Rendezvényterem
VILLAINS HAVE A VISION FOR THE WORLD. HEROES DON'T, THEIR ONLY GOAL IS TO STOP THE VILLAINS FROM REACHING THEIRS.


üdvözlünk téged
vándor lélek

Jelenleg éppen egy a DC világával foglalkozó szerepjátékos oldalon nézelődsz. Az utóbbi évek DC termése az új és sikeres sorozataival, a közelmúltban mozikba került és az előre beharangozott filmjeivel lehetővé tette, hogy nem csak a képregények rajongói, de az izgalmakkal és szuperhősökkel teli műsorok szerelmesei is közelebb kerülhessenek ehhez a világhoz, híres és kevésbé ismert karaktereihez. Ha csak egyet is ismersz vagy kedvelsz a mostanában futó Arrow, The Flash, Supergirl vagy Legends of Tomorrow sorozatok közül, ha szívesen csöppennél bele Superman, Batman és a Justice League világába, ha van bátorságod találkozni a Suicide Squad tagjaival, ha kipróbálnád magad a hősök, az áldozatok, vagy éppen a gonosztevők között, különleges képességekkel, vagy anélkül, közöttünk a helyed. Válassz egyet a rengeteg szabad canon karakter közül, nézz szét a keresettek között, vagy hozz saját karaktert! Mi várunk rád!

Az oldal alapítása:
2015. március 01.

oldalunk videója
nézd meg bátran

Belépés
karakterem neve:
jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
csicseregj valamit
üzenj bátran




erre barangolók
Ki van itt?

Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot







utolsó bejegyzések
Üzenetek
Today at 12:50 am
Yesterday at 11:44 pm
Yesterday at 9:14 pm
Yesterday at 5:34 pm
Szer. Feb. 22, 2017 10:21 pm
Szer. Feb. 22, 2017 9:23 pm

a változás szele
kalandunk

Ősrobbanásként köszöntött be a változás National, Star, Central City, Gotham és Metropolis városaiba. De az igazság az, hogy valami alapjaiban változott meg a világban – minden világ és minden univerzum eltorzult a valóságtól. Portálok nyíltak meg a semmiből, és szippantottak magukba embereket, hogy az ismeretlenbe rántsa őket, vagy éppenséggel hánytak ki magukból olyan személyeket, akik nem a saját világukba tartoznak. És a múlt… a múlt is változott. Nem érted, hogy mi ez az érzés, valahol ott a lényed mélyén – aki voltál, az kezd elhalványulni, eltűnni… számos emlékképeddel együtt. Tudod, hogy ki voltál valaha, de már nem érzed azt, hogy többé valóságos lenne, olyan mindössze, mint valami őrült álom, amely arra figyelmeztet, hogy ne veszítsd el önmagad, ne felejtsd el azt, aki valaha voltál. De késő, mert az idősíkok összemosódtak, és már semmi sem az, aminek látszik. És senki sem az, aki egykoron volt.


legtöbbet író userek
gyorsíróink

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
az ősz oscarai
legjobbjaink

• Az ősz női canon karaktere •
caitlin snow
killer frost

• Az ősz férfi canon karaktere •
bruce wayne
batman

• Az ősz saját karaktere •
zara tepes
the vamp

• Az ősz keresett karaktere •
gwendolyn summers
the double agent

• Az ősz előtörténete •
alex danvers
agent danvers

• Az ősz párja •
dommiel dragomir
june moone


Share| .

Rendezvényterem



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Poszt témája: Rendezvényterem •• Vas. Nov. 20, 2016 5:17 pm ••

*****
✻ hozzászólások :
39
✻ tartózkodási hely :
gotham
✻ karakter arca :
ben affleck
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Rendezvényterem •• Vas. Nov. 20, 2016 5:19 pm ••


Az irodám ablaka előtt állok, mikor befut az üzenet: „a vendégei várják”. Nem rajongtam különösebben az ilyen estékért, de szükség volt rájuk a vállalat érdekében. Nem is magával az eseménnyel szemben voltak aggályaim, sokkal inkább a vendégekkel. Én magam is azon szerencsések közé tartozom, akik úgyszólván beleszületettek a jólétbe, de soha nem kényelmesedtem bele. Bruce Wayne igyekeztem legális módon segíteni a várost, ezen törekvéseimet pedig kisebb-nagyobb sikerek jellemezték az évek során. Az átlag gothami polgár számára én is csak egy szerencsés, gazdag fehér vagyok, aki hírből sem ismeri a tisztességes munkát. Nem hibáztatom őket ezért.
Az irodámból kilépve a rendezvényterem felé indulok, ahol már elkezdődött a parti. A biztonságiaknak biccentek, mikor elhaladok mellettük és még utoljára megigazítom a nyakkendőmet, mielőtt belépnék a terembe.
A pontos vendégszámra nem emlékszem, de elég sokan eljöttek, sok ismerős arcot vélek felfedezni már a belépésem pillanatában is. A partit nem én szerveztem meg, az anyagiakról gondoskodtam, de az érdemi részt nyilvánvalóan hozzáértő emberek csinálták, akik ebből élnek. Meglehetősen jól, mint kiderült. A Metropolis-i események után számítok arra, hogy sok kérdést fogok kapni az ottani helyzettel kapcsolatban. Segítek a városnak az újjáépítésben, ahogy az elhunytak családját és a sérülteket is támogatja a vállalat. Az ottani események nem csak a metropolis-i lakosságra voltak hatással.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az est kvázi házigazdájaként a színpadra szólítanak rövid felkonferálás után. Bőven van tapasztalatom már ebben, megköszönöm mindenkinek, hogy eljöttek, megemlékeztem a metropolis-i eseményekről és biztosítok mindenkit arról, hogy a Wayne vállalat irányelvei nem változtak. Minden ilyen beszéd egy sablon szerint zajlik, az éppen aktuális helyzet alapján. Megkapom a tapsot, kézfogásokat váltok a vendégekkel, néhányukkal rövid beszélgetésbe elegyedem. A témák persze adottak. Üzleti kapcsolatok, ötletek, metropolis, a gothami helyzet és a többi. Az üzleti felajánlásokat udvariasan elhárítom, amit persze nem vesznek jó néven, de ez már nem az én dolgom. Nem válogathatom meg a vendégeimet. Vannak, akiket kedvelek, jó emberek és a befolyásukat valóban jó célra használják, de eljöttek olyanok is, akiknek semmi sem fontosabb, mint a saját vagyonuk.
Sikerül elszakadnom végre a vendégektől, immár nem velem, hanem egymással kezdenek el társalogni, míg én vándormadár módjára ingázom a teremben. A mellettem elhaladó pincér kezében lévő tálcáról leemelek egy pezsgős poharat, immár nem egyedül állok meg végül a terem sarkában, ahonnét nagyjából látok mindent. Akikkel az utcán nem harcolhatok, azokat itt találom. Reméltem, hogy eljönnek majd.
✻ hozzászólások :
39
✻ tartózkodási hely :
gotham
✻ karakter arca :
ben affleck
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Rendezvényterem •• Csüt. Dec. 01, 2016 9:22 pm ••


Bruce & Selina



My heart just burst like a glass balloon,
I let it fly too high & shattered too soon.



Belülről az alsó ajkam puha húsába harapok. Nem igazán fűlik hozzá a fogam, hogy odaadjam a középkorú nőnek – aki valószínűleg előző életében egy SS tiszt volt – az önéletrajzomat, mert szükségem van erre a munkára, hovatovább kell nekem ez a meló. Maradjunk annyiban, hogy a tolvajlás csak addig kifizetődő, amíg az ember pénzt lop, vagy pénzé teszi azt, amit lopott. És az a nagy probléma velem, hogy sok esetben olyan holmikat lopok el, amik nekem tetszenek, így nem szívesen válok meg a zsákmányomtól. Az pedig, hogy a lakásnak aligha nevezhető cipős dobozomban van egy csomó-csomó ékszer, nem tesz gazdaggá. Ettől függetlenül nem kevésbé tölt el bizsergetően jó érzéssel a tudat, hogy ott vannak, az enyémek.
Kelletlenül, vontatott mozdulattal nyitom ki a táskámat, és úgy teszek, mintha az önéletrajzomat keresném, holott pontosan tudom, hogy melyik rekeszben van a karcsú irat halom. Ez egy jó munkalehetőség volna számomra. Ugyan este lesz esedékes, de kellően jó fizetéssel jár, valamint eléggé elit körökben tudnék mozogni. És mind tudjuk, hogy az elit emberek szeretik megcsillogtatni a drága, valódi ékszereiket az ilyen estélyeken.
Átnyújtom a CV-t az őskövületnek, amit az asszony jó alaposan meg is néz, szinte mustrálja a képemet, hasonlítgat engem magamhoz, olvasgatja az adataimat, majd a tanulmányaimnak szenteli a figyelmet és végül az előző munkahelyeimre siklik pillantása.
- Nincs felszolgáló-, vagy vendéglátói végzettsége, Ms. Kyle – közli a nyilvánvaló tényt. Én pedig legszívesebben megvonnám a vállamat. Ugyan már, mi lehet olyan nehéz ebben a szakmában...? Don’t fuckin’ kiddin’ me.
- Hát... – köszörülöm meg a torkomat. – Nincs – erősítem meg a feltevésében, mintha nem lenne kellően egyértelmű. – De meg tudnám csinálni, és nagyon elégedett lenne velem – hízelgek, de nem úgy tűnik, hogy ez érdekli az SS tisztet. – Százötven százalékosan teljesítenék, nem csalódna bennem – fokozom, és pillogok a nőszemélyre. – Kérem! – a szemeit forgatja.
- Nem szívesen – morogja, az önéletrajzomat az elejére lapozva. – Nem festene rólam jó képet, ha kiderülne, hogy egy dilettáns nőnek adok egy olyan munkakört, amit végzett szakembernek kellene ellátnia – leveszi a szemüvegét, és maga elé fekteti, miközben a papírt visszaadja nekem. – De sürgősen szükségem van még emberekre, ez nem titok – hatásszünet. – Kap egy esélyt, Ms. Kyle, de, ha mégis csalódnom kell önben, garantálom, hogy azt megkeserüli – szám mosolyra rándul, ahogy bólintok, de ez a vigyor inkább kárörvendő, hiszen kettőnk közül nyilvánvalóan nem fogok én megbánni bármit is.
Az estély a Wayne Towerben zajlik. A rendezvényterem már be van rendezve, mire a helyszínre érek, ahol eligazításban részesül a felbérelt személyzet, aztán egy igazán rövid, szinte lélegzetételnyi idő múlva elkezdenek szállingózni az első vendégek. A tágas, fényárban úszó helyiség lassan megtelik, mintegy húsmasszaként hömpölygő embertömeggel, és a drága parfümjeik keserédes zamatával, vegyületük élesen robban orromban. A beszélgetések bábeli zűrzavarrá minősülnek, nevetgélés hangjai hangzanak fel olykor.
Jobb tenyeremen ezüst tálcát hordozok, karcsú poharakkal, melyek aranyszínű, gyöngyöző, édeskés illatú pezsgővel teltek. Miközben kecses, elnyújtott léptekkel keringek a vendégek, és más alkalmazottak erdejében, tekintetemmel az értékes ékszereket fürkészem, és listát írok a vágyott tárgyakról a fejemben. Rajtam semmi különös, vagy szemkápráztató sincs. Öltözékem egyszerű: fekete nadrág, fehér ing, fekete blézer. A hajamat összefogtam, arcomon szolid, természetes smink. Csak egy dolgozó nő vagyok a tömegből.
Annyira elkalandoznak gondolataim, hogy nekimegyek egy férfinek. A macskákéhoz hasonló, kiváló egyensúlyérzékemnek köszönhetően egyetlen pohár dől el csupán a tálcán, annak tartalma is csak a férfi cipőjén köt ki, és nem az ingjén, a nyakkendőjén, a zakóján vagy a nadrágján. Hálásnak kellene lennie nekem.
- Bocsánat – nézek a hím egyed férfi szemébe, és ebben a minutumban felismerem vonásaiban és mimikáiban az est házigazdáját. – Mr. Wayne – dorombolom. – Egy pohár pezsgőt? Ezúttal nem a cipője inná meg a levét – villantok a férfire egy ezer wattos mosolyt.


Words: 597 ▲ Music: The wrong damn girl in the wrong damn room ▲ Notes: With love ♥
✻ hozzászólások :
41
✻ tartózkodási hely :
▲ Gotham City
✻ foglalkozás, hobbi :
▲ Feline Fatale - burglar, thief
✻ karakter arca :
▲ Mila Kunis
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Rendezvényterem •• Szomb. Dec. 03, 2016 1:56 pm ••


A nevem miatt mindig is fent kellett tartanom egyfajta látszatott. Gyerekként nem igazán éreztem át az örökségem, a nevem súlyát. Alfred volt az, aki megértette ezt velem, aki ráébresztett arra, hogy mitől lesz valaki Wayne. Fogalmam sincs, hogy mit gondolnának rólam a szüleim, ha élnének. Mennyire értenének egyet azzal, amit csinálok, vagy épp mennyire elleneznék azt. Megesküdtem a sírjuk előtt, hogy minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy ezt a várost jobbá tegyem. Nem hagyom kárba vészni a munkájukat, nem hagyom, hogy a haláluk teljesen értelmetlen legyen. Éppen ezért, megteszem, amit tudok, mint Bruce Wayne. Azonban vannak határaim, nem lehet mindent pénzzel és kapcsolatokkal elintézni. Mivel a média igen nagy figyelmet fordít rám, csakis legális úton működhet a cég, de ha nem is így volna, nem tennék másként. A Wayne nevet semmiképpen nem szeretném bemocskolni. Ami azonban törvényes úton nem elérhető, arra ott van a denevérruha. A világot kényszeríteni kell arra, hogy változzon, az erőszak szolgálhat jó célt is.
Elkalandoznak a gondolataim, miközben a vendégeket figyelem. Rengeteg információt tárolok minden emberről a teremben szinte. Gothami vagyok, a bizalom olyan dolog, aminek a létezése itt nem bizonyított. Éppen ezért nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy ne legyek felkészült. Szövetséges, ellenség, legyen akármi valaki, minden fellelhető információt összegyűjtök róla, hogy felhasználjam, ha szükséges. Az est ugyan jótékony célból jött létre, de nem ez az egyetlen oka. Egy meghívót ide, senki nem utasít el, túl erős a késztetés. Azokat, akiket Batman az utcáról nem érhet el közvetlenül, Bruce Wayne igen, az ilyen rendezvények által.
Kiszakítanak a gondolataimból, mikor nekem jönnek, és bár reflexszerűen húzódom arrébb, a lábam ott hagyom, így pillanatokkal később kelletlenül húzom el a számat, mielőtt a nőre pillantanék, aki épp elnézést kér.
-Semmi gond, nem ez az első eset. – szolid mosollyal pillantottam a nőre, majd a kezében lévő tálcára. – Köszönöm… -  bólintottam, majd leemeltem egy poharat a tálcáról. - … de ragaszkodom hozzá, hogy Ön is velem igyon! Megmentett attól, hogy át kelljen megint öltöznöm, Ms…  a nevét nem tudtam, de reméltem, hogy kisegít majd. A tálcán bőven volt még pohár, az, hogy mindössze egy borult ki, közel hihetetlen teljesítmény. – Nem hinném, hogy láttam volna már. Esetleg új? – barátságosan mosolyogtam rá, miközben elkértem tőle a tálcát és a mellettünk lévő asztalra tettem. – A kiváló egyensúlyérzékére! – nyújtottam felé a poharat, majd koccintásra emeltem az enyémet. – Igyon nyugodtan, ma Ön is a vendégem. Ha megenged egy jó tanácsot, kerülje el Mr. Mercer-t, a kora ellenére meglehetősen fiatalosan közelíti meg a hölgyeket, az újságírók pedig szeretik, ha nevet és arcot is adhatnak a cikkükhöz. – Mr. Mercer egyike azoknak a korrupt iparmágnásoknak, akiket figyelemmel kísérek a mai napon. Hatvanhat éves, többször is elvált már, kivétel nélkül a húsz-harminc éves korosztály vonzza, a magánéletét a címlapokon éli. Nem mindenki képes elfogadni, hogy megöregedett.
✻ hozzászólások :
39
✻ tartózkodási hely :
gotham
✻ karakter arca :
ben affleck
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Rendezvényterem •• Szomb. Dec. 10, 2016 10:04 pm ••


Bruce & Selina



My heart just burst like a glass balloon,
I let it fly too high & shattered too soon.



Tudtam, hogy hova fogok jönni, ahogy azzal is tisztában voltam, hogy alapvetően nem illek ide, mint az a bizonyos plusz egy fő, mint meghívott vendég. Még az alkalomhoz illő ruhám sincs, for fuck’s sake! Mert itt bizony tényleg csak a felső tízezerből vannak jelen emberek, vagy olyanok, akiknek fizettek azért, hogy itt legyenek, mintegy díszpinty képében.
Én még akkor is csak nagyon ritkán fordultam meg ilyen eseményeken, amikor Shrecknek dolgoztam. Azokban az esetekben is csak futólag – egy otthon-, vagy az irodában felejtett beszédet hoztam el, egy másik nyakkendőt, ha a kísérő hölgyemény mégsem a megbeszélt színű ruhában jelent meg, vagy ezekhez nagyon hasonló okok és indokok miatt. Csak jöttem, és mentem. Az egyetlen feltétel az volt, hogy mindenképpen tegyek úgy, mintha amúgy nem is léteznék, vagy legalábbis maradjak láthatatlan, de ettől függetlenül ne farmerben és blúzban jelenjek meg, hanem az alkalomhoz méltón legalább egy kisestélyiben, vagy koktélruhában. Aztán, ha Shreck megkapta, amit akart, nekem el kellett takarodnom a helyszínről. Ilyen egyszerű volt ez.
Most megint dolgozni jöttem egy ilyen nívós eseményre, de ezúttal senki sem fog elküldeni engem. Legfeljebb majd csak hajnalban, amikor már minden vendég lelépett. Addig pedig tökéletesen kell végeznem a dolgomat, különben nem fogom megkapni az engem megillető pénzt – ezt mondta az SS tiszt, én meg elhiszem neki, hiszen nem olyan nőnek tűnik, aki szeret viccelődni, sőt, szerintem egyáltalán nem is szokott viccelni és mókázni.
Egyelőre azonban tényleg nem akarok feltűnést kelteni, ahogyan egykoron Shreck oldalán sem akartam. Most azonban célja van e viselkedésnek: kínos volna, ha még időnek előtte észrevenné valaki, hogy eltűnt az új nyakékje, vagy a kedvenc karkötője, amik, of course, egytől-egyig, külön-külön is több százezreket érnek, ha nem milliókat. Majd akkor lendülök akcióba, ha már senki sem fog feszengeni – mert, hát, hiába is tagadják, az első fél-egy óra mindig feszült izgalommal teli -, és, ha már mindenkiben lesz némi alkohol, valamint, ha az este már a vége felé közeleg.
Addig is, rendes lányhoz nőhöz méltón, lelkiismeretesen végezve a munkámat, keringek a vendégek között, bájvigyort erőltetve a képemre. Ha őszinte akarok lenni – márpedig miért ne akarnék? -, nehezemre esik jó képet vágni ezekhez-, ezeknek a gazdag, beképzelt seggfejeknek ficsúroknak. Megvetem az összeset, kivétel nélkül. És nem azért, mert féltékeny vagyok rájuk, a pénzükre, a státuszukra. Dehogy! Nem vagyok ilyen kicsinyes, de nem vagyok álszent sem: milliókat fektethetnének bele abba, hogy a várost, amiben elvileg ők is élnek, támogassák, felújítsák, megújítsák, reformálják és átformálják, de a többség, a döntő többség, magasról tesz a városra. Csak az önző, önös érdekeiket tartják szem előtt.
Vigyorom csak akkor fagy le az arcomról, amikor a férfinek ütközök, és a poharak csilingelve koccannak egymásnak, majd az egyik az ezüst tálcára borul, tartalma pedig nem csak a márványra löttyen, hanem drága, minőségi bőrcipőre is.
- Uhm. Ígérem, részemről nem lesz második eset sem – húzom el számat, és idegesen elmosolyodom. Tudom, hogy fel kellene ajánlanom, hogy kifizetem a cipő tisztítását, vagy, hogy kifizetem az árát, de, bassza meg, nincs annyi pénzem. Gyanítom, a lakásom sem ér annyit, mint Bruce Wayne egy pár cipője... más kérdés persze, hogy mindaz, ami a lakásban van, egy icipicivel, de csak egy egészen parányival többet ér, mint a lábbeli, de nem szeretnék megválni a csecsebecséimtől, and I’m not even sorry.
– Sajnálom, de én nem fogyaszthatok alkoholt ma este, Mr. Wayne – ingatom meg a fejemet, finoman visszautasítva a férfit. – Ma este dolgozok itt, és éppen önnek dolgozok – dorombolom, halovány mosolyra görbítve ajkaimat. – Áh! – legyintek szabad kezemmel. – Csak Selina. Selina Kyle, örvendek, Mr. Wayne – mosolygok, persze eléggé nyilvánvaló, hogy a férfi sem különb a többitől. Éppen ezért ugyanazt az őszintének tűnő, ezer wattos mosolyt kapja. With love.
- Vadonatúj – biccentek határozottan. – Még csillogok is – szarkazmustól csöpögő hangon, keserédesen nevetve mutatok végig magamon, és a lehető legegyszerűbb ruhán, ami nőn fellelhető ma.
Figyelem, ahogy elveszi tőlem a poharakat és a tálcát, majd hagyom, hogy a kezembe nyomja a poharat, hovatovább még koccintok is vele!
Aztán körbenézek, amíg beszél, és azt veszem észre, hogy tucatnyian bámulnak ránk. Többnyire nők. Elvégre egy nyomi csóri pincérnő elegyedett beszélgetésbe a Play Boyjal, és nem ők. Velem koccintott, és velem pezsgőzne, nem velük. Ez akár egy jó este is lehetne...
A következő pillanatban pedig azt veszem észre, hogy a munkaadó SS tisztet keresem brandy színű lélektükreimmel, de nem lelem.
- A nő, aki felvett – köszörülöm meg a torkomat -, meg fog ölni engem ezért, Mr. Wayne, és, ami még rosszabb, valószínűleg ki is fog rúgniúgy, hogy a lábam sem éri a földet. Halkan nevetek, majd mosolyogva emelem ajkaimhoz a karcsú kristálypoharat és végül mégis belekortyolok a gyöngyöző italba. Egyetlen korty. Se több, se kevesebb.
- Köszönöm, megfogadom – és máris keresni kezdem a férfit az óriási teremben. – Ott is van – bökök állammal az idős férfi irányába, aki két, fiatal nővel pózol éppen, és jóízűnek tűnően beszélget. – Azt hiszem, nem kellek én már oda. Elvégre... mindhármuknál van már pezsgő – hanyag eleganciával vonom meg a vállamat, és csacska macska módjára mosolyodok el. Persze, nyilvánvalóan nem ez az igazi oka annak, hogy nem szeretnék a hölgykoszorúba tartozni.
- Elég sok ember eljött, Mr. Wayne. Mi célt szolgál az estély? – csak nem poénból vannak itt ezek az emberek, mert nincs jobb dolguk szombat este, nem igaz?


Words: 857 ▲ Music: The wrong damn girl in the wrong damn room ▲ Notes: With love ♥
✻ hozzászólások :
41
✻ tartózkodási hely :
▲ Gotham City
✻ foglalkozás, hobbi :
▲ Feline Fatale - burglar, thief
✻ karakter arca :
▲ Mila Kunis
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Rendezvényterem •• Csüt. Dec. 15, 2016 4:59 pm ••


Az újságírók egy kevese is mindig hivatalos az ilyen eseményekre. Azok, akik a legjobbak, és akiken a legjobban áll az estélyi. Egy férfinak könnyebb a közelébe férkőzni, mint egy nőnek, ezt ki is használják mindig. Nem hivatalos információk után kutatnak, mondatfoszlányokat csípnek el egy-egy beszélgetésből, vagy addig bájolognak, míg maga a kiszemelt nem kezd el beszélni. A munkájukat végzik, ezért nem lehet őket hibáztatni, azonban Bruce Wayne-ként én is gyakran a célkeresztjükbe kerülök, amit figyelmen kívül hagyni és tolerálni is igen nehéz alkalomadtán. Van egy határ, amit előszeretettel lépnek át, ilyenkor pedig kénytelen vagyok felszólítani őket, hogy távozzanak. Remélhetőleg most nem így lesz, még a hasznomra is lehetnek.
-Ha ön mondja.  bólintottam a szavaira. Nem mintha kicsit is izgatna, hogy a cipőm már nem makulátlanul tiszta. A fényűzést és a látszatot is mindig csak azért generáltam, hogy elrejtse a valóságot. Az ember azt hiszi el, amit lát. Bruce Wayne-re soha senki nem gyanakodna, hogy az éjszakáit nem otthon tölti.
-Hívjon nyugodtan Bruce-nak, Selina. – pillantottam mosolyogva a nőre. Ha már megengedte, hogy tegezzem, illetlenség lenne hagyni, hogy továbbra is a Mr. megszólítást használja. – Ha gondolja, kirúghatom és az este végén kifizetem önt. De nem hinném, hogy erre szükség lenne. Ez csak egy ital. – és mivel lényegében nekem dolgozik, megihat velem egy italt, ha erre kérem. A munkája miatt aligha kell aggódnia, a munkaadója elvégre én vagyok.
-Másoknak méregdrága ruhák és ékszerek kellenek, hogy csillogjanak. – mosolyogtam rá. Egyesek sokkal többet költöttek a kinézetükre itt, mint mások. Egyetlen estéről van szó, de mivel valamilyen szinten nyilvános eseményről van szó, ahová korlátozottan ugyan, de a sajtó is bejutott, adni kell a látszatra. Ennek a vendégkörnek, a vagyonosoknak a látszat mindennél fontosabb, hiszen lényegében csak ez van nekik.
Nem figyelem, hogy ki néz, vagy ki nem néz minket, a magam részéről már egész kiskoromban hozzászoktam ahhoz, hogy az emberek figyelnek. Én vagyok Bruce Wayne, a nevem miatt mindig is a figyelem középpontjában álltam, és igyekeztem a magamról másokban megalkotott képemet nem lerombolni. Így hát, alkalomadtán – ami gyakrabban volt, mint szerettem volna – valamilyen okból kifolyólag helyet kaptam az újságokban.
-Áh, igen, Mrs. Andrews. Kissé szigorú asszony, de a munkáját jól végzi. Ne aggódjon miatta. Én alkalmazom Önt, nem Mrs. Andrews. – biztosítottam Selinát. Persze, ha ennyire visszaakar menni dolgozni, nem fogom benne megakadályozni, de én a helyében nem tenném. És nem csak a csodás társaságom miatt.
-Azért csak vigyázzon. – mosolyogtam jót, miközben magamban egész jót derültem a válaszán. – Mr. Mercer habár idős, a szemei meghazudtolják a korát. – legalábbis, ha hölgyekről van szó. Természetesen senki előtt sem titok az, hogy miként lehet sikeres. Sajnos igaz, hogy pénzzel szinte bármit megszerezhetsz. Nem áltatom magam, ha nem lenne jelentős vagyonom, minden bizonnyal én is szegényebb lennék jó pár remek éjszakával.
-Elsősorban adományt gyűjtünk, amit a Metropolis-i események károsultjainak juttattunk el. – sablon válasz, de ez esetben még igaz is. Ezekből a pénzekből gyakran tesznek zsebre a házigazdák, én nem tervezem, van elég pénzem így is, sokkal nagyobb szüksége van erre az összegre a károsult embereknek és családjaiknak. – Közben kapcsolatokat építünk ki, ismerkedünk. – én inkább megfigyelésnek nevezném. Jobb szeretem tudni, hogy kikkel van dolgom, ehhez pedig a legegyszerűbb az, ha természetes körülményeik között figyelem őket. Az utcán követve csak azt tudnám merre mennek. Így azt is, kivel mit beszélnek. – Sajnos a szándék, hogy az ember jót tegyen, kevés, hogy meg is tegye. – mondtam, mielőtt ittam volna a poharamból.
-Na és Ön, Selina? Hogyhogy nincs jobb dolga szombaton, mint vagyonos sznobok közt keringeni? – Mrs. Andrews-zal mindig előre közlöm, mikor tartok partikat, így előre tud szólni a pincéreknek, szakácsoknak, ők pedig eldönthetik, hogy a szombat estéjüket szeretnék-e végig dolgozni. A plusz az plusz pénz, de a többség jobban szeret pihenni ilyenkor.
✻ hozzászólások :
39
✻ tartózkodási hely :
gotham
✻ karakter arca :
ben affleck
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Rendezvényterem •• Pént. Dec. 23, 2016 9:47 pm ••


Bruce & Selina



My heart just burst like a glass balloon,
I let it fly too high & shattered too soon.



Talán kényelmetlenül kellene éreznem magamat a Wayne Tower ragyogó, fényes rendezvénytermében, ennek ellenére teljes lelki békével keringek a nem kevésbé csillogó vendégek között. Éppen leszarom őket, csak úgy teszek, mintha egy icipicit is érdekelnének, elvégre ma este ez a dolgom, értük kellene élnem. Haha! Persze. Na, még mit nem...!
E közben mégis megfigyelem őket, leginkább a fizimiskájukat, és legfőképpen azt, hogy miféle ékszereket viselnek. Nem kerüli el azonban az sem a figyelmemet, hogy micsoda óriási, grandiózus, teátrális szemfényvesztés is ez az egész valójában. Mint egy patetikus komédia. Nem kell ismernem ezeket az embereket ahhoz, hogy tudjam, hogy milyenek, és határozottan és biztosan ki merem jelenteni, hogy nem olyanok, mint, amilyennek mutatják magukat. Hiába a mosoly, hiába a kellemes csevej, hiába a dicséret – én hallom, hogy mit suttognak, ha a beszélgetőpartner, az ismerős, vagy a barát elfordul, és odébb áll.
A sajtó emberei is itt legyeskednek, szinte folyamatosan egy-egy gyors kattanással záródnak a rekeszek, és villannak a vakuk, ezzel mintegy adva a gazdag csőcselék alá a lovat. A férfiak folyamatosan befeszülnek, és kihúzzák magukat, na, nem, mintha ez egyeseken segítene; az unottakon, a kényelmeseken. A nők dobálják a hajukat, behúzzák a hasukat, és kitolják a mellüket.
- Becsületszavamra – már, persze, ha lenne olyanom, de most tételezzük fel, hogy van, hogy rendelkezek becsülettel. Szavaimat megpecsételve x-et rajzolok ujjammal a mellkasomra, éppen oda, ahol a szívem dobog. Mondjuk egészen pozitív csalódás ért, már, ami Mr. Wayne-t illeti, hiszen arra számítottam, hogy majd élből leordítja a hajamat a fejemről. Ezt néztem volna ki belőle.
Jobbra biccentett fejjel, sanda mosollyal az arcomon, méregetem a férfi szép, markáns arcát a csillárok édes, ragyogó fényében, miközben beszél. Aztán jóízűen, csilingelve nevetek.
- Tudja, Bruce – szólítom a keresztnevén, ha már, úgymond, megállapodtunk abban, hogy tegezni fogjuk egymást az est végéig -, nem gondoltam volna önről – mosolyogva villantom íriszeimet a férfire. – Azt gondoltam, hogy ön éppen olyan beképzeltkis szar alak -, ezt persze nem mondhatom ki, csak gondolok rá -, és elitistafasz – nyilvánvalóan ezt sem mondom ki, haha! -, mint itt sokan mások. Úgy tűnik, hogy tévedtem – legalábbis, egészen boldoggá tenne, ha tévedtem volna vele kapcsolatban, azok alapján, amiket hallani, vagy olvasni lehet róla, vagy látni, a kép alapján, amit felmutat.
Természetesen nem fog félrevezetni, és még koránt sem nyűgözött le ennyivel, ez nekem édes kevés, de kezdetnek megteszi. Különben is... mindenki úgy ismeri, mint a gothami Play Boy, tehát nem kizárt, hogy a kedvességével és a közvetlenségével csak a bugyimba szeretne bejutni.
Nem bízok meg benne.
- Rendben, meggyőzött. De azért ne rúgjon ki. Szeretnék megdolgozni a jussomért – és ennél igazabb mondat aligha hagyhatta volna el az ajkaimat. Már csak azért is, mert civilben sem szeretem, ha az ölembe hullik a lóvé, Catwomanről pedig, azt hiszem, beszélnem sem kell. Ugyanakkor eléggé nehéz lenne megkopasztani a gazdag gothamieket, ha most kirúgna, mert a szavaiból azt vettem ki, hogy maradnom kellene, vagy illene. Úgy pedig eléggé nehezen lophatnék el ezt-azt, ha azt figyelnék, hogy ugyan pincér ruhában feszítek, mégsem dolgozok. Shit happens.
- Oh – lesütöm a pilláimat, és csak... oh. – Nos, azért vannak itt olyan ruhaköltemények, hogy... wowez igen, Selina, rohadtul intellektuális társalgó vagy – zavartan harapok egy pillanatra az ajkamba, és a tömeg felé fordulok, mintha a ruhákat nézegetném, de láttam már az összeset, és igazság szerint sokkal inkább az ékszerek vonzanak, semmint a rohadt rongyok.
És ekkor veszem észre, hogy figyelnek engem. Hah! Dehogy engem néznek! Bruce Wayne-t nézik, leginkább, és legfeljebb azért villantanak rám a nők metsző, gyilkos pillantást, mert az vagyok, aki, ami, és, amiért az est házigazdája, a Play Boy velem társalog – nem pedig közülük valakivel. Effektíve egy senkivel. Amikor a nő csordára nézek, el kell fojtanom egy bájosan metsző, kárörvendő mosolyt, vagy egy vicsort egyaránt. Semlegesnek kell maradnom, nem szabad feltűnést keltenem, ha nem akarok a későbbiekben, a döntő pillanatokban, a figyelem középpontjába kerülni.
- Mrs. Andrews, pontosan – bólintok, visszafordulva a férfi irányába. – Eléggé vaskalapos asszony, de gondolom, pont ezért alkalmazta. Biztosra veszem, hogy nagyszerű vezető, és ragyogó szervező, aki tökéletesen egyben tudja tartani a dolgokat – és ez sem hazugság, tényleg ezt gondolom az idősödő asszonyról, még akkor is, ha ez nem tette a szememben szimpatikussá. Nem szeretem a szabályokat, és a szabályszerető embereket.
- Oh, azt mindjárt gondoltam, hogy az úriember szeme, akár a sasé – Bruce éppen csak azt nem sejti, hogy az a madár sincs nagyobb biztonságban a cicustól, mint itt bármelyik másik díszpinty. Különben is, az emlegetett Mr. Mercer szeme sem olyan jó, hogy kiszúrja, ha a méregdrága Rolex valahogyan... nem is tudom, talán... leesik a csuklójáról. Hopszi. I won’t even sorry.
- Ez igazán nagyvonalú gesztus a részéről, Bruce – mosolyodok el, mintha el is hinném, és belekortyolok a pezsgőbe. A pénz egy kisebb-nagyobb része úgy sem fog célt érni, hacsak az a cél nem a Play Boy széfje. - Hm. Nos, akkor legyen ön a példa, és tegyen valamit. Valami hasznosat, valami jót ezzel a várossal. Igazán nagy szükség volna valamiféle pozitív változásra – hanyagul rándítom meg a vállamat, mintha engem nem érintene, csupán érdekelne ez a változás. Habár tenni érte így sem, úgy sem tudok. Lopott pénzt mégsem adhatok oda ilyen-olyan alapítványoknak, nem igaz? Saját vagyonom pedig nincs, éppen annyi, amennyiből megélek.
- SOS-ben ugrottam be valaki helyett, aki visszalépett. Elviekben itt sem lehetnék, legalábbis nem ebben a pozícióban. De, amennyiben látványtervekre, vagy promóra van szüksége, esetleg kiadna egy könyvet, forduljon hozzám bizalommal – utalok arra, hogy mindenféle grafikai, szerkesztői feladatokra szakosodtam. – Különben sem lenne jobb dolgomactually, akár lehetne is, hiszen mindig ki tudok találni valamit, amivel feldobhatom az estéimet, így, vagy úgy, de ez az estély remek alkalom lesz arra, hogy megkopasszam az elitet, miközben még pénzt is keresek. Lucky me!


Words: 934 ▲ Music: The wrong damn girl in the wrong damn room ▲ Notes: With love ♥
✻ hozzászólások :
41
✻ tartózkodási hely :
▲ Gotham City
✻ foglalkozás, hobbi :
▲ Feline Fatale - burglar, thief
✻ karakter arca :
▲ Mila Kunis
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Rendezvényterem •• Csüt. Dec. 29, 2016 5:12 pm ••


Gyerekként lettem a Wayne Vállalat tulajdonosa, így hát igen fiatalon meg kellett jelennem az ehhez hasonló eseményeken. A legkevésbé sem akartam, de kénytelen voltam. Már akkor sem vonzott az, amit láttam. A sok gazdag, képmutató ember, akik részvétüket fejezték ki, holott minden bizonnyal örültek a szüleim halálának, már, ha ismerték egyáltalán őket. Fiatalon rájöttem arra, hogy azért visel az ember maszkot, mert az védi őt. Így hát, tükör előtt kezdtem el gyakorolni a mosolyt, a beszédet, mindent, amivel a sok elkényelmesedett gazdagot szórakoztathattam. Az idők azonban változtak, már én sem az a gyermek vagyok, ők azonban még mindig ugyanazok az elkényelmesedett, mások kárán nyerészkedő férgek, akik voltak.
Csak mosolyogva bólintok. Biztosan van itt olyan ember, aki a helyemben már a biztonságiakkal próbálná meg kidobatni őt. Igaz, a cipő valóban drága volt, de van bőven cipőm, ez pedig… csak pezsgő. Abból is van még bőven. Nem tagadom, soha nem éltem szegénységben, hozzászoktam egy bizonyos életszínvonalhoz, azonban nem kényelmesedtem bele, nem oly módon használtam fel a vagyonomat és a befolyásomat, ahogy más vagyonos emberek, családok tették azt. Nem hinném, hogy Gotham-ben lenne még egy milliárdos, aki éjszakánként denevérruhában járja a várost. A vagyonom nem én vagyok, habár a külvilág számára ez minden bizonnyal nem így van.
A szavait hallva mosolyra görbült a szám, ahogy sorolta a jelzőket. Beképzelt, elitista…   -Ennél biztosan cifrább szavakat is tudott volna használni, köszönöm! – bólintottam hálásan, habár… ha ki is mondja, nem sértett volna vele vérig. – Ne higgyen el mindent, amit az újságokban írnak. Tudom, hogy az én számból nevetségesen hangzik, de… nem csak egy szalagcím vagyok. A legtöbb dolog nem igaz. – ez valójában hazugság. Bruce Wayne ugyanis egy szalagcím, egy álca, egy… illúzió, amiben mindenki megtalálja azt, amit akar. Egyesek kedvelik, mások utálják, megint mások irigyek. Ez így van rendjén, amíg senki nem akar mögé látni, és megelégednek azzal, ami előttük van, jó is így.
-Most ön lepett meg engem. Azt hittem él a lehetőséggel és hazamegy. Esetleg egy kevésbé elitista partit keres. – mosolyogtam rá. Csak annyira vagyok otthon a gothami éjszakai életben, amennyire azt Bruce Wayne személye megköveteli. Tekintve, hogy egy Play Boy-t látnak bennem, muszáj erre rá is játszanom. Ez azonban ritka, az estéimet mással töltöm, így hát egyszerűbb, ha saját partit rendezek az ilyen alkalmakkor. Fura, de a saját partimon nem szokott engem senki sem keresni, így hát nyugodtan távozhatok, hogy sokkal fontosabb dolgokat tegyek.
-Csak mert kamerák is vannak.  – ha nem lennének, nem öltöztek volna így ki. Ezeknek az embereknek a többsége minden ilyen lehetőséget megragad, hogy mutogassa, reklámozza magát. Soha nem értettem igazán meg azt, hogy ez egyeseknek miért jó. Talán pont azért, amiért egyes bűnözők is imádják, ha írnak róluk. Nem is különböznek olyan sokban, csak a vagyonuk tér el, ha innen nézzük.
-Nos, hozzáértő embereket muszáj alkalmaznom, ha azt szeretném, hogy minden a tervek szerint alakuljon.  – a terv pedig az, hogy egy gondtalan estét tölthessenek itt el a vendégek, miközben kitöltik a csekkeket is. Az már csak a hab a tortán, hogy közben figyelemmel kísérhetem azokat, akik áskálódni jöttek el.
-A magam módján igyekszem.  – ez pedig nem hazugság. Habár, Bruce Wayne szájából aligha hangozhat komolyan. – De nem én vagyok a hős, akire ennek a városnak szüksége van.  – mosolyogtam rá egy vállrántás kíséretében. Bruce Wayne soha nem lehet az, más céllal kreáltam meg. Batman pedig nem hős. Soha nem láttam magam annak. Soha nem volt célom azzá válni. Azért tehetem, amit tehetek, mert nem vagyok az.
-”Egy milliárdos élete”, írta Bruce Wayne. Szinte látom, ahogy az emberek sorban állnak érte.  – a hangom persze csöpög a szarkazmustól. – Észben fogom tartani. – bólintottam hálásan a felajánlkozásra. Szerintem azonban mindketten tudjuk, hogy ez nem lesz így. Szép hölgy, de … sok szép hölggyel volt dolgom, mégsem emlékszem rájuk. Az ilyen ügyeket amúgy sem én intézem közvetlen. Erre megvannak az embereim, belém kevés művészeti érzés szorult. – Ezt nehezen hiszem. – fiatal nő, Gotham-ben, nem hinném, hogy ne tudná feltalálni magát és valami szórakozási lehetőséget találni.
Vetettem egy pillantást a vendégek közé, és ekkor nekem is megakadt a tekintetem pár hölgyön, aki igen rosszalló pillantással méregette a mellettem álló Selinát. Néhány kamera is kettőnk irányába fordult. – Esetleg, körbe vezethetem? Ezen a szinten van még pár látványos terem. – mosolyogtam a nőre, majd, ha beleegyezett elindultam a folyosóra vezető ajtó felé. Amennyiben nem, nos… én is kitudok találni valamit.  
✻ hozzászólások :
39
✻ tartózkodási hely :
gotham
✻ karakter arca :
ben affleck
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Rendezvényterem •• Szomb. Jan. 14, 2017 2:45 pm ••


Bruce & Selina



My heart just burst like a glass balloon,
I let it fly too high & shattered too soon.



Nem tehetek róla, de akarva, akaratlanul elképzelem a kölyökképű, kis Bruce Wayne-t egy ehhez nagyon-nagyon hasonló eseményen. Eleinte talán még csak valamelyik hosszú lépcsőn gubbasztva, két rács között átnézve figyelte az estélyek történéseit, vagy a hatalmas, kétszárnyú ajtó apró résén lesett be a helyiségekbe. Aztán a szülei oldalán vett részt ezeken az eseményeken. Van egy olyan érzésem, hogy a gyerek-, avagy ifjú Bruce úrfi nem követte az apját árnyékként, e helyett azzal szórakoztatta magát, amivel tudta a sok besavanyodott, beképzelt tahó között. Egyetlen gyerek sem születik fapofának, nem igaz? Dehogynem!
Aztán Mr. és Mrs. Wayne meghaltak, Bruce pedig teljesen egyedül maradt. A meggyilkolásuktól, a gyilkosságtól, az elárvult Bruce Wayne-től volt hangos a sajtó. Bár, akkoriban még nemigen értettem meg, hogy mindezek a dolgok, és fogalmak mit is jelentenek egészen pontosan, de tudtam, hogy semmi jót. Gotham gyászruhába öltözött. Én pedig, akárhányszor is jutott eszembe a gyalázatos módon elkövetett rablógyilkosság, egy-egy tévéadásnak vagy cikknek, esetleg az utca embereinek pletykája nyomán, sajnáltam a fiút.
A férfi, és én, mi egy cipőben járunk. Illetve... egészen pontosan, jártunk. Már nem, hiszen fényévnyi különbség van közte és köztem. Elvégre, hahó, baszki! Ez Bruce Wayne estélye, én pedig csupán egy pincérnő vagyok itt, se több, se kevesebb.
A férfi első blikkre nem tűnt ennyire... emberinek. Mindenki ismeri a nevét, az arcát, de még a hangját is, hiszen számtalanszor lehet hallani, ilyen-olyan eseményeken, vagy azok felvételeiről a tévében, esetleg a rádióban. Igazság szerint nem is akartam kontaktusba kerülni vele az este folyamán, és távol akartam tartani magamat tőle. Elvégre, úgy vonzza a figyelmet, mint egy jól megvilágított, ragyogó, óriási gyémánt, vagy diszkó gömb; villanykörte módjára szippantja magához az embereket – főleg a sajtó munkatársait, és a hölgyeket -, mintha azok éji bogarak vagy rovarok volnának. Nekem pedig pont erre a figyelemre nincs szükségem – aminek máris a részese lettem, akaratomon kívül! -, hiszen az én sikerem kulcsa az, hogy láthatatlanul dolgozom, az árnyak leple alatt, észrevétlenül; a sötétség a világommá vált. A férfi fénye azonban engem is reflektorszerű kereszttűzbe von – máris akadnak irigyeim, holott én csak dolgozok itt, ma este, nem pedig készülök behálózni a play boyt, mint, ahogyan azt más, pénzéhes szukák hölgyek tennék. Mondanám, hogy engem sem érdekel a férfi pénze, de akkor hazudnék, habár, személy szerint, nincs ínyemre beházasodni a Wayne családba azért, hogy egy nagyobb összeg lé üsse a markomat mancsomat. Nekem elég csak szimplán kirabolnom az úriembert, és a kedves, egybegyűlt vendégeket.
- Oh – fújom ki a levegőt. – Elnézést, hogy megsértettem a vulgáris kifejezésekkel, de, öhm... bóknak szántam – vagy olyasminek. Persze, a hölgyek nem bókolnak. Legalábbis nem így. A Wayne Towerben egy nő sem így akarná levenni Bruce-t a lábáról. Én pedig nem is akarom levenni a lábáról, haha! – Kezdek egyre kevésbé hinni az újságoknak – sanda félmosolyra görbül ajkam szeglete. – Tényleg sajnálom – és TÉNYLEG komolyan gondolom, amit mondok, a bocsánatkérés is valódi gesztus. Ellenben nem bízok meg benne, és nem hiszek el mindent, amit mond, csak úgy, csak azért, mert ő mondja, csak azért, mert így mondja. Az ösztöneim azt súgják, hogy igazat mond, de olybá tűnik, hogy még van itt valahol bennem, a lelkemben, a régi, naiv Selina Kyle-ból is, ami arra sarkall, hogy mindent megkérdőjelezzek. Nem hiszek el mindent, amit olvasok, vagy hallok róla, de az ellenkezőjét-, vagyis azt, amit közölt az imént, sem tudhatom biztosra.
Nyaú, Bruce Wayne, te nagyobb rejtély, talány, és talán kérdőjel vagy, mint, amilyennek gondoltalak...!
- Szeretek meglepetést okozni, és garantálom, hogy még számtalan másikat is tartogatok, Bruce – dorombolom, kétes mosolyra vonva ajkaimat. – Mint említettem, SOS-ben ugrottam be, egy másik pincér helyett, hogy meglegyen a létszám. Nem hagynám cserben Mrs. Andrewst – csak akkor, ha majd megszereztem a már korábban kinézett ékszereket, karórákat, pénzkötegeket, szignózott csekkeket, és egyéb csecsebecséket. Sorry for being such a bitch.
- Nem zavarnak a kamerák – közlöm a tényt. Nem, mert ilyen jó vagyok. És egyben ilyen rossz, haha! Gyalázatosan rossz dolgokat teszek, és roppantul ragyogóan csinálom. That’s the Catwoman-effect, bitch! – Vagy ez talán finom célzás volt ön részéről arra, hogy tiplizzek, nehogy osztoznunk kelljen a holnapi szalagcímen? – ez teljes mértékben vicc. És ezt Bruce is tudja. Látja az arcomon, a vonásaimon, a mimikáimon, a szemeimben, és hallja a hangomban is. Legalábbis, remélem. Azt hiszem, ma már mondtam neki épp elég sértő dolgot úgy is, hogy moderáltam és disztingváltam magamat, és mindannak, ami a fejemben járt, megközelítőleg csak a felét mondtam ki. I’m a good girl.
- Megértem. Gáz lenne, ha valaki belerondítana ebbe a kellemes estélybe – még akkor is, ha nekem nem feltétlenül kellemes. Elviselem, maradjunk ennyiben.
- Hanem kicsoda az a hős, Bruce? – a kérdés jogos, én pedig rohadtul kíváncsi vagyok a válaszra. Nyilvánvalóan mindketten Batsyre gondolunk. Én legalábbis rá gondolok, de én gyakran gondolok Batmanre. Sokat jár a fejemben a Bőregér, és a mi, kis két személyes játékunk, a gyakori date-night-ok, egymás őrületbe kergetése, az az adrenalin löket, amivel mindegyes találkozásunk alkalmával telítődik a testem és az elmém egyaránt. Még az is lehet, hogy inkább mégis csak felfordulást kellene keltenem, hogy Batsy is jöjjön bulizni a partira. Eléggé vérszegény a hangulat, ha nem találtam volna magamnak egy intellektuális, szórakoztató – és félreismert! – beszélgetőpartnert, akkor valószínűleg csak unatkoznék. Batsy, és én, mi ketten tutira feldobnánk ezt a besavanyodott társaságot! Ahw, so romantic, haha!
- Aztán naphosszat dedikálhatná a könyveit, lévén csak még híresebb lenne – vigyorogva figyelmeztetem.
Ígéretére bólintok, habár tudom, hogy a mi kapcsolatunk meg fog szakadni az estély végeztével. Illetve akkor, ha majd magamtól lépek meg, amikor már elegendő ékszert loptam magamnak. Lényeg a lényeg: ő itt marad, én pedig a távozás mezejére lépek. Gyanítom, nem lesz több találkozásom vele, nem lesz második estély és nem lesz borító tervezgetés sem, édes kettesben. Full más körökben mozgunk, ha esetleg nem ő ad partit, akkor valaki más, és meghívja, de engem nem hívnak meg ilyen jellegű eseményekre.
Követem Bruce pillantását a vendégek közé, és megpillantom a kamerák lencséit is. Tényleg osztozni fogunk a holnapi napilap szalagcímén, és az a vicc, hogy ez nem vicc. Azonban vissza kell fognom magamat, hogy ne vonjam ragadozómosolyra ajkaimat, és ne integessek bele a kamerába.
- És mit gondolnak majd a vendégei...? – engem nem érdekel, de gyanítom, rá rossz fényt fog vetni, hogy egy pincérnővel látták távozni a saját bulijáról. Nem beszélve a sajtóról. Nem beszélve arról, hogy nekem itt még dolgom van ma este. – Hogy csak így magukra hagyja őket... – fűzöm hozzá, de végül a kíváncsiságom felülkerekedik a józan észen. Különben is, vissza fogunk jönni ide, elvégre még csak alig fél órája tart az estély, és Bruce még csak beszédet sem mondott, ahogyan más sem, pedig feltételezem, hogy egy ilyen volumenű eseményen az ilyesmi szokás.
- Kíváncsivá tett, Bruce – dorombolom, immár a folyosón, miközben kaján örömmel konstatálom, hogy megfosztottam egy nőt a gyémántokkal kirakott, fehérarany karkötőjétől, és egy férfit a Rolex karórájától kifelé jövet, melyeket a helyiség elhagyása előtt felhúzott blézerem titkos, rejtett zsebébe süllyesztettem. Számtalan ilyen, civil ruhám van, és soha nem kaptak el, mert e zsebek láthatatlanok, és ruhán keresztül sem lehet érezni a lopott apróságok domborulatait. A saját kezem munkája, büszke vagyok rá, és úgy vélem, szabadalmaztatnom kellene. – Miféle látványos termekre gondolt? Talán vannak titkos csapóajtók is, mint a filmekben? – nevetek, hiszen maga a feltételezés is nevetséges. Nem tűnik ilyen kreatívnak az úriember.
Aztán nagy levegőt veszek, és vigyorom mosollyá szelídül, mikor menet közben a férfire nézek.
- Mondja, hogy képes erre? – összevont szemöldökkel, de még mindig mosolyogva, fejemet ingatva teszem fel a kérdést. – Mármint, ezekkel a hólyagokkal vegyülni... és jó képet vágni mindenhez, amit mondanak. Ön is tudja, és én is tudom, hogy mennyi kétszínű, beképzelt fasz és picsa rohangál odabent. És, ha igaz, amit mondott az imént, hogy nem szabadna elhinni mindent, amit önről írnak a lapok, akkor miért pazarolja rájuk az idejét, az életét? – nyilván, ezek olyan kérdések, amiket én azért nem tudok megválaszolni, mert nem ezekbe a körökbe születtem, és nem ezekben a körökben mozgok. De érdekel Bruce válasza.
- Elnézést, hogy ilyen indiszkrét dolgokat kérdezek – kapok észbe, nevetgélve, hogy talán túlságosan messzire mentem.


Words: 1 313 ▲ Music: The wrong damn girl in the wrong damn room ▲ Notes: With love ♥
✻ hozzászólások :
41
✻ tartózkodási hely :
▲ Gotham City
✻ foglalkozás, hobbi :
▲ Feline Fatale - burglar, thief
✻ karakter arca :
▲ Mila Kunis
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Rendezvényterem •• Pént. Jan. 20, 2017 4:27 pm ••


Nem érdekeltem senkit, amíg árva nem lettem. Gyerekként sem vágytam a nyilvánosságra, bár tudtam, előbb-utóbb muszáj lesz tudnom kezelni. Azt nem, hogy ilyen hamar. Ha újságírók keresték a szüleimet, soha nem volt szó rólam, köszöntek nekem, majd el is felejtettek. Hálás voltam a szüleimnek azért, hogy nem próbáltak a kamerák kereszttüzében hozzá edzeni ehhez. Azonban, miután meghaltak, egykettőre tőlem volt hangos minden médium. A szegény milliárdos fiú, aki elvesztette a szüleit. Persze, ahogy lenni szokott, ez is megosztotta az embereket. A ”szegény” jelző egyébként is igen kontrasztos a ”milliárdos”-sal szemben, márpedig minden hír igyekezett ezt kiemelni.
Előbb kellett megtanulnom azon dolgokat, amiket a szüleim csak később akartak megtanítani. Nagy segítségemre volt Alfred, mint most is. Egyfajta apa-figura szerepet töltött be az életemben, amire kimondva-kimondatlanul, de szükségem volt. Nem támogatta soha azon tervemet, hogy önbíráskodásba kezdek, de nem is gátolt benne, sőt mi több, segített és segít mind a mai napig. A szüleim halála mindig is árnyékot vetett az életemre. Ahogy felnőttem, úgy foglalkoztak ezzel az árnyékkal egyre kevesebbet. Nem látni, csak én érzem. Persze, a megítélésem is változott, ebben nagyban hozzájárul az is, ahogy mindezt igyekeztem manipulálni. Mostanra milliárdos Play Boy lettem, elhagyták a ”megárvult” szót, szerencsére. Hiába, előbb-utóbb minden szalagcím kimerül.
-Biztosíthatom, hogy akként is vettem. – bólintottam a szavaira mosolyogva. Soha nem vettem magamra ezt, akár komolyan mondta valaki, akár nem. Az igazság az, hogy soha nem éreztem magam jól a tömegben. Az emberek… megbízhatatlanok. Szeretek mindenkiről tudni mindent, épp elég kellemetlen meglepetés ért már, hogy minden továbbit elakarjak kerülni.
-Ez a kivételes lojalitás. Tapasztalataim szerint, ha valakinek ilyen lehetőség adatik, addig fut, amíg bírja a lába. – elvicceltem persze, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy Mrs. Andrews valóban egy igen… szigorú hölgy volt. Nem én vettem fel, már a szüleim idejében is itt dolgozott, én pedig akkor, és azután sem kezdtem tömeges leépítésekbe. A válság persze megérintett engem is, ahogy mindenki mást is, de igyekeztem és igyekszem mind a mai napig úgy eljárni, hogy minél kevesebb ember munkája bánja azt.
-Jobban veszik, ha hölgyet látnak az oldalamon. – féloldalas mosoly kúszott az arcomra. A helyzetem kifigurázása soha nem volt ellenemre. Bruce Wayne már rég nem az a maszk, amit szívesen hordok. A drága partik, a folytonos színjáték, az ember előbb-utóbb ebbe belefárad. Nem találtam ebben soha meg magamat. Jobban tudok azonosulni azzal, amit éjszakánként csinálok. Alfred szerint ez a gond, és igaza van, de én ezt az áldozatot vagyok kész meghozni a városomért.
A szavait hallva csak bólintottam. Habár az estélybe már így is belerondítottak, de ezzel számoltam. Sok olyan embert hívtam el, akiről tudom, hogy kétes üzleteket bonyolít Gotham-ben, vagy Gotham-en át. Jobb ismerni az ellenségeid arcát, még akkor is, ha szmokingot viselnek és igyekeznek különbnek mutatni magukat.
-Mondja meg maga! – adtam át a válasz lehetőségét a kérdésére. Ezzel még csak nem is hazudtam. Soha nem tartottam magam hősnek. Ahogy a közvélemény sem tart annak. Gotham lakosai lényegében ugyanazt látják bennem, amit azokban, akik ellen harcolok. Legalábbis a többségük biztosan. Ez nem könnyíti meg a helyzetemet, de nem ítélem el őket miatta.
-A vendégeim…? – pillantottam körbe kissé értetlenkedve majd mosolyra húztam a számat. – Úgy látom, jól megvannak nélkülem. – mindenki beszélt, nevetett. Senki nem keresett engem, senki nem jött ide hozzám, hogy beszélhessen velem. Az későbbre marad majd. Jelen pillanatban a házigazda senkit nem érdekelt.
-Sajnos csalódást kell, hogy okozzak. A szüleim nem gondoltak erre. – ez persze nem igaz. Habár ők nem, én igen. A Wayne Tower-ben jó pár olyan helység van, amit csak az találhat meg, aki tudja, hogy hol keresse. Ilyen ember pedig igen kevés van, nemhogy itt, de az egész Földön.
A kérdését hallva kíváncsian nézek rá, azonban mikor elkezdi kifejteni, a pillantásom végig a célunkra szegeződik. A kérdései nem voltak ostobaságok, azonban egyszerű volt megválaszolni azt, hogy miért nem érti mindezt. Nem az ő hibája, csupán csak… balszerencséje. Vagy inkább szerencséje. – Nemcsak a szüleim nevét örököltem meg, de a barátaikat is. Az igaz, és kevésbé igazakat is, többek között. – az ide tartozó unszimpatikus illetőkkel pedig csak ilyen alkalmakkor találkozom. Ezt kibírom. Nem sértek meg senkit, az üzleti kapcsolat megmarad, akárcsak a látszat barátság. – Az életem, és azt, hogy mivel töltöm, meghatározza a származásom.  Ennek eleget kell tennem, akár tetszik, akár nem. – persze, erre a legtöbb ember azt mondaná: „ennyi pénzért elviselhető”. Nos, időnként ez vitatható.
- Itt szeretett édesanyám a legtöbbet időzni. – mosolyodtam el, ahogy beléptünk a terembe. A családom által beszerzett műkincsek voltak kiállítva. Festmények és egyéb drága, antik tárgyak. – Imádta a művészetet. Sokat mesélt nekem festőkről, írókról…. – emlékszem is azokra a történetekre. A termet nem véletlen neveztem el róla. Egyeseknek nem tetszett az ötlet, de nem mertek ellenkezni. – Meglepődne, milyen beleéléssel lehet minderről beszélni. – húztam mosolyra a számat. A taníttatásom miatt kijelenthetem, hogy igencsak művelt vagyok, de soha nem érdekelt annyira a művészet. Legalábbis nem úgy, ahogy édesanyámat.
✻ hozzászólások :
39
✻ tartózkodási hely :
gotham
✻ karakter arca :
ben affleck
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: Rendezvényterem •• ••

Sponsored content
live like legends

Rendezvényterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Városaink :: Gotham City :: Wayne Tower-