villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs
jelentkezz be
a karatkered már hiányol
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
❖ Elfelejtettem a jelszót!
üzenj bátran
ígérjük nem falunk fel
erre járunk
ki van itt?
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (72 fő) Vas. Ápr. 30, 2017 9:05 pm-kor volt itt.
új üzenetek
irományaink gyűjteménye
Keresett karaktererek - névsor
Rachel Roth
pötyögte
Yesterday at 12:43 pm
the T I T A N S
Rachel Roth
pötyögte
Yesterday at 12:35 pm
Kávézó
Felicity Smoak
pötyögte
Yesterday at 10:56 am
hátsó boxok
Phoebe Adams
pötyögte
Yesterday at 2:39 am
Onix pub
Tom Baker
pötyögte
Vas. Júl. 23, 2017 6:30 pm
Second Chance
Vendég
pötyögte
Vas. Júl. 23, 2017 2:37 pm
Central City Múzeum
Julian Albert
pötyögte
Vas. Júl. 23, 2017 12:41 am
Adam Phillis
Leonard Snart
pötyögte
Szomb. Júl. 22, 2017 4:33 pm
az oldal stat
ennyien vagyunk itt
CSOPORT
ALIEN 1 1
ANTI-HERO 2 1
BORROWED 0 2
CITIZEN 4 0
CRIMINAL 4 3
DOCTOR 1 0
ELIT 1 0
GOVERNMENT 0 1
HERO 2 0
METAHUMAN 3 3
POLICE 1 2
VIGILANTE 0 0
VILLAIN 2 4
Összesen 21 17
az oscaraink
legjobbaklegjobbjai
• A tavasz női canon karaktere •
poison ivy
pamela isley

• A tavasz férfi canon karaktere •
julian albert
alchemy

• A tavasz női saját karakterei •
abigail vicious
the redhead
bonnie palmer
the pyromaniac
zara tepes
the vamp

• A tavasz férfi saját karaktere •
sean weston
the experimenter

• A tavasz előtörténete •
oswald cobblepot
the penguin

• A tél keresett karaktere •
lucille kingsland
miss badass

• A tél párja •
harley quinn
poison ivy

Share|
the robbery situation
eme téma címe
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
it's where my demons hide

avatar
tartózkodási hely :
HA HA LAND {Gotham}
foglalkozás, hobbi :
The C l o w n Herself ⚜
karakter arca :
Margot 'babygirl' Robbie ❥
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



Birdy, Birdy!


Nem könnyű önmagamnak lenni. Legalábbis az egykori, unalmas és semmitmondó önmagamnak, avagy a néhai doktornőnek. Ha-ha. Elég őrült, mi? Nem mintha szándékomban állna visszatérni a régi énemhez… Nem mintha az a régi énem lenne az igazi, valós énem… Soha nem is volt. Soha nem is lesz. Csupán egy álca volt mindvégig – egy módfelett unalmas álca –, és mint eddig, úgy most is álcaként funkcionál. Csakhogy ezúttal tudatosan álcázom magamat, elvégre az én előéletemmel igencsak ŐRÜLT – ha-ha! – dolog volna, ha a valós énemként látogatnék el egy bankba. A bohócok igencsak feltűnő jelenségek, tudniillik. Ha-ha. Hát még az udvari bolondok! HA-HA. Micsoda diszkrimináció, hah! Ha-ha. Tehát kénytelen voltam szürke és egyhangú öltözéket ölteni magamra, valamint elfedni a fenséges bohóc hullaszínemet, amit még az én drága pudingomtól kaptam ajándékba évekkel ezelőtt. Ó, Mistah J! Hovatovább (!), még az arcomon díszelgő tetoválásokat is kénytelen voltam elrejteni. Bizony ám. Nem könnyű nem önmagamnak lenni… Nem könnyű nem bohócnak lenni ebben az őrült világban! Ha-ha. Még ha csak színjáték is az egész. Mindennek a tetejében pedig az összhatást megkoronázza egy szőke paróka, amely mondhatni teljes egészében olyan, mint az én egykori hajzuhatagom – még a romantikus zöld löttyben való fürdőzés előtti időkből. Ha-ha. Őrületes, mi? És mégis ami a legeslegőrültebb ebben az egészben, hogy a szerelmetes baseball-ütőm helyett mindössze csak egy rózsaszín esernyő van velem. Ha-ha. Hát nem? A leghalálosabb fegyver az egész világon! Ha-ha.
Ezen őrületes gondolatok közepette térek be a bank előterébe – gondosan ügyelve arra, hogy minden egyes kamerába jó alaposan belevigyorogjak, ahogyan az jól nevelt bohóclányhoz illik. Ha-ha! Ráadásul ezzel a megújult külsővel senki sem tudja, hogy ki vagyok! Nem is tudom mikor voltam utoljára úgy bankban, hogy ne akartak volna az őrök megállítani valamilyen módon. Ha-ha. Soha? Egy másik életben, talán… Mi tagadás, egészen szokatlan érzés úgy járni-kelni, hogy az emberek gyakorlatilag észre sem vesznek. Persze miért is vennének észre? Miért is néznének furán? Jelen pillanatban én is csak egy vagyok közülük. Ha-ha. Szinte már el is felejtettem, hogy mennyire unalmas ez. Normálisnak lenni. Hétköznapinak lenni. Szabályok szerint élni. Ha-ha. Ugyaaan! Már rég lemondtam arról az ŐRÜLT tervemről, hogy majd ismét jó kislány leszek, és törvényesen fogok élni. HAHAH! Bevallom, volt pár próbálkozásom – azonban mint ahogyan az várható volt; minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Még aznap. Ha-ha. Hogy is szól a mondás? Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! Nem mellesleg, én élvezem ezt… Én szeretek így élni! Legfőképpen azok után, hogy Mistah J és én ismét újra együtt vagyunk, megannyi megpróbáltatás és bohóc-rapszódia után! Ha-ha. És természetesen most is az ő megbízásából vagyok itt, ugyanis a tudomásunkra jutott, hogy a Harlequin gyémánt – amit annak idején én magam loptam el, az első rablásom volt egyedül, ha-ha – párját ennek a banknak a páncéltermében őrizgetik. De már nem sokáig. Elég őrült, mi? Úgyhogy eljöttem egy kicsit körbeszaglászni, feltűnés nélkül. És esküszöm, hogy próbálok minél kevesebbet kuncogni a kameráknak. És esküszöm, hogy még sikerül is… egészen addig a pillanatig, míg négy jól megtermett maszkos férfi be nem csörtet a helyiségbe a kezükben fegyverrel. Mert ekkor aztán olyan röhögőgörcs tör rám hirtelen, hogy alig tudom magamba fojtani. Ha-ha-ha. Számtalan ŐRÜLETES gondolatom támad ezt követően, kezdve azzal, hogy ezúttal a vicc tárgya kivételesen nem én vagyok. Márpedig ez egészen újszerű érzés, mondhatni. Másrészt viszont igencsak meggondolatlan döntés volt a részükről, hogy ugyanazt a bankot akarják kirabolni, amit apuci is kinézett magának. És akkor még engem neveznek őrültnek! HA-HA. A következő gondolatom pedig az, hogy még sosem voltam túsz. Jaj, annyira izgalmas! MICSODA FERGETEGES NAP!!! Ki gondolta volna, hogy majd végül így alakul? Ugye, hogy ugye?! (…) Éppen ezért csillogó szemekkel, már-már gyermeki lelkesedéssel hagyom, hogy az egyikük a sarokba lökdössön, háttal a falnak, majd a legkevésbé sem finomkodva leültessen. Ha-ha. Talán ez az a pillanat, amikor ki kéne nyírnom mindenkit és lelépnem. Neeem. Még nem. Pedig de. Most kéne elhúznod, amíg a rendőrök még nem értek ide. Hupszi! Már késő… Hallom a szirénákat. Ha-ha.
Eltátott szájjal és kikerekedett szemekkel nézem az eseményeket, miközben lélegzetvisszafojtva várom az újabb fejleményeket, majd amikor az egyik őr a fegyveréért nyúl, máris tudom, hogy mi lesz a folytatás. Annyira egyértelmű… Annyira kiszámítható… Annyira amatőr…! Nem meglepő hát, hogy abban a pillanatban szinte elemi erővel robban ki belőlem a hiénákat megszégyenítő nevetés, ahogy az őr agyveleje valamelyikük arcára loccsan. Ha-ha-ha! Micsoda észveszejtő show-műsor! Meglehet azonban, hogy egy egészen kicsit talán elragadtattam magam – legalábbis abból ítélve, hogy míg egészen idáig senki sem foglalkozott velem, most már minden tekintet rám szegeződik. Természetesen nem zavartatom magamat, jóízűen nevetgélek tovább. Az ujjaimat a szám elé húzva, s azokat rágcsálva vihogok, mint egy valóságos – mániákus, megszállott – ŐRÜLT! Ha-ha. HA-HA!
Voltaképpen pillanatok alatt szabadul el körülöttem a káosz. Tréfásan konstatálom ugyanis, hogy az őr kiiktatása valószínűleg nem tervezett fordulat volt. Csak úgy megtörtént. Hupsz. Velem is előfordul néha. Vagyis ami azt illeti… meglehetősen gyakran. Ha-ha. Minden a feje tetejére állt. A túszok maguk alá csináltak. A bankrablók egymással vitatkoznak. A kinti szirénák egyre erősebben sípolnak. Mindezt pedig megkoronázza az a szakadatlan torz és aberrált kacaj, amely minduntalan visszhangzik a helyiség falairól. És egészen véletlenül hozzám vezethető vissza. Ha-ha. Oh, micsoda észveszejtően fergeteges nap!
Végül, amikor az egyikük megkérdezi, hogy mégis mi olyan vicces, kénytelen vagyok abbahagyni az önfeledt nevetgélést.
- Semmi… – szólalok meg rekedtes hangon, pimaszul csillanó szemekkel. – Semmi, csak… annyira nagy bajban vagytok!
Nagy bajban vagytok, mert ha Mistah J megtudja, hogy mások tulajdonították el az Őt megillető csecsebecsét, akkor bizonyára nagyon, NAGYON mérges lesz. És én jól tudom, hogy milyen az, amikor az én drága és egyetlen pudingom mérges. Nem akarják megtudni, hogy milyen az, amikor mérges.
Továbbá (!), nagyon nagy bajban vagytok, mert ha miattatok kerülök vissza a sittre, akkor még annál is mérgesebb lesz, mintha a gyémántjával szórakoztatok volna. (…) Én minden gyémántnál értékesebb vagyok számára! Tudom, hogy így van, mert PUDDIN’ SZERET ENGEM! Szeret!!! Örökkön-örökké! Ha-ha.
Mindazonáltal nem különösebben foglalkoznak velem és a mondandómmal, mert amint teátrális mozdulattal a kijárat és a baljós szirénák irányába mutatok, leginkább azzal lesznek elfoglalva, na meg egymással. A halálra rémült és a magukat halálra röhögő túszokkal már nem is foglalkoznak. Egyáltalán. Remek, remek! Ideje közelebbről is szemügyre venni azt a bizonyos páncéltermet.
Kihasználva a rablók pillanatnyi figyelmetlenségét, szép lassan elkezdek a hátsó folyosó felé araszolni, avagy sokkal inkább guggoló pozícióban csúszni-mászni. Ha-ha. A többi túsz ugyan észreveszi a kis magánakciómat, de egyikük sem szól; bizonyára úgy gondolják, hogy segítségért igyekszem oly’ sietősen. Ha-ha. Micsoda bolondok!
A folyosóra érve némileg megszaporázom a lépteimet, immár felemelkedve a guggolásból – levéve magamról a cipőt settenkedek egyre közelebb a célom irányába. Ekkor azonban két lényeges felfedezésem is támad. Az egyik, hogy otthagytam az esernyőmet. Pedig azzal akartam halálosan agyonverni mindenkit! Ha-ha. A másik pedig, hogy nem vagyok egyedül… Mármint a folyosón. Velem szemben ólálkodik ugyanis egy ismeretlen ismerős: a fekete kanári. Még szerencse, hogy álruhában vagyok, így nem ismerhet fel. Hacsak nem a jellegzetes vigyoromról, az őrülettől csillogó tekintetemről, vagy az iménti eszement vihogásomról, amit bizonyára ő is hallhatott. Vagy nem. Ha-ha.
Persze ha az álruhám nem eléggé meggyőző, akkor még mindig itt van a sziporkázó személyiségem, amit mindig módomban áll megcsillogtatni, akárhányszor csak kinyitom a számat. Ha-ha.
- Nem tudja véletlenül, hogy merre találom a mosdót? – kérdezem szórakozottan, miközben bohókás mosolyra rándul az ajkam szeglete. Elég őrült, mi?


it's where my demons hide

avatar
tartózkodási hely :
central city ♥
foglalkozás, hobbi :
it involves a lot of screaming ♥
karakter arca :
katie perfect cassidy ♥
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


to harley <333

A munka előtt még meg kellett ejtenem egy gyors kört a bankban, de amíg a szükséges papírmunkát intézték én a mosdóba siettem, hogy megmossam egy kicsit az arcomat. Nem aludtam túlságosan sokat, mert Josh megint felbukkant a küszöbömön. Nem tudom hova tenni a dolgot, de az igazság az, hogy nem is értem, miért görcsölök ennyit rajta. Ő már a múlt. Mégis egyfolytában megjelenik mostanában, mint egy kéretlen árnyék. Tegnap este pedig hiba volt beengedni. Elküldhettem volna és végre nyitott lehettem volna a többiekkel, hogy tudom ki az, aki ellopta a gyémántot és, hogy mégis miért került vissza a helyére. Mert nekem adta. De tudom jól, hogy senki nem örülne annak, ha én ezt kerek perec kimondanám. Egy lövést hallottam a bankból és egy pillanatra összerezzentem. Hálát adtam az égnek, amiért a táskámban volt a fekete bőrcuccom, a maszkom és a legújabb kütyüm, amit Cisco-tól kaptam. Az igazság az, hogy mindent neki köszönhetek, mert ha nem ragaszkodott volna ahhoz a fényképhez a kütyüért cserébe most semmi nem lenne a táskámban. Nem vagyok olyan elvetemült, hogy mindig a táskámban tartom a dolgaimat. Megpróbálhatnám idehívni a csapatot, de talán egyedül is le tudom rendezni. A biztonság kedvéért küldtem az apámnak egy üzenetet rejtett számról, miszerint éppen rablás zajlik a bankban. Gyorsan magamra kaptam az öltözetemet és a kis kütyüt is a nyakamra helyeztem.
Kinyitottam az ajtót, hogy óvatosan kinézhessek a folyosóra. Óvatosan lopakodtam a bank előteréhez egyre közelebb és közelebb, amikor megláttam, hogy összesen négyen vannak. Na, azért ez nem lesz olyan egyszerű. Főleg, hogy láthatóan nem zavartatják magukat különösebben, hiszen egy halott már van a listájukon. Az a baj, ha most megpróbálom azt a kettőt elkapni, akkor a másik kettőnek könnyű célponttá válhatok.
A közeledő szirénák hangja egyfajta vigaszt nyújt a számomra, de az igazság az, hogy a játszmát csak még inkább a belső játékosokra szűkíti le. Egyedül pedig nem igazán látok lehetőséget arra, hogy ezt a helyzetet megoldhassam.


it's where my demons hide

avatar
kereslek :
⊱ everybody
tartózkodási hely :
⊱ everywhere
foglalkozás, hobbi :
⊱ this page
karakter arca :
⊱ faceless
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


the robbery situation

laurel & sheila


Mindössze egy átlagos reggelnek indult az egész. Az emberek dolgozni indultak valakik pedig az ügyeiket intézni siettek a bank mentségül szolgáló falai közé. A hatalmas esőzés miatt még az is bejött érdeklődni, akinek nem is igazán volt rá szüksége, egyszerűen csak ezt találta megfelelő helyszínnek, hogy a kegyetlen gomolyfelhők elől megnyugvásra lelhessen.
De nem csak az eső elől menekülő emberek találták ma csábítónak a bank erős falait, de négy darab férfi is, akik fekete maszkkal az arcukon parancsoltak mindenkit a földre és igyekezték megtölteni a táskájukat a lehető legtöbb pénzzel. Az egyikük az időre figyelt a másik a túszokon tartotta a szemét, a másik kettő pedig a táskák megtöltésével volt elfoglalva.
Azonban a túszok között ott volt maga a Fekete Kanári, de még egy metahuman is beletartozott a soraikba. Ha ez nem váratlan fordulat a számukra, akkor mégis mi?

Az egyik őr a fegyverért nyúlna, de abban a pillanatban egy golyó fúródik a fejébe, mire a pánik csak még hatalmasabbá válik.



Sorrendet ti határozzátok meg, jó szórakozást kívánunk. Pár kör múlva találkozunk!


Sponsored content
it's where my demons hide

heroes vs villains


2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: különlegességek :: alternatív :: lezárt játékok-
Ugrás: