Háztető - Page 2
VILLAINS HAVE A VISION FOR THE WORLD. HEROES DON'T, THEIR ONLY GOAL IS TO STOP THE VILLAINS FROM REACHING THEIRS.


üdvözlünk téged
vándor lélek

Jelenleg éppen egy a DC világával foglalkozó szerepjátékos oldalon nézelődsz. Az utóbbi évek DC termése az új és sikeres sorozataival, a közelmúltban mozikba került és az előre beharangozott filmjeivel lehetővé tette, hogy nem csak a képregények rajongói, de az izgalmakkal és szuperhősökkel teli műsorok szerelmesei is közelebb kerülhessenek ehhez a világhoz, híres és kevésbé ismert karaktereihez. Ha csak egyet is ismersz vagy kedvelsz a mostanában futó Arrow, The Flash, Supergirl vagy Legends of Tomorrow sorozatok közül, ha szívesen csöppennél bele Superman, Batman és a Justice League világába, ha van bátorságod találkozni a Suicide Squad tagjaival, ha kipróbálnád magad a hősök, az áldozatok, vagy éppen a gonosztevők között, különleges képességekkel, vagy anélkül, közöttünk a helyed. Válassz egyet a rengeteg szabad canon karakter közül, nézz szét a keresettek között, vagy hozz saját karaktert! Mi várunk rád!

Az oldal alapítása:
2015. március 01.

oldalunk videója
nézd meg bátran

Belépés
karakterem neve:
jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
csicseregj valamit
üzenj bátran




erre barangolók
Ki van itt?

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

nincsen






utolsó bejegyzések
Üzenetek
Yesterday at 11:40 pm
Hétf. Jún. 26, 2017 7:58 pm
Pént. Jún. 23, 2017 6:51 pm
Csüt. Jún. 22, 2017 11:22 pm
Szer. Jún. 21, 2017 5:55 pm
Szer. Jún. 21, 2017 5:46 pm
Szer. Jún. 21, 2017 5:27 pm
Vas. Jún. 18, 2017 4:18 pm

legtöbbet író userek
gyorsíróink

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
oldal statisztika
ennyien vagyunk

CSOPORT FÉRFI
ALIEN 1 1
ANTI-HERO 2 1
BORROWED 0 2
CITIZEN 4 0
CRIMINAL 5 4
DOCTOR 2 0
ELIT 1 1
GOVERNMENT 0 1
HERO 3 3
METAHUMAN 5 2
POLICE 2 2
VIGILANTE 0 3
VILLAIN 3 8
Összesen 28 28
a tavasz oscarai
legjobbjaink

• A tavasz női canon karaktere •
poison ivy
pamela isley

• A tavasz férfi canon karaktere •
bruce wayne
batman

• A tavasz női saját karakterei •
abigail vicious
the redhead
bonnie palmer
the pyromaniac
zara tepes
the vamp

• A tavasz férfi saját karaktere •
sean weston
the experimenter

• A tavasz előtörténete •
oswald cobblepot
the penguin

• A tél keresett karaktere •
lucille kingsland
miss badass

• A tél párjai •
caitlin snow
savitar
harley quinn
poison ivy


Share| .

Háztető



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

Poszt témája: Re: Háztető •• Szer. Márc. 15, 2017 4:25 pm ••



Barry & Zara

Azt hiszem, a világom végérvényesen felborult. Az elmémen eddig sosem látott rózsaszín köd csücsül és nem úgy tűnik, mint ami egyhamar eleresztené a tudatomat. Azt a tudatot, melynek minden apró kis részecskéjében Barry képe található. egyszerűen nem tudok rájönni, még is mivel érhette ezt el nálam. Nem akarom elengedni, nem akarom, hogy csöndben maradjon, nem akarom, hogy mással legyen, nem akarom, hogy a mai napnak vége legyen. Várjunk csak… miket nem zagyválok itt össze. ez valami szer lesz, vagy mágia, biztos létezik. Én is létezem, tehát mágia is létezhet. Meg unikornis és télapó is. Bár, a krampuszokat jobban csípem.
- Ne fossz meg a hangodtól…
Szökik ki a számon, csendben, félszegen. Azt érzem, hogy hosszú évek óta először, zavarban vagyok. Azt sem hittem eddig, hogy képes vagyok még ilyen emberi érzésekre, hiszen már vagy hetven éve hátrahagytam minden emberségemet. Most még is görcsben van a gyomrom, pillangókések pörögnek benne breaktáncot, én pedig egyszerre akarok meggyulladni és reszketek az érintésétől. Ez régen is ennyire hülye érzés lehetett vajon? Nem tudom, nem emlékszem. Arra sem, hogy akkor mit éreztem iránta, mert minden, ami a fejemben él róla, az az, ahogyan elárult. Az érzés amire emlékszem a fájdalom, a düh, az elkeseredettség és a sértettség érzése. ennek az emléknek hála kicsit húzódnák is el tőle, de ő még jobban közelebb vont. Nincs erőm… nincs több erőm eltolni őt. Fájni fog, nagyon fog… megér ez nekem annyit, hogy csak most jó legyen? A vékony ujjaim szinte fehérek, annyira szorítom az ingét. Az agyam nem képes gondolkodni, a szívem pedig nem hajlandó válaszolni. Mi lesz ebből… Fájni fog. Az eddigi tendencia szerint legalábbis.
- Erre én sem tudok válaszolni…
Suta félmosoly, zavart pillogás. Nem értem mi történik, nem értem, miért nem érzem magam veszélyben. Miért nem szól a vészharang a fejemben? Csak egy mély sóhajra futja az erőmből s bújok tovább. Már úgy is mindegy, nem? A hangja… az a hang teljesen le tud venni a lábaimról. Odabújok a nyakához, hogy halljam, ahogyan végigcikázik a levegő a torkán s olyan selymes férfihanggá érlelődik. Újabb mély szippantás az illatából, mi is volt eddig a kérdés? A válaszára lágy kacaj szakad ki belőlem, belecsókolok a nyakába s a füléhez közel éppen csak elsuttogom az óhajom.
- Nem bánom… de pirosat kérek.
Aztán az arcomat dörgölöm az övének s a húzás a gyomromban jelzi, hogy történt valami. Mire kipillantok a nyakából, már máshol vagyunk. Tele van meglepetésekkel ez a srác… Döbbentek pillantok szét, ezt még is mikor csinálta?
-  Elájulok tőled! Nem féltél, hogy ellopják a kosarat?
Nevetek fel egy picikét, s indulnék meg a pokróc felé, belekukkantani a kosárba. Azonban az érzés, ahogy a kezei csúsztak le a derekamról, ahogy a forró tenyere helyén a hideg levegő csípett belém… rögtön meggondoltam magam s egy nyüsszentés kíséretében bújtam vissza az ölelésébe, karjaimat átbújtatva az övéi alatt s magamhoz szorítom a felső testét. Aww, így mindjárt jobb. A belső Zara most fogja a fejét, látva mit művelek kislányos zavaromban. Mellkasára fektetett fejjel tekintek fel rá, s kedvem volna újra elveszni a pillantásában.
-  Éhes vagyok, de nem akarlak elengedni… akkor egyelek meg téged?
Billentem oldalra a fejem némi kacér kötözködő vigyorral, majd némiképp elkomorul a tekintetem. Ez így kimondva, nem is volt vicces… Gondterhelten támasztom a homlokom a mellkasának, bebújva a nyakába.
-  Mondd csak… tisztában vagy vele, hogy én mi vagyok?

* Wonderland * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Hétf. Márc. 13, 2017 11:25 pm ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Ami kettőnk között zajlott arra egyszerűen nem volt magyarázat. Megpróbálhattam volna válaszokat találni rá, de az igazság az, hogy nem ment volna. Képtelen lettem volna rá. Mármint vannak dolgok, amelyeket nem lehet egyszerű logikához kötni és azért nem fogom elővenni az egyetemi matekot sem, mert hiszed vagy sem az sem éppen erre tanították meg. Pusztán annyi volt a lényege, hogy fejlessze a gondolkodásmódunkat. Ne rozsdásodjanak be az agytekervények. Végül is.. Matek nélkül nem lehetne teljes a logikus gondolkodásmódunk. De itt pont nem arra volt szükség. Valami teljesen másra, amit elő kellett húznom a zsebem mélyéből. Vagyis annál azért egy picivel feljebb, de ezt nem a fejemmel kellett végigjátszanom. Mert az nem nyújthatott nekem segítséget.
- Bármikor szíves örömest kárpótollak egy csoki tortával, vagy bármiről is legyen szó.. - Nem mondhatnám, hogy a legjobb pillanataim egyike volt, hogy leléptem szinte rögtön, de ez az életem rendje. Valahogy mindig abban a pillanatban üt be a veszély, amikor csak egy icipici szabadidőre lenne szükségem. Persze ugorhatnék én minden hívásra is és, akkor már biztos, hogy aludni se lenne időm, na nem mintha olyan sokat aludtam volna az utóbbi időben. A gyors regenerációmnak köszönhetően még az álmosságot is kiheverem időközben. Hála az égnek. De még így is szüksége van a testemnek a koffeinre, mert ha nem viszem be, akkor máris felbukkannak az elvonási tünetek. Azok pedig nem is olyan kellemesek, mint amilyennek elsőre tűnnének. Nem.. Semmilyen körülmények között nem kellemes.
- Lehet az lenne a legjobb, ha nem is szólnék többet. - Valószínűleg csak újabb nyelvbotlás követni egyiket a másik után valahogy nem tudok úgy beszélni, hogy ne hozzam magam rettentően kínos helyzetbe. Pedig esküszöm, hogy egyáltalán nem ez az én életcélom! De valahogy mégis sikerül zavarba hoznom magam anélkül, hogy neki egyáltalán próbálkoznia kellene. Majdnem, mintha szándékosan tenném. De, akkor legalább pontosan tudnám, hogyan álljak le, hiszen szándékos lenne. Most azonban egyáltalán nem az én kezemben van az irányítás.. Bár miért is lep meg.. Valahogy mindig elgurulnak az agytekervényeim, amikor egy gyönyörű nővel állok szemben. Lehetek Bármilyen gyors. Ezt nem tudom a semmiből újjáépíteni.
Abban a pillanatban, amikor úgy tűnik, hogy elveszíti az irányítást a helyzet felett, valami megmagyarázhatatlan bátorság szökik a testembe, amelynek köszönhetően én veszem át az irányítást. Többé-kevésbé. Mikor ajkai az enyémre tapadnak eszem ágában sincs elhúzódni tőle. Nem tudom, hogy mégis mivel sikerült elérnie, hogy ennyire belevarázsolja magát minden egyes porcikámba, mert valahol mélyen.. Mindig a gondolataim között táncolt és most, ahogyan a karjaim között tarthattam olyan volt számomra, mintha egész eddigi életemben szomjaztam volna csak nem tudtam igazán. Áhítoztam valami iránt, amelyről nem is tudtam, de most, hogy megleltem nem akarom elengedni. Kis híján inkább választottam volna a fulladás általi halált, mintsem el kelljen őt engednem. De végül a szervezetem felülkerekedett az érzéseimen és, ha csak pár centire is, de elhúzódtam tőle azonban a homlokunk még mindig összeért. Eszem ágában nem volt megszakítani kettőnk kapcsolatát. Nem teljességében.
- Ezt én is ugyanígy kérdezhetném.. - Nem tudom, hogy mi ez, vagy hová vezet egyáltalán. Azt pedig még annyira sem, hogy miből fakadt. Viszont az egyszer biztos, hogy hajlandó vagyok kitalálni, hogy hova is vezet. Mert ilyen könnyen azért nem mondok le a jó dolgokról az életemből. Ő pedig határozottan ebbe a kategóriába tartózik.
- Talán csoki torta helyett most azzal ajándékozhatnálak meg. - Azt inkább már nem teszem hozzá, hogy természetesen a számom alapból benne lesz, mert így legalább nem érzem magam olyan hülyén, mint pár perccel ezelőtt, amikor a legjobb jelzés a részemről egy rózsaszirmokból kiépített kis utacska volt. De, ha valami egyszer működik, akkor már nem mondhatjuk rá azt, hogy hülye módszer, nemde?
Közelebb vonom magamhoz és egy apró pillanat alatt termünk a várost körülölelő hegység tetején, ahol a város zavaró fényei nélkül van lehetőségünk a gyönyörű csillagos eget fürkészni. Az ég alatt pedig egy aprócska pléd van amelyen egy viszonylag nagyobb piknikes kosár terül el.

avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Márc. 07, 2017 7:44 pm ••



Barry & Zara

Mi ez? Mi történik? Már rég szólnia kéne a vészharangnak. Hahó, Zara, egy hős áll előtted! Ellensééég, hahhóóó. Nem, semmi reakció. Csak a lepkék a gyomromban. Wtf. Egyre súlyosabb az állapotom. Más sem csinálok, mint falom a szemeimmel, annyira és úgy nézem, hogy tutira beleégjen a retinámba a látványa. Miért is fontos, hogy emlékezzek minden porcikájára, minden apró gödröcskére és anyajegyre? Árulja már el valaki, de most komolyan.
- Igaz, az első randink is szinte azonnal véget ért, de legalább ingyen megkaptam a csoki tortát!
Vigyorgok rá nagyban, mert bár eleve nem volt szándékomban kifizetni, így azért mégis csak „szebb” a történet. Persze, mialatt ő egyre mélyebbre ássa el magét a saját kétértelmű mondataiban, az én tekintetem meg egyre lágyabb lesz. Cinkos mosoly ül az ajkam szegletében, de most nem gunyoros vagy rosszindulatú, inkább az-az ’olyancukihogybelehaloook’ típusú. Ne nem mintha olyan könnyen halnék. Igazából, a kisujjamat se kell mozdítanom, zavarba hozza ő saját magát nélkülem is. Ez mondjuk valahol szomorú és egyben irtó vicces is.
- Pedig most is te végzed a „munkámat”, de ha már így felhoztad… most hogy megkértél rá, jóóóól félreértem.
Kacsintok egyet, mert bár eleve így tettem volna, most a kedvéért külön kiemeltem, hogy fogjuk rá, emiatt. Amúgy is, előbb-utóbb mindenki a megszállottam lesz. Mondjuk a teljesség kedvéért azért hozzátenném, hogy azokról van szó, akikből egynél többször ettem. Na az lenne most a ciki, ha előkerülne az egyik habzó szájjal, követelve a „jussát”. Picit aggaszt, hogy nem értem mi folyik bennem, de ez az idő múlásával arányosan telve egyre kevésbé érdekel. Már vagy két perce kóborlok elveszve a szemeiben, s az ahogyan beszorít egy láthatatlan sarokba… enyhe borzongás zongorázik végig a gerincem mentén, most én vagyok az, aki kihagyott egy légzés ütemet. Nevetséges… Az anyja lehetnék, vagy tán a nagymamája is. És még is… itt állok kislányos zavarral az arcomon, egy tüzes fiatal lelkével s egy szeretni vágyó felnőttel a lelkem legmélyére elásva. Nem kell, nem kell… Legalábbis mantrázza ezt legbelül valahol az életösztönöm, fájni fog, ha hagyom magam. De akkor se tudok elszakadni most tőle. Gyenge próbálkozásunk végül viharokat megszédítő érzéki csatába torkollik, úgy kapaszkodunk egymásba, mintha nem lenne többé soha holnap. Egy hajszál nem férne el kettőnk között, olyan szorosan tartja a derekam s én is hol a ruháját gyűrve, hol pedig ujjaimmal felcikázva simítok végig az arcélén, s onnan feltáncolva túrok bele a sűrű hajába s egy ideig nem is engedem el. Ami azt illeti, eztán sem szeretném, de a végén még tényleg lélegeztetnem kell, szóval enyhén zihálva bár, de hajlandó vagyok megelégedni azzal a puszival. Egy ideig. A hirtelen jövő vihar az érzelmeim tengerén most tiszta eget lát s ahogy ott lehunyt pillákkal tartom a homlokérintést, elkezd bennem kattogni valami megmagyarázhatatlan. Szerencsémre esze ágában sincs eltolni engem, mert akkor tutira összecsuklanának a lábaim, mint egy újszülött kiscsikónak. Ez a valami olyan erővel és olyan váratlanul tört rám, hogy komoly erőfeszítésekbe kerül újra gondolkodásra bírni a bódult agyamat. Még is… mi történt? Mi volt ez? Tündér varázslat? Fekete mágia? Voodoo?
- Miért vagy rám ilyen hatással?
Csúszik ki a számon halkan, cseppnyi áhítattal vegyülve. Igaz, ezt csak gondolni akartam, így a hirtelen vált chili paprika színem rögvest elárulhatja a tényállást. Én kicsit másképp leplezem a zavaromat s elszaladás helyett nemes egyszerűséggel csak finoman, vágyó sóhaj keretei közt húzom végig a nyelvem hegyét az ajkain. Felhúzom mindkét kezem s a tenyereimbe fogom az arcát, így míg az ujjaim többsége a füle mögött és a tarkóján cirógatja, addig a két hüvelykem az arcát simogatja az orrától a füléig, és vissza. Hogy csinálod? Mit vetettél be ellenem? Mivel ültetsz ködöt az elmémre…
- Lehet, hogy szerzek egy telefont…
Nos, okkal nem a venni szót használtam, mert nem igen tudok adni adatokat a szolgáltatónak… Bár, vannak olyan eldobhatós bigyulák is. De még az is lehet, hogy szerzek magamnak hamis papírokat. Végül is, van pár opció, amivel elérhetem, hogy Ő elérjen. Most megkérdezzem, hogy megadja-e a számát…?

* Secret * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Márc. 07, 2017 12:38 am ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Ha bárki megkérdezné, hogy mi is az pontosan, ami megragadott benne.. Nem tudnám hol kezdjem a felsorolását. Már az első pillanattól kezdve egyértelmű a számomra, hogy koránt sem olyan, mint a többi nő. Valahogy különleges. Az pedig, hogy erre nem tudok magyarázatot adni csak még inkább arra ösztönöz engem, hogy megtaláljam a válaszokat, amelyeket valahol mélyen keresek. Szinte megmagyarázhatatlan az egész, de vannak dolgok, amelyeket nem is kell feltétlenül megmagyarázni. Egyszerűen csak sodródni kell az árral és kivárni, hogy merre is visz az minket. Másképpen sosem tudjuk meg, hogy mi vár ránk az út túloldalán. Ahhoz elég bátornak kell lennünk, hogy átkeljünk rajta. Hiszen veszély mindenhol leselkedik. Én már csak tudom. Mert a legtöbb esetben én vagyok az, aki elsőként ugrik, ha valami baj van, vagy valami nem stimmel. A veszéllyel az életünk minden pontján szembe kell néznünk. De, ha nem kockáztatunk egyetlen, egyszer sem az életünk során, akkor az igazság az, hogy nem is igazán éltük az életünket. Egy elvesztegetett élet pedig talán a legrosszabb dolog, amit tehetünk a világban. Minden egyes pillanatot ki kell élveznünk, mintha az utolsó lenne. Ezt már nagyon jól tudom. Sose tudhatjuk, hogy mennyi időnk jut egy bizonyos emberrel. Pontosan ezért is mertem megcsinálni ezt a kis ide vezető utat, a virágokkal. Bennem volt a kétely, sőt csak az volt bennem, hogy nem fog felbukkanni, de mikor mégis itt termet. Nem lehet szavakba önteni, amit éreztem, hiszen még én magam sem tudom mi is ez az egész. Vonz. De, mégis állítja semmi sem igazolja a létezését. Talán megőrültem volna? Lehetséges. De, ha az őrület ilyen bátran ölelem át és nem eresztem.
- Ó, pedig kérhetnél érte pénzt is. Abból biztosan meggazdagodnál. Állandó telt ház lenne és elég hamar úszkálhatnál a pénzben. Bár a Donald kacsa verzióját nem ajánlom. Koránt sem olyan jó, mint amilyennek látszik. - Vannak dolgok a mesékben, amelyek annyira irreálisak, hogy nem is szabadna ezt a gyerekeknek mutogatni. Mert gyerekkorunkban vagyunk abban a korszakban, hogy azt tesszük, amit látunk. Utánozzuk a másikat. Még akkor is, ha azt mondják, hogy ne tegyük. Na, akkor a legjobban. De így fedezzük fel a világot és mindent, ami benne rejlik. Mert az iskolában csak a sok unalmas tényt és maszlagot tömik a fejünkbe ahelyett, hogy megmutatnák milyen is az élet. Az egyetlen dolog, amire állandóan felhívják a figyelmet, hogy védekezés nélkül ne ess a másiknak. Mégis ez a leggyakoribb dolog talán az emberiség egész történelmében.
- Nem fogok hazudni, hogy nem egyszerű. Többnyire elég érdekesen szokott zajlani a randevúim többsége. Na, nem mintha én olyan sokat járnék randizni, vagy ilyesmi.. Mert szó sincs ilyesmiről. Egyszerűen csak nehéz megmagyarázni a hirtelen eltűnéseket.. Meg volt már egy-két apróbb balesetem, amióta megkaparintottam a képességem. Na, nem olyanok.. Mármint nem az.. Ebből már nem fogok jól kijönni, ugye? - Már megint sikerült saját magamnak egy jó mély gödröt ásni, amibe egyenesen belezuhantam. Igazából csak berezegtem egyszer zavaromban még Linda-nal. Aki nem úgy tűnt, mintha bánta volna, de azért valljuk be, ha nem tudom kontrollálni a képességemet túlfűtött érzelmek közepette a legjobb, ha nem kockáztatjuk meg, hogyan is sülne el a dolog. Egek. Még gondolatban is képes vagyok tovább rontani a helyzetemen. De akkor Caitlin üzenete mentett meg a totális beégéstől, habár így is elég rosszul jöttem ki a helyzetből, amiért nem hibáztathatok mást, mint saját magamat. Egyértelműen nem gondoltam át a helyzetet és ezzel csak mindkettőnket kényelmetlen helyzetbe hoztam. Na, de most azért már ennél okosabb vagyok és próbálom a legjobbat kihozni az egészből, de nem mondhatom, hogy olyan gyorsan tanulnék ebben a helyzetben, mert még mindig képes vagyok totálisan beégetni magam eme szépség előtt. Vajon lesz olyan alkalom, amikor már teljesen nyugodtan mozgok egy nő közelében?
- Hát, nem akarok teljesen őrültnek, vagy megszállottnak tűnni, hogy azt mondjam mindig van helyed a gondolataim között, de azaz igazság, hogy sokszor megfordulsz odabenn teljesen mindegy a szituáció.. Kérlek ne értsd félre! De azért remélem, hogy nem csak a gondolatoddal kell beérnem ezek után. - Nem szeretném, ha itt megszakadna a kapcsolatunk. Lehet, hogy nem lesz egyszerű utolérnünk egymást, mármint a kapcsolattartást már most elég nehézkesen indul, de hiszem hogy ennél már csak jobb lehet. Csak dolgoznunk kell rajta. Ilyen egyszerű. Na, meg egy értelmes megoldást kitalálni rá, aminek semmi köze ahhoz, hogy nyomkövetőt rakok rá. Pedig jelen helyzetben még ez tűnik a legjobb megoldásnak. Persze, ha egy nyamvadt zaklató vagy. De még sosem volt szerencsém olyan személyhez, akit telefonon legalább ne tudtam volna elérni.
Ahogy alsó ajkamat végigsimítja nyelvének hegyével, mintha hirtelen megszeppenne és egy pillanatra elveszítette volna az önbizalmát és pontosan ez volt az, ami nekem adott egy kis löketet a kezdeményezésre. Ezúttal én hidalom át a köztünk lévő teret, de sokkal kevesebb helyet hagyok, mint ő az előbb. Szinte megfojtom a közelségemmel. Nem tudom levenni róla a szemeimet, mintha teljesen elveszítettem volna az eszemet egyszerűen megmagyarázhatatlan ez az egész helyzet. Mintha a külvilág teljesen megszűnt volna létezni és, ha jelen esetben lenne szükség a vörös ruhás megmentőre, akkor sajnálatos módon csalódniuk kellene az embereknek bennem.
A neve csak úgy, mint ő különleges, de időm sincs ezen gondolkozni, hiszen puha ajkai enyémet súrolják és pillanatokon belül nyelveink lágy táncot járnak, amely a másodpercek múlásával egyre vadabb és vadabb lesz a kezeim pedig szorosan fonódnak a dereka köré ezzel teljesen magamhoz szorítva őt, hogy még véletlenül se szakadhasson el tőlem, de emberi mivoltomnak köszönhetően a testem sikoltozik az oxigénért, de még ekkor is elválás előtt egy aprócska csókot lehelek ajkaira a homlokomat pedig az övének támasztom, miközben próbálom összeszedni a gondolataimat.
avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Csüt. Márc. 02, 2017 6:12 pm ••



Barry & Zara

Azt hiszem a történések kezdenek kicsúszni a kezeim közül és számomra egyre meredekebb irányba fordulnak. Hogy teszek-e ellene valamit is? Azt azért nem. Túl sok energiámba kerülne. Én már csak ilyen kényelmes vagyok. Még is, bármilyen zöldségeket hord is össze és vesz komolyan olyasmit, amit szerintem rajta kívül soha, senki nem venne annak, valahogy nem visz rá az az elrohadt lelkem, hogy azt tegyem vele is, mint általában ilyenkor. Ha nincs kaja, akkor Zara rövid úton felszívódik. S hiába tudom, hogy én itt nem fogok enni belőle, egyrészt, el se tudnám kapni, másrészt egyre inkább azt érzem, hogy őt soha nem is fogom kajaszámba venni. Nem akarom. Bármit is mond, nem tágítok a megállapításom mellől, miszerint módfelett édes, ahogyan viselkedik. Van benne valami különleges, ami elvarázsol. Már rég itt se kéne lennem…Még ha véletlenül is jöttem vissza, mi végre ugrottam át ide, hogy megtaláljon? El is iszkolhattam volna a sötétben. Miért vagyok ilyen nyugodt? Ő bármikor… Szelíden csóválom a fejem, természetesen nemlegesen, hiszen hiányzik a halálnak, hogy a hajléktalan itt szemezzen a hátsómmal.
- A-a. Szó sem lehet róla. Totális monopol helyzetem van a zavarbahozásodra. Ezt nem adom oda. Amúgy is irigy vagyok.
Rázom meg a fekete loknikat elég erőteljesen, mert ha idehozza, hát én ledobom a tetőről. Mindkettejüket. Egyébként is, nehezen viselem az egyszerű emberek közelségét. Ezt gondoltam először is és azóta is úgy általában. Azonban itt ez a srác, aki feje tetejére állította az eddig felállított szabályaimat és elveimet. Hmm, vajon akkor is így alakult volna, ha képes lennék szembeszállni vele? Hiszen lényegében azért kezdtem el körözni körülötte, mint egy keselyű, hogy eltereljem a figyelmét arról, hogy rossz kislány vagyok. Azt hiszem, ez túl jól sikerült… még magamat is megtévesztettem.
- Dehogyis! Én örülök, hogy van két fülem és nem vagyok ember! Nem tudom, hogy tudsz mindent csinálni. Bár, ha most itt vagy velem, az azt is jelentheti, hogy ez az elfoglaltság a magánéleted kivirágoztatásának kárára ment…
Hápogok fel egyből, mert ledöbbentett ugyan, de inkább elismerően, mintsem gúnyosan. Mármint, nincs az az isten, hogy rommá hajtsam magam. Főleg nem ostoba felhőkarcoló lakók miatt. Az ember olyan pici, olyan jelentéktelen… még is oly beképzelt, hogy a világ ilyen hólyagokat nem is látott addig. Erre itt van Ő. Na meg Én. Valaha ember voltam, valaha ő is. Egyszerű és átlagos. Nekem megváltás volt a halál és a feltámadás, róla nem tudok semmit. Zavar, hogy nem tudom, miért ilyen. Talán én is ezt csinálnám az erőmmel, ha előtte idején máshogy alakul a sorsom? Mondjuk, akkor sosem vándorlok el onnan és nem is találkoztunk volna. Nem, jó így.
- Csak akkor? Abban bíztam, hogy mindig rám gondolsz…
Incselkedek tovább, hiszen ha figyelembe vesszük ezt a kicsicsázott placcot, akkor joggal feltételezhetem, hogy túlontúl sokat jártam a fejében. Legalább már tudom miért fájt annyira a lábam. Persze, ha egyszer elkezdek incselkedni, nem szokásom lefékezni magam idő közben. Ezt tökéletesen fémjelzi is az orr összeérintés, és a sután kivitelezett ajaknyalásom is. Most pedig itt állok előtte, fedetlen arccal, bűnöző a hős előtt. Ajkam szeglete néha mosolyba akar rándulni, hiszen sokszor gondolok vissza az iménti heves bólogatására. Lélegeztetés, mi…? Azt hiszem, csak több levegőtől fosztanám meg, mintsem adnék belőle. Az a helyzet, hogy az általam kedvelt időtöltésem most visszanyalt, mint a fagyi. A saját idétlenségem miatt, most én billegek egyik lábamról a másikra zavaromban, mint egy ostoba tini, aki a Tv-n nevelkedett.  Néha az-az érzésem van, hogy reszketek, pedig az arcom ég, a gyomrom bukfenccel szórakoztat és én is csak akkor tudok megint egyenesen rá nézni, mikor most ő lép oda hozzám. Sokkal közelebb jön, mint ahogy az előbb voltunk, az a kis zavart kisfiús viselkedés most egy erős férfi karakteres fellépésére váltott át. Az én szívem meg úgy őrjöng, mintha jobb dolga nem is lenne. Csak figyelem azokat a csillogó szemeket ilyen közelről, megcsap az érett férfias parfümaura, én meg mindjárt összeesek. És ami a vicces, hogy eszembe se jut nem az igazat elmondani. Mit tettél velem, te hím? Érzem, ahogy a porcikáim szinte sóhajtoznak utána, érzem, ahogy vágy érlelődik bennem s szépen lassan terjeng, akár a fertő, hogy beborítsa a tudatomat.  Az a kis malőr Reece-szel beindított bennem valamit, amit eddig elnyomtam, nem foglalkoztam vele és csak tartogattam, Senkinek. Hisz kinek is engedtem volna? Koszos emberek örülhetnek, ha rájuk nézek. Nem is igényeltem, nem is akartam, a testem is csak egy eszköz volt a könnyebb vacsora érdekében. Most meg? Már majdnem átveszi az irányítást az agyam fölött. Úgy kell ultimátumokkal féken tartanom a kacsóimat, hogy ne, ismétlen NE fonódjanak át a nyaka körül és húzzák annyira közel, hogy ne legyen köztünk semmi. Se ruha, se levegő. Nyelek egy nagyot, miközben sziklaszilárd elhatározással, és remegő lábakkal lecövekeltem előtte. Nem, nem fogok kilépni, az összetörné az eddigi képet rólam. Meg amúgyis… mélyet szippantok az illatából és ezzel el is vesztettem az összes önkontrollom.
-  A nevem… Zara…
Suttogom, bár az utolsó betűt már az ajkaira lehelem. Csak minimálisan kellett előredőlnöm, hogy elérjem a célomat, ajkaimat préselem az övéhez, pici puszi, miközben a nyelvem hegye táncot jár az ajkain. Na beengedsz, nem engedsz, akarod? Akard… akarom, hogy akard. Nem is érdekel, kiharcolom én magamnak a helyet, addig ügyeskedek két fordulóban a nyelvemmel, hogy a fogai közt is bejárásom legyen, ha esetleg eddig még nem adta volna be a derekát. Fel se fogom, hogy a két kezemet felfektettem a mellkasára, s mialatt az ujjaim kipuhatolják az izomzatot, lassan csúsznak lejjebb, s valahol köldöktájékán belemarkolva a ruhájába ott „kapaszkodok”. Inkább fogom, hogy el ne szökjön? Talán ez áll közelebb a valósághoz, noha azt is meg kell hagyni, hogy egyre növekvő érdeklődéssel és vággyal élem bele magam ebbe a kis… mi is ez? Az első nagy csókcsata? Nem is, ez már háború. Ó… első? Lehetne több is…? Ha most elenged, lehet beadja a kulcsot  a lábam, s úgy csuklok össze, mint egy marionett bábu, de nem érdekel… Olyasvalamit érzek, amit eddig soha. Egyben ijesztő s egyben gyönyörű is ez az édesen szúró érzés valahol itt bennem. Lehet beteg lettem… el ne engedj~

