villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
nappali
eme téma címe
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Leonard & Médea

Do you keep your promises? I do


+18

reagzene

Újabb lökések, újabb nyögések és kövér, vágytól fűtött sóhajok. Ilyen hatással van rám és ha nem tudnám, hogy sikerült átszaggatnom önuralmának utolsó vékony cérnaszálait is, akkor egészen biztosan nem mutatnám ki neki ennyire természetesen és ennyire őszintén azt, hogy mit is vált ki belőlem.
Kétségem sincs afelől, hogyha képes lenne rá, aljas játékot űzne velem és azt hiszem én magam is tudnék még hogyan reflektálni rá, amennyiben nem venné el éppen a maradék józanságomat is.
Lassú és mélyre ható mozgása kikészít, sokkal többet akarok, gyorsabban, élénkebben, kergetve a kielégülést, amely ócska szajhaként kecsegtet már most, pedig még alig kezdtünk el bármit is. Azonban hazudnék, ha nem számítanék arra, hogy gyorsabban ér véget ez a móka, mint kellene, hiszen túl sokáig ingereltük egymást és ennek bizony az árát valamikor meg kell fizetnünk. Ennek az ideje pedig vészesen közeledik, főleg úgy, hogy már nem célom tovább nyújtani a percet. Akarom őt itt és most, akarom az orgazmust, amit megadhat, amit én is adhatok neki. Nincs ebben semmi érzelem, semmi érzékiség, csupán ösztön és lecsupaszított vad vágy.
Sürgetném, mozgásába bele-belemozdul a csípőm, ahogyan ölét újra meg újra az enyémnek löki, csókolom és a nyakát ölelem át, olykor pedig a hátán hagyom nyomát rövidre manikűrözött körmeimnek.
Megadja, amit akarok, amire vágyom, amit némán kér a testem az övétől, egyre gyorsabbá és sürgetőbbé válik, megharapja ajkamat, erősebben, mint eddig, majd elszakad tőlem. Mélyebben szántok a bőrébe, mint eddig, piros csíkokat rajzolva hátának tökéletes bőrébe. És míg a nevemet sóhajtja kéjesen és vágytól elmélyült hangon, mintha egyszerre ingerelne mindenhol, a legérzékenyebb pontjaimon.
Hátam ívbe feszül, mintha csak erre kérte volna az egyetlen szóval, amely elhagyja ajkait, lábujjaim begörbülnek, a levegő bennem akad és forróság önti el ölemet vadul lüktetve. Újabb nyögés gördül le ívelt ajkaimról, ezúttal más, mint az eddigiek, elárulva engem és a legédesebb pillanatot, amit most átélek általa és vele.
A gyönyör hatalmas hullámait több apró is követi hű és odaadó társként, én pedig képtelen vagyok arra, hogy másra is figyeljek saját magamon kívül. Meglovagolok és kiélvezek minden egyes apró kis érzést, ingert, ami végigvág a testemen és spirálba szippant, nem eresztve el hosszúra nyúlt pillanatokig.
Légzésem szapora pihegéssé változik, mellkasom sűrű egymás utánban süllyed és emelkedik, tekintetem kielégüléstől csillog élénken, arcomra enyhe pír kerül, ölem lüktetése enyhül és lassan az egész testemben megszűnik a feszültség és ismét ellazulok alatta. Nyakamhoz hajol, csókol, szenvedélyesen ingerli a bőrömet. Rásegítek a mozgására, odaadón fogadom lökéseit, várva, hogy ő is átélje a maga gyönyörét.
Szívem szaporán és összevissza ver bordáim alatt, mintha csak ki akarna szakadni ketrecéből. Tudatomra megmagyarázhatatlan köd ül, legszívesebben dorombolnék most, ha tudnék, nem törődve azzal, hogy ezzel még később visszaélhet. Ebben a pillanatban a legkevésbé sem érdekel, hogy akár percek múlva, hogyan fogja felhasználni, amit tapasztalt, hallott és látott. Főleg, hogy tudom, ő is hasonlót élhet át, mint amit az imént én is.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Médea & Leonard


+18

Vegyem el, amit akarok? Ezt suttogja már amúgy is elhomályosult elmém számára, nekem pedig egyre kevésbé megy a gondolkodás, az agyam egyetlen parancsra állt rá, és tapodtat sem hajlandó moccanni onnan. Ez a parancs pedig egészen véletlenül egyezik az övével. Vegyem el, amit akarok... szinte felmorranok válaszul, mert szavai nem hatástalanok rám. Mintha csak ez lenne az utolsó, erőteljes rántás, azon a bizonyos madzagon, a követelés és a kérlelés egybefonódik a hangjában, a testem pedig azonnal reagál rá.
Újabb nyögés hagyja el az ajkaimat, amikor csípőit vezetve magamra ültetem. Végre. Végre megtörtént, amit hónapokig kergettem, megvan a győzelem, és most már semmi sem veheti el tőlem. A karmaim közé került, és ki nem ereszteném onnan, ha közben ránk szakadna a tető, akkor sem. Túlságosan akarom ezt most. Változtatok a pozíción, és végigdöntöm az ágyon, bár biztos vagyok benne, hogy ő sem akar már játszadozni, nem adnám a kezébe az irányítást. Most biztos, hogy nem. Én akarom diktálni a tempót. A lökéseim határozottak és mélyek, de csak minden másodikra, különben nagyon hamar vége lenne ennek a körnek. Így is össze kell szednem minden koncentrációs képességemet, hogy ne ragadjon magával teljesen a hév, és ne essek úgy neki, mint egy ösztönlény, amire lecsupaszított. Hiába tökéletesítettem hosszú éveken keresztül a lepedővirtuóz képességeimet, most aligha tudom használni vagy éppenséggel mutatni belőle bármit is. Egy ennyire hosszú és túlságosan őrjítő előjáték után ez csaknem lehetetlenné válik, az érzékeim túl közel sodortak a kecsegtető határhoz.
De bizonyára neki sem lehet sokkal több hátra, ahogy megadja magát nekem és az élvezetnek, hallom a nyögéseit, halk de árulkodó sóhajait, érzem a derekam köré fonódó combjait, és csípője lökéseit, amivel az én ritmusomra felel. Mi több, gyorsítani akar, érzem a sürgetést a mozdulataiban, a néma kérést a csókjában, és az ölelésben, ahogy még szorosabban magához von. Ő sem bírja tovább, ez több mint egyértelmű. Mit nem adnék érte, ha valamivel józanabb lehetnék, micsoda játékot űzhetnék vele, a tenyeremben van, ez nem kérdés, csakhogy mostanra én is az övében, mindkettőnknél elszakadt az a bizonyos cérna, így nem tehetek mást, megadom, amire mindketten áhítozunk. Emelem a tempót, egyre tovább s tovább; utolsót, kéjeset harapok ajkába, de aztán elszakadok csókjától, szükség van a levegőmre, ugyanis lassan úgy ver a szívem, hogy félő, kiugrik a helyéről.
Körmei a hátamon csak még tovább gyengítik ellenállásomat, érzem, hogy nincs messze a cél.
- Médea... – szökik meg ajkaimról egy nyögés, egy sóhaj, egy halk de annál mélyebb és kéjesebb hang, szó, vagy jelzés, magam sem tudom melyik. Furcsa kedvtelésem, hogy szeretem szex közben kiejteni a partnerem nevét, várva, milyen hatással van rá, de most nem csak ez volt a cél. A forrósága lassan betölt teljesen. Utolsó mozdulataim egyike, hogy ajkaimat a nyaka vonalára kormányozom, és olyan mély, elemi, szenvedélyes csókkal veszem birtokba, mintha csak megpecsételni akarnám.


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Leonard & Médea

Do you keep your promises? I do


+18

reagzene

Mélyről jövő nyögése mondhatni zene füleimnek, amelyet egyértelműen a kis ügyködésem vált ki belőle. Hihetetlen elégedettség érzése kúszik végig a bőröm alatt testem minden egyes pontján, de akármennyire is édes a tudat, hogy egy újabb apró csatát megnyertem, még korántsem mondhatni, hogy ennyi elég lenne. Ó nem, most már egyáltalán nem akarok úgy elmenni innen, hogy nem kaptam meg azt, amire olyan régóta vágyom és aminek oly sokáig álltam ellen, mert koránt sem volt szándékomban csupán egynek lenni a sok közül, akiket könnyűszerrel vitt és visz az ágyába. Én más vagyok és ebből azt hiszem kapott már elég ízelítőt, kezdve azzal, hogy hónapok óta játsszuk a mi kis játékunkat, roppant nagy élvezettel.
Kényeztetem nyakának puha bőrét, ingerlem, mélyen lélegzem be ajzószernek is beillő illatát. A szívem már régen vadul ver össze-vissza a mellkasomban és a légzésemet is egyre nehezebb uralni, mert legszívesebben csak sóhajtoznék, tudatva vele, hogy milyen hatással is van rám, de akkor végleg megtörnék előtte. Bár egyre kevésbé érdekel, hogy ez ne következzen be.
Suttogva hagyják el ajkaim a szavak, és én magam sem tudom, hogy kérlelem vagy utasítom, nem is számít már. Csak az lebeg a szemeim előtt és tölti ki tudatom minden zugát, hogy magamban akarom érezni, itt az ideje, hogy beteljesedjen az, amire ennyit vártunk.
Apró suttogásomnak nem marad el a hatása, mert ő is azon ügyködik, hogy változtassunk a felálláson és én magam is rásegítek azzal, ahogy megemelkedek az ölében. Olyan gyorsan történik minden és mégis olyan lassúnak élem meg, hogy attól tartok, sosem következik már be, amire olyannyira vágyunk mindketten. Szerencsére a félelmem nem nyer igazolást.
Forrón, nedvesen és szűken fogadom, amikor cseppet sem finomkodva bújik belém, újabb halk és mélyről kibukó nyögést csalogatva ezzel ajkaimra. Kellene pár lélegzetvételnyi idő, hogy megszokjam – elvégre nem valami kis aprósággal örvendeztetett meg –, de esze ágában sincs megadni. Ujjai szorosan fonódnak a csípőmre és a következő pillanatban már ledönt az ágyra sürgetőn és egy újabb mély lökéssel merül el bennem. Ó, hogy ez mennyire finom és édes egyszerre és milyen nagyon akarok belőle még és még…
Az ez idáig dédelgetett és hatalmasra duzzadt, ám visszafogott vágy elemi erővel önt el, most már egyre többre vágyom. Tekintete korábban azt ígérte, hogy nincs visszaút, már nem ereszt és ezért titkon hálás vagyok, mert én sem akarom elereszteni őt. Testem úgy reagál az övére, mintha egész életemben erre készültem volna, nincs olyan inger, olyan érintés vagy olyan lökés, amire ne válaszolnék a lehető legodaadóbban. Csípőm az övével együtt mozdul és kel táncra, kezeim a hátán simítanak végig és minden egyes mélyebb és intenzívebb elmerülésekor finoman karmolom a bőrt, így ingerelve őt.
Változtatnék a ritmuson, elébe megyek az ő mozgásának, gyorsabban akarom, eleget vártunk, eleget kergettük egymást az őrületbe és ezen a ponton szakad el nálam minden józanságot még megtartó cérna, mert már nem érdekel, hogy megtudja, mennyire is akarom őt. Mert bizony akarom. Semmi más nem számít, csak az, hogy engedjek végre az ösztönöknek és vágyaknak, mélyebben és intenzívebben érezni vágyom őt, sokkal jobban, mint korábban valaha bárkit is. Még sosem találkoztam olyan férfival, akivel az előjáték hosszú hónapokra nyúlt volna.
Combjaim ölelve fonják körbe csípőjét, felhajolok, hogy harapva ízleljem csókját újfent, és ezzel is arra sarkalljam, hogy a lassú mozgást váltsa fel valami sokkal elemibb és ősibb, olyan, amelyben semmiféle finomkodásnak nincs helye és szerepe.
Két karom a nyakát fonja körbe és lassan tényleg úgy érzem, hogy teljesen az őrületbe fog kergetni. Újabb lökésére belenyögök a csókba. Nem szégyellem a tudtára hozni sem hanggal, sem elfojtott sóhajokkal, hogy kedvemre van, amit művel, mert épp eléggé kitölt ahhoz, hogy kétségem se legyen afelől, ő is hasonlóképp érez.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Médea & Leonard


+18

Csak viszonozom a sunyi mosolyt, amit felém küld ezzel a mondattal. Úgy érzem, nincs szükség további kommentárra. Meglátjuk, hogyan alakul ez az este, és hol lesz a megállj. Ha egyáltalán lesz olyan.
De bármilyen intenzíven húzzuk is egymás agyát, hihetetlenül édes a gondolat, hogy beérni látszik egy hosszú lejáratú, egy éves projekt. Mert most már száz százalékosan biztos vagyok benne, hogy meg fogom szerezni tőle, amit akarok, és felkerül végre arra a bizonyos hódítási listára. Hogy milyen színnel, az még elválik.
Egy kis kölcsönös játszadozás után, végül már mindketten meztelenül hancúrozunk az ágyban, leszámítva a magassarkúit és szexi harisnyáit, amik csak még kívánatosabbá teszik hosszú és izmos combjait. Hirtelen beúszik a fejembe a kép, ahogy a későbbiekben – mindezek után – összetalálkozunk a cégnél, és a pillantásom ugyanezekre a vadító, harisnyás lábakra siklik. Vajon akkor is ilyen hatással lesz rám? Élni fog bennem az emléke, ahogy vágytól fűtve végigsimítottam rajta, vagy épp sóhajtva a derekam köré fonta őket, vagy csak az jár majd az eszemben, hogy már tudom, milyen érzés megszerezni őket?
Szóban is éreztetem vele a dominanciámat, ám úgy tűnik, mintha épp ellenkező hatást értem volna el vele, mint amit akartam, és a megadó, passzívan kitárulkozó nőből hirtelen újra lelkes aktivista lesz. Baljával felsimít a mellkasomon és beletúr a hajamba – már ez is izgató, lassan minden mozdulata, érintése sokszoros reakciót vált ki belőlem, de amikor másik kezével megragadja a farkam, ami megjegyzem ma este még egy gyengét érintést sem kapott, hirtelen olyan erős kéjhullám tör rám, hogy muszáj kiadnom magamból egy mélyről feltörő nyögés formájában. És ezzel el is árultam magam, nincs mit titkolni tovább, akárcsak ő az előbb. Ettől függetlenül még mindig nem mond le az ingerlésemről, mégis meddig akarsz játszani, Médea, amíg tényleg le nem teperlek, és meg nem erőszakollak?
Ám már összeomlani látszik a bivalyerős akaratom, mert szinte minden simításába belemozdulok. Nem bírok tovább várni. Többet akarok. Magamhoz rántom, és még utoljára, mielőtt véget vetnék a játéknak, a szemébe nézek, férfiasságom közénk feszül, annyira forrónak érzem, mintha bármelyik pillanatban kész lenne meggyulladni.
Kiolvashatja a tekintetemből, hogy most már nincs menekvés, de nagyon úgy tűnik, hogy eszében sincs ilyesmivel próbálkozni, sőt, inkább közelebb hajol hozzám, és megadja az utolsó döfést. Amikor forró lehelete és nedves ajkai a nyakamhoz érnek, lehunyom a szemem, és máris tudom, hogy ez bőven több annál, mint ami az utolsó cérnaszál elvágásához hiányzott. Felmorranok és oldalra döntöm a fejem, hogy jobban hozzám férjen. Megmarkolom a fenekét, majd még lejjebb haladva azon kezdek munkálkodni, hogy némileg átrendezzem a felállást. A körmei közben a bőrömön játszanak, bizsergős jeleket küldve végig a gerincemen, mint ezernyi apró tűszúrást éreznék. Ajkai végül megharapják a fülcimpámat, és a hangja...  mintha egy láthatatlan vezetéken keresztül egyenesen az ölemmel lenne összeköttetésben.
Feljebb emelem a testét, és nem lassan, nem finoman, hanem a torkomban dobogó vággyal belé hatolok. Teljesen. Szorosan. A csípőjénél fogva tartom és irányítom. A régóta várt öröm ostorként csap végig a testemen, és a sürgetés, hogy mozduljak, tomboló erővel tör rám. Nem is próbálok dacolni vele, újra ledöntöm az ágyra, a derekát el nem engedve egy pillanatra sem, nincs szándékomban kimozdulni belőle. Inkább csak csípőm mozdul egy újabb lökéssel, ahogy újra ráereszkedem, a kezeimmel megtámaszkodva mellette. A mozdulat még lassú, de határozott, mély és lendületes. Majd ezt követi egy másik, és újra kivárok egy kicsit, nem akarom elsietni, de hogy mennyire nehéz tartani ezt a ritmust, arról a halántékomnál gyöngyöző izzadságcsepp árulkodik.


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Leonard & Médea

Do you keep your promises? I do


+16

reagzene

- Meglepően jól tudok újratervezni. – kellően pimasz játékossággal válaszolok, mert látom rajta, most sikerült meghúzgálnom az oroszlánúr bajszát.
Még nem tudom, hogy át akarom-e lépni azt a határt, aminek érezhetően a szélén táncolok és próbálgatom, hogy meddig mehetek el, hogy pontosan meddig enged el. Ó igen, ebben most nagyon is benne van az, hogy ő vajon meddig enged, de ezt persze sosem kötném az orrára.
Pont annyira vagyok biztos magamban és a dolgomban, mint ő az övében, kétségtelen, hogy ebben a tekintetben félelmetesen hasonlítunk egymásra. És talán ez, ami annyira vonzó a másikban. Nekem mindenesetre imponáló benne, hogy mennyire is tudatában van önmagának.
Várom, akarom, hogy átvegye az irányítást – van abban a gondolatban valami hihetetlenül izgató, hogy be akar törni – és nem is csalódom benne, amikor végre megteszi. Gonoszkodik, nem is vártam mást, de ettől még nagyon is vágykeltő, amit csinál és roppantmód józanító, amit mond. Talán nem is sejti mennyire segített visszanyernem a józanságom azzal, hogy kiejtette a szavakat azokon a hihetetlenül ingerlő és ízlelni való ajkain.
- Előbb-utóbb kiderül, hogy mit akarunk egymástól monsieur… – mert örökké nem húzogathatjuk a mézes-madzagot, ez a játék hamarosan a végéhez érkezik.
Az ölébe mászom, így valamivel fölé kerülve. Tekintetét kutatom, ujjaim a mellkasán simítanak végig, fel a nyaka felé, majd beletúrok a hajába, másik kezem pedig a kemény farkára fonódik rá.
- Ó, tudom… – suttogom ajkaira a szavakat és élvezettel hallgatom, ahogy felnyög ténykedésem nyomán. Szándékosan lassú mozdulatokkal fogok neki a kényeztetésének, de minduntalan belemozdul a ritmusba, biztosítva arról, hogy bizony ő is  a tűréshatára legvégét járja. Megragad és közelebb von magához, elveszem a kezem róla, férfiasság alhasamnak feszül. Hihetetlen őrjítő, amit tesz, de biztos vagyok abban, amennyire engem őrületbe kerget, pontosan annyira jön ő is velem.
Látom a tekintetében, hogy ennyi volt, itt a végjátszma ideje, ami elől nincs menekvés. Csakhogy nekem eszemben sincs menekülni, itt maradni és végre megkapni, amire én is ugyanannyira vágyom, mint ő, viszont igen élesen a terveim között szerepel.
Előre hajolok, minden sietség nélkül és a nyakán csókolom meg a bőrt, olykor megcsipkedve a fogaimmal, haladok a fülcimpája felé, ujjaim a vállán játszadoznak, körmeim éppen, hogy érintve őt simítanak végig rajta, alig erősebben és intenzívebben, mintha csak az ujjbegyeim lennének.
A fülcimpához érve finoman harapom azt be egy utolsó csókkal mielőtt megszólalnék.
- Vedd el, amit akarsz… – suttogom vágytól túlterhelt hangon és, hogy ez most kérés vagy inkább felszólás? Rá bízom minek is érti vagy értelmezi. Csípőmmel lökök egy aprót, még jobban hozzápréselve ezáltal ölemet az övének majd kissé előzékenyen meg is emelkedek rajta.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Médea & Leonard


- Feltételezem, meglepődnél, ha egyszer nem pont azt a hatást kapnád, mint amivel oly’ nagy magabiztossággal számoltál. – A tekintetem szinte villan, ahogy a lehető legmélyebben az övébe fúrom. Elhiszem, hogy jó móka az oroszlánszelídítés, de ha érzékeny pontjára tapintanak, a ragadozó is kikel magából, hiába altatják el az éberségét, ha közben elveszik az eszét, könnyen kiszámíthatatlanná válhat.
Megeshet, hogy fogalma sincs, mit ér el vele, ha végleg elveszítem a türelmemet. Én is csak találgatok, ennyire kitartóan még senki sem játszadozott velem. De a mélyen rejlő önmagamat ismerve... van néhány tippem, mit hozna ki belőlem.
Ez a meglátjuk, olyan buján és olyan ígérettől hemzsegőn hangzik a szájából, hogy fogvatartott karjaimon alattomosan végigsurran egy hangyányi borzongás. Úgyhogy inkább nem is töprengek tovább ezen a vonalon, mert ezzel csak az ő malmára hajtom a vizet. A markában akar tudni, annyira látom a tekintetén, de ezzel én is így vagyok.
Hamarosan át is veszem az irányítást, és kedvemre kigonoszkodom magam rajta, pedig már az én vágyam is kielégülésért kiált. A puszta látvány, hogy úgy mered rám, mintha most azonnal fel akarna falni, ópiumként szédíti az elmém, érzékien simogatja az egóm, és felborzolja az érzékeim. A kitörni készülő vágy egy női tekintetben mindig képes beindítani. Különösen, ha én vagyok a vágyakozás tárgya.
Csípőm szándékosan az övének lököm, hogy - még ha az egyelőre közénk álló anyagon keresztül is –, de érezze, mi vár rá készenlétben. Az a nyögés pedig, ami olyan izgatóan és félreérthetetlenül elhagyja a torkát, meglepetésemre olyan izmaimat rántja össze egy pillanatra, amiről azt sem tudtam, hogy léteznek. Hirtelen bennem is megnő a sürgetés, hogy most azonnal rángassam le róla a fehérnemű maradványait, és immár akadályok nélkül folytassam a megkezdett munkát. Végső önuralom-tartalékaimra is szükség van, hogy ne lökjek újabbat, hanem sietve visszavonuljak ingerlő ajkaitól, és inkább egy még ördögibb támadással kedveskedjek neki.
- Igazán? És ha én csak játszadozni akarok? – Ó, milyen otromba hazugság, szinte fáj kiejtenem a szavakat, de ezzel egy időben lejjebb fészkelem magam, és mielőtt lehúznám róla a csipkebugyit, megtámogatom előbbi kijelentésem egy roppantul sunyi és számító gesztussal. De az ujjaim hamar érzik is a hatást, viszont még önelégülten elmosolyodni sincs időm, felugrik, mint egy macska, és rám veti magát.
- De azt is hagytad, hogy kételkedjek benne – morgom mélyen, vágytól zengő hangon, ahogy az ölembe fészkeli magát, de jobb is, hogy elhallgatok, mert ahogy váratlanul megszorít odalent, és az ujjai kegyelem nélkül fájóan merev férfiasságomra kulcsolódnak, rajtam a sor, hogy felnyögjek az élvezettől, és a szemeim néhány pillanatra el is felejtenek fókuszálni. Azoban a körém fonódó bilincs nem marad mozdulatlan, simogatni kezd, olyan lassan és olyan gyengéden, hogy nem bírom ki, csípőmmel muszáj rásegítenem a mozdulataira a saját tempómat diktálva, még több súrlódást keresve megragadom a derekát, és erősen magamhoz húzom a testét, ne maradjon köztünk egyetlen milliméter távolság sem.
Így maradunk egy rövid pillanatig, a testünk jól érezhetően, túlterhelten vibrál. Szapora leheletem az állát, a nyakát cirógatja, ahogy az övé is az enyém, úgy nézek a szemébe, mintha az egy utolsó, néma figyelmeztetés lenne, hogy itt a vége. Most már bármit tesz, bármit akar, nem fogom elereszteni. Van valami, ami olyan erősen lüktet az egymásnak feszülő, két forró test között, ami fel fog robbanni, ha nem kapja meg végre, amit akar. Az agyam pedig valahol mélyen felfogja a távolban úszkáló gondolatot, hogy most fog eldőlni a játék kimenetele. Elértem a határaimat, és csak reménykedni tudok benne, hogy ezzel ő is így van. Pontosan tudom, hogy elég egyetlen érintés, egyetlen rezzenés vagy mozdulat, és elszakad az a vékony kis cérna.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Leonard & Médea

Do you keep your promises? I do


+16

reagzene
- Feltételezed, hogy nem vagyok egészen biztos abban, amit csinálok? – sunyi kis mosoly játszik ajkaim szegletében. Természetesen nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy mit csinálok, akkor is, ha közben én magam is küszködök a vágyaimmal. Mert az tagadhatatlan, hogy nagyon is hatással van rám ez a francia adonisz. Mondjuk, ha nem lenne, nyilván nem játszanék vele – és ő is velem – hónapok óta.
- Úgy véled? Meglátjuk mon chéri… – búgom buján még mielőtt elindulnék felfedezni a testét és megszabadítanám a nadrágjától. Naiv, de annál bájosabb az elképzelés, hogy eddig nem úgy alakul minden, amit még kézben tudok tartani. Természetesen az alap elképzelés az volt, hogy a vacsorára cipelem el, de amint kiderült, hogy esze ágában sincs azon megjelenni, mondjuk úgy, hogy végigzongoráztam milyen folytatása is lehet még az estének. És itt maradtam, ami azért nem azt bizonyítja, hogy nem számoltam a lehetőségek azon változatával is, ami jelen pillanatban is történik.
Bár az igazsághoz kétségtelenül hozzátartozik az is, hogy egyre nehezebben gondolkozom tisztán és sokkal szívesebben mennék az ösztöneim után, de ezt a luxust ezzel a férfival nem engedhetem meg magamnak. Nem veszíthetek és mondjuk úgy van már olyan csata, ami az ő győzelmét bizonyítja, hiszen mégiscsak én húztam az ágyra. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a gyeplőt áteresztem neki.
És addig minden egészen tökéletesen is halad, amíg én vagyok felül, ez az állapot azonban hamarosan nagyon is jelentősen megváltozik. Én pedig nem vagyok kőből, hogy ne reagáljak arra, amit művel velem. A testem áruló dögként nyílt lapokkal játszik és érzékenyen, odaadón reagál minden ingerre, simításra, érintésre, harapásra, csókra.
Tudom, hogy látni akarja, én is kívánom őt, amit egyre mélyebb kékben csillogó tekintetem meg is ad neki, de józanságom utolsó darabkáit még nem vesztettem el. Ha nem kívánnám, most nem feküdnék az ágyában.
Játszik az idegszálaimon, próbára teszi a türelmem és önuralmam, én pedig nem adom meg neki azt örömöt, hogy lássa elveszteni a fejem attól, amit művel velem. Pedig nem állok tőle messze. Forró lehelete nem csak a bőrömet, de az érzékeimet is felborzolja, hiperérzékennyé vált melleim pedig a legkisebb érintés után is egyre mohóbban akarják a folytatást. Ölemben az izmok rendre megfeszülnek és enyhülésért könyörögnek.
A gyengéd, de határozott harapás és ágyékának az enyémhez való feszülése újabb torokhangú nyögést eredményez, ami kövéren gördül le ajkaimról. Az ágytakarót gyűrő kezem erősen markolja meg az anyagot, tincsei közé szabadult ujjaim pedig finoman húzzák meg a szálakat, a legkisebb fájdalom okozása nélkül.
Úgy érzem az egész testem lassan egyetlen érzéki ponttá változik, már mindegy hol ér hozzám, egészen biztosan az lesz az eredménye, hogy legszívesebben hangosan sóhajtoznék kérlelve és sürgetve, legyen már bennem. Életem egyik legnehezebb dolga megállni ezt és fogalmam sincs meddig leszek még képes fenntartani önuralmam utolsó vékony határait.
És ekkor megszólal, amivel megint visszahúz a valóságba és emlékeztet arra, hogy kivel is vagyok. Szavaiért jelen pillanatban néma hálát adok, mert ha nem szólal meg, egészen biztosan megkapta volna, amit akar, így viszont józanságomon rántott egyet, ami csak arra figyelmeztet, farkasként egy farkasveremben is veszthetek.
- Nem többet, mint amit te is monsieur. – búgom a szavakat és közben megemelem a fejemet, hogy láthassam kéklő íriszeit. Szemeim ravaszkásan szűkülnek összébb, ajkaimon ott játszik a kis csücsörítő mosoly és inkább magamhoz húzom, forró szenvedéllyel csókolva és provokálva, itt az ideje, hogy most ő veszítsen sziklaszilárd önuralmából. Itt az ideje, hogy most én is játszadozzam egy kicsit.
Azonban mintha csak megsejtené a szándékomat, mert elhúzódik és lejjebb is vándorol rajtam.
Megemelkedek annyira, hogy lazán felkönyököljek magam mögött és így figyeljem, amit csinál. Borostája érzékien ingerli a bőrömet és végül ajkai érintik meg legérzékenyebb pontomat. Attól, hogy a bugyi még rajtam van, csak még izgatóbb az érzés. Bosszantóan jól tudja mit csinál és milyen hatást vált ki vele, mert az eredmény nem marad el. Ölem olyan odaadón és hálásan nedvesedik ettől, hogy a lebukásom elkerülhetetlen. Amit rögtön azután szóvá is tesz, hogy megszabadít a falatnyi kis csipkétől. Ujjai érintésére finoman megremegek, alsó ajkamat beharapom, de most nem csak a játék és látvány kedvéért, hanem a fájdalom miatt is, ami segít abban, hogy ne veszítsem el a kontrollt saját elmém felett.
- Sosem állítottam, hogy nem vagy rám bugyi nedvesítő hatással. – mosolyodok el ravaszul. Ez így igaz, csupán nem rohantam azonnal az ágyába.
Hirtelen mozdulva ülök fel és az ölébe mászom, ha hagyja. Bal kezem a mellkasán simít végig, míg jobbommal kettőnk közé nyúlok és rámarkolok kemény férfiasságára, hogy aztán lassú és őrjítő mozdulatokkal játszadozzam immáron szó szerint rajta. Tekintetem az övét figyeli, látni akarom azt a pillanatot, amikor végre nem bírja tovább és így vagy úgy, de úgy dönt, hogy itt az ideje bennem lennie.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Médea & Leonard


18+

- Az a cél, hogy türelmetlen legyek? Biztos vagy te ebben? – suttogom vissza alig pár centire lévő ajkaira, miközben ujjai a csuklómat szorítják. Igaz, a fogása gyengéd, és sokkal inkább izgató, mint erőszakos, arra viszont elég, hogy felhevítse a fantáziát.
Persze már rég elvesztettem volna a türelmemet, ha nem lenne köztünk ez a nyavalyás játszma. Hihetetlen, hogy mennyi önuralmat tudok meríteni a győzni akarásból. Olykor már-már magamon is meglepődök. Normál esetben már az első tizenöt perc után magam alá gyűrtem volna akármelyik másik nőt, ha ilyen öltözetben kopogtat be az ajtómon, és ilyen provokatívan viselkedik. De itt most bármennyire ezen jár az eszem, nem tehetem meg. Ugyanis azt akarom elérni, hogy ő veszítse el az eszét, legyen képtelen ellenállni, és hódoljon be nekem.  Amit részben már sikerült is elérnem. Ahogy lerántott az ágyra, és amilyen hévvel fölém kerekedett... édes is volt a győzelem íze. De csak akkor lesz teljes, ha egészében az enyém lesz ma este.
- Akkor használd ki ezt a néhány másodpercnyi illúziót, mert több alkalmad nem lesz rá – mormogom, és az ajkaim szemtelen mosolyra húzódnak. Rajtam nem szokás uralkodni. Eddig még senkinek sem sikerült, és nagy eséllyel ez így is marad. Ezt pedig ki is olvashatja a tekintetemből.
Talán pont ezért halad olyan kínzóan lassan a testemen, vagy csak egyszerűen élvezi, hogy hergel. Mindkettő elég gyanús, és sajnos be kell vallanom, hogy hatásos is. Ágyékom meglehetősen nehezen viseli a mellőzést, és hogy az ajkai egy gonosz fordulattal inkább a csípőmet és az alhasamat csókolgatják. Nem is vagyok képes tovább nyugton maradni, felülök, akár egy rugó, és meg is támadom.
Minden egyes kínzó másodpercet vissza akarok adni neki abból, amit ő művelt velem az előbb, már csak az kell hozzá, hogy bírjam is türelemmel. Szinte két kézzel fogom vissza magam, hogy képes legyek lassú csókokkal hozzányúlni, a vállától egészen a nyakáig haladva. Az a halk nyögés, ami kiszalad belőle, máris biztosít róla, hogy nincsenek hiába az erőfeszítések.
Lehámozom róla a már félig kioldott melltartót, és végigdöntöm az ágyon. Mielőtt azonban ajkaim a bőrét érintenék, végignézek rajta, és a tekintetem megkeresi az övét. Látni akarom, hogy kíván, hogy a pillantása szinte könyörög azért, hogy folytassam.
Végül lehajolok, és forró leheletem megcirógatja a hasát, mintha a készülő támadás előszele lenne. Apró lépésben haladok rajta felfelé, domborulatainál viszont annál jobban elidőzök. Nyelvem és ajkaim már-már idegfeszítően lágyan kényeztetik, egészen addig a pontig, amíg a fogaim rá nem mérnek egy apró szorítást, és ezzel egy időben az ölem is az övének nyomom. Nem akarok fájdalmat okozni neki, csak egy egészen kicsit, ami reményeim szerint még tovább lendíti az élvezetet, és még követelőzőbbé teszi.
Hátraveti a fejét és a hajamba túr. Combja pedig átfonja a derekam, mintha ezzel is közelebb akarna húzni magához, öle türelmetlen, ritmikus mozgásba kezd.
- Na, mi az? Talán szeretnél valamit? – figyelem szemtelen mosollyal, de nem teszek semmit. Ekkor magához húz, és olyan hévvel csókol, hogy kénytelen vagyok elhúzódni tőle, ha tartani akarom még egy kis ideig a kontrollt.
Lejjebb húzódom rajta egy kicsit, és borostám végigkarcolja a még mindig rajta lévő bugyi vonalát, majd hintek egy leheletnyi, ám annál forróbb és ingerlőbb csókot a vékonyka anyagra a combjai között. A leheletem biztos, hogy áthatol a szöveten, ahogy az érintés is őrjítő lehet. Ez egészen biztos.
De végül megkegyelmezek rajta, és megszabadítom az utolsó olyan ruhadarabtól is, ami akadályt jelenthet a számomra. Lassan húzom végig a lábain a falatnyi csipkét, majd a szemébe nézve leejtem a földre. Ujjaim végigsimítanak az ölén.
- Nahát... úgy tűnik, a tested őszintébb velem, mint te.
- élvezem ki minden pillanatát, hogy végre betörhetem ezt a zabolátlan nőt, aki olyan őrjítően sokáig kérette magát, mielőtt elértük volna ezt a pillanatot.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Leonard & Médea

Do you keep your promises? I do


+16

Egyáltalán nem kerüli el a figyelmemet, ahogy hangosan szívja be a levegőt ügyködésemre a nyakán. Élvezet hallani, még szép, hogy az. Azonban még koránt sem végeztem vele, mondhatni még el sem kezdtünk igazán semmit sem.
Érzem, ahogyan ujjai megszabadítanak a melltartó fogságából, de most nem törődök ezzel, mert valami egészen mást vettem a fejembe. Lejjebb haladok rajta, azaz, hogy haladnék, ha nem akasztana meg szavaival, mire kezeit s feje felett fogom le, ha nem is erőnek erejével.
- Ez a cél mon chéri… – suttogom ajkaira. Ez eddig sem volt titok, lassan egy éve ügyködök azon, hogy megőrjítsem, hogy engem akarjon és ehhez az is hozzátartozik, hogy türelmetlenül vágyjon rám, az érintésemre, csókjaimra és többet akarjon belőlem. Sokkal többet, mint az egy éjszakás kalandjaitól. Ó nem a rózsaszín álmokra gondolok, hanem arra, hogyha már felkerülök a listájára, akkor élesen a legmagasabb helyre kerüljek, pontosan azért, mert nem adtam meg neki azt rögtön, amit akart és amit én is pontosan ugyanannyira akartam.
- Hogyne tetszene… és talán még neked is… – megjelenik ismételten a csücsörítő kis szemtelen mosoly ajkaimon. Ismerem a férfiakat és tudom, hogy a legtöbben nem is sejtik, mennyire élvezik, amikor a nő dominál az ágyban. És én erre képes vagyok, csakhogy valójában ez az egyetlen hely, ahol elvárom, hogy más uralkodjon felettem. Viszont nem adom olcsón a dolgot. Hát kíváncsi vagyok, hogy a monsieur vajon képes lesz-e rá, amire a legtöbben nem. Hamarosan ki fog derülni…
Lejjebb haladok a testén, érzem mocorgását, tudom mit jelent, de nem törődök vele, nem gyorsítok ráérős mozdulataimon, hiszen most nem az a cél, hogy engedjünk ösztöneinknek, bármennyire is visítanak enyhülésért. Nekem is pontosan olyan nehéz megállnom és fegyelmeznem magam, ahogyan sejtésem szerint neki is.
- De még mennyire, hogy tudom… – búgom a legszexisebb hangomon, amire csak képes vagyok és elégedetten szemlélem meg az elém táruló méretes és nagyon is finomnak tűnő csodát miközben végig ingerlem combját és csípőjét, ügyesen figyelve arra, hogy ne érjek a farkához, bármennyire is csábít a gondolat és a látvány.
Elhúzódom és mellette ülök az ágyon, hogy nézegethessem, de megtöri a dolgot azzal, hogy felül. Szó se róla, a legkevésbé sem bánom.
Halkan sóhajtok fel ajkai érintésére a vállamon, fejem önkéntelenül is oldalra billen, amikor ott kezdi el kényeztetni a bőröm. Lehunyom a szemeimet, mikor nem látja és élvezem, amit velem művel. A puha csókokkal kontrasztban áll borostája szúróssága és ez a két érzés hihetetlen intenzíven ver visszhangot ölem mélyén. Beharapom alsó ajkamat, de egy halk és visszafojtott nyögés kiszakad torkom fogságából.
Hátra dőlök és végül el is fekszem alatta, a melltartó finom anyaga lekerül rólam végre. Lábaimat felhúzom mellette, tűsarkaim az ágytakarót érintik és titokban a csinos cipőkben lábujjaim begörbülnek, amikor csókjai a melleim felé vándorolnak, lassan és kínzón.
Ujjaim a hajába túrnak, ahogy finom hangszerként hangolja a testem saját dallamára, hátam pedig finoman feszül ívbe, hogy neki domborítsam kebleimet. Szaporán kapkodom a levegőt, fejemet hátravetem és behunyom szemeimet lehunyom. Nem töröm meg semmivel sem, amit tesz, sokkal inkább kiélvezem, még szép, hogy ezt teszem, hiszen kifejezetten jól esik, amit csinál, akkor is, ha vágyaim húsbörtönömnek feszülnek és lassan belülről szaggatják szét testemet. Ó, ha csak sejtené, hogy valójában mennyire is akarom őt, élethosszig tartó önelégült vigyort varázsolnék az arcára…
Bal combommal átfonom a derekát, jobb kezem ujjai még a hajában szántanak maguknak utat, míg a másik kezem az ágytakarót gyűri. Csípőm pedig az ő ritmusára kezd el finom és lágy táncba, ezen a ponton már nemhogy nem tudok, de nem is akarok parancsolni ölemnek.
Mindkét kezem arcára siklik és ha hagyja, akkor magamhoz húzom, forrón és szenvedéllyel csókolom, felhajolva hozzá. Érezni akarom az ízét ajkaimon és nyelvemen.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Médea & Leonard



18+

Visszanyom az ágyra, én pedig élvezkedve várom, hogy mihez kezd velem. Úgy tűnik, ő kíván elsőként szorgoskodni, hát, lássuk, mi rejlik a csinos csomagolás mögött. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy jócskán van összehasonlítási alapom, a statisztikám pedig azt mutatja, hogy a habitusra visszahúzódóbb nők sokkal fantáziadúsabban alakítanak az ágyban, míg az elérhetetlen(nek gondolt) szépségek, és az első ránézésre vadmacskák, meglepő módon inkább hajlamosak csalódást okozni. Amilyen nehéz volt megdolgoznom ezért a pillanatért, most olyan feszítő várakozást is érzek az alhasamban.
Az első célpontja a nyakam. Nem rossz. Hangosan szippantom be a levegőt lustán szétnyíló ajkaim között, majd fújom ki lassan, de szándékaim szerint nem árulom el neki, hogy nagy gyengepontra tapintott. A szemeimet lehunyom néhány pillanatra, ahogy újabb csókokat lehel a bőrömre, a kezeim pedig ösztönösen a hátára csusszannak, és a gerincével játszva, kioldják a melltartó kapcsolót. A pántok ugyan még tartják az anyagot, de immár alulról meg tudom közelíteni védelmük tárgyait. Vagyis tudnám, ha nem haladna csak azért is lefelé, még jobban kínozva a gondolattal, hogy majdnem sikerült.
Öle közelsége, és már-már ritmikus dörgölőzése a maradék kontrollt is kezdi kiűzni belőlem. Nem is állom tovább szó nélkül az ügyködését. Határozottan a nadrágom felé irányítom.
- Ha egyszer azzá teszel... – ezt veheti bóknak is, vagy utalásnak, kérésnek, vagy biztatásnak. Mindenesetre megragadja a csuklóim, és a fejem fölé gyűri őket, közben előre dől, így a mellein pihenő, funkcióját vesztett melltartó az eddiginél többet kínál a szemeim elé, ám még mindig nem eleget. Sóvár pillantás szökik meg tőlem, majd tekintetem egyenesen belefúrom az övébe. Jól láthatja egyre sötétlő íriszeimet. Az oroszlánnal fogócskázik.
- Tetszene, ha uralkodhatnál rajtam? – kérdem érezhetően feltételes módban, ha már így kihasználjuk ezt a néhány pillanatot. Ujjai lazán fonódnak a csuklóim köré, ha akarnám, bármikor megtörhetném a fogását, de nem teszem. Hagyom, hogy kóstolgasson.
Majd ujjai lassan megindulnak lefelé, az izmaim mentén, végigsimítva, végigkarcolva az útvonalat, vékony libabőrcsíkokat előidézve ezzel maguk után, és némi borzongást is, amikor érzékenyebb területeken halad keresztül. Az ajkai a mellkasomat érintik, majd lejjebb vándorolnak a hasamra, én pedig már nem bírom ki, hogy ne mocorogjak. Őrjítő, amit csinál. A csípőm már szinte ritmikusan jelez, hogy figyelemre vágyik, ujjaim pedig teste híján a takarót babrálják. Már-már fontolóra veszem, hogy felugrok, és önkezűleg szabadulok meg a nadrágomtól, amikor végre a megfelelő helyre akasztja az ujjait, és kis segítséggel lekormányozza rólam mindkét utolsó ruhadarabot. Hirtelen azon kapom magam, hogy már nem takar semmi előtte, most először láthat teljes valómban.
- Ugye tudod, hogy roppant gonosz vagy? – mormogom, ahogy végigcirógatja a combom, és apró, igéző csókokat lehet az ágyékom köré, de véletlenül sem rá. Pedig láthatja, mennyire vágyik egy kis kényeztetésre. De le sem tagadhatnám, hogy egy részem, valamelyik áruló, és eddig fel nem fedezett énem valahol ezt is épp úgy élvezi, mintha pontosan azt csinálná, amire annyira ellenállhatatlanul vágyakozom. A türelmem viszont tényleg véges. És talán pont eddig tartott.
Felülök hozzá, és az ajkaim a vállába kóstolnak. Kezemmel hátrahúzom a haját, hogy továbbhaladhassak, és jobban hozzáférjek a nyakához, ahol nem csak ajkaim puha érintését érezheti, hanem a borostám enyhe, idegborzoló karcolását is. Bár vágyam már forrong, nem adom meg neki azt az örömet, hogy lássa, elveszítem a fejem. Ugyan az idegeim határain táncol, segít egy kicsit a tudat, hogy most én jövök.
Lassan döntöm hátra az ágyon, hagyom, hogy megtámassza magát a kezeivel, ha akarja, de mindezt csak arra használom ki, hogy gond nélkül lesodorjam a válláról a pántokat, majd ahogy elterül, a karjain végighúzva a kabát után küldöm az anyagot. Harisnyás lábai között előre hajolok, és a köldökétől indulva apró csókokkal indulok a mellei felé, előbb ráérősen körbeudvarolva, csak azután illesztve őket az ajkaim közé. Nem sietek. Ez a helytúlságosan jó terep ahhoz, hogy elidőzzek rajta, a pozíció jelenleg úgy is olyan, hogy nem nagyon tud mit tenni ellene. Még ha akarna sem.


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Leonard & Médea

Do you keep your promises? I do

Ó, az a kis sunyi mosoly, amiben ott van, hogy övé a győzelem… egyszerre törölném le és falnám fel ajkait, hát úgy döntök, hogy a kettő együtt még működhet is, főleg, ha csókolom és nem hagyom somolyogni önelégülten.
Sejtem, hogy ezek talán üres szavak és később egyáltalán nem fogja a balhé felét bevállalni, de sebaj belerángatom én, ez már tuti. Viszont az meg tény, hogy nekem sem épp a vacsora és az azon való nem megjelenés a legégetőbb dolgaim jelen pillanatban, főleg, hogy más, amire, pontosabban akire összpontosítsam a figyelmem.
Enged nekem és visszafekszünk az ágyra. Nyakához hajolok, hogy ajkaimmal ingereljem a bőrét, egy-egy apró csókot pecsétként hintve el rajta lefelé haladva lassan és ingerlőn, csípőm pedig kellő gondossággal dörgölőzik és ringatózik érzékenyebb tájain, nehogy nekem érdeklődését veszítse. Azt roppantul sajnálnám. Hangjára abbahagyom, amit eddig csináltam, kezei után nyúlok és a feje felett szögezem őket az ágyhoz a csuklóinál fogva. Szemtelen mosolyát látva összébb szűkül mindkét szemem, ajkaimra pedig visszamászik az a bizonyos kis sunyi csücsörítő mosoly.
- Milyen kis türelmetlen vagy. – az apró mosoly egyre szélesedik és akár egy tüzes kis vadmacska szerepébe is bújhatnék, ahogy enged mindkét kezem finom szorítása, tenyereim pedig mindkét karján felfelé simítanak rajta, elérve a vállát és a mellkasát. A szemkontaktusról nem mondok le, akkor sem, amikor újra a bőrét csókolom, ezúttal a mellkasán és kínzó lassúsággal haladok egyre lejjebb és lejjebb, elérve az izmos és tökéletes hasfalát. Még mindig nem eresztem kéklő íriszeit, tekintetemben ravasz fény csillog. Finoman megcsipkedem fogaimmal a has tökéletes bőrét, majd ujjaim rátalálnak a nadrág derekára ismét, amihez szándékosan hozzáfogom az alsót is. Ügyes mozdulatokkal húzom le a két anyagot róla egyszerre, amiket aztán elszórok az ágy végében és macska mozgással közelítek újra felé, míg bal kezemmel az ágytakarón támaszkodok, addig jobbom végigsimít a combján, ágyéka felé közelítve, érintve az édes helyet borító szőrt, de elkerülve a tekintélyes méretű és több, mint kívánatos férfiasságát. Csókot hintek a csípőcsontjára, a hasára, úgy hajolok, hogy mellem és a melltartó finom csipkéje horzsolja, éppen, hogy csak érintsék, de mindenképpen hozzáérjenek legnemesebb testrészéhez.
- Már nincs útban. – suttogom ajkaira, ugyanolyan ravaszkás mosollyal, mint ami eddig is megült ajkaimon. Mellette ülök saját sarkaimra az ágyon, mert bár nehéz megállni, hogy ne essek neki ismét, azért gyönyörködni a látványában sem utolsó. Arról nem is beszélve, hogy kíváncsi vagyok, ő vajon mikor óhajt a tettek mezejére lépni…
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Médea & Leonard


A mosolya olyannyira árulkodó, hogy szólnia sem kell. Én pedig annyira megcsókolnám érte. Itt most helyben. Szenvedélyesen. Annyira növekszik bennem a feszültség, hogy már ennyi is elég, hogy megkívánjam. Ez a szédítő pimaszság, ravaszság, amire önkéntelenül rezonál a természetem. Ez tartja mozgásban köztünk a kémiát, az állandó fricskák, pajkos és rátarti húzások, hogy állandóan kihívást teremtünk a másiknak, jól tudva, hogy ez táplálja mindazt, ami köztünk van. És mert szükségünk van rá. Egyiken sem ahhoz a típushoz tartozunk, aki egy unalmas, kihívások nélküli párkapcsolattal beérné. Mindketten nagyon is jól tudjuk, hogy úgy foghatsz be egy ragadozót, ha hébe-hóba, ám nagyon is kimért alapossággal odavetetsz számára egy-egy apró húsdarabot, amivel koránt sem lakik jól, arra viszont tökéletesen elég, hogy felcsigázd az étvágyát, és rávedd, hogy még több reményében utánad induljon.
Már egy ideje kerülgetjük is egymást, már csak a végső ugrás, és a leterítés hiányzik. De melyikünk teríti le a másikat? Ez a meglepetés még hátra van. Viszont valami azt súgja, ma este ki fog derülni.
Hogy azt mondom-e? Ó, nem. Nem mondom. Sokkal inkább teszem, mutatom, és kóstolom. Jelen esetben az ujját, de ha nem hagy ott, és nem telepedik az ágyra, már ott helyben is folytatnám egy következő testrészével. Meg fogom szerezni ma. Ez kétségtelen.
Az ágynál aztán folytatom, amit elkezdtem, nem tudom, menekülni akart-e előlem, vagy inkább célzottan más helyszínre irányítani, de a lényeg, hogy soha jobb helyen kezdi bontogatni a nadrágomat. Érzem, ahogy a sliccem alatt lüktet a vér, az érintésére áhítozva, ez pedig arra ösztönöz, hogy én is oldjam rajta a felesleges öltözetet. Egyik válláról lecsúszik minden: a kabát és a melltartópánt is, a simító mozdulat közben ujjaim és tenyerem melege hosszan találkozik a bőréből áradó vibrálással, szinte tapintható, hogy mennyire kíván. Ekkor töri meg a lassú, évődő mozdulatokat.
Lehúz az ágyra, és macskakánt veti rám magát. Ajkai megkeresik az enyémet, és végre nem csak kacérkodnak velem. Kóstolnak. Harapnak. És tüzelnek. A levegőm hamar el is fogy, így mikor felegyenesedik, és kiveszi a zsebéből a telefont, a mellkasom olyan szaporán emelkedik és süllyed, mintha vízbe fúltam volna, és most élesztett volna újjá.
Az elmém rögtön kiadja az egyetlen elfogadható parancsot: tegye le. Nem mondom, dús fantáziával áldott meg a sors, de a jelen szituációhoz egyáltalán nem passzolnak a kínaiak. Nem, most őt akarom. És azt, amit elkezdtünk. Amikor pedig csakugyan megteszi, és felhúz magához, nem tudom megállni, hogy ne kússzon egy mosoly az arcomra. A pillanatnyi győzelem, és a kecsegtető édes folytatás öröme játszik benne. Igen.
- Nem is kell... – mormogom vissza egy-egy csók között. Jelen pillanatban ez az, ami a legkevésbé érdekel. Erről ráérünk még beszélni. Később. Éjjel. Holnap. Teljesen mindegy.
Segítek neki legyűrni végre a kabátot, és az immár egészében elém táruló alak látványa, az egyik válláról lecsúszott pánttal, csak még türelmetlenebbé tesz. Még mindig sok rajta a ruha. Ahogy rajtam is. Tenyereit a mellkasomnak szegezi, és visszanyom a takaróra, én pedig megadóan engedelmeskedek neki. A várakozás megfeszíti az izmaimat. A szemeim egy mozdulatáról sem akarnak lemaradni. Mit tervez velem? Lényegében mindegy, csak ne késlekedjen tovább.
- Tudod... a nadrágom, még... igazán útban van – adok egy kis instrukciót, hogy mihez is kezdhetne velem. – És ha már úgyis arra jársz... – kerül vissza a szemtelen mosoly az arcomra, de a következő mozdulata elvágja a szavaimat.


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Leonard & Médea

Do you keep your promises? I do

Játékos kis mosoly terül el ajkaimon, szinte válasz nélkül tudatva vele a nyilvánvalót. Még szép, hogy hergelem. Csakhogy ő is engem, így aztán semmiféle szégyenkezés nincs bennem – egyébként sem lenne, de az most mellékes – és ami azt illeti neki sem kell a szomszédba mennie ahhoz, hogy teljesen elcsavarja a fejemet. Persze, igyekszem nem hagyni neki, és ettől olyan szép ez az adok-kapok játék. Ő is élvezi, tudom, érzem és is ugyanolyan mocskosul a függője lettem. Mert most már hiányozna, ha nem lenne a mindennapjaink része ez. A kis játékunk, a végeláthatatlan flörtölésünk, pedig én is nagyon jól tudom, nem kergethetjük egymást az őrületbe a végletekig. Következmények nélkül legalábbis.
- Az mondod? – és bár a hangomban van játékosság, tagadhatatlanul átváltott egy bujább színbe, főleg, ahogy elkapja a kezemet és amit aztán művel az ujjammal. Tudom, hogy részben – vagy egészben – lebuktam előtte, a testem áruló dögként tudatja vele, hogy milyen hatást is gyakorol rám. Valóban belém szakad a levegő és nem hajlandó távozni, legalábbis az alatt a lélegzet visszafojtó pillanat alatt, amíg mutatóujjam az ajkát érinti. És tekintetéből tökéletesen kiolvasható, hogy mi mást is kóstolgatna még ily’ odaadón. A testem pedig reagál erre, megfeszül ölem, mintha tökéletesen el tudnának kommunikálni ők, én nem is kellenék az egészhez.
Halkan engedek ki egy sóhajt, amíg távolodok tőle az ágyhoz, de sokáig nem tart a kis nyert szünet, mert ott áll előttem teljes valójában, közelebb, mint karnyújtásra és ráadásul tekintetem elé egy olyan testrésze kerül, ami körül egy ideje forogna a gondolataim. Ilyen érzés lehet, ha fogyókúrázó elé tennének egy hatalmas tál édességet, tejszínhabbal és sziruppal édesítve. Még szép, hogy én is elcsábulok, több, mint étvágygerjesztő a látvány, arról nem is beszélve, hogy a nadrág dudorodó része milyen méretet is rejt. Vagy milyet sejtet, hogy egészen pontos legyek.
Még szép, hogy kibontani vágyom a csomagolást, főleg, hogy ennyire adja is magát a meglepetés. Én pedig elveszítem magam valahol a csábítás és csábulás között, valahol akkor, amikor lesodorja vállamról az azt fedő anyagot.
Az ágyra húzom, fölébe kerekedek, szomjazom a csókját, ajkai közé nyögök halkan, ahogyan a kezei felfedezik a testemet, a fenekembe markol és határozottan azaz érzés lesz bennem úrrá, ami még többet és többet követel. Finoman, de határozottan harapom meg alsó ajkát, éppen csak annyi fájdalommal, ami még izgató lehet és ingerlő. Ölemet az övének dörgölöm, magamban akarom érezni, lehetőleg azonnal. De hangulatot megbontja a telefonom csörgése és ezzel vissza is ránt a valóságba. Mellkasom még olyan szaporasággal emelkedik és süllyed pihegésem közepette, mintha a maratont futottam volna le, a szívem pedig kis híján ki szeretne ugrani a mellkasomból olyan gyorsan dörömböl bordáim alatt.
Megmutatom ki a hívó fél, várva a reakciójára és amikor megszólal, mondhatni parancsolón, megint kellemes húzást kelt életre alhasam mélyén rekedtes hangjával, amit még meg is fejel azzal, ahogyan megmozdul alatt. Alsó ajkam szélét beharapom és veszek egy mély levegőt, a vacsora az, ami most a legkevésbé sem érdekel, csakúgy, ahogyan őt sem. Olyan kezes módon és szófogadón nyomom ki a hívást a szeme láttára, hogy bármely szubmisszív jó kislány megirigyelné a mozdulatot. A készülék pedig nemes egyszerűséggel hullik ki a tenyeremből és landol az ágyon, hogy aztán tovább csusszanjon a padlószőnyeg felé.
A karja után nyúlok és felhúzom magamhoz.
- Nem viszem el egyedül a balhét… – suttogom még mielőtt ismét ajkaira tapadnék. Ha egyikünk sem megy el a megbeszélt találkozóra, mert épp egymást gyűrtük le az ágyban, akkor abban nem csak én leszek a felelős.
Leveszem a kabátot, kapkodva, gyors mozdulatokkal, miközben még mindig csókolom őt, az anyag pedig előbb mögém csusszan, majd leesik a földre, betakarva a már ott lévő telefont is.
Finoman előre dőlök, tenyereim Leonard mellkasának feszülnek, jelezve, hogy ideje visszafeküdnünk az ágyra.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Médea & Leonard


- Csak hergelsz, igaz? – hagyják el az ajkaimat szinte maguktól a mormogós szavak. Mióta vagyok én ilyen őszinte? De a hangsúly legalább nagyon is olyan, mint aki színtiszta pontossággal leköveti a játszmáját. Legalábbis ezt a látszatot akarja kelteni. – Nem fog sikerülni – pillantok rá; a tekintetem, mint a lobbanásra kész, izzó parázs, ami hideg magabiztosságot óhajt sugallni. Hogy mi lehet az eredmény? Magam sem tudom.
Azt mondja, ő dönti el, mikor van itt az ideje, és én meg is hagyom ebben a hitében. A dolgom, ezek szerint – csupán – annyi, hogy megsarkantyúzzam a képzeletét, és elviselhetetlenül vonzóvá tegyem számára a folytatás gondolatát. Elkapom a kezét, és mikor felnéz, a szemeim szinte hipnotizálják. Aprócska ujjbegyét végigsimítom az alsó ajkamon, az érintése rögtön végigborzolja a vékony bőr alatt futó idegeket, amitől úgy csókolom le róla a whiskyt, mintha égető szomjúság gyötörne. A tekintetem pedig elárulja, hogy legszívesebben nem az ujja hegyét kóstolgatnám.
A pupillái kitágulnak, és a teste is szinte mozdulatlané dermed, ebből pedig tudom, hogy nem sikerült rosszul a ráhatás. Kérdés, viszont, hogy mire volt elég, annál is inkább, mert a szent cél érdekében olyan eszközöket is kénytelen vagyok bevetni, amik nálam is rengetik a lécet. Az ajkaim. Olyan erogén pontom, ami ilyen rafinált ingerlés után bizseregve követeli a folytatást. Miután elfordul, muszáj végignyalnom rajta.
Hívás nélkül, szinte azonnal követem, és odalépek elé az ágyra. Vajon ez egy kevésbé burkot jelzés? De ugyan, kit érdekel, hogy az-e. Ha annak szánta, ha nem, azzá fogom tenni. Ujjai kioldják a nadrágomat, és hallom a magát megadó zipzár lassú, elnyújtott muzsikáját, a gondolataim pedig egyre csak egyetlen téma körül időznek. Akarom őt. Mégpedig most.
Nem is várok tovább. Szabaddá teszem a kezem, úgy, hogy poharam tartalma jeges esőcseppekként hull végig a bőrén, a kulcscsontjától, van, amelyik a melltartó alá merészkedik, van, amelyik a hasfalán kúszik végig. Gondolkodás nélkül ejtem el a poharat, és ismét szabaddá vált kezemmel azon nyomban vetkőztetni kezdem, ha nem ránt magával, meztelen hátam nem nyomódik a hűvös selyemtakarónak, harisnyás térdei pedig nem vernek tábort a derekam körül, esküszöm, én esek neki, és ajkaim mohón lekövetik a libabőrös talajon végigkorcsolyázó cseppeket.
Így viszont csak kiszalad belőlem egy leheletnyi halk, meglepett és vágyódó szusszanat, ahogy az ölemre fészkeli magát, ajkai pedig végre szabadon az enyémnek esnek. Úgy tűnik, átszakadt a gát, és kitörni készül belőlünk mindaz, ami eddig csak a levegőben szikrázott. Olyan hevesen csókolom vissza, hogy néhány másodperc múlva levegőt is alig kapok. Kezeim végigcsúsznak a combjain, megmarkolják a fenekét, majd végigsiklanak a dereka ívén, mint aki a sok várakozás után most mindent egyszerre akar a magáénak tudni.
Csak az a kabát ne lenne ennyire zavaró, miért is nem vettem le róla eddig??! Ennek a mulasztásnak viszont nem csak ebben látom a kárát, először nem is fogom fel, hogy mi történik, mi ez a zaj, és miért húzódik el, de ahogy meglátom a telefonját, különösképpen a kínai ügyfelet, legszívesebben kivenném a kezéből, és olyan messzire hajítanám, hogy soha nem lelnénk meg.
Ha nem ülne még mindig az ölemen, talán az is megfordulna a fejemben, hogy még mindig csak taktikázik, ez is csak egy csel volt, ahogy a hívás is, vele kapcsolatban minden és mindenki gyanús, de így még mindig csak az jár az eszemben, hogy lassan lángra gyúl a testem. Nem beszélve arról, hogy akkora vízilovon ücsörög, ami már nehezen fér a nadrágba. Nem akarhatja, hogy itt abbahagyjuk... Most már talán a győzelem is majdhogynem mellékes, bár tény, hogy abban is elég jól álltam.
- Tedd le – siklik az ajkaim közül, cseppet sem bizonytalanul, ám annál rekedtebben, és mondjuk úgy, jelzésértékűen megmozdulok alatta. Bár ezt hamar belátom, hogy hiba volt, mert most már tízszer olyan nehezemre esik leállni, és mozdulatlannak maradni. A szemeim viszont egyértelműen közvetítik kívánságomat.
- Nem érdekel a vacsora - fejtem ki előző szavaim, egy kicsit bővebben, miután csak nem akar megmozdulni. A mosolya rosszt sejtet, de az ereimbe száguldozó vér nem akarja, hogy észrevegyem.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Leonard & Médea

Do you keep your promises? I do

- Nem mondtam én ilyet, Monsiuer. – pillogok rá olyan ártatlan tekintettel, amit egy ma született bárány is méltán megirigyelne, de mellé nem tudom és valójában nem is akarom letörölni azt a farkas vigyort az ajkaimról, ami buja módon terpeszkedik rajtuk.
- Á-á-ááá, nagyfiú, azt majd én döntöm el, hogy mikor van itt az ideje. – hagyom, hogy a forró leheletem végigcirógassa a bőrét és ujjaim a testén kalandoznak, egészen addig míg el nem kapja az egyik kezemet. Tekintetem azonnal az övére siklik, kíváncsi vagyok, hogy vajon átléptem-e azt a határt, ahonnan majd nem akar már a legkisebb mértékben sem engedni irányítani. Amihez persze nekem is lesz egy-két szavam – ha nem is szó szerint – de erről neki még nem kell tudnia.
Lassan viszi feljebb kis kacsómat magán és nem mondom, hogy nem tetszik ez a helyzet pokolian, mert akkor bizonyosan hazudnék önmagamnak. Ujjam pedig hamarosan az alkoholban landol, de csak addig, míg ajkai felé nem húzza a kezem és le nem csókolja róla a nemes whiskyt. Ójaj, ha csak sejtené, hogy ezzel a kis aprósággal ölem minden egyes apró izma megfeszül, testem pedig szinte könyörög az agyamnak, hogy adjam csak meg azt, amire az ösztöneim vágynak.
Még a lélegzetem is elakad, pupilláim le merném fogadni, hogy nagyra nyílnak, mintha azok is azon munkálkodnának, hogy minél többet fogadjanak be az előttem álló férfiból, jelen esetben a látványából. De lassan teljesen mindeggyé válik, hogy mit nevezek meg, mert az illata az orromba fészkelte be magát és hajt a vérem, hogy megfürdessem az egész testemet az ő illatában.
És itt jön el az a pillanat, amikor ahelyett, hogy neki esnék és vadul falnám ajkait, ízlelném édes csókjait és engedném, hogy tegyen velem, amit csak akar, inkább hátat fordítok és az ágyán telepszem le. Azt viszont egyre kevésbé tudom, hogy ez csak a további játék része, vagy lassan az ösztöneim kerekednek felül és éppen most kértem fel őt non-verbálisan arra a bizonyos keringőre.
A nadrág gombja pedig végül megadja magát nekem, ahogyan a slicc is. Ízek, ízlések, étvágy… mindegy lassan, hogy mi, mert akarom azt a kóstolót, én is. És ennek ellenére olyan fájón lassan mozdulok, hogy még nekem is kínzás, de összekaparva tudatom megmaradt darabkáit érzem, hogy így a helyes. Nem veszíthetem el az irányítást, sem magam felette, sem pedig ebben a kis játékban kettőnk között.
A whisky a bőrömön landol és tör utat magának, a pohár koppan és reccsen, amikor földet ér, libabőr szánkázik végig ujjai érintésének nyomán, ahogyan hozzám ér. Nem beszélve arról a kis milliónyi szikráról, amik szintén érintése alatt születnek meg, és mind egytől egyig azonnal utat találnak maguknak ölem mélyére, hogy aztán csúf játékot űzzenek velem, mert egyre jobban kívánom a kiváltójukat.
A melltartóm pántja – csakúgy, mint a még mindig viselt kabát – megadja magát neki és lecsusszan a vállamon. Pillantásom elvonja egy röpke pillanatra a mozdulat és mire visszatalálok kéklő íriszeihez, játékos mosolyom eltűnik, a vágy viszont vad táncot lejt íriszeimben.
Megkapaszkodok a nadrágja szélében és határozottan húzni kezdem az ágyra, ha nem nagyon ellenkezik, akkor a perc tört része alatt úgy, hogy végül a hátán landoljon az ágytakarón és mielőtt még bármi más történhetne fölé mászom, combom átlendítem a csípője felett, hogy ölén helyezkedjek el, majd fölé hajolok és követelőn csókolom meg, engedve a késztetésnek és az ösztöneim hajtotta vágynak. Mindkét kezem az ágyon a vállai felett, bújok akár egy hűtlen, de törtető macska és engedem, hogy magával sodorjon az ár, amit egészen idáig duzzasztottunk mind a ketten.
Józanságom utolsó darabkái még figyelmeztetnek vereségemre és minden bizonnyal nem törődnék velük, ha nem hallanám meg a telefonomat a kabátzsebemben csörögni, hangosan és erőszakosan. És ennek köszönhetően új erőt merítek a pillanat megtöréséből, engedve, hogy hadd higgye ez is csupán a taktika része, nem pedig a megadásom előszele.
Elszakadok kívánatos ajkaitól, amit állítom hogy arra teremtettek, egy nő érintse őket és elhúzódom tőle úgy, hogy a csípőjén maradok ülve.
Még mindig cseng azaz átokverte és ezzel együtt csodálatos hang, utóbbi megjegyzést azzal kiérdemelve, hogy visszarángatott a józanságba. Előveszem a zsebemből a készüléket, megnézem a hívó felet, de nem válaszolok, helyette a monsieur felé fordítom a képernyőt, hogy lássa, ki zavart meg minket. A Kínai. Ajkaimon pedig sunyi félmosoly tündököl.
- Úgy tűnik nagyfiú, hogy hiányzunk a vacsoráról… – jegyzem meg úgy, mintha az iménti attitűd meg sem történt volna, pedig nagyon is megtörtént, tekintve, hogy ajkaimon még mindig ott érzem égni csókjának emlékét.
Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


3 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Similar topics
-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: leonard renier lakása-
Ugrás: