villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs
üdv itt
kedves vándor lélek
Ebben a pillanatban egy olyan szerepjátékos felületre léptél, mely kimondottan a DC univerzummal és annak karaktereivel foglalkozik.  Az elmúlt évek folyamán nem csak, hogy a képregények szerelmeseivel ismertették és szerettették meg az újabbnál újabb szuperhősöket, avagy azok gonosztevőit, hanem egyenest elhozták mindannyiunkhoz az otthonunkba azzal, hogy a képernyőre vetítették az adaptációikat. oldalunk alapjául veszi a flash, arrow, supergirl és a legends of tomorrow sorozatokat, amelyek mondhatni egymásból virágoztak ki, hiszen a kezdetekkor még számunkra is csak az első kettő jelentette az alapforrást. emellett a filmes világot is igyekszünk a sorozattal összeolvasztani még akkor is, ha jelen álláspont szerint két különböző univerzumban helyezkednek el. akkor se félj, ha a képregény vonalát követnéd szívesebben, hiszen mindenre megadatik a lehetőség, ha egyszer csatlakozol a családias kis csapatunkhoz. multiuniverzumunk rengeteg dolog megvalósítására kínál számodra lehetőséget, akár más sorozatokból merített ötletmorzsa is megvalósítható ezáltal. ám, ha átlagos emberi életbe bújnál ki nagy rajongással és odaadással követi a városok szuperhőseit vagy akár gonoszait, akkor bizony itt a helyed! csatlakozz hozzánk egy képregénybeli szereplővel, valakinek a hőn áhítatot keresettjével, vagy esetleg egy teljesen saját karakterrel. egy biztos, mi várunk rád!
OLDAL ALAPÍTÁSA:
2015. MÁRCIUS 01.
jelentkezz be
a karatkered már hiányol
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
❖ Elfelejtettem a jelszavam!
üzenj bátran
ígérjük nem falunk fel
erre járunk
ki van itt?
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Elowen Joy Avery

A legtöbb felhasználó (72 fő) Vas. Ápr. 30, 2017 9:05 pm-kor volt itt.
új üzenetek
irományaink gyűjteménye
Jackie C. Richardson
Jackie C. Richardson
pötyögte
Yesterday at 7:22 pm
Just let me go {winnie & kain}
Kain A Wesker
pötyögte
Csüt. Nov. 16, 2017 2:21 pm
harley & joker [queen & king of gotham]
Joker
pötyögte
Csüt. Nov. 16, 2017 7:44 am
Keresett karaktererek - névsor
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:19 pm
képesség foglaló
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:14 pm
Munkaügyi Központ
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:13 pm
Nayeli Fantaysia Marlowe
Barry Allen
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:10 pm
Zinnia Olympia Hale
Sean Weston
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:09 pm
az oscaraink
legjobbaklegjobbjai
• A nyár noi canon karaktere •
black siren
laurel lance

• A nyár férfi canon karaktere •
leonard snart
captain cold

• A nyár noi saját karakterei •
heily hellfire
little kryptonian

• A nyár férfi saját karaktere •
sean weston
the experimenter

• A nyár elotörténete •
claire adams
big sister

• A nyár keresett karaktere •
astrid faye rhodes
broken one

• A nyár párja •
sean weston
gwen summers

Share|
welcome back party [thea & felicity & sara & oliver & laurel]
eme téma címe
it's where my demons hide

avatar
❖ Overwatch ❖
dc universe
tartózkodási hely :
Star City
karakter arca :
Emily Bett Rickards
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



laurel & thea & sara & oliver

Már épp indultam volna a reggeli kávém társaságában a bunker felé, amikor megkaptam az üzenetet Olivertől, hogy menjek a lakására. Ez pár hónapja még nem lett volna furcsa, de most annyira telibe talált, hogy a járda közepén torpantam meg, és néhány másodpercig egy szobor benyomását keltettem. Ebből az üzenetből mondjuk semmi nem derül ki igazából, sőt Olivert ismerve ez a homályos fogalmazásmód akár azt is jelentheti, hogy "lábon lőttek, és bár nem panaszkodom, de kell néhány óra, míg Felicity-re nem hallgatva elkezdem erőltetni, addig is gyertek át megbeszélni pár dolgot". Mindegy, nem találgatok, mert bár kreatívnak tartom magam, de Oliver fejébe irtó nehéz belelátni. Ez addig is így volt, míg együtt voltunk. Mondjuk ez az egyik tulajdonsága, amit szeretek benne. Meg egyben a falra is mászok ettől, de ez most mellékes.
Ahogy belépek a lakásba, megpillantom Sarát és Theát, és egy egész kicsit ledöbbenek. Nem egészen erre a "csapatra" számítottam. Természetesen ezer wattos vigyorral az arcomon ölelem meg őket, de ettől még eléggé megrohamoztak a kérdések, amiket örömmel zúdítanék rá máris Oliverre...de inkább amennyire tőlem telik, türelmesen kivárom, hogy ő maga mondja el, miért gyűltünk össze.
- Lányok, félre ne értsetek, mert majd' kicsattanok a boldogságtól, amiért láthatlak titeket, de...egész idáig abban a hitben voltam, hogy valami munkaszerű dologról lesz szó, most viszont eléggé elbizonytalanodtam. Ti sejtitek, mi folyik itt? - Teszem fel a kérdést kissé aggodalmasan, ugyanis most már eljutottam arra a pontra, hogy ugyanannyi esély van rá, hogy Oliver benyögi, hogy holnap véget ér a világ, szóval még egyszer utoljára együtt akar bulizni a hozzá közelállókkal, mint arra, hogy mindjárt bemutatja az új barátnőjét. Akárhogy is, nem tudom, melyiktől akadnék ki jobban. Viszont azt hiszem, már nem kell sokat várnunk, hogy kiderüljön. Nagyokat pislogva, apró, kissé talán erőltetett mosollyal várom, mi sül ki az egészből. Meglepetésvendég? Úristen, ötletem sincs. Teljesen üres a fejem. A pezsgőspoharat is monoton mozdulattal veszem a kezembe. A Sarához intézett szavait hallva ugyan átsuhan az agyamon egy kósza gondolat, de azonnal el is hessegetem. Nem...biztos nem arról van szó, hogy... lehetetlen lenne. Mármint persze, pár éve azt is hajmeresztőnek gondoltam, hogy Barry fénysávot húzzon maga után, Sara pedig fel is támadt egyszer...vagy kétszer? De ez... ám még gondolatban sem tudom befejezni a mondatot, a hitetlenkedésemnek pedig máris véget kell vetnem, ugyanis betoppant az a személy, akire a legkevésbé számítottam. Ez egyszerűen nem lehet igaz. Csodálom, hogy még nem esett ki a kezemből a pohár. Mondjuk nehezen tudna, amikor olyan erősen szorongatom, hogy inkább lefejteni lesz nehéz róla a kezem. Amint sikerül kicsit összeszednem magam, teszek felé előbb egy apró lépést, végül pedig gyorsan odaszaladok megölelni.
- Egyszerűen...alig tudom elhinni. Ez egy valódi csoda. Úristen, annyira örülök neked. Tényleg. De mégis hogyan történt? - Az ő szájából akarom hallani, amit már fejben félig-meddig összekotortam magamnak.
- Vannak dolgok, amikhez még ennyi év után sem tudtam hozzászokni. Mint például a feltámadás. De tényleg itt vagy. Na jó, nekem kell még pezsgő. - Jegyzem meg viccesen, bár talán nem kellene sokat innom, mert józanon is képes vagyok ostobaságokat összehordani, de mégis mit tegyek, ha ezt csak alkohollal tudom feldolgozni?

it's where my demons hide

avatar
❖ Green Arrow ❖
dc universe
kereslek :
➶ william, diggle, curtis, dinah and others
tartózkodási hely :
➶ star city
foglalkozás, hobbi :
➶ i'm the mayor
karakter arca :
➶ stephen amell
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


welcome back party
to laurel, thea, felicity & sara
Hosszú hónapok monoton munkája, harcai, gyásza és kitartása után olyan dolog történt ma velem, amiről azt gondoltam, többé soha nem fog: Laurel sétált be az ajtón. Először azt hittem, képzelődöm, vagy álmodom, és valójában még most is alig tudom felfogni, hogy igaz, hogy valóban visszatért, de mindazok után, amiket a mi kis csapatunk már keresztülment, nem ez lenne a leghajmeresztőbb dolog. Nem ő az első és egyetlen, aki visszatért az életbe, vagy a halál pereméről. Abba, hogy most ő itt lehet, nem volt sok szerepem, de azon leszek, hogy a visszatérése zökkenőmentes lehessen, aminek az első lépcsőfoka az, hogy értesítsük a történtekről a többieket is. Egy ilyen hírt megosztani azonban nem lehet üzenetben. A saját szemükkel kell látniuk ahhoz, hogy elhiggyék, így hát, Laurel kérését teljesítve, összehívtam a társaságot a lakásomon. Először persze az Íjász Bunkerre gondoltam, ami talán valahol elfogadható is lenne, de ez az alkalom ünneplésre méltó, és bizonyos értelemben meghitt, talán komoly beszélgetésekkel is átszőtt, így hát úgy gondoltam, nálam összegyűlni lesz a legmegfelelőbb. Másfelől pedig ezzel valószínűleg már sejtetem, hogy nem munkáról, nem egy újabb bűncselekmény megakadályozásáról lesz szó. Mindenkinek szóltam, akinek csak tudtam, de Diggle és Curtis most nem tudnak eljönni, és úgy sejtem, végül Quentin sem fog felbukkanni, de Felicity és a húgom megjelenésére számítok, és ami azt illeti, Sarát is megpróbáltam elérni. Írtam neki üzenetet és e-mailt is, bár nem tudhatom, hogy bármelyik célba ér-e valahogy. A Hullámlovason vajon van térerő vagy wifi? Egy próbát megért, hisz neki is itt a helye, hogy velünk ünnepeljen, hisz elvileg ő és a csapata hozták vissza Laurelt, megérdemel annyi kikapcsolódást, hogy velünk tartson. Igazából senkinek nem írtam meg konkrétan, hogy miről van szó, csak annyit, hogy fontos, de ennyi talán elég is.
Amikor végre összegyűlik a társaság, mivel tudom, hogy választ várnak tőlem, szembe fordulok velük.
- Tudom, hogy nagyon rejtélyes volt az üzenetem, de olyasvalamiről van szó, amit személyesen kell látnotok ahhoz, hogy elhiggyétek – tárom szét a két karomat. - Viszont annyit elárulhatok, hogy ünnepelni fogunk. Hozattam pezsgőt is, nyugodtan szolgáljátok ki magatokat, amíg a meglepetésvendégünkre várunk – intek a poharak és az italok felé egy sejtelmes mosollyal, aztán Sarához sétálok oda, és fél karral magamhoz ölelem.
- Örülök, hogy el tudtál jönni. Nem voltam biztos benne, hogy sikerül téged elérnem... de úgy gondoltam, neked is itt a helyed, hisz ez részben neked is köszönhető... – küldök felé egy cinkos pillantást, amiről biztos vagyok, hogy érteni fogja, hisz neki már sejtenie kell, hogy miért hívtam össze mindenkit. És mint egy végszóra, meg is érkezik Laurel. Felé sietek, hogy megöleljem, aztán „át is adhassam” őt a többieknek.


●●  by lena
it's where my demons hide

avatar
❖ Black Siren ❖
dc universe
tartózkodási hely :
central city ♥
foglalkozás, hobbi :
it involves a lot of screaming ♥
karakter arca :
katie perfect cassidy ♥
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



thea & sara & oliver & felicity
the perfect lie

Egyikőjüket megtéveszteni, szinte már gyerekjáték. Azonban ahhoz, hogy bebiztosítsam a szerepemet mindegyikőjüket egytől-egyig meg kell győznöm arról, hogy a régen elfeledett barátjukat kapták vissza. A kis madárkát, akit maga alá gyűrt egy épület. Nem szép halál, ha engem kérdeznek, mert azért egy ilyen arcocskát igazán a teljes régi képében kellene megőrizni nem pedig megroncsolva. Szegényke madárka teste inkább volt egy hatalmas roncs, mintsem valami, ami embernek lehetett volna nevezhető. Az ünneplés kijár, hiszen életben vagyok. Hurráááá. Ilyenkor a legkevésbé sem foglalkozik azzal senki sem, hogy mégis miképpen is lehetséges ez. De ez már nem az én problémám igazából. Mégis úgy érzem, mintha beledobtak volna a mélyvízbe. Koránt sem kaptam épp elég információt ahhoz, hogy hitelesen tudjam adni a hölgyeményt, de valahogy mégis úgy érzem, hogy az improvizáció az én oldalamon lesz. Meg amúgy sem kell félteni, ha lebuknék. Bár az más kérdés, hogy Adrian nem ugrálna örömében, mert a tervében sokkal tovább szerepel az álcám fenntartása, mint egyetlen egy nap. Vagy kettő. De nem tudom, hogy meddig verhetsz át valakiket, hogy az vagy, akit szerettek és nem pedig egy teljesen más személy. Ha igazán szerették már az első pillanattól kezdve fel kellene ismerni a különbségeket. Bár a nagy szerelme Oliver szűrőjén könnyedén átsétáltam. Lehet ez megkönnyebbülés. Vagy egyszerűen csak a vágy arra, hogy tényleg igaz legyen. De az is lehet, hogy tényleg egyáltalán nem ismeri a nőt, akivel hosszú éveket töltött együtt az életéből.
Ahogy belépek az épületbe sok szem szegeződik rám, mintha csak nem akarnák elhinni, hogy tényleg engem látnak-e. Bár gondolom Oliver már beharangozta, hogy nem egyedül érkezik különben ez a kis kupaktanács sem jöhetett volna létre. A tekintetem azonban megakad valakin, aki mindent tönkretehet. Sara-n. A testvér, akinek állítólagosan köszönhetem az életemet. De én sem ma jöttem le a falvédőről, hogy ne tudjam meg kijátszani még őt is. Muszáj. Az életem múlik rajta.


// kicsit gagyi sorry. ígérem a következő jobb lesz.
♥️
it's where my demons hide

avatar
❖ Black Siren ❖
dc universe
tartózkodási hely :
central city ♥
foglalkozás, hobbi :
it involves a lot of screaming ♥
karakter arca :
katie perfect cassidy ♥
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


♥️♥️♥️
Sponsored content
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal
Similar topics
-
» [Játékos Küldetés] Halloween Party!
» Shine Party Club
» A little party never killed nobody - Mona & Max & Jenni
» Felicity Smoak
» I won't turn my back on you -[Nat&Clint]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: különlegességek :: Magánrészleg-
Ugrás: