villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
Nappali
eme téma címe
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Daisy & Carla

Mindig is utáltam a sztár pletykákat, nem véletlenül volt az, hogy én inkább a maffiában, vagy éppen az alvilágban tartózkodtam, hogy megírjak egy cikket, vagy feldobjak egy-két embert. Eddig egész jó volt az álcám, s szerencsére mai napig nem is változott. Eléggé ciki lett volna, ha lebukok, mert akkor tuti halott lennék. Ezért is volt nálam mindig mindkét személyim, de két különböző helyen, így biztos volt a lebukás veszélyének az elkerülése, csak mindig ügyesen kell játszanom. Eleinte nem akartam belemenni ebbe az interjúba, hiszen vannak olyanok, akik élnek, halnak azért, hogy híres emberekkel találkozzanak. Másrészt meg elméletileg nem csak modell, hanem újságíró is a csaj. Kész röhej, hogy ezt el is kellene róla hinnem. Ha annyira jó újságíró, akkor miért nem maga írja meg a cikket. Egy újságírónak ebben is profinak kellene lenni. Persze, azt mondják, hogy ez valami kényes ügy és nem lehet csak úgy bárkinek odaadni. S most megtisztelve kellene magamat érezni? Inkább maradnék a zöldíjásznál, vagy a többi személynél, akik felkeltették mostanában nem csak a média, hanem még a bűnözök figyelmét is.
Értem én, hogy ők a jó célt szolgálják, de abba nem is gondolnak bele, hogy részben miattuk hullott porba ez a város? Talán, ha nem akarnának farsangosat játszani minden egyes alkalommal, akkor a bűnözök se akarnák megmutatni azt, hogy ők rajtuk senki se képes kifogni és még egy egész várost is uralni akarnak. Komolyan nem értem, hogy mi a bajuk az embereknek, de nekem aztán mindegy. Inkább arról írok, mintsem egy elkényeztetett lányról, akinek az élete félresiklott. Tuti sajnálják, de akkor már miért nem írunk a tényleges bajokról? A szegényekről és azokról, akik tényleg szenvednek? Sokkal hasznosabb lenne, de persze a mai társadalmat csak a hírességek nyomora és öröme érdekli. Szörnyű… Na jó, még ott van a gazdasági hírek és hasonló dolgok, de a tényleges világhírek vajmi keveset számítanak, vagyis kevés embert érdekel, mert az emberek szeretnek csukott szemmel élni és akkor még csodálkozunk, hogy ilyen a mai fiatalság, társadalom.
Sietve vetek egy utolsó pillantást a határidőnaplómra, majd bepötyögöm a címet, s lassan felzúg a motorhangja, s elindulok az úti cél felé. Közben a zene kellemesen szól, miközben a szellő a lehúzott ablakon át kellemesen borzolja a szőke tincseimet. Nyoma sincs annak már, hogy nem olyan régen egyáltalán nem festettem valami jól. A lila foltokat elrejti a ruhám, a többit meg az alapozó, ami még megmaradt, de már annyira nem is vészes. Természetesen fáj még az a sebem, amit összevarrt az egyik ismerősöm. Fely-nek el se mertem mondani, mert szerintem elevenen megnyúzna, de már előtte is eléggé veszélyes életem volt és nem lehet csak úgy kiszállni belőle.
Hallgatom az utasításokat, miközben figyelem a várost és az ott élőket, mintha csak meg akarnám őket is fejteni. Végül sietve parkolok le, egy utolsó szempillantást vetek a tükörben magamra, majd végül felkapom a határidőnaplómat, a táskámat és elindulok. A cipőm sarka hangosan koppan az utca kövön, de nem túlzottan érdekel, majd végül bezárom a kocsit is, s sietve nyomom meg a csengőt. Nagyon remélem, hogy nem most fog még hatszor átöltözni, mert én aztán nem fogok itt szobrozni, míg lemegy az este. Van jobb dolgom is és izgalmasabb sztorijaim is, mint egy aktuális modell elcseszett élete. Komolyan, nem is értem, hogy minek kell idejönnöm és miért rám bízták ezt a cikket, hiszen tudják jól, hogy nem rajongok a sztárpletykákért. Talán többet sejtenének és reménykednek abban, hogy esetleg én kihúzhatom belőle? Hmm, talán nem is rossz gondolat, aztán végre kinyílik az ajtó, s kissé türelmetlen arcot vágok, de végül egy barátságos mosolyt erőltetek az arcomra.
- Ha csak nem a Jetire számítottál, akkor igen. – szólalok meg unottam. Nem mindig volt megnyerő a stílusom, de az eddigi cikkeimhez nem is ez kellett, hiszen az alvilágban senkit se babusgatunk, végül egy apró sóhaj hagyta el az ajkaimat. – Örülök a találkozásnak, Daisy Skyler Smoak. – szólaltam meg könnyedén, majd kinyújtottam a kezemet, ha elfogadta, akkor kezet fogtam vele, ha nem, akkor se zavartattam magamat, csak visszaejtettem magam mellé. – Esetleg bemehetek és kezdhetjük, vagy még szeretnéd gyakorolni a beszédedet a tükör előtt? – kérdeztem tőle barátságosan, vagyis igyekeztem az lenni, de jelenleg még mindig azt gondolom, hogy ez csak időpazarlás.


||  Remélem jó lesz & köszi a türelmet!
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Daisy & Carla





A balesetem óta, ami igazából nem is volt annyira baleset, nem igazán kaptam munkát, mint modell. Persze azt mondják, hogy ennek oka az, hogy pihennem kell egy kicsit és így kapok egy kis szabadságot, ami idő alatt összeszedhetem magam, és szórakozhatok kicsit. Mondjuk én inkább azt gondolom erről, hogy nincs kedvük azzal bajlódni, hogy eltüntessenek rólam minden kisebb-nagyobb zúzódást, amit éppen a ruha nem fed. Igen, ez elég sokáig eltart... Én már csak tudom. Nem hiába öltözök úgy be, mintha valami öregasszony lennék. Nekem sincs túl nagy kedvem ezzel bajlódni, szóval részben megértem én őket. Ma kivételesen kicsit több erőt vettem magamon, mivel rámküldtek valami riportert és nem szeretném ha a szemem helyett valami mást bámulna. Mondjuk nekem egyenlőre még az is furcsa, hogy nem én megyek és faggatok ki valakit, hanem hozzám jönnek. De legalább nem azt mondják, hogy írjak magamról valamit, hogy mi történt. Arra talán nem lennék képes, szóval akármilyen rohadék is tud lenni a főnököm, most mégis elég tapintatos volt ahhoz, hogy ne magamnak kelljen ezt megcsinálni és most először esett meg, hogy nem az újságot tartja szem előtt, hanem engem. Így aztán fogalmam sincs ki jön most, vagy éppen honnan, de majd meglátom. Mindenesetre reggel az első dolgom volt, hogy egészen elfogadhatóra festegessem az arcomat, és igyekeztem valami tűrhető ruhát is felvenni, nem pedig a napokban szokásossá vált mackónadrág és egy hozzá való pulcsi. Pedig igazán kényelmes, de mindez csak akkor jó, ha senki más nem lássa. A maradék néhány órámban még bevásároltam ezt-azt, amivel esetleg megkínálhatom a vendégem, készítettem teát aztán más dolgom sem maradt, mint várni az illetőre aki a lakásomra jön. Fura, hogy ide fogadtam, igazából nem szeretek idegeneket behívni, de most különösen nem szeretnék közönség előtt mutatkozni, ami talán valamilyen szinten érthető is. Aztán majd reméljük, hogy nem egy bérgyilkost küldenek rám, vagy egy újabb tolvajt aki felmérni jön a terepet. A szőke hajamat most kivételesen feltűztem a fejem tetejére, pedig imádom mikor a vállamon érzem a szőke hullámokat, szóval most igazán nem értem miért is csináltam ezt. Talán mert feltűzött hajjal valamivel komolyabbnak nézek ki. Igen... Talán pontosan ezért. Amíg várakozom, csak a televízió csatornáit váltogatom, igyekszem megállapodni valamelyiken, de egyik sem kelti fel különösebben az érdeklődésem, így nem hagyom abba egészen addig míg a csengő meg nem szólal. Ebben a pillanatban pedig egyszerűen csak lekapcsolom a tévét, majd felpattanok és az ajtó felé indulok. Mielőtt még kinyitnám azt, megállok egy pillanatra előtte és veszek egy nagy levegőt, amivel felkészítem magam arra ami következni fog. Valószínűleg nem lesz túl egyszerű beszélnem a történtekről, főleg, hogy tulajdonképpen végig kell hazudnom az egészet. Vajon képes leszek rá? Ismerem a riportereket,talán túlzottan is, hiszen én is egy vagyok közülük, így pontosan tisztában vagyok vele, hogy mire képesek az emberrel. Teljesen ki tudják forgatni minden egyes szavukat, és talán én sem tudok majd helyt állni úgy ahogyan szeretném. Ha elszólom magam, akkor végem. Ez a nő vagy hapsi fel fog falni, szó szerint. Szóval minden válaszadásom előtt talán kellene egy ilyen nagy levegőt vennem, akkor talán nem történik semmi baj. Végül aztán úgy döntök nem várakoztatom, mint kiderült, hölgyet az ajtóm előtt.
-Üdv! - Mondom egy halvány kis mosollyal az arcomon, miután kitártam előtte az ajtót. -Te lennél az újságíró, ha jól sejtem. - Ejtem ki szép lassan a szavakat, bár magam sem tudom, hogy ezt most csak kijelentettem, avagy kérdeztem tőle. -Carla Griffiths. Te pedig...? - Hagyom nyitva a kérdést előtte, miközben kezet nyújtok neki, majd pedig félre állok az ajtóból, jelezve ezzel, hogy nyugodtan fáradjon be. Igyekszem mosolyogni rá, hiszen a kedvesség az sosem árt, főleg nem ilyen esetekben, mikor nem kis dolog előtt állok.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Sponsored content
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: griffiths lakás-
Ugrás: