villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs
üdv itt
kedves vándor lélek
Ebben a pillanatban egy olyan szerepjátékos felületre léptél, mely kimondottan a DC univerzummal és annak karaktereivel foglalkozik.  Az elmúlt évek folyamán nem csak, hogy a képregények szerelmeseivel ismertették és szerettették meg az újabbnál újabb szuperhősöket, avagy azok gonosztevőit, hanem egyenest elhozták mindannyiunkhoz az otthonunkba azzal, hogy a képernyőre vetítették az adaptációikat. oldalunk alapjául veszi a flash, arrow, supergirl és a legends of tomorrow sorozatokat, amelyek mondhatni egymásból virágoztak ki, hiszen a kezdetekkor még számunkra is csak az első kettő jelentette az alapforrást. emellett a filmes világot is igyekszünk a sorozattal összeolvasztani még akkor is, ha jelen álláspont szerint két különböző univerzumban helyezkednek el. akkor se félj, ha a képregény vonalát követnéd szívesebben, hiszen mindenre megadatik a lehetőség, ha egyszer csatlakozol a családias kis csapatunkhoz. multiuniverzumunk rengeteg dolog megvalósítására kínál számodra lehetőséget, akár más sorozatokból merített ötletmorzsa is megvalósítható ezáltal. ám, ha átlagos emberi életbe bújnál ki nagy rajongással és odaadással követi a városok szuperhőseit vagy akár gonoszait, akkor bizony itt a helyed! csatlakozz hozzánk egy képregénybeli szereplővel, valakinek a hőn áhítatot keresettjével, vagy esetleg egy teljesen saját karakterrel. egy biztos, mi várunk rád!
OLDAL ALAPÍTÁSA:
2015. MÁRCIUS 01.
jelentkezz be
a karatkered már hiányol
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
❖ Elfelejtettem a jelszavam!
üzenj bátran
ígérjük nem falunk fel
erre járunk
ki van itt?
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (72 fő) Vas. Ápr. 30, 2017 9:05 pm-kor volt itt.
új üzenetek
irományaink gyűjteménye
Jackie C. Richardson
Jackie C. Richardson
pötyögte
Pént. Nov. 17, 2017 7:22 pm
Just let me go {winnie & kain}
Kain A Wesker
pötyögte
Csüt. Nov. 16, 2017 2:21 pm
harley & joker [queen & king of gotham]
Joker
pötyögte
Csüt. Nov. 16, 2017 7:44 am
Keresett karaktererek - névsor
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:19 pm
képesség foglaló
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:14 pm
Munkaügyi Központ
Admin
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:13 pm
Nayeli Fantaysia Marlowe
Barry Allen
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:10 pm
Zinnia Olympia Hale
Sean Weston
pötyögte
Szer. Nov. 15, 2017 9:09 pm
az oscaraink
legjobbaklegjobbjai
• A nyár noi canon karaktere •
black siren
laurel lance

• A nyár férfi canon karaktere •
leonard snart
captain cold

• A nyár noi saját karakterei •
heily hellfire
little kryptonian

• A nyár férfi saját karaktere •
sean weston
the experimenter

• A nyár elotörténete •
claire adams
big sister

• A nyár keresett karaktere •
astrid faye rhodes
broken one

• A nyár párja •
sean weston
gwen summers

Share|
Előszoba
eme téma címe
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains





Olivia and Adam

Az elmémben már milliószor lefuttattam, hogy mit, és hogyan kellene csinálnom, de az összkép, és a valóság őszintén szólva teljesen más. Az, hogy mit tervezek meg, és az, hogy ebből mi lesz végrehajtva, nos.. az teljesen ellentétes, nos érthető, hogy nem kivitelezhető, ugye? Szeret. Egy széles nagy mosoly jelenik meg arcomon.
- Én is téged! Szeretlek! Nagyon. - egy rövid pihenés, majd folytatom.
- Már kezdtél nagyon hiányozni. - pillantásom rajta maradt, miután körbe nézelődtem rendrakási kényszerem az elmémbe mart, de türtőztettem magam, még.
- Meg tudod csinálni a régi nagy kedvencünket? - húzom fel az egyik szemöldököm egy sanda mosollyal, majd elnevettem kicsit magam. De amikor a közös alvást mondja, közli, bármi. Még levegőt is elfelejtek venni. Ez? Komoly? Vele aludni? Nem az együtt alvással van gondom, vagyis részben de. Az én alvási moráljaim merőben furcsák az én szemszögemből nézve is, ráadásul az álmaim nem hagynak nyugton. Nem akarom őt is felébreszteni.
Szóval számítottál rám, megyek utána, követem testvérem, majd tekintetem ismét ide oda cikáz a lakásban. Rend. Fürdés. Az a lámpa nincs rendesen a helyén. Az asztal ferde, az a könyv pedig pár milliméterrel kilóg a többi mellől. A függöny alja kicsit ferde, de akkor az egész függöny az! Basszus. Hova mehetünk? Merre? Miért? Jé itt is egy ferde képkeret és az az óra sem pontos. Három másodpercet siet. Még egy óra. Az késik tíz másodpercet. Lesz mit csinálnom erre. De a nővérem csak megengedi...






. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Word: Hm.
Note:    Bocsi, hogy rövid lett    


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Adam&Olívia

► Welcome


Mindvégig magam okoltam Jessy halála miatt és Adam volt az, aki megfogta a kezem, megszorította és meggyőzött róla, hogy nem tehettem a balesetről. Az tartott életben, hogy Ő van nekem. Egészen addig, míg a depressziós tünetek el nem kezdtek uralkodni rajta. Úgy éreztem elveszítettem mindkét testvéremet. Nem csak a húgom, az öcsém egy része is ott maradt azon a napon. Bárhogy pedáloztam, bárhogy tepertem érte, nem tudtam meggátolni, hogy feltörjenek benne a tünetek. Pedig készen lettem volna bármit megtenni érte. Szeretem őt. Nekem ő jelenti a családot. A szüleimmel nem jövök ki azóta. Titkon engem hibáztatnak, ezt jól tudom. Talán akaratuk ellenére gondolják így, nem tudhatom. A boldog tudatlanság. Adam az egyetlen, aki nem okolt és talán soha nem is fog érte engem hibáztatni. Bár visszafordítanám az időt, sose vinném ki őket a házból, soha. Soha többet. Fájdalmas volt elszakadni az otthontól, de nem bírtam a kínos csendet apuék között, mikor beléptem. Ugyanúgy fájt ez nekik, mint nekem. S az, hogy nem tudtam mit kezdeni, mikor a testvérem a karjaim között hevert, az feldolgozhatatlan. Ezért is mentem ápolónak. Csak ezért. Hogy segítsek és készen álljak, ha tehetek valamit.
- Oké. - felelem elnyíló ajkakkal, miközben fürkészem, ahogy a csempéken szökdécsel. Olyan bájos. Tetszik és megnyugvással tölt el, ahogy nézem őt. Döbbenten emelem állam, ahogy azt mondja, hogy örül nekem.
- Szeretlek. - mondom, miközben a képet igazgatja. Úgy érzem, hogy mondanom kell neki. Régen nem hallotta tőlem. Szüksége van rá, hogy szeressék, nekem pedig arra, hogy szerethessem őt.
- Úgy, ahogy vagy. - fűzöm hozzá, miközben végig fut arcomon egy szelíd mosoly. Körbe pillant, mire sóhajtok egyet. Nem bánt, ha tesz-vesz nálam. Nincs olyan értékem ami egyenlő lenne az ő nyugalmával.
- Rendben van. Főzök valamit, meg kitalálunk valami programot, ha gondolod... - bólintok és keresztbe fűzve karjaim hasfalam előtt közelebb lépek hozzá. Ajkaim beharapva pillantok el róla az ablak felé. Boldog vagyok. Hosszú hónapok óta most először újra. Kínzó érzés őt így látni, de az öröm sokkal nagyobb bennem.
- Nincs. Velem fogsz aludni. - lépek közelebb, majd lassan mosolyra húzom az ajkaim és ingázok a fejemmel - Persze van, számítottam rá, hogy egyszer eljössz hozzám. - olvad a mosoly a képemre, majd elindulok intve, hogy kövessen.
note :    | TO : Adam ♡ ~  | ©

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains





Olivia and Adam

Nem szólok, nem teszem szóvá. De megérzi. Anélkül, hogy rám nézne, tudja, mi jár a fejemben. A mosolya arra enged következtetni, hogy örül nekem, de a tekintetem nem ereszti. Én meg nem vagyok rest kitartani. Farkasszemezésben mindig jó voltam. Semmi nem számít, csak az út, amit be akarok járni. Eddig sikerült az érzelmeket is ügyesen megkerülnöm. Nem kötődni senkihez. Abból csak a baj van. Eddig is így gondolkoztam, de a tesóm halála rámutatott arra, hogy mennyire nem szabad engednem az érzelmeimnek, mennyire KELL, hogy távol tartsak magamtól mindenkit. De ez mindig keresztbe húzza az eddigi tetteimet… érzéseket mutatok… Szóval nem gond, hogy itt leszek párhetet. Furcsa módon, csak akkor érzem magam kicsit…nem is tudom hogyan. Nem tudom megmagyarázni. Elviselhetőbbnek? Jobbnak? Emberibbnek? Csak akkor, ha Oliviával vagyok. Mintha mellette nem lenne baj azzal, aki vagyok. Nem néz rám úgy, ahogy mindenki más szokott. Bármit teszek vagy mondok, sosem érezteti velem azt, hogy jobb szeretne távol tartani. Mert minden egyes koncepciót egy újabb elmélet követ, és így, úgy, amúgy, erre vagy arra kanyarodva, de mindig ugyanott kötök ki. Ez pedig totálisan kikészít, kiakaszt, megrémiszt. De a gondolat, hogy itt van, velem, mégis nyugodtsággal tölt el. Kedves, mégis tud azért odavágni, vele évődni, vitázni, beszélni. Sosem untat, és a hiányosságaimat sem dörgöli az orrom alá. Ha rossz a kedvem, valahogy megérzi, és mindig csinál valami olyat, amitől kicsit jobban leszek. Képes megnevettetni.
- Jó. – válaszolok vissza eléggé tömören, miközben nézem őt, majd tovább lépdelek a csempéken, vigyázva arra, hogy a lehető legpontosabb helyre lépjek.
- Tudod…nagyon örülök, hogy veled lehetek. – megállok és egy újabb képet mozdítok egyenesbe, majd rápillantok.
- Még ha így is kell látnod. – mosolyodok el végre, szelíden és őszintén. Körül nézek, mindent, amit jelenlegi helyzetemből látok, analizálok és rá jövök...rendet kell tennem, de előtte még visszapillantok a nővéremre.
- A héten nem kell mennem suliba és gyakorlatra se. Kényszer szünet van. - ismét tovább lépdelek, minden egyes lépésnél egyre nagyobb ingert érzek. De el kell jutnom legalább a konyháig. De egy ilyen terepen  a gyorsan való haladás....az én szemembe nézve...
- És...öhm...izé. Van üres szoba? - pillantok rá a vállam felett rá.




. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Word: Hm.
Note:        


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Adam&Olívia

► Welcome


Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy Adam-nek jót tesz-e, ha ép velem él. Én nem a rendről és a pontos dolgokról vagyok híres, de talán kölcsönösen segíthetünk egymásnak. Ő taníthat engem, én pedig talán jobban, frissebben tudok rá figyelni, mint anyuék. Ha azt akarom, hogy működjön, türelmesnek kell lennem vele. Bár sosem ért panasz, sosem mondta, hogy nem fordítok elég időt rá. Talán ez a kapcsolatunknak is jót tesz. Kissé bánom a kérdésem felé, mert rá jöhettem volna, még mielőtt kimondtam, hogy ez az ő világában másképp hangozhat, mint ahogy én gondolom.
- Sajnálom. - morgok magam elé, miközben a cuccaihoz lépek és próbálok bearaszolni velük, legalább az előszobáig. Ahogy lerakom a tatyóit, megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Megdörzsölöm a homlokom, majd ellépve mellette behúzom az ajtót. Mire ismét rá figyelek, már az egyik képen igazít. Mögötte állva elnyíló ajkakkal figyelem, ahogy motyog, majd a szőnyeget is megigazítja. Szomorúan pillantok végig rajta, majd bocsánatkérően lesütöm a szemem. Mintha bűn lenne, hogy a szőnyeget arrébb kellett mozdítania. Nem válaszol, mikor elé lépek és próbálom arra késztetni, hogy érezze magát otthon. Nem tudom, hogyan javíthatnám ki az előbbi megjegyzésem. Mintha üres tekintettel meredne rám, kissé megrémít. Kérdésére felvonom szemöldököm majd félre húzom ajkaim.
- Dehogy... - suttogom majd közelebb lépek hozzá
- Igazíts meg bármit, ami ferde, vagy ha valami nem illik ide,..- pillantok körbe - Csak mondd meg, én meg eltűntetem. - félmosolyra görbül ajkaim íve - Oké? - meggyőzést invitálva bólogatok miközben mosolygok rá.
Szeretem őt. Ő a legfontosabb nekem. Akkor is, ha vannak furcsaságai, amik egy átlagos, normál emberből hiányoznak. Elindul, mire vontatottan követem, majd szavai, mint éles penge fúródnak szívembe és résnyire nyílt ajkakkal küzdök le egy hatalmas gombócot torkomban.
- Nem akarom, hogy elmenj. - kézre fogom magam, mintha fáznék  - Csak és kizárólag akkor, ha nem érzed jól magad velem. - már nem ugyanaz a kisfiú, aki anno megfogta a kezem és biztatott. Ő már egy másik világ Adam-je, amit én tehetek, az az, hogy vigyázok rá és építem, nem rombolom azt.
note :    | TO : Adam ♡ ~  | ©

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains





Olivia and Adam

Olyan kérdések záporoznak agyamban, amire talán soha nem fogok választ kapni, de addig fogom űzni őket, amíg élek. Még ha...talán... a mai nap is az utolsó...már megérte. A nővérem szorosan magához von, úgy átölelném én is, de valahogy ez most nem megy. Pedig megtenném, tényleg, komolyan. Végül apa eltűnik. A testvérem kérdése még másodpercekig visszhangzik a fülemben, elhaló suttogásként, bús szirének hangjaként ismétlődik...  
- Hát, fogjuk rá. - olyan egyszerűen jönnek a szavak, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna mindez.   Mire feleszmélek, a tesóm a cuccaimmal bíbelődik, hogy a házba vigye.  Lassan követem őt, és tekintetem is ide oda jár. Te szent isten…ez így nagyon nem lesz jó. A falon lévő képkeretet figyelem, ami úgy 1mm-es elmozdulása van és ferde, még ha nem is feltűnő … egy apró mozdulat és a kép megfelelően mutat.  Képtelen vagyok kiverni a fejemből. Tovább, egyre több minden van egy kicsit szanaszét és ez…zavarna? Talán. Kicsit. Nagyon.
- Ez így, nem jó. – motyogtam és a szőnyeget is odébb húztam, hogy az tökéletes illesztésben legyen a fal mellett. Hibás vagyok. Befészkelték magukat, kísértenek, cibálják az idegeimet. Itt pulzál bennem minden egyes mondat, ismétlődik, mint egy végeérhetetlen magnószalag, amely mindig ugyanazt ismételgeti. Meg fogok őrülni. El fogom veszíteni a józan eszem, ha ez így megy tovább. Nem válaszolok. Ahogy beáll a csend, majd felfogom ép ésszel szavait,  ez a pillanat az  életem leghosszabbjai közé vési magát az emlékezetemben. A szívem gőzgép módjára kalapál, mellkasomat verdesi a kétség, a düh és a harag. Fene tudja, a szavai úgy konganak a lelkemben, mintha egy üres bádogedénybe hajítottak volna egy tízcentes érmét.  
- Ugye, nem leszek számodra teher? - Szeretek egyenes, lényegre törő kérdéseket feltenni, s azokra hasonló választ kapni. Engem az egyenes útra neveltek, nem a némaságra. Végül a csempéken lépdelek nagy óvatosan. Közben pedig számolom őket.
- Ha mégis...elmehetek!




. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Word: Hm.
Note:     


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Adam&Olívia

► Welcome


A kórházba mindig kell az ember, ha szabadnapos is vagyok, sűrűn előfordult már, hogy behívtak, mert kevés volt az ápoló. Ez ma is fenn áll, ezért igyekszem kiélvezni a napom. Azt, hogy egy kicsit magamra koncentrálhatok, nincs Dean, nincs Jean és nincs Brian se. Bár ez utóbbi nem feltétlenül számít jónak. Mert szükségét érzem, hogy legyen, de ez nem olyan kierőszakolható dolog. Ő meg aztán pláne magának való, nem jöhetnék ahhoz, hogy csak úgy közöljem vele, hogy a szabadnapokon is szívesen látnám. Hisz a főnököm. Ebből jó nem sülne ki, mégsem tudom kiverni a fejemből. De ebben a formájában a kapcsolatunknak még ő sem elég ahhoz, hogy elterelje a gondolataim az öcsémről. Ahogy felnyitom fáradt szemeim a plafont kezdem bámulni és körülötte forognak a gondolataim. Olyan sokszor hívott az utóbbi időben, hogy bűntudatom van, amiért nincs több időm rá. Hisz anya és apa szeretik őt és valószínűleg ők a legjobbak arra, hogy odafigyeljenek rá, mégis valahol érzem, hogy teher számukra, hogy nem vagyunk teljesen normálisak. Főként ő. Bár édes tehernek mondanám, mégis anya szavaiból még a kagyló végén is hallatszik a fáradtság. Talán magamhoz kellene vennem Adam-et pár napra, vagy egy-két hétre, hogy pihenhessenek. Hisz nem a fiúval van a baj, nem kell róla gondoskodni, ez inkább lelki nyomorúság részéről, ami bennem ugyanúgy ott ég, csak valami oknál fogja jobban palástolom. Nem beszélünk Jessy-ről és ez baj. Lehetetlen így feldolgozni. Ahogyan homlokom dörzsölöm, hallom, az apró ujjcsapásokat az ajtón. Felpattanok és már készülök is, hogy lekoptassam Dean-t, de ahogy a kilincsre tapasztom tenyerem, egy kellemes meglepetés pillant vissza rám a küszöbről.
- Apa! - szalad fel belőlem egy örömteli nevetés, majd magamhoz ölelem, s ahogy válla felett elpillantok meglátom az öcsém. Vigyorom lejjebb enged, s szinte reflexszerűen eltolom magamtól aput, hogy Adam-et öleljem magamhoz. Nem szólok semmit, csak magamhoz vonom, ha hagyja. Majd ellépve előle még mindig őt csodálom, hogy mennyire megnőtt és milyen jóképű.
- Gyertek be! - mondom s már intek is az ajtó felé, mikor apa lába mellett észreveszem a nagyobbnál nagyobb táskákat és bocsánatkérően rám pillant. Majd Adam-hez lép, végül hozzám, de nem szól semmit, csak az autóba ül és elhajt. Némán figyelem, ahogy elmegy, majd kérdőn pillantok az öcsémre. - Kiraktak otthonról? - csipkelődve nevetek rá, majd lesütöm tekintetem és kissé tartok tőle, hogy megbántottam, mert az okokat még nem értem egyelőre. Apránként megfogom a tatyóit és magammal vonszolom őket.
- Érezd magad otthon. - még nem járt nálam ezért gondolom nehéz lesz, de talán csak pár nap kell hozzá és sikerülhet. Megértem anyuékat, ezért nem is kérdeztem semmit. És itt volt már az ideje, hogy mi ketten több időt töltsünk együtt és ne csak a telefonon keresztül halljunk egymásról, ha épp nem apuék üzennek.
note :    | TO : Adam ♡ ~  | ©

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains





Olivia and Adam

Kétségek gyötörtek, lelkemet marcangolták kérlelhetetlenül. Tán gyengeségem ez, ahogyan az is, hogy elmém folyamatosan kérdésektől fűtötten zakatol. Kétségbeejtő gondolatok és hiába kívántam messzire űzni mindet, csak tovább záporoztak rám rendíthetetlenül.  A rengeteg szenvedés, a borzalom, amit láttam egyszerre feszült neki szívemnek, lelkemnek és elmémnek. Nem tudtam elindulni, így aput kértem meg, vigyen el a cuccaimmal a nővéremhez. Mindent összepakoltam, ABC sorrendben, szépen sorban. Semmi nem maradt ki, mind szimmetrikus a másikkal.
Sokszor szoktam hallani, hogy mi vagyunk a sorsunk kovácsai és a jövőnket merőben meghatározzák gondolataink, illetve döntéseink sora. Olybá tűnik, hogy én valamelyik megállónál elvesztettem felette az irányítást s teljesen másfelé tértem el. Ez teszi a "betegségem" is. Beteg vagyok és metahumán. Az utóbbiról senki se tud.
Azt is szokták mondogatni, hogy véletlenek nincsenek, s hogy mindennek megvan a maga oka. Nos, most vagy én nem látom át tisztán azokat az összefüggéseket, amik talán épp az orrom előtt vannak, vagy már maga a puszta a létem megcáfolja ezt az elméletet.  Az összképbe belerondíthat sok minden. De jobb nem is gondolni erre. Csak menjünk! A szemem csillogása viszont elárulja, nagyon is örülök a viszontlátásnak. Szeretem a nővérem.  Kénytelen voltam szembe nézni minduntalan a tényekkel, hogy nem szabadulhatok olyan könnyen. Ettől a helyzettől. Zsákutca. Még a kocsiban is találtam hibát és nagy nehézségek árán tudtam visszafogni magam, hogy ne kezdjek takarítani. Már szinte sírtam. Illetve csak sírni tudtam volna. Túl sok minden kavarog bennem, hogy biztos legyek bármiben is. Sosem éreztem még ezt, talán csak akkor, annál a bizonyos napnál. A zavaros érzések és gondolatok egy nagy maszlaggá állnak össze, amik elárasszák az elmém, és lehetetlenné teszik, hogy úgy igazán át tudjam gondolni mindezt. Gondolataim száguldoznak a fejemben, neki-nekiütődnek koponyámnak, mintha apró kis kövek volnának, és elhatározták volna, hogy megállás nélkül ostromolni fognak. Nem tudom, mennyi időbe telik elterelnem a figyelmem a gondolataimról, és a most lezajló jelenetre koncentrálni. Hiszen megérkeztünk. Apa kiszáll és kiveszi a táskákat, majd az ajtóhoz állva kopogni kezd, én pedig egy popsitörlőt előszedek és annak segítségével nyitom ki az ajtót. Nem tudom, tetszeni fog-e a nővéremnek a helyzet, hiszen mindez hirtelen jött. Apu és anyu már nem bírják ezt.



. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Word: Hm.
Note:     Bocsi, hogy csak ennyi lett.


Sponsored content
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Pihenőszoba
» Fürdőszoba
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Fürdőszoba
» Fürdőszoba

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Olívia és Adam lakása-
Ugrás: