Cesar Clifron
VILLAINS HAVE A VISION FOR THE WORLD. HEROES DON'T, THEIR ONLY GOAL IS TO STOP THE VILLAINS FROM REACHING THEIRS.


üdvözlünk téged
vándor lélek

Jelenleg éppen egy a DC világával foglalkozó szerepjátékos oldalon nézelődsz. Az utóbbi évek DC termése az új és sikeres sorozataival, a közelmúltban mozikba került és az előre beharangozott filmjeivel lehetővé tette, hogy nem csak a képregények rajongói, de az izgalmakkal és szuperhősökkel teli műsorok szerelmesei is közelebb kerülhessenek ehhez a világhoz, híres és kevésbé ismert karaktereihez. Ha csak egyet is ismersz vagy kedvelsz a mostanában futó Arrow, The Flash, Supergirl vagy Legends of Tomorrow sorozatok közül, ha szívesen csöppennél bele Superman, Batman és a Justice League világába, ha van bátorságod találkozni a Suicide Squad tagjaival, ha kipróbálnád magad a hősök, az áldozatok, vagy éppen a gonosztevők között, különleges képességekkel, vagy anélkül, közöttünk a helyed. Válassz egyet a rengeteg szabad canon karakter közül, nézz szét a keresettek között, vagy hozz saját karaktert! Mi várunk rád!

Az oldal alapítása:
2015. március 01.

oldalunk videója
nézd meg bátran

Belépés
karakterem neve:
jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
csicseregj valamit
üzenj bátran




erre barangolók
Ki van itt?

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots

nincsen






utolsó bejegyzések
Üzenetek
Yesterday at 9:10 pm
Yesterday at 8:30 pm
Yesterday at 7:52 pm
Yesterday at 12:09 pm
Pént. Máj. 26, 2017 6:42 pm
Pént. Máj. 26, 2017 6:42 pm
Pént. Máj. 26, 2017 4:06 pm
Pént. Máj. 26, 2017 3:54 pm
Pént. Máj. 26, 2017 3:44 pm

legtöbbet író userek
gyorsíróink

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
oldal statisztika
ennyien vagyunk

CSOPORT FÉRFI
ALIEN 1 1
ANTI-HERO 2 1
BORROWED 0 1
CITIZEN 4 0
CRIMINAL 5 4
DOCTOR 2 0
ELIT 1 1
GOVERNMENT 0 0
HERO 3 3
METAHUMAN 5 1
POLICE 2 2
VIGILANTE 0 3
VILLAIN 3 8
Összesen 28 25
a tél oscarai
legjobbjaink

• A tél női canon karaktere •
caitlin snow
killer frost

• A tél férfi canon karaktere •
bruce wayne
batman

• A tél női saját karaktere •
pandora morrigan
the culebra

• A tél férfi saját karaktere •
cesar clifron
the writer

• A tél előtörténete •
ethan vasilev
the cop

• A tél keresett karaktere •
richard gecko
the losculebra

• A tél párja •
barry allen
zara tepes


Share| .

Cesar Clifron



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Poszt témája: Re: Cesar Clifron •• Szomb. Jan. 14, 2017 12:50 pm ••


gratulálok, elfogadva!
          Partner Kereső          
          avatarfoglaló          
          Képesség foglaló          
Kedves Cesar!

Nagyon örülök, hogy nekem volt szerencsém elfogadni téged, hiszen a karaktered engem teljesen magával ragadott. Már mag a képessége is rendkívül érdekes, hiszen elég furcsa lehet, hogy valamiről azt hiszed, hogy a képzeleted szüleménye és eközben pedig a jövő egy töredéke. Az egyszer biztos, hogy ez a jövőben igazán érdekes lehet.
A történeted pedig maga volt a csoda! Minden egyes sorát csak úgy faltam, mert tényleg teljes mértékben tökéletesen lekötött az pedig, hogy így ilyen gyönyörűen fogalmazol az csak növelte az élvezetet!
Nagyon tetszik, ahogy a karakter áll a képességéhez, hogy azt hiszi, hogyha nem írja le, akkor megvédhet valakit az esetleges haláltól. Na, persze kíváncsi leszek arra, hogy mikor és hogyan fog majd szembesülni, hogy az ő képessége nem is erről szól, hanem megmenthet valakit, ha szeretne, hiszen még nem következik be.
Mindenesetre én nagyon kíváncsi leszek a karaktered életútjára, úgyhogy remélem, hogy sokat olvashatok tőled!

Gyorsan foglalózz egy kört, aztán pedig már csak az van hátra, hogy pajtit keress magadnak és mehet a játék!
Heroes Vs Villains STAFF
avatar
✻ kereslek :
everyone from • A R R O W V E R S E •
✻ tartózkodási hely :
❖ central city ❖
✻ foglalkozás, hobbi :
❖ help the team ❖
✻ karakter arca :
❖ danielle panabaker ❖
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Poszt témája: Cesar Clifron •• Szomb. Jan. 14, 2017 12:43 am ••

Cesar Clifron

Don't mix up probability and reality.

Nicolas Simoes
Metahumans
28
Central city






The devil is in the details

Becenév: Ces; Clif
Születési hely, idő: Manhattan; 1989. augusztus 11.
Családdal való kapcsolat Nincs kommunikáció
Családi állapot: Kisujj-szindróma
Nemi beállítottság: A lélek a fontos, nem a test. Művészi.
Három dolog, amit szeretsz: Egy öreg írógép, tea angolosan, az éjszaka csendje
Három dolog, amit utálsz: bezártság, tétlenség, eső
Foglalkozás: író, ex-elítélt
Képesség: Jövőlátás ✻ Témaleíró cím. Egyszerű, mégis nagyszerű, azonban, mégsem annyira. Mindig van valami csavar, valami, amely visszaüt. És ezalól ő sem kivétel. Hisz mér is lenne?
Képek, villanások, nevek, vagy csak egy álomszerű látomás. Így törnek rá a képek, kiszámíthatatlanul. Van, hogy álmában éri, van, hogy a metrón ülve, nem lehet alapozni korábbi tapasztalataira. Az esetek többségében egy apró fejfájás kíséri, zavartság, olyan, mint amikor egyik pillanatról a másikra elillan a fejedből az, hogy mit is akartál tenni, hol is vagy éppen. A nagyobb képek nagyobb fájdalmat hoznak, és kiesett pillanatokat. Ilyenkor előfordul, hogy nem önmaga, kifordulva magából, mint egy külön személy létezik. Nem, nem skizofrénia a hátulütő, ezek inkább lelkének, testének elfojtott gátlásai, érzelmei, cselekedetei. Amit a józan ész fog vissza. Mintha olyankor leomlanának a falak. És a kiszámíthatatlanság miatt ez igencsak veszélyes.
A jobbik hír, hogy nincs tisztában semmivel sem, sem a képeséggel, sem az, hogy ilyesmik történnek vele. A képeket, neveket, mindent, amit „lát”, képzelete szárnyalásának véli, és regénybe tölti, szereplőket formáz belőle, történetet alkot köré. Csak az a bökkenő, amikor a hírekben találkozik velük. Manapság a történetek sötétek, egyre mélyebbek, és egyre jobban megrémisztik őt. Lassan belátja, hogy valami nem stimmel vele. A dolog tehát kiforratlan, nem tudni, hogy hol a vége, hogy a képek hosszabbak lesznek-e, vagy megmaradnak a kuszaságban. És azt sem tudni, hogy megkíméli az elmét. Minden a jövő zenéje.




…Korunk egyik lebilincselő alakja, hol elborzaszt, hol könnyeket fakaszt, hol pedig addig nevetsz, míg bele nem fájdul a hasad..

…Garantáltan nem fogod bírni abba hagyni…

…Bizonyára egy zseni, és még közel sincs a csúcson…

…Minden nő titkon szerelmes belé, de talán még a férfiak is. Abba biztosan, amit papírra vet..

>> és aztán <<

.. megdöbbentő hírek. Nincsenek rá szavak, a zseni valójában őrült?..

… Senki nem láthatta előre, de talán végig ott bujdosott a sorok között. Mindenesetre, egy világ nyögött fel, és figyelte, amint egy fiatal tehetség a mélybe süllyedt..

Cesar mindig is magának való alak volt, aki a képzeletében élt, és folyton csak álmodozott. Pocsék tanuló, csapnivaló sportember, de mindent kipróbált. Mindent megtett, hogy eleget tegyen A Férfinek, aki az apja volt. De neki semmi sem volt jó. Ő azt akarta, hogy fia neves ügyvéd legyen, esetleg orvos, olyan, aki csinál is valamit. Aztán csalódnia kellett. Az ügyvéd képe elmállott, aztán az orvos is, és végül még a tanári állással is kibékült volna. Aztán jött a törés, és a kapcsolat megszakadt. Neki nincs fia.
Cesarban nem hagyott nyomot a „kiátkozás”. Sőt, olyan terhet vett le róla, amit már egész kicsi kora óta cipelt, egy mázsás súly, a megfelelés kényszere. Nem kellett azt néznie, mi az, amit megtehet, mit kellene kezdeni, ami elnyeri A Férfi tetszését. Nem volt aggodalom, nem voltak vágyálmok a csendről, és a békéről, mert megkapta. Eleinte másoknál húzta meg magát, alkalmi munkákból élt, mivel kifejezett szakmája sosem volt. És lassan mégis önmagára talált, akkor, amikor egy igen fagyos télen combig gipszelve kellett újdonsült, apró lakásában raboskodnia.
Ekkor született meg az író.
Az eleinte csendes fiú kinyílt a világ felé. Szorongása, az örökös mélabú eltűnt a tekintetéből, mintha újjászületett volna. Bevetette magát az emberek közé, beszívta az élet zsongását, élvezett mindent, amit csak lehet. Noha nem volt pénze sok mindenre, neki elég volt az is, hogy kiült a parkba, és körülvették őt idegenek, vagy a barátai. Ők lettek az új család. Akik mindent pótoltak, és akik miatt nem hiányolt senkit, és semmit. Egy szertelen, fesztelen fiatal lett, és amíg nem kezdett az írással foglalkozni, igencsak szétszórt. Igaz, ez manapság is megvan, de most már lehet művészinek nevezni. Csendessége eltűnt, most már szeret másokkal beszélni, ismerkedni. Kíváncsi, érdeklődő, empatikus alak, aki folyton másokon akar segíteni, aki annak idején magán nem volt képes. Rendkívül energetikus, és bár sokkal ügyesebb a sportokkal, megmarad városi kondipatkánynak, vagy épp a „kocogó srácnak”. Rendkívül szereti amúgy is a hasát, és az aputest még nem neki való. Nem hiú, nem nárcisztikus, nem látja magát többnek, mint amit a tükör mutat. Van egy egészséges önkritikája, mint minden normális embernek. Gyűlöl hazudni, de elismeri, hogy amúgy nem lehet enélkül élni sem ebben a világban. Próbál törvényt tisztelni, idős néniket átkísérni a zebrán, betartani a sebességhatárt, nem a kuka mellé dobni a csikket. De ezek apró dolgok. Mindig van valami az életben, amely feldobja és eltapossa a rutint. Mindig.

Szóval ugye, élete megváltozott azután a tél után. Leírt két oldalt, majd még többet, és többet. Fogalma sem volt, hogy honnan meríti az ötleteket, hogy mi miért, és mit követ, minden csak jött. Mintha egy hang szavalt volna a fejében, és neki az lett volna a dolga, hogy legépelje csak, mint a titkárnők. Aztán mikor már több száz oldalra duzzadt a kis meséje, megmutatta azt a családjának. Aztán pedig minden felgyorsult. Akkori plátói szerelme tanárácsa küldte be egy pályázatra az első öt, kész fejezetet, és várt. Addig befejezett mindent. Nem volt sem sok, sem kevés. Egy kellemes, borzongató olvasmány egy fiúról, akit körbevett a sötétség, és szép lassan falt fel. Saját maga sötétségét vetette akkor papírra.
Aztán élete azon a szép, füstös estén változott meg, amikor megkapta a telefonhívást. A szertelen fiúcska ifjú tehetséggé vált. Feje lágya benőtt, elfoglalttá vált, de megmaradt a varázsa mindennek. Manapság is nyitott, és kíváncsi. Bizakodó és optimista. Empatikus, és törődő. Ma is képes mosolyogni. Kiadott négy regényt, és apróbb novellák jelentek meg különböző magazinokban. Felfelé ívelt a karrierje, de ő nem szállt el vele. A kis lakása megmaradt, saját autóra futotta, elegáns ruhákra, partikra, álbalátokra, közönségre. Ő szereti ezt, szereti azt látni az embereken, hogy alkot valamit, és az tetszik másoknak. Egyik vágya, hogy odaállhasson az apja elé, és elmondhassa, hogy Látod, mégis lettem valaki!. Titkon reméli, ő is olvassa a könyveit, de azt is sejti, tudja, hogy nem ismeri el az írást komoly elhivatottságnak. Ebből nem lehet megélni, szerinte. Ő pedig mégis megpróbálja.
Ha megismered, kellemes alaknak találod, talán azt hiszed, tuti füvezik, hogy ennyit vigyorog. Elmegy veled egy sörre, kettőre is, akár ágyba is bújik veled, nem prűd, a testi élvezetek számára is elengedhetetlenek. Ösztönösek. Azonban nem tudja, és nem is képes egyelőre lekötni magát tartósabban. Szereti a szabadságát, és ki is használja, amennyire csak lehet. Nem, nem egy olyan tipikus gennyláda, aki mindenkiben csak a nyílást látja, de nem is biztos, hogy visszahív. Sőt.
Kellemetlenségek közé sorolható, hogy szétszórt, feledékeny, és valahol a nagy változásokat is nehezen kezeli. Tud hirtelen haragú is lenni, és előre alkot véleményt. Ha a pillanat alatt nem válsz szimpatikussá, nem biztos, hogy valaha is el tud fogadni. De mesterien eljátssza, hogy igen. Igen, kicsit alamuszi, de ez van. Mindennek van sötét oldala, árnyéka. De őszinte legalább. Kegyetlenül, és talán ezzel nagyobb kárt csinál, mintha hazudozna.
De nézzük az árnyékot csak jobban meg. Van egy kis bökkenő. Ahogy Az Író kinőtte magát, úgy jöttek a gondok. A fejgörcsök, a csendes, sötét pillanatok, a kérdések. De mindemellett a szárnyalás is. Rettentő kétes érzések keringenek benne. Egyik fele tudja, hogy már rég egy orvos előtt kellene ülnie, a másik viszont épp ezt a felet püföli, csendesíti el, hogy ez a jó, hagyja csak. Mert valóban jobb. Ha elmúlik a vész, leül és alkot. Szárnyal, boldog, eufóriát érez. Azonban, ezek miatt a „rohamok” miatt fáradékony, türelmetlenebb az emberekkel, és egy-két eset miatt bizalmatlan. Néha történetei visszaköszönnek hozzá, és nem azért, mert egy kíváncsi hacker feltöri a gépét, és lopkod, hanem mert a híradó mutatja be. Nem sok, de ezekről tud. Megannyi morzsa pihen egy mappában, amit leírt, meglátott, és elraktározott. Majd előveszi. Ha meri. Bizalmatlan, kétkedő, kicsit befele forduló. Sok ember veszi körbe, nincs nyugta, csak ha azt mondja, „Neki most idő kell, elvonul, alkot.” Mégsem az igazi. Sok a kérdés. Aztán feléledt a gyermeki kíváncsiság.
A sok kérdés válasz nélkül semmit sem ért, felhagyott a feltevéssel, és elindult, hogy meglássa az igazságot. Egy történetszál hosszasra nyúlt mind a papíron, mind elméjében. Nem érette, de közelinek érezte. Az események túlságosan összecsengtek. Egy nagy vihar, egy lebukott csempész, egy aranyszőke fürtökkel keretezett arc, Egy Nő. Kibontakozott előtte a papíron, a betűk halmazából, és amikor a története a valóságban magába szippantotta, a saját feje után ment. Meggondolatlan, nem akkor racionális, amikor kellene. Nem akkor.. és aztán megtörtént a baj. Minden összeomlott, a kártyavár összedőlt. Ő megölte a A Nő-t a papíron, aztán egy szép estén, egy szép, esős estén bilincs kattant véres ujjain. A Nő ott feküdt előtte. Pontosan úgy, ahogy leírta. Ahogy megálmodta. És ahogy megölte. De ő mit keresett ott azon az éjjelen..? Nem tudni. Senki sem tudja, csak azt látták, amit látni akartak. Az ifjú zseni, a tehetség a rácsok mögött. Hogy őrült, hogy gyilkos. Vér tapadt ujjaihoz, de nem tudott leállni. Nem maradtak el a képek, nem maradt el semmi. Születőben volt valami új, látott mindent maga előtt. Türelem. Sosem volt az erénye.
3 évig a rácsok mögött.



EVERYTHING HAS A BEAUTY BUT NOT EVERYONE CAN SEE IT

Noha még csak kora nyár volt, a hőség mégis elviselhetetlen volt. A nap magasan járt már, amikor a férfi kilépett a súlyos vaskapun, és hátra sem nézve távolodott el tőle. Mintha attól tartana, hogy ha visszanéz, ismét belül találja magát, a maga kerítéssel körbeszőtt betonszigeten, vagy a hűvös, kissé sötét falak között. Nem, nem volt benne mersz, így már csak hallotta, amikor a hatalmas zár kattan, közvetlen a fém csapódása után.
Vége
El sem tudja hinni, hogy vége.
Legszívesebben sikoltozna örömében, de ezt nem tartja helyes ötletnek. Még könnyek is ülnek a szemében, de visszatartja őket, és csak lehunyt szemmel élvezi, ahogy a napfény melengeti, kissé még meg is égeti borostás arcát. Ismét újjászületett. Amikor három éve, először látta ezt az épületet, úgy hitte, itt ér véget minden. Noha teljes mértékben semmit sem tudtak rábizonyítani, mégsem lehetett annyival elintézni, hogy ejnyebejnye, kimaradsz két körből. Nem. Nekik kellett egy balek, akire ráhúztak mindent, és kész. Gyors eljárás volt, egy bár az enyhítést sikerült elérniük, azt nem, hogy ne kelljen ide jönnie.
Azonban, a vég szerencsére elkerülte. Voltak bent kemény arcok, de azok nem őt keresték. Gyerekgyilkosok, pedofilok, akiknek helyébe sosem lett volna. Látott eleget, elég borzalmat, amit hallott, talán papírra, vászonra vetették, de ezidáig nem tudta elképzelni, hogy ennyire valós. a meleg idő ellenére kirázta a hideg, és elhessegette a kellemetlen emlékképeket a szeme elől. Ki kell üríteni onnan mindent, és fel kell idéznie azt, hogy hol is hagyta abba. Mintha csak egy hosszú hétévégre távozott volna, úgy szeretne működni, noha tudja, hogy ez nem lehetséges. Ennek már rég vége. Valaminek mégis meg kellett szakadnia idebent.
Szerencsés volt, hisz ha sok barátja elfordult tőle, a család egy része is, akik megmaradtak, kitartottak. Hittek neki, meg nem is. Egyszer azt kérdezték, miért, máskor pedig azt, hogy miért te? Nem tudott ésszerű válaszokat, pedig ült egy a nyelve hegyén, amit nem akart kimondani. Muszáj volt, de félreértitek. Nem én öltem meg őt, de mégis. Én alkottam, hogy aztán ott heverjen a padlón, a saját vérében. Ő az enyém volt, de nem érthetitek meg. Sok ideje akadt gondolkodni ezen, nagyon sok, még több, amit szánni akart rá. Nem lehetett véletlen, hogy azon az éjszakén pont arra, és pont akkor tévedjen. Véletlenek nincsenek.

Az volt a terve, hogy ahogy hazaér, forró vízbe bújik, megiszik egy-két pohár bort, rendel vacsorát, és leül befejezni azt a nyamvadt fejezetet, amin hetek óta csak halogat. Szörnyen esett, ki sem látott jóformán, így sikerült az, hogy rossz lehajtón érkezett a városba. Nem abba a negyedbe, ahol a csinos garzonlakás várta, hanem ahol azok a flancos villák állnak, akiket politikusok, helyi sztárok, és maffiatagok bérelnek. Átkozódott, hogy miért nem várt reggelig, a hotelek is vannak olyan jók, ha pihenni akar az ember. De ott az a mocskos fejezet!
Így keveredett a végzet felé, amikor hangos dörrenéssel, és egy majdnem végzetes karambollal végződött az élete. A durrdefekt kegyetlen módon kényszerítette leállásra, és azt kérdezgette magában egy feljebbvaló hatalomtól, hogy mi következhet még. Lassan bőrig ázva a pótkerékkel bajlódva a tüdőgyulladásig jutott, no meg eddigi legcifrább káromkodásainak végére. A pótkerék felkerült, ő örvendezett, aztán jött a sikítás. Velőt rázó, hosszas, kínokkal teli. Egy olyan szájból tört elő, amelynek testét épp most ostromolják, és épp elérte a fájdalomküszöbét, sőt, épp ét is szakította azt. Megdermedt, és mire feltette volna a kérdést, hogy jól hallja-e, követte egy másik. Előtte egy csinos, a többiektől kissé eltérő ház pihent. Nem volt hatalmas, az udvara szerény volt, élénkzöld gyeppel borított, kikövezett úttal átszelt sziget. A ház falára márványos mintát vetített a megvilágított medence – mert minden gazdag embernek kell egy francos medence, ugyebár -, az ablakok mögött kellemes fény tódult ki a rideg időbe. És a sikoltás. Maga sem tudja miért, ismerősként közeledett az ajtó felé. Tudjátok, az az érzés, amikor olyan, mintha már jártál volna itt, de nagyon jól tudod, hogy soha az életben nem. Az ajtó résnyire volt nyitva, félcipője cuppogott, amikor a bejárati ajtó mögötti kis szőnyegre lépett de semmit sem halott ebből. A ház már csöndes volt, mély, és zavaros hallgatagság volt ez, amikor tudod, hogy semmi sincs rendben. Már maga a berendezés felkavarta, de az adrenalinlöket miatt nem érzékelte. Utólag, visszagondolva már tudja. Minden úgy volt elrendezve, ahogy azt a francos, be nem fejezett fejezetben taglalta. Hátborzongató élmény, amit nem tudott felfogni. Csak ment előre, át a nappalin, el a konyha mellett. A takaros kis ház üres volt, életnem nyomát nem lelte benne. Lehet, hogy csak a Tv volt. Lehet csak képzelődött. Nem lenne új. Mégis kiűzte valami őt a hátsó verandára, az üvegajtón túlra, ahol egy kellemes kinti étkezde pihent, grill-el, napozóággyal, minden vacakkal. És aztán ott volt ő. A Nő.
Talán csak álmodott.
Saját, leírt sorai visszhangoztak a fejében, pedig nagyon ritka, ha valamit visszaolvas. Tudja jól, hogy tilos, mert sosem jó, sosem elég jó, és elpusztítja csak. Ez más dolga. Ha ő azt mondja, tökéletes, más nem számít.
A Nő szétvetett tagokkal feküdt a vizes kövön. Aranyfürtjei nedvesen, glória-szerűen terült szét, csinos arcára apróbb tincsek tapadtak. Egy könnyed, lenge ruhát viselt, mint aki készült volna valahova, egy vacsorára, egy randira, vagy csak a boltba, de azt is eleganciával viselve. A piros tűsarkú cipő egy párja ismeretlen helyre távozott, a másik még utolsó szalmaszálként akadt lábujjaira, mintha kötődni akarna viselőjéhez, bármi áron. Ám a póz, amelyben pihent, nem lehetett kényelmes. A láb kissé kicsavarodva, a kezei művészien elrendezve, mégis úgy, mint aki nyújtózni akarna valamerre, egy pont felé. Aztán, ha ez nem lett volna elég, a már nedves, kellemes ruhán hatalmas, sötét folt növekedett. Vér. Nagyon sok vér. És aztán a manikűrözött ujjak megmozdultak, az egykos sötétvörösre mázolt ajkak megnyíltak.
Segítség..
Egy apró suttogás, és már tudta, mi a dolga.
Saját, átázott zakóját nyomta a sebre, mentőket hívott, akik karöltve érkeztek a rendőrséggel. Ő hiába mondott bármit, nem menthette meg semmi. A Nő még azelőtt meghalt, mielőtt az igazi segítség kiérkezett volna. Csak szeméből nem tűnt el a rettegés, ahogy az utolsó arcra emelte tekintetét. Amikor meglátta őt, és tekintetük egymásba fonódott, összeroppant. Felismerte. És mégsem. Az ő kreálmánya. Az övé. És a kezei között halt meg.
Gyors eljárás volt, először csak kihallgatásra vitték be, majd megint, és ismét. A sok kérdőjelet az ő nevével töltötték ki, és mire bármit is tehetett volna, már odabent is volt. Bűnös.

De ennek vége. Nem sajnálta a pénzt, egy igazi hiéna hozta ki onnan, rángatta a szabad levegőre. Feltételesen. Jó magaviselet. Büntetlen előélet. Ami most már nincs. De kint van, a fene vigye el. Taxiba ült, és meg sem állt.
Otthon üresség várta, senki nem üzente meg, hogy szabadul de tudja, estére, holnapra már tele lehet vele a sajtó. Nem akart sosem nagy hírnevet, de ez végképp meghozta neki. Kapott odabent szerelmes leveleket, őrültek sorait, komoly vádakat. Mindent. Ezek ott lapultak a zsákjában, melyet bevittek neki. El akarja mindet égetni, de most csendre van szüksége, egyedüllétre. Szerencsére a takarítószolgálat, és a család karban tartotta a házat. A hűtő üres volt, és tisztítószer szagot árasztott. Nyilván belerohadt minden, ameddig elintézte azt, hogy valaki törődjön vele. Bánja a fene, amúgy sem éhes. A francos fejezet azóta ott lapul a táskájában, befejezve. Ő sosem kért sok dolgot, csak füzetet, és íróeszközt. Kapott érte hideget, meleget, de volt, akiknek tetszett. Te most azt írod le, hogyan nyírtad ki az embereket? Kérdezte tőle egyik alkalommal a köpcös alak, akivel cellatársak voltak. Elmagyarázta neki, hogy ő sosem ölt, ezek csak kitalált történetek. Reméli, de ezt már nem tette hozzá. Kinevette, és azt mondta, őrült, hogy ilyeneket talál ki, épeszű ember nem gondol arra, hogyan tegyen el láb alól valakit. És pláne nem írja le. Talán igaza volt.
Első dolga a tükör elé vezetett. Arca megnyúlt kissé odabent, kereksége immáron hosszúkássá vált. Arca borostás, sötétbarna haja lenőtt, és kusza tincsekben meredezik. Nem szerzett börtöntetoválást, szerencsére, pedig nagyon rá akarták venni. Izmai a benti elfoglaltságoktól megnőtt, immáron nem az a vézna valaki, akit becipeltek, de nem is az a hatalmas, kigyúrt állat. Ez a tökéletes átlag. Az elhízás amúgy sem fenyegette odabent. Ledobta ruháit, kiáztatta magából a fáradtságot, legurított egy üveg bort. Éhgyomorr kellemesen elbódította őt, de nem volt részeg. Már el is felejtette, milyen. Agyában lázasan pörögtek a gondolatok, történetfoszlányok. Leadja, amit akkor elkezdett, és aztán? Van kialakulóban valami, de mégsem. Ráér. Pihen. Csend. Képek, és a szúró fájdalom. Odabent sem hagyta nyugodni. Frissen, és üdén lépett ki a kádból, felöltözött, és elgondolkodott, mér csak egy üveg borért ugrott be a boltba. Kikutatta a táskájából a cigarettát, és bár utál idebent rágyújtani, mégis megtette. Leül, fémkukáját maga elé vette, úgy döntött, lezárja a Nagy Fejezetet. Kinyitja az új ajtót. Muszáj. Mert beleőrül. De mégsem. Fél újra írni. Mi lesz, ha megismétlődik. Ha megint megelevenedik minden? Ha megint megöl valakit? Azonban már tudta jól, mit akar. A lángnyelvek mohón faltál a leveleket, amelyek hamar fekete semmiéve enyésztek. És ahogy elnézte a tüzet, látta maga előtt az arcot. Azt, akiről a következő mese fog szólni. Akit talán megöl, talán nem. Akármi is történjen, akármi is elevenedik meg, nem tudja abbahagyni. Nem lehet.
18:07 perc.

Újjászületés.
heroes-vs-villains


A hozzászólást Cesar Clifron összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 25, 2017 10:15 pm-kor.
avatar
✻ tartózkodási hely :
↠ central city
✻ foglalkozás, hobbi :
↠ író
✻ karakter arca :
↠ nicolas simoes
live like legends

Felhasználó profiljának megtekintése

Cesar Clifron

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: karakteralkotás :: elfogadott karakterek :: metahuman-