Háztető
VILLAINS HAVE A VISION FOR THE WORLD. HEROES DON'T, THEIR ONLY GOAL IS TO STOP THE VILLAINS FROM REACHING THEIRS.


üdvözlünk téged
vándor lélek

Jelenleg éppen egy a DC világával foglalkozó szerepjátékos oldalon nézelődsz. Az utóbbi évek DC termése az új és sikeres sorozataival, a közelmúltban mozikba került és az előre beharangozott filmjeivel lehetővé tette, hogy nem csak a képregények rajongói, de az izgalmakkal és szuperhősökkel teli műsorok szerelmesei is közelebb kerülhessenek ehhez a világhoz, híres és kevésbé ismert karaktereihez. Ha csak egyet is ismersz vagy kedvelsz a mostanában futó Arrow, The Flash, Supergirl vagy Legends of Tomorrow sorozatok közül, ha szívesen csöppennél bele Superman, Batman és a Justice League világába, ha van bátorságod találkozni a Suicide Squad tagjaival, ha kipróbálnád magad a hősök, az áldozatok, vagy éppen a gonosztevők között, különleges képességekkel, vagy anélkül, közöttünk a helyed. Válassz egyet a rengeteg szabad canon karakter közül, nézz szét a keresettek között, vagy hozz saját karaktert! Mi várunk rád!

Az oldal alapítása:
2015. március 01.

oldalunk videója
nézd meg bátran

Belépés
karakterem neve:
jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
csicseregj valamit
üzenj bátran




erre barangolók
Ki van itt?

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots







utolsó bejegyzések
Üzenetek
Today at 12:50 pm
Yesterday at 1:02 am
Yesterday at 12:57 am
Kedd. Márc. 21, 2017 11:36 pm
Kedd. Márc. 21, 2017 11:31 pm

a változás szele
kalandunk

Ősrobbanásként köszöntött be a változás National, Star, Central City, Gotham és Metropolis városaiba. De az igazság az, hogy valami alapjaiban változott meg a világban – minden világ és minden univerzum eltorzult a valóságtól. Portálok nyíltak meg a semmiből, és szippantottak magukba embereket, hogy az ismeretlenbe rántsa őket, vagy éppenséggel hánytak ki magukból olyan személyeket, akik nem a saját világukba tartoznak. És a múlt… a múlt is változott. Nem érted, hogy mi ez az érzés, valahol ott a lényed mélyén – aki voltál, az kezd elhalványulni, eltűnni… számos emlékképeddel együtt. Tudod, hogy ki voltál valaha, de már nem érzed azt, hogy többé valóságos lenne, olyan mindössze, mint valami őrült álom, amely arra figyelmeztet, hogy ne veszítsd el önmagad, ne felejtsd el azt, aki valaha voltál. De késő, mert az idősíkok összemosódtak, és már semmi sem az, aminek látszik. És senki sem az, aki egykoron volt.


legtöbbet író userek
gyorsíróink

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
a tél oscarai
legjobbjaink

• A tél női canon karaktere •
caitlin snow
killer frost

• A tél férfi canon karaktere •
bruce wayne
batman

• A tél női saját karaktere •
elowen sardothien
the succubus

• A tél férfi saját karaktere •
reece malgus
the soldier

• A tél előtörténete •
ethan vasilev
the cop

• A tél keresett karakterei •
jonathan graham
the actor
richard gecko
the losculebra

• A tél párjai •
barry allen
zara tepes
reece malgus
svetlana hellfire


Share| .

Háztető



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

Poszt témája: Re: Háztető •• Hétf. Márc. 20, 2017 2:00 pm ••



Barry & Zara

Észveszejtő egy nap ez, mikor este felkeltem álmomban sem gondoltam volna, hogy hajnalban már valakinek a karjaiban leszek. Teljes nyugalomban, félelem nélkül. Egészen kényelmes… bár abba bele se merek gondolni, hogy miféle jövő várna ránk. Ha egyáltalán van olyan nagy könyv, amiben ez van megírva. Remélem van, s ameddig nem gondolkodom hosszútávon, addig élvezni is fogom. Mintha nem lenne holnap… Így jó, ebbe ringatom magam. Miután szépen kitálaltuk mindkettőnk legfájóbb pontját s még egyikünk sem szaladt el a másik irányba, talán joggal mondhatom, hogy ez eddig egy jó párosításnak tűnik. Már így elsőre. Szóval minden erőmmel azon vagyok, hogy a letargiát leküzdve megint az a kötekedő istennő legyek, akivel megismerkedett. Hisz mégis csak abban a formámban okoztam neki maradandó emlékeket.
- Úú, nagyon rég ettem már fánkot.
Csillan meg a szemem s addig nyújtózkodom, míg el nem érem a kosarat. Mindezt persze úgy kivitelezve, hogy közben egy pillanatra se hagyjam el az ölét. Mikor elcsípem, kényelembe helyezem magam a lábain s magam elé veszem a kosarat, hogy kinyitva belekukkanthassak.
- Csokis van? Te milyet kérsz?
Bombázom le kérdésekkel, s míg válaszol, én nyomok egy puszit az arcára. Plusz a kezem félig már a kosárban matat. Ha megtalálom amit kér, akkor először azt veszem ki, és a szája elé tartom, hogy harapjon belőle. A csapdagyanús kérdésemet igen diplomatikus módon hárítja, noha én pont nem az a fajta vagyok, aki fenn akad a korán. Úgy értem, nekem már hova kéne ezen rágódni? Ami azt illeti, én sokszor büszke is vagyok rá, hogy ennyi idősen is őrülten csinos vagyok.
- Hidd el, engem ebben a korban már hidegen hagy, hogy mennyinek néznek.
Vigyorgok rá nagyban, mert ez így is van. Úgy értem, minden válasz hízelgő valamilyen formában. Ha harapott a fánkból, utána én is harapok egyet, megnyammogom, majd újra elé tartom a következő körre.
- Amúgy, 28 évesen változtattak át. Szóval bárki bármit is mond, én mindörökké 28 vagyok.
Kacagok fel, mert bármennyire is abszurd, tényleg igaz minden egyes szó. Nekidőlök a mellkasának és szippantok egy mélyet az illatából. Olyan megnyugtató.
- Ennek pedig már több, mint 70 éve… Elmúltam 100 éves is, Barry.
Gondolok egyet a szünet alatt s hirtelen felnézek rá, a szemeibe. Azt hiszem, vannak férfiak akiknek fétisük az idősebb nő, de lehet talán nem ennyire idős… és nem ennyire átkozottul szexi.

* Still Here * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
Online
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Vas. Márc. 19, 2017 11:29 pm ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Ha akarnám sem tudnám pontosan eldönteni, hogy melyiküknek is volt igazából rosszabb sorsa. Mert mindkettő a magunk módján rossz. Nekem a családom elveszítse volt talán a legfájóbb pont az életemben, míg neki szembe kellett néznie azzal, hogy a férfi, akit szeretet, akit közelebb engedett magához ilyen galád módon elárulta. Egyszerűen nem tudom felfogni épp ésszel, hogy mégis, hogy lehetett valaki képes ilyesmire. De az is lehet, hogy csak nekem van túl jó szívem ahhoz, hogy megértsem. Valahogy mindig igyekszem az emberekben meglátni a jót, még akkor is, ha nem feltétlen emberek. Ha túl negatív módon tekintenék a világra, akkor nem is lehetnék az, aki vagyok. Az pedig, hogy mindezt magával hordozta az évek során és ebben az esetben tényleg nem tudni, hogy mennyi évről is beszélünk.. Az egyszerűen szívbe markoló. Mindketten szenvedtünk, de talán pontosan azért, hogy egymásra találjunk. Itt és most. Nem azért van szükségünk a másikra, hogy megmentsük egymást. Szó sincs erről. Mindössze csak kiegészítjük egymást. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy soha nem akarom őt elereszteni a karjaim közül és meg akarom védeni a világ minden bajától annak ellenére, hogy egyértelműen nincs rá szüksége. Ha nem lenne erős, akkor a történtek után nem biztos, hogy tovább tudott volna lépni. Most pedig a karjaimba simul, amely azt tanúsítja, hogy újra bízni mer. Ez pedig mi, ha nem színtiszta erő?
- Hát úgy gondoltam, hogy a fánkokkal nem tudok mellé lőni ezért azt csomagoltam.. Mármint mindenki szereti a fánkot.. De, ha te nem akkor megpróbálhatok valamit beszerezni az éjszaka sötétjében. - Nem tudom, hogy mit is tudnék gyorsan keríteni. Habár talán még néhány éjjel-nappali bolt nyitva van, ahol tudnék venni egy két csokoládét, vagy valamit. Mondjuk talán valami kinder-t. Kinder Paradiso? Persze mindez csak tőle függ, mert onnantól kezdve már azt szereznék be, ami kell neki. Mondjuk előbb vinném a karjaimban a boltban, mintsem itt hagyjam egy pillanatra is.
- A kettőnk titka marad. - Nem érzem szükségét annak, hogy most rohanjak és világgá kürtöljem a történetét. Tartani fogom a számat, mert ezt csak kettőnkre tartozik. Ilyen egyszerű. Elgyengült pillanatukban megosztottunk valamit a másikkal, őszintén. Ez pedig tényleg csak ránk tartozik.
- Hát, ha nem haragszol meg inkább ebbe a tippelésbe nem mennék bele.. Mármint kijöhetek ebből egyáltalán jól? Sose szabad egy nő korát se megtippelni.. Ha túl alacsony, akkor gyerekesnek nézed.. Ha túl nagy öregnek.. Inkább kimaradnék ebből, mert kétlem, hogy van jó válasz. - Nem tudom, hogy mennyi ideje élhet, de igazából azt sem merném most megtippelni, hogy mégis mennyi idős lehetett, mikor átváltozott. A-a. Én aztán nem megyek erre a mezőre. Főleg, hogy tele van aknával. Nem. Még én sem futok ilyen gyorsan a másik irányba.
avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Vas. Márc. 19, 2017 10:08 pm ••



Barry & Zara

Megtettem. Elmondtam neki. Még is miért? Mit vártam tőle, hogy mit fog tenni, mit fog érezni? Sajnálni felesleges, az a múlton nem változtat és a jövőt is megmérgezi. Én most vagyok az ölében, most mit fog tenni? Nem mozdul meg. A szemem sarkából látom, hogy nem mozdítja egyetlen izmát sem. Mi ez? Mire fel? Hogy értsem? Utálsz, igaz? Gyilkos vagyok, ha úgy tetszik többszörösen bűnös. Megszámolhatatlan mennyiségű vér tapad a kezeimhez. Én tettem, én öltem. Ezen semmi sem változtat. Ahogyan azon sem, hogy csak egy röpke pillanatig bántam mindezt. Aztán eszembe jutott minden, dühös lettem s a harag beleette magát a tudatomba. Megérdemelték. Azonban most, hogy őt figyelem, bűnösnek érzem magam. Pedig… több mint 70 éve nem érdekel már. Most sem kell, hogy érdekeljen, hagyj el, gondolat. Persze, már mit sem tehetek, ez van és kész. Én már csak attól félek, hogy Barryből mit fog kiváltani mindez. Nem mozdul, nem rezzen a pillája sem. Aztán megtörténik az, amire már azóta várok, hogy az eszemet tudom. Közelebb húz, átölel és puszit ad, hogy elmondhassa, lenne a hercegem. Pedig hát… én vagyok a valaha volt legrosszabb hercegnő a történelemben. Nem vagyok én Csipkerózsika, sem Hófehérke, de még Piroska sem. Nekem nincs szükségem lovagra, hős harcosra, hogy megmentsen. Még is kaptam egyet… engem jutalmaz az élet, vagy őt bünteti? Ki tudja… egy biztos, a szívemről egy hegyomlásnyi kő gördült most le. Nem is emlékszem… valaha is elmondtam eddig bárkinek mindezt? Kétlem. Csukott szemmel élveztem az ajkainak puha érintését, mit is mondanak erre? A homlokra adott csók a hűség jele? Butaság ezen rágódni, tudom, de olyan jó egy kicsit elhinni. Nem tudok értelmes szavakat formálni, csak bólogatok, könnyes arccal s valami földöntúli megnyugvással a lelkemben. annyira fog fájni, ha ez a szép álom összetörik… de addig is bújok hozzá, szorítom magamhoz s szimatolom az illatát. Emlékezni fogok mindenére, amíg világ a világ. Percek telnek el így, hogy szinte belé bújok, mint egy ázott kismacska, mire végre sikerül elgörgetnem a múlt letargikus kövecskéit. Szipogva kezdek mocorogni s néhány nyakára adott csók után a kosárkáé a figyelmem.
- Mégis mivel készültél?
Ha tippelnem kéne, háromszög szendvicsek… legalábbis a régi mozikban ez volt mindig. Bár, ez is pár évtizeddel ezelőtt volt, ki tudja manapság mi a divat ezen a téren.
- Azért ezt ne mondd el másnak, jó? Rajtad kívül még nem meséltem róla senkinek…
Hjaj… vissza kéne szerezni azt a kéjenc, kötözködő Zarát. Nem jellemző rám az efféle érzelgősség, nem is értem mi lett velem. Hová lett az a nagyszájú kis csábító? Hirtelen fogom magam s két kezemmel megpaskolom az arcom. Ébresztő te lökött tyúk! Letörlöm minden maradék könnyem s igyekszem megint úgy vigyorogni, mint az elején.
- Mondd csak, mit tippelsz, hány éves vagyok?

* Still Here * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
Online
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Vas. Márc. 19, 2017 9:30 pm ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Nem tudom, hogy miért éreztem szükségét annak, hogy elmagyarázzam a dolgokat. De gondoltam nem árt, ha tisztázom, hogy nem vagyok mindig ilyen szerencsés. Mert nem tudom, hogy mi az oka pontosan annak, hogy őt a karjaim között tarthatom, de az egyszer biztos, hogy egész életemben nem volt ilyen mákom. Ha lett volna, akkor talán az is igaz lett volna, hogy a szüleim életben vannak. Az élet nagyon sokat változott volna, ha minden túlságosan egyszerű maradt volna. Mármint a Flashpoint megmutatta nekem, hogy milyen is lehetne az életem, ha egyik szülőmet sem veszítem el, de ugyanakkor azt is pontosan megmutatta, hogy pontosan mennyivel kevesebb lehetne az életem, ha ők nem kerülnek bele a képbe. Mindenkinek megváltozott volna az élete. Nem feltétlenül a legjobb módon. Legalábbis bármennyire is fáj beismernem és, nem számít, hogy mennyire nehéz volt őket hátrahagynom. Be kell vallanom, hogy hiányzott az életemnek minden egyes pontja. Teljesebb lenne az életem, ha ők is velem lennének és mindenki, akit szeretek, de az igazság az, hogy a haláluk nélkül sosem lettem volna az, aki. Mármint nem teljesen. Talán, ha tényleg úgy történt volna minden és sosem lettem volna a Flash és egy tiszta lappal indítottam volna a Flashpointban.. Akkor talán már magamra sem ismertem volna.
Zavartan néztem rá, amikor kijelenti, hogy legutóbbi alkalommal ez volt a forgatókönyv. Hogy mégis mi? Mármint ki tenne ilyesmit valakivel csak azért, mert vámpír? Ennek az egésznek semmi értelme. Jó, mondjuk nem tudom pontosan, hogy hány éves lehet, vagy igazából mikor történhetett ez, de az egyszer biztos, hogy pár évtizeddel korábban szerintem még azért is megöltek volna valakit, mert az illető melegnek vallotta magát. Sokat változott a világ. Manapság már szerintem minden egyes sarkon találna jelentkezőt arra, hogy megcsapolhassa.
Némán hallgatom végig a történetét. Egyetlen egy izmom sem mozdul. Igyekszem minden kifejezést kiölni a testemből. Megannyi ember. Mégis. Az egyetlen, akit sajnálok az ő. Megnyílt valakinek, aki ilyen módon elárulta majd pedig rajta csámcsogott egy egész falu. Képesek voltak a végsőkig éheztetni, mikor már nem tudta a határt. Ezek alapján azt mondanám, hogy vessenek magukra. Nekem is van, hogy legszívesebben átlépném a határt, de mindig van valaki, aki megállítson. Minden egyes helyzetben van lehetőségünk tiszta fejjel kigondolni egy másik lehetőséget. Mert, ha az érzelmeink vezérelnének, akkor sajnálatos módon az esetek többségében az nem vezetne minket sehová. Csak egy olyan útra, ahonnét már nincs visszaút. Azonban az ő esetében nem volt lehetőség arra, hogy átgondolja tiszta fejjel. Eluralkodott rajta az ösztön. Ezen nincs mit feszegetni. Minden egyes ember nagyon jól tudja, hogyha valami veszélyes azt nem akarod éheztetni. Mégis miből gondolták, hogy ez egy jó ötlet?
Anélkül, hogy bármit mondanék közelebb vonom magamhoz és egy csókot hintek a homlokára. - Ne is gondolj ilyesmire. Soha nem fogom megengedni, hogy bárki, akár hasonlót tegyen veled. - Ameddig én élek biztosan nem fogom engedni, hogy bármi baja essen. Aki bántani akarja annak rajtam keresztül kell mennie.
avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Vas. Márc. 19, 2017 8:42 pm ••



Barry & Zara

Most az egyszer hallgatok. Csukva tartom a kicsi szám s figyelek Rá, arra amit mond, ahogyan mondja. Hallgatom s mintha a szívem is facsarodna a szavaival együtt. Azt hiszem, igaza van. Ez minden csak nem épp szerencse. Sőt… fájdalmas és borzasztó. Az én szemeim előtt is felrémlik egy ősrégi kép, mikor még kicsi voltam. Kicsit ironikus is, hogy ugyanúgy égnék el a napon, mint annak idején anyám a máglyán. Őt a tűz emésztette fel, engem a nap sugarai kezdenek ki. De végtére is, égek. Valahol fáj ezt hallanom tőle, valahol megnyugtat, hogy olyan, mint én. Elég kegyetlen, nem igaz? Még is… egy kicsit örülök neki, nagyon mélyen, szép csendben. Ez tiszta őrület, de…
- Hasonlítunk…
Suttogom csendben, bocsánatkérő mosollyal az arcomon. Oly sok minden történik most, bennem is és rajtam kívül is. Talán még fel sem fogtam rendesen, hogy mibe keveredtem, mily hálóba akadtam fenn ennyire. Lehet, nincs is menekvés már innen. Talán nem is bánom. Nem érzem úgy, hogy ezzel megölte volna azt a puncsos aromát, ami a levegőben terjengett közöttünk és rendre lecsapta az összes ösztönöm és gondolatom a földre. Persze, a cseresznye a habos tortán még csak most jön… Nem fél tőlem, nem talál visszataszítónak, nem lök el magától, nem hurrog és nem is köp le… Azt mondta király, hogy vámpír vagyok. Először el se akarom hinni, hogy mindezt az ő szájából hallom. Nevetni és sírni is tudnék egyszerre, és a kettőből jön az az elveszett tekintet, mi hol mosolyog, hol potyognak a könnyei. Nem is nagyon tudok mást tenni csak lefoglalni magam – vele. Még most sem dob el magától.. közelebb húz, kezeit a derekamon pihenteti. Engem simogat. Igen… már nyugszom… már… A kérdésére csak egy néma bólintás a válaszom, miközben belefúrom könnyes arcomat a ruhájába. Nagyon nehezen jönnek a szavak, de úgy érzem magyarázattal tartozom, hisz ő is elmondta…
- Mert legutóbb ez volt a forgatókönyv…
Próbálom egy mondatban letudni, bár ez így nem fair. Ő is hosszabban ecsetelte… nekem is így illene… Veszek néhány mély levegőt, magamba iszom az illatát mi újfent bódultságba taszítja reszketeg lelkemet.
- Akkor történt, mikor még kölyök vámpír voltam. Azt hittem, találtam valaki fontosat. Akkor még nem ismertem fel az emberek igazi énjét. Naiv voltam s azt gondoltam, el tudja fogadni, hogy mi vagyok. Nem így volt… elárult. Üvöltve szaladt el mellőlem s rám uszította az egész falut. Fáklyákkal jöttek, rám gyújtották a házat, majd láncra verve éheztettek hetekig egy pajtában.
Nem tudok a szemébe nézni… csak a kis kosárkát bámulom, s kezeimmel szorongatom az ingét, abba kapaszkodok. A lelkem is abban lelt fogódzkodót. Rövid szünetet tartok, megnyalom a számat, kiszáradt.
- Azt remélték, elgyengülök és azt tehetnek velem, amit csak akarnak. Nem tudták, hogy ez nem…(…) Ahh. A valóság az volt, hogy az éhségtől elvesztettem a józan eszem, eluralkodott felettem az ösztön a túlélésre s megöltem mindenkit. Mire magamhoz tértem, már vége is volt.
Lemészároltam az egész falut. Férfit, nőt, öreget és gyereket. Mindenkit. Ott álltam talpig vérben fürödve, s éreztem, hogy tele a pocakom. aztán nagy elveszve felnézek rá.
- Pedig, nem is szoktunk ölni evés közben. Ez csak… olyan, mint egy véradás. Sosem célunk ritkítani az ételállományt…
Ez talán kicsit nyers, mégis csak a régi fajtájáról beszélek, de hát akkor is. Nekem ők csak az étrendem képezik. Más már régóta nem fűz hozzájuk. Hümmögök egy kicsit, majd végre valahára hajlandó vagyok a szemébe nézni.
- - Most akkor megpróbálsz majd lecsukni?

* Still Here * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
Online
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Szomb. Márc. 18, 2017 9:23 pm ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Ha megpróbálnám sem hiszem, hogy választ kapnék minden kérdésemre. Így már igazán nem tehetek mást mit csak sodródom az árral. Ami valljuk be, hogy eddig elég jól megy. Nem gondoltam volna, hogy ez az este így fog alakulni. Bár nem tudom,  hogy pontosan mire is számítottam. Kicsi volt az esélye annak, hogy felbukkan. Azonban az, hogy a karjaimban tarthatom majd meg sem fordult a fejemben. De egyáltalán nincs ellenemre.
- Hát azért lehet, hogy most szerencsésnek mondhatom magam, de ez nem mindig volt így..  Az esetek többségében összecsap a fejem felett az összes hullám. -  Igazából belegondolva vajon találkoztam volna vele ha nem játszok az idővonallal? Meg aztán az is kérdéses, hogy ez volt rá valamilyen hatással. A baj csak az, hogy ezt mi már nem igen fogjuk megtudni. Csak remélem hogy nem.
- Végignéztem, ahogy meggyilkolják az anyámat mikor gyerek voltam. Az apámat pedig elítélték miatta. Pedig nem is követte el. De az, hogy villámok köröznek körülötte azt senki nem hitte el nekem. Nem olyan régen szabadult apám, amikor a gyilkosa bevallotta. Persze mindezt a halála után. Ami elég bonyolult volt.. De nem sokkal azután hogy apámat kiengedték... Ugyanott, ahol anyám halálát végig néztem ott az övét is. Úgyhogy nem mondhatnám, hogy olyan szerencsés lennék. -  Nem tudom, hogy mégis miért osztottam meg vele mindezt. Valahogy olyan természetesnek tűnt. Vele minden olyan egyszerűnek tűnik. Pedig még csak nem is ismerem igazán. De megbabonázott. Van benne valami megfoghatatlan. Talán pont ez teszi olyan vonzóvá. Na, persze azt sem szabad elfelejteni, hogy milyen gyönyörű.
- De talán jobb lenne ha megint valami kínos dolgot mondanék kicsit feldobná a hangulatot. - Nem akartam azt, hogy sajnáljon. Egyszerűen csak megkönnyebbültem, hogy elmondhattam. De ezzel olyan érzés fogott el, mintha teljesen megöltem volna a hangulat varázsát.
Nem tudom, hogy miért nézett olyan félénken rám, majd pedig döbbenten. Szerintem teljesen király, hogy vámpír.. Mármint nekem semmi bajom nincs vele. Sőt.. Mindig is érdekesnek találtam a vámpírokat. Mármint annyi kultúrát tapasztalhattak meg a saját bőrünkön. Na, de az egyszer biztos, hogy elég magányos életmód. Hiszen túl él mindenkit. Ami talán szomorú is lehetne. A könnyeket látva a szemében és hallgatva amit mond bele sajdul a szívem. -  Mégis miért tennék bármi ilyesmit? - Egyáltalán nem értem miért feltételez ilyesmit. Az, hogy mi valaki nem határozza meg hogy kicsoda. Egy metahuman nem attól lesz gonosz hogy meta. Hanem attól, hogy ugyanannyira ember, mint bárki más.
Mosolyát látva az én ajkaim is mosolyra húzódnak és arcán végiggördülő könnycseppeket óvatosan letörlöm. A derekát simogatva viszonozom a csókját és egy picit közelebb is húzom magamhoz. - Minden rendben, ugye?
avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Csüt. Márc. 16, 2017 2:48 pm ••



Barry & Zara

Most úgy érzem magam, mint egy puncsos tündérmese főszereplője lennék, egy elveszett hercegnő, akit a vitéz herceg a karjaiban hordozva oltalmaz minden sötét vésztől. Csak hogy míg a herceg közel tökéletes, a hercegnő egy kicsit defektes. Nadrág van rajta, nagyszájú, kötözködő és ölt már embert. Nem is egyet, hanem egy egész falut tett a földdel egyenlővé. Nem túl szerencsés itt ez a herceg, hiába gyönyörű a hercegnő, mert veszélyes. Vagy is... alapjáraton az vagyok… de most még is csak bújok hozzá, mintha egyébként képtelen lennék megvédeni magam. Pedig hát ez nagyon messze van a valóságtól. Itt tőlem rettegni szoktak, kérem szépen, s a tudatom legmélye mantrázza is nekem, hogy ez a herceg is fejvesztve menekül majd, ha rájön a hercegnője másságára. Bár ne jönne rá soha se… de hát... ezt kár is kérnem, hisz lehetetlen.
- Pedig az eddigiek alapján nem úgy tűnsz, mint akit nem kedvelne Fortuna.
Suttogom, lágyan, dallamosan, s igyekszem minél többet és mélyebbet szippantani a karakteres illatából. Amíg még megtehetem. Érzem én, persze hogy érzem, hogy ő viccelődésnek vette s még fogalma sincs róla, hogy valóban meg tudnám őt enni, ha akarnám. Igaz, nem a húsát és a bőrét, hanem a vörös éltetőjét venném el tőle. Ugyan étkezés alatt ritkán ölök, meg általában utána a kaja akar még egyszer repetát adni, de valahol a szívem legkisebb még ép zugában érzem, hogy megkóstolni sem lennék hajlandó. Most pedig, itt ülök az ölében, rettegve és bízva, rémülten és fájdalommal telve figyelem Őt, az arcát, azt a ravaszkás félmosolyt a szája szegletében. A szívem szerintem két ütemet is kihagyott, miközben várta a hatást s próbálta rávenni az agyam, hogy nyögje ki: vámpír vagyok. Már nyitnám a számat, igaz hang még nem jön, ellenben Barry ennyiből is kitalálta. Nyikkanni sem tudok, csak tágra meredt pupillákkal figyelem, megfeszül minden izmom… de elmarad a kitúrásom az öléből. Alig tudom felfogni, amit mond. E-ez király? Az eddigi félelem a szemeimből eltűnik, helyette átveszi az uralmat a totális döbbenet. Önkéntelenül is érintem a csuklómat a homlokához. Hm, nem lázas, de akkor meg…? Két kis kezem mindennél erősebben gyűri az ingét.
- N-nem fogsz eldobni? N-nem uszítod rám a várost? Nem leszek megkövezve? Nem éheztetsz ki? N-nem adsz be egy laborba, hogy kínozzanak?
A sírás kerülget, az állkapcsom is remeg, ezért már majdnem dadogok, ahogy próbálom elfojtani a feltörekvő könnyeimet és értetlenségemet. Most... nem lesz ugyanaz a forgatókönyv? Létezhet ilyen? Azóta nem mertem közeledni senkihez, mert úgy sejtettem, a történelem csak megismételné önmagát, de ez az elemi erő… elfeledtette velem, miért is tartottam a szívem hét lakat alatt. Ő vajon mikor és hogyan törte fel a zárakat? Észre se vettem… Mikor a koromról viccelődik, olyan megkönnyebbült mosoly kúszik a képemre, hogy a könnycseppek is kigördülnek a szemem sarkából. Megszólalni nem tudok, nem tudom, mi lenne itt a logikus lépés így… egész egyszerűen csak megrántom az ingét magam felé, s újfent birtokba veszem az ajkait. Ilyen csoda nem létezhet… vagy mégis?

* Still Here * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
Online
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Csüt. Márc. 16, 2017 9:20 am ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Erősen megvolt a lehetőség arra, hogyha nem is egy ember, de egy erre járó állat, majd át kutatja a kosarat a tartalma után. De szerencsére ez nem történt meg és minden tökéletesen érintetlen maradt. A mai este folyamán már másodszor lettem szerencsés. Pedig ha az életem statisztikáját nézzük erre elég kevés esély van. Valahogy mindig minden rosszra fordul. Most is várhatnám, hogy mikor üt be az a pillanat, amikor minden rosszra fordul. De túlságosan is élvezem a helyzetet ahhoz, hogy azon gondolkodjam, hogyan mehetne mindez tönkre. Amennyire ragaszkodik ő a közelségemhez ugyanannyira szorítom magamhoz én is. Nem akarom elereszteni. Szükségem van rá. Még nem tudom megmagyarázni, hogy pontosan miért, de nem is számít. Túl jó érzés a karjaim között tartani ahhoz, hogy túlgondoljam a kettőnk helyzetét. Nem akarom túlságosan beleélni magam, mert azzal csak mindent elrontanék.
- Hiszed vagy sem..  Meg sosem voltam túlzottan szerencsés. De kezdem azt érezni, hogy te valahogy ezt megváltoztattad. - Mintha hatással lenne az életemre. Mert már az is felér egy csodával, hogy itt van, de az, hogy itt is minden rendben van. Na,  az már határozottan valami mágia szüleménye. Most már teljesen biztos, hogy nem szabad elszakadnunk egymás mellől. Ha már ilyen jó hatással vagyunk a másikra. Belegondolni abba, hogyha nem hagyom akkor cserben, mikor elhívott a kötelesség, akkor már annyival több időm lett volna megtapasztalni ezt az egészet és talán mostanra már válaszom is lenne arra, hogy mi is ez az egész.
- Reménykedtem, hogy nem veszel ilyesmit a fejedbe. - Persze számokra ez mi sem volt több egyszerű vicc él, de az ő arckifejezése valami sokkal többet árult el. Mintha tényleg lehetséges lenne. Mondjuk persze, hogy lehetséges. Hiszen mindig is voltak mindig is lesznek kannibálok, de szerencsére nincs egy minden sarkon. Egek.. Most akkor ő lenne azaz egy? Na, jó  már megint kezd túlpörögni az agyam. Engedd el a gondolatot, csak engedd el Barry.
A velem megosztott információkat nem tart túlságosan sokáig feldolgoznom, de még mielőtt alátgondolhatnám, hogy mit is mondok már ki is nyitom a számat, hogy szabadjára engedjem az első gondolatom.
- Szóval akkor vámpír vagy? Ez nagyon király. - Hatalmas vigyor terül el az arcomon, hiszen a lehetősége, hogy létezik csak még többet adott hozzá a már így is színes világunkhoz. Az arcán láttam a félelmet, hogy ezért majd fogom magam és tovább állok. Szó sincs erről. Ha félig cápa lenne. Na, akkor elgondolkoznék de szerencsére az még könnyen észlelhető. - Akkor nálad már biztos, hogy hölgynek a korát nem kérdezzük. - Igaz, ha fel. Is tenném lehet túl rémisztő lenne a válasz. Bár mennyi lehet? Mert küldő alapján meg nem mondanám. Jól tartja magát.  Na, jó ez nagyon gyenge poén volt. De már haladok. Ez is valami. Azt hiszem..
avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Csüt. Márc. 16, 2017 8:50 am ••



Barry & Zara

Csupán édes bazsalygás, amit produkálni tudok a válaszára. Egyszerűen olyan érzés, mintha el lennék varázsolva, vagyis gondolom az ilyesmi lehet. Annyira aranyos… annyira egyenes. Igen, talán ez az a szó, ami kell ide. Nem látok álcát, nem látok hátsó szándékot. Zavarba esik, majd kilábal belőle, hogy aztán erős kezekkel fogja a derekam. Ennyire összetett, ennyire karizmatikus jellemmel még nem találkoztam eddig. Talán ezért reszket minden porcikám a közelében? Sután mosolygok, hát csak kérnem kell? Kérem, és megadod nekem, amire vágyom? De mi hasznod lesz neked ebből… Nem emlékszem eddigi pályafutásom során hasonlóan intenzív érzésekre, sem olyanokra, melyek ennyire gátolták volna a gondolkodásomat. Jó, az a zsigeri éhség, amit a kínzásommal értek el, szintén olyasfajta, ami elveszi a józan ítélőképességem, de míg az teljességgel negatív érzés, ez valami egészen más. Valami puncsos, édes, megmagyarázhatatlanul mézes és krémes. Jól esik kicsi megtépázott szívemnek, olyan nyugalom jár át, mi már nagyon rég nem volt társam az utazás során. Tényleg... mi lesz, ha visszatart a két szép szeme? Vajon majd menni fogok tovább, vagy itt tart az illata? Számomra nem olyan egyszerű… letelepedni. Évtizedek óta nincs otthonom. Ami azt illeti, jóformán sose volt.
- Akkor egy mázlista vagy…
Kuncogok fel, mert ahogy elnézem az új terepet, tényleg nem járt erre senki már órák óta. Eddig nekem úgy tűnik, hogy ennek a srácnak minden sikerül, amit kitalál. akkor is, ha elsőre butaságnak tűnik. Őszintén, mennyi esélye volt annak, hogy észreveszem a szirmokat és magamhoz tudom kötni? Fikarcnyi vagy annyi se. Még is összejött neki, hogy észrevegyem a kis alkotását. Szerencsére… Én pedig életemben először nem akarok elengedni valakit. Nem akarok elszakadni tőle, még egy méterre sem. Hiába van itt velem, az messze van… Felkacagok, amikor a karjaiba vesz, a kezemet le is kel húznom a derekáról, s most a nyakán fonom át, úgy tapadok az ingéhez. A válaszán keserűen nevetek fel s inkább belefojtom a végét a ruhájába. Közben elhelyezkedik a pokrócon, én meg mint gyönyörű dísz, ülök az ölében, teljesen hozzábújva, mintha legalábbis a bőre alá akarnék férkőzni valahogyan.
- Ezzel ne is viccelődj… sosem foglak megenni.
Búgom halkan, bár ez a saját hülyeségem része volt, de akkor is. Már most érzem, hogy inkább megdöglök, minthogy Barry vérét vegyem. Na ez az igazi hülyeség… Most jön az a rész, hogy gombóccal a torkomban kicsit kijjebb húzom a fejem a nyakából, s rettenetesen félve tekintek rá. Vajon mit fog tenni? Elhajít, megragad, elad? Mit fog tenni, ha meg tudja, miféle szörnyet dédelget az ölében?
- Ümm, nem egészen. Ember nem vagyok, mint te sem, ez igaz. De… az én fajtám története kicsit régebbre nyúl vissza, mint ahogy felrobbant a részecskegyorsító… Emiatt, idősebb is vagyok nálad… egy pöppet…
Csak úgy mondjuk 77 évvel… Mondjuk, ahhoz képest bombázó vagyok, de konkrétan a nagymamája is lehetnék. Persze, sokkal szebb kivitelben. Valahogy képtelen vagyok az arcába vágni, hogy vámpír vagyok, csak itt kerülgetem, mint egy kirakóst.
- Nappal nem is mehetek ki a fényre, mert akkor elégek…
Na ügyes vagy Zara… elmondtad a legeslegnagyobb gyengeséged egy hősnek. Maradtál volna inkább Gothamban… És még is, a legjobban nem az ijeszt meg,h ogy kihasználja ezt az infót rólam, hanem az, hogy undorral az arcán dob el magától. Miért történik ez…? Valami istenség idétlen játéka ez velünk? Látszik az aggodalom az arcomon, ahogy gyűrögetem az ingét. Most mi lesz?

* Wonderland * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
Online
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Szer. Márc. 15, 2017 10:58 pm ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Mint mindig most is hozom a formám. Sikeresen kínos helyzetbe hozom magam, mintha ez lenne az életcélom. Pedig ha valamit szüntelenül el akarnék kerülni akkor az ez lenne. Talán több esélyem lenne másoknál de már kezdem azt hinni, hogy ez az én szexepilem. Mert azért nem az összes nő szalad a másik irányba csak a többségük. De inkább azt mondanám, hogy én így szűrőm azokat, akik érdemesek az időmre. Egek, ő pedig több mint érdemes. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért de teljesen megbabonázott. Mondhatni tökéletes.
- Hát ha így fogalmazol, akkor kétszer is meggondolom. - Soha nem tapasztaltam ehhez foghatót. Nem találtam a szavakat. Állandóan egy mélyebb és még mélyebb gödörbe taszítottam magam. Mégis valahogy megvan kettőnk harmóniája. Meg csak most ismertem meg de olyan, mintha már régóta ismerném. Mikor ő visszavonulna én vagyok, aki kezdeményez. Ez pedig nem olyasmi, amit gyakran megteszek. Vagy bárkivel megtenném. Ez is csak azt mutatja mennyire különleges. De még mindig nem értem miért. Talán lenne valami a háttérben? Csak túlságosan bódult állapotban vagyok ahhoz, hogy érdekeljen?
Egyikünk sem tud válaszolni arra, hogy mi történik most de talán együtt kideríthetnénk, hogy mindez hova is vezet. Mert önmagunktól nem fogunk. Szükségünk van a másikra. Ezt pedig nem csak azért mondom, mert valószínűleg belehalnék, ha most el kellene engednem hanem tényleg így gondolom. Bár tudnám miért van rám ilyen hatással. Minden annyival egyszerűbb lenne. De akkor az már nem is az én életem lenne. Túlságosan egyszerű sosem lehet. Akkor már pont azért lenne valami gyanús.
- Akkor piros lesz. - Legalább még jobban passzolni fogunk egymáshoz, mert láthatóan hozzá is közelebb áll a a vörös szín. Mondhatnám, hogy nekem is a kedvencem de ez nem igazán választás kérdése. Piros villámok öveznek akárhányszor futok, míg Zoom körül kéken, Thawne körül pedig sárga volt. Mindegyiknek megvolt a maga oka, de ha tehetném se cserélném el a sajátom. Nem választás kérdése volt ez pedig megszülte a ragaszkodásom.
- Őszintén reménykedtem abban, hogy most egy ideig hanyagolni fogják ezt a helyet. Mondhatjuk azt is, hogy a bizalmam fektettem az emberekbe. - Nem Mondhatnám, hogy eme késői órákban olyan népszerű lenne ez a hely. Mondhatni egy kicsit talán elhagyatott is, mert ilyenkor már inkább a hegy lábánál járnak az emberek. A sötétség nem mindenkinek a barátja.
- Könnyedén orvosolhatjuk. - Azzal a karjaimba kapom, majd pedig vele az ölemben helyezkedek el a piknikes kosár mellett. - Ha gondolod akkor kóstolj meg, de azért maradjon belőlem valami különben nem lesz, aki ilyen dolgokat csináljon, hogy a kedvedre tegyen. - Azt hiszem ezzel már sikerült is elárulnom, hogy szándékomban áll ezt megismételni. Na, nem mintha eddig úgy tettem volna, mint akit egyáltalán nem érdekli, hogy látom e őt meg valaha. Az a baj, hogy túlságosan is szeretném újra látni de ez már nem csak rajtam múlik. Ha ő nem akar többé látni, akkor azt is elfogadom. Bár nem úgy tűnik, mint aki egy hamar meg akar szabadulni tőlem.
- Hogy érted, hogy mi? Metahuman vagy, mint én.. Vagy nem?
avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Szer. Márc. 15, 2017 4:25 pm ••



Barry & Zara

Azt hiszem, a világom végérvényesen felborult. Az elmémen eddig sosem látott rózsaszín köd csücsül és nem úgy tűnik, mint ami egyhamar eleresztené a tudatomat. Azt a tudatot, melynek minden apró kis részecskéjében Barry képe található. egyszerűen nem tudok rájönni, még is mivel érhette ezt el nálam. Nem akarom elengedni, nem akarom, hogy csöndben maradjon, nem akarom, hogy mással legyen, nem akarom, hogy a mai napnak vége legyen. Várjunk csak… miket nem zagyválok itt össze. ez valami szer lesz, vagy mágia, biztos létezik. Én is létezem, tehát mágia is létezhet. Meg unikornis és télapó is. Bár, a krampuszokat jobban csípem.
- Ne fossz meg a hangodtól…
Szökik ki a számon, csendben, félszegen. Azt érzem, hogy hosszú évek óta először, zavarban vagyok. Azt sem hittem eddig, hogy képes vagyok még ilyen emberi érzésekre, hiszen már vagy hetven éve hátrahagytam minden emberségemet. Most még is görcsben van a gyomrom, pillangókések pörögnek benne breaktáncot, én pedig egyszerre akarok meggyulladni és reszketek az érintésétől. Ez régen is ennyire hülye érzés lehetett vajon? Nem tudom, nem emlékszem. Arra sem, hogy akkor mit éreztem iránta, mert minden, ami a fejemben él róla, az az, ahogyan elárult. Az érzés amire emlékszem a fájdalom, a düh, az elkeseredettség és a sértettség érzése. ennek az emléknek hála kicsit húzódnák is el tőle, de ő még jobban közelebb vont. Nincs erőm… nincs több erőm eltolni őt. Fájni fog, nagyon fog… megér ez nekem annyit, hogy csak most jó legyen? A vékony ujjaim szinte fehérek, annyira szorítom az ingét. Az agyam nem képes gondolkodni, a szívem pedig nem hajlandó válaszolni. Mi lesz ebből… Fájni fog. Az eddigi tendencia szerint legalábbis.
- Erre én sem tudok válaszolni…
Suta félmosoly, zavart pillogás. Nem értem mi történik, nem értem, miért nem érzem magam veszélyben. Miért nem szól a vészharang a fejemben? Csak egy mély sóhajra futja az erőmből s bújok tovább. Már úgy is mindegy, nem? A hangja… az a hang teljesen le tud venni a lábaimról. Odabújok a nyakához, hogy halljam, ahogyan végigcikázik a levegő a torkán s olyan selymes férfihanggá érlelődik. Újabb mély szippantás az illatából, mi is volt eddig a kérdés? A válaszára lágy kacaj szakad ki belőlem, belecsókolok a nyakába s a füléhez közel éppen csak elsuttogom az óhajom.
- Nem bánom… de pirosat kérek.
Aztán az arcomat dörgölöm az övének s a húzás a gyomromban jelzi, hogy történt valami. Mire kipillantok a nyakából, már máshol vagyunk. Tele van meglepetésekkel ez a srác… Döbbentek pillantok szét, ezt még is mikor csinálta?
-  Elájulok tőled! Nem féltél, hogy ellopják a kosarat?
Nevetek fel egy picikét, s indulnék meg a pokróc felé, belekukkantani a kosárba. Azonban az érzés, ahogy a kezei csúsztak le a derekamról, ahogy a forró tenyere helyén a hideg levegő csípett belém… rögtön meggondoltam magam s egy nyüsszentés kíséretében bújtam vissza az ölelésébe, karjaimat átbújtatva az övéi alatt s magamhoz szorítom a felső testét. Aww, így mindjárt jobb. A belső Zara most fogja a fejét, látva mit művelek kislányos zavaromban. Mellkasára fektetett fejjel tekintek fel rá, s kedvem volna újra elveszni a pillantásában.
-  Éhes vagyok, de nem akarlak elengedni… akkor egyelek meg téged?
Billentem oldalra a fejem némi kacér kötözködő vigyorral, majd némiképp elkomorul a tekintetem. Ez így kimondva, nem is volt vicces… Gondterhelten támasztom a homlokom a mellkasának, bebújva a nyakába.
-  Mondd csak… tisztában vagy vele, hogy én mi vagyok?

* Wonderland * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
Online
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Hétf. Márc. 13, 2017 11:25 pm ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Ami kettőnk között zajlott arra egyszerűen nem volt magyarázat. Megpróbálhattam volna válaszokat találni rá, de az igazság az, hogy nem ment volna. Képtelen lettem volna rá. Mármint vannak dolgok, amelyeket nem lehet egyszerű logikához kötni és azért nem fogom elővenni az egyetemi matekot sem, mert hiszed vagy sem az sem éppen erre tanították meg. Pusztán annyi volt a lényege, hogy fejlessze a gondolkodásmódunkat. Ne rozsdásodjanak be az agytekervények. Végül is.. Matek nélkül nem lehetne teljes a logikus gondolkodásmódunk. De itt pont nem arra volt szükség. Valami teljesen másra, amit elő kellett húznom a zsebem mélyéből. Vagyis annál azért egy picivel feljebb, de ezt nem a fejemmel kellett végigjátszanom. Mert az nem nyújthatott nekem segítséget.
- Bármikor szíves örömest kárpótollak egy csoki tortával, vagy bármiről is legyen szó.. - Nem mondhatnám, hogy a legjobb pillanataim egyike volt, hogy leléptem szinte rögtön, de ez az életem rendje. Valahogy mindig abban a pillanatban üt be a veszély, amikor csak egy icipici szabadidőre lenne szükségem. Persze ugorhatnék én minden hívásra is és, akkor már biztos, hogy aludni se lenne időm, na nem mintha olyan sokat aludtam volna az utóbbi időben. A gyors regenerációmnak köszönhetően még az álmosságot is kiheverem időközben. Hála az égnek. De még így is szüksége van a testemnek a koffeinre, mert ha nem viszem be, akkor máris felbukkannak az elvonási tünetek. Azok pedig nem is olyan kellemesek, mint amilyennek elsőre tűnnének. Nem.. Semmilyen körülmények között nem kellemes.
- Lehet az lenne a legjobb, ha nem is szólnék többet. - Valószínűleg csak újabb nyelvbotlás követni egyiket a másik után valahogy nem tudok úgy beszélni, hogy ne hozzam magam rettentően kínos helyzetbe. Pedig esküszöm, hogy egyáltalán nem ez az én életcélom! De valahogy mégis sikerül zavarba hoznom magam anélkül, hogy neki egyáltalán próbálkoznia kellene. Majdnem, mintha szándékosan tenném. De, akkor legalább pontosan tudnám, hogyan álljak le, hiszen szándékos lenne. Most azonban egyáltalán nem az én kezemben van az irányítás.. Bár miért is lep meg.. Valahogy mindig elgurulnak az agytekervényeim, amikor egy gyönyörű nővel állok szemben. Lehetek Bármilyen gyors. Ezt nem tudom a semmiből újjáépíteni.
Abban a pillanatban, amikor úgy tűnik, hogy elveszíti az irányítást a helyzet felett, valami megmagyarázhatatlan bátorság szökik a testembe, amelynek köszönhetően én veszem át az irányítást. Többé-kevésbé. Mikor ajkai az enyémre tapadnak eszem ágában sincs elhúzódni tőle. Nem tudom, hogy mégis mivel sikerült elérnie, hogy ennyire belevarázsolja magát minden egyes porcikámba, mert valahol mélyen.. Mindig a gondolataim között táncolt és most, ahogyan a karjaim között tarthattam olyan volt számomra, mintha egész eddigi életemben szomjaztam volna csak nem tudtam igazán. Áhítoztam valami iránt, amelyről nem is tudtam, de most, hogy megleltem nem akarom elengedni. Kis híján inkább választottam volna a fulladás általi halált, mintsem el kelljen őt engednem. De végül a szervezetem felülkerekedett az érzéseimen és, ha csak pár centire is, de elhúzódtam tőle azonban a homlokunk még mindig összeért. Eszem ágában nem volt megszakítani kettőnk kapcsolatát. Nem teljességében.
- Ezt én is ugyanígy kérdezhetném.. - Nem tudom, hogy mi ez, vagy hová vezet egyáltalán. Azt pedig még annyira sem, hogy miből fakadt. Viszont az egyszer biztos, hogy hajlandó vagyok kitalálni, hogy hova is vezet. Mert ilyen könnyen azért nem mondok le a jó dolgokról az életemből. Ő pedig határozottan ebbe a kategóriába tartózik.
- Talán csoki torta helyett most azzal ajándékozhatnálak meg. - Azt inkább már nem teszem hozzá, hogy természetesen a számom alapból benne lesz, mert így legalább nem érzem magam olyan hülyén, mint pár perccel ezelőtt, amikor a legjobb jelzés a részemről egy rózsaszirmokból kiépített kis utacska volt. De, ha valami egyszer működik, akkor már nem mondhatjuk rá azt, hogy hülye módszer, nemde?
Közelebb vonom magamhoz és egy apró pillanat alatt termünk a várost körülölelő hegység tetején, ahol a város zavaró fényei nélkül van lehetőségünk a gyönyörű csillagos eget fürkészni. Az ég alatt pedig egy aprócska pléd van amelyen egy viszonylag nagyobb piknikes kosár terül el.

avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Márc. 07, 2017 7:44 pm ••



Barry & Zara

Mi ez? Mi történik? Már rég szólnia kéne a vészharangnak. Hahó, Zara, egy hős áll előtted! Ellensééég, hahhóóó. Nem, semmi reakció. Csak a lepkék a gyomromban. Wtf. Egyre súlyosabb az állapotom. Más sem csinálok, mint falom a szemeimmel, annyira és úgy nézem, hogy tutira beleégjen a retinámba a látványa. Miért is fontos, hogy emlékezzek minden porcikájára, minden apró gödröcskére és anyajegyre? Árulja már el valaki, de most komolyan.
- Igaz, az első randink is szinte azonnal véget ért, de legalább ingyen megkaptam a csoki tortát!
Vigyorgok rá nagyban, mert bár eleve nem volt szándékomban kifizetni, így azért mégis csak „szebb” a történet. Persze, mialatt ő egyre mélyebbre ássa el magét a saját kétértelmű mondataiban, az én tekintetem meg egyre lágyabb lesz. Cinkos mosoly ül az ajkam szegletében, de most nem gunyoros vagy rosszindulatú, inkább az-az ’olyancukihogybelehaloook’ típusú. Ne nem mintha olyan könnyen halnék. Igazából, a kisujjamat se kell mozdítanom, zavarba hozza ő saját magát nélkülem is. Ez mondjuk valahol szomorú és egyben irtó vicces is.
- Pedig most is te végzed a „munkámat”, de ha már így felhoztad… most hogy megkértél rá, jóóóól félreértem.
Kacsintok egyet, mert bár eleve így tettem volna, most a kedvéért külön kiemeltem, hogy fogjuk rá, emiatt. Amúgy is, előbb-utóbb mindenki a megszállottam lesz. Mondjuk a teljesség kedvéért azért hozzátenném, hogy azokról van szó, akikből egynél többször ettem. Na az lenne most a ciki, ha előkerülne az egyik habzó szájjal, követelve a „jussát”. Picit aggaszt, hogy nem értem mi folyik bennem, de ez az idő múlásával arányosan telve egyre kevésbé érdekel. Már vagy két perce kóborlok elveszve a szemeiben, s az ahogyan beszorít egy láthatatlan sarokba… enyhe borzongás zongorázik végig a gerincem mentén, most én vagyok az, aki kihagyott egy légzés ütemet. Nevetséges… Az anyja lehetnék, vagy tán a nagymamája is. És még is… itt állok kislányos zavarral az arcomon, egy tüzes fiatal lelkével s egy szeretni vágyó felnőttel a lelkem legmélyére elásva. Nem kell, nem kell… Legalábbis mantrázza ezt legbelül valahol az életösztönöm, fájni fog, ha hagyom magam. De akkor se tudok elszakadni most tőle. Gyenge próbálkozásunk végül viharokat megszédítő érzéki csatába torkollik, úgy kapaszkodunk egymásba, mintha nem lenne többé soha holnap. Egy hajszál nem férne el kettőnk között, olyan szorosan tartja a derekam s én is hol a ruháját gyűrve, hol pedig ujjaimmal felcikázva simítok végig az arcélén, s onnan feltáncolva túrok bele a sűrű hajába s egy ideig nem is engedem el. Ami azt illeti, eztán sem szeretném, de a végén még tényleg lélegeztetnem kell, szóval enyhén zihálva bár, de hajlandó vagyok megelégedni azzal a puszival. Egy ideig. A hirtelen jövő vihar az érzelmeim tengerén most tiszta eget lát s ahogy ott lehunyt pillákkal tartom a homlokérintést, elkezd bennem kattogni valami megmagyarázhatatlan. Szerencsémre esze ágában sincs eltolni engem, mert akkor tutira összecsuklanának a lábaim, mint egy újszülött kiscsikónak. Ez a valami olyan erővel és olyan váratlanul tört rám, hogy komoly erőfeszítésekbe kerül újra gondolkodásra bírni a bódult agyamat. Még is… mi történt? Mi volt ez? Tündér varázslat? Fekete mágia? Voodoo?
- Miért vagy rám ilyen hatással?
Csúszik ki a számon halkan, cseppnyi áhítattal vegyülve. Igaz, ezt csak gondolni akartam, így a hirtelen vált chili paprika színem rögvest elárulhatja a tényállást. Én kicsit másképp leplezem a zavaromat s elszaladás helyett nemes egyszerűséggel csak finoman, vágyó sóhaj keretei közt húzom végig a nyelvem hegyét az ajkain. Felhúzom mindkét kezem s a tenyereimbe fogom az arcát, így míg az ujjaim többsége a füle mögött és a tarkóján cirógatja, addig a két hüvelykem az arcát simogatja az orrától a füléig, és vissza. Hogy csinálod? Mit vetettél be ellenem? Mivel ültetsz ködöt az elmémre…
- Lehet, hogy szerzek egy telefont…
Nos, okkal nem a venni szót használtam, mert nem igen tudok adni adatokat a szolgáltatónak… Bár, vannak olyan eldobhatós bigyulák is. De még az is lehet, hogy szerzek magamnak hamis papírokat. Végül is, van pár opció, amivel elérhetem, hogy Ő elérjen. Most megkérdezzem, hogy megadja-e a számát…?

* Secret * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
Online
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Márc. 07, 2017 12:38 am ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Ha bárki megkérdezné, hogy mi is az pontosan, ami megragadott benne.. Nem tudnám hol kezdjem a felsorolását. Már az első pillanattól kezdve egyértelmű a számomra, hogy koránt sem olyan, mint a többi nő. Valahogy különleges. Az pedig, hogy erre nem tudok magyarázatot adni csak még inkább arra ösztönöz engem, hogy megtaláljam a válaszokat, amelyeket valahol mélyen keresek. Szinte megmagyarázhatatlan az egész, de vannak dolgok, amelyeket nem is kell feltétlenül megmagyarázni. Egyszerűen csak sodródni kell az árral és kivárni, hogy merre is visz az minket. Másképpen sosem tudjuk meg, hogy mi vár ránk az út túloldalán. Ahhoz elég bátornak kell lennünk, hogy átkeljünk rajta. Hiszen veszély mindenhol leselkedik. Én már csak tudom. Mert a legtöbb esetben én vagyok az, aki elsőként ugrik, ha valami baj van, vagy valami nem stimmel. A veszéllyel az életünk minden pontján szembe kell néznünk. De, ha nem kockáztatunk egyetlen, egyszer sem az életünk során, akkor az igazság az, hogy nem is igazán éltük az életünket. Egy elvesztegetett élet pedig talán a legrosszabb dolog, amit tehetünk a világban. Minden egyes pillanatot ki kell élveznünk, mintha az utolsó lenne. Ezt már nagyon jól tudom. Sose tudhatjuk, hogy mennyi időnk jut egy bizonyos emberrel. Pontosan ezért is mertem megcsinálni ezt a kis ide vezető utat, a virágokkal. Bennem volt a kétely, sőt csak az volt bennem, hogy nem fog felbukkanni, de mikor mégis itt termet. Nem lehet szavakba önteni, amit éreztem, hiszen még én magam sem tudom mi is ez az egész. Vonz. De, mégis állítja semmi sem igazolja a létezését. Talán megőrültem volna? Lehetséges. De, ha az őrület ilyen bátran ölelem át és nem eresztem.
- Ó, pedig kérhetnél érte pénzt is. Abból biztosan meggazdagodnál. Állandó telt ház lenne és elég hamar úszkálhatnál a pénzben. Bár a Donald kacsa verzióját nem ajánlom. Koránt sem olyan jó, mint amilyennek látszik. - Vannak dolgok a mesékben, amelyek annyira irreálisak, hogy nem is szabadna ezt a gyerekeknek mutogatni. Mert gyerekkorunkban vagyunk abban a korszakban, hogy azt tesszük, amit látunk. Utánozzuk a másikat. Még akkor is, ha azt mondják, hogy ne tegyük. Na, akkor a legjobban. De így fedezzük fel a világot és mindent, ami benne rejlik. Mert az iskolában csak a sok unalmas tényt és maszlagot tömik a fejünkbe ahelyett, hogy megmutatnák milyen is az élet. Az egyetlen dolog, amire állandóan felhívják a figyelmet, hogy védekezés nélkül ne ess a másiknak. Mégis ez a leggyakoribb dolog talán az emberiség egész történelmében.
- Nem fogok hazudni, hogy nem egyszerű. Többnyire elég érdekesen szokott zajlani a randevúim többsége. Na, nem mintha én olyan sokat járnék randizni, vagy ilyesmi.. Mert szó sincs ilyesmiről. Egyszerűen csak nehéz megmagyarázni a hirtelen eltűnéseket.. Meg volt már egy-két apróbb balesetem, amióta megkaparintottam a képességem. Na, nem olyanok.. Mármint nem az.. Ebből már nem fogok jól kijönni, ugye? - Már megint sikerült saját magamnak egy jó mély gödröt ásni, amibe egyenesen belezuhantam. Igazából csak berezegtem egyszer zavaromban még Linda-nal. Aki nem úgy tűnt, mintha bánta volna, de azért valljuk be, ha nem tudom kontrollálni a képességemet túlfűtött érzelmek közepette a legjobb, ha nem kockáztatjuk meg, hogyan is sülne el a dolog. Egek. Még gondolatban is képes vagyok tovább rontani a helyzetemen. De akkor Caitlin üzenete mentett meg a totális beégéstől, habár így is elég rosszul jöttem ki a helyzetből, amiért nem hibáztathatok mást, mint saját magamat. Egyértelműen nem gondoltam át a helyzetet és ezzel csak mindkettőnket kényelmetlen helyzetbe hoztam. Na, de most azért már ennél okosabb vagyok és próbálom a legjobbat kihozni az egészből, de nem mondhatom, hogy olyan gyorsan tanulnék ebben a helyzetben, mert még mindig képes vagyok totálisan beégetni magam eme szépség előtt. Vajon lesz olyan alkalom, amikor már teljesen nyugodtan mozgok egy nő közelében?
- Hát, nem akarok teljesen őrültnek, vagy megszállottnak tűnni, hogy azt mondjam mindig van helyed a gondolataim között, de azaz igazság, hogy sokszor megfordulsz odabenn teljesen mindegy a szituáció.. Kérlek ne értsd félre! De azért remélem, hogy nem csak a gondolatoddal kell beérnem ezek után. - Nem szeretném, ha itt megszakadna a kapcsolatunk. Lehet, hogy nem lesz egyszerű utolérnünk egymást, mármint a kapcsolattartást már most elég nehézkesen indul, de hiszem hogy ennél már csak jobb lehet. Csak dolgoznunk kell rajta. Ilyen egyszerű. Na, meg egy értelmes megoldást kitalálni rá, aminek semmi köze ahhoz, hogy nyomkövetőt rakok rá. Pedig jelen helyzetben még ez tűnik a legjobb megoldásnak. Persze, ha egy nyamvadt zaklató vagy. De még sosem volt szerencsém olyan személyhez, akit telefonon legalább ne tudtam volna elérni.
Ahogy alsó ajkamat végigsimítja nyelvének hegyével, mintha hirtelen megszeppenne és egy pillanatra elveszítette volna az önbizalmát és pontosan ez volt az, ami nekem adott egy kis löketet a kezdeményezésre. Ezúttal én hidalom át a köztünk lévő teret, de sokkal kevesebb helyet hagyok, mint ő az előbb. Szinte megfojtom a közelségemmel. Nem tudom levenni róla a szemeimet, mintha teljesen elveszítettem volna az eszemet egyszerűen megmagyarázhatatlan ez az egész helyzet. Mintha a külvilág teljesen megszűnt volna létezni és, ha jelen esetben lenne szükség a vörös ruhás megmentőre, akkor sajnálatos módon csalódniuk kellene az embereknek bennem.
A neve csak úgy, mint ő különleges, de időm sincs ezen gondolkozni, hiszen puha ajkai enyémet súrolják és pillanatokon belül nyelveink lágy táncot járnak, amely a másodpercek múlásával egyre vadabb és vadabb lesz a kezeim pedig szorosan fonódnak a dereka köré ezzel teljesen magamhoz szorítva őt, hogy még véletlenül se szakadhasson el tőlem, de emberi mivoltomnak köszönhetően a testem sikoltozik az oxigénért, de még ekkor is elválás előtt egy aprócska csókot lehelek ajkaira a homlokomat pedig az övének támasztom, miközben próbálom összeszedni a gondolataimat.
avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Csüt. Márc. 02, 2017 6:12 pm ••



Barry & Zara

Azt hiszem a történések kezdenek kicsúszni a kezeim közül és számomra egyre meredekebb irányba fordulnak. Hogy teszek-e ellene valamit is? Azt azért nem. Túl sok energiámba kerülne. Én már csak ilyen kényelmes vagyok. Még is, bármilyen zöldségeket hord is össze és vesz komolyan olyasmit, amit szerintem rajta kívül soha, senki nem venne annak, valahogy nem visz rá az az elrohadt lelkem, hogy azt tegyem vele is, mint általában ilyenkor. Ha nincs kaja, akkor Zara rövid úton felszívódik. S hiába tudom, hogy én itt nem fogok enni belőle, egyrészt, el se tudnám kapni, másrészt egyre inkább azt érzem, hogy őt soha nem is fogom kajaszámba venni. Nem akarom. Bármit is mond, nem tágítok a megállapításom mellől, miszerint módfelett édes, ahogyan viselkedik. Van benne valami különleges, ami elvarázsol. Már rég itt se kéne lennem…Még ha véletlenül is jöttem vissza, mi végre ugrottam át ide, hogy megtaláljon? El is iszkolhattam volna a sötétben. Miért vagyok ilyen nyugodt? Ő bármikor… Szelíden csóválom a fejem, természetesen nemlegesen, hiszen hiányzik a halálnak, hogy a hajléktalan itt szemezzen a hátsómmal.
- A-a. Szó sem lehet róla. Totális monopol helyzetem van a zavarbahozásodra. Ezt nem adom oda. Amúgy is irigy vagyok.
Rázom meg a fekete loknikat elég erőteljesen, mert ha idehozza, hát én ledobom a tetőről. Mindkettejüket. Egyébként is, nehezen viselem az egyszerű emberek közelségét. Ezt gondoltam először is és azóta is úgy általában. Azonban itt ez a srác, aki feje tetejére állította az eddig felállított szabályaimat és elveimet. Hmm, vajon akkor is így alakult volna, ha képes lennék szembeszállni vele? Hiszen lényegében azért kezdtem el körözni körülötte, mint egy keselyű, hogy eltereljem a figyelmét arról, hogy rossz kislány vagyok. Azt hiszem, ez túl jól sikerült… még magamat is megtévesztettem.
- Dehogyis! Én örülök, hogy van két fülem és nem vagyok ember! Nem tudom, hogy tudsz mindent csinálni. Bár, ha most itt vagy velem, az azt is jelentheti, hogy ez az elfoglaltság a magánéleted kivirágoztatásának kárára ment…
Hápogok fel egyből, mert ledöbbentett ugyan, de inkább elismerően, mintsem gúnyosan. Mármint, nincs az az isten, hogy rommá hajtsam magam. Főleg nem ostoba felhőkarcoló lakók miatt. Az ember olyan pici, olyan jelentéktelen… még is oly beképzelt, hogy a világ ilyen hólyagokat nem is látott addig. Erre itt van Ő. Na meg Én. Valaha ember voltam, valaha ő is. Egyszerű és átlagos. Nekem megváltás volt a halál és a feltámadás, róla nem tudok semmit. Zavar, hogy nem tudom, miért ilyen. Talán én is ezt csinálnám az erőmmel, ha előtte idején máshogy alakul a sorsom? Mondjuk, akkor sosem vándorlok el onnan és nem is találkoztunk volna. Nem, jó így.
- Csak akkor? Abban bíztam, hogy mindig rám gondolsz…
Incselkedek tovább, hiszen ha figyelembe vesszük ezt a kicsicsázott placcot, akkor joggal feltételezhetem, hogy túlontúl sokat jártam a fejében. Legalább már tudom miért fájt annyira a lábam. Persze, ha egyszer elkezdek incselkedni, nem szokásom lefékezni magam idő közben. Ezt tökéletesen fémjelzi is az orr összeérintés, és a sután kivitelezett ajaknyalásom is. Most pedig itt állok előtte, fedetlen arccal, bűnöző a hős előtt. Ajkam szeglete néha mosolyba akar rándulni, hiszen sokszor gondolok vissza az iménti heves bólogatására. Lélegeztetés, mi…? Azt hiszem, csak több levegőtől fosztanám meg, mintsem adnék belőle. Az a helyzet, hogy az általam kedvelt időtöltésem most visszanyalt, mint a fagyi. A saját idétlenségem miatt, most én billegek egyik lábamról a másikra zavaromban, mint egy ostoba tini, aki a Tv-n nevelkedett.  Néha az-az érzésem van, hogy reszketek, pedig az arcom ég, a gyomrom bukfenccel szórakoztat és én is csak akkor tudok megint egyenesen rá nézni, mikor most ő lép oda hozzám. Sokkal közelebb jön, mint ahogy az előbb voltunk, az a kis zavart kisfiús viselkedés most egy erős férfi karakteres fellépésére váltott át. Az én szívem meg úgy őrjöng, mintha jobb dolga nem is lenne. Csak figyelem azokat a csillogó szemeket ilyen közelről, megcsap az érett férfias parfümaura, én meg mindjárt összeesek. És ami a vicces, hogy eszembe se jut nem az igazat elmondani. Mit tettél velem, te hím? Érzem, ahogy a porcikáim szinte sóhajtoznak utána, érzem, ahogy vágy érlelődik bennem s szépen lassan terjeng, akár a fertő, hogy beborítsa a tudatomat.  Az a kis malőr Reece-szel beindított bennem valamit, amit eddig elnyomtam, nem foglalkoztam vele és csak tartogattam, Senkinek. Hisz kinek is engedtem volna? Koszos emberek örülhetnek, ha rájuk nézek. Nem is igényeltem, nem is akartam, a testem is csak egy eszköz volt a könnyebb vacsora érdekében. Most meg? Már majdnem átveszi az irányítást az agyam fölött. Úgy kell ultimátumokkal féken tartanom a kacsóimat, hogy ne, ismétlen NE fonódjanak át a nyaka körül és húzzák annyira közel, hogy ne legyen köztünk semmi. Se ruha, se levegő. Nyelek egy nagyot, miközben sziklaszilárd elhatározással, és remegő lábakkal lecövekeltem előtte. Nem, nem fogok kilépni, az összetörné az eddigi képet rólam. Meg amúgyis… mélyet szippantok az illatából és ezzel el is vesztettem az összes önkontrollom.
-  A nevem… Zara…
Suttogom, bár az utolsó betűt már az ajkaira lehelem. Csak minimálisan kellett előredőlnöm, hogy elérjem a célomat, ajkaimat préselem az övéhez, pici puszi, miközben a nyelvem hegye táncot jár az ajkain. Na beengedsz, nem engedsz, akarod? Akard… akarom, hogy akard. Nem is érdekel, kiharcolom én magamnak a helyet, addig ügyeskedek két fordulóban a nyelvemmel, hogy a fogai közt is bejárásom legyen, ha esetleg eddig még nem adta volna be a derekát. Fel se fogom, hogy a két kezemet felfektettem a mellkasára, s mialatt az ujjaim kipuhatolják az izomzatot, lassan csúsznak lejjebb, s valahol köldöktájékán belemarkolva a ruhájába ott „kapaszkodok”. Inkább fogom, hogy el ne szökjön? Talán ez áll közelebb a valósághoz, noha azt is meg kell hagyni, hogy egyre növekvő érdeklődéssel és vággyal élem bele magam ebbe a kis… mi is ez? Az első nagy csókcsata? Nem is, ez már háború. Ó… első? Lehetne több is…? Ha most elenged, lehet beadja a kulcsot  a lábam, s úgy csuklok össze, mint egy marionett bábu, de nem érdekel… Olyasvalamit érzek, amit eddig soha. Egyben ijesztő s egyben gyönyörű is ez az édesen szúró érzés valahol itt bennem. Lehet beteg lettem… el ne engedj~

* American Witch * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
Online
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• ••

Sponsored content
live like legends

Háztető

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Utcák és terek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Városaink :: Central City :: Belváros-