villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs
üdv itt
kedves vándor lélek
Ebben a pillanatban egy olyan szerepjátékos felületre léptél, mely kimondottan a DC univerzummal és annak karaktereivel foglalkozik.  Az elmúlt évek folyamán nem csak, hogy a képregények szerelmeseivel ismertették és szerettették meg az újabbnál újabb szuperhősöket, avagy azok gonosztevőit, hanem egyenest elhozták mindannyiunkhoz az otthonunkba azzal, hogy a képernyőre vetítették az adaptációikat. oldalunk alapjául veszi a flash, arrow, supergirl és a legends of tomorrow sorozatokat, amelyek mondhatni egymásból virágoztak ki, hiszen a kezdetekkor még számunkra is csak az első kettő jelentette az alapforrást. emellett a filmes világot is igyekszünk a sorozattal összeolvasztani még akkor is, ha jelen álláspont szerint két különböző univerzumban helyezkednek el. akkor se félj, ha a képregény vonalát követnéd szívesebben, hiszen mindenre megadatik a lehetőség, ha egyszer csatlakozol a családias kis csapatunkhoz. multiuniverzumunk rengeteg dolog megvalósítására kínál számodra lehetőséget, akár más sorozatokból merített ötletmorzsa is megvalósítható ezáltal. ám, ha átlagos emberi életbe bújnál ki nagy rajongással és odaadással követi a városok szuperhőseit vagy akár gonoszait, akkor bizony itt a helyed! csatlakozz hozzánk egy képregénybeli szereplővel, valakinek a hőn áhítatot keresettjével, vagy esetleg egy teljesen saját karakterrel. egy biztos, mi várunk rád!
OLDAL ALAPÍTÁSA:
2015. MÁRCIUS 01.
jelentkezz be
a karatkered már hiányol
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
❖ Elfelejtettem a jelszavam!
üzenj bátran
ígérjük nem falunk fel
erre járunk
ki van itt?
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

Blythe C. Fox, Jason Todd, Leonard Snart, Mindy Macready, Reece Malgus

A legtöbb felhasználó (72 fő) Vas. Ápr. 30, 2017 9:05 pm-kor volt itt.
új üzenetek
irományaink gyűjteménye
Városi park
Negan Sebastian Bates
pötyögte
Yesterday at 9:30 pm
Magánszoba
Astrid Faye Rhodes
pötyögte
Yesterday at 7:18 pm
Zinnia szobája
Sean Weston
pötyögte
Yesterday at 4:16 pm
Sara Lance
Sara Lance
pötyögte
Kedd Szept. 19, 2017 9:55 pm
Dr. Pamela Lilian Isley - Poison Ivy
Pamela L. Isley
pötyögte
Kedd Szept. 19, 2017 6:18 pm
az oldal stat
ennyien vagyunk itt
CSOPORT
ALIEN 1 1
ANTI-HERO 3 2
BORROWED 0 1
CITIZEN 6 0
CRIMINAL 4 3
DOCTOR 1 1
GOVERNMENT 1 3
HERO 1 1
METAHUMAN 5 3
VIGILANTE 0 1
VILLAIN 0 4
Összesen 22 20

Share|
Zynnia O. Hale
eme téma címe
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
kereslek :
natasha weston
estelle betranche
little sister
tartózkodási hely :
◈ mostly central ◈
foglalkozás, hobbi :
◈ m.e.g. leader ◈
karakter arca :
◈ brett fckin' dalton ◈
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



gratulálunk elfogadva!
hope you'll enjoy playing with us

❖ dc universe ❖  

Kedves Zynnia!

Először is engedd meg nekem, hogy üdvözöljelek a köreinkben! Másodszor pedig elnézést kérek, amiért eddig megvárakoztattalak sehogy sem jött ki a lépés.
Na, de térjünk is rá a lényegre. Nagyon örültem annak, hogy végre egy olyan user kezébe kerül a karakter, akit láthatóan tényleg érdekel, hiszen igyekeztél minden egyes pontjába lehetőséget csempészni ezért pedig külön köszönet és dicséret jár Very Happy
A karakterlapod pedig pontosan annyira lett tökéletes, mint az ötleteléseid. Nagyon tetszett, ahogyan betekintést nyerhettünk abba, hogy milyenek is voltak a szüleid és, hogy utánuk is az egyetlen, akire számíthattál az egy idegen volt most pedig ő talán azt hiszi, hogy köszönted szépen a segítségét, de ennyi elég volt belőle.. Vagy mégsem? Mindenesetre köszönöm, hogy ezt a plusz szálat belecsempészted a hölgy életébe ezzel is még izgalmasabbá téve azt. Úgyhogy én teljes mértékben imádtam és imádlak, ahogyan vagy. Még akkor is, ha az érzés nem kölcsönös. Razz

Gyorsan járj körbe a foglalóknál utána pedig nincs más hátra, mint előre, hogy bevesd magad a játéktérre és megmutasd milyen fából is faragtak téged.  

Jó szórakozást kívánok.  

heroes vs villains
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
♡ central city
foglalkozás, hobbi :
♡ túlélni, kiszabadulni a fogságból
karakter arca :
♡ ana de armas
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


Zynnia Olympia Hale
"A kicsiny fűszál alig érzi a dühöngő vihar erejét - de őt lepi el legelőször az ár, s őróla múlik el legutoljára."
The devil is in the details
Becenév: Zya, Zyna
Play by: Ana de Armas
Születési hely, idő: Washington D.C.; 1989.03.25.
Kor: 28
Csoport: metahuman
Foglalkozás: fogva tartott (jelenleg); alkalmi munkás (egyébként)
Családdal való kapcsolat: A szüleim kitették a szűrömet hét évvel ezelőtt, soha nem szerettek, sosem bántak velem úgy, mint ahogyan azt egy gyermekkel kell. Hanyagoltak, minden apróság miatt megbüntettek, és egyszerűen nem törődtek velem semennyire sem. Nem szeretném látni őket többé.
Családi állapot: hajadon
Szexuális beállítottság: heteroszexuális
Képesség: empátia és érzelemmanipuláció ✻ képes megérezni mások érzelmeit, magasabb szinten pedig manipulálhatja is azokat, azonban még nem mutatkozott ki teljesen ez a képessége, lesz mit gyakorolnia másokon, legfőképp azokon, akik ilyen életbe hajszolták őt.

...THERE AIN'T NO JOURNEY WHAT DON'T CHANGE YOU SOME.

Pozitív tulajdonságok
együttérző; okos; nem hagyja, hogy manipulálják őt; eltökélt; az egyedüllét megerősítette őt
Negatív tulajdonságok
távolságtartó; az őt ért fájdalmakat, legyenek lelki vagy fizikai, nem felejti el; bosszúálló; kissé lobbanékony; nyugtalan
5 dolog, amit szeretsz
szabadság; boldogság; világot látni; pszichológia; törtmogyorós csokoládé
5 dolog,amit nem szeretsz
szüleim; az a hely, ahol jelenleg fogva tartanak; félelem; fegyverek; szakadó eső
Legnagyobb félelmed
elveszítem a hitem
Legnagyobb vágyad
szabadnak lenni
Rejtett tehetséged
a képességem
Hobbi
rajzolás, túrázás, zenehallgatás
Fura/Idegesítõ szokás
hajamat birizgálom folyton
Szervezett vagy rumlis
szervezett
Káros szenvedély
gyógyszerfüggő voltam
Kedvenc szuperhős
saját életünk hősei vagyunk
Allergia
nem tudok róla
Kutya vagy macska
kutya

everything has a beauty but not everyone can see it
Ma van a születésnapom. Az iskolatársaim meg tanáraim mind felköszöntöttek reggel, ez nagyon jólesett. Apa már nagyon korán elment itthonról, anya pedig szinte észre sem vett engem, pedig ő is a konyhában volt, csakhogy le sem tette a telefont, és csak az arcáról lehetett leolvasni azt, hogy: hagyj békén, nem érek rá. Délután öt óra van, ők meg sehol. Nem mintha máskor ilyenkor itthon lennének. Nem is nagyon zavart már, csak annyira jó lenne velük lenni, meghitt családi estéket tartani. Ez úgy érzem, sohasem jő el. Hármunkat nem köt össze sok közös emlék, nem is nagyon emlékszem, hogy volt -e bármi olyan esemény az utóbbi pár évben, amit ténylegesen együtt töltöttünk. Talán az utolsó igazi családi karácsonyunk tízéves koromban volt.

bejegyzés íródott: 2004. 03. 25.

***

A naplómba nem sok mindent írtam, - hiába jelzi az első bejegyzés, hogy már tizenvalahány éve írtam, a szemeimet törölgettem szinte állandóan, és nem igazán tudtam beleírni -, hiszen folyton elsírtam magam írás közben. Sosem sajnáltattam magam, nem voltak látható jelei annak, hogy mi is történik velem. Nem sokakat avattam be abba, hogy a szüleim nekem olyanok, mint két idegen, nem pedig olyanok, akikre bármikor bármiben számíthatok. Kapaszkodót nyújtott az írás, a rajzolás. Legtöbbször gyalog tettem meg az utat az iskolába is, hogy minél kevesebbszer kelljen látnom őket. Nem voltak közös reggelik, ebédek vagy vacsorák, magukkal és munkájukkal foglalkoztak, hogy feljebb tolhassák seggüket a politikai ranglétrán, a lányukat pedig figyelembe sem vették, hiszen mindig volt, akihez oda tudtak dobni, mint egy csontot, hogy játsszon velem.
Kegyetlenül bánt velem a sors, semmi jót nem láttam, hiszen minden apróságért büntetésben részesítettek, úgy gondolták, ezzel el is van intézve a szülői "munkájuk". Mindenki csak bábuként kezel, aki ide-oda ráncigálható, mit sem törődve az érzéseivel, a kérdéseivel, válaszaival. Csak voltam, és aligha kellettem szüleimnek, kivéve, ha meg kellett jelenni valahol, és lássák, hogy van gyermekük, ez jó pontot jelent a népnek, a szavazóközönségnek.
Gyógyszerekkel tömtek engem, egy pszichiáter tanácsára, aki nem tudta, hogy miért vagyok ennyire távolságtartó, miért szorongok, mitől viselkedem úgy, ahogy. Azt sem tudták, hogy én mit szeretnék csinálni az életben, kilépni végleg az ő árnyékukból, és tenni valami jót az életben. Ez nekik semmit nem jelent. Hazugságban éltek, élnek. Színjátékot mutatnak be, és a mosolyuk mögött fantomok találhatóak, akik közel sem elragadóak. Amikor betöltöttem a huszonegyet, ők ezzel együtt kitettek engem otthonról. A miértjére nem tudom választ, de ezzel együtt az álmom, ami az volt, hogy pszichológus legyek, összetörték.

***

2016. 12. 10.

Hat hónapja annak, hogy Jake-nél lakom. Olyan furcsa még most is, hogy valaki a szívén viseli a másik sorsát, ő is ilyen. Életemben nem törődtek ennyit velem, mint ő. Hihetetlen a mai napig. Két hónap kellett igazán ahhoz, hogy belássam, ő nem akar nekem rosszat.
Úgy talált rám, hogy a gyógyszerfüggőségem ismét az utamba állt, megint rászoktam egy erősebb gyógyszerre, ami vény nélkül kapható. Rettentő rossz állapotban voltam, ő pedig ahelyett, hogy ott hagyott volna, segített nekem. Befogadott, aggódott értem. Nem nagyon beszéltem vele, túl rideg voltam, ám ez feloldódni látszódott. Végre megláttam benne azt, amit másban sosem. Ő tényleg az az ember, aki nem adja fel könnyen, küzd azért, hogy jobb legyen az életem. Ezzel pedig engem is ösztönöz.
- Nem fogok kárt tenni magamban. Nem kell őrizned, Jake... Ne késs el miattam - nagyon rövid mosolyt ejtettem meg őfelé, talán ez volt az első ilyen.
A kezemet fogta egy kis ideig, el sem akarta engedni, és én sem akartam, hogy elmenjen, de neki megvan a saját élete, a hivatása, amit nagyon imád. Kivételes, és szememben nagyon megbecsült, tisztelt rendőr. Nem tudom, miért, de már hozzá jobban kötődöm, mint ahhoz a két emberhez, akihez kellene. Ők már évek óta nem kerestek fel engem, különösebben nem is zavar már.


***

2017. 09. 02.

Fogalmam sincs, hogy miért vagyok itt. Miért hoztak ide? Fogva tartanak már két hónapja, alig egy hónapja láttam meg azt a férfit is, aki idehozott. Sean, így mutatkozott be nekem. Tudtam már régebb óta, hogy valami nem stimmel, de nem kötöttem össze semmit semmivel. Valahogy úgy voltam vele, hogy semmiség. Nem létezik olyan, hogy emberfeletti képesség. Mégiscsak... Tévedtem. Van bennem különlegesség. Azt hiszi ez az ember, hogy pikkpakk megtör engem? Nem fog. A magány az én csodálatos partnerem volt éveken át, nem pánikolok ezen.
Eszembe jut Jake... Egy kisebb füllentéssel jöttem el tőle júliusban, mégpedig azt mondtam neki, állásinterjúra megyek, miközben csak bolyongani kezdtem a városban. Bár ne tettem volna, akkor tán nem lennék itt a négy fal között. Lehet, nem is keres engem, lehet, azt gondolja, hogy önszántamból elhagytam Central City-t.
A képességemet fel kellene használnom, hogy kiszabadulhassak innen. Megjártam már a poklot, de megismerhettem egy jobb életet is, hogy utána itt kössek ki. Ebben a másik pokolban. A szemeimből kicsordul pár könnycsepp, amit azonnal letörlök, levegőt veszek, és felkészülök a következő látogatására ennek a férfinak.

heroes vs villains
1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Karakter kereső
» Ariadne Hale

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: karakteralkotás :: elfogadott karakterek :: metahuman-
Ugrás: