The Adventures of Batman & ̶R̶o̶b̶i̶n̶ Harley
VILLAINS HAVE A VISION FOR THE WORLD. HEROES DON'T, THEIR ONLY GOAL IS TO STOP THE VILLAINS FROM REACHING THEIRS.


üdvözlünk téged
vándor lélek

Jelenleg éppen egy a DC világával foglalkozó szerepjátékos oldalon nézelődsz. Az utóbbi évek DC termése az új és sikeres sorozataival, a közelmúltban mozikba került és az előre beharangozott filmjeivel lehetővé tette, hogy nem csak a képregények rajongói, de az izgalmakkal és szuperhősökkel teli műsorok szerelmesei is közelebb kerülhessenek ehhez a világhoz, híres és kevésbé ismert karaktereihez. Ha csak egyet is ismersz vagy kedvelsz a mostanában futó Arrow, The Flash, Supergirl vagy Legends of Tomorrow sorozatok közül, ha szívesen csöppennél bele Superman, Batman és a Justice League világába, ha van bátorságod találkozni a Suicide Squad tagjaival, ha kipróbálnád magad a hősök, az áldozatok, vagy éppen a gonosztevők között, különleges képességekkel, vagy anélkül, közöttünk a helyed. Válassz egyet a rengeteg szabad canon karakter közül, nézz szét a keresettek között, vagy hozz saját karaktert! Mi várunk rád!

Az oldal alapítása:
2015. március 01.

oldalunk videója
nézd meg bátran

Belépés
karakterem neve:
jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
csicseregj valamit
üzenj bátran




erre barangolók
Ki van itt?

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

nincsen






utolsó bejegyzések
Üzenetek
Yesterday at 11:53 pm
Yesterday at 10:43 pm
Yesterday at 12:50 am
Csüt. Feb. 23, 2017 9:14 pm
Csüt. Feb. 23, 2017 7:42 pm

a változás szele
kalandunk

Ősrobbanásként köszöntött be a változás National, Star, Central City, Gotham és Metropolis városaiba. De az igazság az, hogy valami alapjaiban változott meg a világban – minden világ és minden univerzum eltorzult a valóságtól. Portálok nyíltak meg a semmiből, és szippantottak magukba embereket, hogy az ismeretlenbe rántsa őket, vagy éppenséggel hánytak ki magukból olyan személyeket, akik nem a saját világukba tartoznak. És a múlt… a múlt is változott. Nem érted, hogy mi ez az érzés, valahol ott a lényed mélyén – aki voltál, az kezd elhalványulni, eltűnni… számos emlékképeddel együtt. Tudod, hogy ki voltál valaha, de már nem érzed azt, hogy többé valóságos lenne, olyan mindössze, mint valami őrült álom, amely arra figyelmeztet, hogy ne veszítsd el önmagad, ne felejtsd el azt, aki valaha voltál. De késő, mert az idősíkok összemosódtak, és már semmi sem az, aminek látszik. És senki sem az, aki egykoron volt.


legtöbbet író userek
gyorsíróink

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
az ősz oscarai
legjobbjaink

• Az ősz női canon karaktere •
caitlin snow
killer frost

• Az ősz férfi canon karaktere •
bruce wayne
batman

• Az ősz saját karaktere •
zara tepes
the vamp

• Az ősz keresett karaktere •
gwendolyn summers
the double agent

• Az ősz előtörténete •
alex danvers
agent danvers

• Az ősz párja •
dommiel dragomir
june moone


Share| .

The Adventures of Batman & ̶R̶o̶b̶i̶n̶ Harley



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Poszt témája: Re: The Adventures of Batman & ̶R̶o̶b̶i̶n̶ Harley •• Kedd. Feb. 07, 2017 10:49 pm ••


-Talán nem kéne rájuk hallgatnod. – nem hinném, hogy ez lehetséges. Nem éppen könnyű feladat eldönteni, hogy őrült, vagy épp csak azt akarja, hogy annak lássák mások. Nem mintha lenne lényeges különbség a végeredményt figyelembe véve. Emberek halnak meg, fájdalmat okoz és mindez kezdődik elölről újra és újra. Ez egy olyan harc, amit nem lehet megnyerni végleg.
-Megteszi. – adok választ végül a kérdésére. Tekintve, hogy nem mondaná el az okát, kiszedni belőle pedig túlságosan is sokáig tartana, be kell érnem azzal a kevéssel, lényegében semmivel, amit mondott. Talán még ő maga sem tudja, hogy miért hívott fel. Őrült és őrült között is van különbség, ő és Joker pedig azokat képviselik, akik veszélyesebbek. Az Arkham-ban épp elég őrült ül, de van egy … szűkebb csoport, ők jelentik a tényleges veszélyt a többi… nem elég önálló, nem elég veszélyes egymagában. Az a gond, hogy ezek végül beállnak valaki mögé. Jó pár esetben a bohócok mögé.
Hangosan fújom ki az orromon a levegőt, legbelül pedig morgom, mint valami vadászkutya. Úgy tűnik mostanában, legalábbis legutóbbi találkozásunk és a mostani alkalmával is, úgy funkcionálok, mint valami… taxisofőr. Nem épp kedvemre való gondolat, de ez a legjobb esélyem, hogy megtudjam mi folyik itt. Ha őt kihozták, kihozhatnak másokat is, Gotham-nek pedig az a legjobb, ha az őrültek jól elzárva vannak az elmegyógyintézetben.
Robin említésekor megfeszül az állkapcsom, de nem teszek semmit. Pedig szívesen tennék. Rég volt ugyan, de… az ember az ilyet nem felejti el. Nem voltam elég jó, elég erős, hogy megakadályozzam a halálát. Én kevertem ebbe bele, tudtam már az elején, hogy magányos utat választok, mégis felrúgtam ezt és meg is fizettem az árát. A bűntudat mindig velem van. Túl sok ember szenvedett már miattam, nem fogok újabb lehetőséget adni nekik, hogy másokon keresztül támadjanak engem. Így vannak ők a legnagyobb biztonságban, és én is.
-Ne nyúlj semmihez! – rivallok rá, mikor újfent sikerül olyan gombot megnyomnia, amihez eleve hozzá se kéne, hogy érjen. – Van csomagtartó is. Pont beférnél. – pillantottam sokatmondóan rá. Nem épp csomagtartónak lett tervezve, de… beférni éppen csak beférne. Remélhetőleg jobban szeretne ülésben utazni, semmint ott. Ha pedig ez sem tartja vissza attól, hogy nyugton maradjon… nos, valamit minden bizonnyal ki fogok találni.
Régebben talán visszahúztam volna, vagy elvettem volna tőle a fegyvert. Soha nem rajongtam értük. Azóta azonban eltelt jó néhány év, Gotham nem változott, engem azonban megváltoztatott. Ahogy egyre mélyebbre szálltam alá, ahogy egyre több és több döntést kellett meghoznom, ráébredtem, hogy nincs helyes út. Csak olyan, amivel kevesebbet veszíthetek. Amivel mások, kevesebbet veszíthetnek. Én megtehetem, amit mások nem, amihez gyengék, vagy épp túl jók. Megtehetem, mert nem vagyok hős. Törvényen kívüli vagyok, mindig is az voltam. Szükség van rám, meg kell tegyek dolgokat, amik nem helyesek ugyan, de szükségszerűek.
Harley kiáltását hallva hátra fordítom a fejemet, azonban már csak azt látom, ahogy földre küldi a férfit, majd ahogy megszűnik annak az ellenállása. Ha nem róla lenne szó, még talán akkor is nehezen jönne a számra egy ”köszönöm”.
Tipikus emberi reakció, amint a fegyver csöve a szájába kerül, egyből elkezd valamit mondani, csak éppen egy szót sem érteni abból, hogy mit. – Hadd beszéljen! – mondom Harley-nak, hogy vegye ki addig a fegyvert a férfi szájából, amíg beszél. Ha eltér a tárgytól, mehet vissza.
-Jól van! Hallottam, hogy a Bohóc lelépett és gondoltam… ha a másikat küldöm, Falcone kellően fel lesz piszkálva, hogy… óvatlanabb legyen néhány dolgot illetően. Csak… kiakartam használni a helyzetet! – hadarta kissé idegesen, de szemlátomást őszintén. Az ilyen helyzetekben nem ő az, aki józan tud maradni.
A földre csúszik, amint eleresztem, majd mielőtt még szóra nyithatná a száját a roncshoz csapom a fejét, és ájultan terül el a földön.
-Értesítse a rendőrséget! – szóltam Alfred-nak, miközben elindultam a Batmoblie felé. – Falcone ezt nem fogja annyiban hagyni. Ha Joker elment, terjeszkedhet. A Bábmester pedig most adott neki indítékot. Talán tehetünk még valamit. – hangosan gondolkodtam, nem Harley-nak szántam a szavaimat, de… megadom az esélyt, hátha tud valami használhatót is mondani a megszokottakon kívül. – Jim Gordon-t hívtad. Ő nem köp, de az ilyen előbb-utóbb kitudódik. Falcone sok embert fizet le a rendőrségnél… alighanem tud már róla. Gondolom meg is öltél pár embert…   pillantottam Harley-ra, bár igazából nem volt szükség a válaszára, hogy ebben biztos legyek. – Beszélnem kell vele. Te is jössz. Remélhetőleg hinni fog neked. – mondtam, ahogy beszálltam. Nem hinném, hogy így volna, ezért pedig aligha tudom hibáztatni Falcone-t. Azonban a legkevésbé sem időszerű, hogy Gotham-ben megint egymásnak ugorjanak az utcai bandák. Falcone-vel lehet tárgyalni, remélhetőleg szót értek vele.
-Falcone-nak van egy bárja a közelben. Ott valakinek tudnia kell, hogy hol van most. – már útközben mondom mindezt neki. – Én hátulról fogok bemenni, úgy kevesebb ember vehet észre. Vond magadra a figyelmet, hogy elkaphassam, akit kell. – amint Harley betér oda, a helyi főnök valószínűleg egyből az irodájába barikádozza majd el magát. Én pedig ott ütök rajta. – Lehetőleg ne ölj meg senkit! Értetted? – megálltam a bár közelében lévő sikátorban, majd Harley-ra néztem. – Csak foglald le őket. – ha bólintott, vagy mondta, hogy megértette, felnyitottam a tetőt, hogy kiszállhassunk. Bíznom kell most benne. Ez pedig egyáltalán nem tetszik.
✻ hozzászólások :
40
✻ tartózkodási hely :
gotham
✻ karakter arca :
ben affleck
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: The Adventures of Batman & ̶R̶o̶b̶i̶n̶ Harley •• Kedd. Jan. 31, 2017 12:22 am ••


Nem mintha panaszkodni akarnék, mert a bőregér társasága mérhetetlenül üdítő, mint mindig – de az igazat megvallva, számtalan helyen lennék most szívesebben, mint vele. Mistah J-re gondolok… Vajon mit szólna, ha tudná, hogy segítek a legádázabb ellenségének? Mit tenne most, ha látna? Összefacsarodik a szívem a gondolattól. Nagyon, nagyon, nagyon csalódott lenne! Azt gondolná, hogy bárcsak inkább hagyott volna odaveszni a vegyi anyaggal teli tartályban. Azt gondolná, hogy bár meg se teremtett volna magának. Nem érdemlem meg azt, hogy a saját képére formált annak idején, hiszen annyi, de annyi fájdalmat okoztam már neki. A puszta létezésemmel. És ezt ő maga mondta. Persze nehéz olyasvalaki szavaira időt fecsérelni, aki annyiszor sorsomra hagyott már. Miért bíznék benne? Miért érdekelne az, hogy csalódást okozok neki? Elvégre ő mit tett velem…?! Tönkretett. Megölt engem. Megölte azt, aki voltam. És adott cserébe egy új életet, tele fájdalommal és őrülettel. És vérrel. Elég már, Harley? Talán életemben először most cselekszem valami jót, megannyi gyalázatos tett után – ellentmondva ezzel az elveimmel, az egyetlen szerelmem akaratával, és mindennel, amiben valaha hittem. Vajon ha nem leszek többé önmagam, akkor ki leszek én? Mert nem emlékszem már arra az időre, ami előtte volt, és arra a valakire sem, aki én voltam előtte. Tragikus, mi? Ez aztán az igazi bohóc-rapszódia!
- Mert… – kezdek bele az ominózus mondandómba, miközben bizalmasan odahajolok hozzá, hogy még csak véletlenül se hallja meg senki. Nem mintha lenne bárki is rajtunk meg az agyonvert fazonon kívül a sikátorban. Ha-ha. –… ezt mondták a hangok – suttogom a fülébe átszellemülten, igazán komoly arcot vágva a produkcióhoz. Majd a következő pillanatban megtörténik az, amit már minden bizonnyal várt: beleröhögök a képébe. Ha-ha.
- Jaj, Bats, olyan vicces vagy! Hát nem is mondták neked??? Őrült vagyok! Totál dinka… elmebetegnek titulált flúgos, akit a diliházban kezelnek. Hahha… Szerinted tudom, hogy mit miért teszek? Hahah! – Önfeledt nevetgélésem közepette előregörnyedt háttal csapkodom a térdemet. De a sipítozó hang az elmémben egyszerűen nem hagy nyugodni. Próbálj meg NORMÁLISAN viselkedni, Harley! – Huh? Hogy mondod?
- Persze az is meglehet, hogy csak annyira unatkoztam, hogy felhívtalak téged. Na, kielégítő válasz? – lusta napközis-vigyor feszül a képemre, ahogy a szemeibe révedek. Szegény, szegény Bats. Ilyen őrülten jó társat kap segítségül, mint szerény személyem. Ha-ha. Jaj, a végén még megsajnálom…! Ja, mégsem. Ha-ha.
További faggatózására csak unottan megforgatom a szemeimet, miközben levakarom az arcomra ragadt rágógumi maradványait. Aztán újult erővel helyezem vissza a számba, ha-ha – mialatt még mindig a szemeimet forgatom a fullasztó unalomtól.
- Neeem tudoooom. És nem is érdekel. Hjaj! – sóhajtok fel színpadiasan. – Uncsi, uncsi, uncsi! Mikor jön már az a rész, amikor hazaviszel? – elhúzott szájjal, durcás grimasszal pillogok rá. Szívem szerint azonban kifakadnék… Életemben először nem akartam kiszabadulni az Arkhamból, életemben először ott akartam maradni, hogy segítsenek rajtam, mint ahogyan azt ígérték. Ott vannak a barátaim. Ott van a terapeutám. Ő az egyetlen barátom igazából, de attól még bármilyen groteszk is legyen, szeretek ott lenni. Odatartozom. Régen is odatartoztam. Egy másik életben. (…)
Ám miután végre hajlandó abbahagyni a vallatást, és közli velem azt, amit voltaképpen hallani akarok – a vonásaim olyan szabályosan lágyulnak el, mint amilyen brutálisan szabályos agresszor képet vágtam az imént. Ha-ha.
- Tényleg? Tényleg visszaviszel? – És most először ül ki az arcomra egy olyasfajta érzelem, amit még biztosan nem láthatott rajtam. Amit voltaképpen én magam sem éreztem… nagyon-nagyon régóta. Hála. – Ígérem, nem bánod meg! Én leszek a legjobb szárnysegéd a világon… Majd meglátod, még jobb leszek, mint Robin! Ha-hahha! – Akit nem mellesleg én öltem meg. Ha-ha. Csúnya, rossz, Harley.
Illedelmes bohóclány módjára ülök be a bőregér híresen hírhedt verdájába, ahol aztán illedelmes bohóclány módjára viselkedek; első körben rongálom meg ugyanis a berendezést. Ha-ha.
- Aww, hallgassunk egy kis muzsikát! – rikkantok fel, majd dj-zni kezdek a kütyüin, mire zene helyett csak egy hatalmas BUMM hallatszik a hátunk mögött, ahogy a gépjármű elindul. Meglehet, hogy egészen véletlenül a rádió helyett kilőttem egy rakétát. Ha-ha. – Ooops!
Ártatlan, gyermeki mosoly mögé bújok, hátha akkor nem szakítja le helyből a fejemet, amiért megsemmisítettem a sikátort, ahol az előbb még beszélgettünk. Vagyis ő beszélt, én meg röhögtem. Mifelénk ez a felállás, kérem. Elég őrült, mi? Ha-ha.
Az autóüldözés során is a hozzám illő szintet hozom: eszeveszetten röhögök akár egy sakál. Vagy mint ahogy az én kicsikéim szoktak vihogni. Aww!
Ellenben az, amikor tüzet nyitnak ránk, már korántsem tetszik annyira. Magamra öltöm hát az udvari bolond sipkámat, majd a fegyveremért nyúlok.
- Egyet se félj, Batsy, Robin 2.0 máris megoldja a problémát! – Azzal lehúzom a batmobil ablaküvegét, és üdvözlés gyanánt rájuk eresztem a fegyvertáram tartalmát. – Ezt nektek, pancserek! HAHAH!
A verdából kiszállva szenvtelenül cigánykerekezek egyet, míg a bőregér elkapja az ellenséget. Én nem töröm magam, elvégre nem Mistah J-ről van szó. Nem kifejezetten érdekel, hogy mi zajlik körülöttem, legalábbis addig nem, míg nem kell megölni valakit. Ha-ha. Ekkor azonban eszembe jut, hogy ezúttal jó kislány vagyok. Megígérted Dr. Gallagher-nek, hogy nem csinálsz semmi őrültséget, Harley. Szuper! Akkor nem ölhetek meg senkit… De várjunk csak! Abban meg mi a jó…? „Bűnöző vagy, emlékszel? Hát viselkedj is úgy!” Észveszejtő vehemenciával kezdem el rázni a fejemet, hátha a hatására majd elcsitulnak az őrjítő hangok. De nem csitulnak, csak hangosabbak lesznek… Viszont közben történik valami. Valami izgalmas. Az eddig nem látott, harmadik fickó is beszáll a buliba, amint kábán kecmereg ki az autóból, fegyverrel a kezében – és az egyértelmű szándékkal, hogy lelője a bőregeret. Nem tudom miért, de valamiért feldühít, amit látok. Nyilvánvaló, hogy ha most megölik B-mant, akkor nem fogok visszajutni vacsorára az Arkham falai közé. Tehát hogyha ez a denevérmaskarás idióta most meghal, akkor búcsút inthetek a ma esti vaníliapudingomnak…
- HALÁÁÁL! – Acsarogva, vérben forgó szemekkel és féktelen lendülettel rohanok neki a férfi sziluettjének. Aztán meg sem állok… Szaltóval ugrok a nyakába, a lábaimat a torkán keresztülvetve szorítom el a légcsövét, míg el nem ájul alattam. – Azt hitted hagyom, hogy bántsd az új legjobb barátomat… Pussy! – dobok egy cuppanóst a levegőben az eszméletlenül fetrengő emberünknek, majd csatlakozom a másik kettőhöz.
Batsy mögött sündörgök, amíg a Bábmester meg nem lát. Merthogy utána már nincs mit tenni: hupszi, lebuktam! Ha-ha.
- Bohóc! – gyilkol le a szemeivel, mire csak egy macskákat megszégyenítő szisszenés a válaszom. A fogaimat kivillantva fújok rá. Aztán megunom, és inkább nevetni kezdek. – Tudod… egy bohóc mindig bohóc marad, történjék bármi! Hahha!
Ezt tudnia kellett volna mielőtt kihozatott a diliházból. Mellesleg miért is? Most már engem is érdekel, még ha eddig nem is érdekelt, de most már tudni akarom, hogy miért lettem megfosztva az engem megillető vaníliapudingtól, HAA! Így hát hogy megeredjen a nyelve, a szájába dugom a pisztolyom csövét, amíg a bőregér meghitten tartja őt a karjában. – Hogy mondod? Szeretnél énekelni nekünk?


✻ hozzászólások :
174
✻ tartózkodási hely :
in da coo-coo house
✻ foglalkozás, hobbi :
her craziness ⚜
✻ karakter arca :
Margot 'babygirl' Robbie ❥
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: The Adventures of Batman & ̶R̶o̶b̶i̶n̶ Harley •• Csüt. Jan. 12, 2017 8:44 pm ••


Mindenki életében van egy pont, ahol valami megtörik. Megváltozik valami, ami végül teljesen átformálja őt, más irányba viszi. Az enyém gyerekkoromban jött el. Szemtanúja voltam a szüleim halálának. Egy gyereknek a szülei a hősei, és mikor elveszti őket, az olyan űrt hagy maga után, amit nem lehet kitölteni. A szüleim igyekeztek jobbá tenni Gotham-et, segíteni rajta, a szegényeken, akik a mocsokban éltek, mégis, cserébe nem kaptak mást, csak halált. Értelmetlen halált. Megfogadtam a sírjuknál, nem fogom engedni, hogy a haláluk a semmiért legyen. Úgy éreztem folytatnom kell, amit elkezdtek. Azonban, ahogy teltek az évek, rájöttem, hogy ezt a háborút csak egy valahol lehet megvívni: az utcákon.
Amíg Alfred igyekszik hozzáférni a kamerák képéhez, hogy beazonosíthassa a járművet, kénytelen vagyok Harley-t figyelni, aki szokásához híven, nem szeret egyhelyben maradni, én pedig feladom, hogy végig kövessem a szememmel.
-Inkább ne. – feleltem kurtán. Habár tisztában vagyok vele, hogy talán még ő maga sem érti, hogy mit beszél, a gondolat is igazán abszurd volt. Arról nem is beszélve, hogy ezen a téren van, aki igencsak túltesz rajta. Ő azonban a bűnözők között egy másfajta helyet foglal el, mint Harley.
Nem vágok a szavába, miközben beszél. A Bábmester. Miért pont Harley-ra volt ehhez szüksége? Biztos lett volna alkalmas ember, akit nem kell a feladathoz előbb megszöktetni egy elmegyógyintézetből. Egy ok lehet az, hogy Harley képességeivel a bejutás könnyű az épületbe, de… ez túl kevés. Az Arkham-ból pedig kockázatos megszöktetni bárkit is, főleg őt. Ennél többről van itt szó. Ennyire nem lehet ostoba. Elhúztam a számat, mikor ”kis barátnőm”-et hozta szóba, de végül nem mondtam semmit. Talán még hálás is lehetek érte a Bábmesternek, hogy őt kihagyta ebből. Bizonyos szempontból sok nehezebb dolgom lenne vele, mint Harley-val. – És a rendőrség? Miért hívtál fel rajtuk keresztül? – erősen kétlem, hogy a Bábmester tervének a része legyen az, hogy magára hívjon. Ez sokkal inkább vallana Harley-ra és Joker-re. Azt pedig nem zárom ki, hogy ők ketten ugyanúgy játszák a saját játékukat, ahogy a Bábmester is. – Mit akart még tőled a Bábmester? Falcone-t mással is kitudja raboltatni. Oka kell legyen, hogy kihozatott Arkham-ból. – egy egyszerű lopás pedig mindezt nem téríti meg.
-Talán jobb is. – bár nem hiszek neki teljes mértékben, ha mégis így volna, azzal én is csak jól járok. Külön kevesebb bajt tudnak okozni, mint együtt.
-Uram, sikerült bemérnem a keresett járművet. Az adatokat továbbítottam a Batmobile-ba. – informált Alfred, miközben Harley-t néztem. Talán most látom először úgy, hogy nem fullad meg a nevetéstől, vagy a félrenyelt rágógumijától.
-Segíts megoldani ezt, és visszaviszlek Arkham-ba. Megkapod a… vaníliapudingodat. – lényegében kárpótlástul. Nem tudom, hogy örülnöm, vagy épp aggódnom kéne annak, hogy visszaakar oda menni. Tény, hogy a hozzá hasonlóknak ott van a helye, de a legtöbben bármit megadnának, hogy szabaduljanak.
Pillanatokkal később érkezett meg a Batmobile, amit Alfred vezetett el onnan, ahol hagytam. Intettem Harley-nak, hogy szálljon be, bár néhány pillanatig tétováztam, végül magam mellé engedtem. Vannak ezzel kapcsolatban rossz emlékeim. Úgy indultam el, mintha ágyúból lőttek volna ki, a műszerfalon lévő térkép segítségével láttam merre mennek a Bábmesterék, így könnyebb volt őket beérni, majd mikor már a saját szememmel is láttam a kocsit, felgyorsítottam, hogy melléjük érjünk. A városnak ez egy forgalmasabb pontja volt, nem nyithattam itt tüzet rájuk, és le sem szoríthattam őket. Így azonban elértem, hogy ők is gyorsabban menjenek, az útvonaluk alapján pedig a külváros felé tartanak, ott könnyebb dolgom lesz velük. Egyből tüzet nyitott persze két férfi az ablakon át, de hiába, a golyók lepattantak.
Amint kiértünk a belvárosból, eléjük vágtam, majd kiengedtem a hátul lévő csákányt, ami a járművükbe fúródott. Hirtelen léptem a fékre és rántottam oldalra a kormányt, rántva egyet a csákányon és ezáltal az autón is, ami a magasba repült, megfordult a tengelye körül, majd hangos robajjal ért földet.
Kiszálltam a járműből és éppen ekkor pillantottam meg a roncsból kikászálódó két alakot. A harmadik férfi-t nem láttam sehol, minden bizonnyal nincs olyan állapotban, hogy kitudjon jönni. – Válaszokra van szükségem. – morogtam, ahogy elindultam feléjük. Az egyik a fegyvere után nyúlt volna, amit a roncsban felejtett, de mielőtt így tehetett volna, felordított, mikor a térdére tapostam, majd egy erőteljes ütést mérve a fejére elhallgatott és kábán terült el a földön.
-Beszélj! – ragadtam meg a Bábmestert, felhúzva a földről és a roncs oldalának szegezve őt. – Bőven van még ép csontod, amit eltörhetek! – pillantottam a törött karjára, amit szorongatott. Nem is tudja, hogy ezzel milyen olcsón megúszta eddig.
✻ hozzászólások :
40
✻ tartózkodási hely :
gotham
✻ karakter arca :
ben affleck
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: The Adventures of Batman & ̶R̶o̶b̶i̶n̶ Harley •• Kedd. Jan. 10, 2017 8:16 pm ••


A bőregér az a fajta rejtély számomra, akit nemhogy én, de még a jó öreg Harleen sem tudna megfejteni. Mindig úgy gondoltam, hogy Mistah J is csak azért szórakozik vele, mert szinte már kihívásnak érzi azt, hogy végre megnevettesse ezt a mélabús pofát. Persze mondanom sem kell, hogy minden próbálkozása hiábavalónak bizonyult. Minden muris gyilkosság, vicces robbantgatás, Gotham káoszba taszítása. Ez a város már mocskos volt előttem is, Mistah J előtt is – ez a város olyan, amilyen. Bűnös. Mi meg csak alkalmazkodtunk a világ mocskához, ha-ha. Ő, én, Mistah J. Meglehet, hogy nem értem a bőregér motivációit, és meglehet, hogy nem tudom megfejteni azt a valakit, aki a denevérmaskara mögött megbújik, de abban biztos vagyok, hogy nem sokban különbözünk mi hárman egymástól. Csak mi más oldalt választottunk, de ugyanaz a mocsok szült mindhármunkat. Gotham. Én még emlékszem a születésem pillanatára, amikor a világra okádott ez a bűnös város. A vegyi anyag. Egy pszichopata bohóc szerelme. Biztosan neki is megvan ám a maga története, hogy felnőtt férfi létére miért öltözik óriásdenevérnek és üldözi a gonosztevőket, akik másnap úgyis újra szabadlábon lesznek, hiábavaló harc az egész. Mégis csinálja. Minden egyes nap feláll, és lerója ugyanazokat a köröket, újra és újra. Van valami magasztos abban, amit csinál – ha nem én volnék én, akkor talán még csodálnám is érte. De megvannak az okaim, hogy miért nem csodálom őt (…) megvannak az okaim, hogy miért gyűlölöm őt teljes szívemből. Mistah J.
Ügyet sem vetve a bőregér méltatlankodására – meg arra, hogy szemmel láthatóan nem hisz nekem –, vidáman téblábolok körülötte, mintha csak rég nem látott cimborák lennénk – MELLESLEG, azok is vagyunk, ha-ha! –, miközben önfeledt játszadozásba kezdek a számban leledző rágógumival. Ha-ha. Hiperaktív fürgeláb-szindróma révén pedig nem tudok meglenni egyhelyben, ezért aztán kisvártatva faképnél is hagyom őt, hogy a sikátorban cigánykerekeket és szaltókat vetve táncikálhassak – a helyzet súlyosságára való tekintettel MÓDFELETT komolytalanul. Ha-ha. Ismer már. Tudja, kivel van dolga. Egy bohóc mindig bohóc marad, történjék bármi…!
- Huh? – fordulok vissza hozzá bamba képpel, mikor felteszi a NAGYBETŰS kérdést. – Mi? Mi? Miii? Nincs olyan, hogy mi, Bats. Csak te vagy és én. Habár igazán nem akarlak kiábrándítani, nagyon kedves tőled, hogy ilyenekre gondolsz, de hogy is mondjam… Nem egészen vagy az esetem – mustrálom végig pofátlanul a gigantikus bőregeret egy pimasz mosollyal a szám szélén. – ha-HAAA! Csak viccelek…!
Miután magamhoz híven jó alaposan kiröhögcséltem magamat, újult lelkesedéssel szólalok meg.
- A Bábmester volt az. Botrány! Képzeld csak el, mi történt… Aljas módon elraboltatott Arkham-ból ezzel az emberrel – mutatok egykedvűen a szétvert fazonra. –, hogy megbízzon ezzel a melóval. Nem nézed ki belőlem, mi? Pedig jobb, ha elhiszed, ugyanis ezúttal most nem hazudok, Mistah J életére esküszöm, el sem akartam onnan jönni, erőszakkal kényszerítettek! – Persze nagyon meggyőző lehetek, hogy közben röhögéstől rázkódik minden egyes porcikám. Ha-ha. – Mista…Don Falcone épületébe kellett betörnöm, a legfelső szintre, és mivel alulról nehéz lett volna ezt megvalósítani, tudod, elég sokan őrzik azt az épületet, ezért fentről kellett bejutnom. Nem menne ám akárkinek az a tornászmutatvány, amit végrehajtottam, de nagy szerencsédre… illetve szerencsétlenségedre szerény személyem a legügyesebb akrobata a városban – tárom szét gyermeteg lelkesedéssel a karjaimat, majd azzal a lendülettel tartok is egy gyors szaltóbemutatót, ha-ha, csak hogy lássa, kivel van dolga. –, ezért felbérelt. Engem. Táddá! És most itt vagyunk… De remélem, azért nem vagy féltékeny, hogy nem a kis barátnődet bízták meg ezzel az igencsak kényes munkával, ahova elengedhetetlen az ügyesség, és az olyan zseniális észjárás, mint az enyém! HAHHA! – Őrült vihogásom közepette pukkan ki a rózsaszín rágógumi, amely végül az egész arcomat beteríti. Nem igazán zavartatom magam miatta, inkább tovább szövegelek. – De ha már itt vagy, esetleg nem vinnél vissza a diliházba? Mostanság lehet a vacsora, nem akarok lekésni róla, állítólag ma vaníliapuding lesz, a kedvencem! – visítok bele a fülébe nyughatatlan lelkesedéssel, azonban ahogy Mistah J nevét kiejti a száján, valósággal az arcomra fagy a mosoly. Ideglelő nevetés kezdi el rázni a porcikáimat, majd átmenet nélkül hallgatok el. Egy szó se jön ki aztán a torkomon. Se nevetés. Se semmi. Megnémulok. És bénult tehetetlenség lesz rajtam úrrá.
Csak akkor tér vissza valamelyest a lélekjelenlétem, mikor újra rám szól, hogy jobban teszem, ha beszélek. Voltaképpen nem is tudom, hogy miért fogadok szót neki. Sosem szoktam. Ja igen, mert most jó kislány vagyok… Vagyis próbálkozom.
Viselkedj normálisan, Harley! Próbálj meg nem megölni mindenkit… „Tedd meg, tedd meg, tedd meg!”
Megrázom a fejemet, hogy az idegesítő hangok elhallgassanak végre az elmémben. Fásultan szólalok meg végül.
- Nem tudom… nem tudom, hogy hol van Mistah J – sóhajtok fel keserű lemondással a hangomban. És most, talán életemben először igazat mondok neki. Elég őrült, mi?


✻ hozzászólások :
174
✻ tartózkodási hely :
in da coo-coo house
✻ foglalkozás, hobbi :
her craziness ⚜
✻ karakter arca :
Margot 'babygirl' Robbie ❥
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: The Adventures of Batman & ̶R̶o̶b̶i̶n̶ Harley •• Kedd. Jan. 10, 2017 2:51 pm ••


Mikor elkezdtem ezt az egészet, azt reméltem, hogy sikerül valamiféle változást elérnem. Ahogy azonban teltek az évek, az ellenségeim száma nőtt, hiába győztem le őket, visszatértek újra és újra. Gotham felneveli a saját mocskát, hogy aztán kiengedve őket a ketrecükből kedvükre pusztíthassanak. Megtettem mindent, hogy megakadályozzam ezt, de rá kellett ébrednem, hogy ez nem ilyen egyszerű. Gotham ilyen és kész. Javulhat ugyan a helyzet, de megszűnni soha nem fog. Az örökségem pedig nem a diadal lesz, csak az örökös, eredménytelen harc, ami rövidebb időkre nyugalmat hozhat, de tartósan soha. Végül, Alfred-nak igaza lett. Gotham engem is magával rántott.
Megfeszül az állkapcsom, ahogy az előttem ugráló Harley-ra pillantok. Habár Gotham nem megmenthető, legalábbis nem úgy, ahogy eleinte gondoltam, mindig is meglepett az, hogy végül nem hozták vissza a halálbüntetést. Ez csak az utca sajátja volt, ott mindenki maga ítélhette el a másikat, bíró nélkül. Azonban a törvény előtt… hiába öltek meg annyi embert, tettek annyi életet tönkre… még mindig úgy gondolták az emberek, hogy rácsok mögött megjavulhatnak. A bűnözők mindig is az emberek jóindulatán és együttérzésén élősködötek. Ez az, ami miatt végül soha nem győzhetjük le őket. Jobbak akarunk lenni, és ezzel fegyvert adunk a kezükbe.
Felsóhajtok, vagyis inkább felmordulok, mikor arra pillantok, ahova mutogat. Elhúzom a számat, mikor megpaskolja a vállamat, a táskát pedig, amit az előbb a kezembe nyomott, a földre ejtem.
-Próbálja a kamerákat, hátha látta őket az egyik. – beszéltem Alfredhoz, ahogy egy pillanatra elfordultam Harley-tól, de a szemem sarkából végig figyeltem. Túl sok kellemetlen meglepetést okozott már.
-Mi ez az egész? – kérdeztem, visszafordulva felé. – Te nem zsoldos vagy. Ki bízott meg és miért? – nem zsoldos, hanem őrült. Az nem éppen idegen tőle, hogy magára hívja a rendőrséget, vagy épp engem, de az, hogy a pénzt, amit ellopott visszaadja, önszántából, az már nagyon is. – Mit terveztek Joker-rel? – nem is igazán fordul meg a fejemben, hogy ő most nincs benne a képben. Elvégre, mindig benne van, ezek ketten egyfolytában együtt okoznak fejfájást. – Nem fogom újra megkérdezni, jobban teszed, ha beszélsz! – figyelmeztetem, ha esetleg szórakozni támadna kedve. Nem éppen én vagyok ahhoz a legjobb partner. Megszöktették Asylumból, hogy amit elvitt pénzt, végül visszaadja? Ha róla van szó, akkor már rég sántít az, ha valami logikus, de ez teljesen abszurd.
✻ hozzászólások :
40
✻ tartózkodási hely :
gotham
✻ karakter arca :
ben affleck
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: The Adventures of Batman & ̶R̶o̶b̶i̶n̶ Harley •• Vas. Jan. 08, 2017 2:34 am ••


Nehéz visszatérni ahhoz a személyhez, akit egykor hátrahagytam. Nehéz az út visszatalálni a régi önmagamhoz. Talán már nincs is olyan, hogy régi önmagam… Vagy az én voltam egyáltalán? Az élet, amit előtte a magaménak tudhattam, annyira zavaros, annyira nagyon összefolyik minden azokból az időkből. Látom saját magamat a tükörben, aki már nem én vagyok. Látom magam előtt az anyám arcát, amint kileheli magából az életet. Én tettem ezt vele. Én öltem meg. És látom az apámat meghalni. Mistah J végzett vele, hogy megmentsen engem… Engem, aki a tetemmel szemben kuporog esetlenül a padlón. A teste csupa vér. A lelke csupa vér. Emlékek (…) Vajon létezik visszaút mindezek után? Mindazon szörnyűségek után, amiket tettem, amiket tettünk… Én és az Ördög. Kéz a kézben. Pedig milyen mérhetetlenül boldog bohóclány voltam akkoriban! Igazán, igazán boldog. Az önfeledt szabadság, amit hittem, hogy adott nekem, valójában csak a téboly egyik formája volt. Nincs bajom az őrülettel – leszámítva azt, hogy az ember nagyon magányos. Mert senki sem értheti. Talán ezért teremtett meg engem. Talán ezért választott ki maga mellé, hogy ne legyen többé egyedül… De most én vagyok az, aki egyedül van. Én, a szomorú bohóc. És nincs más vágyam, minthogy hazamehessek oda, ahol megértenek engem, holott voltaképpen ott is csak egymagam vagyok, és igazából senki sem ért meg, legfeljebb csak úgy tesznek, mintha értenének. Arkham Asylum. De legalább ott nem bántok másokat. Fájdalmas lassúsággal rebbenek meg a pilláim, ahogy valósággal belerobban az elmémbe ez a csúfos felismerés. Ugyanis az igazság az, hogy túl mélyre ástam már a régi énemet ahhoz, hogy csak úgy visszaszambázzak oda… Oda, vissza a kezdetekhez. Az a nő már nincs többé. Nem tudok visszatalálni hozzá… Ezekkel a hangokkal a fejemben, és az őrülettel. (…) Nem is akarok visszatalálni hozzá. De ettől még lehetek másvalaki. Lehetek több. Lehetek jobb. Elég már, Harley? Igen, elég.
De itt van ez a másik hang is. A gonoszabbik. „Csináld, csináld, csináld!” Apuci pici szörnye.
- Ha-ha… HAHAHA! – röhögve fogom be a füleimet, míg az ellenem irányult golyózápor végül támadásba lendül. Még szerencse, hogy néminemű menedéket nyújt azért az egyik szemetes konténer, ami mögé hirtelen lányos zavaromban el tudtam bújni. Ha-ha. – Lá-lá-lááá! Nem hallak titeket, taknyok!
Aztán a zajos hangok alábbhagynak. Na, nem az elmémben – ha-HA! –, hanem a sikátor falairól visszaverődő lövések háttérzaja halkul el valamelyest, az a megnyugtató szimfónia, amit az esetek többségében szívesen hallgatnék. De most… de most valamiért nem…
Eltátott szájjal pillantok ki a kuka mögül, amint elcsitulnak a dörrenések, hogy felmérjem a terepet. Mondhatni, a látvány, ami hirtelenjében elém tárul… egészen elképesztő! Rögvest felcsillannak hát a szemeim, ahogy kislányos lelkesedéssel rikkantva ugrok ki a menedékem biztonságos környezetéből, egyenesen a bőregér lábai elé vetve magamat – bohókásan bohóckodva, akár egy jólszituált udvari bolond. Ha-ha. Örömittas lelkendezések közepette csapom össze a tenyereimet, miközben rajongással teli arccal pillogok rá, a szám szegletében pedig egy derűs mosoly feszül. – AZ ÉN HŐSÖM!
Persze a bőregér sosem volt a szavak embere; egyből a tárgyra tér, mire kedvem támad máris agyoncsapni, csakhogy mivel ezúttal jókislány vagyok, ezért ahhoz tartom magamat. Különben is tönkretettem már az óriáskalapácsomat. Ha-ha. És amúgy is én hívtam ide. Ha-ha?
- Nahát, máris bele a közepébe! Semmi előjáték? Oh, te aztán tudod, hogyan kell bánni egy hölggyel, Batsy!
Kérdését hallva a kocsi irányába mutatok, ami esküszöm, hogy az előbb még ott volt, de most mintha egy egészen kicsikét köddé vált volna. Ha-ha.
- Ott van… izé… volt? – mutogatok idétlenül a semmibe, avagy a megbízóm kocsijának a hűlt helyére, egy meglehetősen zavart mosollyal a szám szélén, elpirult arccal és lehunyt szemekkel. – De ne aggódj, a szajré nálam van!!! Látod?! – lóbálom meg büszkén a bankókkal kitömött táskát az orra előtt. – Áh, ne aggódj, nem akartam megtartani, a tiéd lehet… Neked úgyis nagyobb szükséged van rá! – nyomom bele a kezébe a táskát, miközben hanyag eleganciával megpaskolom a vállát. – Vegyél magadnak belőle valami szépet…! – Elvégre lássuk be, hogy a denevérszerkó már kiment a divatból, ha-ha.


✻ hozzászólások :
174
✻ tartózkodási hely :
in da coo-coo house
✻ foglalkozás, hobbi :
her craziness ⚜
✻ karakter arca :
Margot 'babygirl' Robbie ❥
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: The Adventures of Batman & ̶R̶o̶b̶i̶n̶ Harley •• Csüt. Dec. 22, 2016 8:09 pm ••


Gotham-nek nincsenek nyugodt éjszakái. Valami mindig történik, valaki mindig szenved, valaki mindig meghal. A szüleim halála előtt nem is érdekelt. Tudtam, hogy Gotham milyen, de nem akartam róla tudomást venni. Azt hittem, csak azért, mert én nem hallom a sikolyaikat, a fájdalmuk nem is létezik. Könnyű volt így gondolni, amiről nem tudtam, nem is fájhatott. Azonban azután az este után minden megváltozott. Hallani akartam őket. Hirtelen áttudtam érezni a fájdalmukat. Megismertem Gotham igazi arcát. Azt, amelyikről nem akarunk tudomást venni, amelyik elől éjszakánként a takaró alá bújunk. Nincsenek nyugodt éjszakáim, idejét sem tudom, mikor aludtam utoljára igazán jól. Ha egyáltalán ilyet lehet ebben a városban.
Emiatt nem töltöm otthon az estéimet. Otthon… fura szó, lényegében már nem létezik. A hölgyvendégekkel nem kell foglalkoznom, általában kitalálnak maguktól is, ha pedig kíváncsi kedvükben vannak, Alfred kisegíti őket az ajtóig. A látszatot fent kell tartani, az pedig csak kapóra jön, ha úgy érzik kihasználtam őket. Lényegében ez így is van, de akármilyen álszentül is hangzik, nem szívesen teszem, de muszáj. Egy ideje már, hogy jobban érzem magam denevérruhában, mint öltönyben. A maszkot maszkra cseréltem. Megtanultam úgy mosolyogni, hogy elfedjem az igazat, hogy ne lássák a fájdalmam, a dühöm. Ha nem találnak rajtam fogást, fegyverük sincs ellenem.
-Uram, azt hiszem, ez érdekelné önt. – Alfred a szokásos kimért, ámbár barátságos hanglejtéssel szólt hozzám, majd néhány pillanat múlva egy rövid, de annál fontosabb beszélgetést hallgathattam végig.
-Honnan jött a hívás? – a rendőrséget egy ideje megfigyelem, erről Gordon csak korlátozottan tud. Azon kevés ember egyike, akikben megbízom, ennek ellenére jobbnak gondolom, ha ő sem titkolózhat előlem. A korrupt rendőrök kiszúrása az elsődleges célja ennek, azonban rengeteg olyan hívás van, ami sokkal többet ér nekem, mint a rendőrségnek. Akárcsak ez. Egyelőre nem tudom, hova rakjam. Nemrég szabadult ki, de már is visszamenne? Nem mintha megengedhető luxus lenne, hogy szó szerint értsem ennek a nőnek a szavait.
Alfred segítségével még időben a helyszínre értem, igaz, szerencsére nem is tartózkodtam túl távol. A kísértés nagy volt, hogy egyből elkapjam, de a hívása alapján a megbízóihoz tartott, így csak követtem. Tisztes távolban voltam egy magaslati ponton, mikor egyszer csak, teljesen váratlanul tüzet nyitott rá a férfi. Egyből elrugaszkodtam, egy-két méterre érhettem földet a fegyverestől, akinek esélye sem volt tüzelni. Kicsavartam a kezéből a fegyvert, majd egy erős rántással előbb a vállában törtem szilánkosra a csontjait, majd aztán a fejét megragadva a földhöz vágtam.
-Ki a megbízód? – szegeztem hozzá egyből a kérdést, ahogy kiegyenesedtem előtte. A férfi, aki mozdulatlanul feküdt mögöttem, egy közvetítő. Névtelen senkiknek Harley Quinn aligha hallaná meg a szavait. Az ismertebb bűnözőktől is csak azt hallja meg, amit szeretne.
✻ hozzászólások :
40
✻ tartózkodási hely :
gotham
✻ karakter arca :
ben affleck
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: The Adventures of Batman & ̶R̶o̶b̶i̶n̶ Harley •• Vas. Dec. 18, 2016 4:12 pm ••


Minden azzal a kislánnyal kezdődött. Hol van az otthonod, Harley? A kislánnyal, aki miattam vakult meg. És most itt vagyok, szabadlábon, az akaratom ellenére – távol a biztonságot adó otthonomtól. Arkham. Odatartozom én. Én, a gyökértelen, a torzszülött. Az, aki állandóan csak menekül. Az, akinek nincs hova mennie. Az, akinek nincs élete. És nincs otthona, ahol álomra hajthatná a fejét. De igenis van! Arkham. Odatartozom én. Odatartoznak a beteg elmék… A torzszülöttek…
Erősen szorítom meg az óriáskalapácsom nyelét – olyan erősen, hogy amikor az áldozatom belép az ajtón, kettétörik a nyele, ahogy lecsapok vele. És újra. És újra. Nézem a férfi karmazsinvörös vérét, amint fájdalmas lassúsággal a padlóra ömlik; farkasszemet nézek a koponyáján tátongó lyukkal is. Meghalt? Nem tudom, nem akartam megölni, azt hiszem. A lényem racionális oldala felismeri a fájdalmat, képes felismerni mások szenvedését. De a lényem racionális oldala igencsak csekély a másik oldalához képest. A másik, a torz, az elkorcsosult. Az, amelyik hozzá tartozik. Nevetni kezdek. A régi Harley ezt tette volna. Ha-ha-ha! Csakhogy az a nő egy mentális katasztrófa; magamba fojtom hát a kényszerű cselekedetet, melyet mindannyiszor tettem már. Főleg olyankor, amikor éppen valakinek az életét vettem. Ha-ha. A kislány megvakult, mert én a pénzt választottam a testi épsége helyett, pedig nem is volt rá szükségem igazán. Pont olyan szörnyeteg vagyok, mint az a férfi, aki teremtett. De neeem, én több vagyok annál! A lényem racionális oldala képes érzékelni mások szenvedését. A lényem ezen oldala törődik másokkal, a gyengébbekkel, a kiszolgáltatottakkal. Az olyan szerencsétlenekkel, mint én. Mikor magamra hagyott nem volt senkim az égvilágon, kétségbeesetten jártam Gotham elhagyatott sikátorait – zokogva, gyötrelemtől telt szívvel. Én… csak… haza akarok menni…
Tudom, hogy a férfi, akit nagy valószínűséggel megöltem pont olyan bűnöző volt, mint én. Gyalázatos dolgokat tett, akárcsak én. Végtére is mi, rosszak… mind ezt tesszük. Ezért nem annyira bánt a dolog, mint amennyire kellene – de képes vagyok felismerni azt, hogy nem feltétlenül kellett volna ekkora ütést mérnem a koponyájára. Éppen ezért, habár görcsszerűen gyötör a röhögés, a kezeimet a számra tapasztva szippantom magamba az önfeledt nevetgélés első és egyben utolsó hullámait, minek következtében egy groteszk és elhaló, gurgulázó hang verődik vissza a szoba falairól. Senki nem mondhatja, hogy nem próbálkozom, ha-ha!
Elveszem a férfitól a bankjegyekkel megpakolt táskát, ami miatt képesek voltak engem kihozni – voltaképpen az akaratom ellenére raboltak el, ha-ha – az elmegyógyintézetből, hogy végezzem el ezt a munkát, merthogy egyedül csakis én vagyok rá képes. Legalábbis Mr. Scarface elmondása szerint. Közös múltunk van, ezért elvállaltam, meg hát mi mást tehetett volna egy ilyen védtelen bohóclány, mint én??? Huh! Mit fogsz most csinálni? Hova fogsz most menni, Harley? Nem tudom. H a z a.
Eszement ötlettől vezérelve pattanok fel a szobában lévő asztalra, majd megragadva a vezetékes telefon kagylóját, a rendőrséget kezdem el tárcsázni. Ha-ha.
- Helló, itt Quinn, Harley Quinn! Beszélhetnénk Gordon felügyelővel? Mi? Komolyan! Hát csak nem gondoljátok, hogy őőőrült vagyok?! – Ha-ha-ha! Dehogyisnem…! – Héé Gordie! Van egy visszautasíthatatlan ajánlatom neked. Itt vagyok Falcone embereivel – pillantok a szoba közepén összekötözött emberkupacra, akiket az imént vertem le, és esküszöm, hogy ezek közül csak egyetlent vertem halálra! –, és pénzével. Mit szólnál hozzá, ha leszállítanám neked ezt a mosott pénzt, a rosszfiúkat, és a megbízómat, aki szintén a zsákmányra pályázik? Cserébe csak egy fuvart kérek vissza a gyagyaházba. Ja igen, és szerintem hívd a bőregeret is, mert ezek kemény legények ám! – Azzal leteszem a telefont. Még címet sem adok meg neki, elvégre valamit a rendőrségnek is csinálnia kell a fánkzabáláson kívül. Ha-ha.
Egy óra elteltével ott találkozom a Bábmesterrel, ahol megbeszéltük. A pénzestáska a kezemben, csakhogy eszem ágában sincs odaadni neki. Pedig… pedig egy hang a fejemben minduntalan azt suttogja, hogy tegyek eleget a bűnözői feladatomnak. Sőt! Ne is adjam oda a pénzt, inkább tartsam meg magamnak! Mistah J hangja mantrázik a fejemben szakadatlanul és kitartóan – tedd meg, tedd meg, tedd meg! Dühödt vicsorra húzódnak ajkaim az ocsmány ötleteitől, mert a legutóbb is miatta kerültem bajba. Arra gondoltam, hogy vajon mit tenne most Mistah J? Egy kislány szeme világa bánta. És még sok ártatlan élet. Nem tudom, miért látom még mindig őt. Nem tudom azt sem, hogy miért hagyott el – egyik pillanatról a másikra. Mint ahogyan azt sem tudom, hogy mit kezdjek én magammal ezek után? De egyvalamit tudok. Azt hogy hova tartozom. Mit fogsz csinálni most, Harley? Hazamegyek. Haza.
„Te bűnöző vagy, Harley, hát viselkedj is úgy!” Látom, látom Őt. Látom azt a kihipózott fehér képét, és az eltorzult mosolyát, az acélozott fogait. A gyilkos pillantását. Érzem a kényszert, hogy tegyem meg, amit ő mond, mert mindig mindent érte tettem. Neki akartam örömet szerezni minden egyes tettemmel. És mi lett a vége?
„Viselkedj végre bűnözőként!” – utasít a hang. A gonosz hang az elmém mélyén.
NEM…!
Megragadom hát a táska fogantyúját, majd azzal törlöm képen az illetőt, aki elrabolt, Mr. Scarface emberét, legyőzve ezzel a késztetést, hogy a késemet tövig a nyakába mártsam. Viselkedj normálisan, Harley! Próbálj meg nem megölni mindenkit… Én próbálok. Próbálok… Ezzel a gondolattal térek ki a golyózápor elől, amit a hirtelenjében ellenséggé vált szövetségesem válaszaként kapok, hovatovább a viszonzása jeléül. Hát nem ééédes??!


✻ hozzászólások :
174
✻ tartózkodási hely :
in da coo-coo house
✻ foglalkozás, hobbi :
her craziness ⚜
✻ karakter arca :
Margot 'babygirl' Robbie ❥
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Re: The Adventures of Batman & ̶R̶o̶b̶i̶n̶ Harley •• ••

Sponsored content
live like legends

The Adventures of Batman & ̶R̶o̶b̶i̶n̶ Harley

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Batman karakterek
» Humor
» Bálna vs. Harley 4:0

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: különlegességek :: Magánrészleg-