villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs
üdv itt
kedves vándor lélek
Ebben a pillanatban egy olyan szerepjátékos felületre léptél, mely kimondottan a DC univerzummal és annak karaktereivel foglalkozik.  Az elmúlt évek folyamán nem csak, hogy a képregények szerelmeseivel ismertették és szerettették meg az újabbnál újabb szuperhősöket, avagy azok gonosztevőit, hanem egyenest elhozták mindannyiunkhoz az otthonunkba azzal, hogy a képernyőre vetítették az adaptációikat. oldalunk alapjául veszi a flash, arrow, supergirl és a legends of tomorrow sorozatokat, amelyek mondhatni egymásból virágoztak ki, hiszen a kezdetekkor még számunkra is csak az első kettő jelentette az alapforrást. emellett a filmes világot is igyekszünk a sorozattal összeolvasztani még akkor is, ha jelen álláspont szerint két különböző univerzumban helyezkednek el. akkor se félj, ha a képregény vonalát követnéd szívesebben, hiszen mindenre megadatik a lehetőség, ha egyszer csatlakozol a családias kis csapatunkhoz. multiuniverzumunk rengeteg dolog megvalósítására kínál számodra lehetőséget, akár más sorozatokból merített ötletmorzsa is megvalósítható ezáltal. ám, ha átlagos emberi életbe bújnál ki nagy rajongással és odaadással követi a városok szuperhőseit vagy akár gonoszait, akkor bizony itt a helyed! csatlakozz hozzánk egy képregénybeli szereplővel, valakinek a hőn áhítatot keresettjével, vagy esetleg egy teljesen saját karakterrel. egy biztos, mi várunk rád!
OLDAL ALAPÍTÁSA:
2015. MÁRCIUS 01.
jelentkezz be
a karatkered már hiányol
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
❖ Elfelejtettem a jelszavam!
üzenj bátran
ígérjük nem falunk fel
erre járunk
ki van itt?
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Caitlin Snow, Lois Lane

A legtöbb felhasználó (72 fő) Vas. Ápr. 30, 2017 9:05 pm-kor volt itt.
új üzenetek
irományaink gyűjteménye
Bár
Lois Lane
pötyögte
Yesterday at 8:19 pm
avatar foglaló
Bruce Wayne
pötyögte
Yesterday at 10:51 am
Munkaügyi Központ
Bruce Wayne
pötyögte
Yesterday at 10:51 am
Elkészültem a karakterlapommal!
Bruce Wayne
pötyögte
Vas. Okt. 22, 2017 4:42 pm
Megfigyelõ
Felicity Smoak
pötyögte
Pént. Okt. 20, 2017 6:46 pm
Central City - Leonard Snart & Mick Rory
Mick Rory
pötyögte
Pént. Okt. 20, 2017 1:51 pm
Tetõ
Nayeli Marlowe
pötyögte
Csüt. Okt. 19, 2017 9:45 pm
Dommiel
Dommiel
pötyögte
Csüt. Okt. 19, 2017 8:19 pm
az oscaraink
legjobbaklegjobbjai
• A nyár noi canon karaktere •
black siren
laurel lance

• A nyár férfi canon karaktere •
leonard snart
captain cold

• A nyár noi saját karakterei •
heily hellfire
little kryptonian

• A nyár férfi saját karaktere •
sean weston
the experimenter

• A nyár elotörténete •
claire adams
big sister

• A nyár keresett karaktere •
astrid faye rhodes
broken one

• A nyár párja •
sean weston
gwen summers

Share|
Julian && Bellslena ✻ i have to tell you something
eme téma címe
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
Central City
foglalkozás, hobbi :
rendőr
karakter arca :
Tom Felton
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



Bellslena & Julian



Tudom, hogy hibát követek el. Jóvátehetetlen hibát. Mégsem vagyok képes még csak meg sem próbálni helyrehozni. Mert talán még lenne rá egy utolsó, halvány reménysugár. De nem megy. Képtelen vagyok beszélni Bellslenának az érzéseimről, feltárni előtte a múltam legsötétebb fejezetét. Akkor talán megértené, mi játszódik le bennem. miért akadtam ki ennyire az ötletén. Hogy nem megszabni akarom az élete alakulását, korlátozni őt, elvenni a döntési szabadságát, csak megóvni. Bármennyire okos és értelmes lány is, sok mindent nem tapasztalt még a világból és ezzel a döntéssel egyenesen a vesztébe rohan. Ha nekem szól, hogy érdekli a rendőrség munkája, ezzel akar foglalkozni és nem a színészettel, én azt is elfogadtam volna. Hisz én is a metahumanekkel foglalkozom. Persze mindehhez nekem is jobban meg kellett volna nyílnom felé. Figyelnem is kellett volna rá, nemcsak hallgatni. Talán akkor előbb észrevettem volna, mire is készül. De nem tudtam elérni, hogy kiépüljön köztünk egyfajta bizalom. Hosszú ideig éltünk egy fedél alatt és ő tudom, hálás is volt sokáig, de ez kevés. Én nem vagyok alkalmas az emberi kapcsolatokra. Már régen nem. Ezt egyszerűen el kell fogadnom.
Ahogy visszajön a szobába, hogy a jelentkezési lapot követelje vissza tőlem, már csak beletörődön, kifejezéstelen tekintettel nézek rá. Nincs mit mondanom. A lapot összetéptem, úgy hittem, a szeme láttára, de ezek szerint túl feldúlt volt ahhoz, hogy észrevegye. Nem mintha tényleges kárt okoztam volna neki, hisz ebből a nyomtatványból akkor szerez újabb másolatot, amikor akar, inkább csak szimbolikája volt a dolognak. Az eltökéltségemről, hogy megakadályozom abban, hogy belekeverje magát valamibe, amiről fogalma sincs. Ő meg persze őrjöng. Látom a gyűlöletbe átcsapó haragot a szemében, de nem tudok ellene mit tenni. Biztosan okosabban is lehetett volna kezelni ezt a helyzetet némi empátiával, de már késő. Most már valószínűleg ha próbálkoznék, sem hallgatna meg. Legalábbis ezt bizonygatom magamnak. Talán azért is, hogy számomra is kényelmesebb legyen.
- Azzal már elkéstél. Nekem nincs mit vesztenem. De neked van - úgy ejtem ki a szavakat, inkább elfordulva tőle, kerülve a szemkontaktust, hogy úgy vélem, akár az utolsó szavaim is lehetnek hozzá ezek az életben. Valószínűleg többet nem fog szóba állni velem, de bízom benne, hogy emlékezni fog. Az én életem évekkel ezelőtt darabokra hullott, mikor a húgom eltűnt. Minden emberi érzés kiveszett belőlem. Egészen addig, míg őt fel nem karoltam. De teljesen megnyílni már neki sem tudtam. Ami maradt, az mégis ő. Épp ezért, ő maga nem tud nekem annyit ártani, mint amit az elvesztése okozna. Meg fogom védeni. Ha kell saját magától is. Törjön az életemre érte akár ő maga. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer megismétlődjön az, ami néhány évvel ezelőtt. Semmiképp.


©
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
◆ los angeles is my home ◇
foglalkozás, hobbi :
◆ unknown ◇
karakter arca :
◆ katherine mcnamara ◇
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


Nem tudom, hogy mikor éreztem magam utoljára ennyire dühösnek. Szó szerint úgy vágtam be a cuccaimat a táskámba még az sem érdekelt, hogy épségben landolnak-e vagy sem. Semmi nem érdekelt. Egyszerűen fel tudtam volna robbanni. Mégis miből gondolja azt, hogy megszabhatja, hogy mit csináljak? Nem egy tárgy vagyok, amit birtokolhat. Egy érző, emberi lény vagyok. Megvan a magam saját akarata ezen nem változtathat. De nem is az bánt, hogy meg akar engem győzni az ellenkezőjéről. Ez koránt sem arról szólt, hogy ő megpróbál engem rávezetni a helyes útra. Megtagadta tőlem a választás lehetőségét. Egyszerűen csak eldöntötte, hogy ez veszélyes és ezért nem szabad belevágnom. Ez volt az, ami miatt betelt nálam a pohár. Nem nyelhettem csak úgy le, hogy megpróbál irányítani. Most még a fejemhez is vágta a testvéremet.. Én komolyan nem tudom, hogy miért hittem azt, hogy ő meg akar engem menteni. Hogy segíteni akar rajtam. Mikor láthatóan nem vágyik semmi másra, mint arra, hogy uraljon engem és birtokoljon, de én nem ezért jöttem a világra. Nem azért vagyok, hogy valaki irányíthasson. Élni akarom az életemet a saját szabályaim szerint és a saját hibáimból kívánok tanulni nem pedig azt akarom, hogy valaki más ossza meg velem az élet nagy leckéit. Ezek olyan dolgok, amit a saját bőrömön kell megtapasztalnom. Még akkor is, ha ezzel nagy eséllyel az életem kockáztatom.
Ahogy kiérek a szobából a táskámmal együtt a papírt követelem, de a tekintetét követve már nem látok mást, mint egy kupacot kisebb-nagyobb papírfecnikből. Ezt már komolyan mondom, hogy nem hiszem el.
- Mégis, hogy a fenébe lehetsz ennyire gyerekes és önző? Tudod jól, hogy nem állíthatsz meg, ha ezt szeretném csinálni, akkor miért nem tudsz támogatni, hah? Támogathatnál és ott lehetnél mellettem, mikor rájövök, hogy ez talán nem a helyes út volt a számomra, de neked ezt kell csinálnod.. Vergődni, mint egy hisztis kisgyerek anélkül, hogy végiggondolnád, mit is teszel. Az a lap nem vesz el tőlem semmit. Ezer meg ezer nyomtatvány van még belőle. Szerzek egy másikat. De jól jegyezd meg. Egyetlen egyszer próbálj meg az utamba állni, vagy elérni, hogy ne kerülhessek be.. Én esküszöm, hogy utána elérem, hogy megbánd azt is, hogy megszülettél. - Még sosem éreztem, hogy ennyi düh áramlott volna a testemben. Ez még számomra is rettenetesen új volt. De nem tehetek róla. Ezt hozta ki belőlem.



it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
Central City
foglalkozás, hobbi :
rendőr
karakter arca :
Tom Felton
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



Bellslena & Julian
You shouldn't do this

Bellslena hosszú hónapok óta él már velem. Ennek ellenére nem vagyok benne biztos, hogy tud egyáltalán bármit is rólam, arról, hogy milyen ember vagyok, mi motivál igazán. Az érzéseimről meg aztán pláne nem. Mióta a húgom eltűnt, képtelen voltam megnyílni bárkinek, közel engedni magamhoz bárkit. Őt mégis beengedtem az életembe és fontossá vált a számomra, ezt kár lenne tagadnom. Ismét felelősséget éreztem egy másik emberért. Hogy ő hogyan viszonyult hozzám, nem tudom. Nem is számít már igazán. Túl erősen feszülnek most egymásnak az érdekeink ahhoz, hogy számítson. Amit mondok, mélyen az elevenjébe vág és tisztában vagyok vele, hogy nem érdemli meg ezt a bánásmódot. Nem akar rosszat, ezt látom, de ha valaki, én azt is tudom, mennyire veszélyes az, amire készül. Nem azért akarom megakadályozni benne, mert szándékosan keresztbe akarnék tenni neki, hátráltatni a kibontakozását, elszigetelni őt. Szó sincs ilyesmiről. Bármi mással áll elő, valószínűleg támogatnám. Talán most is ezt kellene tennem. Legalábbis látszólag. Akkor nem nézne rám úgy és nem is vágná hozzám azokat a gyűlölettel teli szavakat, amiket. Én csak aggódom érte és meg akarom védeni. Egyre csak az jár a fejemben, hogy a húgomat is elvették tőlem, mikor kapcsolatba került ilyesmikkel. Nem hagyhatom, hogy Bellslenával is ez legyen. Nem bántani akarom, bármit is gondol. Sosem tennék olyat, hogy felfedjem, ki is, mi is ő valójában. Egyáltalán nem ellehetetleníteni akarom az életét, vagy ártani neki. De nem fogom hagyni azt sem, hogy a vesztébe rohanjon.
Amikor azt mondja, gyűlöl, tudom, hogy komolyan gondolja. Rosszul esik, de csak nyelek egyet és nem szólok semmit, nem állítom meg, hagyom, hogy elrohanjon a táskájáért. Nézem, ahogy pakol, de nem teszek semmit. Mégis mit mondhatnék? Bocsánatot kellene kérnem, legalább azért, amit mondtam. Elmagyarázni neki, mit érzek. És legalább látszólag úgy tenni, mintha támogatnám az elhatározását. Végül is akkor rajta tarthatnám a szemem az egységnél. De már késő. Nem vagyok képes rá. Már régen nem tudok emberekkel bánni.
Épp az íróasztalomhoz ülnék le, hogy az arcomat a kezeimbe temetve próbáljam átgondolni ezt az egész helyzetet és hogy mit is tehetnék, hogy tényleg megakadályozzam, hogy Bellslena a vesztébe rohanjon, mikor kezében a táskájával áll már ott az ajtóban és néz rám. Mikor hallom ellentmondást nem tűrő hangját, amivel a jelentkezési lapot kéri, összevont szemöldökkel, kicsit értetlenül nézek rá. Talán már hátat fordított akkora, így nem láthatta, mikor széttéptem a lapot ingerültségemben. Más magyarázatot nem látok rá, végül is én nem rendelkezem különleges képességekkel, nem tudok fecniket úgy összeforrasztani, mintha ez nem történt volna meg.
Nem szólok semmit, csak tekintetemmel a földön szanaszét heverő apró fecnikre pillantok. Ha követi a tekintetem, ő is láthatja, mi a helyzet, ha az előbb nem vette volna észre a cselekedetemet. Ha össze akarja szedegetni, nem fogom megállítani, de kétlem, hogy azt használható állapotba lehetne még hozni, én pedig nyilván nem tartok itthon ilyesmit, hogy másikat adjak neki. Valószínűleg csak még inkább fel fogja dühíteni ez a dolog, de már nincs mit tennem. Esetleg megragadhatnám a lehetőséget arra, hogy még egyszer megpróbáljak beszélni a fejével. Ezúttal higgadtabban. De kétlem, hogy sikerülne. Talán kár is erőlködnöm. Ő már döntött. És valószínűleg meggyűlölt egy életre. Én azonban akkor sem fogom hagyni, hogy baja essen. Még ha ezek után csak a távolból figyelhetem is.
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
◆ los angeles is my home ◇
foglalkozás, hobbi :
◆ unknown ◇
karakter arca :
◆ katherine mcnamara ◇
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


Mindig is úgy éreztem, hogy vele őszinte lehetek. Bármiről is legyen szó. Kivétel persze az olyan dolgokat, amelyek bajba sodorhatnak, de eddig még szerencsére annyiszor nem sikerült őt felhoznom, hogy olyan dolgokat vágjon a fejemhez, amiket nem gondolt át egyszer sem igazán a fejében. Megértem, hogy sokkal tartozom neki hiszen befogadott egy szó nélkül és tulajdonképpen semmit nem kért cserébe. Tényleg semmit, ami lehetne frusztráló is, de az igazság, hogy már nem számít. Meg fogom találni a saját utam és ehhez nincs szükségem rá. Azzal, hogy engem megpróbálna lebuktatni saját magát is velem együtt rántaná le a semmibe. Úgyhogy azt hiszem arról, hogy ki vagyok tartani fogja a száját nekem pedig ez az egyetlen dolog, amire szükségem van. A többit megoldom magamtól. A bátyám sem hitte el rólam, hogy képes vagyok gondoskodni magamról és úgy tűnik, hogy ő is hitetlenül áll a helyzet előtt, mintha valami gyerek lennék, akinek még ott van a fenekén a tojáshéj, de nem számít, hogy mit hisznek én akkor is falakat fogok kidönteni azért, hogy elérjem a célomat és ehhez nincs szükségem rá. Egyedül is képes vagyok megoldani bármit. De, ha mégsem így lenne akkor is ő lenne az utolsó ember, akihez fordulnék.
- Ó, szóval körbe akarod aknázni az életemet? Remek! Próbáld meg, de kétlem, hogy a te szavad, meg tetteid egyáltalán versenybe kelhetnének a Flash-ével szemben. - Nem akartam elmondani neki, hogy tudom ki a Flash, de végső soron igazából, ha ő ejt pár jó szót rólam az egység vezetőjének úgy gondolom, hogy nem számít, már, hogy ő mi tesz, vagy mit mondd, mert onnantól teljesen szabad út vezet a célomhoz.
- Nagyon kedves, hogy így törődsz velem, de a legjobb lenne talán, ha elfelejtenéd azt is, hogy valaha is léteztem. Elhiheted, hogy mindkettőnk számára gyümölcsöző lenne az, hogy megfeledkezünk arról, hogy valaha is ismertük egymást. - Nekem nincs szükségem arra, hogy még valaki meg akarja mondani, hogy mit tehetek vagy, mit nem. Felelősséget vállalok a tetteimért még akkor is, ha ezzel lehet, hogy bajba sodrom saját magam. De nem fogom engedni, hogy még valaki megpróbálja helyettem megoldani az életemben felbukkanó problémákat.
- Gyűlöllek. - Mormogom azzal pedig már sarkon is fordulok, hogy egy kis táskába összedobáljam az összes cuccomat. Nem vagyok hajlandó egyetlen egy perccel sem tovább itt maradni. Nem fogom engedni, hogy bekorlátozzon csak azért, mert úgy gondolja, hogy nem vagyok elég jó, hogy nem vagyok képes rá. Hát én majd megmutatom neki, hogy igen is képes vagyok elviselni néhány sérülést annak érdekében, hogy mások életét megmenthessem. Mert nem akarok itt ücsörögni, mint aki jól végezte a dolgát, miközben sokkal többre lennék képes. Ha ezt nem képes meglátni, akkor azaz ő baja.
Pár percen belül kilépek a szoba ajtaján a vállamon a megpakolt táskával. - Kérem a jelentkezési papírt. - Ha kell erőszakkal veszem el, de remélem, hogy van benne annyi emberség, hogy magától átnyújtsa.



it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
Central City
foglalkozás, hobbi :
rendőr
karakter arca :
Tom Felton
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



Bellslena & Julian



Valójában, ha mélyen magamba nézek, fogalmam sincs arról, hogy milyen ember Bellslena. Ez a lány, akinek lényegében én adtam személyiséget. Legalábbis papíron. Egyébként nyilván ő is ugyanolyan ember, mint bárki más, tervekkel, célokkal, elképzelésekkel. Nincs ebben semmi különös. Abban viszont akár lehetne is, hogy bár már hosszabb ideje itt él velem, a lakásomban, mégsem tudok róla sokat. Keveset vagyok itthon, a munkámba temetkezem. Ennek ellenére mindig jól esett valahol, hogy ha hazaértem, volt valaki, aki odajött hozzám és semmitmondó dolgokról csacsogott. Még ha látszólag nem is figyeltem, be kell vallanom, jól esett. Régen nem éltem már együtt másik emberi lénnyel, pláne nem foglalkoztatott a sorsa. Tényleg szerettem volna, ha megtalálja a saját útját. A színjátszást is azért szorgalmaztam, mert gondoltam, ezzel talán megérti egy kicsit jobban a bátyját és képes lesz idővel elengedni. Tanácstalan volt és én segítettem a magam módján. Most sem az zavar, hogy nem ezzel akar foglalkozni. Jó dolog az, hogy igyekszik megtalálni a módját annak, hogy beilleszkedjen ebbe a világba. De ez nem az az út…
Tudom, hogy nem lett volna szabad kimondanom, ami elhagyja a számat. Kegyetlen, hiszen tudom, milyen mélyen érinti ez a dolog. De nem tudhatja, hogy engem is az, amire ő készül. Nem sokat tud a világról, higgyen bármit. A húgomat már elvették tőlem, nem hagyhatom, hogy vele is ez legyen. Még akkor sem, ha ennek az az ára, hogy meggyűlöl. Mert efelé jó úton haladok. Csak állom a tekintetét és hallgatom dühös szavait, melyek során könnyek gyűlnek a szemébe. Tulajdonképpen az a tekintet nagyobbat üt, mint amit utána mond. Holnap elköltözik. Na persze. Ebből is látszik, fogalma sincs, hogy mennek a dolgok az életben. Lakást találni nem két nap. Pláne, hogy a kauciót miből fizetné ki? Fáj, hogy érzem, a börtönőrét látja bennem, aki teljesen érzéketlen aziránt, hogy ő mit szeretne. Legalább azért bocsánatkéréssel tartoznék neki, amit mondtam. Nem volt szép tőlem. De nem jönnek a szavak. Nem tudok én már normális emberi kapcsolatot kialakítani. Ezt el kell fogadnom.
- Oda mész, ahova akarsz, azt csinálsz és azzal, amit szeretnél. Nem szólok és nem is szólhatok bele, hiszen szabad ember vagy. De te sem abba, hogy én mit teszek. És biztosíthatlak róla, hogy minden rendelkezésemre álló eszközt be fogok vetni arra, hogy megakadályozzam ezt az őrültséget – mondom végül néhány másodpercnyi feszült hallgatás után, tárgyilagos, rideg hangszínen, majd néhány határozott mozdulattal darabokra tépem a továbbra is a kezemben tartott, félig kitöltött jelentkezési lapját. Nyilvánvaló, hogy ez csak szimbolikus, nem kisgyerek, semmibe sem telik neki szereznie egy újat, ha úgy akarja. De a szándékaim komolyságáról és a meggyőzhetetlenségemről nem lehet kétsége. Mert igen, ha kell addig is elmegyek, hogy a rendőrségen belülről akadályozzam a felvételét az egységhez. Még ha ez azzal is jár, hogy végleg elveszítem őt. Többet ér az, hogy megóvjam az életét. És ha ehhez az kell, hogy feláldozzam a köztünk kialakult valamiféle szövetséget, akkor az lesz. Még egy számomra fontos embert, akinek a védelmére esküdtem fel magamban, nem fognak elvenni tőlem. Meg fogom védeni. Kerül, amibe kerül. Akár önmagától is.


©
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
◆ los angeles is my home ◇
foglalkozás, hobbi :
◆ unknown ◇
karakter arca :
◆ katherine mcnamara ◇
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


Tudtam jól, hogy nem fogja könnyedén venni, de megpróbáltam volna valahogy kijátszani és, ha már részese lettem volna az egységnek, akkor nem igazán tehetett volna ellene semmit.. Legalábbis én őszintén így gondolom, hogy akkor már nem lett volna neki lehetősége. Egek, már most nyomorultnak érzem magam. Pedig végre tényleg egy olyan dolog felé irányulok, amit én akarok és nem más akarja mindezt helyettem. Ez pedig szerintem sokkal jobb, mintha valaki más életét akarnám élni. Mert lehetséges, hogy a testvérem tehetséges volt a színészeti, a filmvilágbeli pályáján, de én nem érzem azt, hogy nekem is ugyanezt az utat kellene követnem. Főleg azok után nem, hogy milyen gúnyt csináltak már a temetéséből. Nincs szükségem arra, hogy az én életem is ennyire mikroszkóp alá vegyék állandóan. Már értem, hogy miért volt szüksége rám, hogy eltűnjön a lesifotósok elől. Bár azt még nem értem, hogy mégis miért nem tűnt fel nekik az, hogy valahogy én mindig ott voltam minden egyes alkalommal, mikor ő hirtelen felszívódott. De lehet, hogy csak idő kérdése, hogy össze rakják a képet.
Látom rajta, hogy ideges, de ami elhagyja a száját az egészen a lelkemig hatol. MÉGIS HOGY MERI? Az összes létező ember közül pontosan ő tudja a legjobban, hogy mennyire fáj nekem Zane elveszítése és mégis képes ezt az arcomba vágni.. Egyszerűen nem hiszem el, hogy tényleg ezt mondja. Felpattanok a kanapéról és nem érdekel, hogy hátat fordított nekem, megkerülöm, hogy a szemébe nézhessek és oda intézhessem a szavaimat. – Nem tudom, hogy te kinek hiszed magad, de ne merészeld még egyszer a szádra venni a testvéremet, mert esküszöm, hogy nem állok jót magamért. Az ÉN életemről van szó és ÉN fogom meghozni ezt a döntést, mert ha meghalnék is az ÉN életemről lenne szó. Segíteni akarok másokon azért, hogy helyrehozhassam a hibáimat és nekem ez a mód menne a legjobban. Csak gyakorolnom kell és tudok segíteni akár a Flash-nek is, de a rendőrségnek is szüksége van rám. NEM FOGOK ITT ÜLNI MÍG MÁSOK MEGHALNAK. Főleg, hogy tehetnék ellene valamit. Segíthetnék nekik. – A mondandóm végére, már könnycseppek díszítik a szemeimet, végül pedig beletúrok a hajamba és elfordítom a tekintetem. – A holnapi nap megpróbálok találni valami lakást és elköltözöm. – Nem bírok itt lenni tovább. Egyszerűen megfojt azzal, hogy mindent szabályozni akar az életemben.



it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
Central City
foglalkozás, hobbi :
rendőr
karakter arca :
Tom Felton
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



Bellslena & Julian



Bármennyire is úgy tűnhet Bellslena számára, mióta ismer, egyáltalán nem vagyok az a hatalmaskodó típus. Inkább magamnak valónak és önzőnek tart a közvélemény. Viszont amikor ő az életem része lett, valahogy eszembe juttatta a húgomat és úgy éreztem, segítenem kell rajta. Nem azért, mert bármi külső vagy jellembeli hasonlóság lenne bennük, egyszerűen azért, mert korban közel áll hozzá és metahuman. Persze neki sosem fejtettem ezt ki. Nem tudhatja, miért aggódom érte ennyire, miért akarom megakadályozni, hogy baja essen. Ő azt hiszi, tudja, ismeri ezt a világot, de fogalma sem lehet. És akkor most előáll ezzel... Jobban örültem volna, ha a bátyja a nyomdokaiba lép. Vagy csináljon bármi mást...
Remeg a kezem a visszafojtott indulattól, ahogy a jelentkezési lapra meredek. Miért? Honnan jutott az eszébe pont ez? És egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki el akarná felejteni ezt a dolgot. Egyre csak magyarázkodik, de alig jutnak el elködösült elmémhez a szavai. Tényleg próbálom visszafogni magam, de érzem, hogy elönt a düh.
- Dehogy tudod! Fogalmad sincs róla! A bátyád áldozata nem volt elég, Bellslena? - nem bírom visszafogni magam, végül kitörök. Nem vagyok épp kedves, de tényleg érte haragszom, nem ellene. Még ha ezzel nagyon bele is gyalogolhatok a lelkébe. Nem lenne szabad felemlegetnem, de nem bírom kontrollálni magamat. Mikor felfogom, mi is hagyta el a számat, idegesen elfordulok és a hajamba túrok. Bocsánatot kellene kérnem tőle, de nem megy. Pedig ezzel talán tényleg elvetettem a sulykot. Sokkal jobban, mint szabad lett volna.


©
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
◆ los angeles is my home ◇
foglalkozás, hobbi :
◆ unknown ◇
karakter arca :
◆ katherine mcnamara ◇
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


Tudom jól, hogy Julian mindig igyekezett engem megvédeni, de ha őszinte akarok lenni nem értem, hogy miért akar engem aranykalitkába zárni, mintha meg kellene védenie mindentől. Vannak dolgok az életben, amikkel egyedül kell szembe néznünk. Habár ez most egyáltalán nem erről szól. Egyszerűen csak követni akarom a megérzéseimet és azt szeretném csinálni, amit én akarok és nem pedig a testvérem álma volt. Mert ő kijárta előttem már a színészi pályát és azon csodálkozom, hogy nem próbálták meg beszervezni Warrick-ot, hogy átvegye a szerepeit, de az igazság az, hogy szerintem annyira maga alatt van, hogy senki nem tudná őt össze kaparni. Zane elvesztése a padlóra küldte, ahogyan engem is, de mégis Ő nem kíván velem foglalkozni. Pontosan ezért élek itt Julian nyakán, aki pontosan úgy viselkedik, mint Zane. Mint, aki mindentől meg akar óvni. Tudom jól, hogy még újdonság számomra a világ, de ez nem olyan, mintha belecsöppentem volna. Mintha mindig itt lettem volna, egyszerűen csak az egész olyan volt, mint egy hosszú álom, amiből most végre felébredtem, hogy megtegyem mindazt, amit szeretnék. De az, hogy a választásom pont az anti metahuman task force-ra esett nem hiszem, hogy megkönnyítené a helyzetemet, mert Julian sosem engedné, hogy veszélybe sodorjam magam. Ezt nagyon jól tudom.
Tudom jól, hogy előbb vagy utóbb ő maga is elveszi a papírt ezért nem is kívánok ellenkezni. Meg amúgy is felesleges titkolóznom, mert ha beadom a jelentkezésemet Ő is az elsők között lesz, akiket értesítenek. Hiszen tulajdonképpen Ő maga is ott dolgozik a rendőrségnél és mégis csak úgymond a metahuman-ek az ő asztala.
Látom rajta, hogy mennyire felhúzza magát az egészen. Sosem szerettem, hogy megmondják mit tegyek, vagy mit nem tehetek. Zane ezt már nagyon jól megtanulta. Sajnos túlságosan jól, mert pontosan emiatt vesztettem őt el. Csak meg akart menteni úgy, hogy közben feláldozta volna önmagát és a hírnevét, de én nem engedtem. Ha akkor képes voltam a sarkamra állni, akkor most is megtehetem. De mi van, akkor ha ezúttal Julian-t veszítem el? Azzal már nem hiszem, hogy képes lennék megbékélni, hiszen Ő volt az első, aki képes volt elfogadni engem. Ezért végül csak mély levegőt veszek és elszámolok fejben tízig, mielőtt bármit is mondanék. – Tudom jól, hogy mivel jár ez Julian. Jobban, mint gondolnád. És.. Én ezt szeretném csinálni. Te pedig nem védhetsz meg mindentől, mert vannak dolgok, amiknek meg kell történniük. Én ezt akarom csinálni és vagy a támogatásoddal vagy anélkül, de ezt fogom csinálni, vagy nem.. Még nem döntöttem el. De elég erősen gondolkozom rajta. – Nem akarok vele veszekedni, de szeretném, ha most az egyszer az én álláspontomat is megértene az ügyben. Mert nekem is vannak álmaim. Ebben a városban pedig ez lenne az, amivel leginkább segíteni tudnék az embereknek, hogy biztonságosabbá váljanak az utcáik.




it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
Central City
foglalkozás, hobbi :
rendőr
karakter arca :
Tom Felton
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



Bellslena & Julian



Bár érzelmileg mindig is nehézséget okozott közel engednem magamhoz az embereket, vagy hogy megkedveltessem magam velük, mások érzelmeinek érzékelésében mégis mindig is kifejezetten jó voltam. Ez nem annyira empátia, sokkal inkább megfigyelés kérdése, ahhoz pedig értek. Nyomozóként egyébként is fontos, hogy semmi, még a legkisebb részlet se kerülje el a figyelmemet. Ezért sem esik nehezemre már egy egyszerű mondatból rájönnöm, hogy valami nem stimmel Bellslenával. Valami miatt feszült és valamit nagyon igyekszik elkendőzni. Korábban emlékeim szerint nem tett ilyet, ez pedig még inkább gyanússá teszi a dolgot. Miről lehet szó?
Nem is kell sokáig keresgélnem, egy gyors pillantás elég és már észre is veszem a lapot a gyanús logóval. Illetve pont az benne a gyanús, hogy nagyon is jól tudom, miféle szervezethez tartozik. Valami olyasmi, amitől Bellslenának jobb lenne távol tartania magát. Sőt, még tudnia sem lenne szabad róla. A rendőrségen belül sem köztudott a létezésük. Mi dolga lehet neki velük?
Egy mozdulattal jelzem, hogy adja oda a papírt, ő azonban inkább eldugni igyekszik azt a könyvei alá, mintha ezzel elfeledtethetné velem azt, amit láttam. Pedig ha igaz lenne, amit mond és valóban semmiség lenne, nem rejtegetné ennyire előlem. Okos lány, ezt biztosan ő is belátja, csak a pillanatnyi idegesség miatt viselkedik ilyen egyértelműen ostobán.
- Add ide, kérlek - a hangom inkább parancsolónak hat, még a kérlelő szó ellenére is. Nem vagyok durva, de határozott, színtelen hangom akár dühösnek is hathat a füle számára. Bár talán már megszokta a legalábbis látszólagos érzelemmentességemet, mióta együtt élünk. Még egyszer kérem, a kezemet felé nyújtva, de ha nem adja át, nemes egyszerűséggel kihúzom a kupacból, azzal sem törődve, ha néhány másik papírt a földre sodrok. Mindez persze attól függ, mennyire ellenkezik. Fizikai erőszakot nem alkalmazok a szükségesnél nagyobb mértékben, meg soha nem ütném, de lefegyverzem, ha szükséges.
Amint sikerül megszereznem, hozzá is látok, hogy átfussam, miről is van szó. A dolog egyértelmű, feketén-fehéren ott állnak előttem a tények. Egy félig kitöltött jelentkezési lap.  Hallom közben magyarázkodó szavait, de alighanem a levegővételemből is sejtheti, hogy felidegesít, amit látok.
- Nem döntötted el... - lassan, kimérten ejtem ki a szavakat, de ez csak a vihar kitörése előtti csend mondhatni. Hát persze. Nyilván azért kezdte el kitölteni és dugdosta előlem, mert nem döntötte el... Ennyire hülyének néz? Biztos, hogy nem. Csak magyarázkodik. De ezen nincs mit magyarázni.
- Ezer és egy módja van annak, ha segíteni akarsz másokon. Menj önkéntesnek egy kórházba, szedj szemetet az utcákon, járj be egy idősek otthonába vagy árvaházba, vagy bármi! De ez... ez nem. Van fogalmad róla egyáltalán, hogy mibe kevered magad? - mikor beszélni kezdek, az elején még kimért, nyugodtabb a hangom, tényleg igyekszem megőrizni a higgadtságom, de a végére már kiabálok vele. Megértem és dicséretes, hogy igyekszik felépíteni az életét, a saját lábára állni. Más esetben még támogatnám is. Gyakorlatilag bármi másban. Kivéve ezt az egyet. Ő egy metahuman és nem akarom, hogy baja essen. Ennél veszélyesebbet el sem tudnék képzelni a számára. Bármikor a húgom sorsára juthatna. Ezt pedig nem engedhetem. Nem számít, ha egy hatalmaskodó pojácának is tart miatta és esetleg meggyűlöl, de akkor sem fogom hagyni, hogy kitegye magát ennek. Megígértem magamnak, hogy megvédem. Kerül, amibe kerül. Még akkor is, ha saját magától kell megvédenem.


©
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
◆ los angeles is my home ◇
foglalkozás, hobbi :
◆ unknown ◇
karakter arca :
◆ katherine mcnamara ◇
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


Azzal, hogy elrejtettem előle a papírt egyetlen egy dolgot szeretettem volna elkerülni. Egy teljesen felesleges veszekedést, ami habár minden igyekezetem ellenére van azaz érzésem, hogy hamarabb ki fog alakulni, mint az normál esetben történne. De bármennyire is igyekszem úgy tenni, mintha nem lenne mit rejtegetnem pontosan ez árul el engem. Vicces lenne, ha nem tűnne fel számára a tény, hogy rejtegetek valamit. Mert azért mégis egy nyomozóval élek együtt, aki pillanatok alatt ki tudja szagolni, ha valami nincs teljesen rendjén. Meg persze a terveimet sem tudom a béka feneke alá rejteni vele szemben, hiszen azért mégis csak arról van szó igazából, hogy jelentkezni akarok a rendőrség egyik szervezetéhez. Amiről előbb vagy utóbb tudomást szerezne ő maga is és azt hiszem jobb is, hogy ez a csata kettőnk között inkább itt a lakásában zajlik le, mintsem valami nyilvános helyen. Így is szinte mindig igyekszik úgy elrejteni, mint valami különleges gyémántot, amelynek létezéséről senkinek nem szabadna tudnia. Ezzel pedig engem kis híján kiakaszt a világból.
Látom, ahogy megakad a tekintete az asztalon és könnyedén kiszúrja az emblémát, de igyekszem úgy tenni, mintha ez egyáltalán nem jelentene semmit sem.
- Semmiség az egész, tényleg.. - Legyintek egyet és csak még inkább a többi papírjaim alá tuszkolom, hogy biztosan ne juthasson hozzá, de azt hiszem teljesen értelmetlen volt küszködnöm érte, mert hamarosan már a kezeiben is landol a papír és igaz, hogy ettől nem is látom az arckifejezését mégis tudom, érzem, hogy dühös rám.
- Kérlek ne legyél rám dühös.. Én elmondtam volna neked ezt az egészet, de mivel még nem döntöttem el, hogy mit kezdek az egésszel.. Egyszerűen csak segíteni akarok másokon. - Az utóbbi időben már lassan kezdem úgy érezni, hogy levegőt sem vehetek anélkül, hogy Ő engedélyt ne adna rá ez pedig roppantul frusztráló a számomra. A saját életemet akarom élni és most, hogy végre szabad vagyok a testvérem vasakaratától - bár milyen áron - nem tűröm, hogy még egy férfi a saját irányítása alá akarja vonni az életemet.


it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
Central City
foglalkozás, hobbi :
rendőr
karakter arca :
Tom Felton
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



Bellslena & Julian



Egy újabb szokásos nap. Kissé morcosan tartok hazafelé. Fárasztó volt a munka. Nem mintha bánnám. Sőt, pont így a jó. Legalább lefoglal. A munkán kívül mostanság túl sok minden úgysem érdekel. Legalábbis így volt ez nem is olyan sokkal ezelőttig. Hogy felelősséget vállaltam valakiért, segítettem neki, sőt még a lakásomat is megosztom vele már néhány hónapja. Bellslena Bennett. Én adtam neki nevet és személyiséget. Egy nemlétező személy volt ezelőtt. Egy metahuman. Pont ezért segítettem rajta. Akár a húgom is lehetne. Talán ezért is adtam neki az ó keresztnevét. Erről ő persze mit sem tudhat. Csak azt láthatja, hogy igyekszem felépíteni az életét, a személyiségét és vigyázni rá. A bulvár így is kikezdte, mikor elintézte a testvére temetését. Ettől én sem tudtam megvédeni. De minden mástól meg akarom. Ezért is szorgalmaztam, hogy kezdjen el tanulni, hogy idővel majd megállhasson a lábán. Bár fogalma sem volt, mihez akar kezdeni, a színi tanulmányokat is javasoltam neki. Végtére is a bátyja színész volt. Ha valamelyest átélheti a helyzetét, talán fel is tudja dolgozni. Kicsit irányítom jelenleg az életét, ami nekem is furcsa, hiszen eddig még egy macskám se volt, akire oda kellett volna figyelnem, de most úgy érzem, ezzel teszem a legjobbat.
Ahogy belépek az ajtón, már hallom is az üdvözlő szavakat. Még mindig furcsa, hogy vár valaki otthon. Évek óta, hogy a menyasszonyom felbontotta a jegyességünket, nem volt erre példa. Most azonban valami nem olyan, mint szokott. Egyből érzem a hanglejtésén. Rendőrnyomozó vagyok, megérzem az ilyet. Feszült. Ideges. Valami furcsa a viselkedésében. Mintha... rejtegetne valamit? Mint a vadászkutya, amelyik szagot fogott, kapom fel a fejem és nézek rá, teljesen figyelmen kívül hagyva a kérdését. Tekintetem végigfut az előtte lévő nyitott tankönyvön és egy alóla kilógó, CCPD emblémás lapon állapodik meg. Ismerős az a logó, túlzottan is.
- Az mi? - kérdezem kissé zordabban is, mint szeretném, de elszoktam már attól, hogy kedves, udvarias legyek valakivel. Kezemet felemelve a lapért nyúlok, várva, hogy odaadja nekem, de ha nem teszi, képes leszek el is venni azt tőle. Valahogy rosszat sejtek azzal az emblémával kapcsolatban.


©
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
◆ los angeles is my home ◇
foglalkozás, hobbi :
◆ unknown ◇
karakter arca :
◆ katherine mcnamara ◇
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


Tudom jól, hogy nagyon dühös lesz rám Julian, mert  az egész kis akciómmal sikeresen elintéztem mindazt, hogy ő még a végén bajba kerüljön. Mármint ő tusolta el az egész ügyet, ami miatt én kerültem volna bajba és azzal, hogy most egy papírt töltök ki, aminek segítségével csatlakozhatok az anti metahuman task force-hoz kétlem, hogy megtartanám a szavamat és igyekezném magam kivonni minden veszélyesből. De az igazság az, hogy a színészet a testvérem szenvedélye volt nem az enyém. Én nem akarom, hogy bármi közöm is legyen az egészhez. A saját utamat akarom járni ahhoz pedig arra van szükség, hogy ne engedjem, hogy bárki is befolyásolhasson. Ostoba ötlet? Nagy valószínűséggel igen. De, ha tehetek valamit másokért, akkor ez a legkevesebb, hogy bevállalom. Nem akarom, hogy miattam kerüljön bajba Julian, de inkább teszek valamit az emberekért, hogy megmentsem őket, mintsem ülök a fenekemen és megpróbálok belerázódni abba az életbe, amiben a testvérem mindig is élt. Még mindig hiányzik. Az pedig egy cseppet sem könnyít a dolgomon, hogy a bulvár megállás nélkül csámcsog rajtam, mint valami titokzatos barátnőn csak azért, mert mindent én intéztem a temetéssel. Egy üres koporsó. Ennyi járt neki. Mégis valamilyen szinten az üres koporsója reményt kellene adnia nekem, hogy még életben van. De nem akarom magam az álmok mezejére kergetni. Mert, ha abba kapaszkodom, hogy még élhet, akkor minél tovább igyekszem annál nagyobbat fogok koppanni a végén. Meg kell tanulnom uralkodni a gyászomon és tényleg úgy érzem, hogy ez segíthet.
Hallom, ahogy a zárban fordul a kulcs én pedig rögtön eldugom a lapot, amit eddig töltögettem - de véletlenül a tetején lévő CCPD embléma éppen észrevehetően kilóg - és igyekszem úgy tenni, mint aki minden figyelmét arra a tanulni valóra szenteli, ami nem is igazán érdekli. - Nehéz napod volt? - Kérdezem kicsit zavartan. Még mindig nehezemre esik a szőnyeg alá söpörnöm az érzéseimet, de idővel képes leszek rá. Ahogyan uralni mindazt, ami a tarsolyomban van. Ki gondolta volna, hogy még egy újdonsággal képes volt előrukkolni az a robbanás.. Elvesztetted a testvéred, most tessék egy képesség, amivel mindenkitől elvehetsz valamit, ami fontos a számukra. Remek, mondhatom.


it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
◆ los angeles is my home ◇
foglalkozás, hobbi :
◆ unknown ◇
karakter arca :
◆ katherine mcnamara ◇
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


Pár hónappal korábban..
Sponsored content
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Julian && Bellslena ✻ i have to tell you something
» Julian
» Bellslena Albert

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: különlegességek :: idõsíkok forgataga :: lezárt játékok-
Ugrás: