villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
előtér
eme téma címe
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Lezárt játék!
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



to mason
Ha valaki megkérdezné nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért is segítettem neki. Miért nem hívtam a mentőket, ahogyan azt kellett volna. Na, jó talán mégis. Én sem vagyok egy mintapolgár meg amúgy sem szeretem a rendőröket a nyakamon, mert ezek után biztosan rám is rám szálltak volna. Mondjuk, ha a srác meghal az én felelősségem, de akkor maximum felhívom Thayer-t, hogy mégis mi a fészkes fenét műveljek vele, hogy ez az egész helyzet jó legyen. De most, hogy már a takarítási művészetem bevégződött, ami úgy igazából kurvára ráért volna, mert még a végén amiatt fog meghalni, hogy én itt játszottam a takarítónőt és vesztegettük az időnket, de ezzel azt hiszem több kárt okoztam, mint hasznot, de végső soron a kis puff tökéletesen elfedi a nyomot és így már lehetőségem nyílik arra, ami ténylegesen fontos. Méghozzá ő.
- Hiszed vagy sem ez azon dolgok közé tartozik, amit a legkevésbé szeretnék csinálni, mert hogy nem szívesen csinálom az egyszer biztos, de nem igazán hagysz más lehetőséget, mert nem lettél volna képes egy házzal arrébb landolni, vagy a franc se tudja, hogy mit csináltál. - Nem tudom, hogyan került ide, mert nem hallottam semmit és, ha eddig sétált volna ilyen állapotban annak lennének nyomai plusz még az is itt van, hogy igazából, ha nem jött volna túl messziről, akkor pedig hallottuk volna a lövést, ami az egész szomszédságot riasztotta volna. Szóval most már végképp nem értem az egész helyzetet. De most nem is azon kell agyalnom, hogyan került ide, hanem azon, hogyan fog innen kijutni élve.
Én nem mondhatom magamról azt, hogy tökéletes kézügyességgel áldott meg az élet, szóval mondhatni már mellékesen babrálok az esőkabátommal meg a székkel, hogy fel tudjak készülni lelkiekben arra, ami történni fog. Az egyszer biztos, hogy az ehhez hasonló dolgok nem olyanok, amiket mindennaposnak tekinthetek. Végül is.. Nem mindennap bukkan fel egy haldokló, mégis rendkívül jóképű srác az ajtóm előtt.
Megrázom a kezeimet, hogy még véletlenül se remegjenek, majd miután ivott az üvegből én magam is belekortyolok, hogy egy kicsit feloldódjak. Azért nem egyszerű helyzet elé állított, de ha már behívtam a legkevesebb, hogy végig is csinálom.
- Remélem, hogy a hited elég lesz. - Mondom, majd a kezembe veszem a csipeszt, amit leöntök a piával, de ahogy odahajolok beárnyékolom a sebet és nem látok semmit sem ezért gyorsan hozok magamnak egy kisebb zseblámpát, amit a számba véve irányítok a sebre, hogy ne kezdjem el még nagyobbra széthúzni és biztosan megtaláljam a golyót. - Oké. Légy jófiú és ne mozdulj. - Motyogom. Igyekszem a lehető legfinomabban turkálni benne jó formán és, mikor zsákmány akad a horgomra finoman elkezdem kihúzni belőle a csipeszt és immáron a plusz tartalmát is. - Mély levegő és, akkor öntök egy kicsit a sebedre is. - Ledobom a zseblámpát a kanapéra, bár valószínűleg sikeresen tovább dobom, de nem számít. Hát most már elmondhatom magamról, hogy ilyet is csináltam.


▼△ megjegyzés ▼△ zene Ƹ̵̡ szószám ▼△ ©


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




to Ophelia
..until we bleed.

Ha két éve valaki azt mondja nekem, hogy egy nap még hálás leszek a női lélek szeszélyességéért; képen nevettem volna az illetőt. Most mégis ennek a felismerésében csóválom meg a fejemet egy szószerint vérszegény mosoly kíséretében.
- Szeszélyességed igazán lekötelez. - A hangom kifejezetten reszelősen cseng, mintha összedörzsölnék a csiszolópapírt, de jelen esetben a fájdalmas zsibbadás okozza ezt a karomban. Lüktet, mintha a második szívemet érte volna a találat és minden vérem kétségbeesett oda akarna gyűlni, hogy befedhesse a rajtam ütött lyukat. Hiába.
A terasz faerezete régóta nem látott szeretőként fogadja a meleg borvöröst, ahogy lecsöppen rá. Messziről sötét foltoknak tűnhetnek, ha valaki nem foglalkozik velük sokáig. Valamit kiönthetett a szembe szomszéd, hanyagul takarít, elszakadt a szatyor és csöpögött a tartalma.. Persze, egy segítőkész anyóka kopogtatása is komoly fejfájást okozhat, mi több. A baj enélkül is elég nagy; hogy örülök-e a gyors takarító mozdulatnak és a puff áthelyezésének? Valamelyest megkönnyebbülést érzek, de ezt sem élvezhetem sokáig. Újból masírozni kezdenek a hangyák a vállamnál. Terjeszkednek.
- Most már határozottan jobb. - Bólintok rá és mivel ő teljesítette a szóban megfogalmazott ˝alkunk˝ rá eső részét, nem leszek rebellis. Szó nélkül indulok meg, nem igényleg noszogatást, ráadásul még ügyelni is próbálok arra, hogy a lehető legkevesebb mocskot hagyjam magam után. Se a falra fel, se a kőlapok közti habarcsba ne akarjon belekapaszkodni a lassan alvadó vérem. Ez a legtöbb, amit megtehetek, ennyire vagyok képes, míg a szédülés első szele el nem ér.
- Nővér-gyorstalpaló. Lehet egyszer.. majd hasznát tudod venni. - Direkt nem a ˝fogod˝ szót használtam; mekkora esély van arra, hogy egy lőtt sebbel botorkálót talál valaki az ajtaja előtt és a mentő hívása nem tartozik a lehetséges opciók közé? Valahol nulla és egy ezred között látok rá rációt.
Mély levegővételekkel csitítom magam. Nem kell ahhoz tükör, hogy el tudjam képzelni mennyire fessen nézhetek ki a hóka bőrszínemmel. Borzalmasan festek, úgy is érzem magam, amikor visszatér a nő, hogy előkészítse a terepet az ellátásomhoz. Őszintén, még most sem értem az okát, hogy miért akar segíteni rajtam, de aranylónak ne nézd a fogát, ugyebár..
A kijelölt szék felé fordulok, amikor szóba kerül a leülésem; álló magasságból nagyobbat fogok dőlni, ha nem állítjuk el rövidesen a vérzést, míg ülő pozícióból.. Ennél rosszabb már nem lehet. A segítségével ledobom magam rá és nagyot fújtatok, mert ismét belenyilallt a fájdalom a minimális rázkódástól a seb környékébe. Nem tudnám pontosítani hova, kiterjedt a lüktetés, hiába tapasztom rá a kezemet ellennyomásként. Talán az alkohol majd jobb érzéstelenítőként fog szolgálni.
- ..akkor hát, egészségünkre! - Két nagy korty, a másodikat kis híján félre nyelem, mert köhögési ingerem támad, de kimerül annyiban, hogy megrázkódik a vállam. Aúh, b*ssza meg!
- Jó, azt hiszem, készen állok. Te? - A tekintetét keresem, mert, ha ő rajta jobban látszódik az aggodalom, mint rajtam.. Megeshet hitet kell választanom a lehető leggyorsabban.
† Music: - † Note:  -:  † Words: ikszpluszegy
©

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



to mason
Hát valószínűleg igen. Ha fele ennyire néznél ki jól talán még meg is engedtem volna, hogy nyugodtan elsétálj anélkül, hogy bármit is kérdeznék. Vagy fel sem ajánlottam volna. Ki tudja. Elég szeszélyes tudok lenni. - Nem szokásom minden bajba jutott embernek segítő kezet nyújtani, mert az valahogy egyáltalán nem én vagyok. Senkinek nem vagyok a tündér keresztanyja meg a nagy megmentője. Távol áll tőlem ez az egész, de mégsem engedhetem el már, ha volt olyan kedves, hogy összevérezte a teraszomat. A legkevesebb, hogy megpróbálok rajta segíteni. Nem ítélem el azért, ha esetleg valami törvénytelenbe ütközött tett, hiszen én is nap, mint nap ezt teszem a tablettákkal. Semmi jogom nincs arra, hogy bárkit, úgy tényleg bármi miatt elítéljek.
Na, kezdjünk el ezen vitatkozni, hátha másoknak is felkeltjük a figyelmét. – Morgom, majd pedig berohanok felkapok egy rongyot és feltörlöm a vért, majd pedig az egyik kis puffot odadobom a folt tetejére, hogy még véletlenül se láthassa senki még a maradványait sem.– Remélem sikerült téged boldoggá tennem. – Én sem örülök, hogy a vérének a nyoma még mindig ott virít a teraszomon, de legalább már le van takarva, úgyhogy amíg ellátom a sebét addig egy kicsit figyelmen kívül hagyhatjuk ezt az apró problémát. Nem gondoltam volna, hogy ma ilyen dolgokkal kell szembenéznem, de örülök, hogy hanyagoltam a tablettákat mert nem vagyok benne biztos, hogy képes lettem volna rajta segíteni máskülönben. Mondjuk abban sem lennék biztos, ha ma bevettem volna a tablettákat, hogy ez az egész valóság-e, vagy csak képzelődöm. Bár még mindig lehet a képzeletem szüleménye. Bár azért nem hiszem, hogy ennyire rettenetesen jó képzelőerővel rendelkeznék. Ez azért már túl sok lenne még talán tőlem is. Ennyire nem élénk a fantáziám. Meg, ha élénk is lenne, nem hiszem, hogy pont egy idegen férfit képzelnék el magam elé. Azért vannak határaim. Azt hiszem.
Nem hiszem, hogy különösebben lenne beleszólásom az egészbe, szóval csak hajrá. – Miközben beszél folyamatosan sürgök-forgok és minden szükséges eszközt idehozok és végül egy széket is magammal rángatok, amit annyira nem sajnálok, ha összevérez, de a biztonság kedvéért a gyerekkoromból megmaradó esőkabátomat, aminek a színéért odavagyok a földre terítem és arra teszem rá a széket. – Most, akkor itt szépen helyet foglalsz. – Óvatosan a szék felé irányítom, mert nem akarok fájdalmat okozni neki azt pedig végképp nem szeretném, ha valamit összevérezne. Nem azért szenvedtem ennyit, hogy most valahova is odacseppenjen a vére. Először is a kezembe veszem az üveg whiskyt és a szájához emelem. – Jobb lesz, ha előtte iszol egy kicsit. – Nem vagyok benne biztos, hogy olyan könnyedén fogom megcsinálni ezt az egészet és a legjobb, hogyha ő is ellazul egy kicsit.



▼△ megjegyzés ▼△ zene Ƹ̵̡ szószám ▼△ ©


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




to Ophelia

Nem tudom családi vonásnak számít-e vagy csak az én elcseszettségem jele, hogy képes vagyok kínomban nevetni ebben a kicsavart szituációban. Nem görnyedek hétrét, de még így is határozottan belenyilall a fájdalom a vállamba, ahogy az megremeg a kikívánkozó ingertől.
- Ezek szerint így kell szószerint megélni a testemből... – megszívom a fogam és lecsapom a mondat végét, ahogy megérzem a kellemetlen jelzést a karomban. Köszönöm a lehetőséget, de szívesebben elcserélném a lőtt sebem egy járomcsont zúzódásra, azt könnyebben tudom kezelni, nem nyújt ennyi újdonságot érzésre és nem szorulnék rá más segítségére miatta. Kénytelen vagyok megbízni a lányban, rábólintani az ajánlatára és engedni a házba invitálásnak. Kezdeti vonakodással, de megteszem, egészen az ajtóig. Nem lépek még be, az a borsnyi morál eszeveszetten kaparja a belsőmet, hogy enyhítsem az adósságom terhét.
Mély levegőt veszek, nyelek egyet, mielőtt jó akarattal vitába szállnék.
- Ha nem akarod, hogy elvérezzek és festőnek álljak, akkor javaslom: gyorsan töröld fel. – a saját érdekedben.. de ezt már csak gondolatban teszem hozzá. Ő makacsul nézi az enyémet, most rajtam a sor, de akárhogy is forgatom, egyik nézőpontból a másikba: egyben a sajátom is, hogy ne kopogtassanak kétes érdeklődéssel a pecsétes ajtó fáján. Nyomatékosan torpanok meg, mindaddig nem is mozdulok, amíg rá nem bólint. A szerencsésebbik rosszat hordozom a szöveteimbe ágyazódva, nem vagyok a legjobb passzban, de nem jött még el az ideje, hogy ezt sürgetőleg szóvá is tegyem vagy ezek a másodpercek komoly jelentőséggel bírjanak. Másodpercek ugyan, nem percek…
Ha beadta a derekát: hasonlóan teszek. Beljebb kerülök, talpam az előszoba padlózatát tapodja és a vértől mentes oldalammal dőlök neki a hozzám közelebb eső falnak. „…a vörös szín egyik bútoromhoz sem illik.” A kérdésére nem tudok azonnal válaszolni, a vizsgálódással járó piszkálódás a pillanat töredékére elvonja a figyelmemet a gondolataim összeszedésétől.
- Őszintén: nem annyira... - húzom el a számat és egyúttal más irányba fordítom a fejemet. – Kinevezem a házad ideiglenes kórháznak, mit szólsz…? – megrándul az egyik arcizmom, amint kimondom. Nem érzem magam túl rózsásan, kelletlenül kiver a víz.
- Én se vagyok jártas a szakmában, de alkoholra, kötszerre, cérnára, tűre mindenképp szükség lesz… és csipeszre, mert még bennem van a golyó. – kimondom, mert kétlem, hogy ne jött volna rá legkésőbb a szemre vételezés idején miféle sérülés ütötte át a bőrömet. – Az alkoholra lehet első sorban neked. – jegyzem meg falnak döntött fejjel. Nekem az itt és most kifejezetten kényelmes, nem tudom ő hogyan van vele. A hozzá nem értése aggaszt jelenleg a legkevésbé, a szükség nagy úr és nekem sincs több tapasztalatom, mint amit a tv-ben láthat egy átlagember... Átmozgatom az ujjaimat, zsibbad, de egyértelműen érzem őket, ami vagy piszok nagy mázlira enged következtetni, hogy csak az izmot szelte át a lövedék vagy ennél is nagyobbra. Ssz.



† Music: ide, ide † Note: ide, ide † Words
©

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



to mason
Nem szokásom csak úgy idegen férfiakat behívni az otthonomba és valószínűleg még ezer meg ezer ok miatt meg fogom bánni a döntésemet, de kit érdekel? Próbálok úgy cselekedni, ahogyan egy bizonyos pillanatban szeretnék és nem akarok túlságosan sokat gondolkozni, mert az elrontja a szórakozást, a szabadságot. Én mindig is szabadon akartam élni és a saját döntéseimet meghozni, amiért persze felelősséget nem vállalok. A felelősség túlságosan nagy súlyt nyom egy ember vállára. Teljesen felesleges az egész.
Valószínűleg inkább a rendőrséget kellene hívnom, hiszen nem úgy tűnik, hogy egy icipici karcolás van rajta, amit mondjuk egy eséssel szerzett. Nagyon jól tudom, hogy ez nem jelent túlságosan sok jót a számomra, de szerintem az még inkább rosszabbít a helyzetemen, ha hagyom, hogy itt kószáljon a szomszédságban, mint valami idióta. Bár ebből jön a kérdés.. Honnan jött? Miért nem látta rajtam kívül senki? Na, de nem szabad túlságosan gondolkozni. Az is lehet, hogy az egész dolog a bogyók megvonásának a szüleménye. Kérdésére akaratlanul is vigyor ül ki az arcomra. – Csak így. Főleg, mivel járni is alig tudsz nem, hogy még ártani nekem. Plusz túl helyes vagy ahhoz, hogy hagyjalak csak úgy elveszni a semmiben. – Tudom jól, a külső nem jelent túl sok mindent az emberek számára. Én sem ez alapján ítélkezem, mert ez nem több egy tökéletes maszknál. De, ha valaki ilyen jól néz ki azt nem tudom nem észrevenni.
Észrevettem, hogy a vércseppek ott pihennek a teraszomon, de ezzel én most nem foglalkozom az egyszer biztos. Amúgy is nem szokásom olyan hevesen takarítani. Ezt inkább rábízom valaki másra. Sokkal egyszerűbb. Én meg a takarítás nem vagyunk jó barátok, de azzal tisztában vagyok, hogy ez valami olyasmi, amit nem bízhatok csak úgy rá valaki másra. Kérdezősködések nélkül kell elintéznem. – Igen. Mindjárt neki is látok felsikálni, hátha addig elvérzel a kanapémon, hogy egy kicsit javíts a nappalim dekorációján. De előre szólok a vörös szín egyik bútoromhoz sem illik. – Tudom, hogy nem kellene gúnyolódnom, vagy ilyen megjegyzéseket tennem. Sokkal inkább gyorsan kellene cselekednem. Betessékelem a lakásba, majd gyorsan előkutatom az elsősegély dobozt, bár azt hiszem ez egy kicsit lehet kevés lesz a jelenlegi helyzet megoldásához. – El akarod mondani, hogy mégis mit csináltál? – Teszem fel a kérdést, miközben megnézem a sebesülését. – Hát, hiszed vagy sem nem gondoltam volna, hogy egyszer ápolónőt fogok játszani. Ha sejtettem volna legalább elvégzek valami alapszakot, vagy tudjam is én. De nem tudom, hogy velem mennyire jársz jól. Gondolom a kórház ki van zárva. – Azt hiszem ez egyértelmű, ha nem így lenne, akkor nem a házam előtt botorkált volna némán, mintha minden így lenne rendben. De nem szabadna kérdezősködnöm. Azonban nem tudom visszafogni a kíváncsiságomat bármennyire is próbálkozom.


▼△ megjegyzés ▼△ zene Ƹ̵̡ szószám ▼△ ©

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




to Ophelia

Összeszorítom az állkapcsomat, hogy az odafókuszált erővel kössem le a figyelmemet a fájdalomról, pont, mint a tüzet tűzzel elv. Érzem, hogy zsibbad a karom, ezer hangya menetel végig rajta. A fenébe is, hogy nem tűntem csak úgy el a szemei elől! Egy délibábtól még nem kerül az elmegyógyintézetbe, nem kapott volna vérszomjra és első sorban nem kaptam volna be a golyót, ami nagy valószínűséggel nem ment át a felkaromon, ott van még az izomban valahol. A verőeremet nem találta el, ez az egyetlen szerencsém… Hosszan fújom ki a levegőt, ahogy megállok a két lábamon és a terasz sarkos része felé indulok. A lábamnak semmi baja, a fülemben csak tompán visszhangzik az elmém játékaként a fegyver robaja, de nem nyomja el az ajtó nyílásának hangját. Nem akarom még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát: erősen koncentrálok annak az épületnek a tetejére, ahová időről időre visszatérek, ha egyedüllétre vágyok. Valami azonban nem stimmel. Érzem a kezdeti rezgést, ahogy testemet végigrázza, de nem történik semmi, a szemeim előtt ugyanaz a látvány terül el.
- A rohadt életbe! – szisszenek fel ingerülten és odakapom a tekintetem az ajtón kilépő lakóra. Nem akartam ezt, belevonni valakit harmadik személynek, akinek magyarázattal tartoznék a velem történtek kapcsán. Ismeretlen férfi a háza előtt, lőtt sebbel.. ki tudja mikor fog a telefonhoz rohanni, hogy hívja a 911-et. A gondolatmenet után hirtelen vág arcon a kérdés, nem tudom eldönteni örüljek-e neki, hogy nem firtatja a „mit keresel itt?” témakört vagy mit higgyen hirtelenjében. Helyeslő fújtatással, kínteljes félmosollyal az arcomon szegem fel az államat az egyre sötétedő égboltot pásztázva tekintettemmel. Ha nem tudok elteleportálni és már észrevettek, talán az a legegyszerűbb megoldás, hogy hagyom magam egyelőre, később újrapróbálkozom, mikor esélyem lesz egyedül lenni.
Egy balul elsült lépést azért hátrálok a közeledésére, egy sebesült vadat nem feltétlen jó ötlet ilyen nyíltan megközelíteni, mire az asztal sarkába vágom a lábam. Visszafojtom a káromkodást, óhatatlanul is megrántom a kezemet, aminek következtében intenzívebb fájdalom járja át az érzékeny részt. Nem tudom mennyi vért veszíthettem eddig, nem érzem, biztos az adrenalin hatása…
-Csak így? – fújom ki a levegővel együtt a kérdésemet, egy kevés, egészséges mértékű hitetlenkedéssel. Logikusan magából indul ki az ember, nem vagyok benne biztos, hogy hasonló helyzetben úgy cselekednék ahogy ő. Ám mielőtt meggondolja magát, megteszem én, dacos őrlődés árán: nincs sok lehetőségem.
- Rendben, menjünk. – egyezek bele végül és automatikusan a környéket pásztázom, látott-e, láthatott-e bárki, de még nem jött ki senki a zajra vagy nem hallotta. Az ablakból, pedig nem lehet olyan jól ellátni idáig… Az ajtó véremtől pecsétes, a talpunk alatt lévő fadeszkák néhányáról nem is beszélve.
- …de majd előbb erről gondoskodj. – tekintetemmel a padlóra, a bejáratra bökök, miközben megindulok felé, ha továbbra is tartja magát a felajánláshoz, ami a nagylelkűség ellenére sincs ínyemre. Sokkal inkább azért, mert nem emlékszem mikor voltam utoljára ennyire rászorulva más segítségére és bosszússá tesz.
Én még kibírom azt a kevés időt, de mindenki a saját háza tájékán sepergessen és gondolom ő sem akar kelletlen pletykák tárgyává válni a kertvárosban. A sötét foltok, pedig nem szolgáltatnak jó hír alapjául, mégha nem is lehet messziről egyértelműen megállapítani róluk milyen eredetűek.



† Music: ide, ide † Note: ide, ide † Words
©

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



to mason
Én is a popcorn plusz egy film. Tökéletes este. Beszereztem magamnak több ízben ezért körülöttem popcornnal telt tálak voltak a kanapén. Kényelmesen összekuporodtam, majd benyomtam a filmet. Utálom, hogy az elején vagy tíz percig csak azt nézem, hogy ki működött közre a film elkészítésében. Mikor már azt hinném, hogy elindul az sem több egy jó reklámfogásnál. Végül pedig már belepörgetek az egészbe és azt sem tudom, hogy ki-kicsoda. Tökéletesen beletaláltam a film szappanopera részébe. Fogalmam sincs, hogy miért ordibálnak egymással, de a vége egy tökéletes egymásnak ugrás és a szex. Ami addig tart, hogy leveszik egymás felsőjét és képszakadás, mert már takaróba bugyolálva fekszenek összebújva, kipirult arccal és vigyorognak. Ez annyira tipikus. Nem, mintha annyira részletesen akarnám látni a dolgokat, mert ha így lenne benyomok egy pornót, vagy tudjam is én. De azért ez a megközelítés pedig már egy kicsit túlságosan prűd. Mindenesetre tovább szenvedek ezzel a borzalmas filmmel. Aztán már annyi ideig jutok a szenvedéssel, hogy a fiókot kezdem szuggerálni, ahol a gyógyszereim pihennek. Legalább egy normális estét el kell töltenem nélkülük. Be kell bizonyítanom magamnak, hogy nem uralkodnak felettem, hogy a saját kezemben tartom az irányítást és ezen senki és semmi nem változtathat. Lehet, hogy szeretek különböző gyógyszereket szedni és néha még alkohollal is vegyíteni, de ez nem azt jelenti, hogy nem az én kezemben van az irányítás. Nem mondja meg senki, hogy vegyem be én akarom így. Most is ezt akarom, így nem lenne olyan nagy vétek, de ellent kell mondanom az akaratomnak. Nem kaphatom meg mindig, amit szeretnék. Néha tudni kell áldozatokat hozni. Ez pedig most egy áldozat a részemről. Na, meg takarékoskodás. Mert egyre kevesebb gyógyszert kapok készhez, de mégsem érzem, hogy tényleg annyira ütősek lennének. Majd kiderítem, hogy mi lehet ennek az oka.
Már majdnem kezdtem bealudni az unalmas filmen, ami már két órája ment és még mindig nem tart a végénél. Egyszerűen nem értem, hogy lehet valamit ilyen hosszú ideig elhúzni főleg, hogy igazából nem is történik benne semmi, amire érdemes lenne odafigyelni. Azonban a teraszról beszűrődő hangok kicsit visszarángattak a jelenbe és kis híján ki is dobtam a kezeim közül az ölemben pihenő popcornos edényt. Leteszem az asztalra végül belebújva a bundás papucsomba indulok kifelé az ajtóhoz, majd mikor kitárom egy férfit, aki nem úgy tűnik, mintha életének legszebb perceit élné át aztán megpillantom a vércseppeket a teraszon és körbenézek, de nem látok senkit, aki bármilyen sérülést okozhatott volna neki. – Hé.. Jól vagy? Hülye kérdés, mert elég szarul nézel ki. – Pár lépéssel közelebb megyek hozzá, ami valószínűleg nem a legokosabb döntés, de most hagyjam szerencsétlen megsebesülve kóborolni? Én a jótét lélek befogadom őt, mint ahogyan egy sánta kiskutyát szoktak. Na, jó nem befogadom, de a legkevesebb, hogy segítek rajta. Mégsem hagyhatom meghalni, ha már itt hagyott egy keveset magából a teraszomon. Pár csepp vér, de akkor is sokat jelent. – Mehetsz amerre csak akarsz, de be is jöhetsz, hogy ellássalak. Na, mi legyen?– Lehet, hogy sorozatgyilkos, vagy bűnöző. De mióta is vannak nekem előítéleteim? Meg mióta is érdekelnek az ilyesmik? Ja, soha nem is érdekeltek. Normálisan viselkedem vele, egyenlően. Előítéletek nélkül. Ezt pedig tőle is elvárom.

▼△ megjegyzés ▼△ zene Ƹ̵̡ szószám ▼△ ©

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




to Ophelia

A kapucnimat szokásosan a fejemre húztam, mielőtt beléptem az ajtón és a halk csengettyűszó jelezte az új vendég érkezését. Nem szeretem túlzottan ezt a boltot, de muszáj volt pár alapvető dolgot beszereznem, amikből kifogytam a napokban. Kávé, tej, kenyér, fogkrém és izzó a kiégett helyére. Nem nézek körbe, célirányosan tartok a polcokhoz és gyorsan a kosárba pakolom a szükségeseket, hogy a pénztárnál fizessek. A farzsebemből előkotrom a kötegbe göngyölt pénzt és az összegnek megfelelően adom át a tulajnak a gyűrött zöld hasúakat. Egy sorral odébb, a zöldségeknél az egyik vevő feltűnésmentesen rajtam hagyja a tekintetét és velem együtt lép a hátsó kijárat irányába, ami a mellékutcára vezet. Nem veszem észre, fél órája sincs, hogy felkeltem és az is bal lábbal történt. A szatyrot átveszem a másik kezembe, ahogy kiérek az utcaszakaszra és megdörgölöm az orrnyergemet. Égetően szükségem van a koffeinre és még a szomjúság is elfogott, így kiveszem a tejet, hogy lecsavarjam a tetejét. Menet közben húzok le belőle pár jókora kortyot és egyúttal, hogy visszatenném, hátracsúsztatom a kapucnimat a sarok felé közeledve. Utána már nincs messze a legközelebbi beugró, hogy visszatérjek a föld alá, de csoszogó léptek térítenek észhez a kávé helyett.
Reflexszerűen fordítom oldalra a fejemet, hogy megnézzem ki lehet az, de mielőtt meggyőződhetnék az illető kilétéről, az határozott felszólítást tesz.
- Oh, megvan Burnley.. most, pedig kezeket a tarkóra és szép lassan forduljon meg! – nem ismerem fel a hangját, de a hivatalos szöveget annál inkább. Ahogy odafordítom a fejem, a szemem sarkából egy borostás férfit látok, aki vélhetően a harmincas évei közepén jár. Civil öltözék, fegyver a kézben. Megfeszül az állkapcsom és érzem, ahogy pillanatról pillanatra növekszik az adrenalin szintem, gyorsan el kell döntenem mi lenne a legjobb jelenleg.
- Azt mondtam kezeket a tarkóra és forduljon meg! – a keskeny utcaszakasz falai visszaverik az ingerült kiáltásának hangját. Eleresztem a szatyrot és lassan, megfontoltan emelem a kezeimet a parancsnak megfelelően. Elhúzom a számat és ugyanezzel a tempóval helyezem át egyik sarkamról a másikra a súlypontomat, hogy száznyolcvan fokos fordulatot vegyek a biztos úr irányába.
- Remélem, tisztában van a jogaival és azzal, hogy ellenállással súlyosbítja a kiszabott büntetést a börtönben. – benedvesítem a szám és megforgatom a szemeimet, ahogy folyamatosan közeledik. Jogok? Hagyjuk őket, sz*rt sem foglalkoztak akkor sem a jogaimmal. Szótlanul várok és amikor egy lépésnyi távolságba kerül leviszem a könyökömet, hogy kiverjem a kezéből a fegyvert. Nem tartotta biztosan a pisztolyt, nem nézett ki valami tapasztaltnak és ez volt az egyetlen szerencsém, nem kapott oldalba. Azonnal menekülőre fogtam, futva nagyon gyorsan odaérek, hogy visszatérjek a menedékhelyemre, de a kezdeti ügyetlensége ellenére csak az utolsó másodpercben, a sarkon ért a lövés döreje, a felkaromba rohanó golyó által okozott fájdalom. Grimaszba rándult az arcom, ez az utolsó dolog, ami ott történt.. az utcán.
A következő másodpercben már éreztem, hogy meg fog történni és nem tudtam semmit tenni ellene. Hirtelen bukkantam fel a teraszon, egyenest az ajtó előtt, aminek az érkezésemből fakadó, szerencsétlen lendület miatt neki esek. Pont a sérült oldalammal. Belém reked a levegő, egyszerre érzem soknak és kevésnek. Odakapok a lőtt seb helyére. A saját vérem melege az, amit elsőként megérzek, ahogy csermelyként buggyan ki a karomból és fokozatosan felszívja a ruhám anyaga. A pólóm, a pulóverem.. megpróbálom eltámasztani magam a bejárattól, a lehető legszerencsétlenebb helyre sikerült jönnöm. A szürkület már pár perccel ezelőtt véget ért, de az utcai lámpák halványan idevilágítanak, nem beszélve a benti fényekről. Megszívom a fogam és mély levegő vételével erőltetem magamra az akaratomat, hogy odébb tántorogjak, legalább olyan helyre, ahol nem kell nyíltan teleportálnom. Bőven elég látvány lehetnék így véresen is, ha valaki meglátna..


† Music: ide, ide † Note: ide, ide † Words
©

Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: ophelia lakása-
Ugrás: