Háztető
VILLAINS HAVE A VISION FOR THE WORLD. HEROES DON'T, THEIR ONLY GOAL IS TO STOP THE VILLAINS FROM REACHING THEIRS.


üdvözlünk téged
vándor lélek

Jelenleg éppen egy a DC világával foglalkozó szerepjátékos oldalon nézelődsz. Az utóbbi évek DC termése az új és sikeres sorozataival, a közelmúltban mozikba került és az előre beharangozott filmjeivel lehetővé tette, hogy nem csak a képregények rajongói, de az izgalmakkal és szuperhősökkel teli műsorok szerelmesei is közelebb kerülhessenek ehhez a világhoz, híres és kevésbé ismert karaktereihez. Ha csak egyet is ismersz vagy kedvelsz a mostanában futó Arrow, The Flash, Supergirl vagy Legends of Tomorrow sorozatok közül, ha szívesen csöppennél bele Superman, Batman és a Justice League világába, ha van bátorságod találkozni a Suicide Squad tagjaival, ha kipróbálnád magad a hősök, az áldozatok, vagy éppen a gonosztevők között, különleges képességekkel, vagy anélkül, közöttünk a helyed. Válassz egyet a rengeteg szabad canon karakter közül, nézz szét a keresettek között, vagy hozz saját karaktert! Mi várunk rád!

Az oldal alapítása:
2015. március 01.

oldalunk videója
nézd meg bátran

Belépés
karakterem neve:
jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
csicseregj valamit
üzenj bátran




erre barangolók
Ki van itt?

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot







utolsó bejegyzések
Üzenetek
Today at 12:50 am
Yesterday at 11:44 pm
Yesterday at 9:14 pm
Yesterday at 5:34 pm
Szer. Feb. 22, 2017 10:21 pm
Szer. Feb. 22, 2017 9:23 pm

a változás szele
kalandunk

Ősrobbanásként köszöntött be a változás National, Star, Central City, Gotham és Metropolis városaiba. De az igazság az, hogy valami alapjaiban változott meg a világban – minden világ és minden univerzum eltorzult a valóságtól. Portálok nyíltak meg a semmiből, és szippantottak magukba embereket, hogy az ismeretlenbe rántsa őket, vagy éppenséggel hánytak ki magukból olyan személyeket, akik nem a saját világukba tartoznak. És a múlt… a múlt is változott. Nem érted, hogy mi ez az érzés, valahol ott a lényed mélyén – aki voltál, az kezd elhalványulni, eltűnni… számos emlékképeddel együtt. Tudod, hogy ki voltál valaha, de már nem érzed azt, hogy többé valóságos lenne, olyan mindössze, mint valami őrült álom, amely arra figyelmeztet, hogy ne veszítsd el önmagad, ne felejtsd el azt, aki valaha voltál. De késő, mert az idősíkok összemosódtak, és már semmi sem az, aminek látszik. És senki sem az, aki egykoron volt.


legtöbbet író userek
gyorsíróink

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
az ősz oscarai
legjobbjaink

• Az ősz női canon karaktere •
caitlin snow
killer frost

• Az ősz férfi canon karaktere •
bruce wayne
batman

• Az ősz saját karaktere •
zara tepes
the vamp

• Az ősz keresett karaktere •
gwendolyn summers
the double agent

• Az ősz előtörténete •
alex danvers
agent danvers

• Az ősz párja •
dommiel dragomir
june moone


Share| .

Háztető



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Poszt témája: Re: Háztető •• Today at 12:50 am ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Azt hiszem, ha mást nem is fogok tanulni ebből a helyzetből, mint azt, hogy sosem szabad igazán feladni. Mert már éppen bedobtam volna a törölközőt és tényleg elhittem volna, hogy nem látja ezért felesleges ezzel próbálkoznom, erre megjelent. Úgyhogy sosem tudhatjuk, hogy mennyire közel van hozzánk a célunk ezért még csak meg sem szabad fordulnia a fejünkben, hogy feladjuk. Ha most feladtam volna muszáj lett volna tovább próbálkoznom. Még akkor is, ha elég rosszul jöttem volna ki a helyzetből. Mármint így is elég hülyén éreztem magam jelen pillanatban, meg talán az egész túlságosan is nyálasra sikeredett, de ettől függetlenül örülök, hogy ténylegesen célt talált az üzenetem. Habár azért nem elsőre, de másodjára már megtalálta azt, akit kerestem. Ez is valami azt hiszem.
Zavaromat azzal próbáltam meg leplezni, hogy inkább eltűntem pár másodperc erejéig és az ide vezető utat megsemmisítettem. Jobb is lett, mert az a vörösség legalább eltűnt az arcomról. Ha nem is teljes mértékben, de minimálisan. Bármennyire is szeretném azt mondani, hogy mindez teljesen az én asztalom még mindig elég kínosan viselkedem a nők körében. Nem tudom elképzelni, hogy valaha is képes leszek lerázni magamról, vagy kinőni. Ez vagyok én. Sosem ment jól, hogy randira hívjak valakit, de a magam módján azért sikerült néha egy-két győzelmet becserkésznem. Na, nem mintha erre mentem volna. Viszont voltak dolgok, amelyek egyszerűen nem működtek. Beismerni ezt sosem olyan egyszerű, mint elsőre tűnik. De valamilyen szinten könnyebb, mint tovább egy olyan helyzetben maradni, ami számunkra már koránt sem kedvező. Sokkal többet ártunk magunknak, ha nem vagyunk hajlandóak tisztán látni és észrevenni mindazt, ami ott van végig a szemünk előtt.
- Hát, akkor ez finoman szólva is megnehezíti a dolgot, de azért biztos vagyok benne, hogy ki tudunk találni valamit. Mármint valahogy biztosan el lehet érni. Én szeretném.. Mondjuk nagyon szívesen megcsinálom ezt a kis jelzést minden esetben, ha gondolod, de azért valahogy mégis tudnom kellene, hogy a városban vagy. Akár lehetne egy közös helyünk, ahol megtaláljuk a másikat.. Mint a régi időkben, mikor nem telefonon, vagy interneten keresztül beszéltük meg a találkozókat, hanem személyesen történt minden kommunikáció. - Habár ez a fajta visszafejlődés nem igazán nekem kedvez, hiszen valahogy sokkal egyszerűbb elbújni egy számítógép mögé, vagy éppenséggel a telefon kijelzője mögül üzengetni, de azt hiszem már ez is egy jel arra, hogy fejlődnöm kell. Végre itt az ideje, hogy megpróbáljam fejleszteni  a szociális képességeimet. Amelyek valahol a béka feneke alatt találhatóak, de valahogy eljutottam idáig az életben, úgyhogy annyira nem vagyok reménytelen eset.
- Hozzád hasonlót? Hiszed vagy sem, de sosem ellenőrzöm le azt a személyt, akit éppenséggel megmenteni készülök. Veled kapcsolatban pedig egyre inkább érzem azt, hogy nem is lenne értelme, hiszen semmit sem találnék. - Meg sem fordult a fejemben igazából, hogy kutassak utána, hiszen még csak a nevét sem tudtam. Még most sem tudom, de jelen helyzetben ez most nem számít. Azok alapján, amit elmondott nem igazán találtam volna róla semmit, de nem hiszem, hogy ő lenne az egyetlen, akinek az életéről szinte semmilyen fizikailag megfogható nyom nem lenne. Aki el akar tűnni a föld felszínéről a kíváncsi szemek elől az el fog. Ilyen egyszerű.
- Ez lényegében attól függ, hogy mit is értesz pontosan megbüntetés alatt. Rengeteg módja van annak, hogy valakit megbüntessünk valamiért, amit elkövetett, szóval.. - Az, hogy megöljek valakit egy olyan határ a számomra, amit sosem tennék meg. Lényegében még arra sem lennék hajlandó, hogy valakinek segédkezzek a gyilkosságban, bár már belegondolva valamilyen szinten azzal, hogy egykoron megmentettem Lisa-t hozzásegítettem Snart-ot ahhoz, hogy meghúzza a ravaszt és megölje az apját.
- Ez a város, az én városom. Hozzám nőtt. Ha pedig tehetek valamit annak érdekében, hogy jobb legyen azok számára, akikkel igazán törődöm, akkor eléggé önző dolog lenne, nem megpróbálni. Plusz tekintve, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki képességekre tett szert és mások nem ugyanígy gondolkodnak.. Jobb a városnak, hogy itt vagyok. - Kötelességemnek érzem, hogy tegyek valamit a városért, ha már megadatott nekem a lehetőség, hogy megmentsek embereket. Mert azóta, hogy felrobbant a részecskegyorsító és a kis utam a múltban csak folyamatos veszélyeket sodor az utunkba és a városunkba. Én pedig minden tőlem telhetőt elkövetek annak érdekében, hogy mindezt megakadályozzam.
✻ hozzászólások :
20
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Szer. Feb. 15, 2017 8:48 pm ••



Barry & Zara

Először nem is tudtam, mit mondjak, hogyan kezdjek bele. Egyáltalán mit érzek most, ha tudok még… ha képes vagyok még ilyesmire. Talán még most sem tudom pontosan, mert az a csipkelődő pimasz-kéjenc hangom magamra hagyott. Most nem vagyok kötözködő, most nem vagyok… Redness. Nem, most nem. Most Zara vagyok, aki nem tudja mire vélni ezt az egészet. Nem értem mit akarhat tőlem… vagy van valahol egy csapda? Lehet mindjárt rám röppen egy háló? Kérdésekkel teli pillantásom nem lel választ azokban a csillogó, izgulós szemekben. Izgul, de miért? Mi történik? Csak torkon kéne ragadnom és… mi akadályoz meg abban, hogy palira vegyem és meglógjak? Talán mert nem vagyok veszélyben. Ugye nem vagyok? Ha kérném, azonnal változtatna, ha kérném, elpakolna. Nem akarom. Megint csak megrázom a fejem, hogy ne nyúljon a dekorációhoz. Nem akarom, hogy bántsa. Ezt ebben a formában szánták nekem, és én így akarom látni. Nekem. Furcsa érzés. Eltelt úgy egy emberöltő, hogy igazán nem kaptam senkitől semmit. Főleg nem jó szándékból. Most már csak arra kell rájönnöm, Neki mi a célja ezzel az egésszel. Persze a következő válaszán őszintén nevetek fel. Átkarolom a derekam s a vállam fölül pillogok rá nagy hamisan.
- Célozgatunk, célozgatunk, Mr. Villámpocok?
Sajnos időt nem hagy nekem, hogy gyönyörködjek a zavarában, mert kemény két pillanatra eltűnik a szemem elől. El is vigyorodom elég hamar, s inkább csak sóhajtok egyet, míg elmesélem röviden és tömören az elmúlt idők eseményeit. Megpróbálom nem részletezni és bízni benne, hogy nem akarja tudni. Hogy szerencse-e? Annak kell lennie. Persze a felajánlásán a szemöldököm felköltözik a homlokom közepére. Most jól hallottam, hogy Central City híres hőse éppen a szolgálatait ajánlja fel nekem? Nekem, akit vadászok próbálnak meg elejteni és laborba dugni, nekem, aki egy falut irtott ki. Először csak kínomban heherészek, bár a végére igazi nevetés lesz belőle. Fogom magam és a szirmok közepén lecsüccsenek a tetőre. Kinyújtom lábaimat míg a kezem a hátam mögött támaszt engem s hátradőlve nézem a csillagokat. Vagy is amennyit látok belőlük a fénymérgezés miatt. Kezemmel megpaskolom a földet magam mellett. Csüccs le, Rómeó
- Hogy is mondjam… ha valakit az határoz meg, hogy miféle iratai vannak… akkor én tulajdonképpen nem létezem.
Magyarán kurvára nincsenek irataim, meg semmi egyebem. A kormány szemében én nem létezem, vagy hogy egészen pontos legyek, már meghaltam. Noha valószínűleg senki sem hullatott értem semmit se.
- Nekem nincs telefonom. Se lakcímem… se személyim… se bankszámlám. Semmim sincs.  
És kivételesen még nem is hazudok. Pedig általában ha férfiakkal beszélek, akkor a mondandóm 80%-a zöldség. Mondjuk az is igaz, hogy olyankor csak enni akarok. Á, megvan, most is..! Nem, ez hazugság. Nem is vagyok éhes… de akkor miért vagyok még itt? Persze a nagy gondolkozásom megint nevetésbe fullad.
-  Amúgy… tényleg úgy gondolod, hogy jót tenne az imidzsednek, ha egy hozzám hasonlót mentenél meg egy fejvadász elől?
Mármint úgy értem, hogy akire vadászni szoktak, az általában okkal van a wanted-listán. Én például valószínűleg a falu miatt vagyok keresett személy… és nem, nem megbüntetni akarnak, hanem darabokra szedni és tanulmányozni. Gondolok egyet és addig ficergek, amíg az ajkam a füle hegyét súrolja.
-  Szóval mit gondolsz, hogy érhetsz el valakit, aki nem létezik?
Suttogom bele a fülébe, majd újra az eget kémlelem. Azt már tudja, hogy ember nem vagyok. Vajon azóta rájött arra, hogy akkor mi volnék? Nem, nem hinném… ha tudná, hogy az emberek szemében egy szörny ül mellette, akkor már nem lenne itt. Nem akarom elmondani neki…
-  Hát… elvett tőlem valamit, amit már egy emberöltő óta őrizgetek. Most ez kárba veszett egy rosszul elsült vacsora miatt. Szóval feltett szándékom megtalálni és megbüntetni. Még így is segítenél?
Annak tudatában, hogy akár meg is ölném? Persze ezt már csak gondolom a végére. Sejtheti, hogy nem vagyok jó kislány, de talán ennyire rossznak se néz. Pedig kéne… az fedné a valóságot. De nem akarom, hogy tudja, még nem. Miért, később mi lesz? Semmi Zara, semmi. Ezt ne felejtsd. Mindig emlékeztetnem kell magam rá, hogy minden okkal történik. Valószínűleg kell tőlem valami. Olyan nincs, hogy csak úgy kapjak valamit. Olyan nincs…
-  Már miért lett volna bunkó? Csak mentél a dolgodat végezni, mert ez a szerencsétlen város fél napig nem bírja ki nélküled.
Ja, utánanéztem kicsit. Miután első találkozásunkkor eléggé felsültem információ terén, ezért ezt az első adandó alkalommal bepótoltam. Mit ne mondjak… tonna számra van róla címlap sztori. Ő egy hős. Egy város hőse.  Ennek fényében ömlengtek is róla a lapok. Szánalmas, hogy nélküle semmire se mennek. Komolyan szánalmas.
-  Egy valamit nem értek. Miért éri ez meg neked? Kapsz érte valamit a várostól, hogy ilyen elszántan védelmezed őket? Meg se érdemlik…

* Sassy * ||Remélem tetszik || ©REDIT

Online
✻ hozzászólások :
141
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Szer. Feb. 15, 2017 1:22 am ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Jelen helyzetben úgy érzem, hogy visszakerültem a tinédzserkorom legrosszabb éveire. Amikor már a puszta gondolattól, hogy leszólítsak valakit izzadt a tenyerem.. Na, jó azért most ez nem történik meg. De a biztonság kedvéért a kezemet a zsebeimbe süllyesztve próbálok biztosra menni, hogy tényleg nem nedves a tenyerem. A szívem a torkomban dobog az izgalomtól, mert tényleg szerettem volna, ha elnyeri mindez a tetszését, de néha bármennyire is szeretnénk valamit annál kevesebb esély van arra, hogy ténylegesen össze is jön majd. Ennek ellenére próbálkozom. Még akkor is, ha újra meg újra a falba fogok rohanni. A legtöbb esetben egy, vagy több élet a tét, de most csak a sajátommal foglalkozom.
- Biztos? Mert csak egy szavadba kerül.. - Ilyenkor tényleg hálás vagyok azért, hogy ilyen gyors vagyok, mert mindössze pár másodpercbe kerül, hogy megváltoztassam a díszítést, vagy eltávolítsam azt. Erről is jut eszembe. Talán jobb lenne a lehető leghamarabb eltávolítani az ide vezető virágszirmokat, hiszen a célszemély itt áll előttem és nem szívesen venném, ha a kettőnk randevúját félbeszakítaná egy újabb hajléktalan, vagy a legutóbbi tenne egy újabb próbát arra, hogy megnézze mi is van itt. Igaza van nevet nem írtam a virágszirmokba, de határozottan megtehettem volna. Csak az már túlzás lett volna. Vagy már mindegy lett volna? Igazán nem tudom. Lehet már így is átestem a ló túloldalára. Nem túl sok tapasztalatom van ebben az egészben.
- Hát, ennél már csak másról fejtem le a ruhákat. - Ketten is játszhatjuk ezt a játékot, habár azt nem tudom elrejteni sehogy sem, hogy a kijelentésembe belevörösödött az arcom, de megvan a magam módja arra, hogy leplezzem. - Egy pillanat és jövök. - Azzal a lendülettel pedig tényleg egy pillanat apró, töredékére szívódok fel, hogy az ide vezető nyomokat eltüntessem. Senkit nem akadályozhatunk meg, hogy idetévedjen ettől függetlenül, viszont nem lesz egy hatalmas kijelölt út ide. Ezt már nevezhetjük óvintézkedésnek.
- Akkor azt hiszem különösebben örülhetek annak, hogy jól vagy.. De, ha ilyen problémád akadna, akkor nyugodtan felkereshetsz engem.. Talán most válthatnánk valami elérhetőséget egymás között. Akkor, ha bajba kerülnél a városban csak szólnod kellene és segítenék lerendezni.. - A sok metahuman mellett egy vadász nem okozhat nekem akkora kihívást. Legalábbis remélem, hogy nem lenne számomra túl nagy falat, mert elég égő lenne beégni előtte, amikor éppen a segítségemet próbálom felajánlani. Bár az csak az én szerencsémet jelképezné.
- Kit keresel? Már, ha szabad egyáltalán tudnom.. Nem muszáj elmondanod. Csak kíváncsi vagyok igazából. Meg aztán lehet, hogy tudnék segíteni. Ha nem is biztos, akkor megpróbálnám, na de inkább jobb lesz, ha befogom. - Néha túlságosan is sokat beszélek. Ez talán olyasmi lesz, amit sosem fogok tudni kinőni. Ha zavarban vagyok, akkor általában be nem áll a szám. Jelen pillanatban pedig igen csak zavarban vagyok még akkor is, ha igyekszem mindezt a béka feneke alá rejteni. Elég rossz vagyok benne ez már biztos.
- Hát.. Sokat gondolkoztam a legutóbbi találkozásunk óta. Nem akartam annyiban hagyni a dolgot, mert elég bunkó húzás volt részemről csak úgy lelépni. Szóval reménykedtem, hogy most megpróbálhatom mindezt valamilyen szinten helyrehozni. - Tényleg nagyon szerettem volna egy második esélyt, mert sokkal többet kattogott ezen az agyam, mint bármi máson. Ami azért valljuk be, hogy elég meglepő, mert nem szoktam ennyit evődni a dolgokon. Na, jó ez most egy hatalmas hazugság volt a részemről. Állandóan emésztem magam valami miatt és nem mindig tudom megmagyarázni, hogy mégis mi miatt.
✻ hozzászólások :
20
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Szer. Feb. 08, 2017 3:57 am ••



Barry & Zara

Mindenre számítottam csak erre nem. Most őszintén, tényleg nem jutott eszembe, hogy a hőspalántában ennyire mély nyomot hagytam volna. Némiképp elképedve figyelem ezt a dekorációt s elsőre tán soknak véltem, mintha a tudat, hogy ez mind nekem van… enyhítene ezen az érzésen. Már nem tűnik soknak. Csak jól esik… Miért is? Hol is érdekelnek engem az ilyen dolgok? Ha már itt tartunk, mi a francot is keresek most én itt? Elfelejtettem… Csak állok ott, mint egy idétlen fruska és nézem a szirmokat, mialatt ő megbizonyosodhat a hátsóm alapján a kilétemről. Ahogy hallom, sikerült neki. Halkan kuncogok fel a válaszára.
- Nem, jó így…
Suttogom magam elé, miközben a cipőmmel bökdösöm az egyik szirom oldalát. Csak tudnám mi ez a furcsa érzés itt, a mellkasomban. Ott tart, hogy kénytelen vagyok jobb kezemmel belemarkolni a ruhámba, ott baloldalt. Lehet ez valami ártó mágia? De nem úgy fest. Összeszedem magam és szépen lassan fordulok felé. Valamiféle kaján örömmel figyelem végig a pillantását, azt is, hogy éppen hova néz, mit néz. Engem. A válaszán nem tudok nem felkacagni. Már emlékszem… imádtam zavarba hozni s most, hogy megint érzem rajta ezt az állapotot valami értelmezhetetlen elégedettség tölt el.
- Gondolom, ez nem csak a vörös szerkódra érvényes…
Gratulálok Zara. Ha eddig nem gondolt még kéjenc succubbusnak, majd most fog, hisz éppen most utaltam itt a vetkőzési képességeire. Na, nem mintha olyan vasszűz lennék, de tényleg… miért is izgat ez most engem? Inkább hagyom is ennyiben a témát és maradok a jó öreg kedvenc új hobbimnál. Zavarba hozni őt. Bár lehet most én pirultam el egy kicsit. Remélem ilyen fényviszonyok mellett nem látszik… Vajon tényleg hiányoztam neki? De ugyan miért? Csak piszkáltam és szekáltam egész végig. Aztán jön egy keserű mosoly, amit addig öltök magamra, míg újra ránézek a felirat helyett.
- Mert nem is voltam a városban.
Szólok csendesen s a kezeimet a hátam mögött összekulcsolva mellé sétálok, úgy figyelem a várost. Azt a várost, ami az ő széles háta mögött terül el.
-  A találkánk után nem sokkal… Rám talált egy vadász, mennem kellett.
Azt szerintem nem ecsetelem, hogy majdnem megdöglöttem egy kriptában ennek köszönhetően. Tartok tőle, elég hangulatgyilkos lenne. Mélyet szippantok a hajnali levegőből, talán kicsit józanít az egyre ködösödő elmémen.
-  Nem is terveztem mostanában visszajönni emiatt, csakhogy épp keresek valakit. Kockáztatok. Bízom benne, hogy talán máshol keres most.
Mert abban biztos vagyok, hogy keres… már csak azért is, amilyen szemtelen kis szörnyeteg voltam. Hihi… pedig oltári poén volt. Kár, hogy nem láttam akkor az arcát… tuti megérne egy misét.
-  Meg hát… nem hittem volna, hogy…
Nem fejezem be, mert még én se tudom mi a pontos megfogalmazása annak, amit nem hittem. Csupáncsak jelentőségteljesen végignézek a helyszínen s rajta is. Oldalra fordítom a fejem s úgy nézek fel rá, hisz majd’ egy fejjel magasabb nálam. Aprólékosan veszem sorra az arcának jellemzőit, majdhogynem minden kis részletét analizálok, mire eljutok… azok a smaragd szemek… És én csak egy szót tudok kinyögni.
-  Miért?

* Creepy * ||Remélem tetszik || ©REDIT

Online
✻ hozzászólások :
141
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Feb. 07, 2017 11:59 pm ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Valószínűleg én vagyok a legnagyobb idióta ebben a városban, hogy képes vagyok egy ilyen húzással megpróbálkozni. Nem tudom, hogy mégis, hogyan máshogy tudnám elérni, hogy felfigyeljen rám, és bármennyire gyenge próbálkozás is ez egy ember figyelmét már sikeresen felkeltette. Habár nem a célközönség volt, de így már legalább tudhatom, hogy a jeleim elég egyértelműek voltak. De koránt sem volt tökéletes, mert ha az lett volna, akkor most már régen itt lenne. Hülyeség volt ezt az egészet megcsinálnom, hiszen valószínűleg már nincs is a városban. Így azonban legalább elmondhatom magamról, hogy megpróbáltam. Az már magában siker, hogy próbálkoztam. Meg így legalább megtudtam, hogy feleslegesen járom az utcákat, mert ha ezt nem vette észre, akkor semmit nem fog észrevenni. Mert egyszerűen nincs itt. Ilyen egyszerű. Jól van. Ha eleget mondogatom magamnak, akkor azt hiszem még el is tudom hinni, hogy tényleg ez az igazság.
Abban a pillanatban, amikor visszatérek a kis kitérőmről, hogy a hajléktalant elvigyem az útból rájövök, hogy nem vagyok egyedül. Pedig már éppen lebontottam volna az egészet és hazamentem volna, hogy megpróbáljam álomra hajtani a fejemet. Az alakját mindössze hátulról látom kirajzolódni magam előtt, de ez épp elég időt ad arra, hogy pofátlanul végigmérjem őt. Minden egyes négyzetcentimétere tökéletes. Erre már legutóbbi alkalommal is rájöttem ezért is olyan egyszerű még hátulról is felismernem.
- Hát igen.. Túlzás, ugye? Nem kellett volna ennyi virágszirom? Vagy a gyertya sok? Kijavíthatom. - Tényleg egy pillanat alatt a kedvére alakíthatom a dolgot ezen tényleg ne múljon, hiszen lehet hogy ő is gyors a maga módján, de azért én mindig is gyorsabb leszek vele szemben. Ma este bármi közbejöhet a városnak meg kell birkóznia vele, mert én innen egy tapodtat sem fogok most mozdulni. Még egy ilyen lehetőséget elvesztegetni.. Az már egyenlő lehetne egy halálos ítélettel. Mert akkor már addig rohannék a falnak újra meg újra. Más lehetőség nincs.
- Előfordulhat, ha úgy alakul, de szerencsémre elég gyorsan ki tudok bújni belőle. - Megvakarom a tarkómat, ahogyan végre szemtől-szembe is végigmérem. Hát még mindig észveszejtően gyönyörű. Hülye voltam, hogy a múltkor úgy faképnél hagytam, de most azon vagyok, hogy megpróbáljam ezt helyrehozni. Remélem, hogy nem ástam el magam teljesen vele szemben.
- Mondhatjuk, hogy talán egy kicsit.. Oké.. Igen. - Zavaromban elnevetem magam és habár látom, hogy tekintete a Redness feliratra kúszik én mégsem tudom levenni róla a szemem. - Már kezdtem azt hinni, hogy nem fogod észrevenni, mert rég elhagytad a várost. - Legalább annyi lehetett volna bennem a legutóbbi alkalommal, hogy valami elérhetőséget kérek tőle. Legalább tanulok a hibáimból.  
✻ hozzászólások :
20
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Feb. 07, 2017 2:44 am ••



Barry & Zara

Éppen úgy viselkedek, mint egy elmebeteg bűnöző. Eszem vesztetten száguldozok föl s alá minden éjjel. Tűvé tettem egész Gothamet az után a nyomorék után, akinél félresiklott a vacsorám. Elvett tőlem valamit… és noha visszaszerezni nem tudom, de megölni, óóó, azt nagyon tudnám. De eltűnt! Kitépem lassan a hajam, hogy nincs meg az a tetű. Kezd gyanús lenni, hogy nem holmi katona és valami olyan szolgálatában áll, amitől lehet, jobb lenne távol maradni. De a bosszú hajt, szomjas vagyok a vérére, vágyom a halálát. Plusz a testemet sem kímélem a felkutatásnál, mert haragszom rá a reakciója miatt. Szar ez így első élménynek, de legalább most már nagyobb alázattal viseltetek a hot-dogok felé. Úgy értem… szegény bucik. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg még ha volt is több dolga Gothamban, a mi kis esténk után nyúlcipőt húzhatott. Úgyhogy tágítottam a körözést és megint visszagaloppoztam Centralba… noha enyhe aggodalommal, hiszen itt volt szerencsém majdnem elhagyni a fogamat. Meg volt itt az a… hmmm. Ajj már Zara nem érünk rá erre! Elhessegetem a hülyeséget az agyamból, és Centralt is elkezdem átfésülni, persze semmi eredménnyel, noha kilyukadtam egy ismerős környékre. Itt szerelt le az a nem emberi forma. Nahát, de rég is volt… És én mentem is volna tovább, de a járókelők felől furcsa szavakat hallok. A sikátor széléhez araszolva kihallgatom őket. Őrült… rózsák... Redness? De hisz az én vagyok… ugyan mi a szent makréla folyik itt?! Az utcákon nem fogok masírozni, hanem itt felslisszolok a tűzlépcsőn és erről az épületről rálátok a környékre, meg egy kivilágított tetőre…? Mi a… Pár pillanat alatt közelebb somfordálok és a szemközti kémény mögül figyelek egy számomra ismeretlen alakot fel s alá járkálni. Ki ez, és mit akarhat tőlem? Ez a kérdés egészen addig foglalkoztat, míg nem látom villámokat megszégyenítő sebességgel eltávolítani a képből egy hajléktalant. Nem mondod, hogy…
- Az agyam eldobom…
Suttogom magam elé, és valamiért vigyorgok mindehhez. Most komolyan… Csak sóhajtok egyet s míg ő leteszi az öreget, az pont elég idő nekem átugrani arra a tetőre. Mire visszaér én komótosan sétálgatok, és szemügyre veszem a díszletet. Ugyanaz a szerelés van rajtam, mint amikor találkoztunk. A magas szárú csizma, a passzos nadrág, a vörös fűző és a kis kabátkám, ami inkább dekor, mintsem komolyabb védelem. Illetve hát… a fényes fekete tincsek alatt ott van a vörös maszkom is. Tudom, hogy észbontóan szép vagyok, de ez most… őszintén meglepett. Nem fordulok meg neki azonnal, várom, hogy elhiggye, tényleg az én kerek hátsómat nézi.
- Ez most így… ez így… nekem?
Szólalok meg végül kissé értetlenkedve, meg hitetlenkedve, miközben most már felé fordulok. Ő ugyanazt látja, mint múltkor, én viszont… aww, így is cuki. Mih?! Na, nem, hagyd abba. Atyavilág, lehet pszichológushoz kéne mennem. Mármint, mi az már, hogy magammal acsarkodok? Azonban, cseppet sem titkoltan nézek végig rajta a feje búbjától, a lába ujjáig.
- Azt hittem, a hősök a latexcuccban is alszanak…
Na végre, ideje volt már megtalálni azt a pimasz, kéjenc hangomat. Kontraposzt állást veszek fel s csábos félmosollyá szelídülnek a vonásaim. Újfent szétnézek, szemem megakad a nevemet viselő feliraton.
- Nem tán hiányoztam?

* Valentine * ||Remélem tetszik || ©REDIT

Online
✻ hozzászólások :
141
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Feb. 07, 2017 1:10 am ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Az utóbbi időben egyre több időt töltöttem az éjszaka sötétjében az utcákon. Még akkor is, ha nem volt rá feltétlenül szükség, mert kerestem valakit. Egy gyönyörű nőt, akit azért kellett felültetnem, mert hívott a kötelesség. De már az is valami, hogy vele szemben teljesen nyitottan kezeltem a dolgot. Habár előtte nem vagyok több, mint a Flash, hiszen már a szerelésemben találkoztunk. Most azonban a helyén pihen, és nem vagyok több mint Barry. Aminek felfedésével még legalább egy-két randit várhattam volna. Mert valószínűleg sikítva rohan a másik irányba, ha rájön mennyire átlagos is vagyok a vörös ruha alatt. Azonban nem bánom egy percig sem, ahogyan találkoztunk. Nem kell túlmagyaráznom, hogy miért kell majd a jövőben ezerszer lelépnem. Sosem lesz normálisnak mondható kapcsolatom, de azért úgy érzem, néha igazán megéri kockáztatni. Próbálkozni akarok. Hülyén hangozhat ez az egész, hiszen mindössze egyszer találkoztunk, viszont határozottan nyomot hagyott bennem. Nem mindennapi nőről beszélünk ezért is döntöttem úgy megpróbálom felhívni a figyelmét. Az éjszaka sötétjében keresve őt nem sok sikerrel jártam. Olyan, mintha tűt keresnék a szénakazalban.
Ezért egy merész ötlettől vezérelve a találkozásunktól nem messze az egyik háztetőt körbehintettem virágszirmokkal, emellett pedig gyertyákat is raktam a háztető szélére. Egy helyre még ki is méreteztem viszonylag nagyobb méretű Redness feliratot. Az utat pedig a háztetőhöz szintén csak virágszirmokkal jeleztem, a találkozásunk pontjától. Elég sok esélye van annak, hogy minden egyes ember, aki észreveszi ide fog tévedni kivéve őt, de valahogy meg kell adni az esélyt annak, hogy idetaláljon. Mármint én már tényleg kifutottam lehetőségekből, hogy hol kereshetném és ez az egyetlen mód jutott eszembe, amivel újra elérhetném, hogy találkozzunk. Valószínűleg a közelembe sem fog jönni ezek után. Túl sok a virágszirom. Vagy a gyertyák. Valamit elronthattam. Azon kívül, hogy faképnél hagytam? Már nem igazán tudnék mélyebbre süllyedni.
Beléptünk a hajnali órákba az új napot is körülbelül egy órája köszöntöttük. Az egyetlen személy, aki pedig feljött a háztetőre az nem más, mint egy hajléktalan volt. Még azelőtt elszállítottam pár saroknyira, mielőtt még a lába a háztetőt érinthette volna. Minden egyes perc kezdi felemészteni bennem a reményt, de igazából ez még csak egyetlen, egy éjszaka volt. Később is próbálkozhatok valamivel. Nem muszáj rögtön feladni. Sőt. Egy hozzá hasonló nőért bármeddig megéri. Na, jó ez már kezd belefulladni a nyáltengerbe. Férfi vagyok. El kell fogadnom, hogy elbuktam. Elszalasztottam egy jó lehetőséget, ami már nem jön vissza hozzám. Meg kell tanulnom együtt élni vele.
✻ hozzászólások :
20
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Hétf. Jan. 16, 2017 6:14 pm ••

SZABAD JÁTÉKTÉR!
✻ hozzászólások :
535
✻ kereslek :
⊱ everybody
✻ tartózkodási hely :
⊱ everywhere
✻ foglalkozás, hobbi :
⊱ this page
✻ karakter arca :
⊱ faceless
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése http://heroes-vs-villains.hungarianforum.com

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Nov. 01, 2016 11:28 am ••

to barry ♥

Minden olyan békés volt, mintha nem is létezett volna mindaz a fájdalom, amit az előbb volt szerencsém átélni. Nem kapart már szüntelenül a mellkasom és nem éreztem azt, hogy nem vagyok méltó senkinek a szeretetére. Egy pillanat alatt köddé vált az érzés, hogy miszerint én nem vagyok több, mint egy átok mások életében. Hiszen Ronnie is meghalt és már kétszer veszítettem el most pedig szembe kellett néznem a ténnyel, hogy már Jay sincs többé. Mintha az élet valami kegyetlen leckét akarna nekem megtanítani, amire még egyáltalán nem állok készen. Lebegtem a semmi közepén, de pontosan ennek köszönhettem, hogy nem éreztem semmilyen fájdalmat, hogy önmagam lehettem. Nem tartoztam senkinek semmivel egyszerűen csak magam mögött hagyhattam mindazt, ami a lelkemet szaggatta darabokra. De ez a pillanat nem tartott a végtelenségig, mint ahogyan azt reméltem. Olyan erősen markolt bele valami a lelkembe és rántott ki engem a békességből, ami szinte körülölelt, már-már szinte kényeztette, simogatta a lelkemet és igyekezett minden egyes cseppjét a fájdalomnak lemosni róla, de mindez újra beitta magát a lelkembe abban a pillanatban, hogy kinyitottam a szememet. Úgy éreztem, hogy mindennek vége, hogy mikor végre elértem volna az a pontot, hogy boldog vagyok újra elragadták tőlem. Csak ezúttal most Barry volt az, aki elragadott. Gyűlölni akartam, egy kicsit talán gyűlöltem is, amiért kirántott alólam a talajt, amikor már kezdtem úgy érezni, hogy újra megtaláltam. De mindez nem volt más csak egyszerű képzelgés. Mert a fájdalom sosem szűnik meg létezni csak, ha meghalunk, de nem akarok így meghalni. Nem akarom úgy befejezni az életemet, hogy felemésztett a fájdalom, amivel nap, mint nap szembe kell néznem.
Ahogy magához húz érzem, hogy minden egyes porcikám elgyengül és a testemet rázza a zokogásom. – Nem tudom ezt tovább csinálni Barry. Én nem bírom már.. Mindenkit elveszítek, akit közel engedek magamhoz. Mintha csak arra várna a sors, hogy újra meg újra megfoszthasson valakitől, akit szeretek és, amikor már kezdem azt érezni, hogy újra boldog lehetek az egész egyszerűen köddé válik, mintha soha nem is létezett volna. – Úgy érzem, hogy belefulladok a fájdalmamba és ez ellen semmit nem tehetek. Okolhatnék érte mindenkit, akárkit. Egy pillanatra sem lenne jobb nekem ettől. Már tényleg kezdem azt érezni, hogy az élet nem tud mást adni nekem, mint fájdalmat. Mintha felkészítene engem valami keserédes jövőre, amiről még mit sem sejtek. Ilyenkor jön a kérdés, hogy miképpen lehetne ennél rosszabb? Azt hiszem nem kell túlságosan sokáig várnom, hogy megtudhassam.

✻  remélem jó lett  ✻
Online
✻ hozzászólások :
212
✻ kereslek :
samuel lewis

my mentor
✻ tartózkodási hely :
❖ central city ❖
✻ foglalkozás, hobbi :
❖ help the team ❖
✻ karakter arca :
❖ danielle panabaker ❖
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Okt. 11, 2016 5:41 pm ••



Barry & Caitlin



Jól tudom hogy sok mindent nem érdemlek meg, de igyekszem azt elérni hogy valakinek egy olyan társa lehetek, aki megért, elfogad, és bármi történjen... Velem legyen. Ha az embernek ilyen ember nincs az életébe, értelmét veszti az egész robotolás, és a futás is. Az ember mindennapja csak futásból áll ki, és nem gondol bele hogy nem azért élünk hogy meg legyen mindenünk... Hanem hogy a semminél több legyen. De ha elhanyagolunk mindenkit, és csak rohanunk, szépen lassan elveszítünk mindenkit. Na és akkor már tényleg nem lesz senkink. Lehet sok pénzünk, szép házunk, autónk, meg miegymás. De ha nincs kivel megosztanod, mit sem ér az egész. Fáj belegondolni hogy olyan emberek veszítik el az életkedvüket, akik leginkább megérdemelnék azt, mert olyan sokat tettek és tesznek a másikért amit senki más. Caitlint próbáltam felvidítani amikor őt a kezénél megragadva elkezdtem futkosni, s egyszer csak belé csapott a villám. Olyan hirtelen történt, hogy szinte fel se fogtam hogy most Cait-et örökre elveszíthetem, pedig ha ő nincs, én tényleg nem vagyok Flash. Nem.. Nem... Nem! Nem történhet ez meg vele! Olyan jól kezdett alakulni ez az egész... Nem tudnám elviselni ha ő nem lenne többé. Összeköt minket a Flash lét, és az hogy mivé lettünk. - Nem vihetnek el az angyalok, még ha olyan szépen is ragyognak a csillagok! - Jelentettem ki könnyes szemekkel. Karjaim közt volt, s néztem rá. Elvittem gyorsan az eresz alá, ahol az elszívott energiát kezdtem belé vezetni a szívén keresztül. Újra élesztem! Ha nem megy, akkor is! Elég embert vesztettem el... Nem fogom engedni hogy Ronnie-val legyen, még ha ő neki ez a legfőbb vágya is. Kell nekem! Kell a csapatnak! Kiabáltam Caitlin felé, hátha meghallja amit mondok, és tudja követni a hangom. - Cait! Ébredj már! - Kiabáltam reménykedve amikor ismét belévezettem a töltést. Hirtelen felébredt és felsikoltva nézett felém. - Végre... - Nézek Caitlin szemeibe könnyesen. Végre valami jó is történik velem annyi rossz után. Szavait furcsálva hallgatom, hisz hirtelen nem tudom miről beszél. - Cait! Csak az eresz alá jöttünk! - Nézek rá. - Figyelj... Beléd csapott a villám! Újra élesztettelek! Élsz! - Közlöm megnyugodva felé, de ő felkavart állapotában van. Nem tudom mi történt vele amikor ki volt ütve, de nagyon hiányolja azt a helyzetet... - Azért mert fontos vagy nekem! Te vagy az egyetlen aki megért, és te vagy az egyetlen aki átélte azokat mint én! Nem engedem hogy meghalj Cait! Rengeteg ember, köztük én is köszönhetem neked az életem, és fogd fel hogy fontos vagy ennek a világnak, és nekem is! - Emelem fel a hangom felé szavai hallatán. Rossz hallani, de közben meg tudom érteni. Számára könnyebb lett volna csak itthagyni mindenkit. De jól tudom hogy még nem jött el az ideje... Felállítottam Caitlint, és jól tudom hogy el fog hátrálni, de én gyorsan magamhoz húztam. - Szeretlek! - Mondom megölelve. - Rengeteg ember szeret, és jobb lesz! Hidd el! - Jelentem ki. Túl fontos ahhoz hogy elveszítsem. Ő az egyetlen akihez fordulhatok, ha őt is elveszíteném, nekem sem lenne értelme élnem.



✻ hozzászólások :
81
✻ kereslek :
Joe West
✻ tartózkodási hely :
Central City
✻ foglalkozás, hobbi :
Törvényszéki helyszínelő.
✻ karakter arca :
Grant Gustin
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Okt. 11, 2016 12:47 am ••

to barry ♥

Egy apró másodperc töredékére őszintén úgy éreztem, hogy minden fájdalmam megszűnni látszott. Mintha abban a pillanatban, ahogy a villám átjárta a testemet minden a helyére került volna és nem létezett többé fájdalom, mindössze csak egyfajta lebegés a semmiben. Még magamnál voltam, de már nem éreztem azt a fájdalmat, ami az előbb még erőteljesen kaparta a teljes bensőmet, hogy szinte már belülről véreztem olyan erőteljesen, ahogyan még egész életemben sem. A villám és a vihar szinte minden fájdalmamat önmagába nyelte, hogy aztán végleg feleméssze pusztító szeleket hagyva maga után, amelyek képesek épületeket a porral egyenlővé tenni. Mindez lehetővé vált pusztán annyi kellett hozzá, hogy valaki erőt kovácsoljon a fájdalomból. De az erő, amit a fájdalmunkból kovácsolunk nem feltétlenül használjuk jó célra. Hiszen én magam is legszívesebben egy pusztítást hagynék magam mögött a világban, de nem tehetem. Hiszen senkinek nem tudnék ártani csak azért, hogy egy kicsit könnyítsek a saját lelkemen. Azzal nem bírnék együtt élni. Most mégis olyan békességet nyújt számomra ez a lebegés, amit jelen pillanatban érzek, mintha nem is kellene semmivel sem foglalkoznom. Olyan békés minden, hogy egyszerűen nem akarom, hogy véget érjen. De a következő pillanatban már zuhanok és hiába próbálok mindenbe kapaszkodni, ami a kezem útjába kerül az egész reménytelen. Kicsúsznak a kezeim közül a fonalak és végül a saját sikolyomra térek magamhoz. - Hol.. Miért? Miért nem hagytál ott? Mit csináltál? - Fakadok ki teljes mértékben és érzem, ahogy minden egyes porcikámat újra felemészti mindaz, amitől pár perce már végre megszabadultam. Annyira békés volt minden. Ő pedig tönkretette. Elvette tőlem a békémet. Végre boldog voltam. Nem volt teher, amit magammal kellett volna cipelnem és most mindennek vége van. Miatta. - Miért nem tudtál csak elengedni? Miért nem vagy képes arra, hogy békén hagyj? - Úgy üvöltök vele, mintha minden fájdalmamnak Ő lenne az okozója. Pedig szó sincs erről. Sőt, mi több. Ő volt az, aki képes volt mosolyt csalni az arcomra a legsötétebb korszakomban. Legalábbis azt hittem az lesz a legsötétebb korszakom, de akkor még nem is sejtettem, hogy mit tartogat számomra a jövő. Csak még több véget nem érő szenvedés..


✻  remélem jó lett  ✻
Online
✻ hozzászólások :
212
✻ kereslek :
samuel lewis

my mentor
✻ tartózkodási hely :
❖ central city ❖
✻ foglalkozás, hobbi :
❖ help the team ❖
✻ karakter arca :
❖ danielle panabaker ❖
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Vas. Okt. 02, 2016 1:02 am ••



Barry & Caitlin



Caitlin az aki nem érdemelné meg a fájdalmat, de ő neki javarészt csak abból jut. Amióta megismertem, azóta kevésszer láttam mosolyogni... Boldognak meg végképp nem. Talán csak időközönként volt egy fellángolás amikor Ronnie visszajött, vagy amikor Jay itt volt. Nem tudtam hogy álljak Caitlin-hez, mert számomra sem épp rózsás a helyzet, de nem adom fel. Én nem! Na és ezt nem engedem meg Caitlin-nek sem mert csodálatos és erős lány. Ő egy érték. Olyasféle amit meg kell becsülni. Nagyon sokat köszönhetek neki ami engem illet, és a Flash létemet. Nem értem a világot hogy miért vele teszi meg ezeket a kegyetlen lépéseket... Én itt vagyok neki hogy tovább segítsem amíg tényleg nem lesz számára jobb. - Jól ismerem amiben vagy. Ezen nem könnyű túllépni, hisz olyan mintha egy gyors vonat elütne. De az már végképp nem zavarna. Tudom jól! De engem zavarna! Berekedtem már párszor amikor ordítottam a fájdalomtól, de hiába.. Ezt senki nem hallja. Tovább kell lépnünk, és járni az úton... - Szóltam felé biztatóan. - Én is elvesztettem a hitem, de előre vitt a szívem! Te is tégy így! -Mosolyogtam Caitlin-re. Úgy gondoltam hogy az esőben futni jó ötlet, hisz felemelő érzés, ám sajnos Caitlin nem díjazta, de amíg tudott velem tartott. Ő máshogy kapcsolódik ki. Habár esőben egy tetőn, olyan sok lehetőség nem nagyon terem. - Felfogtam! Akkor táncoljunk! Mutattam már hogy rázom? Az tuti felvidít! Az iskolában mindenki nevetett rajta, pedig én azt hittem tényleg tudok táncol... - Akadt meg a szavam amikor hirtelen Caitlin-be csapott a villám. Átjött belém az összes villám, hisz fogtam Cait kezét. - Ne! Cait! Cait! Maradj velem! Ne! - Mondtam felé miközben tartottam a karjaim közt. Nagyjából minden energiát elszívtam ami hozzáért, és ezzel megpróbálom újra éleszteni. Muszáj lesz, vagy meg fog halni... - Máris... Nem engedem hogy meghalj! - Jártattam a számat, de csak magamat nyugtattam, mert ő tuti nem hallja. Átfutottam vele az eresz alá hogy ne az esőben és vizesen élesszem újra. Karjaimat gyorsan hajtva szárító hatással megszárítottam a testét, majd tenyereimet összedörzsölve energiát csiholtam, majd a szivébe irányitottam. - Ébredj! - Ordítottam felé miközben vezettem belé az energiát. Csak reménykedni tudok hogy ez összejön... Sajnálom Caitlin, ez az egész az én hibám...



✻ hozzászólások :
81
✻ kereslek :
Joe West
✻ tartózkodási hely :
Central City
✻ foglalkozás, hobbi :
Törvényszéki helyszínelő.
✻ karakter arca :
Grant Gustin
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Szomb. Szept. 24, 2016 4:30 pm ••

to barry ♥

Nem tudom, hogyan fogok megbirkózni Jay halálával. Vagy egyáltalán képes leszek-e mindezen átküzdeni magam. Úgy érzem, hogy tényleg ez az utolsó csepp a pohárban és egy újabb pofont már nem leszek képes elviselni. Hogy akkor már tényleg a padlón kötök ki, ahonnét senki nem tud majd engem felsegíteni, de leginkább én érzem majd magamat magatehetetlennek. Újra akartam szeretni, mert reméltem, hogy ez majd begyógyítja a sebeimet, de az igazság az, hogy mindez csak még több fájdalomra adott lehetőséget. Talán elátkozott vagyok. Valaki, akinek sosem szabad megtalálni a boldogságot. De nem tudom, hogy mit véthettem az életem során, vagy mi lesz, amit tenni fogok, amiért megérdemelem ezt a sorsot. Mert folyamatosan rám jár a rúd ezen a téren és ezt ne akarja nekem más megmagyarázni, hogy nem így van.  
Elvesztettem Ronnie-t kétszer és most pedig, mikor azt hittem, hogy végre valami jó újra az életem részese lehet könnyedén kirántották a kezeim közül még esélyt sem adva arra, hogy megmentsem, ami maradt belőle.
Egyszer biztosan jobbra fordul, amikor már azt hinnéd, hogy nem lehet rosszabb.. De mégis mikor? Meddig? Mert akárhányszor valami jó dolog történik körülöttünk valahogy újabb viharfelhő gyűl össze a fejünk felett és mindentől megfoszt, amit addig megszereztünk. Elveszítettem Ronnie-t kétszer. Most pedig Jay-t. Egyszerűen már sírni sem tudok. Ordítanék, de mégsem bírok. Szabadulni akarok ettől az egésztől még akkor is, ha ez lehetetlen.. – Ott élősködik bennem a fájdalom, ami olyan erősen ragaszkodik hozzám, hogy attól képtelen vagyok megszabadulni. Felemészti minden egyes porcikámat és ezt már nem tudom elintézni az optimizmussal, hogy egyszer minden újra jó lesz és minden a helyére kerül. De hányszor kell addig még végignézni, hogy valaki akit szeretünk meghal?
Követem egy darabig, de míg számára lételem a futás, számomra talán pont az ellenkezője. Sosem voltam az a nagy futó típus. Ezen pedig nem a szakadó esőben kell változtatni. Én legalábbis így gondolom. – Nagyon rendes tőled, hogy megpróbálsz felvidítani, de ez most tényleg nem fog sikerülni Barry. – Olyan mélyponton vagyok, ahonnan még ő sem tud engem visszarángatni és azt hiszem ez elég sokat elárul a jelenlegi helyzetemről.
A vihar csak egyre vadabb lesz, szinte már annyira felerősödik a szél, hogy könnyedén felkaphatna egy könnyebb embert a lábairól. Ez pedig szinte már természetellenesnek tűnhet.
S, habár megálltunk de egy pillanatra sem engedtem el Barry kezét, de mielőtt még túlságosan sokáig tudtam volna elemezni az időjárás furcsaságait az égre pillantva egy hatalmas fehér fényt pillantottam meg, ami felettem cikázott és ezután már csak egy fura kellemesen bizsergető, mégis fájdalmasan égető érzés járta át a testemet, mielőtt még minden elsötétült volna.


✻  remélem jó lett  ✻
Online
✻ hozzászólások :
212
✻ kereslek :
samuel lewis

my mentor
✻ tartózkodási hely :
❖ central city ❖
✻ foglalkozás, hobbi :
❖ help the team ❖
✻ karakter arca :
❖ danielle panabaker ❖
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Szept. 13, 2016 2:29 am ••



Barry & Caitlin



Bármennyire is borús az ég, az igazság az, hogy mindig érdemes végig menni az úton. Legyen szó bármiről. Noha ez nem megy olyan gyorsan mint eljutni ahova szeretnék. A Flash lét megtanított hogy csak az erős adhat erőt, és ehhez tartom magam. Ha megnézem az életemet, finom szólva nincs a fényponton... De amit elkezdtem, azt nem fogom semmiért sem abbahagyni. Zoom nem taszít le a helyemről, és akiket elvesztettem mind tudták hogy a végzetem az, hogy az emberek segítségére legyek. Jön a vihar... Fogadni mernék hogy Caitlin sincs most a nevetős hangulatában. Mondjuk nincs is oka nevetni. De azért én megpróbálom felvidítani. Felfutva a házának az oldalára, a tetőt vettem célba, mert mindig ott jutok be hozzá. Általában későn megyek, és nem akarok felcsengetni mert elég hangos az a csengő. Persze ez is egy jó kifogás, de jobban szeretek a tetőről beosonni hozzá. Most elgondolkozván ezen, túlságosan is sokat lógok Oliver-rel... Felérve a tetőre Caitlin-t találom. Valahogy sejtettem hogy nem tud aludni, de hogy ő kijöjjön ide, az a hangulata szempontjából nem jelent túl sok jót... - Igazából jó a levegő itt fent. Főleg hogy te is itt vagy. Ameddig te nem mész innen, én sem. Elvégre hozzád jöttem. - Közlöm felé kedves hangon. Caitlin mindig is sokat számított nekem, az eleje óta a segítségemre volt, így ezt próbálom viszonozni. Akkor is tele volt fájdalommal, de azt félre tette és velem foglalkozott. Ezt soha nem felejtem el neki... - Kiskorom óta fáj a szívem. Egy csőd vagyok, és mindennap szenvedek. Anyát szerettem a világon a legjobban... Ő volt a világom, de elvették tőlem. Ahogy apámat is. Jogtalanul zárták börtönbe. Szétszakadt az életem, ezzel a szívem is. Persze Joe ott volt, és Iris is, de hamar megtanultam kezelni a fájdalmaimat. Bármilyen hülyén is hangzik, de... Itt ez a Flash lét. Ez egy jel hogy mindig lesz jobb. Bármilyen fájdalom érjen minket, lesz utána jó dolog is... - Mondom neki kissé remegő hangon. Bármikor amikor anyára gondolok, a könnyeim előtörnek. Ez kiskorom óta így volt. Az iskolában is. Sokszor betaláltak ezzel. Gyávának neveztek, de anya mondta hogy jó mindig jó legyek, így soha nem álltam le velük. - Jó látni hogy legalább alkohol nincs nálad. Az esőben, a tetőn nem segít. - Közlöm vigyorogva. - Tudod, te is elképesztően erős vagy. Mi ezek vagyunk. A legerősebbek! Na és nem szabad az esőben potyogtatni a könnyeinket! Persze tudom én hogy ilyenkor nem látják, de az eső gyerekkorodba mit jelentett? - Kérdeztem tőle felkiálltva. - Nekem a futást! Imádtam futni az esőben! Ezért nem tudok felnőni! Hisz én mindig futok! De ezt leszámítva imádtam esőben futni! Szabad voltam, semmi nem zavart, egy külön világ nyilt meg előttem! Gyere! Elég széles a tető! - Megragadtam a kezét és magammal húzva elkezdtem kocogni a tető másik oldalába. - Remélhetőleg tényleg nem csap belém a villám amíg itt kocogunk! - Nevettem fel.



✻ hozzászólások :
81
✻ kereslek :
Joe West
✻ tartózkodási hely :
Central City
✻ foglalkozás, hobbi :
Törvényszéki helyszínelő.
✻ karakter arca :
Grant Gustin
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Szept. 13, 2016 12:38 am ••

to barry ♥

Pontosan, ahogyan jelen pillanatban állok a háztető szélén olyan, mintha az életem érzelmi síkján helyezkednék el. Úgy érzem, hogy bármelyik pillanatban áteshetek a túloldalra, ahonnan már nincs visszaút. De talán nem is akarom, hogy legyen bármilyen visszaút, hiszen kezdem úgy érezni, hogy a saját fájdalmamba fogok belefulladni. Mindennél jobban szerettem Ronnie-t és mégis kétszer is végig kellett néznem, ahogyan meghalt. Újra meg újra gyászolnom kellett, amikor már egyetlen egy alkalom is képes ripityára törni valakinek a lelkét. De én összeszorított fogakkal talpra küzdöttem magam és szembe néztem az élettel, a kegyetlen sorssal.. Nem engedhettem, hogy újra megtörjek és megint elölről kezdhessem az apró darabkáim összeszedegetését. De kezdem azt érezni, hogy az apró darabkák, amelyeket olyan nehezen összetákoltam már nem tesznek mást, mint csak még több sebet ejtenek és lassan elszakadnak egymástól. Az éjszakai vihar tökéletes összhangban a hangulatommal a különbség csak annyi, hogy én képtelen vagyok arra, hogy hangot adhassak a haragomnak, a dühömnek és a fájdalmamnak. Egyszerűen csak próbálom eltemetni, de nincs föld, ami már magában tudná tartani mindezt. Nincs menekvés. Előbb vagy utóbb úgy is utolér majd mindez és teljes mértékben felemészt.
Erőteljesebben lobban a nedves hajam egyenest bele az arcomba és pontosan tudom, hogy itt van Barry. Mindig készen arra, hogy megmentsen valakit. De mikor szán időt arra, hogy megmentse önmagát? Tagadhatja, amennyire csak szeretné, de Patty távozása a városból túlságosan mély sebet ejtett rajta. Pedig végre tényleg boldog volt. Ugyanakkor nem hagyhatta abba egy pillanatra sem az aggódást, hiszen Zoom célkeresztjébe már mindenki beletartozik. Nincs kivétel.
- Bemehetsz, ha szeretnél. Már ismered a járást. - Nem hiszem, hogy különösebben körbe kellene vezetnem. Bár talán teljesen mindegy, hogy hol tartózkodik, mert legutóbbi alkalommal sem egy háztetőn várta, hogy belecsapjon a villám. Az kiválasztotta Őt.
- Hogy csinálod ezt az egészet? Úgy teszel, mintha semmi nem jutna el hozzád? Vagy tényleg ennyire hozzászoktál már ahhoz, hogy a fájdalom a mindennapjaid részévé vált? - Ha képes lennék üvölteni a fájdalomtól még az erőteljes dörgések sem lennének elég hangosak ahhoz, hogy elnyomhassák a hangomat.
✻  remélem jó lett  ✻
Online
✻ hozzászólások :
212
✻ kereslek :
samuel lewis

my mentor
✻ tartózkodási hely :
❖ central city ❖
✻ foglalkozás, hobbi :
❖ help the team ❖
✻ karakter arca :
❖ danielle panabaker ❖
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• ••

Sponsored content
live like legends

Háztető

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Utcák és terek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Városaink :: Central City :: Belváros-