* American Witch * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Csüt. Márc. 02, 2017 1:15 am ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Komolyan fontolgatom, hogy elkezdek szerencsejátékozni. Mert, ha ilyen könnyen rátapintok azokra a dolgokra, amelyekkel könnyedén beégethetem magam, akkor talán ahhoz is megvan a magam érzéke. Bár tulajdonképpen bármikor beülhetnék egy kaszinóba és bármikor kifoszthatnám őket, mert elég gyorsan ki tudom gondolni, hogy érdemes-e kockáztatnom. Talán a Black Jack az, amivel a legegyszerűbben tudnék nyerni. Ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyi lehetőségem van az erőmet rosszra használni, de még csak meg sem fordult a fejemben, hogy ezt tegyem. Vannak határok, amelyeket nem vagyok hajlandó átlépni és ez az, ami megkülönböztet engem másoktól. Az, hogy kioltsak egy életet még csak meg sem fordult a fejemben. Nem hiszem, hogy valaha is képes lennék rá. Mármint mindig van egy más módszer arra, hogy megbüntessük azt, akiről azt gondolnánk, hogy nem érdemli meg az életet. Vagy egyszerűen néha nem is erről van szó. Pusztán csak arról, hogy életben hagyni veszélyesebb, mintsem elengedni. Mert sosem tudhatjuk, hogy mekkora veszélyt hozhat a fejünkre, ha valakit élni hagyunk. De ilyenkor egy újabb ötlettel kell előállnunk arra, hogy megmentsük a helyzetet. Mert, ha átlépjük a határt, akkor nem lesz már az a pont, hogy visszatérhessünk belőle. Ha egyszer megteszel valamit sokkal egyszerűbb lesz a következő alkalommal és ez az örök körforgás addig fog tartani, míg végül már nem marad semmi hátra, hiszen gondolkodás nélkül cselekszel.
Talán ilyen lenne önmagam beégetése is? Mármint tényleg egyszerűbb lenne egy nyomkövetőt tenni rá ezek alapján, de láthatóan az össze-vissza szövegelésem elég jó kedvre derítette, mert nevetni kezdett, de szinte már azt hittem, hogy talán sosem hagyja abba. Mármint nem zavart.. Legalábbis nem olyan értelemben. A csilingelő nevetése rám is hatással volt természetesen, mert cirógatta a füleimet, de ugyanakkor zavaromban a tarkómat vakargattam, mert tényleg sikerült elég mélyre süllyednem. Egy olyan lyukba ugrottam bele ahonnét, már kapálózva sem tudtam volna kijutni.
- Nem éppen ezekkel a szavakkal illetném, de a te szempontodból elhiszem.. - Koránt sem mondanám édesnek, sokkal inkább kínosnak. Nagyon-nagyon kínosnak. Vagy inkább már le is védethetném és azt mondhatnám, hogy ez egyszerűen olyan Barry-s. Nem kell túlgondolni. Már megszokott dolog, hogy a szociális képességeimet fejlesztenem kellene. Ha olyan gyorsan menne, mint amilyen gyorsan beszélek, akkor nem is lenne igazából semmi probléma. De talán vehetnék ezzel kapcsolatban órákat. Nem.. Nem leszek ennyire kétségbeesett. Az már nagyon, de nagyon kínos lenne.
- Ha gondolod, akkor megpróbálhatom elkérni az előző pasas elérhetőségét, akit leszállítottam innen, hogy legyen gyertyatartó.. Bár bevallom, hogy inkább lennék egyszerűen kettesben veled, mert nem hiszem, hogy még egy személy előtt be szeretném magam ennyire égetni. - Bármennyire is lenne mindössze egy idegen nem változtatna a tényen, hogy akkor nem egy ember röhögne rajtam, hanem esetlegesen kettő is. Mármint épp eléggé zavarba tudok jönni egy ember esetében. Kettőnél talán már a világ végére rohannék és senki nem találna meg. A világ egyik legtovább tartó bújócskáját játszhatnánk. Bár még így is meg van rá az esély, hiszen tulajdonképpen nem biztos, hogy ezek után el tudnám érni.. Mondjuk egy közös hely, akár maga ez a tető is kezdetnek már jó lenne.
- Most ez szarkazmus akar lenni, vagy ennyire hihetetlen, hogy mindemellett még van időm és energiám arra, hogy dolgozzak? - Nem éppen a legegyszerűbb mindig helytállni. Többnyire a munkahelyem kárára megy a dolog azért sem vagyok a szíve csücske az új labortársamnak, aki a Flashpoint egyik friss gyümölcse. Ha tudtam volna, hogy egy ilyen alakkal kell együtt dolgoznom, ha visszamegyek az idővonalakat eltorzítani, akkor sosem kockáztatom meg. De, bár csak ennyi lenne a gondom. Ha csak emiatt kellene, hogy fájjon a fejem. Azonban sajnálatos módon nem ez volt az egyetlen veszély, amit a fejünkre hoztam mindezzel. Nem gondolkodtam. Az érzelmeim vezéreltek és ezért mások fizettek meg. Szeretném visszacsinálni, de nem tudom. Ki tudja, hogy legközelebb mit rontanék el azzal, hogy megpróbálnám kijavítani a most vétet hibáimat.
- Ha ilyen történne akkor biztosan te leszel az első gondolatom. - Habár már megajándékozott a város egy kulccsal, de nem hiszem, hogy pont ilyen dolgokra gondolt volna. Mert ebben sok érték nincs. Sokkal inkább erős jelentőséggel bír. Megbíznak bennem, hogy megvédem a városunkat bármilyen veszély is fenyegeti. De az a kulcs nem csak engem illet, sőt nem engem illet igazán, hanem Ronnie-t és mindenkit, aki velem együtt dolgozik. Nélkülük most sehol sem lennék.
Eddig talán nem is sejtettem, hogy valaki képes lehet arra, hogy elfelejti, hogyan is kell levegőt venni, de azt hiszem valamilyen szinten nekem ez sikerült. Mármint egy pillanatra megfeledkezem még a nevemről is, de aztán sikerül kinyögnöm, de a közelsége még ettől függetlenül is tökéletesen megbódít, mintha lerészegedtem volna hirtelen, ami mint tudjuk számomra egyenlő a lehetetlennel. Nem mondhatnám, hogy hiányzik, mert így biztos elkerülöm a másnaposságot.
Megkérdezném a nevét, de az igazság az, hogy attól félek, hogy a nyelvem belecsavarodna a kérdésbe, mert még a lélegzetvétellel is problémáim vannak. Kérdésére hevesen bólogatok aztán csak ekkor jövök is rá, hogy mit csináltam, úgyhogy valamennyire próbálok visszatérni a normális emberi szokásokhoz, mint például a lélegzetvétel, de ekkor a nyelve finoman végigsimul az alsó ajkamon. A szándékosság határozottan nem volt jelen, mert megtorpan és hátrál egy lépést. Egy pillanatra, mintha teljesen törékenynek tűnne és elveszni látszana az a magabiztos nőszemély, aki pár másodperccel előttem állt. Ekkor azonban én lépek hozzá közelebb és veszem a kezembe az irányítást áthidalva közöttünk a minimális távolságot. - A te nevedet megtudhatnám? - Tettem fel a kérdést, miközben az arcunk szinte milliméterekre volt egymástól.
avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Szer. Márc. 01, 2017 10:03 pm ••



Barry & Zara

Még mindig nem találtam semmi fegyvert, hálót vagy sokkolót a környéken, pedig pásztázom a tetőteret lopva és csendesen. De semmi. Az ég egy adta világon semmi. Úgy érzem, ez jobban frusztrál, mint az, mikor a vadász két nyíllal felszegezett a falra. Mint akkor, most is kiszolgáltatottnak érzem magam, bár ennek valamivel melegebb árnyalata van, mint elődjének. Pedig csapdának tűnik, legalábbis, ez is egy eshetőség. A másikat meg egész egyszerűen nem akarom elhinni, így forszírozom tovább egyeskét. Persze, a kicsi lelkem nincs felkészülve arra, hogy valaki ilyen szinten igya a szavaimat. Villámpoci első ránézésre simán komolyan veszi, amit a nyomkövetővel kapcsolatban mondtam, aztán pedig olyan prímán belegabalyodik a saját mondandójába, hogy nekem nem is kell csinálnom semmit, zavarba jön magától is. Noha azt hozzá kell tennem, hogy az első két pillanatban csak álltam ott előtte, tágra nyílt szemekkel és szemmel láthatóan az összes agysejtem lefagyva próbálta feldolgozni az elhangzottakat. Két perc néma csend az elhullottakért, majd pukkan belőlem a nevetés. Összegörnyedve próbálom meg lefogni a kitörő nevetésem, miközben rázkódom is tőle rendesen. Azért ügyes kislány vagyok, viszonylag hamar levegőhöz jutok és megnyugszom. Nagyjából, mert ezek után a széles vigyor állandó vendég az arcomon.
- Hát ez irtó édes volt.
Törölgetem a nevetéstől kicsordult cseppeket a szemem sarkából, mikor döbbent tekintetem elárulja, realizáltam, amit mondtam. Remélem a maszkom nagy része takarja azt a pírt, ami most a kínos vigyorom fölé költözött. Köhécselek egy-kettőt, és terelem is tovább a témát. Inkább előveszem megint a pimasz kéjenc viselkedésem, hogy sakkban és sokkban tarthassam a zavarát. Awwwnyira cuki.
- Teháááát, te órákat szeretnél velem tölteni…Ketttesben?
Puhatolózok… elég látványosan. Meg amúgy is. Nekem lehet, nekem mindent lehet. Aki mást mond, az hazudik, vagy nem ismer. Ahaha. Aztán a vigyor átcsap leesett áll-szindrómába. Say whaaat?!
- Vávává, te ezen kívül még normál állásban dolgozol is?!
Hogyazajóégszakadás. Így egybe. Kis híján beleszédültem ebbe a mondatba. Persze, ha logikusabban végiggondolom az imént hallottakat, akkor meg is kapom az egyenlet végeredményét. Zsíros állás, hősi alteregóval… és ha jobban belegondolok, az emberi nőstények elég korlátoltak. Azt hiszem, innen vonyít a kutya. Kénytelen vagyok megmasszírozni a halántékom, mert ez így most kicsit kiütött. Nekem meg még állandó lakcímem sincs. Noha nem engedem ezt sokáig, inkább sóhajtok és elengedem a dolgot, nem rágicsálom. Sunyi rókavigyor, kontraposzt.
-  Azért ha mégis rád sóznának valamit és a lelked nem viseli jól, gondolj rám nyugodtan, szívesen örökbefogadom az ajándékaid.
Vigyorgok rá nagyban, majd merész lépésre szánom el magam. Természetesen mindent ama szent cél érdekében, hogy lássam azt az édes ábrázatot, ami annyira piszkálja a fantáziámat. Lehet, hogy most kicsit túl közel mentem s ezzel magamat is veszélybe sodorhatom, de valahogy… nem akar a fejembe férkőzni az a gondolat, hogy tartanom kéne tőle, mert bármikor lekapcsolhat. Megmagyarázhatatlanul vonzza magára a figyelmemet és nem tudok elengedni egyetlen alkalmat sem, hogy a képébe másszak, hogy valami módon hozzáérjek. Vajon a gyorshajtók értenek a fekete mágiához? Csak az lehet… Viszont most először, bár látom a zavarbaesést, a dadogás is erősen ezt példázza, mégsem hátrál… most nem szalad el másodpercekre, pedig megtehetné, lehet észre se venném. Olyan eltökélten néz velem farkasszemet… hogy én jövök zavarba?! Na ne mááár, ne viccelődjünk. És kész… ennyi. Egy eldadogott névvel sutba dobta a kéjenc dögöt. S bár tisztán hallottam a nevét, még utána is vagy fél percig úgy maradok. Lehet több is. Többnek tűnt. A közelségünkből adódóan érzem Őt, mindenét, a lélegzetét... várjunk csak. Utóbbival gondok vannak.
-  Na mi van, lélegeztetésre vársz?
Duruzsolom kötözködve, sunyi hunyorral. Csak figyelem a szemeit, miközben alig észrevehetően szippantok az illatából. Redness off. Neki izzad a tenyere, nekem hirtelen cserepesre száradt a szám. Legalábbis úgy érzem, azonban mikor reflexből megnyalom, későn realizálom a cseppnyi távolságot kettőnk között. Miután a nyelvem hegye végigcirógatta félszegen az alsó ajkát, úgy pattanok hátra, mint aki tűzbe nyúlt… de csak egy lépéssel hátrébb. Messzebb nem megy valami érthetetlen okból kifolyólag. Nekem nincs esélyem körbefutni a várost, hogy visszaérve eltűnjön a zavarom így megint a díszletet kezdem el nézni. Pótcselekvés vagy mi… ja nem, az az, hogy közben csavargatom a hajam. Még furább érzés, hogy nem jött vissza egyből a kérdés, hogy akkor én ki vagyok valójában. Bár, ez egy roppant fogós kérdés. Mit is csinálok? Mikor nyúltam én az arcomhoz? Futnak át az agyamon a kérdések, miközben ujjaimmal puhán csippentek a maszkom szélére. Néhány lassú, tétova mozdulat után a vörös anyag a nyakamban pihen, jelenleg díszként funkcionálva, miközben én, immáron mezei pirospozsgás folttal az orcáimon, pillantgatok fel rá, de többnyire a szomszéd háztető erezetére. What the hell did I just now?!

* Dragula * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Feb. 28, 2017 10:12 pm ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Nem tudom, hogy mihez kezdtem volna, ha nem bukkan fel meddig próbálkoztam volna az elsőre talán reménytelennek tűnő akciómmal, ha most nem érkezett volna meg. De mindez mit számít, hiszen itt van. Teljes valójában jelen van és tökéletesen rá tudok koncentrálni ennél több nekem pedig nem is kell. Habár egy kis plusz önbizalom és kevesebb vörös árnyalat az arcomba talán nem tudna megártani. Mondjuk, ha túl sokat veszünk el a vörös árnyalatból, akkor még a végén lesápadok és elájulok, ami szintén nem lenne túl biztató. Meg hát láthatóan nagyon is élvezi, hogy zavarba hozhat és bárcsak én is képes lennék ugyanerre, de nagyon úgy tűnik, hogy ez valamilyen oknál kifolyólag ki esik a komfort zónámból. Vagy egyszerűen csak ő az, akit nem lehet olyan könnyedén zavarba hozni.
- Hát nem tartana olyan sokáig beszereznem egyet. Mármint szó szerint, egy szempillantás alatt itt lennék eggyel. De azt hiszem ez egy vicc akart lenni. Ugye nem gondoltad komolyan? Vagy mégis? Mert az tényleg elég sok gondot megoldana elég hamar ott lehetnék, ahol te.. Bár kétlem, hogy mindig vágynál a társaságomra és igazán nem akarnék olyankor felbukkanni, amikor jobb, ha a közelben sem vagyok, szóval igazából nem feltétlenül teljesen hülye ötlet.. Vagy mégis? Inkább hagyjuk. Ezt nem lehet komolyan gondolni. Egyszerűen nem.. - Oké, már megint sikerült leégetnem magam. Ha valaha bekerülök a Guinness rekordok könyvébe az nem azért lesz, mert én leszek a leggyorsabb ember a világon, hanem én vagyok az, aki a leggyorsabban be tudja égetni magát. Legyen szó bármilyen témáról én ebben határozottan aratok. Mert most mutasson nekem valaki még egy olyan idiótát, aki erre így reagál. Egek, még a tenyerem is izzadni kezdett. Most már tényleg nem vagyok normális. Ha elkezdene szakadni az eső akkor most örömtáncot járnék. Vagy jobb, ha neki is látok és aztán esőtáncnak néznék és tényleg elkezdene szakadni. Bár azt nem biztos, hogy ő is ilyen boldogan fogadná. A nők többsége nem rajongója az esőnek.
- Akkor íme eggyel több ok arra, hogy szemtől-szembe ismerkedjünk. Míg sok emberről kiderítheted azt, amit szeret néhány kattintással.. Amely másodpercek alatt értelmét veszíti.. Nekünk lehetnének akár óráink is, hogy rájöjjünk mit is szeret a másik, vagy éppenséggel mi az a tulajdonságom, ami azt az érzést kelti benned, hogy bárcsak a világ túloldalán lennél. - Biztosan erre is megvan a maga magyarázata, hogy mégis miért nincs semmilyen rendszerben. Nem ő lenne az első, aki amolyan árnyékként éli az életét és mondhatni alig van megfogható információ vele kapcsolatban. De biztos fontos lehet, ha tényleg ennyire próbálják elrejteni a létezését és még fejvadász is liheg a nyakában. Mindennek valami vöröslő feliratként kellene világítania a feje felett, hogy menekülj, ha jót akarsz. Mégis inkább érzem azt, hogy kíváncsi vagyok és meg akarom ismerni, mintsem menekülőre fogni.
- Hát a fizetésemre azért nem panaszkodhatom a normál állásomban és szerintem eléggé köztudott, hogy nem azért csináljuk mindezt, mert jutalmat várnánk el érte. Már az is, hogy az emberek megbecsülik a munkákat épp elég. - Persze néha tényleg csábító lenne egy-két jutalmat elfogadni, hiszen ha belegondolunk mi is ugyanúgy emberből vagyunk. Nekünk is megvannak az álmaink, vágyaink. Csak annyi a különbség, hogy megvan a magunk becsületkódexe, ami nem engedi, hogy átessünk a ló túloldalára.
- Nem mondom, hogy tökéletesen egyensúlyoznám még a feladataimat, mármint ez is ugyanúgy az életem része, mint bármi más, de.. Akik tudnak róla azok tartják a hátukat miattam, ha úgy alakul. - Nem mondom, hogy rájöttem a tökéletes képletre, hogy miképpen működjön ez az egész úgy, hogy ne késsek el mindenhonnan. Mert habár a Flash többnyire mindenhol időre ott van én, mint saját magam már koránt sem. Talán pontosan ezért is lennék én az utolsó, akit azzal vádolnának, hogy én vagyok a Flash. Így kell elrejteni a valós kilétét egy hősnek. Oliver-nek van mit tanulnia tőlem. Az biztos. Legalábbis ezen a téren. A többiről nem nyilatkozhatom.
Ahogy közelít hozzám egy pillanatra lefagyok és, mikor az orra hegye az enyémhez ér egy pillanatra még azt is elfelejtem, hogy ki vagyok és egyszerűen csak kinyitom a számat, de hang nem igazán jön ki rajta, majd végül nyelek egyet, de egy lépést sem hátrálok tőle. - Ba.. Bar.. Barry... Barry All.. Allen. - Dadogom el nagy nehezen és kezdem azt érezni, hogy levegőt sem kapok. Vagyis sokkal inkább nem veszek.
avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Szomb. Feb. 25, 2017 8:26 pm ••



Barry & Zara

Még mindig nem értem. Ez az érzés nem változott, csak bővült a köre. Most már egyre több mindent nem értek. Ez pedig kellően frusztráló. Szüntelenül keresem a csapdát, a buktatót, a hamisat és teljesen megőrjít, hogy nem találom. Sem ezt, sem pedig az okát annak, hogy ide csalt. Még is mire megy velem? Nem hinném, hogy a hősök mellékállásban azzal foglalkoznának, hogy nem emberi létformákat gyűjtenek be és adnak el kutatási célokra. Azok a fejvadászok, tőlük már vagy egy örihari barátom. Azonban ezt a fazont még mindig nem tudom hova tenni a fejemben lévő kis polcokon. Azért annyira nem bátor, hogy mellém telepedjen, mondjuk ezt meg is tudom érteni, noha ő valószínűleg nem tudja, éppen mivel/kivel tölti az idejét. Igaz, eléggé szemet szúrt a latexruha-mentes kinézet s titkon… francokat, premierbe vizslatom az ürgét. Egyébként is, még mindig imádom zavarba hozni. Egyszerűen zabálnivaló az-az arc, amit olyankor produkál.
- Egy egészen picikét. Bár azt hittem hoztál magaddal nyomkövetőt.
Vonom meg gömbölyded vállamat, mert én a helyében így tettem volna, főleg hogy az érem másik oldaláról vagyok. Csak finoman szólva is, nem egy oldalon játszunk. Így még égetőbb kérdéssé válik ennek az egész helyzetnek a miértje. Mégis úgy fest a dolog, hogy ő nem hozott. Csak ott áll üres kézzel s néz. Általában engem, gondolom, mert nem mindig nézek rá. A válaszára megint csak felnevetek. Fején találta a szöget, de még hogy!
- Pontosan. Akármilyen kormány gépét is törnéd fel, nem találnál rólam semmit. Bár… lehet az a fejvadász kitalált valami módszert… vagy elég befolyásos főnöke van. Ki tudja…
Őszintén? Nem szeretném megtudni. Elég kellemetlen élmény volt, főleg felkészületlenül, így ha nem muszáj, tudnám értékelni a nem összetalálkozást. De tény, hogy valahonnan megtudta a nevem. Ez meg… elég aggasztó. Aztán kilyukadunk oda, ahol a part szakad. Sejtettem, hogy valami ilyesmi választ fog adni. Nem is várnék mást egy hőspalántától. Én viszont akkor sem ő vagyok. Engem nem gátol semmi.
- Igazán kérhetnél valami fizetést érte, így nem túl kifizetődő meló ez.
Legalábbis, azért ha napi szinten menti meg a seggeket a városban, igazán járhatna érte valami hasznos. Mondjuk sok-sok pénz, de mivel hősök nem fogadnak el, nekem adhatná, én meg királynőként élhetnék egy felhőkarcoló tetején egy kifogyhatatlan háremkészlettel. De szép is lenne… Jó, ez azért kicsit erős túlzásba esett álomfoszlány volt. Ő pedig? Védelmez egy várost számomra érthetetlen okból, miközben felemészti a saját életét.
- Javíts ki, ha tévedek… de akkor hol marad a te életed? Mármint… ezek naponta kétszer pánikba esnek.
Ahh… nem tudok kiigazodni rajta. Azonban egy valamit tudok. Zavarba hozni őt. Kaján vigyorral felkelek a földről, lesöpröm a fenekemen tékozló szirmokat. Felé lépkedek, egészen közel hozzá s némi pipiskedés után az orrom hegyét az övéhez érintem, hacsak nem ijed be és szalad el.
- És mondd csak… mi a neved, mikor nincs rajtad a jelmez?
Duruzsolom halkan, édesen. Egészen addig nem tágítok az orráról, amíg nem válaszol. Csak pillogok az azúrjaimmal és próbálok nagyon meggyőző lenni. Szigorúan a válaszért. Ugye? Ha megkaptam a választ, és csakis akkor, visszaereszkedek a talpamra. Csavarok egyet az egyik tincsemen, miközben sorra veszem a gombokat a ruháján. Miközben bízom benne, hogy megint megörvendeztet azzal a cuki zavarba esett arcával, amit úgy szeretek. Le kéne fényképezni… lehet szereznem kéne egy telefont.

* Breaking the Habit * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Pént. Feb. 24, 2017 12:50 am ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Azt hiszem, ha mást nem is fogok tanulni ebből a helyzetből, mint azt, hogy sosem szabad igazán feladni. Mert már éppen bedobtam volna a törölközőt és tényleg elhittem volna, hogy nem látja ezért felesleges ezzel próbálkoznom, erre megjelent. Úgyhogy sosem tudhatjuk, hogy mennyire közel van hozzánk a célunk ezért még csak meg sem szabad fordulnia a fejünkben, hogy feladjuk. Ha most feladtam volna muszáj lett volna tovább próbálkoznom. Még akkor is, ha elég rosszul jöttem volna ki a helyzetből. Mármint így is elég hülyén éreztem magam jelen pillanatban, meg talán az egész túlságosan is nyálasra sikeredett, de ettől függetlenül örülök, hogy ténylegesen célt talált az üzenetem. Habár azért nem elsőre, de másodjára már megtalálta azt, akit kerestem. Ez is valami azt hiszem.
Zavaromat azzal próbáltam meg leplezni, hogy inkább eltűntem pár másodperc erejéig és az ide vezető utat megsemmisítettem. Jobb is lett, mert az a vörösség legalább eltűnt az arcomról. Ha nem is teljes mértékben, de minimálisan. Bármennyire is szeretném azt mondani, hogy mindez teljesen az én asztalom még mindig elég kínosan viselkedem a nők körében. Nem tudom elképzelni, hogy valaha is képes leszek lerázni magamról, vagy kinőni. Ez vagyok én. Sosem ment jól, hogy randira hívjak valakit, de a magam módján azért sikerült néha egy-két győzelmet becserkésznem. Na, nem mintha erre mentem volna. Viszont voltak dolgok, amelyek egyszerűen nem működtek. Beismerni ezt sosem olyan egyszerű, mint elsőre tűnik. De valamilyen szinten könnyebb, mint tovább egy olyan helyzetben maradni, ami számunkra már koránt sem kedvező. Sokkal többet ártunk magunknak, ha nem vagyunk hajlandóak tisztán látni és észrevenni mindazt, ami ott van végig a szemünk előtt.
- Hát, akkor ez finoman szólva is megnehezíti a dolgot, de azért biztos vagyok benne, hogy ki tudunk találni valamit. Mármint valahogy biztosan el lehet érni. Én szeretném.. Mondjuk nagyon szívesen megcsinálom ezt a kis jelzést minden esetben, ha gondolod, de azért valahogy mégis tudnom kellene, hogy a városban vagy. Akár lehetne egy közös helyünk, ahol megtaláljuk a másikat.. Mint a régi időkben, mikor nem telefonon, vagy interneten keresztül beszéltük meg a találkozókat, hanem személyesen történt minden kommunikáció. - Habár ez a fajta visszafejlődés nem igazán nekem kedvez, hiszen valahogy sokkal egyszerűbb elbújni egy számítógép mögé, vagy éppenséggel a telefon kijelzője mögül üzengetni, de azt hiszem már ez is egy jel arra, hogy fejlődnöm kell. Végre itt az ideje, hogy megpróbáljam fejleszteni  a szociális képességeimet. Amelyek valahol a béka feneke alatt találhatóak, de valahogy eljutottam idáig az életben, úgyhogy annyira nem vagyok reménytelen eset.
- Hozzád hasonlót? Hiszed vagy sem, de sosem ellenőrzöm le azt a személyt, akit éppenséggel megmenteni készülök. Veled kapcsolatban pedig egyre inkább érzem azt, hogy nem is lenne értelme, hiszen semmit sem találnék. - Meg sem fordult a fejemben igazából, hogy kutassak utána, hiszen még csak a nevét sem tudtam. Még most sem tudom, de jelen helyzetben ez most nem számít. Azok alapján, amit elmondott nem igazán találtam volna róla semmit, de nem hiszem, hogy ő lenne az egyetlen, akinek az életéről szinte semmilyen fizikailag megfogható nyom nem lenne. Aki el akar tűnni a föld felszínéről a kíváncsi szemek elől az el fog. Ilyen egyszerű.
- Ez lényegében attól függ, hogy mit is értesz pontosan megbüntetés alatt. Rengeteg módja van annak, hogy valakit megbüntessünk valamiért, amit elkövetett, szóval.. - Az, hogy megöljek valakit egy olyan határ a számomra, amit sosem tennék meg. Lényegében még arra sem lennék hajlandó, hogy valakinek segédkezzek a gyilkosságban, bár már belegondolva valamilyen szinten azzal, hogy egykoron megmentettem Lisa-t hozzásegítettem Snart-ot ahhoz, hogy meghúzza a ravaszt és megölje az apját.
- Ez a város, az én városom. Hozzám nőtt. Ha pedig tehetek valamit annak érdekében, hogy jobb legyen azok számára, akikkel igazán törődöm, akkor eléggé önző dolog lenne, nem megpróbálni. Plusz tekintve, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki képességekre tett szert és mások nem ugyanígy gondolkodnak.. Jobb a városnak, hogy itt vagyok. - Kötelességemnek érzem, hogy tegyek valamit a városért, ha már megadatott nekem a lehetőség, hogy megmentsek embereket. Mert azóta, hogy felrobbant a részecskegyorsító és a kis utam a múltban csak folyamatos veszélyeket sodor az utunkba és a városunkba. Én pedig minden tőlem telhetőt elkövetek annak érdekében, hogy mindezt megakadályozzam.
avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Szer. Feb. 15, 2017 8:48 pm ••



Barry & Zara

Először nem is tudtam, mit mondjak, hogyan kezdjek bele. Egyáltalán mit érzek most, ha tudok még… ha képes vagyok még ilyesmire. Talán még most sem tudom pontosan, mert az a csipkelődő pimasz-kéjenc hangom magamra hagyott. Most nem vagyok kötözködő, most nem vagyok… Redness. Nem, most nem. Most Zara vagyok, aki nem tudja mire vélni ezt az egészet. Nem értem mit akarhat tőlem… vagy van valahol egy csapda? Lehet mindjárt rám röppen egy háló? Kérdésekkel teli pillantásom nem lel választ azokban a csillogó, izgulós szemekben. Izgul, de miért? Mi történik? Csak torkon kéne ragadnom és… mi akadályoz meg abban, hogy palira vegyem és meglógjak? Talán mert nem vagyok veszélyben. Ugye nem vagyok? Ha kérném, azonnal változtatna, ha kérném, elpakolna. Nem akarom. Megint csak megrázom a fejem, hogy ne nyúljon a dekorációhoz. Nem akarom, hogy bántsa. Ezt ebben a formában szánták nekem, és én így akarom látni. Nekem. Furcsa érzés. Eltelt úgy egy emberöltő, hogy igazán nem kaptam senkitől semmit. Főleg nem jó szándékból. Most már csak arra kell rájönnöm, Neki mi a célja ezzel az egésszel. Persze a következő válaszán őszintén nevetek fel. Átkarolom a derekam s a vállam fölül pillogok rá nagy hamisan.
- Célozgatunk, célozgatunk, Mr. Villámpocok?
Sajnos időt nem hagy nekem, hogy gyönyörködjek a zavarában, mert kemény két pillanatra eltűnik a szemem elől. El is vigyorodom elég hamar, s inkább csak sóhajtok egyet, míg elmesélem röviden és tömören az elmúlt idők eseményeit. Megpróbálom nem részletezni és bízni benne, hogy nem akarja tudni. Hogy szerencse-e? Annak kell lennie. Persze a felajánlásán a szemöldököm felköltözik a homlokom közepére. Most jól hallottam, hogy Central City híres hőse éppen a szolgálatait ajánlja fel nekem? Nekem, akit vadászok próbálnak meg elejteni és laborba dugni, nekem, aki egy falut irtott ki. Először csak kínomban heherészek, bár a végére igazi nevetés lesz belőle. Fogom magam és a szirmok közepén lecsüccsenek a tetőre. Kinyújtom lábaimat míg a kezem a hátam mögött támaszt engem s hátradőlve nézem a csillagokat. Vagy is amennyit látok belőlük a fénymérgezés miatt. Kezemmel megpaskolom a földet magam mellett. Csüccs le, Rómeó
- Hogy is mondjam… ha valakit az határoz meg, hogy miféle iratai vannak… akkor én tulajdonképpen nem létezem.
Magyarán kurvára nincsenek irataim, meg semmi egyebem. A kormány szemében én nem létezem, vagy hogy egészen pontos legyek, már meghaltam. Noha valószínűleg senki sem hullatott értem semmit se.
- Nekem nincs telefonom. Se lakcímem… se személyim… se bankszámlám. Semmim sincs.  
És kivételesen még nem is hazudok. Pedig általában ha férfiakkal beszélek, akkor a mondandóm 80%-a zöldség. Mondjuk az is igaz, hogy olyankor csak enni akarok. Á, megvan, most is..! Nem, ez hazugság. Nem is vagyok éhes… de akkor miért vagyok még itt? Persze a nagy gondolkozásom megint nevetésbe fullad.
-  Amúgy… tényleg úgy gondolod, hogy jót tenne az imidzsednek, ha egy hozzám hasonlót mentenél meg egy fejvadász elől?
Mármint úgy értem, hogy akire vadászni szoktak, az általában okkal van a wanted-listán. Én például valószínűleg a falu miatt vagyok keresett személy… és nem, nem megbüntetni akarnak, hanem darabokra szedni és tanulmányozni. Gondolok egyet és addig ficergek, amíg az ajkam a füle hegyét súrolja.
-  Szóval mit gondolsz, hogy érhetsz el valakit, aki nem létezik?
Suttogom bele a fülébe, majd újra az eget kémlelem. Azt már tudja, hogy ember nem vagyok. Vajon azóta rájött arra, hogy akkor mi volnék? Nem, nem hinném… ha tudná, hogy az emberek szemében egy szörny ül mellette, akkor már nem lenne itt. Nem akarom elmondani neki…
-  Hát… elvett tőlem valamit, amit már egy emberöltő óta őrizgetek. Most ez kárba veszett egy rosszul elsült vacsora miatt. Szóval feltett szándékom megtalálni és megbüntetni. Még így is segítenél?
Annak tudatában, hogy akár meg is ölném? Persze ezt már csak gondolom a végére. Sejtheti, hogy nem vagyok jó kislány, de talán ennyire rossznak se néz. Pedig kéne… az fedné a valóságot. De nem akarom, hogy tudja, még nem. Miért, később mi lesz? Semmi Zara, semmi. Ezt ne felejtsd. Mindig emlékeztetnem kell magam rá, hogy minden okkal történik. Valószínűleg kell tőlem valami. Olyan nincs, hogy csak úgy kapjak valamit. Olyan nincs…
-  Már miért lett volna bunkó? Csak mentél a dolgodat végezni, mert ez a szerencsétlen város fél napig nem bírja ki nélküled.
Ja, utánanéztem kicsit. Miután első találkozásunkkor eléggé felsültem információ terén, ezért ezt az első adandó alkalommal bepótoltam. Mit ne mondjak… tonna számra van róla címlap sztori. Ő egy hős. Egy város hőse.  Ennek fényében ömlengtek is róla a lapok. Szánalmas, hogy nélküle semmire se mennek. Komolyan szánalmas.
-  Egy valamit nem értek. Miért éri ez meg neked? Kapsz érte valamit a várostól, hogy ilyen elszántan védelmezed őket? Meg se érdemlik…

* Sassy * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Szer. Feb. 15, 2017 1:22 am ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Jelen helyzetben úgy érzem, hogy visszakerültem a tinédzserkorom legrosszabb éveire. Amikor már a puszta gondolattól, hogy leszólítsak valakit izzadt a tenyerem.. Na, jó azért most ez nem történik meg. De a biztonság kedvéért a kezemet a zsebeimbe süllyesztve próbálok biztosra menni, hogy tényleg nem nedves a tenyerem. A szívem a torkomban dobog az izgalomtól, mert tényleg szerettem volna, ha elnyeri mindez a tetszését, de néha bármennyire is szeretnénk valamit annál kevesebb esély van arra, hogy ténylegesen össze is jön majd. Ennek ellenére próbálkozom. Még akkor is, ha újra meg újra a falba fogok rohanni. A legtöbb esetben egy, vagy több élet a tét, de most csak a sajátommal foglalkozom.
- Biztos? Mert csak egy szavadba kerül.. - Ilyenkor tényleg hálás vagyok azért, hogy ilyen gyors vagyok, mert mindössze pár másodpercbe kerül, hogy megváltoztassam a díszítést, vagy eltávolítsam azt. Erről is jut eszembe. Talán jobb lenne a lehető leghamarabb eltávolítani az ide vezető virágszirmokat, hiszen a célszemély itt áll előttem és nem szívesen venném, ha a kettőnk randevúját félbeszakítaná egy újabb hajléktalan, vagy a legutóbbi tenne egy újabb próbát arra, hogy megnézze mi is van itt. Igaza van nevet nem írtam a virágszirmokba, de határozottan megtehettem volna. Csak az már túlzás lett volna. Vagy már mindegy lett volna? Igazán nem tudom. Lehet már így is átestem a ló túloldalára. Nem túl sok tapasztalatom van ebben az egészben.
- Hát, ennél már csak másról fejtem le a ruhákat. - Ketten is játszhatjuk ezt a játékot, habár azt nem tudom elrejteni sehogy sem, hogy a kijelentésembe belevörösödött az arcom, de megvan a magam módja arra, hogy leplezzem. - Egy pillanat és jövök. - Azzal a lendülettel pedig tényleg egy pillanat apró, töredékére szívódok fel, hogy az ide vezető nyomokat eltüntessem. Senkit nem akadályozhatunk meg, hogy idetévedjen ettől függetlenül, viszont nem lesz egy hatalmas kijelölt út ide. Ezt már nevezhetjük óvintézkedésnek.
- Akkor azt hiszem különösebben örülhetek annak, hogy jól vagy.. De, ha ilyen problémád akadna, akkor nyugodtan felkereshetsz engem.. Talán most válthatnánk valami elérhetőséget egymás között. Akkor, ha bajba kerülnél a városban csak szólnod kellene és segítenék lerendezni.. - A sok metahuman mellett egy vadász nem okozhat nekem akkora kihívást. Legalábbis remélem, hogy nem lenne számomra túl nagy falat, mert elég égő lenne beégni előtte, amikor éppen a segítségemet próbálom felajánlani. Bár az csak az én szerencsémet jelképezné.
- Kit keresel? Már, ha szabad egyáltalán tudnom.. Nem muszáj elmondanod. Csak kíváncsi vagyok igazából. Meg aztán lehet, hogy tudnék segíteni. Ha nem is biztos, akkor megpróbálnám, na de inkább jobb lesz, ha befogom. - Néha túlságosan is sokat beszélek. Ez talán olyasmi lesz, amit sosem fogok tudni kinőni. Ha zavarban vagyok, akkor általában be nem áll a szám. Jelen pillanatban pedig igen csak zavarban vagyok még akkor is, ha igyekszem mindezt a béka feneke alá rejteni. Elég rossz vagyok benne ez már biztos.
- Hát.. Sokat gondolkoztam a legutóbbi találkozásunk óta. Nem akartam annyiban hagyni a dolgot, mert elég bunkó húzás volt részemről csak úgy lelépni. Szóval reménykedtem, hogy most megpróbálhatom mindezt valamilyen szinten helyrehozni. - Tényleg nagyon szerettem volna egy második esélyt, mert sokkal többet kattogott ezen az agyam, mint bármi máson. Ami azért valljuk be, hogy elég meglepő, mert nem szoktam ennyit evődni a dolgokon. Na, jó ez most egy hatalmas hazugság volt a részemről. Állandóan emésztem magam valami miatt és nem mindig tudom megmagyarázni, hogy mégis mi miatt.
avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Szer. Feb. 08, 2017 3:57 am ••



Barry & Zara

Mindenre számítottam csak erre nem. Most őszintén, tényleg nem jutott eszembe, hogy a hőspalántában ennyire mély nyomot hagytam volna. Némiképp elképedve figyelem ezt a dekorációt s elsőre tán soknak véltem, mintha a tudat, hogy ez mind nekem van… enyhítene ezen az érzésen. Már nem tűnik soknak. Csak jól esik… Miért is? Hol is érdekelnek engem az ilyen dolgok? Ha már itt tartunk, mi a francot is keresek most én itt? Elfelejtettem… Csak állok ott, mint egy idétlen fruska és nézem a szirmokat, mialatt ő megbizonyosodhat a hátsóm alapján a kilétemről. Ahogy hallom, sikerült neki. Halkan kuncogok fel a válaszára.
- Nem, jó így…
Suttogom magam elé, miközben a cipőmmel bökdösöm az egyik szirom oldalát. Csak tudnám mi ez a furcsa érzés itt, a mellkasomban. Ott tart, hogy kénytelen vagyok jobb kezemmel belemarkolni a ruhámba, ott baloldalt. Lehet ez valami ártó mágia? De nem úgy fest. Összeszedem magam és szépen lassan fordulok felé. Valamiféle kaján örömmel figyelem végig a pillantását, azt is, hogy éppen hova néz, mit néz. Engem. A válaszán nem tudok nem felkacagni. Már emlékszem… imádtam zavarba hozni s most, hogy megint érzem rajta ezt az állapotot valami értelmezhetetlen elégedettség tölt el.
- Gondolom, ez nem csak a vörös szerkódra érvényes…
Gratulálok Zara. Ha eddig nem gondolt még kéjenc succubbusnak, majd most fog, hisz éppen most utaltam itt a vetkőzési képességeire. Na, nem mintha olyan vasszűz lennék, de tényleg… miért is izgat ez most engem? Inkább hagyom is ennyiben a témát és maradok a jó öreg kedvenc új hobbimnál. Zavarba hozni őt. Bár lehet most én pirultam el egy kicsit. Remélem ilyen fényviszonyok mellett nem látszik… Vajon tényleg hiányoztam neki? De ugyan miért? Csak piszkáltam és szekáltam egész végig. Aztán jön egy keserű mosoly, amit addig öltök magamra, míg újra ránézek a felirat helyett.
- Mert nem is voltam a városban.
Szólok csendesen s a kezeimet a hátam mögött összekulcsolva mellé sétálok, úgy figyelem a várost. Azt a várost, ami az ő széles háta mögött terül el.
-  A találkánk után nem sokkal… Rám talált egy vadász, mennem kellett.
Azt szerintem nem ecsetelem, hogy majdnem megdöglöttem egy kriptában ennek köszönhetően. Tartok tőle, elég hangulatgyilkos lenne. Mélyet szippantok a hajnali levegőből, talán kicsit józanít az egyre ködösödő elmémen.
-  Nem is terveztem mostanában visszajönni emiatt, csakhogy épp keresek valakit. Kockáztatok. Bízom benne, hogy talán máshol keres most.
Mert abban biztos vagyok, hogy keres… már csak azért is, amilyen szemtelen kis szörnyeteg voltam. Hihi… pedig oltári poén volt. Kár, hogy nem láttam akkor az arcát… tuti megérne egy misét.
-  Meg hát… nem hittem volna, hogy…
Nem fejezem be, mert még én se tudom mi a pontos megfogalmazása annak, amit nem hittem. Csupáncsak jelentőségteljesen végignézek a helyszínen s rajta is. Oldalra fordítom a fejem s úgy nézek fel rá, hisz majd’ egy fejjel magasabb nálam. Aprólékosan veszem sorra az arcának jellemzőit, majdhogynem minden kis részletét analizálok, mire eljutok… azok a smaragd szemek… És én csak egy szót tudok kinyögni.
-  Miért?

* Creepy * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Feb. 07, 2017 11:59 pm ••

Barry & Zara
sorry for bailing on you last time
Valószínűleg én vagyok a legnagyobb idióta ebben a városban, hogy képes vagyok egy ilyen húzással megpróbálkozni. Nem tudom, hogy mégis, hogyan máshogy tudnám elérni, hogy felfigyeljen rám, és bármennyire gyenge próbálkozás is ez egy ember figyelmét már sikeresen felkeltette. Habár nem a célközönség volt, de így már legalább tudhatom, hogy a jeleim elég egyértelműek voltak. De koránt sem volt tökéletes, mert ha az lett volna, akkor most már régen itt lenne. Hülyeség volt ezt az egészet megcsinálnom, hiszen valószínűleg már nincs is a városban. Így azonban legalább elmondhatom magamról, hogy megpróbáltam. Az már magában siker, hogy próbálkoztam. Meg így legalább megtudtam, hogy feleslegesen járom az utcákat, mert ha ezt nem vette észre, akkor semmit nem fog észrevenni. Mert egyszerűen nincs itt. Ilyen egyszerű. Jól van. Ha eleget mondogatom magamnak, akkor azt hiszem még el is tudom hinni, hogy tényleg ez az igazság.
Abban a pillanatban, amikor visszatérek a kis kitérőmről, hogy a hajléktalant elvigyem az útból rájövök, hogy nem vagyok egyedül. Pedig már éppen lebontottam volna az egészet és hazamentem volna, hogy megpróbáljam álomra hajtani a fejemet. Az alakját mindössze hátulról látom kirajzolódni magam előtt, de ez épp elég időt ad arra, hogy pofátlanul végigmérjem őt. Minden egyes négyzetcentimétere tökéletes. Erre már legutóbbi alkalommal is rájöttem ezért is olyan egyszerű még hátulról is felismernem.
- Hát igen.. Túlzás, ugye? Nem kellett volna ennyi virágszirom? Vagy a gyertya sok? Kijavíthatom. - Tényleg egy pillanat alatt a kedvére alakíthatom a dolgot ezen tényleg ne múljon, hiszen lehet hogy ő is gyors a maga módján, de azért én mindig is gyorsabb leszek vele szemben. Ma este bármi közbejöhet a városnak meg kell birkóznia vele, mert én innen egy tapodtat sem fogok most mozdulni. Még egy ilyen lehetőséget elvesztegetni.. Az már egyenlő lehetne egy halálos ítélettel. Mert akkor már addig rohannék a falnak újra meg újra. Más lehetőség nincs.
- Előfordulhat, ha úgy alakul, de szerencsémre elég gyorsan ki tudok bújni belőle. - Megvakarom a tarkómat, ahogyan végre szemtől-szembe is végigmérem. Hát még mindig észveszejtően gyönyörű. Hülye voltam, hogy a múltkor úgy faképnél hagytam, de most azon vagyok, hogy megpróbáljam ezt helyrehozni. Remélem, hogy nem ástam el magam teljesen vele szemben.
- Mondhatjuk, hogy talán egy kicsit.. Oké.. Igen. - Zavaromban elnevetem magam és habár látom, hogy tekintete a Redness feliratra kúszik én mégsem tudom levenni róla a szemem. - Már kezdtem azt hinni, hogy nem fogod észrevenni, mert rég elhagytad a várost. - Legalább annyi lehetett volna bennem a legutóbbi alkalommal, hogy valami elérhetőséget kérek tőle. Legalább tanulok a hibáimból.  
avatar
✻ kereslek :
▣ iris + joe + hr + cisco ▣
✻ tartózkodási hely :
▣ central city ▣
✻ foglalkozás, hobbi :
▣ forensic scientist ▣
✻ karakter arca :
▣ grant gustin ▣
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• Kedd. Feb. 07, 2017 2:44 am ••



Barry & Zara

Éppen úgy viselkedek, mint egy elmebeteg bűnöző. Eszem vesztetten száguldozok föl s alá minden éjjel. Tűvé tettem egész Gothamet az után a nyomorék után, akinél félresiklott a vacsorám. Elvett tőlem valamit… és noha visszaszerezni nem tudom, de megölni, óóó, azt nagyon tudnám. De eltűnt! Kitépem lassan a hajam, hogy nincs meg az a tetű. Kezd gyanús lenni, hogy nem holmi katona és valami olyan szolgálatában áll, amitől lehet, jobb lenne távol maradni. De a bosszú hajt, szomjas vagyok a vérére, vágyom a halálát. Plusz a testemet sem kímélem a felkutatásnál, mert haragszom rá a reakciója miatt. Szar ez így első élménynek, de legalább most már nagyobb alázattal viseltetek a hot-dogok felé. Úgy értem… szegény bucik. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg még ha volt is több dolga Gothamban, a mi kis esténk után nyúlcipőt húzhatott. Úgyhogy tágítottam a körözést és megint visszagaloppoztam Centralba… noha enyhe aggodalommal, hiszen itt volt szerencsém majdnem elhagyni a fogamat. Meg volt itt az a… hmmm. Ajj már Zara nem érünk rá erre! Elhessegetem a hülyeséget az agyamból, és Centralt is elkezdem átfésülni, persze semmi eredménnyel, noha kilyukadtam egy ismerős környékre. Itt szerelt le az a nem emberi forma. Nahát, de rég is volt… És én mentem is volna tovább, de a járókelők felől furcsa szavakat hallok. A sikátor széléhez araszolva kihallgatom őket. Őrült… rózsák... Redness? De hisz az én vagyok… ugyan mi a szent makréla folyik itt?! Az utcákon nem fogok masírozni, hanem itt felslisszolok a tűzlépcsőn és erről az épületről rálátok a környékre, meg egy kivilágított tetőre…? Mi a… Pár pillanat alatt közelebb somfordálok és a szemközti kémény mögül figyelek egy számomra ismeretlen alakot fel s alá járkálni. Ki ez, és mit akarhat tőlem? Ez a kérdés egészen addig foglalkoztat, míg nem látom villámokat megszégyenítő sebességgel eltávolítani a képből egy hajléktalant. Nem mondod, hogy…
- Az agyam eldobom…
Suttogom magam elé, és valamiért vigyorgok mindehhez. Most komolyan… Csak sóhajtok egyet s míg ő leteszi az öreget, az pont elég idő nekem átugrani arra a tetőre. Mire visszaér én komótosan sétálgatok, és szemügyre veszem a díszletet. Ugyanaz a szerelés van rajtam, mint amikor találkoztunk. A magas szárú csizma, a passzos nadrág, a vörös fűző és a kis kabátkám, ami inkább dekor, mintsem komolyabb védelem. Illetve hát… a fényes fekete tincsek alatt ott van a vörös maszkom is. Tudom, hogy észbontóan szép vagyok, de ez most… őszintén meglepett. Nem fordulok meg neki azonnal, várom, hogy elhiggye, tényleg az én kerek hátsómat nézi.
- Ez most így… ez így… nekem?
Szólalok meg végül kissé értetlenkedve, meg hitetlenkedve, miközben most már felé fordulok. Ő ugyanazt látja, mint múltkor, én viszont… aww, így is cuki. Mih?! Na, nem, hagyd abba. Atyavilág, lehet pszichológushoz kéne mennem. Mármint, mi az már, hogy magammal acsarkodok? Azonban, cseppet sem titkoltan nézek végig rajta a feje búbjától, a lába ujjáig.
- Azt hittem, a hősök a latexcuccban is alszanak…
Na végre, ideje volt már megtalálni azt a pimasz, kéjenc hangomat. Kontraposzt állást veszek fel s csábos félmosollyá szelídülnek a vonásaim. Újfent szétnézek, szemem megakad a nevemet viselő feliraton.
- Nem tán hiányoztam?

* Valentine * ||Remélem tetszik || ©REDIT

avatar
✻ tartózkodási hely :
mögötted...
✻ foglalkozás, hobbi :
népirtás
✻ karakter arca :
Megan Fox
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Háztető •• ••

Sponsored content
live like legends

Háztető

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 3 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Utcák és terek

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Városaink :: Central City :: Belváros-