villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
Emeletek
eme téma címe
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




for the red queen; Ivy
Keményre sül az, aki általment a poklok tüzén.

Ahhoz képest, hogy nemrég még miféle viszonyok uralkodtak odabent, de a szabad levegőn már teljesen más minden. Olyannyira, hogy a közelségre valahogy képes kirázni a hideg, karján, tarkóján égnek merednek az apró szőrszálak, és össze-összerezzen, de annyira kis mértékben, hogy nemigen érzékeli még maga sem. Nem akar ő félni tőle, elvégre, most is tett azért, hogy neki jobb legyen, de úgy érzi, hogy a tisztességes táv, és tartás kelleni fog ide. Az ő arca is érdeklődő, nyoma sincs gúnynak, vagy bármi másnak, hiszen kíváncsi, sokszor kíváncsi, és civil felét nézve pedig, az emberekkel való kapcsolat elengedhetetlen. Most nincs vele titkárnő, vagy épp valaki más, aki kijavítja, korrigálja szavait, de vélhetőleg a másik nem is valami betanult szöveget akar hallani, hanem a saját véleményét, még ha kicsit esetlenek néha, vagy épp kuszák. Feje tiszta ugyan, de még koránt sem az, amely az incidens előtt volt. Meggyötörve kissé más képet mutat, amit le kell vetnie, amikor kisétál innen, és elindul hazafele, elindul vissza, a saját életébe. El kell tűntetnie a sebezhető vadállat képét, és ismét erősnek kell mutatnia magát, hogy vele senki sem incselkedhet. De most még képtelen.
- Egy üvegkalitkát? Fura humoruk van.. vagy volt. A kreatív megoldásuk a mániájuk, minél több különlegesség egy helyen. És ismét állni fog, ahogy figyelem – pillant ő is abba az irányba, de nem lát sok mindent, csak némi állványzatot, és friss foltokat. Vissza is fordul a vörös felé, megtámaszkodva a növényen, amely óvja őt a lezuhanástól. Egész kellemes, egész kényelmes. És a kedve is egészen rózsás lett.
- Óóó! Így már könnyebb megértenem, miért nem akartak kitenni téged a többi áldozat társaságának. Nem vesztettél különösebben sokat. Eléggé… lehangoló társaság. Bolondok, szó szerint – húzza el most ő az ajkait, hiszen az épp kajabáló, motyogó, fejét a falba verő alakok még a legyengült, mondhatni megkínzott felének is sok volt, és visszataszító. De hát, ha az ember diliházba kerül, bolondok fogják körbe venni, nyálukat folyatni, és a többi. A fejét csóválja végül, és egy hangos szusszanással húzza ki magát óvatosan, amennyire csak engedi az egészsége.
- A múlt az múlt. Hagyjuk a szemetet – villant felé egy széles mosolyt, amelytől visszatérnek arcára a jól ismert gödröcskék, amely mutatja, hogy nem csak egy roncs, hanem élő ember. Az előtte heverő maradékokra pillant, és a beálló csendben szemezget a sajt közül, falatozgat, mintha nem lett volna neki elég, és valóban. Miután isten tudja meddig feküdt a semmiben lebegve, szervezete igencsak éhes, de tudja, hogy sokat sem tömhet magába, mert akkor felül fog távozni gyorsan, és kellemetlenül.
- Vannak kicsik, kis emberek, akik zűrt akarnak, vagy hatalmat. De hol nem? – kuncog egy aprót – Hatalmi elhelyezkedés. Én és az embereim fent, mindenki mást alattunk. Minden infó befut hozzám, ha jó, ha nem. Aki zavaró, azt le kell vágni a szarvát, hogy ne próbálkozzon többet. Ez a város.. igencsak elzüllött, már amennyire képes volt rosszabb lenni a réginél. Ha felépülök, visszaveszem a helyem a város élén és az alvilágban, és gondolom.. takaríthatok – mert vélhetőleg már átvették a hatalmat azok, akik csak arra vártak, hogy történjen vele valami, és történt is, hála a szeretett.. hála neki. Egy apró indulat, ujjai ökölbe szorulnak, de majd megoldódik minden. Mint mindig.
- Nem akarok önajnározónak tűnni, de megdolgoztam azért, hogy fentre kerüljek és mindent megfigyelhessek. Sok idő, sok munka. Életem végéig hálás lehetek nektek, hogy nem ért véget ott, a kikötőben, és nem fogok semmit sem elfelejteni – nem is akar. Tudni akarja élete végéig, hogy kik voltak ott mellette, kiknek köszönhet dolgokat.
- Jack Napier a valódi neve, de nemigen használja. Ő már Joker, és veszélyesnek mutatja magát. Valóban az.. Ha vissza akarja majd őt kapni, bizony mindent meg fog tenni, amit csak képes. Van csapata, erősek és elkötelezettek. Veszélyes ember, így elkellenek majd a.. növényeid ellene. Nem akarom ismételni magam, de olyan alak, aki nem tűri, hogy valamit vagy valakit elvegyenek tőle, és ne kapja meg, amit akar. Óvatosan kell bánni vele, vagy könyörtelenül, ha csak az a mód marad. Ivy.. én a látottak után nem tudok ítélkezni, de vigyázz vele! [/color][/b][/i]– hajol most ő is közelebb, hisz nem hazudik. Nem épp félti a másikat, csupán ismeri a módszereket, amivel a férfi dolgozik.

■■ NOTE: Pingvin vacsorája, haha■■ ZENE: fairies wear boots ■■ SZÓSZÁM: 685
■■ ■■

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




Ivy & Pingu

❀ the queen of nature ❀

Talán egy kicsikét, egy egészen cseppecskét kétkedve hallgatom a meséjét, mert az elmém csak nem szabadul attól a képtől, ahogyan röp- és úszóképtelen madárként lebegett a víz tetején. Kicsit… nehezemre esik elhinni, amit mond, de Babydoll is megerősítette, tehát bármily furcsa is, most éppen Gotham királyával csücsülök a város felett…? Elég furcsa érzés, azonban kellőképp felkelti a figyelmem, így a könyvet eltéve közelebb araszolok hozzá, hogy tisztán értsem és halljam a szavait. Közben azt is figyelem, merre néz a leggyakrabban, hisz akkor nyilván ott van valamije, ami fontos neki, ez pedig olyan információ, ami egy magamfajtának még jól jöhet, bármilyen szempontból is. Ha jobban belegondolok, akkor most a házi állatkánknak van mit a tejbe aprítania, ráadásul tartozik is nekünk, amiért összefoltoztuk a kis életét. Lehet még sem lesz falidísz… Mondanám, hogy szomorú vagyok, de akkor hazudnék. Nem kell sem emberi, sem állati falidísz. Az én drágáim sokkal szebbek az ilyesminél és még hasznosak is. A visszakérdezésére biccentek egyet és hátradőlök az indafotelemben.
- Majdnem 10 évet töltöttem Arhkan Asylum alatt egy speciális magánzárkában. Mondanám, hogy meg vagyok hatva a különleges vendégszeretetükért, hogy csak is miattam és nekem készítettek egy üvegkalitkát… de nem így érzek.
Húzom el kelletlen grimaszba az ajkaim s abba az irányba kémelek, ahol még látszik az általunk gallyra vágott épületegység foltozgatásának vége. Hát… kicsit helyben hagyták a kicsikéim az épületet, de igazán nem róható fel nekik, hiszen csak a mamit akarták…
- Hát, miután megöltem a pszichiáteremet, elzártak minden és mindenki elől. Gondolom, ezért.
Megvonom a vállam, mert ezen meg sem lepődök. Nyilván nem verték nagy dobra a foglyok között, hogy amúgy az alagsorban őrzik Poison Ivy-t szabadítsátok ki nyugodtan és hozzátok el a földi poklot vele. Nyilván nem. Ez mondjuk tök jogos a részükről, bár ettől még nem fogok megbocsájtani nekik azért, hogy elvettek a gyermekeimtől. Mondhatni, nagyon, de nagyon meg fogják még bánni. Mikor arról a bizonyos fazonról kezd el beszélni, aki igazán érdekel, akkor még érdeklődést is mutatok a meséje iránt. Mondhatni, nem árt, ha tudok valamicskét az ellenfélről… Arról a legalja mocsok hulladékról, aki bántotta Babydollt. Szóval Joker… ez a neve? Ennyi erővel udvari bolond is lehetne egy cirkuszban ugrálva. Most komolyan elgondolkozom, hogy ki aggathatta rá ezt a nevet és miért. Mondjuk azt is el tudom képzelni, hogy saját maga kezdte el terjeszteni. A hallottakat megemésztem még egy kicsit, így nem válaszoltam egyből a kérdésére, de végül egy sunyi mosollyal érintem össze magam előtt az ujjbegyeimet.
- Természetesen az erőviszonyokra, a hatalmi elhelyezkedésekre, és mondj el mindent, amit csak tudsz erről a… Jokerről. Tudnom kell, mivel állok szemben, ha esetleg vissza akarná szerezni Harleyt tőlem…
Abban biztos vagyok, hogy semmi érzelem nem vezetné, ha mégis megtenné, inkább csak a birtoklási vágy vagy valami aberrált téveszme miatt tenne egy próbát, vagy csak simán demonstrálna valakinek valamit. Én viszont nem hagyom, hogy még egyszer akár egy mocskos ujjával is hozzáérjen a kicsikémhez.

NOTE: Stuff or not stuff? ❀ MUSIC: I’m in love WORDS: 478❀


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




for the red queen; Ivy
Keményre sül az, aki általment a poklok tüzén.

Egyre jobb színben pompázik, már ha lehet valakire ilyet mondani, aki lőtt sebből lábadozik, és aki épphogy kihúzta a lábát a sírból. A fájdalom, amely úgy marta, szép lassan húzódik vissza oda, ahonnan jött, hiszen a krém, és a speciális levél szerencsére hasznos, nem úgy, mint a sok vacak, amit a patikában lehet kapni. Az életkedve fényévekkel jobb, és láthatóan ez a társaságának is kényelmesebb, hiszen ha nem hisztériázik, akkor nincs ok a bosszúságra. Persze, lelke koránt sincs rendben, ahhoz több kell, mintsem egy finom ebéd, vagy épp vacsora, de átmenetileg kezeli a tüneteket. Jelenleg megint úgy érzi, hogy képes lenne elsétálni addig a mocsok ajtóig, azonban nem dől be ennek a trükknek még egyszer, ó nem. Meg amúgy is, most nagyon ne akarjon semerre sem mozgolódni, mert minden csak lefele vezet. Kényelmes most az, hogy nem az ágyban, párnáknak dőlve lazít, és bár kicsit furcsa érzés egy növény ölelését élvezve ücsörögni, már egyre jobban szokik ahhoz, hogy itt tényleg él a természet. Nem sok mindent tud még Ivy-ról, bár biztos mesélt neki a szőkeség, és nem emlékszik, vagy valóban nem informált arról, hogy mégis mikre képes. Jobb, ha tartja a három lépés távot, ahogy most is, így, a levegőben, immáron békésen falatozva. Azt nem mondhatja, hogy rendszert csinál belőle, hisz vélhetőleg ez egyedi esetnek számít jelenleg, de talán a későbbiekben elérik azt, hogy kap valamit, aminek segítségével kijuthat egy erkélyre, vagy valamire. Nem ismeri a ház felépítését, de talán akad még olyan zúg benne, ahova nem kell lépcsőt másznia, és küzdenie teljes erejével. Azt pedig gyanítja, hogy ő aztán hiába könyörögne egy valahol felbukkanó növénynek, az meg nem mozdulna az ő kedvéért. De nem haragszik, elvégre, ő másnak a parancsolója, és ez így van jól.
Kezét megtörölve dől hátra, és nyeli le az utolsó falatokat is egyelőre, pihenőt iktatva, no meg, ha már kérdeztek, illik válaszolni is. A szkeptikus kérdésre vidám mosoly ül ki arcára, még egy aprócska nevetést is enged magának, így, időtlen idők óta, szinte már idegen érzetként. Nem nézi ki. Most valóban nem, hisz csak elég ránézni. Gyenge, kiszolgáltatott, esetlen. Na de amikor teljes pompájában tündököl! Akkor igenis más, akkor nem lenne ennyire kétkedő. Vagy ki tudja, végül is nem mondhatja meg, hogyan nézzenek rá.
- Komolyan, bizony! Én, Oswald Cobblepot, megnyertem a polgármesteri választásokat, kitűnő megnyerőképességeimnek köszönhetően, aztán persze, közben szép lassan elmartam magamnak az alvilági ügyleteket. Megölni? Ohh, ugyan! – legyint párat, mintha annyira tiszta üzlet lett volna, mintha csak hosszas tárgyalások eredménye. Tény, hogy azt a seggfej polgármestert nem puffantotta le, de mondjuk úgy, a tekintélyét igencsak megölte. És az épp elég, nem? – Csak pár, haszontalan lelket. Olyanokat, akik nem számítottak. Felesleges is rájuk pazarolni az időt, hisz nem azon volt a hangsúly. Az alvilághoz, nos.. oda tény, hogy kell erőt mutatni, de az emberek.. Ha szavazatokat akartam, meg kellett ragadnom azt, ami számukra fontos volt. Ész, ész kellett és ravaszság, ami sokkal nehezebb, mint megölni valakit, nemde? – felélénkülve lóbálja meg a lábát, hisz azért van abban  bőven munka, amely ide vezetett. És most csak épphogy megkarcolta a felszínt, csak csipegetett pár apróságot, mint egy ízelítő, amelyet pár apró falatot tartalmaz, és csupán azért teszik ki, hogy lefoglald magad vele. Nos, nem akarja ő a másikat hülyíteni, ha valami érdekli, készségesen megválaszolja, hogyan tette el az útból a volt főnökét, hogyan verte át a nagykutyákat, tévesztette meg majdhogynem az egész várost, hosszú hetekig. És téveszti meg őket most is, az esetleges halálhírével, eltűnésével. Izgatott, már most tűkön ül, hogy mi lesz, amikor ismét színre lép. Előre nem szabad inni a medve bőrére, nem nem.
- Arkham? – pislog most ő is kicsit értetlenül, mert hát, ő az utolsó, akiről gondolná, hisz vendégeskedése alatt nemigen szerzett tudomást ottlétéről. Mondjuk… az egy igen érdekes időszak volt az életében. Még most is lúdbőrzik tőle. – Indian Hill? Én is eltöltöttem némi időt az intézet vendégszeretetében, de nem hallottam rólad. A végén még papírt is kaptam róla, hogy beszámítható vagyok, bár tény, hogy elég rendesen megdolgoztattak érte.. – fintorog egy sort, el is söprögeti az emlékeket, meg ami utána történt. Meg aki utána..
- Ne foglalkozz a médiával, rosszabb, mint a diliház. A manus meg.. Hát Joker igencsak.. érdekes személyiség. Eléggé veszélyes, na ő az igazi, nagybetűs őrült fazon, akivel ha nem tudsz bánni, vagy a kedvére tenni, jobb, ha elkerülöd. Akkor láttam, amikor még mással üzletet, velem is volt már dolga, de mindig a hideg ráz tőle. Akkor jött, amikor akart, kiskirálynak hiszi magát, ami nagyon, de naagyon nem tetszik, viszont amíg tudja az igazi helyét, nos, nekem nincs vele gondom. Nagy banzájokat kavart az elmúlt 10 évben is. Én sokáig csak a médiából ismertem a nevét, és a tetteit. A Bőregeret rendesen megdolgoztatja, annyi szent. A város pedig.. most mélyebben van, mint eddig. Mindenféle jött-ment besározza, voltak itt szörnyektől elkezdve szektásokon át, minden! Arkham lassan nyugalmasabb hely, mint Gotham utcái! – nevet fel, mert tény, és való, itt már minden van, csak meg kell találni. Nincs unalmas pillanat, annyi szent. Szerencsétlen GCPD felkötheti a gatyáját, hiszen az egy főre eső őrültek száma lassan kettőre nő.
- Ahm.. nem hiszem, hogy a politika érdekelne téged. Pontosítanál, kérlek?

■■ NOTE: Pingvin vacsorája, haha■■ ZENE: fairies wear boots ■■ SZÓSZÁM: 842
■■ ■■

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




Ivy & Pingu

❀ the queen of nature ❀

Unottan lapozok egyet könyvben, a jelen állás szerint kezdem elveszíteni iránta az érdeklődésemet s valahogy olyan kérdések foglalkoztatnak, ami a háziállatunkhoz köthető. Mondjuk, annyiból talán egy fokkal jobb, mint a kutyák, hogy nem kell barkóbázni éppen mit is akarnak, azonban ez az előnye egyben a hátránya is, hiszen most is mit össze hisztizett nekem. Most már nem is vagyok benne annyira biztos, hogy ezt előnynek lehet-e sorolni. Nem inkább nem, csak a Harley által keltett zajokat szeretem, a többi… idegegesít. A hangokból ítélve már eléggé éhes lehetett, egy mukkja sincs, csak hallom ahogy nagy erőkkel rágcsál. Pedig a pingvineknek inkább csattogni kéne, nem? Fene se tudja, ami azt illeti, még nem is láttam testközelből pingvint. Lehet meg kellene vizsgálnom tüzetesebben, de végül is, ha meg kitömjük, akkor ráérek majd akkor szemrevételezni. A város csak a szokásos zajait hallatja, autókürtök, léptek zaja, hömpölygő emberáradat. És olyan kevés fauna… elvétve látok csak egy két fát, néhány bokrot, de egybe függő zöld terület nincs is, talán csak a botanikus kert, de az is mesterséges. Mondjuk a semminél több… Ha nem kellene felvigyáznom a kisállatot, már rég ott lennék a drága gyermekeim között és forralnám ki az újabb emberiségre ártalmas tervemet. Hiszen biztosan van ott olyan növény, mely így vagy úgy hasznomra lehet. Fél szemmel odapillantva látom, hogy a tálca nagyobb része már a bendőjében van, így már talán nem lesz annyira pokróc, mikor kérdezni fogok tőle. Márpedig most fogok, mert mindent tudni akarok Róla. Válaszol is szépen, én meg a könyv mögül kukucskálva figyelek is. Őszintén meg is lepődöm a szavai hallatán, a könyv becsukva kerül le mellém, miközben én az indafotelemmel közelebb helyezkedem el hozzá.
- Komolyan? Nem nézném ki belőled… Még is kit öltél meg hozzá?
Fordítom oldalra kíváncsian a fejem, mert máshogy nem tudom elképzelni, hogy ez a kis hisztis galambtöltelék, miképp is lehet a város ura. Ja, hogy akkor nekem viselkedni kéne? Dehogyis. Poison Ivy nem hajt fejet senkinek, főleg nem állatoknak. Meg kell mondanom, egész érdekes egy figura. Kis alacsony haspók egy hisztis kölyök lelkével, és most éppen arról beszél, hogy fogja megtisztogatni a kertecskéjét, amikor visszatér. elég optimista, de tény, hogy ha eddig nem pusztult bele a sebbe, akkor már felgyógyul. Legalábbis ameddig én hajlandó vagyok rááldozni az időmet a kenőcsének elkészítésére, mert anélkül igencsak elfertőződhetne a sebe és kétlem, hogy jelen állás szerint lennének oly kedves alattvalói, akik segítenék a lelőtt ex-főnöküket. Semmilyen okból kifolyólag. Végre feltehettem azt a kérdést, ami engem foglalkoztatott s elég bő választ is kaptam rá, habár ez nekem vajmi keveset mondott. Kicsit komorul el az arcom egy bizonyos ponton. Az én kis gyöngyvirágom, mint kellék?! Egy pótolható, eldobható KELLÉK?! Ó édes kis szívem… és te még is ragaszkodtál hozzá. Bárki is legyen az. Talán még most is tartok tőle, hogy önként és dalolva visszaszaladna hozzá, ha az-az elfajzott korcs erre utasítaná. Nem, azt nem fogom engedni…
- Nem tudom… Majdnem 10 évig voltam fogoly Arkhamban. Csak a Tv-ből értesültem úgy ahogy, de azok meg eléggé… manipulált tartalmak.
És akkor szépen fogalmaztam, mert konkrétan a hazugság és a kényük kedvük szerint megvágott jelenetek összevisszasága jellemzi az egészet.
- Mesélnél… erről a manusról? Meg az eltelt 10 évről?

NOTE: Stuff or not stuff? ❀ MUSIC: I’m in love WORDS: 525❀


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




for the red queen; Ivy
Keményre sül az, aki általment a poklok tüzén.

Nem akarja túlaggódni a dolgokat, és jelenleg biztosan felesleges is lenne, no meg nem túl egészséges, hogy járatja az agyát ezerrel. Van ott elég baj amúgy is, no meg persze, nem félti a másikat sem, talpraesett annyira, hogy elbírjon mindennel, ami elébe kerül. Meg hát a fazon, aki mellett volt, nem volt épp kispályás sosem, nem tudja nagyon elképzelni azt sem, hogy mondjuk annál durvábbal hozza össze a sors, és akkor koppanna. Megedzette, és ha mégis akad veszélyesebb, hát majd megoldja. Persze, ha megérkezik, ő is kíváncsian fogja figyelni, ha belekezd az élménybeszámolóba, és nem is hagyják félreeső helyen, hogy ne halljon semmit se. Benne van a pakliban, hogy a dolog számára titkos, elvégre egy jó ideje nemigen informálódott, mivel foglalatoskodnak manapság, csak halott ezt, meg azt, de a pletykáknak meg hisz a fene. Volt belőle bőven, és még lesz is, mind a politika, mind pedig az alvilág berkeiben, megtanulta, hogyan válogassa, szűrje ki azon informátorokat, akik mindent bevesznek, és már rohannak is jelenteni, és semmi után nem néznek, hogy mennyire szörnyű hülyeség. Vannak megbízhatóak persze, és drágák is, akik az igazat képviselik. Fura játék ez, de valódi. És persze, ő is volt már az életnek ezen szerepében, ha csak egy kicsit is, de meglépte. Kellett a nagy egészhez.
A beálló békében üríti komótosan a tálca tartalmát. Jobb, mint otthon. Mármint, ez az egész kompozíció, mert nézhetett ott eddig TV-t, ülhetett étteremben, bárhol, a város felett mégsem volt nagyon alkalma elkölteni egy ebédet sem. A friss levegő pedig igazán meghozta az étvágyat, így amint a hús, és a zöldségek nagy része eltűnik, az apróbb falatokat támadja be. Ivy olvas, vagyis úgy tudja, azt műveli, így neki marad ez, meg az, hogy megpróbáljon eltalálni egy olyan témát, amely talán leköti. Épp egy darab sajtot emel fel, hogy bekapja, amikor is érkezik egy kérdés, amely kicsit meglepi. Félig fordul felé, miközben még rágcsál, fél orcája olyan, mint egy hörcsögé, de illedelmes fiúnak nevelték, így ajkai összezárva rejtik el a tartalmat. A sajt visszakerül a tányérra, a rágással gyorsít, és nagyot nyelve törli meg a száját, szalvéta helyett kényszerből a pizsama ujjának szélébe. Jó, csak egy kicsit volt maszatos, na.
- Ó, bizony igaz ám! Én vagyok a polgármester, és az alvilág feje, egy személyben. Hát nem csodás? – ez egyből felvillanyozza, de nagyon. Arca virul, szokásos mosolya megjelenik, és bár ez valahol a kínos kapcsolatára emlékezteti, hisz elvégre neki is van ebben munka, igyekszik arra koncentrálni, ami most a kérdés. Gotham azt kapta, amit érdemelt. A jó, és a rossz egyetlen emberét. Mert egyik pillanatban gyerekeket puszil, a másikban bombát rendel ajtók elé. Mókás, mi?
- Persze, nem olyan könnyű feladat ez, főleg, ha… szünetre kényszerülök. Most bizonyára a csótányok előbújtak, és megpróbálnak kinőni a gazból, hogy ha már én nem vagyok, lehessenek főnökök. De nem aggódom! Eljön az én időm, megint! – pillant kicsit a város képe felé, amely most még azt hiszi, neki vége. Még vége, félig, javítsunk rajta. Addig had legyenek kicsit kakasok. Majd levágja őket mind. A sajtot bekapva irányítja vissza magát, és ismét mosolyognia kell. Nos igen, az egy másik élet volt, más időben. Amikor még senki nem volt. Nem mondhatná, hogy olyan hatalmas kapocs lett köztük, de kölcsönös, és most már igencsak tartalmas.
- Ahh, még régebbről, azokból az időkből, amikor még én is csak egy kis porszem voltam. A volt munkaadóm, Fish által. Ő aztán mindenféle alakkal üzletelt, vagy csak nyalt neki, hízelgett a ribanc. Én meg hát ott voltam mellette, mint mindenes.. lábat masszíroztam, italt töltöttem, ó még a körmeit is reszeltem, ha épp úgy adódott! Harley meg rendszerint a manus mellett volt, és a két kellék, ha szabad így kifejeznem magam, elbeszélgetett a másikkal. Ami azt illeti, hasonlóban volt részünk. Kicsik voltunk, de nagyok lettünk, nem? – újabb mosoly, majd míg a másik emészti a hallottakat, ő folytatja tovább. Érzi, hogy a gyomra lassan már tele, és szerencse, aki tálalt, gondolt arra, hogy a sokáig éhezett gyomornak nem szabad sok mindent adnia, mert hevesen kér, de vissza is dobja. Ezek az adagok tökéletesek voltak pont, és az éhsége már tova is áll.

■■ NOTE: Pingvin vacsorája, haha■■ ZENE: fairies wear boots ■■ SZÓSZÁM: 676
■■ ■■

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




Ivy & Pingu

❀ the queen of nature  ❀

Harley és a baj? Kéz a kézben jár. Én már ezt tudom jól, de ezek szerint akkor ő még nem ismeri annyira a kis bohócomat, hisz akkor tudná, hogy ő maga a baj, amit másokra hoz. Egy módfelett cserfes és a maga módján ártatlan baj. Ami azt illeti, Babydoll is hazaérhetne már, mert ezen kívül nem tudom mit kezdhetnék a hiszti herceggel. Kihoztam a levegőre, adtam neki enni… jó igaz, azt elfelejtettem reggel, de hát na… Senki sem róhatja fel nekem, mivel nincs növényből. Most is épp itt ülünk szinte a város tetején, és egészen csendben van. Csak az a baj, hogy nem tusom ez az állapot meddig fog tartani. Az eddigiek alapján sajnos nem túl sokáig. Bár az is lehet, hogy valahol mélyen örülök neki, hogy így lefoglal kicsit, mert így kevesebb időm van gondolkozni és a csend sem sérti annyira a fülemet. Bár még így sem megfelelő a zaj, nem olyan édes, nem olyan kirívó, mint amilyen Harls produkál, amikor épp jó kedve van. Azt senki sem tudja leutánozni… Nem nézek oda, de idáig hallom, ahogy tömi a képét a kajával. Még nem szólalok meg, várom, hogy a nagyját eltüntesse, mielőtt még bármit is mondanék. Az a helyzet, hogy kíváncsi lettem, honnan ismerik ezek ketten egymást.
- Harley mesélte, hogy te tartod a kezedben a várost. Ez… ez igaz?
Hangom talán kicsit kétkedő, és cseppnyit árnyaltan döbbent is lehet akár. Mármint, az előttem majszoló kis háziállatról vajmi kevéssé tudom elképzelni, hogy uralná Gothamet. Viszont dolgozik bennem az is, hogy ugyanígy Harleyból sem néztem ki, hogy nevetve töri ki mások nyakát. Mi van ha itt is van valami, ami a sorok között bujkál?
- Amúgy… honnan ismered Babydollt?
Kérdem végül hirtelen, mert végtére is, ez az, ami igazán érdekel engem. Ha hajlandó magyarázatszerűséget adni, akkor addig becsukom a könyvet és magam mellé teszem.

NOTE: Stuff or not stuff? ❀ MUSIC: I’m in love WORDS: 304 ❀


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




for the red queen; Ivy
Keményre sül az, aki általment a poklok tüzén.

Teljesen tudatlan azon a téren, hogy mik is folynak a háttérben olyankor, amikor alszik, vagy épp egyedül van odafent, és lefele nem hall semmit sem. Így nem is tudja megróni a másikat, ami biztos mókás lenne, de Ivy ügyes, és hát precízen ki sem tér arra, ami hősünknek lassan egyre fontosabbá válik. Nem kórházban kezelik, így nem kap egy csövön keresztül tápanyagot, ami már jó, de amikor épp ki volt ütve, valahogy biztosan megoldották. Most viszont szervezete, ha nem is mindig pontosan, de igényli, hogy valami szilárd dolgot is lejuttasson a gyomrába, és attól talán megkapja azt a löketet, amivel képes lesz eljutni az ajtóig, ha máshova nem is. Már az is nagy dolog lenne, és egy kicsit még rádolgozva akár talán egy alsóbb szintig is. Vagy egy fürdőszobáig. Ez még nagyon a jövő, így arra van utalva, amit a lányok tesznek érte. Hálás, de eléggé kiszolgáltatott helyzet. Túlságosan is, és nincs hozzászokva.
- Ahh.. valóban tág. Remélem nem keveredik nagy bajba. Mondjuk, tény, hogy képes megoldani.. – eléggé kinőtte magát a bohóc mellett, és ügyessé vált. Valahol önmagára emlékezteti, amint élt egy életet, egy átlagos, de nyomorult verziót, majd mint a bábba bújó hernyó, gyilkos pillangóvá változott. Talán ez az a kapocs, amely miatt könnyebben kapcsolnak egymás hullámhosszára, vagy épp az őrület, amely mindkettejük fejében ott van, kisebb-nagyobb mértékben. A jövőben ez a szorosabbra font kapocs mindenkinek jól fog jönni, még ha Ivy fele annyira viseli el, mint kellene. Szép lesz ez, csak nem látja még a végét az egésznek. Tervezgethet, ha mindig közbejön valami, fogalma sincs, hogy amikor majd kisétál, és be a dolgok közepébe, mi fogja fogadni. Vagyis sejti, de egyelőre gondolni sem akar rá. Ajh.
- Kacc-kacc, ez igazán mókás volt – pillant rá, de arca nem nevet, inkább az a „komolyan?” tekintet, amit a tipikus faviccek hallatán süt el az ember. Nem rémlik neki valóban semmi, vagy el van még ásva, üsse kavics. Elég rossz így is megküzdeni a sötét foltokkal, nem kell szembesíteni vele még jobban. Aprót szusszan csak végül.
- Remélem nem másik városban. Ha már ilyen titkos – mert ő úgy hiszi, az, amiért nem közli vele. Érzi ő azt, hogy nemigen van kedvelve, szeretve, a hűvösség csak úgy árad, de ha már így összehozta őket a sors, akkor had hozzon ki belőle kellemesebbet.
Vagyis lenne, ha nem hozna rá szívbajt. Jót cselekszik, ez tény, csak elsőre ijesztő. Mint amikor felülsz a hullámvasútra, végigsikítozod, de amikor megáll, mész egy újabb kőrre. Valahogy ő is így van ezzel, hogy a kezdeti félelem gyermeki lelkesedéssé alakul át. Még arra sem kapja fel a fejét, hogy kinevették, mert elismeri, mókás volt, és talán ő is nevetve, ha tudna. Jelenleg a legegyszerűbb az, hogy élvezi a kilátást, amíg lehet. Nem a legjobb, ha már ilyen szépet kapott, akkor elrontsa. Az idő tiszta, kissé felhős, de elég messzire ellát így is, ki tudja venni a nagyobb épületeket, amiket betéve ismer. Ha Ivy nem olvasna, talán még fura városnézést is tartana neki, így nem is láthatja a mosolyt, amit az arcára varázsolt. Ha a vigyortól fél, ez most igencsak meglepné.
- Hah..? – az inda mozdulására emeli el a tekintetét a horizontról, és hopp, tálca landol az ölében. Elengedi a kapaszkodóját, csak hogy hátrébb dőljön, és megbámulhassa, mi került elébe. Aztán erre a gyomra akkorát korran, hogy lehet még a városházán is visszhangzik.
- Pfú.. ühm.. ezt is köszönöm! – mert hát ha növény hozza, a másik műve. Az előbb hisztizett, most pedig jófiú módjára, a puszta kezével tör bele a kenyérbe, és lakmározni kezd. Van itt minden, hús, zöldség, némi sajt is, no meg, amely igazán megmosolyogtatja, az a hal. Nevetni akar, de teli szájjal nem illik, és most nagyon azon van, hogy mindent eltűntessen. Kell ennél több?

■■ NOTE: Pingvin vacsorája, haha■■ ZENE: fairies wear boots ■■ SZÓSZÁM: 616
■■ ■■

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




Ivy & Pingu

❀ the queen of nature  ❀

Levest? Miért is akar ez levest? Óh… óóóóh… lehetséges… hogy elfelejtettem neki felhozni a kaját, amit Harls összekészített. Öhm, hupszi? Most már azért se hozom ide, mert akkor kiderül, hogy mulasztottam, így legalább úgy tűnik, mintha konkrétan nem is érdekelne. Mert mondjuk nem is érdekel a hogyléte.
- Azt mondta beszerez pár dolgot… ez nála elég… tág fogalom.
Hiszen beszerezhet ruhát, kaját, cipőt, fegyvert, hullát, újabb háziállatot, meg persze információt is. Szóval… számomra is meglepi lesz, hogy majd mivel fog hazatérni. Az ahogyan ő forgatja a szemeit, arra késztet, hogy én is ezt tegyem. És még felfelé is érdeklődik. Hallatlan.
- Jobbára útban.
Válaszolom a kérdésre s meg mernék esküdni, hogy mintha Harley magyarázta volna neki hol van, emlékszem, mert úgy kezelte, mint egy ötévest, és rém vicces volt nézni. Bár ezek szerint akkor ez a rész nála kiesett. Lehet a sokk és a gyógyszer is dolgozott benne, de nem én leszek az, aki majd itt túravezetést ad neki. Brr, még mit nem. A csettintésemre minden úgy alakul, ahogy kell, de amikor felsikít, nem tehetek mást, éktelen kacajra gerjedek, s abba hagyni is alig tudom, ami nyilván nem oszlatja el feltétlen az aggodalmát, főleg, hogy máér a könnyeim csordulnak ki a nevetéstől. Ellenben már elhatároztam magam így úgy is teszek, ahogy azt terveztem és a kis indáim is mindent az akaratom szerint cselekednek, így pillanatokon belül már madártávlatból figyelhetjük Gotham városát. Vagyis jobban mondva ő, engem a könyv jobban érdekel, miután sikerült lenyugodnom a fene nagy nevetésből. Hát ez jó volt. Nem is szándékoztam többet foglalkozni vele, de ekkor megüti a fülem az a kis gyengécske, de a legőszintébb szó tőle, amit hallottam, mióta itt van. Csak csendben elmoslyodom és a könyvet felemelem az arcom elé, hogy ne látszódjon. Hümmentek egyet, mire egy inda visszakúszik a házba és egy tálcát hoz magával, amit a kisállatunk ölébe fixál le. A tálcán kaja van, Harley készítette össze, valamit magyarázott a megviselt szervezetről és a tápanyagokról, szóval biztos valami kiadósat alkotott. Én maradok a grillezett zöldségeimnél. Az mindenek felett áll.

NOTE: Stuff or not stuff? ❀ MUSIC: I’m in love WORDS: 337 ❀


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




for the red queen; Ivy
Keményre sül az, aki általment a poklok tüzén.

A vigyor láttán, mely Ivy arcára ül ki, kicsit borsódzik a háta. Pedig nem az a tipikus pszicho-vigyor, amelyet Joker képes mutogatni, vagy épp mások, amikor elmegy az épp eszük, de mégis, ez a szolid, ezen az arcon, valahogy még jobban rémísztőnek hat, mintha képletesen villámokat szórna a szeme, vagy mondjuk kés lenne nála. Nem bolond ő, tudja eléggé, hogy most igencsak hátrányos a helyzete, még egy apró pisztoly sincs nála, csak párna, és mondjuk a lázmérő, mert az pont tudja, hova verte le, amikor a vizet kereste a szekrényként. Hát.. elég esélytelen lenne a dolog, így csak pislogva figyeli a hamar eltűnő mosolyt, és kicsit behúzza a nyakát. Nem gondolt ő semmi olyanra, amely közel lenne az igazsághoz, bár megfordul a fejében, hogy képes lenne egy vödörnyi vizet a nyakába önteni, ha arról lenne szó. Azonban, mivel erre semmi jelet nem kap, nyugodtan ül a tomporán, és ellazul végül. Csak nem támad..
- Ó. Üzleti dolga akadt? Remélem visszafele hoz levest – érzi ő, érzi, de azért is mondja. Legfőképp mert sokáig csendben volt, és most bepótol mindent, amit kihagyott. Ha a szőkeség itt van épp, és éber, érdeklődik ő a külvilág híreiről, mert hát TV sincs erre, ugyebár, és ha nem is tetszik neki az, amit hall, akkor is hálás, hogy nem kell tudatlannak lennie. Nem örül annak, hogy miután ő eltűnt, és jelenleg vélhetően halottnak kezelik, mert az kérte hogy amíg gyenge, ne emlegessék odakint. Nem örül, mert a kicsit elkezdtek lázadozni, nagynak mutatni magukat, beleköpni a levesekbe, felrúgni a szabályokat. Komolyan, ki sem hűlt még a szék, már törleszkednek, hogy leüljenek rá. Ó, micsoda világ lesz, ha visszatér! Ha odaáll ezek elé a képmutató mocskok elé, és szépen elintézi őket, megleckézteti mind! Mert jaj annak, az ő útjába áll, vagy épp keresztbe tesz neki. Sokan talán nem hiszik, de majd megmutatja. Meg ő. Szétveri a csinos fejüket, ha úgy adódik, vagy épp  a pisztolyját melegíti fel, teljesen mindegy.
- Csak átmenetileg.. – forgatja meg a szemeit, mint akinek már eléggé elege van abból, hogy ezzel illeték, még ha igaz is. – De nemsokára már képes leszel eljutni az ajtóig is, és akkor majd tényleg akkor kell kiáltanom, ha nagy a baj. Remélem, senki nem tudja, hogy itt vagyok, nektek sem lenne kellemes, ha ezt a kis.. búvóhelyet felfedeznék. Hol is vagyok pontosan..? – érdeklődik, mert épp elment a hisztivonat és üres a peron. Persze, még látni lehet az arcán az előbbieket, de már valamivel jóval enyhébben. Nem örül maga sem, hogy ennyire csapong, de még nem teljesen ura mindennek, az érzelmei meg.. hát nos, eléggé ki vannak, és idegei feszültek, így könnyen csap át egyik végletből a másikba, ha akar, ha nem. Ez van, neki is jár a legrosszabb időszak. Sosem volt a legnyugodtabb figura, és most épp elég rá az a lapát. De nem érkezik több szó, nem köt bele semmibe, amely meglepi. Arra számít, hogy amint végez, és távozik, nagykegyesen nyitva hagyja neki az ablakot, esetleg az ágyat tolja közelebb hozzá, hogy élvezhesse, ha annyira vágyik rá, de még ez sem. Kíváncsian figyeli az aprócska indát, ahogy kivirágzik. Sok furcsaságot látott már, főleg, amióta megtapasztalta Arkham vendégszeretetét, és azoknak a szörnyeknek a szabadulását. Nem a legjobb emléke, és persze nem is tudja a legjobban kezelni, ha épp rácsodálkozik egy ilyesmire. Mint épp most, kissé eltátott szájjal. A természetfölötti dolgok neki magasak, ő teljes mértékben ember, beceneve csak egy játékos hasonlat, egy jelző, amely illik hozzá, nincs semmi más, amely összekötné vele. Nem erősebb, nem gyorsabb semminél sem, és akkor itt van körülötte a természet csodája. A nagy bambulásból a csettintés húzza vissza, és a kézre bámul, de nem tudja, mi miért történt. Így, mikor a vaskos növény tekeredik rá, mint egy óriás kígyó, felsikít. Csak úgy férfiasan, tudjátok. Akaratlanul kapaszkodik meg a növényben, amely már bőven ki fogja bírni azt, hogy kapaszkodik, és próbál nem kibillenve a földre esni.
- Mi.. mit csinál..? – kérdi kicsit félve, kicsit hisztérikusan, főleg akkor, amikor megindulnak az ablak felé. Jaj, csak ki ne dobja! Menten visszavon mindent, jó lesz, csak ne dobja le a mélybe! Lábaival kalimpál kicsit, és továbbra is kapaszkodik. Nem a magasság embere, így mikor megállapodnak a tetőszinten, először lefele bámul, arra, ami mezítlábas, pizsamás lábai alatt elterül. Milyen kicsi minden.. előre is dől a nagy bambulásban, és ha a növény nem vigyázna rá, akkor vélhetőleg le is esne. Ennek örömére öleli át a kacs-t, és a vörös asszonyság felé fordítja szemeit. Erősen hunyorog, hiszen sokáig dekkolt odabent, ahol kevesebb, és másabb a fény. Itt látszik csak, hogy mennyire sápadtabb, szeplői sem olyan élénkek, haja fakóbb – bár az talán köszönhető annak, hogy most természetes állapotában kócos. Egyik kezével elárnyékolja a szemeit a nap elől, és megrázza a fejét, noha nem azért, mert ellenkezne.
- Igen.. túl magas van ahhoz, hogy bármit megpróbáljak.. Hah – és hogy mennyire magasan? Teker kicsit, óvatosan a felsőtestén, és akkor megpillantja a várost úgy, ahogy nem sokszor volt élménye látni. Elcsöndesül, ajkai ismét elnyílnak, szemeibe ismét könnyek költöznek – bár ahhoz hozzátartozik, hogy a kezét leeresztve, továbbra is a növényt ölelve a nap erősebben irritálja. De a látvány így is megéri. Ajkaira apró, jóllakott mosoly költözik, és ahogy a másik a könyvbe, ő úgy falja a kilátást, úgy engedi, hogy a friss levegő végre minden porcikáját végig simogassa. Ez kellett neki, de nagyon.
- Köszönöm.


■■ NOTE: Pingvin bukása, haha■■ ZENE: fairies wear boots ■■ SZÓSZÁM: 879
■■ ■■

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




Ivy & Pingu

❀ the queen of nature  ❀

A megmosakodni szóra enyhe vigyorba rándul az arcom. Na, visszavágjalak a folyóba? Aztán mosakodhatsz kedvedre. Gonoszkás vigyorom egyből lekonyul, mikor magam elé képzelem Harley szomorúan dühös és elkeseredett és megbántott kis pofiját. Ezt a kört megnyerted, madárka, de csak és kizárólag azért, mert az adu kártya kedvel téged. Azt azért remélem érzed, hogy ha egyszer is megutál… vagy teszel vele valamit, töltött pingvint csinálok belőled. Mondjuk roston sütve, almával a szájában és petrezselyemmel a fülében.  A kutyáknak azért biztos jól esne, még ha én bottal se piszkálnám.
- Remélem minél hamarabb…
Nem csak neki, nekem is kellemetlen ez az egész felvigyázás. Főleg, hogy totálisan nem érdekelnek az emberek azóta, hogy én lettem a természet és a fauna mindenható úrnője. ami azt illeti, előbb utóbb az utolsó szálig kiirtom az emberiséget. Legalábbis… eddig ez volt a terv. Aztán jött Ő és felforgatta a világomat. Még ha mindenkit meg is fogok ölni, még ha elpusztítom a városokat és a bennük lakó életformákat, őt vajon el tudnám tenni láb alól, hogy befejezzem az életművem? A válasz itt motoszkál a fejemben és én szándékosan nem veszek róla tudomást.
- Nyugodj bele, az vagy.
Zárom rövidre a választ, mert aki nem tudja ellátni a létezéséhez szükséges legalapvetőbb teendőket, az életképtelen. Nos, ő még az ajtóig sem jutott el, nem hogy élelmet szerezzen, tisztálkodjon és mozogjon segítség nélkül. You’re argument is invalid. A sebet újrakötöztem s ez épp elég indok volt a számára, hogy újfent rám zúdítsa a frusztrációját és a gyerekes hisztijét. Az utolsó szavain elgondolkozok. Levegőt? Hmm… elgondolkodva vetem oldalra a pillantásom, ahol a kis indám törleszkedik a lábamhoz, kunkoriságából kiegyenesedve pedig egy színpompás vörös virággal örvendeztet meg. Jaj de édes vagy hogy így megleped anyucit. Egyből jobba is a kedvem s ha jobban belegondolok, a növényeimnek is fontos a levegő. Ha mondjuk valami zöldségként gondolnék rá…? Újfent végigmérem, de egy mély sóhajtással emelem le róla a tükreimet. Esélytelen, itt visszhangzik a fejemben Babydoll hangja, ahogy pingvinnek nevezi őt. Egyet kell értenem a gyermekeimmel, addig nem fog nyugton maradni és kevésbé hisztizni, amíg legalább egy kicsit nem teszek a kedvére. Persze, ha azután sem lesz kedve elcsitulni, akkor majd drasztikusabb módszerekkel segítek neki. Újabb mély sóhajtás, egyik kezemmel az orrnyergem masszírozom, míg a másikkal csettintek egyet. egy vaskosabb inda kúszik fel a fal mentén és bucskázik át a párkányon, hogy a kisállat testére fonódjon. Főleg a derekát karolja át, meg aztán néhány kunkorral a tompora alá is aládúcol s mint egy gyerekszék, emeli őt fel, miközben biztosan tartja a markában. Én visszaheveredek, jóformán ledobom magam az én kis indafotelemre, s újabb csettintésem okán a kicsikéim visszahúzódnak, ezáltal kiemelnek minket a szobából a szabad levegőre. Nem ereszkedünk vissza, sőt, tetőszintig megyünk, hogy a bezárt és kitömésre váró háziállat szétnézhessen egykori birodalmán. Vagy legalábbis mintha valami ilyesmit próbált volna Harls tegnap este a fejembe erőszakolni információ gyanánt.
- Most már nyugton maradsz?
Kérdem kissé morcosan, majd a választ meg sem várva veszem vissza a könyvet a kezembe és olvasok tovább.

NOTE: Stuff or not stuff? ❀ MUSIC: I’m in love WORDS: 495 ❀


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




for the red queen; Ivy
Keményre sül az, aki általment a poklok tüzén.

És vissza a kezdetekhez, a kiindulóponthoz. Menekült, de visszatette, mert hát hova a fenébe tudná máshova tenni? Nem sok bútor van a szobában, csak a legszükségesebbek, semmi több. Nem épp a legszebb, de elfér itt ez is, átmenetileg tökéletes. Egyelőre. Csak unalmas, baromi unalmas. No meg, egy kicsit el van kényeztetve őfelsége. Megnézve saját lakhelyét, meg ahol eddig megfordult, nem épp a puritán életmódhoz szoktatták hozzá. A lakásuk nem volt ugyan hatalmas palota, ahol a mamájával nevelkedett, és élt, mégis gyönyörű volt, és egyedi. A mostani ház, amelyet pedig apjától örökölt, és a mostohájától lopott el, kész palota. Ezek után egy ágy, egy éjjeliszekrény, és pár holmi már nemigen nyűgözi le. Jó, nem kér ő selyemszőnyeget, se semmi, csak némi színt, és igazából, több levegőt. Egy hatalmas ablakot, ahova kiülhet és kibámulhat, ha el tudna jutni odáig, ha képes lenne akár egy apró ablakban is ücsörögni. De nem, és nem is kezd el ennek hangot adni, mert azt a drága mama megtanította, hogy mindig értékelni kell mindent, amit az élet hoz elébe, és főleg ha azt kapja. És jelenleg az élete mellett szállást, kosztot, és ápolást is kap, mikor épp kitől.
Ivy persze más, más stílus, más jellem. Most jelenleg pedig még jobban belelép a pici, sérült lelkébe, amely cseppet sem tetszik neki. Már nem az a szerencsétlen kis idióta  Mooney mellett, akinek mindenki megmondja, mit tegyen, és nem lehet egy rossz szava sem. Nem, ő most nagy ember, kicsi testben, és jelenleg sérült, de nem hülye. Hah!
- Nem is igaz, csak egy pohár friss vizet, és megmosakodni! Csak amint látod, nem sikerült..! – nem mozog bele a műveletbe, csöndesen tűri ezután, hogy a sebet takarítva kicsit az is levegőhöz jut. Persze, még nincs abban a fázisban, hogy levehesse róla a kötést hosszabb ideig, és pihentesse. Addig még el kell telnie egy kis időnek. Most már hangosabban szisszen fel, ahogy hozzáér, és ahogy a kenőcs – amely nagyszerűen hűsít persze -, ismét a bőrére kerül. Hálás, hogy legalább nincs borzasztó szaga, mivel nem épp orvosi készítmény, hanem a vörös találmánya. Csodálná, ha épp nem lenne dilinyós, és csodálni is fogja a tehetségét egy nap, amikor már sokkal jobban lesz. Most viszont csak követi a tekintetével, ahogy a kis indák dolgoznak. Beleborzong kicsit a látványba, mert nem mindennapi, és kicsit fura, és szokatlan, de mégiscsak mókás. Indák, amely parancsra működnek, és teszik a dolgukat. Az egyiket még ha félve is, de lágyan megérinti, megpiszkálja, hogy mégis milyen, majd vissza is húzza maga mellé. Aztán már ölelik is körbe, tartják őt, miközben a sebre új kötés kerül. Nem kapaszkodik a növénykékbe, mert sejti, hogy nem lenne megköszönve sem tőlük, sem a gazdájuktól sem, így tehetetlenül lóg maga mellett az egyik, a másik pedig a pizsamát fogja, hogy ne csússzon vissza a területre addig, ameddig be nem fejezi.
- Mikor jön vissza? – csendben érdeklődik arról, hogy mégis mennyi ideig lesz távol a másik, bár ha nem tartozik rá, akkor nem fog nagyon érdeklődni jobban, majd elmondja a delikvens, ha lesz hozzá kedve. Nem hiszi, hogy tudna olyat mondani, ami meglepné. Pár a virágszedés a mezőn igencsak meg tudná kaparni az agyféltekéjét. Pizsamafelsőjét igazgatja vissza magára végül, amikor már nem tartja semmi, és próbál ülve maradni, egyenesen, de nem épp sikeres ez sem, támaszték nélkül. Azonban csendben sem képes maradni..
- Dehogy vagyok életképtelen! – köt bele azonnal, amint elkapja a fonalat – Ha életképtelen lennék, nem beszélnék, nem gondolkodnék, se semmi. Tudod, mint valami rongy. Egyedül csak mozogni nem.. tudok teljesen, de hát, egy idő után már képtelenség csak feküdni! – neki legalább is. Mozgalmas élet, és ha még némi nehézséggel is küzd, mindig mozgott, és úton volt. Érthető, ha most egyre jobban érzi, hogy beleőrül. Sok minden van most a fejében, főleg a körülmények, és az elkövető, és emellé még ez is.. Túl sok. Hosszasan sóhajt végül, leereszti a képét, önmagát, és úgy pillant végül rá, immáron békésebb tekintettel.
- Nem akarok meghalni! Akkor meghaltam volna már a folyóban, vagy aközben, hogy itt fekszem. Nem, és nem! Csak levegőt szeretnék… - ereszti le a kezét, és a párnáknak döntve a hátát, kényelmesebben pihen meg. A kenőcs dolgozik, szerencsére, de a fájdalom még így is kimerítette picit.


■■ NOTE: Pingvin bukása, haha■■ ZENE: fairies wear boots ■■ SZÓSZÁM: 690
■■ ■■

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Ivy & Pingu
Csöndes kis pihenőmet s aggodalmaim önfeledt, belső áriáját megzavarja a háziállat. Azt ugyan olvastam, hogy elég sok felelősséggel és munkával jár tartani őket, illetve hogy elég zajosak bizonyos példányok, de azon őszintén meglepődtem, hogy a röpképtelen madár megpróbál repülni. Azon már kevésbé, hogy padlót is fogott. A kis indáim óvatosan kaparják össze a földről és visszafektetik a meglepően puha ágyba. Mondjuk én úgy gondoltam, kap egy fekvőpárnát valamelyik sarokban és kész, Harls ragaszkodott az ágyhoz. Tudnám minek… a kitömés szempontjából pont nem számít. A kezdeti csendessége átmegy hangos hisztibe. Amikor a csendre panaszkodtam…. nem azt értettem ez alatt, hogy akkor a háziállat zajongjon. Univerzum, béna vagy. Élesen kacagok fel, ráadásul jó hangosan, amit Babydolltól tanultam, de hát ilyen az, ha valaki sokat van egy másik személy társaságában. Mindezt azért, mert kinyögte a baját, majd oldalasan helyezkedve kitárt karokkal mutatok az ajtó felé.
- Kérlek, menj csak! Gyerünk, menj ki és halj meg a küszöbön.
Olvad le a vigyor az arcomról a végére, s inkább csak fáradt sóhaj lesz belőle. Létezni alig tud, de neki be van sózva a segge. Micsoda hülyeség… Más a fél karját adná, ha eddig lustálkodhatna. Morranok egyet, ezzel hátha elvágom a hülyeséget a fejében s inkább a sebére koncentrálok. Bébikém elég szépen összevarrta, pedig nem olyan doktor volt ő, mint ami ezt indokolná.
- A kenőcsöt.
Szólok az egyik indámnak, ami rögvest teljesíti is az akaratom, és idehozta nekem a tégelyt, amit külön ennek a palimadárnak készítettem. Puha ujjamra szedek egy kis krémet s óvatos, körkörös mozdulatokkal kenem be vele a seb szélét. Nyilván a sebbe nem, csak annak környékére fókuszálok. Igyekszem óvatosan, de hát ugye a lőtt seb után elég érzékeny lesz a terület. Meg szemmel láthatóan az áldozat lelke is. Az egyik ágaskodó gyermekem oldalán nő egy levél, melyet én letépek, kicsit megdörzsölök s ráteszem a sebre. Egy új adag fáslival felvértezve pedig újra kötözöm a pingut, mialatt az megint panaszkodik és nyavalyog…és hú de ki tudnám dobni az ablakon. Mázlista, hogy pont Harley-val van jóba, különben már igencsak alulról szagolná az ibolyákat.
- Briliáns megfigyelés.
Válaszolom velősen, s az indámat utasítva felültetem az emberkét, amit aztán a kis zöld vega-kolbászok meg is tartanak, míg én körbekötözöm a felső testét. Miért van az a borzalmasan sejtelmes gyanúm, hogy addig nem fogja abbahagyni a hisztikét, amíg nem viszem ki? Komolyan, elég volt a kutyákat kivinni, vagy mik azok, most meg sétáltassak pingvint? Miután elkészültem a kötözéssel, karba-tett kezekkel állok mellette és nézem azt a felfújt pufi fejét. Gyere már haza, Babydoll…
- Nem tudom feltűnt-e, de életképtelen vagy. Komolyan mindenáron meg akarod ölni magad azzal, hogy mocorogsz? Mert akkor szólj és inkább átsegítelek a másvilágra, minthogy összevérezd az egész lakást.



* Immortals * ||Remélem tetszik *-*||


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




for the red queen; Ivy
Keményre sül az, aki általment a poklok tüzén.

Ó hogy mennyire, de mennyire szeretne üvölteni. Kiabálni addig, ameddig nem marad levegője, kiszárad a torka és bereked. Ó de mennyivel jobb lenne talán a lelkének, könnyebb egy fokkal, egy apró lépéssel, de semmi több. Nem múlna el a fájdalom, és ha dobálná is közben magát, vagy valamely tagjába marna bele, még rosszabb is lenne. Nem. Meg kell tartania a minimális önkontrollt, és csak csendben kiakadni a tehetetlenségen. Egyszerre dühös, és szomorú. Orcája kissé belepirul az indulatba, amelyet visszafog, és csillog, mert néhány könnycsepp utat tört magának és szabadságra vágytak. Szipog párat, miközben csendben fülel az épület zajaira. Igazából annyira csendes, hogy az már ijesztőnek tűnhet akárki számára. Mert hát a régi házakban mozog némi élet, egy-két egér, vagy más rágcsáló, parazita, azonban itt még azok sincsenek meg. A hely valaha felkapott volt, és virágzott, azonban manapság másféle virágok burjánzanak a vakolaton. A helyet elfelejtették, eltemették, és most három, a társadalom által különböző okok miatt kitaszított lélek utolsó menedékeként szolgál, mentsvárként, ahova visszahúzódhatnak, és nem éri el senki sem. Vagy talán nem is akarja. Nincs az emlékeiben olyan, hogy a két nőstényen kívül ide bárki is betette a lábát azóta, mióta ő is beköltözött a várba. Talán elrejtik, talán odakint vérengző fenevadak őrzik, hatalmas vasrács, akadály, amely áthatolhatatlan. Erről fogalma sincs, mert csak az ablakból volt szerencséje a kilátásra, és semmi több. Minden csendes, néptelen, és mégis pezsgő. Látta, hogy ha már maga az épület haldoklik, sebesült, életet ad. Növények hada él odakint, és ahogy Harley mesélte, azok mind Ivy művei. Sosem volt ellene a természetnek, és bár nem épp olyan, akinek ideje akad ilyesmit csodálnia, ebben a tehetetlen helyzetben legalább ennyi adatik neki. A napfényt sem állják el, így minden tökéletes, neki ezek után gondja nem akadhat a zöldséggel. Meg ne is nagyon gondolkodjon ilyesmin, ahogy tanácsolták neki. Ó, hát majd odafigyel!
Utolsó esélyként próbál meg ismét a kezére támaszkodva emeli meg magát, emeli meg állát, és nézelődik, mintha csak a habok vetették volna partra és most csak annyi a dolga, hogy megismerje a világot. A világ pedig nemigen válaszol most neki.
- Egyedül hagytatok..? – kicsit kétségbeesett szavak, és a keze sem bírja, visszahanyatlik a földre, és haragosan sóhajt. Ha ezt tudja, akkor nem kezd semmi ilyesmibe. A hűs talaj jól esik még az oldalának, de tudja, hogy ha órákig kell itt lennie, akkor talán még egy megfázást is összeszedhet a kínjai mellé, az pedig, végképp nem esne jól már neki. Lépéseket vár, ajtónyitódást, egy szót, amit kiabálnak felé, azonban erre várhatna jövő karácsonyig is. Káromodik egy sort az orra alatt, és fordul picit, hogy kevesebb nyomás érje a seb területét, és, hogy ha tényleg órákig kell itt lennie, akkor visszatérhessen a jó öreg barátja bámulásához, a plafonhoz. Hát lehetne ennél szánalmasabb? Tessék, kedvesem, most jót nevethetnél rajtam, addig, ameddig ki nem pukkadsz tőle.
Már-már annyira beletörődik teljesen abba, hogy önmagát kell szórakoztatnia, és kibírnia, amikor az ablak zárja kattan, és aprót nyikordulva nyílik meg. Fejét odakapva bámulja, ahogy először valami zöld, és fura érkezik, majd végül a megmentője. Na erre végképp nem számított, az biztos! Ő maga is imádja a hatásos belépőket, annyi szent, na de ezt lepipálni… Ejha. Legalább ez feldobja kicsit. Igaz, Harley-val könnyebb a kommunikáció, mégis, most a hála könnyei csillanak a szemében, az, hogy még sincs egyedül, hisz gyűlöli a magányt, azt, ha mindenki elhagyja. Bár ezt egyelőre még igencsak titkolja. Vagy nem?
- Mi..? – értetlenkedik egy sort, majd máris változik minden. Hát persze. Arca kissé haragos, de még így is olyan jelenleg, mint egy durcás gyereké. Mi más lehetne ebben a helyzetben?
- Igen, kellett. Megőrülök már a sok fekvéstől, és a semmittevéstől. Ki akartam menni! – erősködik, de hát nem tud, mert képtelen kimenni, és ezt a másik is tudja. Kicsit azért ijesztő, ahogy a növényzet felé indul, de nem feledi, ennek a tehetségnek köszönhető, hogy most van mit felszedni innen. Karjait kissé széttárva hagyja, hogy visszahúzzák a börtönbe, és ami a padló kemény, és hideg mivolta után valóban kincs. Azonban ezt most el nem árulja!
- Mikor mehetek ki legalább az udvarig..? – mocorog kicsit, majd végül nyugton marad ő, hagyja, hogy ellenőrizze, amitől fél. Figyeli, ahogy a kötés lekerül, ahogy a seb feltárul. Nem szép látvány, még úgy sem, hogy ügyesen lett összevarrva, de mindenképp nyoma fog maradni. Egy szép heg, egy ajándék. Hát.. mások gyűrűt, virágot és egyéb nyalánkságokat kapnak a szerelmüktől, ő pedig egy lőtt sebet. Ez is valami..?!
- Harley nincs itt, gondolom – nyögi be a nagy felfedezését, mert akkor biztos nem istápolná ő, rábízza a szakemberre. Aprót szisszen csak, és megtörli az arcát, amely még nedves volt, de most már csak a haragos gyerek ül rajta. Persze odabent örül a vörösnek, nagyon is, csak hát.. tart kicsit tőle. Nem hiába, eléggé harapósnak néz ki, húsevő virágszálnak.

■■ NOTE: Pingvin bukása, haha■■ ZENE: fairies wear boots ■■ SZÓSZÁM: 788
■■ ■■

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Ivy & Pingu
Csend van. Borzalmasan nagy csend. Szinte pengévé alakulva szúr bele a mellkasomba minden egyes eltelt másodperc. Hát hol vagy már? Nem zajongsz… nem idegesítesz és nem hallatod azt a bársony hangod. Fáj ez a csend… Pedig mikor itt van, akkor ölni tudnék ezért a csendért mely mintha csak egy pillanatig tartana, de most, hogy megkaptam… hogy egyedül hagyott ezen a helyen… borzasztóan hiányzik a csacsogása, az a cserfes lelkesedése, amivel az őrületbe tudna kergetni sokszor. Most hiányzik. Lustán fekszem egy méretes indám ölelésében az épület nyitott belsejében, a kertben, mit kisajátítottam. Gyermekeim hada vesz körül engem, szépen nőnek, burjánzanak felfelé az épület falán. Itt talán nem jut eszükbe keresni minket, legalább egy ideig. Mondjuk addig, míg elég erősek leszünk visszaverni minden hiábavaló támadást. Éppen egy könyvet olvasok, jobban mondva csak bámulom a lapokat. Egy kicsit… egy kicsit rossz érzés itt lenni. Hiszen ez a hely valaha Harleynak készült. Valahol mélyen aggaszt, hogy azért jöttünk ide, mert ez a hely is emlékezteti Rá… Nem akarom, hogy rá emlékezzen… Azt akarom, hogy én legyek neki a Minden. Én vagyok a rózsája… nem hagyhat el megint… nem, azt nem engedem. Csak te maradj meg nekem, csak te maradj meg… ha kell az életed elveszem, úgy fáj ez a…. Mi is ez? Miért és mikor kezdtem el ennyire ragaszkodni egy elbűvölő bohóchoz? Na tessék… itt sincs, még is ő jár a gondolataim közt, bukfencezik, viháncol és összeken a vattacukorral.
- Igazán visszaérhetnél már…
Persze-persze, tudom, csak elment beszerezni pár dolgot… és véleményem szerint játszik egy kicsit, de az is lehet, hogy utána érdeklődik az újdonsült háziállatunk történetének. Még nem tömtük ki, mert végül volt még benne élet, de ami késik… az rohadtul ráér. Az egyik virágom törleszkedik az oldalamhoz s igyekszik magára vonni a figyelmem. Természetesen sikerül is neki, ahogy azt az információt is átadja, hogy a háziállat mocorog. Enyhén vonom fel a szemöldököm erre, majd a hangos puffanás gyanakvásra ad okot. Hősködni akarunk, mi? Ahh, nem tudja értékelni azt a szemernyi életet, ami még ragaszkodik a hullaszagú testéhez. Becsukom a könyvet, és csettintésemre felemelkedünk a földről. Ő az ajtó felől vár, de én az ablakból közelítek. Lévén, nem bent voltam, hanem idekint. Persze ezt nem lehet felróni nekem, amennyit voltam bezárva, szerintem teljesen normális, hogy mostanában az időm nagy részét a szabad levegőn töltöm az én drága gyermekeimmel. Akik közül az egyik hiányzik. Az indafotelem felemelkedik a harmadik emelet szintjére s onnan nézek be a kisállat szobájába. Jól sejtettem, most éppen a földön fekszik magatehetetlenül és utánunk vernyákol. Vannak pillanatok, amikor átkozom magam, amiért megengedtem Babydollnak, hogy hazahozza ezt... ezt a… Pingvint. Fejcsóválva intek egy kunkori kis kacsnak, ami becsúszva a kis résen kipöccinti az ablakzárat s szélesre tárva azt beemelkedek a drágáim társaságában a szobába.
- Kellett ez neked?
Hangom talán szenvtelen és cseppnyit sem érdeklődő, hisz azóta már tudja, hogy csak megtűröm, mert Babydoll szeretné, és azon a bizonyos napon gond nélkül dobtam volna vissza a vízbe, ha olyasmit csinál. Remélem ezt nem feledte el azóta sem. Sóhajtok egy nagyot, majd egy újabb csettintésemre indák fonódnak óvatosan a teste köré s felemelve őt a földről, visszafektetik az ágyába. Nyújtózkodás után leszökkenek a padlóra, ha már itt vagyok, vetek egy pillantást a sebére, amit ugyebár én gondozok azóta, hogy Harley összefércelte. Igaz, a viselkedésem és a szavaim kissé ellentétben állnak azzal, amit most éppen teszik, hiszen nagy óvatossággal és gyengédséggel nyúlok a kötéséhez, hogy lecserélhessem és újrakenhessem a sebét. De csitt, attól még utállak.
- Maradj nyugton, hogy megnézhessem.
Utasítok, mert kérni nincs értelme, ő is tudja jól, így ha hozzáférek végre, akkor az ingem ujját feltűrve lépek oda az ágyához. Egy fekete sort van rajtam, meg egy fehér ing, mindemellett mezítláb flangálok mindenfelé.



* Immortals * ||Remélem tetszik *-*||


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




for the red queen; Ivy
Keményre sül az, aki általment a poklok tüzén.

Oswald hosszú ideje bámulja a plafont, és már betéve tudja, hogy hány repedés, vagy épp pókháló tarkítja azt. És akárhányszor kezd bele újra, hátha kihagyott valamit, mindig ugyanoda jut. Rettentő unalmas játék ez, de örülhet, hogy még tud egyáltalán ilyet, és valahol, a lelke mélyén tényleg örül, mint egy jóllakott ovis a csokidesszertnek, csak épp nem tudja kimutatni, mert már nagyon nincs humora ahhoz, hogy itt feküdjön, és ilyesmikre pazarolja a drága idejét.
És persze, ahelyett, hogy a leghálásabb lenne – mert amúgy az, nagyon az -, csak duzzog, és elégtelenkedik. Tény, és való, hogy maga sem várja el, hogy egy ilyen után ugráljon azonnal, de remélte, hogy ha már eddig ilyen szerencsés volt, gyorsan túlesik a lábadozás folyamatán. Megint. Mert még nem volt elég belőle, nem volt elég abból, hogy valaki mindig kiráncigálja a gödörből, és helyrepofozza. És a sors iróniája, hogy aki legutoljára tette ezt vele, az küldte vissza ismét ebbe a pangó állapotba. Meh.. Erre az emlékre egyszerre támad kedve vadalma módjára mosolyogni, és sírni. Mert egyszerre szép, és szörnyű. Persze, nincs sok ideje annak, hogy elméje ismét az övé, az időérzékét elvesztve fogalma sincs arról, mióta van már ott pontosan, mennyi időt volt az eszméletlen, és a ködös mezsgyéjén, amikor láz kínozta esetleg, vagy akár rosszabb. Utolsó emlékei között a rakpart szomorú, és rideg képe lebeg, az a fránya lövés, és a vízbecsapódás fájdalmas, sötét momentuma. Az nem ragadt meg, amikor kihúzták, pedig állítólag magához tért, bemutatta magát és úgy vesztette el eszméletét, és nincsenek nagyon arról sem foszlányok, miként került ide. Meg, hogy mégis pontosan merre van. Igaz, nem is kérdezett rá, hisz az ágy, amely börtöne, nem egy összedőlni készülő valamiben van, ami biztató, és épp elég volt arra, hogy ne is foglalkozzon nagyon vele.
Azonban egyre jobban gyűlöli, és azt hisz, hogy ha szabadulni, vagy csak egy pár lépést megtenni van kedve, képtelen rá. A fájdalom még nem a legnagyobb probléma, hanem az ereje, amely még nem tért vissza lábaiba. Eleve problémás volt ő, és most még jobban előtérbe kerül, roppant kellemetlen módon. Friss levegőre vágyik, napsütést érezni a bőrén, és hogy autóba pattanva elszáguldozhasson a kedvese felé, és jól az orra alá dörgöljön. Erre pedig a lelkének nincs még ereje, csak a tehetetlenségben szövögeti a kis dolgait.
- Bahh… ! – dob egyet magán, amely kb egy vállrendítésnek néz ki, és már meg is jelenik újabban igencsak jó barátja, a fájdalom. A seb már zárt, gyógyul, és mintha már a viszketős fázisba kerülne, mégis, mikor aprót mozdul, köhög, vagy épp csak van, akkor mocskosul képes lüktetni. Mint valami bosszantó gépezet, amely beindul, ha épp unja magát, ahogy a gazdája. És most is érzi, most is kínozza, pedig nem érdekli, megemeli magát lassan, de biztosan. Remegő karjaira támaszkodva igazít helyzetén, és végül, küzdelmek árán, verejtéktől csillanó homlokkal jelentheti ki, hogy egymaga ült fel! Bravo, bravo, Oswald, csak így tovább, következőleg talán már egyedül is öltözöl fel.
Mély szusszanással pillant körbe, a takaró pedig derekáig csusszan vissza, felfedve a pizsamát, amit ráadtak. Nem az ő ízlése, nem az ő világa, de ebbe kivételesen nem kötött bele, hiszen kényelmesebb mint a vizes, folyószagú rongyai, amelybe csomagolva érkezett. Csak a csönd veszi körül, mintha mindenki lelépett volna, egyedül hagyva a nyomorultat, had boldoguljon magányában. Pedig nem tud, a víz már kifogyott a pohárból, és éhség is kínozza, az alsó fertálya pedig már zsibbad a fekvéstől. Magyarán: semmi sem jó. Tennie kell valamit.
Először a jobb, majd a bal lába lóg le az ágyról, mezítlábas talpai találkoznak a talajjal, amely még így, hidegen is kellemes érzetet nyújtanak számára. A takaró az ágy végébe repül, és egy apró csusszanással, még annyi verejtékkel és fájdalommal kerül az ágy szélére. Egy kis pihenő, egy fújás, kettő, három. Nem megy.
- A francba is.. voltál már rosszabb helyzetben is. Ez csak egy kis séta.. Egy.. kettő.. – és talpra emeli magát. Csakhogy, a makacs, kócos feje talán túlságosan sietett. A három másodperces sikerélmény adott, egy apró, csoszogó lépés is sikerül, amikor előregörnyedve, eddig nemigen érzett erővel érkezik a kín. Kezét a sebre szorítva imádkozik, hogy ne nyíljon fel, ne történjen nagyobb baj, mint ami odabent van, és így, nyomorultan indul meg a kijárat felé.
- Nem.. kell.. sok.. – biztatja magát, de ha eddig, fekve annyi energiát érzett magában, mint egy atomerőműben, a gyakorlatban ez olyan, mint egy olcsó elem. Először tök jó, de hamar lemerül. Lába, a rosszabbik adja fel a küzdelmet, és összecsuklik, a földre kerül, szerencsére annyit elér, hogy ne hasra vágódjon, hanem csak a fenekére. Innen kerül végül az oldalára, szerencsétlen nyögéssel a földre, és a sírás határára. A könnyek ülnek az arcon, és aztán a felismerés, hogy innen aztán hogy kerül vissza, az utát, de kényelmes ágyba. Ha órákig nem jön senki, akkor megnézheti magát. Hát kellett ez neki?!
- Hahó… Hahóóó! Van itt valaki?! Harleeey.. Ivy! Van.. van egy kis baj! – gyertek már, siessetek, vagy akármi. Kajabál a ház csendjébe, és az ajtó felé fordítja arcát. Nem moccan. A seb ütemesen lüktet, ég, mintha ismét ki akarna szakadni, és feltárni mindent, amit rejt. Hát ez tényleg kellett neki..

■■ NOTE: Pingvin bukása, haha■■ ZENE: fairies wear boots ■■ SZÓSZÁM: 839
■■ ■■

Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Harley Quinn's Tattoo Parlor-
Ugrás: