villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs
üdv itt
kedves vándor lélek
Ebben a pillanatban egy olyan szerepjátékos felületre léptél, mely kimondottan a DC univerzummal és annak karaktereivel foglalkozik.  Az elmúlt évek folyamán nem csak, hogy a képregények szerelmeseivel ismertették és szerettették meg az újabbnál újabb szuperhősöket, avagy azok gonosztevőit, hanem egyenest elhozták mindannyiunkhoz az otthonunkba azzal, hogy a képernyőre vetítették az adaptációikat. oldalunk alapjául veszi a flash, arrow, supergirl és a legends of tomorrow sorozatokat, amelyek mondhatni egymásból virágoztak ki, hiszen a kezdetekkor még számunkra is csak az első kettő jelentette az alapforrást. emellett a filmes világot is igyekszünk a sorozattal összeolvasztani még akkor is, ha jelen álláspont szerint két különböző univerzumban helyezkednek el. akkor se félj, ha a képregény vonalát követnéd szívesebben, hiszen mindenre megadatik a lehetőség, ha egyszer csatlakozol a családias kis csapatunkhoz. multiuniverzumunk rengeteg dolog megvalósítására kínál számodra lehetőséget, akár más sorozatokból merített ötletmorzsa is megvalósítható ezáltal. ám, ha átlagos emberi életbe bújnál ki nagy rajongással és odaadással követi a városok szuperhőseit vagy akár gonoszait, akkor bizony itt a helyed! csatlakozz hozzánk egy képregénybeli szereplővel, valakinek a hőn áhítatot keresettjével, vagy esetleg egy teljesen saját karakterrel. egy biztos, mi várunk rád!
OLDAL ALAPÍTÁSA:
2015. MÁRCIUS 01.
jelentkezz be
a karatkered már hiányol
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
❖ Elfelejtettem a jelszavam!
üzenj bátran
ígérjük nem falunk fel
erre járunk
ki van itt?
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot

Blythe C. Fox, Jason Todd, Leonard Snart, Mindy Macready, Reece Malgus

A legtöbb felhasználó (72 fő) Vas. Ápr. 30, 2017 9:05 pm-kor volt itt.
új üzenetek
irományaink gyűjteménye
Városi park
Negan Sebastian Bates
pötyögte
Yesterday at 9:30 pm
Magánszoba
Astrid Faye Rhodes
pötyögte
Yesterday at 7:18 pm
Zinnia szobája
Sean Weston
pötyögte
Yesterday at 4:16 pm
Sara Lance
Sara Lance
pötyögte
Kedd Szept. 19, 2017 9:55 pm
Dr. Pamela Lilian Isley - Poison Ivy
Pamela L. Isley
pötyögte
Kedd Szept. 19, 2017 6:18 pm
az oldal stat
ennyien vagyunk itt
CSOPORT
ALIEN 1 1
ANTI-HERO 3 2
BORROWED 0 1
CITIZEN 6 0
CRIMINAL 4 3
DOCTOR 1 1
GOVERNMENT 1 3
HERO 1 1
METAHUMAN 5 3
VIGILANTE 0 1
VILLAIN 0 4
Összesen 22 20

Share|
Will Graham
eme téma címe
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
central city ♥
foglalkozás, hobbi :
it involves a lot of screaming ♥
karakter arca :
katie perfect cassidy ♥
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



gratulálunk elfogadva!
hope you'll enjoy playing with us

❖ dc universe ❖  

Mr. Graham!

Mondanom sem kell azt hiszem, hogy már nagyon régóta vártam arra, hogy mégis milyen karakter bőrében fogsz csatlakozni a sorainkhoz. Most, hogy végre elértünk ide engedd meg nekem, hogy üdvözöljelek a köreinkben!
Igazából mindig csak kerülgettem a sorozatot, amiből te kiléptél most közénk, de az előtörténetedet olvasva felcsigázódtam és előrehelyeztem a listámban, mert egy ilyen fazont nekem látnom kell. Meg aztán, ha belenézek valószínűleg még jobban beleesek a karakteredbe, aki bármennyire is szeretne menekülni a tömeg elől a külsejének köszönhetően szerintem vannak bőven, akik szívesen rátapadnának. *jelentkezik*  
Na, de térjünk rá az irományodra, amit ma reggel már lehetőségem volt elolvasni, de sajnos csak mos jutottam el ide hozzád. Sad Ez pedig alkalmat adott nekem arra, hogy újra elolvashassam és felidézhessem magamban azokat a részeket, amelyek tetszettek irományodban. Ha akarnám sem tudnám igazán megfogni, hogy melyik rész volt az, ami leginkább magával ragadott, de az egyszer biztos, hogy imádtam minden egyes sorodat. Ahogyan némán elképzelte maga előtt az egészet és végigvezette a fejében a dolgokat, hogy miként is történhetett ez a szörnyűség egyszerre volt hátborzongató és lebilincselő. Élmény volt eme férfi gondolatai között vergődni, mert egyszerűen csüngtem minden egyes szaván és legszívesebben még tovább és tovább olvastam volna, de azt hiszem azzal kell beérnem, hogy téged a játéktérre eresztelek és hagylak érvényesülni. Mert egyértelműen nagyon sok lehetőség rejlik a karakterben és nekem már itt az előtörténetnél elloptad vele a szívemet, úgyhogy nincs más hátra, mint előre.  

Gyorsan ejtsd meg a szükséges foglalókat utána pedig már tényleg nem áll semmi közéd és a játéktér közé.

Jó szórakozást kívánok neked az oldalon!    

heroes vs villains
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
behind a killer ●●
foglalkozás, hobbi :
special agent, criminal profiler ●●
karakter arca :
hugh dancy ●●
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


Will Graham
I know what kind of crazy I am. But, this isn't that kind of crazy.
The devil is in the details
Becenév: Nem jellemző
Play by: Hugh Dancy
Születési hely, idő: 1980. augusztus 10.
Kor: 37
Csoport: government
Foglalkozás: Speciális ügynök és bűnügyi profilozó
Családdal való kapcsolat: Eltávoztak.
Családi állapot: Elvált
Szexuális beállítottság: Pánszexuális

...THERE AIN'T NO JOURNEY WHAT DON'T CHANGE YOU SOME.

Pozitív tulajdonságok
Ez egy egészen relatív tényező, elvégre nem biztos, hogy amit én tartok pozitív tulajdonságnak azt más is úgy gondolja.
Magamat sem szeretem fényesíteni, így hát döntse el mindenki, mit tart bennem jónak.
Negatív tulajdonságok
Erről bővebben tudok kifejteni, elvégre én is tisztában vagyok mindazzal, hogy mi is olyan hátrányos bennem. Minimális autizmussal küzdök. Valaki remek matematika tudással rendelkezik, viszont képtelen arra, hogy leírja a saját nevét. Az én esetemben képtelen vagyok emberek közé menni, kórosan kerülöm a szemkontaktust. Azonban a zavart, kiismerhetetlen viselkedésem mellet kiváló érzékekkel rendelkezem a nyomozás iránt. Képes vagyok arra, hogy egy gyilkos szemével lássak, ezáltal is megértve őt magát, és azt, hogy miért követte el azt, amit. Ez a rendőrség számára tökéletes lenne, azonban a labilis állapotomra hivatkozva nem engedtek át az alkalmassági teszten.  
5 dolog, amit szeretsz
Leginkább a horgászatot kedvelem.
Az apám és én rengeteget hajóztunk és persze ehhez társul a horgászat is. Nem számított, hogy több órán keresztül sem fogtunk semmit, egyszerűen csak élveztük a szabadságot.
A kutyáimat is szeretem. Mind kóbor. Nem hagyhattam őket ott az utcán. Szükségesnek éreztem,
hogy magamhoz kell őket, hogy fogadjam. Nem szeretem a magányt, így hát velük pótolom azt az üres űrt amit az emberektől nem akarok.
5 dolog,amit nem szeretsz
A tömeget, a zajt, a sok őrült tettet azoktól akiknek a fejébe kell, hogy belebújjak.
De el kell viselnem. Máshoz nem tudom a tudásomat párosítani.
Legnagyobb félelmed
Ha egyszer én magam is gyilkossá válok
Legnagyobb vágyad
halál
Rejtett tehetséged
Az autizmusnak köszönhetően profi módon tudok bárkinek a fejében élni. Átveszem az életét, a gondolatait, a tetteit... úgy érzem, hogy én vagyok ő. S ez az, amitől rettegek.
Hobbi
horgászbothoz tartozó csalikat készítek
Fura/Idegesítõ szokás
Szemkontaktus és emberek kerülése, zavart viselkedés és labilis állapot. Legtöbbször brutális rémálmok.
Szervezett vagy rumlis
A szekrényeim azok, ahol szigorú rend van. Színük és alkalom szerint párosítva minden ruhaanyag.
Azon kívül a ház többi része nem nevezhető túlzottan szervezettnek, ugyanis a kutyáim hajlamosak arra, hogy tönkretegyék a rendet.
Káros szenvedély
Soha. Nagyon ügyelek mindarra, hogy egészségesen éljek. Az alkoholt is kerülöm ha tehetem, de megesik, ha két ujjnyi bort eliszogatok este a könnyebb elalvás érdekében.
Kedvenc szuperhős
Nem szeretem a szuperhősöket.
Allergia
Macska
Kutya vagy macska
Minden állatot kedvelek. Kivéve a szarvasokat. Megrémisztenek.

everything has a beauty but not everyone can see it
Némán állok a tágas előtérben mely majdnem akkora mint az utána következő nappali. Nem veszek túlzott tudomást a világos falra felfröccsent vérfoltokról, sem pedig az előttem lévő, hátán fekvő nőről akinek a bal vállától egészen csípőig vér mossa csíkos ingét. Az sem rémiszt meg, hogy engem figyel. Tudom, hogy halott. Mégis azt látom a szemeiben, hogy arra utasít, találjam meg a gyilkosát. Megígérem neki.
Az előtér ablakaiból beszivárgó kék és piros sziréna fényét sem veszem figyelembe, sem pedig a rendőröket, akik mintákat vesznek a környezetből és az áldozatokból. Hagyom, hogy íriszem lecsukódjanak békésen és arra összpontosítok, hogy a szívverésem is azonossá váljon a nyugodt térhez amit szeretnék látni. Elérem, hogy aztán gondolataimban lássam tovább a helyszínt amit látóként figyelhettem az előbb.
Még látom, hogy öt rendőr miként végzi a munkáját. Az egyikőjük fényképez, a másik számokkal ellátott kis táblákat helyez ki a földre különböző pontokra. A harmadik csak a fejét fogja, olykor a szívéhez kap. Látom rajt, hogy mennyire megviseli a látottak. Nem tűnik fiatalnak, minden bizonnyal nemrég lehet a szakmában.
A negyedik pedig kifut, és utasítja a kíváncsiskodókat arra, hogy távozzanak a sikeres és eredményes nyomozás érdekében. Az ötödik pedig jegyzetel remegő kezekkel a papírlapjaira. Arca komoly, határozott; talán a stressztől a gyógyszerek ellenére eluralkodik rajt a parkinson kór amivel küzd. Nem ismerem őt, de tudom, hogy attól szenved. Még a gyógyszerei is zörögtek a zsebében lévő üvegben amikor a helyszínre futott. Elfelejtette bevenni, nyilván azért uralkodik el rajt az olykor látványos remegés.
Újabb rendőr közeledik. Fellép a néhány lépcsőfokon, aztán lassú léptekkel áll meg a nyitott ajtó előtt, amikor is már belépett. Most szembesül először a helyszínnel, ugyanis a nézése bőségesen elárulta, hogy számára még új a látvány - az információ már nem biztos -. Leginkább a vérfolt köti le, aztán felém fordulna, hogy kérdezzen tőlem de én nem figyelek oda rá. Jelenleg nem a valóságban élek, hanem a gondolataimban. Látom őt és hallom, viszont ellazultam olyannyira, hogy képtelen legyek reagálni az engem körülvevő valóságban. Mintha csak álmodnám az egészet; mégis minden teljesen valóságos. A vér és a döbbenet szaga futja körbe a házban lévő összes helyiséget.(..)
Eltüntetem a rendőröket. Először azok tűnnek el mint a kámfor, akik ki-be cikáztak a ház és az udvar között mintákért. Eltűnik a fotós, aztán a gyógyszeres, és az újonnani emberünk is. Egymagam vagyok a szobában. Az én szívdobbanásom az egyedüli.
Előre lépek körülbelül három nyugodt lépést amely elegendő volt ahhoz, hogy a női tetem előtt fékezzek le. Lenézek rá, és eltűnik a vörös vértócsa alóla. Azt követően következő lépésben ő maga is elillan a fapadlóról. Mindkét oldalra elfordítom a fejem, és azt tapasztalom, hogy az ajtó mögül visszahúzódik a tócsa és az apró vérpontok a falról és a riasztóról is vissza szálnak; teljesen érintetlenné válik mindegyik tényező.
Lassú, kimért, mégis határozott léptekkel kezdek aztán hátra menni a nélkül, hogy bármerre is fordulnék. Kilépek a házból, a pirosas ajtó pedig csukva lesz magam előtt. Aztán precízen lépek le a lépcsőfokokról, hogy az elő udvarba térjek, át a nyomozókon és a rendőrökön keresztül akik a mentőautókat állták körbe. Tompán hallom a szirénák zaját, többen fognak ide jönni. Aztán a ház előtti tér is üressé válik;nem marad ott senki. Sem az ott parkoló autók, sem a kíváncsiskodók, sem pedig a tanácstalan kollégák. Csak a házat látom ahol a házaspár is élt.
Megállok. Némán, semleges arcvonásokkal. Még a szemembe lógó fürtöt sem fogom eligazítani, különben megzavarna.
Látom az ablaknál, hogy a nő a konyhában sétálgat. Tudják, hogy közeledni fogok és megfogom őket ölni. Tisztában vannak vele, ugyanis a férjet nem látom, a nő pedig egyre aktívabban kezd el mozogni. Észrevettek. Nem várhatok sokáig, különben tesznek arról, hogy a rendőrség ideérjen.
Erőteljes futással megindulok a piros ajtó felé, amit jobb lábammal könnyedén rúgom be és amint ez megtörtént, kabátom zsebéből előhúzom a pisztolyom. A tágas előteret átszelem, a nappali elejében elfordulok balra ahol az emeletre vezető lépcső jelenik meg. Épp most fut le Mr. Marlow aki valószínű a feleségét akarja értesíteni arról, hogy meneküljön.  Én azonnal rálövök még azelőtt, hogy leérne a lépcsőn. Az első lövés a nyakát éri, ami szinte azonnal arra kényszeríti, hogy a lépcsőn a hátára essen.
- Kétszer lövök rá Mr. Marlow-ra. Szinte sebészi pontossággal átlövöm a nyaki érköteget. Haldokolva nézi, ahogy elveszem tőle azt ami az övé. - Lassan emelem le a pisztolyt magam elé két markomban fogva, miként figyelem, hogy Mr. Marlow miként gurul le a lépcsőn. - .. Ez a tervem. - Jelentem ki határozottan.
A gyilkosság pillanatától megfeledkeztem Mrs. Marlow-ról, aki a falon lévő riasztóba próbál üzenetet küldeni a központba miszerint bajban van. Remeg, és a hangja sem összetett; sikítani tudna, de a benne lakozó félelem nem hagyja. Látta, hogy lelőttem a férjét és nem akar ő is utána menni. Segítséget akar. Fogalma sincs, hogy mit nyom, szinte már nem is arra összpontosít. Tudja, hogy meg fog halni.
Felém néz, én pedig újra felemelem a pisztolyt és meghúzom a ravaszt. Sikítás hagyja el a golyó biztos érkezését a testében, a nyakából áradó spriccelő vér pedig a riasztóra és a falra fröccsen rá apró cseppekben. Mrs. Marlow aztán hang nélkül esik hátára érkezve a földre. Leemelem a pisztolyt magam elé megint.
- Biztos kézzel átlövöm Mrs. Marlow nyakát. Nem halálos a seb. A lövedék elkerüli az artériákat de megbénítja mielőtt távozik. - Apró levegőt veszek magamhoz. - Ez... - a holttest felé lépek óvatosan, s megállok előtte egészen közel. - Ez nem jelenti azt, hogy nem érez fájdalmat. Csak azt... -sziszegem halkan, elhagyva a hangomat a látványtól. - ... Hogy nem tehet ellene semmit sem. Ez a tervem. (..)
Kinyitom a szemeimet. Újra megjelenik előttem Mrs. Marlow saját vérében fekvő holtteste. Egészen addig figyelem, amíg oda nem érek ahhoz az eszközhöz, amin keresztül jelezni szeretett volna a központba. Az eszköz mellett ott volt a vére amely akkor fröccsent oda, amikor eltalálták. De nem foglalkoztam vele sokáig, mindössze csak megállapítottam a dolgot.
A szerkezet elé lépek, és benyomom a kódot amit Mrs. Marlow szerett volna beütni a támadás közben, csakhogy ahhoz már túl késő volt neki.
- Itt a felügyelet, kivel beszélek? - Egy férfi hang szólal ki a falra felszerelt gépezetből. Egy ideig hallgatok, aztán a körülöttem nyüzsgő kollégák felé fordulok.
- Kérem a biztonságicég esemény naplóját. - Az utasítást követően szinte azonnal a kezembe nyomnak egy nagyobb mappát, amit azzal a lendülettel álltam neki fellapozni. Aztán megálltam egy lapnál, ahol az a dátum szerepelt amikor legyilkolták a házaspárt. Mrs. Marlow-nak sikerült jeleznie a központba, azonban a cég eltekintett a jelzés felett.
- Téveszriasztásként jegyezték fel. - Közöltem, de mielőtt még bármi továbbit mondtam volna, egyet újra lapoztam. - A múlt héten is volt egy. Nahát... - Nyeltem két gondolkozás közepette. A szívem újra gyorsulni kezdett a meglepettségtől. - Lehallgatta őket. - Azonnal visszanyomom az eseménynaplót az egyik kolléga kezébe. (...)
A kinti szerelő szintén aláigazolta, hogy lehallgatták. A szerkezet minden vele történő dolgot feljegyzett. Rögzítette a biztonsági társasággal folytatott beszélgetést amit Mrs. Marlow mondott. Hamar a birtokomba került az eszköz, amit a gyilkos is használt. Minden egyes mondat benne van, amit Mrs. Marlow ejtett meg az utóbbi néhány hétben.
- Itt a felügyelet! Kivel beszélek:? - A fali eszközből szól.
Nem szándékoztam beleszólni, egyszerűen csak tesztelni szerettem volna, hogy valóban hatásos volt -e az, amit a tettes kitervelt. Tehát a most megkapott kis eszközt a falhoz helyeztem, és Mrs. Marlow mondatai hangzottak el minden egyes válaszra.
- Tudunk valamiben segíteni? Riasztást észleltünk a bejárati ajtónál. - Újabb hang.
- Igen, és sajnálom. - Diktálta az általam fogott szerkezet Mrs. Marlov hangján.
- Van még most valaki a házában, Mrs. Marlow? - A biztonság kedvéért megint kérdez a felügyelet a gépből.
- Csak én és a férjem.
- Kíván további segítséget?
- Nem. Nagyon köszönöm, hogy telefonált! - Mrs. Marlow utolsó mondata a szerkezetben.
A beszélgetés végére nem tudtam másra nézni, csak a halott női tetemre. Nem rázott meg a látványa. Egyszerűen csak sajnáltam.
- És most lesz igazán borzalmas Mrs. Marlow számára. (...)
heroes vs villains
1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Graham & Hayley - friss hús

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: karakteralkotás :: elfogadott karakterek :: government-
Ugrás: