villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs
üdv itt
kedves vándor lélek
Ebben a pillanatban egy olyan szerepjátékos felületre léptél, mely kimondottan a DC univerzummal és annak karaktereivel foglalkozik.  Az elmúlt évek folyamán nem csak, hogy a képregények szerelmeseivel ismertették és szerettették meg az újabbnál újabb szuperhősöket, avagy azok gonosztevőit, hanem egyenest elhozták mindannyiunkhoz az otthonunkba azzal, hogy a képernyőre vetítették az adaptációikat. oldalunk alapjául veszi a flash, arrow, supergirl és a legends of tomorrow sorozatokat, amelyek mondhatni egymásból virágoztak ki, hiszen a kezdetekkor még számunkra is csak az első kettő jelentette az alapforrást. emellett a filmes világot is igyekszünk a sorozattal összeolvasztani még akkor is, ha jelen álláspont szerint két különböző univerzumban helyezkednek el. akkor se félj, ha a képregény vonalát követnéd szívesebben, hiszen mindenre megadatik a lehetőség, ha egyszer csatlakozol a családias kis csapatunkhoz. multiuniverzumunk rengeteg dolog megvalósítására kínál számodra lehetőséget, akár más sorozatokból merített ötletmorzsa is megvalósítható ezáltal. ám, ha átlagos emberi életbe bújnál ki nagy rajongással és odaadással követi a városok szuperhőseit vagy akár gonoszait, akkor bizony itt a helyed! csatlakozz hozzánk egy képregénybeli szereplővel, valakinek a hőn áhítatot keresettjével, vagy esetleg egy teljesen saját karakterrel. egy biztos, mi várunk rád!
OLDAL ALAPÍTÁSA:
2015. MÁRCIUS 01.
jelentkezz be
a karatkered már hiányol
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
❖ Elfelejtettem a jelszavam!
üzenj bátran
ígérjük nem falunk fel
erre járunk
ki van itt?
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Jason Todd

A legtöbb felhasználó (72 fő) Vas. Ápr. 30, 2017 9:05 pm-kor volt itt.
új üzenetek
irományaink gyűjteménye
Jackie C. Richardson
Jackie C. Richardson
pötyögte
Yesterday at 7:22 pm
Just let me go {winnie & kain}
Kain A Wesker
pötyögte
Csüt. Nov. 16, 2017 2:21 pm
harley & joker [queen & king of gotham]
Joker
pötyögte
Csüt. Nov. 16, 2017 7:44 am
Keresett karaktererek - névsor
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:19 pm
képesség foglaló
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:14 pm
Munkaügyi Központ
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:13 pm
Nayeli Fantaysia Marlowe
Barry Allen
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:10 pm
Zinnia Olympia Hale
Sean Weston
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:09 pm
az oscaraink
legjobbaklegjobbjai
• A nyár noi canon karaktere •
black siren
laurel lance

• A nyár férfi canon karaktere •
leonard snart
captain cold

• A nyár noi saját karakterei •
heily hellfire
little kryptonian

• A nyár férfi saját karaktere •
sean weston
the experimenter

• A nyár elotörténete •
claire adams
big sister

• A nyár keresett karaktere •
astrid faye rhodes
broken one

• A nyár párja •
sean weston
gwen summers

Share|
Kísérleti labor
eme téma címe
it's where my demons hide

avatar
❖ detective ❖
dc universe
tartózkodási hely :
Central City
foglalkozás, hobbi :
rendőr
karakter arca :
Tom Felton
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


Iwill save you my sister

Teljesen esetleges, hogy éppen az egyetem mellett hajtok el az autómmal, mikor elfog az a furcsa érzés, hogy körülnézzek arra. Nem lenne ez most feladatom, de ahogy megpillantom az épületet és eszembe jut az a legutóbbi névtelen bejelentés, megállítom az autót és a bejárat felé veszem az utamat. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy van itt valami, amit nem tártunk fel a legutóbb. Valami, aminek köze lehet akár a metákhoz is. Már az is különös, hogy nyitva van az épület, ami még inkább óvatosságra int. Figyelek, fülelek, de egy ideig nem hallok, tapasztalok semmit, ahogy egyre beljebb merészkedem a sötét folyosókon.
Aztán hirtelen zajokat hallok az egyik irányból, ezért arrafelé veszem az utamat, lépteimet kicsit megszaporázva, mikor valaki frontálisan belém ütközik. Szerencsére tényleg egy személy, nem esetleg egy lövés vagy valami szúrószerszám. Az illető alacsonyabb nálam, hosszú haja van és nő. Ezeket tudom egyből megállapítani róla a sötétség ellenére. Aztán ahogy felnéz rám és megszólal egy pillanatnyi döbbent csend után, hitetlenkedve és értetlenül meredek rá. Olyan ismerős. De mikor hallottam én ezt a hangot utoljára, mikor láttam ezt azt arcot legutóbb? Nem, az nem lehet. A húgomat látom ugyanis, ahogy ijedten mégis örömmel néz rám. Mit csinál ő itt? Nem csapda ez?  Ez nem lehet valós. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen! Hezitálva nézek rá, ő azonban elenged és futna tovább. Ezt azonban nem engedhetem.
- Várj! - ösztönösen kapok a karja után és meg is ragadom, mielőtt lehetősége lenne tovább menekülni. Volt már rá példa, hogy becsaptak az érzékeim, valamiféle hallucináció, vagy lázálom keretében volt már, hogy látni véltem őt. Másrészt, elég sok metahumannel volt már dolgom a munkám során, hogy tudjam, nem szabad hinnie az embernek sokszor még a saját szemének sem, mert mesteri manipulátorok. Némelyek alakváltásra, illúziókeltésre is képesek. Mi van, ha most is erről van szó? Ha az illető esetleg szaglászott utánam annyit, hogy tudja a legnagyobb gyenge pontomat, ami történetesen a húgom. Hogy mit meg nem adnék azért, hogy újra lássam! De egyszerűen túl szépnek tűnik az, hogy csak így a karjaimba fusson a szó legszorosabb értelmében. A lelkem egy kis darabja szeretné elhinni, hogy annyi év után őt látom viszont. Hisz bár fáj a gondolat, számolnom kell azzal is, hogy az igazi Bellslena már nem is él...
- Lassíts egy kicsit! Ki is érhet utol? Egyáltalán, mivel tudod bebizonyítani, hogy te az vagy, akinek mutatod magad? - hangom gyanakvó és kissé távolságtartó, nem véletlenül. Minden mozdulatát árgusan figyelem, ha támadni akarna. Bár tudom, a meták veszélyesek, hiába van fegyverem és értek az önvédelemhez, így is elég nagy kockázat, hogy ilyen közel tartom magamhoz. A lélek azonban nem visz rá, hogy esetlegesen fegyvert fogjak a húgomra. Mert bárhogy győzködöm magam, hogy ez úgysem lehetséges, mégis ott pislákol bennem az az ostoba remény, hogy mi van, ha mégis? Ha hihetek a szememnek? Ha annyi sikertelen kutatással eltöltött év után ő áll itt előttem? Bárcsak így lenne! Bárcsak be tudná bizonyítani valahogyan, hogy ez nem egy átverés! De nem szabad túlzottan reménykednem. Azzal csak pofára eshetek. Sőt, akár végzetes is lehet a számomra. Szó szerint...

Little Sister &  Me

szószám: 508 ❖ zene: I'll be goodmegjegyzés: Bocsi a késésért!  ❞
it's where my demons hide

avatar
❖ metahuman ❖
dc universe
karakter arca :
Sabrina Carpenter
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



Big brother & Me
Ha valaki azt hiszi jobb a másiknál az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az tényleg úgy is van. Csupán azt, hogy nincsen tisztában a saját korlátaival. A professzor is éppen ebbe a hibába esett bele. Nem számolt azzal, hogy egy nála jóval fiatalabb nő, képes lesz őt kijátszani. Én pedig pontosan erre számítottam az ismeretségünk alapján. Úgyhogy kész voltam kihasználni ezt a lehetőséget. Így abban a pillanatban amikor egy picit is lankadt a figyelme, akcióba lendültem. A számítógépére összpontosítottam, elképzeltem minden részletet és meg is valósítottam őket, lépésről lépésre. A számítógépe hangos pattogásba kezdett, majd sűrű füst indult útjára a gépházból, végül pedig még egy kis szikrázást is beiktattam. Ami éppen elegendő időre elvonta a figyelmét arról, hogy kinyitotta az üvegkalitkám ajtaját. Ekkor pedig pont annyi lehetőségem nyílt, hogy össze szedjen minden erőmet és a haragommal együtt fegyverré formáljam amivel lesújthatok rá. Elegendő volt egy jól irányzott és erőteljes tökön rúgás aminek következtében összeroskad még egy jókorát be is húztam neki amitől elegendő időre padlóra került ahogy, hogy szaladni kezdjek. Nem érdekelt semmi és senki, csak ki akartam jutni onnan. A lehető legmesszebb akartam kerülni onnan. Egy biztonságos helyre, emberek közé ahol nem árthat, ahol már érinthetetlen vagyok a számár.
Az ajtók hangos csapódással záródtak be mögöttem, miközben a cipőm gumitalpának apró neszei is fülsiketítő hangossággal visszhangoztak a falakról.
A félelem és a testben tomboló adrenalin nem jó párosítás, főleg akkor nem ha menekülünk valaki elől, mert ilyenkor mindenben és mindenkiben csak a rosszat látjuk. Nem volt ez másként abban a pillanatban sem amikor az egyik folyosói kereszteződésben neki szaladtam valakinek. Kis híján mind a kettőnket sikerült felborítanom, a lendületemnek köszönhetően. De már abban a pillanatban amikor meg tudtam állni a saját lábamon, kész voltam az életemért, a szabadságomért harcba kelni az ismeretlen idegennel. Ez a vehemens harciasság egészen addig ki is tartott ameddig a tekintetünk egymásra nem talált és rá nem jöttem kivel állok szemben. Képtelen voltam elhinni, hogy a testvérem áll szemben velem, megannyi magányosan eltöltött idő után.
Legszívesebben odabújtam volna hozzá és egész este el sem engedtem volna. Olyan nagyon hiányzott Ő is és a szüleim is, hogy azt szavakkal képtelenség lenne kifejezni. Viszont nem most volt itt a könnyes búcsú ideje, ugyanis a professzor bármikor összekaparhatja magát és utánam jöhet. Bár ha van egy csöpp kis esze akkor összeszedi a cókmókját és elköltözik egy olyan helyre ahol nem találják meg. Főleg azok után, hogy látta mire vagyok képes. Úgyhogy egy riadt őzike tekintetével bámultam a bátyámra, miközben elkezdtem beszélni.
- Julian! El kell innen tűnnünk. Gyorsan! Siess! Bármikor utolérhet. - fogtam meg gyorsan a szabadon lévő kezét és kezdtem el húzni őt a vélhetően kifelé vezető irányba.
Úgy rohantam ahogy csak a lábaim bírták. Ugyan tudtam, hogy most már nem eshet bántódásom, hiszen a bátyám velem van és így duplán meg tudjuk magunkat védeni, de a félelem nagy úr.

music: ● notes:     ● words: 475 ● ©️
it's where my demons hide

avatar
❖ detective ❖
dc universe
tartózkodási hely :
Central City
foglalkozás, hobbi :
rendőr
karakter arca :
Tom Felton
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


Iwill save you my sister

Éjszaka van, a munkaidőnek régen vége. Tulajdonképpen már órák óta nem is kellene itt lennem, de a gépem előtt az aktákat bújva nem is veszem észre az idő múlását. Mindig is szenvedélyem volt a munkám. Semmi sem tud lekötni jobban. Mióta pedig a húgom eltűnt, még inkább így van ez. Különösen, ha egy metahumant sejtek valamilyen szinten az ügy mögött. Vagy ha valamilyen módon köthető hozzájuk az eset. Órákat el tudok időzni azzal, hogy ilyen ügyek aktáit tanulmányozom, jegyzetelek és összefüggésekre próbálok rájönni. Ez most egyébként is megnyugtat.
Semmi kedvem hazamenni. Az utolsó beszélgetésem Bellslenával (akit én neveztem el így a húgom után) igencsak kiverte a biztosítékot. Nem volt épp egy baráti hangulatú beszélgetés, de nem is ez az, ami igazán zavar benne. Honnan vette azt az ötletet ez a lány, hogy éppen az Anti Methuman Task Force-ba jelentkezzen? Azt mondta, segíteni akar másokon. De pont így? Nem érdekel, ha meggyűlöl érte, meg kell akadályoznom. Nem fogom hagyni, hogy ekkora veszélynek tegye ki magát. Ha már a húgomat nem sikerült megvédenem a rá leselkedő veszélyektől, legalább őt meg akarom. Még akkor is, ha az akaratával kell szembemennem.
Én szeretem a munkámat. Tényleg, őszintén és szívből. Nincs is már nagyon más, ami foglalkoztatna. Illetve néhány hónappal ezelőttig biztosan nem volt, míg be nem költözött az életembe Bellslena. Pontosabban egy név és identitás nélküli lány, akinek én adtam nevet és személyiséget. Én tettem létezővé. Hogy miért? Mert egy metahuman, mint a húgom is volt és nem engedhettem, hogy baja essen, mikor hatalmamban állt segíteni neki. Szokatlan volt, hogy vár otthon valaki, hiszen a lakásomat is megosztottam vele. Most pedig, meglepő módon az a fura, hogy az üres lakás fogad, ha hazaérek. Mintha az életem ismét kiüresedett volna a távozásával. Nem is értem. Mindenesetre azzal igyekszem kompenzálni az érzést, hogy még többet dolgozom. Hiszen a munkám mindig ugyanolyan fontos maradt a számomra. Ugyanolyan elkötelezetten dolgozom, különösen, ha egy ügyön azt érzem, köze lehet a metahumanekhez. Persze a létezésük nem köztudott dolog, de mindig is jó szimatom volt az ilyesmihez. Egyszerűen felismerem a jeleket. Mára azonban ideje félretennem a munkát és hazaindulni, hiszen nemsokára hajnalodik. Bármennyire nem is fűlik hozzá a fogam. A pihenésre nekem is szükségem van. Legalább látszatra. Még a végén kényszer szabadságra küldenek, ha a reggeli első érkezők itt találnak. Annak pedig nem örülnék.
Még csak hazafelé tartok a szolgálati autóval, mikor az egyetem mellett elhaladva valami gyanúsra leszek figyelmes. Tulajdonképpen nem is tudnám megmondani, mi az. Egyfajta belső késztetés. Régóta keringenek pletykák a létesítményről, lezárt részekről, ahova nem juthat be senki. Helyszínelni is voltunk itt nem olyan régen egy névtelen telefon nyomán, de nem találtunk semmit. Mégis, nekem valahogy gyanús az egész. Azóta sem hagy nyugodni, valószínűleg ezért is támad az az ötletem hirtelen itt elhaladva, ami.
Félrehúzódom, leállítom a motort és kiszállok az autóból. Nem tudom, miért teszem, de az épület felé indulok. Valószínűleg nincs is itt senki. Ahogy azonban lenyomom a kilincset, az legnagyobb meglepetésemre enged és a kapu kinyílik. Ki lehet itt ilyenkor? Ez gyanús, roppant gyanús, a rendőrszimatom egyből "szagot fog" tőle. Ösztönösen veszem kezem ügyébe a pisztolyomat, ahogy lassan elindulok a folyosókon. Bár nem tudom, miféle veszély leselkedhet egy campuson rám, jobb az óvatosság. Fogalmam sincs, merre is kellene indulnom, de mégis, szinte ösztönösen visz a lábam egy irányba. Érzem, kell itt lennie valaminek, amit korábban nem vettünk észre. De vajon hol és mi az? És ha van is, egyedül, minden támpont nélkül hogyan akadhatok a nyomára? Őrültség az egész, a lábaim mégis visznek előre. Bizonyosság nélkül, hogy tényleg vaklárma az egész és nincs is itt semmi, nem vagyok hajlandó távozni. Már nem.

Little Sister &  Me

szószám: 598 ❖ zene: I'll be goodmegjegyzés: Bocsi a késésért!  ❞
it's where my demons hide

avatar
❖ metahuman ❖
dc universe
karakter arca :
Sabrina Carpenter
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



Big brother & Me
Egy újabb elátkozott, gyötrődéssel teli hónap telt el azóta, hogy a professzor fogva tart. Rosszabb napjaimon azt kívánom, bárcsak meghaltam volna azon az éjszakán. De a sorsnak még tervei vannak velem és én állok is elébük amint kiszabadulok ebből az istenverte kalitkából. Az fix, hogy ha egyszer sikerül kiszabadulnom, akkor nem fogok egy jó ideig orvoshoz menni. Nyugodtan mondhatom, hogy egy életre elegendő vizsgálaton estem már át. De mindezek ellenére abban még mindig reménykedem, hogyha más nem is, de a testvérem még mindig hiányol és keres.
- Julián, bárcsak hallanál és tudnád mennyire hiányoztok. - suttogtam magam elé, még eszembe nem villant egy ötlet.
Belém hasított a felismerés, hogy mi lenne ha…. Bár ez idáig még soha nem próbáltam és az sem biztos, hogy sikerülni fog. Viszont egy próbát megér annak érdekében, hogy kiszabaduljak. Lévén, hogy nem igazán van módom a gyakorlásra és arra, hogy megtapasztaljam a képességem korlátait, muszáj lesz reménykednem a legjobbakban. Már csak azt kellene kibulizni, hogy a professzor kiengedjen a cellámból. Viszont erre is meg van a módszerem, amivel biztosan ide csalhatom és rávehetem arra is, hogy kinyissa az ajtót, ha csak egy pillanatra is.
- Doki! Nem érzem túl jól magam. Azt hiszem… azt hiszem valami nincs rendben velem… - mondtam elfúló hangon és a homlokomat az üvegnek támasztottam.
Hamarosan kiderül mennyire is lennék jó színésznő, végül még az is lehet, hogy pályát tévesztettem.
- Hallod doki! A kísérleti nyuszid nem érzi túl jól magát. - ütöttem rá ököllel az üvegfalra egy kicsit erőtlenül.
A siker érdekében egy kicsit tovább kellett színlelnem, mint azt először gondoltam. De alapjába véve mégsem tartott túl sokáig, hogy az ujjam köré csavarjam a professzort. Kész rejtély számomra, hogy a pasikat miért ilyen egyszerű rászedni. Elég hozzá eljátszani az elesett kislány szerepét és máris nyert ügyünk van. Ez alól meg a professzor sem kivétel, még úgy sem, hogy egyébként egy nagyon okos ember, de végső soron akkor is férfiból van.
- Mi a baj Lena? Fáj valamid vagy mit érzel? - nézett rám aggodalmat arckifejezéssel.
- Nem is tudom igazán. Egy kicsit minden. Hasogat a fejem, szédülök, forog a gyomrom is és olyan erőtlennek érzem magam. - motyogtam alig hallhatóan.
Remélem elég hiteles voltam ahhoz, hogy elhitessem vele, baj van. De nagyon úgy fest, hogy igen, mivel úgy kezdett el fel s alá rohangászni a laborban, mint a mérgezett egér. Hol ide, hol meg oda kapott és próbálta kitalálni mi is legyen, mihez is kezdjen. Én pedig úgy gondoltam itt az ideje megkoronázni az alakításomat egy fájdalmas sikoltással, aminek kíséretében összegörnyedve roskadtam a cellám bejáratánál a hideg padlóra.
Többre nem is volt szükség, a professzor már ott is termett és nyitotta az ajtót. Én pedig abban a pillanatban ahogy kinyílt az ajtó, már bele is kezdtem a sunyi kis magán akciómba. Ahogy bele kapaszkodtam a ruhájában el is kezdtem kutatni valami olyan után ami segíthet. Valami technikai kütyü kell ami kigyújtható, vagy legalábbis ezt a látszatot kelthetem. Nagy szerencsém van azzal, hogy megannyi próbálkozás után sem árultam eltudta kiszedni belőlem, hogy mi is a képességem. Hiábavaló volt minden kísérlete, túl makacs vagyok ahhoz, hogy bármit is ki szedjen belőlem akkor ha én azt nem akarom. Így pedig fogalma nem lesz róla, hogy én mesterkedem valamiben és az egész kis káosz az én fejemből pattant ki.

music: ● notes:     ● words: 538 ● ©️
it's where my demons hide

avatar
Admin
dc universe
kereslek :
⊱ everybody
tartózkodási hely :
⊱ everywhere
foglalkozás, hobbi :
⊱ this page
karakter arca :
⊱ faceless
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


****
Sponsored content
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Nevadai kísérleti telep

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Városaink :: Central City :: Belváros :: egyetem-
Ugrás: