villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs
üdv itt
kedves vándor lélek
Ebben a pillanatban egy olyan szerepjátékos felületre léptél, mely kimondottan a DC univerzummal és annak karaktereivel foglalkozik.  Az elmúlt évek folyamán nem csak, hogy a képregények szerelmeseivel ismertették és szerettették meg az újabbnál újabb szuperhősöket, avagy azok gonosztevőit, hanem egyenest elhozták mindannyiunkhoz az otthonunkba azzal, hogy a képernyőre vetítették az adaptációikat. oldalunk alapjául veszi a flash, arrow, supergirl és a legends of tomorrow sorozatokat, amelyek mondhatni egymásból virágoztak ki, hiszen a kezdetekkor még számunkra is csak az első kettő jelentette az alapforrást. emellett a filmes világot is igyekszünk a sorozattal összeolvasztani még akkor is, ha jelen álláspont szerint két különböző univerzumban helyezkednek el. akkor se félj, ha a képregény vonalát követnéd szívesebben, hiszen mindenre megadatik a lehetőség, ha egyszer csatlakozol a családias kis csapatunkhoz. multiuniverzumunk rengeteg dolog megvalósítására kínál számodra lehetőséget, akár más sorozatokból merített ötletmorzsa is megvalósítható ezáltal. ám, ha átlagos emberi életbe bújnál ki nagy rajongással és odaadással követi a városok szuperhőseit vagy akár gonoszait, akkor bizony itt a helyed! csatlakozz hozzánk egy képregénybeli szereplővel, valakinek a hőn áhítatot keresettjével, vagy esetleg egy teljesen saját karakterrel. egy biztos, mi várunk rád!
OLDAL ALAPÍTÁSA:
2015. MÁRCIUS 01.
jelentkezz be
a karatkered már hiányol
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
❖ Elfelejtettem a jelszavam!
üzenj bátran
ígérjük nem falunk fel
erre járunk
ki van itt?
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot

Caitlin Snow, Claire Adams, Lois Lane, Thea Queen

A legtöbb felhasználó (72 fő) Vas. Ápr. 30, 2017 9:05 pm-kor volt itt.
új üzenetek
irományaink gyűjteménye
avatar foglaló
Bruce Wayne
pötyögte
Today at 10:51 am
Munkaügyi Központ
Bruce Wayne
pötyögte
Today at 10:51 am
Elkészültem a karakterlapommal!
Bruce Wayne
pötyögte
Yesterday at 4:42 pm
Megfigyelõ
Felicity Smoak
pötyögte
Pént. Okt. 20, 2017 6:46 pm
Central City - Leonard Snart & Mick Rory
Mick Rory
pötyögte
Pént. Okt. 20, 2017 1:51 pm
Tetõ
Nayeli Marlowe
pötyögte
Csüt. Okt. 19, 2017 9:45 pm
Dommiel
Dommiel
pötyögte
Csüt. Okt. 19, 2017 8:19 pm
Starbucks
Phoebe Adams
pötyögte
Szer. Okt. 18, 2017 10:27 pm
az oscaraink
legjobbaklegjobbjai
• A nyár noi canon karaktere •
black siren
laurel lance

• A nyár férfi canon karaktere •
leonard snart
captain cold

• A nyár noi saját karakterei •
heily hellfire
little kryptonian

• A nyár férfi saját karaktere •
sean weston
the experimenter

• A nyár elotörténete •
claire adams
big sister

• A nyár keresett karaktere •
astrid faye rhodes
broken one

• A nyár párja •
sean weston
gwen summers

Share|
wyatt davidson
eme téma címe
it's where my demons hide

avatar
❖ Krypton ❖
dc universe
tartózkodási hely :
❖ national city ❖
foglalkozás, hobbi :
❖ saving my own ass ❖
karakter arca :
❖ lizzie olsen ❖
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


wyatt davidson

PLAY BY

Tom Hiddleston
COME TO ME MAKE ME HAPPY
SZABAD/FOGLALT
Kora: 35
Csoport: Villain
Milyen kapcsolatban állsz vele? Te vagy az életem megkeserítője.
Város: National City
Foglalkozás: Gyógyszertesztelő cég vezetője
Szexualitás: Szabadon választható
Képesség kifejtése röviden Szabadon választható

Sosem értettem, hogy mégis miért kerültem abban a pillanatban a kínzóasztalok kellős közepére, amikor megérkeztem a bolygóra. Hogy miért volt olyan fontos mindenki számára az, hogy mégis ki is vagyok én. Azt hiszem nem Superman volt az egyetlen, aki az árnyékba meghúzódva élte az életét itt a földön, hiszen téged mindig is lenyűgözött az emberi faj és mindaz, amit képviselnek, hogy egyszerűen késztetést éreztél annak érdekében, hogy vezesd őket. Hiszen a saját bolygódon szinte észre sem vettek, figyelmet sem tulajdonítottak a létezésednek és ezzel kegyetlenül borsot törtek az orrod alá. A bolygód történelmét úgy kívánod fenntartani, hogy te voltál a hős megmentő, aki próbált mindenkit megmenteni, de végül te lettél az egyedüli túlélője a katasztrófának, amit önmagad kreáltál annak érdekében, hogy uralkodhass a világod felett. De milyen uralkodás az, ahol nincsenek alattvalók? A földet választottad ki célpontul és, habár Superman-re nem teheted rá a mancsodat úgy gondoltad, hogy én pont megfelelő leszek a szerepre, hiszen velem megtapasztalhatod Superman gyengeségeit. De rájöttél, hogy valamiben különbözöm tőle, hogy egy különleges erőm van és egyfolytában növekszik benned a paranoia, hogy valahol a szuper ruhája alatt Superman is rejteget valamit. Most pedig, hogy kicsúsztam az elmebeteg alkalmazottaid kezei közül fogalmad nincs, hogy mihez kezdj vagy velem, vagy Superman-nel. Vajon levadászol mielőtt betegesen világuralomra törsz, vagy inkább figyelmen kívül hagyod a létezésem és megpróbálod egyedül meghódítani a világot? Bár tudod.. Ha képes lennél magad mellé állítani.. Talán nagyobb esélyed lenne.

// play by nagyon szeretném, ha megmaradna a név azonban teljesen alkuképes. kicsit zavarosan építettem fel a karaktert, de igyekeztem megalapozni a tetteit, de ezek ugye eltérhetnek a leírtaktól csak a lényeg igazából az, hogy miatta kínoztak meg nap, mint nap tudósok stb.. Ha valamilyen kérdés merülne fel benned, akkor nyugodtan írj nekem üzenetet nyitott vagyok mindenféle ötletre! csak gyere hamar.  


1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Davidson család

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: karakteralkotás :: karakterbörze :: keresett karakterek-
Ugrás: