villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
Konyha és ebédlő
eme téma címe
it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
↳ playground ↲
foglalkozás, hobbi :
↳ telling stories ↲
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése




Meg kell mondanom, hogy még mindig nehezen szokom hozzá ahhoz, hogy egyik pillanatról a másikra felbukkan, de azért hálás pillantásokkal jutalmazom, miközben a falatokat adagolom a számba, hiszen iszonyatosan éhes vagyok. Nem szoktam ennyire éhes lenni, de most valahogy így alakult, hogy teljesen kiesett nekem az a bizonyos emberi szükséglet, hogy ennem kell.
Tudom jól, hogy nagy bajba keveredhetek, ha kiderül a köztünk lévő kis kapcsolat, hiszen rendőr vagyok és be kellett volna tolnom a hátsóját a kapitányságra, amikor betört a lakásomba, de a helyzet az, hogy ki is teleportált volna onnan, mert képes rá. Semmi értelme nem lett volna bevinni. Az pedig, hogy igazából ártatlan is csak tetézi a helyzetet. Lehet, hogy nem kellene hinnem neki, de mégis mi oka lenne hazudni? Meg amúgy is már az, hogy képes erre a teleportálgatásra elég meggyőző volt a számomra. Előfordulhat, hogy ebbe beletörik a jövőben a bicskám, de akkor sem fogok neki hátat fordítani. Bárcsak lenne valami, amivel bizonyíthatnám az ártatlanságát azon kívül, hogy könnyedén felszívódik. Mert mégis ki hinne el bármit is abból, amit én mondanék, vagy valaki más? Inkább beutalnának valami elmegyógyintézetbe, ami nem is lenne, akkora tévedés azt hiszem. De az egyszer biztos, hogy jól ellenék ott. Ingyen kaja és mindig hozzák. Nincs olyan, hogy elfelejtem. Jelen pillanatban ez az egész nagyon csábító, de jobban belegondolva jó nekem ott, ahol vagyok, hiszen itt van nekem Mason, akit nem csak kihasználok kajaszállításra. A barátom. Bármit megtennék azért, hogy tisztárra mossam a nevét és megszabadítsam őt a jelenlegi életmódjától.
Végighallgatom, amit mond, de közben egy pillanatra sem engedem, hogy a szám üres legyen. Azt hiszem ezt még meg fogom bánni, hogy ilyen intenzíven tömök magamba szinte mindent, amit látok, mert a szemem kívánja, viszont a gyomrom határozottan panaszkodni fog miatta, de jelen pillanatban annyira jól esik, hogy nem tudnak érdekelni a következmények.
Bármennyire is szeretnék ellenkezni igaza van abban, hogy nem a legjobb dolog, ah mégis találkozik vele aztán a rendőrök megizzasztják. Túlságosan sokat tudok arról, hogy milyen messze képesek elmenni. Persze egy erős határon táncolva, de előbb vagy utóbb elérik, amit akarnak. De előfordul az is, hogy az emberünkön nem lehet fogást találni, hogy a húga ebbe esne-e bele az egy nagyon nagy kérdés. Fizetnék is a válaszért.
- Oké, akkor kezdjük az elején. - A levesemet szinte magamhoz ölelem, mielőtt beszélni kezdenék de egy pillanatra sem hagyom abba az adagolását, ami abból is látszik, hogy már eléggé a végén járok. - Szóval, akkor nem mész el, de én elmehetek nem? Lehetek valami nyomorult közvetítő. Ha annyira fontos a számodra, akkor megcsinálom, de tényleg nem kellene bajba kerülnöd emiatt. Ha pedig nálam rákérdeznek, akkor csak annyit mondok, hogy próbáltam megtalálni a sötét foltot az egészben. De kétlem, hogy egyáltalán visszajutna hozzám az egész, ha pedig vissza is jutna, akkor is képes lennék kezelni. - Pontosan tudom, hogyan gondolkodik a többi rendőr. Bár mindenkinek megvan a maga egyedi jele, de ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen összerakni egy képet belőle. Az utolsó cseppet is a gyomromba tuszkoltam, majd mély levegőt vettem megkönnyebbülésül, hogy az éhségem határozottan a múlté. - Meghúztad. Akkor gondolom nem bánod, ha hozom apum csodakenőcsét. Holnapra már nem lesz semmi nyoma, de ahhoz le kell dobnod a felsőd. - Nem állítom, hogy hazudik, de ha tényleg így is van tényleg van a szobámban egy mentolos kenőcs, amit kicsi gyerekkorom óta csodakenőcsnek hívunk, hiszen tényleg hat egyik napról a másikra. De az is lehet, hogy szimplán elmúlik a fájdalom.

so freakin' hungry

chels & mason


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




to Chels
Sorry, this mess should be mine...

Csak ímmel-ámmal falatozok, nem magamnak hoztam az ellátmányt - kevéssel nem olyan könnyű bizton lekenyerezni valakit és elterelni a figyelmét egyes dolgokról... A választékából csak egyet szúrok ki magaménak és hátsójára lehuppanós kezdet miatt bő lére eresztem a mondandómat, komótos, kifejezetten ráérős tempóban regélve, miközben itt-ott érezhető; nem csupán azért szöszölök, mert időt hagyok neki a vacsora elfogyasztásához...
...hogy ez gyakran megesne?
Nem, nem igazán sorolnám abba a kategóriába. Tudtam kezelni mindeddig a helyzetem, önzéssel vegyes önzetlenséggel. Az ő érdekükben maradok távol tőlük, miattuk, mégis magam miatt... ha ennyire közel vannak sokkal nehezebb megoldanom a feladatot. Igaz, ennyi idő elteltével meglehetősen naivnak érzem magam, hogy azt hiszem akad még mit felgöngyölíteni az ügyön, apró kapaszkodót. Hiába van egy bennfentes ismerősöm, ki épp most vázolja nyersen a véleményét, amivel nem is lenne baj, de nem állhatom meg, hogy ne nézzek rá felemásan emelkedő szemöldökkel, enyhén szúrosan a kézen fogós ötletért... Sóhajtásra bír legvégül és már épp válaszra nyitnám a számat, letéve a konyhapultra a pálcikát, amikor nyílként lövi felém a kérdését. Sejtettem soká nem fogom tudni rejtegetni, most már azt is, hogy rövid időn belül kicsikarná belőlem... evés után mindenképpen. Egy biztonsági lépést távolodok hátra, mindössze taktikai okokból kifolyólag - hadd legyen most ez az utolsó... a csitult zsibbadást hadd élvezzem ki kis ideig még, mert sanda gyanúm szerint egy szóbeli `meglőttek` nem lesz elegendő a számára...
- Ez azért nem ilyen egyszerű, ugyan nem én vagyok a legfelkapottabb a rendőrségi listán, de ha később elővesznek és újból úgy döntenek kikérdezik a családtagjaimat... egyszer, elég egyszer gyanút fognia a kérdezőbiztosnak. - Pontosan tudja mire célzok, a rendszerben lévő bűnözők bújtatásáért, a velük való kapcsolattartásért nem csak egy pár szavas intelemben részesülhet... főleg, ha jobban belevetik magukat a nyomozók a családi háttérbe. Találnának olyat, amit rákényszeríthetnének a közreműködés miatt. Miért is ne tennék meg...?
- ...ami viszont a karomat illeti. - Megjátszott ártatlansággal legyintek. - Nem kell miatta aggódnod. - ...inkább csak nekem, nehogy a gyógyulási folyamatot láz kövesse, ami egyenlő lenne a fertőzéssel. - Csak csúnyán meghúztam, miközben jobb híján átrendeztem az odúm... kellett egy új kanapé oda. - Füllentek egy véleményem szerint hihetőt, hisz nem könyökölök rá, kímélem a legkisebb nyomástól is... s ki az, akinek komolyabb jutna egyből az eszébe? Bár megfeledkezek róla, hogy kopószaglása van Chels-nek; rendben van, egyszerűen nem akarom nyugtalanná tenni a ténnyel, hogy mindezt egy rendőri golyónak köszönhetem.
- Visszatérve az eredeti témához... - Kezdek bele, mintha most éppen ő terelt volna és nem ismerném el a magam részéről. - Miért vagy ennyire biztos benne, hogy ez a legjobb és egyetlen megoldás? - ...amilyen határozottsággal mondta egyértelműnek tűnik a döntése, egyből kipattant a fejéből. - ...és ne hozd fel az óvodát. Kész vagyok elvenni a levesed érte. - Komolyan mondom, a lehető legkomolyabban, ez tükröződik az arcomon is. Nem apró dilemmának adtam hangot nemrégiben.
† Music: - † Note: - † Words: ikszpluszegy
©

it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
↳ playground ↲
foglalkozás, hobbi :
↳ telling stories ↲
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése




Az éhség néha igazán el tud uralkodni rajtam. Van, hogy csak akkor veszem észre, hogy egész nap nem ettem, ha már szédülök és majd szét robban a fejem. Az ájulástól pedig már nem választ el egy hajszálnál több. De most valahogy ez az érzés nem tört rám, nem lettem rosszul egyszerűen csak éreztem, ahogy a gyomromban ott tátong egy hatalmas üresség. Vagyis sokkal inkább mondhatnám azt, hogy olyan volt, mintha egy fekete lyuk lenne a gyomromban, amit nem lehetséges betömni bármennyire is igyekszik az ember, de a pizza túl késő megmentő lett volna a számomra és most iszonyatosan hálás voltam azért, hogy Mason ilyen képességekkel rendelkezik és kész lakoma volt előttem és még várnom sem kellett arra, hogy kihűljön. Semmi várakozás, csak táplálkozás.
Te maga vagy az áldás. – Szavaim őszinték, mert bármennyire is indult furcsán a kettőnk kapcsolata, már nem igazán tudtam elképzelni a hétköznapjaimat anélkül, hogy ő fel ne bukkanna. Túlságosan szürke lenne és nem töltené be más a teret, mint puszta szürkeség. Meg persze tele lenne aktákkal és állandóan az ügyeken járna az eszem, amiket valahogyan meg kellene oldanom és, akkor már tényleg nem lenne időm a lazításra, vagy a szórakozásra és az én fiatal szervezetem igen is megköveteli ezeket a bizonyos eseményeket és vele együtt mondhatni házhoz jön a szórakozás, aminek én személy szerint kifejezetten örülök. Sőt nem is tehetne boldogabbá. Egyedül én is csak egy megkeseredett nőszemély lennék egy idő után. Ilyen álmokat pedig nem kergetek, bárki bármit gondol. – Viszont kívánom. – Mondom szinte teli szájjal és folyamatosan pakolom az újabb és újabb adagot, miközben a szememet nem veszem le róla egy pillanatra sem és látom, hogy valami nagyon nem stimmel vele, de azért adok neki lehetőséget arra, hogy elmondja mégis mi minden nyomja a vállát. Tulajdonképpen szó szerint is.
Némán hallgatok egy szót sem szólok csak várom, hogy végre rátérjen arra is, amit mondani akar, mert persze el kell kezdeni valahogy egy beszélgetést, bár már eddig is beszéltünk, de mégsem olyan könnyű mindent olyan egyszerűen kimondani és tisztában vagyok azzal, hogy ez csak egy felkészítő beszéd a továbbiakra. Nem engem akar felkészíteni, mert a padlóra fog küldeni sokkal inkább magát. Bár már egyszer a padlóra küldött a mai nap folyamán és nem tervezem, hogy újra megismerkedem vele. Mikor felhozza a testvéreit egyszerűen csak bólintok, hogy folytassa. Tisztában voltam a hátterével már valamennyire, mert ha nem így lenne, akkor valószínűleg nem is engedtem volna neki, hogy itt maradjon nálam, ha túlságosan is titokzatos akart volna maradni. – Ezen mégis miért töprengtél? Elmész. Ha annyira beszari vagy megyek veled fogom a kezed, mint egy kis óvódásét. Megnézzük, hogy körülbelül minden rendben van-e, ha nem oda teleportálsz, ahova kedvet tartja, ha pedig minden rendben van, akkor egyszerűen odamész és találkozol vele. Ilyen egyszerű. – Ha annyira biztos abban, hogy az a testvére és ő találkozni akar vele, akkor hülye lenne nem elmenni. – Mellesleg megtudhatom, hogy milyen sérüléssel rendelkezel? – Teszem fel a kérdést, de egy pillanatra sem hagyom abba az evést. A gyomrom most már tényleg olyan, mint egy fekete lyuk.

 

so freakin' hungry

chels & mason


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




to Chels
Az igazat megvallva, ha így találok rá, hogy pont, mint most, a földön ül; csak épp nem a meglepetéstől, hanem a feszültségteljes várakozástól, ami a vacsoráját illeti – előbb nyúltam volna a szekrény kilincséért, hogy kivegyek neki egy tányért, elvégre: már helyet foglalt. Az esti szétszórtsága minden esetre megmosolyogtat, maradok a felsegítésnél egy elnézést kérő pillantás nyomatékosításával és amíg lerendezi az imént jelzett sütőt kényelmesen, ráérősen hajolhatok a zacskóért. A hirtelenségtől megérezném a karomat; ez csak valamelyik isten kegyelmes gúnytette lehet, apanázs – ennek ellenére szívesen fogadom.
- Ékes bizonyíték, hogy csak fele annyira vagyok csak semmirekellő, mint amilyennek látszom. – a pulthoz lépek és rákönyökölve figyelem a pakolási folyamatot, egyedül a kanalat veszem elő, hogy meggyorsítsam az ételhez jutását Chels-nek; majd ismét visszaöltöm a pozíciót. A legjobb lenne felkötni, kímélni a golyólyuggatta végtagot, de ez is egy megoldás egy időre és ennek köszönhetően nagyjából egy magasságba kerülünk.
- Köszönöm Őexellenciája! – ép tenyerem a szívemhez hajtom és színpadiasan megdöntöm a fejem a jutalmazásomat bezsebelve; lehet sok volt egyszerre a HBO.. – …és jó étvágyat! – nyugtázom, de megelőz az első falattal; a mohóság, a mohóság.. Elmarom az egyik evőpálcikát és a gőzgombócos dobozt. Nem vagyok olyan éhes, mint a farkaskisasszony, de határozottan nem tudok nemet mondani a marhahúsosra. Kettétöröm a bambuszpálcát a használathoz és elégedett arckifejezést öltök magamra, mintha az ég sosem rakott volna bajt a vállaimra; csak a kajaszerzés problematikája jelentette volna a legnagyobbat..
- Hoztam én már rosszat? – sandítok rá és rá egy másodpercre elhúzom a számat, megingatom a fejemet. – Jó, azon a borzalmas indiain kívül.. Soha többé nem próbálkozok a konyhájukkal se azután. – ráfogok az egyik gombócra és beleharapok, rágás közben ér a már-már idillien felhőtlen hangulatból felfrissítő kérdés: egy másodpercre félre is vonom a tekintetem, de jó okom van nem egyből válaszolni; tele a szám, szerencsére. Egyből a hirdetés jut eszembe, amit a Kinsle sarkán láttam, ami után közvetlenül a sajduló vállam; nem tetszik neki a tartásom, így kiegyenesedek, derekamat a pultnak döntöm és ügyelek, el ne ejtsem a falat másik felét.
- A new-orleans-i beignet fánkot ismered? – fordítom felé az üstökömet a terelés közben, ami lényegében csak számomra az. A lényegtelennel kezdem, kelletlenül. – Délelőtt szikraként pattant ki a fejemből, mindig is amolyan bakancslistásként gondoltam rá és most már pipát is tehetek emellé. Egyszer muszáj lesz megkóstolnod. – vallom meg suta büszkeséggel, végül sóhajtok. Ez nevetséges.. – Utána nem igazán voltam sehol, inkább csak.. merengtem. – lelem meg a keresett szót egy kis késleltetéssel, vállvonás kíséretében és bekapom a kínait. Pár rágás után egyből le is nyelem, megvakarom a tarkómat, amiből már sejtheti Chels, hogy az a bizonyos „merengés” azóta is tart.
- Meséltem már pár szóban a testvéreimről ugye? – megszívom a fogamat. – Volt egy amolyan „saját” kódnyelvünk, mindenkinek egy-egy beceneve hozzá.. Szokásos gyerekdolog. – legyintek. – A lényeg, hogy egyikőjük – Kathlyn – itt van a városban. Láttam egy hirdetést az egyik lámpaoszlopon és százszázalék, hogy ő írta; amennyiben olvasom, találkozzunk.. Minden pro s kontra érvet lefuttattam az agyamban, a kockázatokat, minden-minden b_romságot, de képtelen vagyok eldönteni van-e értelme elmennem.. – visszafordulok, hogy rátámaszkodjak az alkarjaimra, de egy másodpercre megfeledkezem a nyugvó fájdalomról és grimasz szökik az arcomra. Hogyaza..
A szóhasználatom öntudatlan, mondhatni Freud-i. A jelenlegi helyzetem fényében.. Csak rázom a fejem; tudom, magyarázattal tartoznék neki és bűntudatom van amiért szökött bűnözőnek hisz, aki nem kereste fel s nem is akarta, mert nemes egyszerűséggel fél a véleményétől. Ráadásul ismerem, tudom, ha tudná az igazságot másként vélekedne, de beavatni ebbe az egészbe.. Belerángatni. Ezen évődök vagy fél napja; nem akarok önző lenni. S újabb irónia, hogy ugyanezen okból mondom el mindezt Chelsey-nek..


it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
↳ playground ↲
foglalkozás, hobbi :
↳ telling stories ↲
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése




Az éhség egyszerűen felemésztett. Nem emlékszem arra, hogy mikor voltam utoljára ennyire éhes. Ez az érzés egyszerűen kiábrándító. Nem tudom hova tenni, de megszállottja lettem az ételnek és legszívesebben már fagyasztott állapotban magamba tömtem volna. De azért még annyira magamnál vagyok, hogy tisztában legyek vele ez egyáltalán nem a helyes döntés. Bár már egy kicsit széde3lgek az éhségtől, de mit sem számít ez az egész. Ki fogom bírni. Igaz, hogy minden egyes perc csigalassúsággal telik el, de kitartó vagyok. Erős és független nő, aki nem fog elpusztulni azért, mert a mirelit pizzája nem sült meg időben. Ha a nap nagy részét kibírtam, akkor ezeket az utolsó perceket is ki fogom. Még akkor is, ha ezek telnek jelen pillanatban a legnehezebben. A sütőnek támaszkodom. Ha itt lenne Harry Potter átesnék a túloldalára csak úgy, mint mikor Neville beesett a kígyóhoz. Nem egyáltalán nem rajongom érte. Azt hiszem az éhség a legbugyutább gondolatokat csalogatja elő belőlem.
A fenekemre huppanok, de nem vagyok olyan törékeny virágszál, hogy emiatt nekiálljak nyavalyogni. – Ha éhes vagyok, valahogy nehezen tűröm az ilyen meglepetéseket. – Mondom, majd elfogadom a segítőkezét és talpra küzdöm magam ezzel egy időben pedig a sütő is csengett, hogy a pizza elkészült. – Végre! – Tisztában vagyok vele, hogy még legalább egy tíz-húsz percet adnom kell neki, míg olyannyira lehűl, hogy képes legyek akár egyetlen egy falatot is a számba venni. Lezárom a sütőt, majd a kezében lévő zacskóra úgy tekintek, mint egy gyémántra, vagy legalább a világ egyik legnagyobb kincsére. Pontosan erre volt szükségem. Ilyenkor vagyok hálás azért, hogy neki ez az egész csak annyi, hogy egyszer itt van utána pedig, már a kezében is van az étel, amit el kíván fogyasztani. – Úristen, imádlak. – Lecsapok a zacskóra, majd az aktáimat visszarakom gyorsan a táskámba, hogy még véletlenül se legyen egyiken sem rajta a vacsorám nyoma aztán kipakolom a zacskó tartalmát. – Most az egyszer megbocsájtok. – Egy puszit nyomok az arcára, de a következő pillanatban már minden figyelmemet a csípős leves köti le. Imádom a csípős dolgokat. Nem. Ez gyenge kifejezés megveszek értük. Mikor az első adag a számban van úgy érzem, hogy a mennyországba kerültem. – Ez isteni. – Mondom, majd már emelem is a számhoz a következőt, mert eszem ágában sincs megvonni magamtól ezt az isteni finomságot. – Ma merre jártál? – Kérdezem kíváncsian, hiszen nem mondhatom azt, hogy a lehetőségei annyira korlátozottak lennének. Neki nem számít a benzin, semmi. Mondhatni csak a képzelete szab határt és ebben az esetben pontosan így van.

so freakin' hungry

chels & mason


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




to Chels
Feszülten dobolok a lábammal, miközben a tükör előtt szerencsétlenkedek a kötés lecserélésével. Nem vagyok elég türelmes hozzá és talán az egyik legtehetségtelenebb lehetek a procedúrában, mert folyton megcsavarodik az anyag, a végén, pedig fogalmam sincs hova rögzítsem s hogyan a megmaradt centimétereket. A fogaim közt szorítva keresek valami segédeszközt, ami megkönnyíthetné a dolgomat, de a jelenlegi testtartásom kissé kellemetlennek bizonyul, aminek következtében felszisszenek. Kelletlenül húzódott az izom, ahogy felemeltem a karom. Megmakacsolom magamat. Hosszan fújom ki a tüdőmben lévő levegőt és úgy döntök egyszerűen csak betűröm a felső részébe a „csomagolásnak”, mintha csak egy törülköző volna. Egy ideig megteszi, utána kitalálok egy másik megoldást, amit kevésbé macerás egyedül megoldani. Nem akarom elmondani neki mi történt, feleslegesen újabb fejfájást okozni vagy éppen letolásra adni okot. Élek – ennyi elég, igaz? A rendőr nem tudom mit mondhatott az örsön, mesélt-e egyáltalán a szemei elől eltűnő alakról vagy inkább megkímélte magát a megaláztatásról, a „kattant” címkétől... mindjárt kiderül a fogadtatásból.
Felveszem a szék háttámlájára dobott pólómat, mire jelzés nyilall a vállamba: ezt nem kellene. Más módja, pedig ismeretlen a kézben lévő ruhadarabnak, számomra mindenképpen az, így azon kívül, hogy tudomásul veszem máskor ne nagyon mozgassam ilyen irányokba… nem tudok tenni. Elviselem a vele járó kellemetlenséget és próbálok minél kevesebbet mutatni belőle a világnak, pontosabban annak az egy tagjának, akivel tartom a kapcsolatot. Körültekintőnek kell lennem, nem nagy feladat. Azt hiszem. Megvakarom a borostámat, ahogy gondolkodóba esek. Valamilyen okkal elő kell állnom miért állítok be hozzá, de van egy baljós sejtésem, mi szerint teljesen mindegy, nem lesz hihető, ha agyalok rajta. Magamra kanyarítom a kabátomat és felállítom a látogatási sorrendet. Chels csupán a második, az első a kínai étterem lesz, fel sem fog tűnni nekik pár hiányzó adag, ráfogják elkeveredtek a rendelések között.
Szecsuáni kacsa, rizstészta, háromféle gőzgombóc, az a csípős leves, aminek mindig elfelejtem a pontos nevét és flambírozott banán: ezek pihennek meg a papírzacskóban. Az előszobában bukkanok fel és a csendes zúgásból következtetve valószínűleg a konyhában fogom megtalálni, de az illatok nagyobb mértékben árulkodóak, mint a hallásom… Gyorsan áthidalom a szobát, egyetlen másodperc és már az ajtófélfánál termek. Megemelkedő szemöldökkel fogadom a katatóm állapotban guggoló nőszemély látványát és nehéz megállni, hogy ne vigyorodjak el a jeleneten. Kicsit előrébb hajolva szemlélem, nem szívesen zavarnám meg beszéddel a készülődő kaja szuggerálásában, kiélvezem minden másodpercét, hogy később piszkálhassam vele. Bár a hátsóra huppanást nem kalkuláltam bele, mint vendégfogadót… moccannék is utána, de addigra késő lesz. Kicsit elhúzom a számat, de a felsegítésével már nem késlekedek. Leeresztem a földre a zacskót és az ép karomat nyújtom neki, hogy ragadja meg a kezemet, felhúzom.
- Szia! – amennyiben elfogadta a segítő jobbomat, most jön el az ideje a felsegítésének. – Erre mondják azt, hogy meglepetés…? – hagyom nyitva a mondat végét és én sem próbálom meg túl meggyőzően előadni, hogy ezáltal kivágjam magam a helyzetből. Arra itt van a kínai.
- ..de, hogy a bőrömet mentsem: nem üres kézzel jöttem. – tekintetemmel a félfánál hagyott zacskó felé bökök és le is hajolok érte, hogy átadjam. Békeajándékként azért elég sokat vethet a latba véleményem szerint és ahogy az iménti pizzaimára visszaemlékszem, mással nem is kenyerezhetném le jobban. Átadásra tartom a hozományomat, nézze csak meg és ítélkezzen, megfelel-e az igényeinek vagy veszélyben a fejem.
- A váratlan előbukkanásért, pedig bocsánat: rossz szokás. Legközelebb igyekszem az ajtó túloldaláról közelíteni. – mind tudjuk, hogy mindig van legközelebb és néha sikerül, néha nem a megvalósítás. A megszokottól eltérőbe való átszokás meglátszik a közlekedésemen vagy épp a modoromon olykor.



it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
↳ playground ↲
foglalkozás, hobbi :
↳ telling stories ↲
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése




Ahogy hazaérek a konyhapultra vágom a táskámat a fagyasztóból pedig kiveszem a pizzát és bevágom a sütőbe, úgy ahogy van. Talán jobb lett volna, ha hazafelé beugrok valahová, de már így is későre jár és még a mai nap folyamán szerettem volna hazaérni. Míg a pizza a sütőben van kiszedem a táskámból az összes aktát, amiket ma még át kellene néznem. Már így is elmúlott háromnegyed tizenkettő. Az energiám a minimumon van. Jó lenne, ha képes lennék magamat is töltőre csatlakoztatni, akkor talán bírnám a mindennapos strapát. Meg, ha csak pár táplálék kiegészítőt bekapva magam mögött tudhatnám ezt az irtózatos éhséget, ami minden egyes pillanatban erősebb lesz. Talán, mert a sütőből immáron a pizza illata is terjengeni kezd, amire a gyomrom egy hangos korgással reagál. – Köszi a figyelmeztetőt, már teljes mértékben megfeledkeztem arról, hogy éhes vagyok. – Na, most már tényleg az agyamra megy az éhség, mert képes vagyok a saját hasamhoz beszélni. Azt hittem, hogy a fáradtságnál és a gyomorkorgásnál nincsen lejjebb. Na, meg persze a nyelvem rágása is ide tartozik, mert attól úgy érzem, mintha ennék. Nem vagyok normális. Akkor legalábbis határozottan nem, ha ennyire éhes vagyok.
Nem bírom tovább az unalmas aktákat figyelni, főleg hogy már összefolynak a szemeim előtt a betűk. Leguggolok a sütő elé és úgy figyelem, ahogy olvad a sajt a pizza tetején és a számban összefut a nyál. A homlokomat a sütőnek támasztva figyelem, ahogyan percről-percre egyre tökéletesebb lesz. A legnagyobb kínzás az egészben, hogy ezek után még túl meleg lesz és nem biztos, hogy meg tudom enni rögtön. Na, de az illata.. Az mennyei. El is feledkezem mindenről csak én a sütő és az illatok vannak, majd mikor megpillantom magam mellett azt a bizonyos pár cipőt, akinek a tulajdonosa híres a váratlan felbukkanásokról egy pillanatra összerezdülök és sikeresen hátraesek a fenekemre. Ez aztán a rendőri reakció. – Hát, szia neked is. Legközelebb azért szólhatnál, hogy jössz. – Ha szólt is nem hallottam, mert teljesen a pizza kábulatába estem.


 

so freakin' hungry

chels & mason

it's where my demons hide

avatar
heroes ❖ villains
dc universe
tartózkodási hely :
↳ playground ↲
foglalkozás, hobbi :
↳ telling stories ↲
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


****
Sponsored content
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Étkező és konyha [régi]
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: fray lakás-
Ugrás: