Jól esik a csók a kocsiban, felidézi korábbi önmagunkat. Rég csókolt Bells már ennyire szenvedéllyel, ennyire hosszan és ennyire önfeledten. Mert ezt érzem rajta, hogy akar hinni nekem, hogy nem akadt fenn az öltözős eseten. Pedig tényleg nem csináltam semmit, elkaptam azt a szerencsétlen nőt. A pasija jobban vigyázhatna rá, mondjuk helyettem. Ez a csók azonban felidéz egy halom régi szép emléket, aminek nem vagyok rest hagyni magam, had járják át az elmém, hagyva hogy belecsöppenjek egy kellemes nosztalgikus pillanatba. A végén még egy önfeledt mosoly is kiül az arcomra. De akkor irány haza. Nem száll el rólam ez a hangulat, ami most javában dominál. Nem akarom elhinni és mégis, hogy ennyire simán vettük a dolgokat. Az elmúlt időszakban túl stresszesek voltunk ahhoz, hogy leüljünk és csak úgy megbeszéljük a dolgokat. Pedig régebben működött, de a vetélés sok mindent felülírt. Újra kellene kezdenünk az egészet, a kapcsolatot alapjaiban felfrissíteni, jobban figyelni egymásra, éreztetni a másikkal, hogy fontos. Apróságok ezek, de egy kapcsolat alappillérei tudnak lenni rossz időben, mi ezt felejtettük el. Hazaérve már meg is szabadulunk a kabáttól, meg kell hagyni elég éhes vagyok, viszont nem tudom kihagyni azt a csókot, főleg a megjegyzése után. - Van jövőnk. Teszünk érte. - mondom határozott mosollyal, miközben még végigsimítok az arcán. Aztán a telefonnal már tárcsázom is a pizzaszállítót. Még úgyis sokára hozzák meg, talán szerencsénk van ha fél órán belül, hisz azért itt van a közelben, nem véletlenül rendelünk mindig innen. Vagyis egy ideje nem, de ahogy meghallják a hangom, már meg is örülnek nekem. Rég hallott törzsvendégnek számítok, vagy minek. Ledarálom a rendelést, ami majdnem mindig ugyanaz. De most két pizzát kérek ki, hosszú lesz az éjszaka. Egy pillanatra szakítom meg a beszélgetést, amikor a képernyőre nézek és már bólogatok is Bellsnek. Tökéletesen megfelel az a film, nem unalmas, jó és legutóbbról is szép emlékek maradtak csak meg. Aztán csak ledobom magam az ágyra Bells mellé amint végzek a rendeléssel. - Pizza bekérve. Tökéletesen megfelel a film. - kényelmesen elhelyezkedek, ahogy Bells is bekucorodik mellém, már emelem is át a kezem a válla fölött, hogy még kényelmesebbé tegyem ezt a pozitúrát és a kezem se legyen útban. Vetek egy pillantást a leírásra, de aztán csak lesandítok a feleségemre. Halovány mosoly ül ki az arcomra annak köszönhetően, hogy belegondolok, milyen rég is csináltunk hasonlót. Szabad kezem az arcára simítom és adok neki egy hosszabban elnyújtott lágy csókot. Örülök, hogy sikerült így kihozni az estét, meg annak is, hogy nem összevesztünk az incidens miatt. - Sosem hagynám, hogy tönkremenjen a házasságunk, mi ketten igen is összetartozunk és ettől még a bátyád sem tart vissza. Senki, nem hogy egy ismeretlen nő, senki, ezt jegyezd meg. - mondom egészen halkan, kissé komolyan, de a végére elmosolyodok és a kezem sem veszem le az arcáról. - Ha az elmúlt közel egy évben, amióta elhidegültünk egymástól nem csaltalak meg, akkor nem most fogom elkezdeni, amikor már látom a kiutat. Fontos vagy nekem, szeretlek és te vagy a családom.
//Köszi
Vendég
it's where my demons hide
Vendég
dc universe
heroes vs villains
Tárgy: Re: Nappali Hétf. Jan. 25, 2016 7:17 pm
To: Marcus
Elmosolyodom a megjegyzésén azt illetőn, hogy csapatban mégis mit vagyok képes összehozni. Igaza van, a házasság is egyfajta csapatjáték, de kicsit keserűen fogadom, hogy képes lennék-e működni benne. Nem teszem neki szóvá, de az elmúlt időszakban azért elég rosszul vizsgáztunk. - Ez is igaz. Hagyom rá mosolyogva, mert nem éppen azon fogunk összeveszni, amit kedveskedésnek szánt. Az is jólesett, hogy egyáltalán szóba hozta. Büszke vagyok magunkra. Rég nem sikerült ilyen szépen és simán túllendülni egy ehhez hasonló témán. Persze, nem tagadtam, hogy nem esett jól, amit láttam, de igyekeztem ésszel élni és végiggondolni, hogy mi is lenne a legjobb megoldás. S azt hiszem elég felnőtten kezeltem a helyzetet. az meg külön jólesik, hogy nem reagált Marcus se tuskón. Ha védekezni kezdett volna, az lett volna egyértelmű jele annak, hogy sáros, de így, hogy még humorizál is rajta.. hát meg kell hagyni nagyon bunkónak kellene lennie - amilyennek nem ismerem, mert szerintem nem az - hogy még viccet is csináljon a saját félrelépéséből. Úgyhogy minél több idő telik el, csak a kellemetlen tapasztalás emléke marad a számban, mint íz, de nem keserít meg igazán. Még mosolyogni is képes vagyok és minden esetleges kételyemet csókunkba ölöm. Igazán hiányzott, hogy így közeledjünk egymáshoz. Beleoltom minden elfojtott szenvedélyemet az autóban kivitelezett csókba - hiába nem tervezi hosszúra, ha hagyja, akkor elnyújtanám neki önkényesen -, Marcus arcához nyúlok közben, tenyeremet orcájára simítom, hogy onnan nyakára siklassam le fél kezem, tarkóján állapodva meg végül a fogásban. Nem érdekel, hogy mennyire kényelmetlen ez így egy autóban, sose voltam az, aki a kényelmet helyezte a szenvedély elébe. És ennyi kihagyás után - tudom, hogy jórészt nekem volt benne saram - most jólesik egy kicsit elfelejteni mindent és csak egyszerűen feleségnek lenni ebben is. Nőnek. Az övének. És élvezni, hogy ő az enyém. Meg-megsimítom a kezét, amikor hozzám ér, futólag, de ugyanazzal a megszokottsággal, ahogy ő érint meg. Talán apró dolog, de ez fejezi ki számomra, hogy még igenis van hová tartanunk. - Oké, legyen úgy. Startolom le a azzal a kabátlevétellel, hiába, mindig is önálló voltam, valahogy nem tudnék olyannal élni, aki kiakad azon, ha nem engedem, hogy lesegítse a kabátomat. A gesztus jólesik, szívesen veszem, de nem zavar az, hogy úgy sikerült kivitelezzük, ahogy. - Remélem nem csak régi jut nekünk, hanem új jövő is. Teszek még ennyit hozzá, s ezúttal nem nyújtom el a csókot, hagyom, hogy a telefonhoz lépjen, én pedig letelepszem a kanapéra a gép elé, hogy kiválasszam a filmet a kínálatból. Éljen az online filmnézés, nem kell mindennek letöltve lennie. - Igen. Legyen ez. Fordítom Marcus felé a képernyőt, hogy ráláthasson válaszásom tárgyára. Ez se nem eszetlen öldöklős, se nem romantikus, se nem horror, de szeretem. Akcióvígjátéknak mondanám és bár láttam már párszor, emlékeim szerint együtt csak egyszer néztük meg, s az sem épp tegnap volt. - Megfelel? Feltérdelek a kanapén féloldalasan, így fészkelve kérdezés közben közelebb hozzá magam. A vállán támaszkodom meg odadőlve, államat teszem rá, így szemlélve egész közelről arcát. Magén érezheti légvételeimet.
Vendég
it's where my demons hide
Vendég
dc universe
heroes vs villains
Tárgy: Re: Nappali Csüt. Dec. 03, 2015 12:11 am
Ha már a csapatsporttal vagy inkább csapatjátékkal érvel mint példa, akkor már rögtön meg is kellene cáfolnom. Kis mosoly ül ki az arcomra, miközben hallgatom. Azt az aprócska tényt elfelejti, hogy attól függetlenül, hogy a szakterületén mit csinál, igen is jó csapatjátékos. Még ha mostanában mindketten elfelejtettünk azok lenni. Meg kell alighanem tanulnunk újra egy csapatként tevékenykedni. - Tévedsz édesem, tudsz te csapatban is profitálni. Már lassan ötödik éve. - na jó hazudtam, csak négy és fél és ebből is inkább az utolsó fél évet húzzuk ki. Az teljesen kiesik, igazi kakukktojás a kapcsolatunkban. Mindenként funkcionáltunk, csak csapatjátékosként nem. Annak örülök, hogy kezd minden rendben lenni, ennek elsődleges hírnöke az is, hogy egy ilyen teljesen félreérthető szituációt meg tudtunk oldani. Vagyis nem ment át fejetlen veszekedésbe, vádolásba, a felgyülemlett harag és a keserűség egymásra zúdítása. Mert ezzel ástuk egyre lejjebb és lejjebb a kapcsolatunkat. És még egy humoros megjegyzést sem bírtam kihagyni. Veszi a lapot, hisz amit mondok már annyira abszurd, hogy hülyeség lenne elhinni. Hülyeség lenne hozzám passzintani, hisz én sem ilyen vagyok. És ki ismerhetne jobban a tulajdon feleségemnél? Cseppet sem vagyok a csók ellenére, ahogy az is jól esik, ahogy a tenyerét a mellkasomra simítja. Rég voltak ilyen apró gesztusok, amelyek pillanatok alatt feldobták a hangulatunkat. A kocsiban már én kezdeményezem azt a csókot, igaz nem olyan hosszút, csak felelevenítem ezt a jó szokásunkat is. Talán még többet is kellene. Hamar hazafelé vesszük az irányt és ugyan nem igazán említek semmit az úton, a sebváltó helyett néha a combjára simítom a kezem. Olykor el a térdéig is, miközben kimondottan figyelek az útra. Ez már amolyan berögződött dolog nálam, hogy ha adódik lehetőség, akkor miért is ne tegyem ezt meg? Gyorsan beparkolok az udvarra, ahonnét aztán egyenes út vezet a házba. A kabátot már dobom is a fogasra, mikor a kérdést kapom. Csak egyszerűen kilépek a cipőből és elgondolkozva rá lesek. - Maradok a pizzánál, ha én választottam kategóriát, akkor te jössz a filmmel. - ez már csak így helyes. Rögvest nyúlok a kabátja után, ahogy azt készül levenni, de annyival sikerül beelőznie, hogy így csak a hátán simítsam végig a kezem. Majd egy halovány mosollyal a telefon felé sandítok ami a nappaliban díszeleg. Mielőtt azonban megtehetnék egy lépést is felé, Bells megáll előttem, én pedig egy picit meglepetten figyelem mit csinál. - Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy már elmúlt az egész házasságunk varázsa, de valami mindig visszahúzott, olykor hogy megláttam valamiben a jót vagy a szépet, valami régit. - mosolyodok el ismét, az orromra kapott puszit pedig egy csókkal köszönöm meg. Aztán végigsimítva a felkarján ellépek tőle és a telefonhoz sétálok. Komoly küldetésünk van. Már betéve, fejből tudom milyen pizza az, amit mindketten szeretünk. Természetesen felesben rendeljük, de pont azért mert így változatosabb. Mindkét feléből az utolsó falatokért meg szoktunk harcolni, aztán győz aki győz... az esetek többségében én. Leülök aztán a kanapéra, felpakolom a lábam és a tévét bekapcsolom. Valami idióta szappanopera megy a tévében, amiről el is kapcsolok. A következő adón már amerikai foci mérkőzést közvetítenek, ezen már nem fogok tovább kattintani. De az, hogy nézem a műsort, közel sem azt jelenti, hogy engem ne lehessen innét kizökkenteni. - Sikerült választani? - kérdezem, a tekintetemet le sem véve a képernyőről.
Na azért lenne, amin felhúznám az orrom, ha hallanám a gondolatait. Én eddig sem álltam messze attól, hogy dolgozzak ezen az egészen, egyszerűen csak a magam módján tettem, ahogyan ő is. Rendben van, rám nagyon is igaz volt a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, de azért hogy ezt életem végéig ne mossam le magamról.. Mindegy, a lényeg, hogy nem hangosan sepreget a portámon, így megsértődni sincs okom és visszavágni se. - Na látod, éppen ezért nem űzök csapatsportot. Mert nem látom át. Vagyis nyilván menne, ha valaha próbáltam volna, de amennyire extrovertált vagyok az életben, a sportban annyira szeretem inkább, ha magamra maradok. - vonok vállat mosolyogva. Az is tény, hogy nem sok sportágban próbáltam ki magam, vagy ha mégis, egynél sem tartottam ki sokáig. De igaz, ami igaz, ha valamelyik olykor megfogott, az is mind mentes volt a csapatszellemtől. Nem véletlen az se, hogy hat lóval kellett elcibáljanak életem első hokimeccsnézésére is. Nem számítottam semmire. Az én drága férjem azon férfiak táborát erősíti, akiknél sosem lehet tudni, hogy mire mit lépnek, így rég feladtam, hogy elvárásaim legyenek vele szemben. Mindre rá szokott cáfolni, bár valljuk be, gyakran nem épp a pozitív oldalról. Ellenben ez a jelenlegi vallomása a szívemig hatol, ölelésbe fullasztom lenyűgözöttségemet. Bár egyelőre ambivalens a véleményem azt illetőn, hogy megérdemli-e. - Az lehet, hogy téged nem zavarna, de most nem erről volt szó. - csendül hangom némiképp szigorúan, miközben felpillantok rá, még mindig nem bontakozva ki az ölelésből. Túlságosan kellemes a közelében lenni, s így ebben a helyzetben be kell valljam magamnak, hogy nagyon hiányzik. Mert együtt vagyunk, de nem vagyunk. És utálom már a távolságot, ami közöttünk terpeszkedik. - Jaj, menj már! - bokszolok bele játékosan a mellkasába, hogy aztán szíve fölött simítsam ki tenyeremet, beleközeledve a csókba, melyet ugyan nem nyújtok hosszúra, de hónapok óta ez a legtöbb szenvedély tőlem, amit egy-egy közeledésbe ontok magamból. Nem szándékolt fokozás ez, csak így jön elő belőlem. És veszettül jólesik, azt kell mondanom. Ha haragszom is rá még a látottakért, akkor is. Az autóban kapott futó csókocskát is hasonló lelkesedéssel fogadom, majd kényelembe helyezem magam az anyósülésen. Nem zavar, ha vezetni akar, felőlem hadd élje ki ebben is a fickós virtusát. Én mostanában úgyis csak akkor vezetek, ha Galát fuvarozom, mert azért mégse autókázzon már nekem szíve alatt a leendő gyermekeivel. Tudom, hogy semmivel sem veszélytelenebb az anyósülésen, mint a volán mögött, de mégis.. ha már a saját gyermekünkre nem tudtam vigyázni, akaratlanul is túlféltem Galateát. - Legyen. - bólintok rá, s semleges csacsogás helyett csendbe burkolózom, míg hazafelé tartunk. Legközelebb az előszobában hallhatja Marcus a hangomat, hacsak nem tartott szóval a kocsiút alatt, ugyanis az egy dolog, hogy témákat nem dobtam fel, de készséggel reagáltam neki, ha valamit kérdezett. - Te rendeled a pizzát és én választom a filmet, vagy fordítva? - nyúlok kabátom után, hogy levessem azt, majd felakasztom a fogasra, s belibbenek a nappaliba, miután lerúgtam a cipőm. Amennyiben Marcus is bejön utánam, úgy még mielőtt a laptop elé vetném magam, hogy pizzarendelős oldalt nyissak meg, vagy a letöltött filmek között kutakodjak, pimaszul penderülök férjem elé. - Tartozom neked valamivel.. - dorombolom, majd lábujjhegyre állva puszit helyezek az orra hegyére. - Köszönöm, amit a házasságunkról mondtál. Azt hiszem néha hajlamos vagyok elfelejteni, hogy mi az, ami közöttünk jól működött.
Tárgy: Re: Nappali 
