villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs
üdv itt
kedves vándor lélek
Ebben a pillanatban egy olyan szerepjátékos felületre léptél, mely kimondottan a DC univerzummal és annak karaktereivel foglalkozik.  Az elmúlt évek folyamán nem csak, hogy a képregények szerelmeseivel ismertették és szerettették meg az újabbnál újabb szuperhősöket, avagy azok gonosztevőit, hanem egyenest elhozták mindannyiunkhoz az otthonunkba azzal, hogy a képernyőre vetítették az adaptációikat. oldalunk alapjául veszi a flash, arrow, supergirl és a legends of tomorrow sorozatokat, amelyek mondhatni egymásból virágoztak ki, hiszen a kezdetekkor még számunkra is csak az első kettő jelentette az alapforrást. emellett a filmes világot is igyekszünk a sorozattal összeolvasztani még akkor is, ha jelen álláspont szerint két különböző univerzumban helyezkednek el. akkor se félj, ha a képregény vonalát követnéd szívesebben, hiszen mindenre megadatik a lehetőség, ha egyszer csatlakozol a családias kis csapatunkhoz. multiuniverzumunk rengeteg dolog megvalósítására kínál számodra lehetőséget, akár más sorozatokból merített ötletmorzsa is megvalósítható ezáltal. ám, ha átlagos emberi életbe bújnál ki nagy rajongással és odaadással követi a városok szuperhőseit vagy akár gonoszait, akkor bizony itt a helyed! csatlakozz hozzánk egy képregénybeli szereplővel, valakinek a hőn áhítatot keresettjével, vagy esetleg egy teljesen saját karakterrel. egy biztos, mi várunk rád!
OLDAL ALAPÍTÁSA:
2015. MÁRCIUS 01.
jelentkezz be
a karatkered már hiányol
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
❖ Elfelejtettem a jelszavam!
üzenj bátran
ígérjük nem falunk fel
erre járunk
ki van itt?
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (72 fő) Vas. Ápr. 30, 2017 9:05 pm-kor volt itt.
új üzenetek
irományaink gyűjteménye
Jackie C. Richardson
Jackie C. Richardson
pötyögte
Pént. Nov. 17, 2017 7:22 pm
Just let me go {winnie & kain}
Kain A Wesker
pötyögte
Csüt. Nov. 16, 2017 2:21 pm
harley & joker [queen & king of gotham]
Joker
pötyögte
Csüt. Nov. 16, 2017 7:44 am
Keresett karaktererek - névsor
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:19 pm
képesség foglaló
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:14 pm
Munkaügyi Központ
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:13 pm
Nayeli Fantaysia Marlowe
Barry Allen
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:10 pm
Zinnia Olympia Hale
Sean Weston
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:09 pm
az oscaraink
legjobbaklegjobbjai
• A nyár noi canon karaktere •
black siren
laurel lance

• A nyár férfi canon karaktere •
leonard snart
captain cold

• A nyár noi saját karakterei •
heily hellfire
little kryptonian

• A nyár férfi saját karaktere •
sean weston
the experimenter

• A nyár elotörténete •
claire adams
big sister

• A nyár keresett karaktere •
astrid faye rhodes
broken one

• A nyár párja •
sean weston
gwen summers

Share|
Mozi szoba
eme téma címe
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
it's where my demons hide

avatar
❖ hospitality ❖
dc universe
tartózkodási hely :
⊂ star city ⊃
foglalkozás, hobbi :
⊂ confectioner ⊃
karakter arca :
⊂ madelaine petsch ⊃
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése




Furcsa belegondolni, hogy mennyire másabb érzések kerítenek magába pusztán attól, hogy itt vagyok. Egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy igen is otthon vagyok, mert Rick tényleg mindent megtesz, hogy így legyen. Nem merek már rákérdezni, hogy nem-e vagyunk egy kicsit túl sok, de titokban már nézegettem magunknak egy kisebb lakást, ahová elvonulhatunk, mert itt tényleg úgy érzem, hogy a terhére vagyok. Vagyis nem is úgy érzem, hanem nem várhatom el, hogy ilyen szinten gondoskodjon rólunk.
Nem, dehogy. Azért tekintettel vagyok rád, ha hiszed, ha nem. – Nem tudom, hogy anyai ösztönök, vagy egyszerűen csak egy inger indult meg hirtelen bennem, mikor elkezdtem piszkálni a haját, de végül is rossz lépést volt a részemről, mert kis híján kiköhögte a kávéját aztán inkább összetúrta a haját. Az anyai ösztönök mögé rejtettem azt a gondolatmenetet, hogy bele akartam túrni a hajába, hogy én akartam. Nem is igazán igazgatni, egyszerűen csak eluralkodott rajtam egy kényszer, hogy meg kell tennem. Nem eshetek bele ugyan abba a csapdába, hogy akit a legjobb barátomnak gondolok egy idő után mássá válik, hiszen azt már megtapasztaltam, hogy milyen érzés.
Hát azt hiszem akkor legyen a Trancsírák. – Egyszer már volt alkalmam megnézni, de én nagyon sokat nevettem rajta és remélem, hogy ő is így lesz vele. Nem szeretném most kínozni egy romantikus vígjátékkal, vagy ilyesmivel, mert egyik férfi sem szereti a túlságosan romantikus filmeket. Én a kiszámítható, nyálas dolgokért nem rajongom. Bár néha jól esik az embernek egy kis romantika.
Igen, bár nem tudom, hogy mennyire lesz olyan állapotban, hogy akkor lefoglalja magát a játékokkal. – Kicsi volt így nagyon nem emlékezhet még Sam-re, de egy részem azt mondatja velem, hogy igen is érzi a hiányát, hogy tudja valami hiányzik.
Értettem parancsnok. – Haloványan elmosolyodom, majd mikor elkezdődik a film, szinte észrevétlenül kúszok közelebb Rick-hez. Legalábbis számomra észrevehetetlenül. Fel sem fogtam, de szinte csak pár centi volt közöttünk.




Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



”Moving picture"

Nem igazán komáztam volna, ha egy poronty is a szerves életem része lesz, nem véletlen, hogy a külön házat adtam lakhatásra Pippáéknak. Mert ettől függetlenül cukker a poronty és Pippának nem ott van a helye, ahol eddig volt.
- Jaj, szívesen! –  vigyorgok kacsintva rá.
Felvonom a homlokom tetejéig a szemöldököm az elkészített falatok mennyiségére adott válaszra.
- Két tippem van, vagy az Elfújta a szél, vagy a Titanic van műsoron? – ennyi mennyiséget egy film alatt nem fogunk megenni.
Éppen akkor inni a bögréből, amikor felém nyúl, kis híján állon vágom a bögrével, de legkapom és visszatartom a nyelést, mert érzem, hogy félig cigányúton van. Ja, és levegőt sem vehetek, mert az is beindít reflexet. Döbbenten is nézek rá, ahogy elkezdi rendezni a hajam.
Ahogy elveszi a kezét, félig kiköhögöm a kávét, félig félrenyelem, de nem vészes. A bögrét leteszem és a hajamba túrok, megigazítva, de valójában még inkább összeborzolom a hajam.
- Nem is ismerem őket. –  pislogok nagyot. Ha ezek romantikus filmek, bele fogok aludni. Kávé nélkül biztosan.
– Kezdjük az egyikkel. Melyiket szeretnéd a legjobban megnézni? Aztán meglátjuk, belefér-e a másik.
Tehát ez is egy alvó időpont, megjegyzem. Amit kiválasztott Pippa filmet a kezembe veszem, majd megnyomom a vásznat lehúzó gombot és beállítom a filmet, hanggal, mindennel együtt. Mert szeretem a mini mozi élményt. Nem veszem túl hangosra, azt már megszoktam, nálam bezzeg, és hajjaj.
- Ha felébred, nézi velünk majd a filmet. – vigyorgok. Meg majd játékokat is kell berakni, hogy lefoglalja magát. Mikre kell figyelni, még mindig szoknom kell. A mütyüröket, amikre rálépek a játékai után, azt még mindig nem sikerült megszoknom, néha egészen le tudom utánozni a bakkecskéket ilyenkor.
- De szerencse, hogy nem voltam itthon. Rendben. De ha dokihoz kell menni, el ne menj a helyihez. – ez a nővér sem állami, hanem magánszférából jött, nem fogom hagyni, hogy olyan emberek legyenek a házamban.
Közben elindul a film is, a kávét magamhoz emelem. Nem tudok nem munkáról beszélni, de nem akarom ezzel terhelni Pippát, hiába rajongok a munkazizegésért.


P
i
p
p
a
&
R
i
c
k
©
it's where my demons hide

avatar
❖ hospitality ❖
dc universe
tartózkodási hely :
⊂ star city ⊃
foglalkozás, hobbi :
⊂ confectioner ⊃
karakter arca :
⊂ madelaine petsch ⊃
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése




Azt hiszem úgy volt, hogy ez az egész mindössze átmeneti lesz és nem maradok itt örökre, de nem is tudom, hogy visszamennék-e pontosan oda, ahol csak emlékek fogadnának. De már nem is ez a döntő tényező. Őszintén kezdem jól érezni magam itt Rick-el és nem tudnék olyan egyszerűen ennek az egésznek csak úgy hátat fordítani, mintha semmit nem jelentene a számomra. Sokat jelet. Nagyon is sokat. Megnevetett a legrosszabb napjaimon és azért most már többet tudok róla annál, hogy imád mindenhonnan elkésni. Azért szerintem külön gratulálnom kell neki, mert ide időben érkezett. Vagy, ha késett is már egyszerűen nem is tűnik fel.
Jaj, köszönöm! – Imádtam mindig is a kávét, de a pici miatt nem szabadott mondhatni innom, de most már kezd áttérni a normális ételekre és az is lehet, hogy pontosan ez a probléma. Mármint ezért lehet olyan nyűgös.. Nem is tudom. Egyszerűen csak érzi, hogy valami hiányzik. Vagy csak most fogta fel úgy igazán, hogy Sam többet nem fog felbukkanni. Bár nem hiszem, hogy emlékszik rá. Azonban soha nem lehet tudni, hogy mi lakozik egy gyerek fejében. – Tudom, hogy kicsit sok lett és elvetettem a sulykot, szóval nem tudom, hogy megnyugtat-e téged azaz információ, ha azt mondom, hogy ezt csak kettőnknek csináltam. – Kicsit zavart lesz a mosolyom, majd óvatosan belekortyolok a kávéba és hagyom, hogy teljesen átjárja az ereimet aztán leteszem a kis asztalra a bögrét.
A haja jelenleg olyan kuszán áll, hogy nem tudom visszafogni magam és egy kicsit beletúrok, hogy megigazíthassam. Jaj, nekem.. Miért van azaz érzésem, hogy lassan már annyi időt töltök anyaként, hogy felette is elkezdek anyáskodni? – Bocsi. – Nyögöm ki végül fülig vörösödve, mert ez egy icipicit kínos volt a számomra. Arról pedig, hogy neki milyen érzés volt sajnálatos módon nem nyilatkozhatok.
Kinéztem hármat, de ha nem tetszik, kereshetünk valami mást. Szóval.. Trancsírák, Duff és még a Vissza hozzád van az én listámon, de mondom.. Ha egyik sem tetszik, akkor keresünk másikat. – Sosem szerettem másokra ráerőltetni a dolgokat, mert az valahogy a saját kedvemből is elvett. Ilyen esetekben pedig azt hiszem teljesen normális, hogy az emberre hatással van a másik érzései.
Igen, végre sikerült lefektetnem. – Azért a bébiőr itt van mellettem, ha esetleg felsírna, akkor ne csak két órával később a film vége felé vegyem észre és mire odaérek a gyerek feje vérvörös, mert annyit sírt és még csak senki észre sem vette.
Ma is beugrott, de azt mondta, hogy még holnap is benéz megnézi, hogy minden rendben van-e. – Azt hiszem a legtöbb esetben nem tenne ilyet, de az aggódásommal szerintem kiakasztottam és már nem tudna elkerülni, mert ha nem ígérte volna meg, hogy jön én magam rendelem őt ide.


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




”Moving pciture"

Sokat melózom, ami nálam sosem azt jelenti, hogy dögfáradtan jönnék haza. A munka felvillanyoz, spanol, előre lendít, és kifejezetten lubickolok benne. A fáradtságot egészen addig nem érzem, míg be nem mászok a zuhany alá. A múlt heti bunyó már egészen jól tűnőben van és mivel egyre hosszabb cuccot lehet már felvenni, annyira nem törődöm már vele. A zuhanytól viszont állva bealszok, csak a megingásra riadok fel. És moshatok hajat is, mert beinogtam a meleg víz alá a fejemmel. Fel is ébredek tőle, de egy kávé az dukál, míg átbaktatok Pippához. A Garfieldes bögrét emeltem le, mivel az volt legelöl, ettől mindig halál komolynak érzem magam. Mivel nem illik egy szem kávéval átmenni, ezért átmegyek kettővel, a másik kezemben Odie van és benne a kávé.
Nehezen hagyom magára Pippát, de túl sokat nem hanyagolhatok el az üzleti kapcsolatokból, éppen ezért egyből beleegyeztem, hogy filmezzünk. Mindegy, hogy mit, a lényeg, hogy végre együtt lehetünk. Lábbal nyitom ki az ajtót, előtte kiszállok a papucsból.
- Hali! Merre? – az elsőt még kiáltom, majd egy basszameg gondolat után halkabban folytatom a kérdéssel. A hátsómmal csukom be az ajtót, ha hátrarúgok, akkor abból döndülés lesz.
- Ez a tiéd. – nyújtom át az Odies bögrét. – Úristen, jönnek vendégek? – a hajam vizes torzonborzban áll, ahogy átjöttem, belekapott a szél a félig megszáradt hajamba és szanaszét áll, de nem erre mondtam, hanem mert megszoktam, hogy ha parti van, még ha csak haverokkal is, akkor mellőzöm a lukas farmert és az idétlen feliratú pólókat. Márpedig most az van rajtam.
- Néztél már ki filmet, vagy nézzek én? – kucorodok fel a kanapéra, ledobva a papucsot.
- Kicsi Pippa? Alszik? – nehéz vagy könnyű elfogadnom, hogy más szerelmének a gyümölcse a pici, nem tudom eldönteni. Azt viszont tudom, hogy odáig vagyok érte, a gyerek meg nem tehet róla, hogy mi is van.
- Ma volt az ápolónő, vagy holnap jön? - csak hogy tudjam, mikor húzzak el. Simán bemondok neki sok mindent, amit teszünk, holott az szent borzadály, mert a naaaagy könyvben nem úgy van írva. Eleve teszek dolgokra, majd pont itt fogok nagykönyvbetűsen működni.
Próbálok mindig jókedvű lenni, most természtesen jön, mert nagyon is sikeres nap van mögöttem, éjjel pedig megint megyek „bulizni”, nincs kedvem feladni semmiért az éjszakai műszakot.


P
i
p
p
a
&
R
i
c
k
©
it's where my demons hide

avatar
❖ hospitality ❖
dc universe
tartózkodási hely :
⊂ star city ⊃
foglalkozás, hobbi :
⊂ confectioner ⊃
karakter arca :
⊂ madelaine petsch ⊃
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése




Meg kell mondanom, hogy eltartott egy darabig, amíg teljesen fel tudtam térképzeni ezt az hatalmas épületet, de a fejemben már megvolt a térkép. Egyre többet járkáltam idebenn és rájöttem, hogy annyira nem is nagy, mint elsőre gondoltam. Csak a kicsi, kényelmes lakásom után tűnt óriási változásnak. Örülök annak, hogy sikerült rábeszélnem Rick-et arra, hogy egy picit filmezzünk. Nem nagyon mertem bemenni dolgozni, mert mostanában nagyon nyűgös volt a pici és jobbnak láttam, ha nem ráncigálom ki, úgyhogy mostanában mindössze hallásból tudom, hogy mi zajlik a cukrászdában és bevallom egy kicsit hiányzik. A gyászt szépen, lassan de kezdem már feldolgozni. Soha nem fogom túltenni magam a veszteségen, hiszen ez a seb nem múlik el sohasem, de nem kapaszkodhatok ebbe a fájdalomba csak azért, hogy ne tűnjön annyira valóságosnak az élet, hogy telnek a napok és Sam már nem fog visszatérni. Meg kell próbálnom előrehaladnom az életemmel és tudom, hogy ő is ezt akarná. A világ leghülyébb szövege, de mindig is azt akarta, hogy boldog legyek. Még akkor is, ha már ő nem lehet az életem része.
Akkora adag popcorn-t készítettem, hogy azt hiszem elég lenne egy kisebb hadseregnek. Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén és három filmet vettem elő, de fogalmam nincs, hogy melyiket fogja választani Rick. A választást valahogy inkább rábíznám. Trancsírák, Duff avagy még ott van lehetőségnek a Vissza hozzád. Őszintén nem tudom, hogy miket szeret.. Bár azért remélem, hogy legalább az egyik jó lesz.

it's where my demons hide

avatar
❖ hospitality ❖
dc universe
tartózkodási hely :
⊂ star city ⊃
foglalkozás, hobbi :
⊂ confectioner ⊃
karakter arca :
⊂ madelaine petsch ⊃
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


******-
Sponsored content
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Similar topics
-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Fürdőszoba
» Fürdőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Dorne Mansion-
Ugrás: