villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
Központi rész
eme téma címe
Sofi
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
kereslek :
ʊ problems? i like fixing them
tartózkodási hely :
ʊ in the shadows
foglalkozás, hobbi :
ʊ help this page
karakter arca :
ʊ faceless monster
heroes vs villains


felicity & sara
Felicity egy hatalmas kulcs a csapatunk életében. Mindannyian egytől-egyig küzdünk a magunk sötétségével. Oliver az öt évvel, amit távol töltött a szeretteiről. Diggle-nek ott vannak szintén a múlt árnyai a háborús éveiből, ahogyan nekem is megvan a magam útja, ami befolyásolta az életemet. Nem is tudom, hogy hol lennék most, ha nem ülök fel a hajóra akkor Oliver-rel. Bár nem is igazán tudom, hogy mit gondoltam mostanra pedig rájöttem már, hogy nem vagyunk egymásnak valók. Lehet, hogy akkor is ott volt mindkettőnkben ez a sötétség, ami idővel egyre jobban kiterjedt, de szükségünk van egy kis fényre az életünkben, ami számára most Felicity-t jelenti és ez engem egyáltalán nem zavar. Sőt, igazából mindannyiunk életében itt ő a fény. Csak azt nem értem, hogy Oliver miért fél annyira, hogy megérintse. Mintha megégethetné magát. Amikor Felicity-ben épp elég fény van ahhoz, hogy egy keveset átadjon Oliver-nek ezzel átsegítve őt a saját sötét útvonalán.
- Valahogy a bűnözők soha nem alszanak. - Igazán csak akkor tudnánk velük lépést tartani, ha felváltva csinálnánk ezt az egészet. Amikkor az egyik csapat alszik, akkor a másik fenn van és hajtja őket, de az igazság az, hogy mi így együtt érünk igazán valamit. Külön-külön is erősek vagyunk, de azt hiszem így együtt mondhatnám azt, hogy ütős csapat vagyunk. Még, ha nem is mondhatom teljesen azt, hogy ennek most én is a részese vagyok. Igazából a vérszomj az a porcikám legeldugottabb zugaiba is beleférkőzött. Fogalmam nincs, hogyan birkózik meg Thea ezzel minden áldott este. De tényleg nem tudom felfogni, hogy miképp tud uralkodni felette, hiszen érzem minden egyes percben a jelenlétét. Még akkor is, ha nem mutatom ki, de amikor az adrenalin növekedni kezd a szervezetemben olyankor úgy érzem, hogy teljesen megállíthatatlan vagyok.  Egyszerűen, mintha nem is az enyémek lennének a tetteim, mintha valami más irányítana. Ilyenkor pedig nehéz visszaszerezi a kormányt. Nehezebb, mint azt bárki gondolná.
- Néha azért nyugodtan kivehetnél egy kényszerpihenőt. - Megérdemelné és habár kulcsfontosságú része a csapatnak. Nem csak azért, mert rendkívül ügyes, de tényleg szükségünk van rá. - Bevallom, hogy furcsa. Mintha mindent újra tapasztalnék meg. Szó szerint, mintha most születtem volna meg. - Tényleg olyan érzés, mintha először ennék csokoládét, először tapasztalnék meg annyi mindent. De ez teszi tökéletessé a második esélyt. Most mindent másként csinálhatok. Megtudhatom végre, hogy mit is akarok az élettől vagy mi lettem volna akkor, ha nem történik meg az a baleset, amiben kis híján az életet veszítettem. De azt hiszem már sosem leszek képes teljesen kitörölni magamból azt az személyt, akivé váltam.  


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Sara & Felicity

Sejtem én, hogy néha sok tudok lenni a környezetemnek, de néha borzalmasan nehéz tisztességesen visszafognom magam, maximum majd eljön az a pont, hogy egyszerűen lecsapnak, mint a taxiórát, hogy Felicity, most már elég lesz. Szeretném megőrizni a lelkesedésemet, mert másként úgy érzem egyszerűen nem bírnék létezni ebben a világban. Annyi rossz történik minden egyes nap, sosincs vége az aljasságnak, bűnnek, mocsoknak, mindig jön egy újabb féreg, akit ki kell iktatni. Komolyan örülnék, ha lenne pár hetünk, amikor mindenki tisztességesen ki tudja pihenni magát. Mindenesetre most nem ez a lényeg, sokkal inkább Sara, aki minden nehézség és az eltelt hónapok ellenére újra köztünk van, és már egészen önmagának is tűnik.
Örülök neki, miért is ne tenném, szerencsére már féltékenység sem marcangol belülről, azt az érzést mindennél jobban gyűlöltem.
- Áhh, én mindig itt vagyok, tudod.
Még egy kacsintást is megengedek magamnak, hisz valóban az esetek túlnyomó részében itt ténykedem, és ez számomra abszolút nem teher. Ennek, és a munkámnak élek, mert ebben vagyok jó, én így vagyok hasznos, ha kimennék hadonászni, csak kiröhögtetném magam, és egyébként sem bírom annyira a fizikai erőszakot. Nézni sem, ami azt illeti, és minden egyes nap elég nehezen viselem, hogy a barátaim, a családom gyakorlatilag, vásárra viszi a bőrét, de már egy ideje nem nyafogok miatta, abbahagyni úgysem fogják, és ezt nem is szeretném, én magam is tisztában vagyok vele, hogy szükség van rájuk.
- Egyelőre úgy tűnik igen, bár a csendes estében nem reménykedem.
Sóhajtok fel, pedig milyen jó lenne, ha foghatnám Olivert, és hazaandaloghatnánk kettesben, aztán… nos, ezt inkább nem közölném a publikummal. Tényleg hiányzik egy kis nyugi, tele van a fejem mindennel, és képtelen vagyok lecsillapodni.
- Na látod, ezt én sem tudom, de az biztos, hogy nem lehet egyszerű, elvégre elég sok idő telt el.
Azt nem bírom kimondani, hogy amióta meghalt, nem szeretek a halálról beszélni, a gyász mostanában túl sokszor része az életünknek, és félek, ki következik legközelebb…
- Megvagyok, csak kicsit zsong a fejem, jó lenne, ha fel lehetne mutatni egy szünetet kérek táblát a rosszfiúknak, milyen kár, hogy nem így működik.
Egy kis fejcsóválás kíséretében kattintottam párat, néma csönd, már-már gyanús a nyugi, ilyenkor mindig várom, hogy beüssön a krach.
- Fura nagyon, igaz? Nem tudom igazából, nem ismertelek annyira mélyen sosem, de nekem kicsit olyan, mintha valahogy más lennél.
S nem is azt mondanám, hogy elveszett, egyszerűen azt már én nem látom át, miben más, de őszintén szólva nem lepne meg semmi, mégiscsak a halálból tért vissza.
Sofi
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
kereslek :
ʊ problems? i like fixing them
tartózkodási hely :
ʊ in the shadows
foglalkozás, hobbi :
ʊ help this page
karakter arca :
ʊ faceless monster
heroes vs villains


felicity & sara
Felicity mindig is egy különleges teremtmény volt. Valahogy úgy éreztem addig a rövid ideig amíg a csapatban voltam, hogy ő a fény ebben a teremben mindig. Szinte megállás nélkül világítja meg a legsötétebb napokat is, amikor legszívesebben a saját sötétségünkben fürdetnénk meg a lelkünket. Valahogy mindig képes volt boldogságot csempészni a legelkeseredettebb pillanatokba is. Azt hiszem ez volt az ő szuperereje. De nem szükséges itt a múlt idő, hiszen még mindig igaz.
Az pedig, hogy mennyire örül nekem bevallom meglepő, hiszen elég ritkán szoktam én magam így megnyilvánítani azt, ha örülök valakinek, de azt hiszem tőle teljesen nyugodtan elfogadom ezt a fogadtatást. Sőt, jól is esik, mert ebből érzem igazán, hogy tényleg hiányoztam neki. Míg Oliver-nek egy pillantása felér egy Felicity féle reakcióval így tőle pontosan erre van szükségem. – Téged is nagyon jó látni. – Valahogy mindenkit jót látni, mert nem mindennap mondhatja el magáról valaki, hogy visszatáncolt a halálból. A legrosszabb az egészben, hogy még mindig kicsit idegennek érzem a helyemet a világban. Nem tudom, hogy milyen úton kellene elindulnom, hogy amit régen csináltam az helyes volt-e vagy sem. Igazából mindez túlságosan bonyolult. Keresem a helyemet. Az egyszer biztos. – Akkor eddig nyugi van? – Nem tudom, hogy pontosan mit is kellene látnom, mert ez határozottan Felicity asztala, bár én magam sem vagyok ostoba, de ezeket a dolgokat inkább az igazi profikra hagyom, hogy felfogják. Én megvagyok anélkül is, hogy pontosan tudjam miről beszél. Amíg kihúz minket a bajból szerintem nem kell értenem az egészből szinte semmit sem. Bár biztos vagyok benne, hogy idővel ragad az emberre akaratlanul is a tehetségéből. – Jól vagyok azt hiszem.. Igazából nem tudom, hogyan kellene éreznem magam. Te, hogy vagy? – Azt hiszem, hogy jól érzem magam, de most valahogy minden olyan új. Mintha ténylegesen új életet kezdtem volna csak az előző életem bölcsességét magamban hordozom. Lehet, hogy az emlékezetemben már nem az első lépteimet teszem mégis valahogy akárhányszor a szél megsimítja az arcomat szinte olyan, mintha a legelső alkalmakat élném meg belőle.


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Sara & Felicity

Nagyon sok minden történt mostanában, túl vagyunk számos fontos dolgon a csapattal, amiből nem egy kifejezetten fajsúlyos mindegyikünk életében. Nehéz lenne egyet is kiemelni közülük, de ami talán a leginkább megrendített bennünket, az Sara visszatérése volt az életbe, amiről sokáig nem is tudtunk. Most meg… nos, nehéz mit kezdeni a helyzettel, és sokszor még én sem találok szavakat, holott ez rám sosem jellemző, általában mindig tudom, mit mondjak, még akkor is, ha az csak elterelés valamiféle problémáról. Sara hónapokig halott volt, és most itt van, egy ideig nem volt minden rendben vele, de most úgy néz ki, hogy jól van, és nem akar boldog-boldogtalant megölni a vérszomj miatt. Ilyen téren ő azért jobban járt, mint Thea, de ezt mások előtt nem boncolgatnám, megtartom a véleményemet magamnak, hiszen senki sem beszél róla szívesen egyébként sem, amiben nincs semmi meglepő. Elvégre, mégis mennyire vidám, könnyed csevegős téma az, hogy valakinek ölnie kell, különben bekattan és meghal? Nos, semennyire, ne is firtassuk.
Éppen a fentiek okán telt bele úgy nagyjából öt másodpercembe, hogy felülemelkedjek a fogalmam sincs mit kezdjek veled, drága Sara életérzésen, és széles mosollyal emelkedjek meg a székemről, hogy legalább két puszival megörvendeztessem. Tudom, mennyire nem a tettek embere érzelemkifejezés terén, szóval öleléssel nem sokkoltam, de ezzel minimum számolni kellett az esetemben. A riadalom elmaradt, mert nálunk a legtöbben hajlamosak szinte hangtalanul közlekedni, és megtanultam nem összecsinálni magam a semmiből megszólaló hangokra. Régen azért jóval ijedősebb voltam, mostanra edződtem nem keveset.
- Szia! De jó látni!
Minden tanácstalanságom ellenére így éreztem, mert örültem neki, hogy él, hisz kedveltem. Most már igen, eleinte nem annyira, hisz ami én nem lehettem Olivernek, mert túl gyenge voltam hozzá, vagy talán még mindig az vagyok, az volt ő, én meg csak csendben szenvedtem, ha együtt láttam őket. Azonban szerencsére már nem ez a helyzet.
- Semmi lényegeset, csak a szokásos programokat futtatom, hogy van-e valahol valamiféle baj. A cégnél már végeztem mára, szóval gondoltam hasznossá teszem magam.
Mutatok a monitorokra, amit mondjuk a legtöbbeknek aztán mutogathatok, mert halvány lila gőzük sincs arról, mit is kellene nézni. Nem hibáztatom őket, én sem értek a harcművészetekhez, és nagyjából két másodperc alatt két vállra fektetne bármelyikük.
- Mi járatban? Hogy vagy?
Sararól beszélünk, nem biztos, hogy a második kérdésembe szeretne elmélyedni, de azért megkérdeztem, úgy diktálja az illem, s valóban érdekel is, de nem fogok megsértődni, ha eszében sincs válaszolni rá, gondolom egyébként is mindenki ilyesmivel zaklatja.
Sofi
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
kereslek :
ʊ problems? i like fixing them
tartózkodási hely :
ʊ in the shadows
foglalkozás, hobbi :
ʊ help this page
karakter arca :
ʊ faceless monster
heroes vs villains


felicity & sara
Mindig is felnéztem Felicity-re. Vagy talán egy kicsit irigyeltem is, hogy mennyire okos. Hogy mennyire találékony és, hogy mennyire otthon érzi magát a technológia korában, ami számítógépek rendszerei között úszkálva. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy mennyire aranyos teremtményről van szó. De azt sem szabad elfelejteni, hogy mennyire erős és talpraesett nő. Talán azért, mert ennyi jó tulajdonság össze van gyúrva egy apró teremtésbe mindig is felnéztem rá bizonyos módon. Mindig is fontos volt a számomra, mert lehet, hogy nem vagyok az a típus, aki mindig ölelkezik és folyamatosan igényli a másik ember fizikai közelségét, hogy kijelenthesse róla, hogy a barátja tényleg fontos személy volt az életemből és ezt egy percig sem tagadnám le. Pontosan ezért is akartam vele is beszélni. Szinte mindenkivel szükségem van arra, hogy egy kicsit beszélhessek, hogy felzárkózhassak az életükben, mert nagy valószínűséggel nem fogok itt maradni. Újra akarom kezdeni az életemet, de nem akarom, hogy bárki is úgy érezze kihagytam a sorból. Hálás vagyok azért, hogy újra élhetek és láthatom az arcukat és egyiküket sem kerülném el egy pillanatra sem. Míg a többiekkel megvolt a magam beszélni valója tőle csak annyit várok, hogy egy kicsit jobb kedvre derítsen. Nem tudom, hogyan csinálja, de szinte benne van egy pulzáló energia, ami sugározza a jókívánságokat és az ember nem tud más tenni a közelében, mint mosolyogni.
Mindig volt egy frappáns megszólalása és míg én nem voltam túlzottan a szavak embere ő helyettem is tökéletesen beszélt. Na, jó pont azért szerettem, mert helyettem is teljesen nyugodtan beszélt. Valahogy szükségem volt néha arra, hogy valaki átvegye a beszélgetés felett az irányítást és valami láthatatlan energiával feltöltse és pozitívvá alakítsa és még a negatív eredetű gondolatokat is kiverje a fejemből. – Szia.. Mit csinálsz? – Lehet, hogy ráhozom a frászt, hiszen már szokásommá vált az, hogy hang nélkül járjak és keljek. A kiképzésem egyik árnyoldala lehet néha, hogy hangtalanul képes vagyok mozogni.

Sofi
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
kereslek :
ʊ problems? i like fixing them
tartózkodási hely :
ʊ in the shadows
foglalkozás, hobbi :
ʊ help this page
karakter arca :
ʊ faceless monster
heroes vs villains


****
Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: arrow cave-
Ugrás: