TEAAAAAAAAAA! Ez volt az első gondolatom amikor a háziúr kiszolgált. Végre frissen kortyolhatok egy igazi britt teát. Bocsánat, kortyolhatunk. Az íze valami borzalmas, de legalább Britt és perpillanat csak ez érdekel. Aztán láttam, hogy a csaj mozgolódni kezd. A Drant hatni kezd. Csillogó szemekkel nézem ahogy a földre zuhan akár egy zsák, de egy bokor felfogja az ütést. Kilenc, nyolc...Hét életed maradt. A kedvenc házigazdám szól hozzám és kiolvassa a gondolataim.
- Igen igen... Egy ilyen cicának hamar lába kél. De előbb valami fontosat kell közölnöm! KI KELL MENNEM A MOSDÓBA!
Villámsebességgel rohanok az illemhely irányába amikor észreveszem a nem túl kicsi inast.
- Jó napot uram! Maga egy inas ugye? Rendelnék egy inas csirkét.
Majd tovább rohantam a dolgomra. Ráeszméltem, hogy vizelés közben jönnek rám a legjobb ötletek.
- Autó! Fekete! Sofőr!
Mondogatom magamnak egészen az említett járgányig. Intek, hogy szedjék össze a macskát majd lepakoltatok minden fontosot az autóról.
-Te! Igen te! Te sánta! Vidd el cicát a hídra! Kíváncsi vagyok, hogy tud-e vizen járni. Jézusmacskát akarok látni!
A drog most kezd hatni a szervezetemben ezért őrültebbnél őrültebb ötletek jutnak az eszembe.
- Indulás!
Rájuk csapom az ajtót és figyelem ahogy az autó -aminek elvágtam a fékeit - útnak indul a híd felé.

••••••••••••••••••••••

Ed & Selina | Harrison birtok | |

••••••••••••••••••••••

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Hihetetlen. A nő számára egyszerűen megszűnt minden. Mintha teljesen belemerült volna a saját... illetve a drog által szült kis világába. Még arra sem reagált, ahogy az őrült megrázta a vállát. Látszólag unatkozott. Az igazat megvallva nem tudom mire számított. A tolvaj három lőtt sebbel a lábán nem fog örömében ugrándozni. Igazság suerint azon is csodálkoztam volna ha magától felállna. Miután a férfi kiszemelte a teraszom, felkapott egy fakanalat, majd belekezdett a "kis műsorába." Egyre erősebb késztetést éreztem arra, hogy üssek egy szép kis lyukat a homlokára, de sajnálatos módon a későbbiekben még túlságosan is hasznosnak bizonyulhat. Miután befejezte, a nőt egészen az emelet egyik ablakáig vitette az embereivel, majd kirohant a teraszra és szokásához híven, bármiféle engedély nélkül használatba vette a távcsövem. Nyugodtan követtem. Még akkor sem durrant el az agyam mikor, mondhatni a szolgájának nézett.  Az arcomra erőltettem egy vigyort.
- Egy pillanat...
A konyha felé vettem az irányt, majd mikor biztos voltam benne, hogy senki sem hall meg, szexben gazdag szép napot kívántam az összes hívatlan vendég édesanyjának. A konyhába érve levettem egyet az olcsóbbik teáimból, majd feltettem forrni a vizet. Ekkor megcsörrent a telefonom. Wald az... Kissé gyanús, hogy csak most hívott.
- Uram szeretnék kérdezni valamit.
- Mond!
- Azokra az ökrökre a teraszon még szükség van, vagy...
- Sajnos szükség van rájuk...
- Uram, szeretném megjegyezni, hogy egy hulla van a gyepen.
- Tényleg? Fura. Nekem eddig fel sem tűnt... Na fogj valami csinos kis fegyvert, aztán állj készenlétben ha esetleg eldurvulna a helyzet... A többit bízd rám...
Hangos sípolás. Felforrt a víz. Ennek örömére letettem a telefont, majd leforráztam a teát. Erős késztetést éreztem rá, hogy mérget keverjek bele, de attól tartottam, hogy úgyis nekem kell majd meginnom, szóval fogtam a poharat, rátettem egy hozzá tartozó apró tányérra, aztán rövid séta után leraktam a teraszasztalra. Épp tanúja lehettem annak, ahogy a nő a bokorba esik. Pontosabban magától ugrott le, ráadásul nem is menekülés céljából. Nem tudom mi ez a cucc, de az biztos, hogy nem hétköznapi drog.
- Nem akarok ünneprontó lenni, de talán itt az ideje megszabadulni a nőtől, mielőtt még keresni kezdenénk. - elvigyorodtam - Ültessük egy kocsiba... Érdekel meddig jutna.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Hunt or Hunted


Nem igazán tűnik fel, ahogy ki lök a székből. Valahogy úgy fogom fel, mintha csak a vízbe csobbantam volna bele. Azt, hogy megfognak és cipelnek pedig az áramlatoknak képzelem. Amikor kiültetnek a párkányra, akkor sem kezdek se visongani, hanem mintha felhúztak volna a vízből és valami sziklafal tetején üldögélnék és néznék le a tengerre. Körülöttem még mindig ott úszkáltak a halak. Hirtelen elrebbentek, mire hátra néztem. Valami nagy bálnaszerű lény hatalmas fogakkal közelített a levegőben, így jobbnak láttam ugrani. Egy bokor alattam felfogta az esés nagy részét. Felpillantva figyeltem, ahogy a hal lassan elrepül. Aztán nagy nehezen megpróbáltam kikecmeregni az ágak közül.
- -
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Sane is boring


••••••••••••••••••••••



••••••••••••••••••••••


Oldalra hajtott fejjel figyelem a nő arcát, látszik rajta, hogy már elkezdődött. Csalódott vagyok azonban, hogy nem mozdul. Milyen kár. Hogy mozgásra bírjam különböző helyeken kezdem bökdösni, de nem úgy néz ki, mint ha bármire is reagálna. A vállánál fogva kezdem rázni.
- LEGYÉL MÁR AKTÍVABB!
De nem lett. Nem tudom mit haluzhatott be, de úgy tűnik túlságosan élvezi ahhoz, hogy megmozduljon.
- Ez így olyan unalmas. - Mondom szomorú, gyötört hangot imitálva. Leülök a székre és feldobom a lábam az asztalra. - Szórakozni akarok!
Magam sem tudom miért, de felkeltem, kihajoltam az ablakon és megláttam a teraszt. Abban a szent pillanatban magamra öltöttem a vendéglátó szerepét, megragadtam egy fakanalat és beszélni kezdtem bele.
- Hölgyeim és uraim, ma tanúi lehetnek annak, ahogy a macskanő meghal! Vagy mégse? Hamarosan kiderül, ha továbbra is velünk maradnak a Harrison birtokon! Az alábbi trükköt csak Drant hatása alatt próbálják ki!
Odaszökellek a lányhoz és nemes egyszerűséggel kidöntöm őt a székéből.
-Segítenétek? - A csatlósok felemelik a lányt és követnek egészen az emelet ablakáig. Intek nekik, hogy tegyék le a párkányra, majd egyenesen a teraszra rohanok. Az ott lévő távcsövet úgy állítom be, hogy az ablakra lássak.
- Na nézzük, hogy a balszerencsét hozó fekete macska elveszti-e az egyensúlyát? De tudják mi a tízmillió dolláros kérdés? Vajon a talpára-e esik? Maradjanak a James Drant csatornán és hamarosan kiderül! - Eldobom a fakanalat, majd ismét Edwardhoz fordulok. - Hol van a teám?


••••••••••••••••••••••

Ed & Selina | Harrison birtok |  |

••••••••••••••••••••••

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Szép nagy és természetesen erőteljes pofon csattant a lány arcán. Már pusztán elvből nem ütnék meg nőt, de úgy éreztem a mai nap kivételt tehetek. Bár jobban meggondolva eddig még meg sem ütöttem. Hmm... Á, inkább maradok a golyóknál. Sokkal... Szórakoztatóbb és persze kifinomultabb is. Ahogy figyeltem a férfit egyre csak azon gondolkoztam, hogy Wald vajon mennyit fog miatta szitkozódni. Bár ez még mindig semmi a pincéhez képest... Hmm... Ahogy elnéztem a lövés sikeres volt. A hölgy már meg is itta azt a löttyöt. Már-már sajnáltam... volna, de hát na... Inkább ő mint én. Halvány gőzöm sem volt arról, hogy mégis mi a fene lehetett abban a pohárban, az egyszer biztos, hogy nem akartam kipróbálni. A nő már most elég furán festett és szerintem nem a vérveszteség miatt. Mikor szóba jön a dinamitrúd, pláne az égő, az egyik csatlós felé fordítom revolverem és elég sokatmondó arckifejezést veszek fel. Néhány törött poharat, meg foltot a padlón még elviselek, de van egy olyan érzésem, hogy egy lyukkal a ház oldalában már igencsak felmenne bennem a pumpa... Szerencsére erre a maffiózók vezetője is elég hamar rájött. Mikor befejezi mondandóját szélesen elvigyorodok, majd felállok a székből.
- Természetesen. Csak előtte érjen véget a műsor. Még csupán a második felvonásnál tartunk és felettébb érdekel, hogy vajon még mennyi van hátra.
Semmi jót nem sejtettem ezzel az anyaggal kapcsolatban, de tetszett. A véleményem nem változott, továbbra sem próbálnám ki, ellenben másnak szívesen beadnám. A nőnek már most nagyon komoly hallucinációi voltak. Ha sikerülne ezt a szert valahogy a levegőbe juttatni... Szép kis előadásban lenne részem, az már egyszer biztos.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Hunt or Hunted


Már rég bántam, hogy ezt a házat választottam.. De hát meg volt az oka. Egy cilinderes, kiöltözött férfi csak nagy vagyont rejtegethet. Bár azzal is kellett volna számolnom, hogy őrült, ezért öltözik így.. Meg az a sétabot. Az is nevetséges ma már, de most már teljesen mindegy. A másik fickót sem értem. Ha az előzőért jött, miért nem küldi tele ólommal aztán megy a dolgára? Bár lehet ez esetben inkább csak üzletelni akarnak. Ami nem jó. Külön is rosszak, de két ekkora vadbarom karöltve már veszélyes. Az utóbbi már ismét próbálkozik a pohárral, a másik egy újabb lövéssel próbál jobb belátásra téríteni. Remek, már három sebből vérzek és épp most öntik le a torkomon ezt a löttyöt. Keserű, félre is nyelek, hadakozok is, s ha nem is az egész, de jó részét sikerül lenyomniuk a torkomon. Valami nagyon undorítóra próbálok gondolni, hogy öklendezni kelljen és visszajöjjön a cucc, de nem megy, az ujjamat pedig sajnos nem tudom a számba tolni, mert meg vagyok kötözve.
Aztán lassan kezd beütni a cucc. Csak fokozatosan, tekintve, hogy a gyomorból lassabban szívódik fel, mintha egyből a vérembe küldték volna. A zajok tompák és távoliak lesznek, homályosan látok. Már nem is vagyok olyan mérges. Sőt, inkább jó kedvű. Suttogást hallok és oldalra pillantok, de sehol semmi. Újra hallom a suttogást, de hiába nézek körbe, nem tudom honnan jön. Közben eloldoznak, de hiába. Három lőtt sebbel ülni is fáj, nehogy még mászkáljak. Csak csendben ülök tovább, mikor meleg, narancsos fény üti meg a szemem. Oda pillantok, s egy haloványan derengő aranyszínű koi úszik a levegőben, lágyan kecsesen. Felénk közeledik, majd elmegy fölöttünk, megkerüli a két férfit, majd folytatja az útját fölém. Felnyúlok érte, hogy megérintsem, de túl magasan van. Azonban ekkor meglátok még kettőt. Egy kéket és egy fehéret, akik ugyan olyan nyugodtan úszkálnak körülöttem, saját színükben derengve. Azt hiszem, órákon át képes lennék ezt figyelni, főleg, hogy percről percre egyre több jelenik meg, különböző színekben.
- -
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Sane is boring


••••••••••••••••••••••



••••••••••••••••••••••


- Dinka? ÉN-NEM-VAGYOK-DINKA! – csattan a pofon Selina arcán. – Na jó, öljétek meg!
Úgy teszek, mintha innék a saját poharamból, azonban az elcsusszan a fejem mellett és az egész tartalma a padlóra ömlik.
- Na ez aztán jól esett! – Dobom el a poharat, ami a mosdóba esik szilánkokra törve. – Most jöhet a lány. Nyissátok ki az apró ajkait!
Röhögés roham tör ki belőlem amikor az első cseppek lefolynak az ismeretlen hölgy torkán.
- Még! Még! Még! – Kiálltom izgatottan.
Lassan kiűrül az egész pohár. Ez az adag még messze van a halálostól, dej ó néhány órán át meg fog látszani rajta. Az ujjaimmal megvizsgálom a szempárt.
-Hát ez... határozottan életben van. Lőjétek szitává. – már emelték a fegyvereiket. – Várjatok, várjatok! Hiszen ő egy jövőbeni  vásárló, nehogy lelőjétek ti vadbarmok!
Arcra fagyott vigyorral figyelem ahogy az áldozatom arcára kiül a felszabadultság és az őrület jellegzetes grimasza. Pár perc és kezdődik! Hamarosan hallucinálni kezd, leírhatatlan boldogságot fog érezni és több órán á tnem fogja tudni megkülönböztetni a saját képeit a valóságtól. Ó ez a kedvenc részem! Mindig is izgatottan figyeltem ahogy a munkám gyümölcse beérik és ez ennél lánynál bármelyik pillanatban megtörténhet.
- Oldozzátok el! Nézni akarom ahogy mozog! Ekkora adagot utoljára a laborban láttam! Mily csodálatos jelenség! De... várjunk! Adjatok a kezébe egy égő dinamitrudat, hogy teljesebb legyen a móka! Bár az nem tenne jót az üzletnek Edward úrral... milyen kár... akkor csak.. oldozzátok el és csodáljátok! Maga pedig! - fordulok Edwardhoz. - Nagyon szimpatikus ember maga, már értem miért küldtek ide! Ha véget ért ez az egész, akkor szívesen tárgyalnék magával. Még úgy sem beszéltem Brittekkel és pokolian kívánom a teájukat! Kapok teát ugye?

••••••••••••••••••••••

Ed & Selina | Harrison birtok |  |

••••••••••••••••••••••

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


A többiek a konyha felé vették az irányt. Nekem előtte még szándékomban állt elpakolni, ám amikor körülnéztem elképedtem. Hmm... Majd Wald kitakarít. Legalábbis nincs az az isten, hogy én ezt összeszedjem, úgyhogy miután leporoltam az eldobott zakóm, felvettem, majd a belső zsebeibe visszatettem félig üres revolvereim. Mire a konyhába értem a lány már meg volt kötözve a férfi pedig egy injekciós tűvel játszadozott. Éreztem a benne lévő szer szagát és kicsit sem volt ismerős. Valami újfajta drog? Ennyit az új meglepetésekről...
- Nos, nem éppen ezt a választ vártam, de végül is egyértelmű.
Helyet foglaltam az egyik széken, és vigyorogva figyeltem a történteket. A férfi elővett két erősen ismerős poharat, majd beléjük töltette az ismeretlen eredetű kábítószerét. Na, ezek is már csak céllövészetre lesznek jók...  Legalábbis biztosra vettem, hogy én azokból a poharakból többet nem iszom... Bár jobban meggondolva, a vendégeknek még jó lesz a későbbiekben. Pláne ha olyanok mint a jelenlegiek. Az igazat megvallva nem számítottam ennyi látogatóra. Ha tudtam volna, hogy jönnek, egy M16-ossal köszöntöttem volna őket... Visszatérve a vendégekre: A nemrégiben érkezett férfi ital formájában akarta leerőltetni a drogot a nő torkán ellenben a kedves hölgy, meglehetősen makacsul ellenkezett. Kezdtem unatkozni és ennek jelét is adtam. Az arcomról lehervadt a vigyor. Nagyot sóhajtottam, majd előhúztam az egyik revolvert.
- Na jó, hova kéri?
Végül combon lőttem. Nem vártam meg a beszólást, és mivel nem éppen kellemes dolog ha az ember combjába fúródik egy töltény, a lány nyilván felkiáltott, úgyhogy az őrült fazon emberei beleönthették a szájába a drogot. Ha esetleg nem vált be, megismétlem az előbbit, hátha meggondolja magát.
- Ha kiköpöd kapsz még egyet... Ezúttal kissé kényesebb helyre.
Szélesen elvigyorodok, ezúttal kimutatva már-már tökéletes és hófehér fogsorom. Ezek a maffiózók egyértelműen értem jöttek. Jelenleg jobb ötletem nem volt mint összebarátkozni velük...
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Hunt or Hunted


Hiába húzódtam hátrébb. Kettő a csoportból már karon is ragad és ráncigál felfelé a lépcsőn, majd miután az idióta férfi hozott széket, leültetnek és megkötöznek. Ostobák, ha azt hiszik, hogy innen nem szabadulok ki. Némán figyelem a kis társalgásukat. Jézusom, miért pont ezt a házat szemeltem ki? És ennek a kettőnek pont most kell egymásra találnia. Fel nem foghatom, hogy lehet ekkora balszerencsém. Aztán az őrültebbnek tűnő -de minden bizonnyal hangosabb- pasas egy tűt vesz elő kabátjából, kétes összetételű anyaggal. Nem tetszik, így számat húzva fordítom el fejem a pohártól.
- Itasd meg a másik dinkával!- morgom az orrom alatt, azonban a két gorilla rá segít és arcomat megragadva próbálják kinyitni számat, azonban akkor fogaimmal találkozik ujjuk...
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Edward & & Selina & James

 

Do you want drugs?

Zene: Best of LP Ruha: Alap Megj.: Sane is boring



Örültem, hogy hivatalosan is megkaptam az engedélyt arra, hogy helyet foglaljak. Egyenesen a konyha felé masíroztam, mármint szó szerint felvettem a menetelő járást és két széket hoztam. Az egyiket a lány mögé helyeztem, majd oda álltam elé.
- És most... lecsücsülsz.
Intettem az egyik gorillának, hogy kötözze meg. Jó magam a házigazdára koncentrálok, vagyis koncentrálnék ha valamelyik idióta nem lövette volna lábon magát. Az ujjaimmal kifeszítem a lábába fúródó golyót, majd egyenesen a megkötözött cicushoz vágom.
- Bumm! -kacagok fel. - Tudod mit csináltam az én cicusommal? - ki emelek egy Drantet a kabátomból, de a nevetésem nem hagy alább - Falhoz csaptam, mert a kihányta  drága szereimet! De te másfajta cicus vagy, nemde? Hova kéred az icipici szurit?
A lány lábára spriccelek pár cseppet, de a levegőben már ettől is érezhető a szer szúrós szaga. Ismét megszólal a házigazda. Ő valahogy szimpatikusabb, mint a cica.
- Hogy melyik maffia?! Hát amelyiktől jövök kedves Edward! Nem teljesen egyértelmű?
A cirkuszokban játszott kellemes, jellegzetes dalt kezdem dúdolgatni miközben a kabátzsebemben matatok. Még három fecskendő kerül elő, a tartalmát két pohárba öntöm, amit nem mellékesen a birtokon találtam.
- Megtisztelne kedves, Cicus, ha elfogyasztaná velem ezt a kis... finomságot... Már ha a házigazdának nincs ellenére...
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Már épp majdnem a lépcsőnél voltam, mikor megjelent néhány ismeretlen alak. Nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a sok váratlan meglepetést, mindenesetre a közeljövőben remélem nem tervez még többel jutalmazni a sors leprás keze. Tetszett az újonnan érkezett fickó stílusa. Őszintén szólva nem tudtam, hogy csak megjátssza, hogy őrült, vagy tényleg az e, mindenesetre örültem neki, hogy megjelent... Legalább nem kell a cica után rohangálnom. Pláne azért nem, mert volt olyan kedves ledobni a lépcsőn. Eleinte komor tekintettel bámultam rá, majd mikor felém nyújtotta kezét, eldobtam a revolvert és széles vigyorral az arcomon szorítottam meg.
- Üdvözletem uram! Szerintem mondanom sem kell, hogy jókor jött.
Eközben mögülem hangos durranás hallatszott, majd szinte ezzel egy időben egy ordítás is. Úgy látszik elsült a revolver... Na mindegy legalább célt ért a golyó. Elengedtem az ismeretlen kezét, majd vetettem egy pillantást arra, hogy mit alkottam. Úgy látszik az egyik csatlós lábát érte a golyó.
- Hoppá... Nézzük a jó oldalát! Legalább nem a hölgyet találta el. Ki tudja mi lenne ha idő előtt eltávozna...
Ami azt illeti kissé tartottam ettől az egésztől. Az előbb még mintha engem kerestek volna, ahhoz képest most mégis a tolvajjal szórakoznak. A főnökük pedig úgy látszik kicsit sem sajnálja az embereit... Az egyiket elég szépen kivégezte. Hmm... a pokolba, mennyi sírt kell majd ásnom a hátsó kertbe?
- Csak nyugodtan...
Válaszoltam a férfi kérdésére nyugodt hangon, ő pedig utána egy szökkenéssel a cica előtt termett. Eközben én felkaptam a sétapálcámat. Bár őszintén szólva nem tudtam mire mentem volna vele a gépfegyverekkel szemben...
- Ha emlékezetem nem csal, márpedig nem valószínű, az imént valami maffiát emlegetett. Szabad megtudnom melyik a szóban forgó bűnszervezet?
Lehet, hogy ezzel magam alatt vágtam a fát, de végül is mindegy. Ebből már sehogy sem fogok kimászni, úgyhogy teljesen lényegtelenné vált, hogy most halok meg, vagy pár perc múlva.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Hunt or Hunted


Egy lövés, kettő, három... Egyik sem talál, hála a fürgeségemnek. Ostor csattan, a férfi szitkozódik. Igazából már szinte kint is vagyok, amikor újabb lét lövés dördül és a lábamba talál. Felnyögve esek el, kezeimmel tompítom az esést. Szinte magamhoz sem térek, már valaki felemel. Egy eddig errefelé még nem látott férfival nézek farkas szemet. Már épp megmutatnám neki is az öklöm, hogy végre tovább tudjak menekülni, mikor észreveszi az eddig lövöldözőt és hátra lök a lépcsőn. Csupán azért nem gurulok az aljába, mert megkapaszkodom az egyik lépcsőfokban. A vádlimat érte a lövés, az egyik súrolt, a másik viszont rendesen húst is ért. Éreztem a vérem melegét a lábamon végig folyni. Fájt, de a fájdalom küszöböm eléggé megnőtt az évek alatt. Feltápászkodtam, miközben két gorilla méretű fazon állt mellém a most jött csávó parancsára. Fogamat összeszorítva hátráltam egy kicsit a falnak támaszkodva, majd figyeltem, ahogy közelebb jön a férfi. Kérdésére nem feleltem. Még is mit mondhattam volna? Inkább nem is foglalkoztam vele, a szökést kezdtem tervezgetni. Végig mértem a helyiséget, hogy hányan vannak, milyen fegyverekkel... A lehetséges kijáratokat, mindent, ami csak kellett. Még azt is, hogy milyen magasan van a csillár.
-  -
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


[dohtml]

Sane is boring


••••••••••••••••••••••



••••••••••••••••••••••

Négy emberem kíséretében érkezem meg a birtokra. A fegyvereim a kabátom zsebében pihennek, a társaim inkább a válluknak támasztást preferálják. A hatalmas ajtóhoz lépek, majd lágyan kopogtatni kezdek. Nem érkezik válasz. Ekkor megtalálom a csengőt és meresztett szemekkel, egy újjal nyomkodni kezdem. Még mindig semmi. Kezdek begurulni. Ráordítok az embereimre.
-Be akarunk menni! Kaptok öt másodpercet, hogy kinyissátok aztán a hullátokkal fogom betörni az ablakot.
A mondandóm komolynak indult, de a végére egy röhögésroham lett belőle. Ja és egy előre dőlő ajtó.
- JÓNAPOT! ITT VAGYUNK JÓ URAM! MAGA BRITT IGAZ? ÍGY BÁNNAK A BRITTEK A VENDÉGEIKKEL?
Nyitogatni kezdem a közeli szekrényeket, minden ok nélkül. Mivel még mindig nem érkezik senki, hogy intézkedjen ezért meghozom az ítéletet.
- Gyújtsuk fe.. Nem is... HOZZÁTOK A DINAMIT...VÁRJUNK. - Figyelemfelkeltően a magasba emelem a kezem, teszek egy száznyolcvan fokos fordulatot és a lépcső felüli történéseket figyelem. Egy szemrevaló hölgyemény érkezik, majd egy golyó ami eltalálja a formás lábait. - Egyelőre hagyjuk a furgonban a cuccot, úgy néz ki itt van a háziasszony. Ugrándozva, két UZI-val a kezemben közelítem meg a lépcsőt majd felsegítem a földre esett hölgyet és egy öleléssel üdvözlöm.
- A Maffia üdvözletét küldi ura.. akarom mondani, hölgyem. Elnézést, egy kicsit megtévesztett a kép, tudja azon egy férfi van.. én nem vetem meg az ilyen műtéteket csak... érti...
Ekkor azonban feltűnik az igazi tulajdonos is és az ölelésből egy fordulatból történő lökés válik, egyenesen a lépcső irányába. Tekintettel a lány lábára, valószínűleg legurul a lépcsőn. A mellkasomba törlöm a kezem, majd a jobbom nyújtom Ed felé.
- Ezek a brittek mindig is tárt ajtókkal és karokkal fogadták a vendégeket! Bár az egyik inasa nyitott ajtót. GUGELBEEERG! - Ordítok az egyik csatlósra. - Nyiss egy ablakot, ha már az ajtót olyan ügyesen kitártad nekünk! Ti ketten, figyeljetek a cicuskára. Ha valami rosszat tenne lyuggassátok ki, mindig is akartam egy cicabundát... Bár talán nem az én méretem... Mindegy... a bőrcsizma jól állna a karomon!
Gugelberg végzett.
- Elnézést kérek azért, mert egy durva inast állítottam a szolgálatába uram. Férfi ugye? Elég randán nyitotta ki az ajtaját, ezért büntetést érdemel. Gugelberg, ugorj ki az ablakon.
-Uram?
A válasz egy sorozat a férfi szívébe. Pillanatokkal később egy hulla pottyan ki a hátsó ablakon, Gugelberg inas személyében, aki alig öt perce volt a szakmában.
-A brittek híresek a vendégszeretetükről... Helyet foglalhatok?
Akár igent mond akár nem, James leugrik a lépcsőről egyenesen a cicushoz.
-És téged melyik kandúr hozott ide?


••••••••••••••••••••••

Ed & Selina | Harrison birtok |  |

••••••••••••••••••••••

[/dohtml]
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


A lány szavaira egyszerűen kacagni kezdtem. Nevettem volna, de akkor túlságosan is megremegett volna a kezem. Vicces, hogy szerinte egy bérgyilkosnak hiszem őt. Tudtam, hogy egy tolvaj, csak azt hittem valamelyik rohadt gyűjtő küldte rám, ellopni a drágaságaim. Vagy még rosszabb: a whiskym...
- Ebben az esetben...
Elsütöttem a fegyvert, ám pont kitért előle. Na jó, ennyit még megengedhettem magamnak.  Egy újabb lövés. Szintén mellé. A rohadt életbe de gyors. Egy pillanatra voltam attól, hogy leadjam a biztos lövést, ám akkor az ostor nagyot csattant a kezemen. Tudtam, hogy milyen érzés, volt már hozzá szerencsém, és most is csak ugyan azt tudtam mondani mint akkor.
- A jó k**** életbe!
Morogtam hangosan, majd a lány után hajítottam a félig üres fegyvert. Nem törődtem a felém repülő kínzóeszközökkel. Ehelyett inkább előkaptam a másik revolverem is, majd ledobtam magamról a zakót. A nő már a lépcső tetejénél járt, én meg mivel csak a lábát láttam abba adtam a golyót, de nem egyet, hanem rögtön kettőt. Fő a biztonság!
- Állj csak meg cicavirágom! Még nem végeztünk... Sőt még csak most kezdek bemelegedni.
Képemre visszatért gúnyos vigyorom, majd dúdolgatva indulok meg a lépcső felé. Ironikus, hogy pont a Highway to Hellre "zendítettem rá..."
Sponsored content
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Similar topics
-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Fürdőszoba
» Fürdőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Harrison Birtok-
Ugrás: