villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
Földszint
eme téma címe
it's where my demons hide

avatar
❖ elit ❖
dc universe
tartózkodási hely :
Central City
foglalkozás, hobbi :
Egyetemista
karakter arca :
Lucy Hale
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése





What will we do?

Tényleg nem néztem volna ki ebből a nőből, hogy így megfutamít egy egész erőszakos bandát. Fogalmam sincs, hogyan csinálta, de nem lehet kispályás, ha ilyesmikre képes. Ki gondolta volna, hogy ilyen könyvárusok vannak itt Starling Cityben!
Komoly, már-már szigorú arccal hallgat, míg elmesélem az estém történetét. Pedig én most aztán tényleg nem csináltam semmi rosszat! Csak jól szerettem volna érezni magamat, az pedig tudtommal nem bűn! Mégis szégyellős, bűnbánó tekintettel nézek rá, akár egy kutyakölyök, aki tudja, rossz fát tett a tűzre, mikor kissé megfeddő hangon szólal meg. Nem vagyok idevalósi, honnan tudhattam volna, hogy ilyen gázos az a környék? De inkább nem szólok semmit. Egyszerűen csak nem vagyok hozzászokva, hogy leckéztetnek, végtére is az utóbbi éveket a szüleim vizslató tekintetének hatósugarán kívül töltöttem, nem volt, aki beleszólhatott volna a dolgaimba. És ez jól is volt így. Mindazonáltal ez a nő épp most mentett meg, még az életét, a testi épségét is kockára tette értem, nem lenne fair tőlem most leteremteni, hogy ne szóljon bele az életembe, hisz nem is ismer. Így rám nem jellemző módon inkább megtartom magamnak a véleményemet. Ezt a békát még csak lenyelem valahogy! Egyébként is jobban lenyűgözött az, ahogyan kidobta ezeket a kétes alakokat, minthogy ezen fennakadjak.
Ugyan, ne szerénykedjen! Egy egész bandával elbánt, egyedül, az meg nem semmi! Pedig még fegyverük is volt! De… biztosan nem lesz ebből később baja? – ámulattal teli hangom kissé bizonytalanná válik. Az a banda nem olyannak tűnik, aki megtorlatlanul hagyja, hogy valaki beleköpött a levesükbe. Angela boltját pedig elég könnyű megtalálni… Ez azért nyugtalanít még mindig. Ő azonban megnyugtat, hogy nincs mitől tartanom. Rámosolygok, bár továbbra is van bennem egy kis kétkedés.
Elnézést, megpróbálhatom felhívni a barátaimat? Hátha már meghallják a hívásomat. - Van ugyan telefonom, nem akarom az övét használni, de bunkóságnak érezném ha engedélykérés nélkül előkapnám a mobilomat. Amint kapok rá valamiféle választ, nekiállok a táskámban kutakodni a telefonom után, mikor üveg csörömpölése töri meg a csendet. Ahogy felemelem a fejem, már csak azt látom, hogy egy üvegpalack, ami a ripityára tört kirakatüvegen keresztül repül be, földet ér, eltörik és abban a minutumban lángba borítja a közelében lévő polcokat, amikről szinte másodpercek leforgása alatt egyre tovább és tovább terjed a tűz a könnyen éghető könyvek között.
- Mondtam, hogy ne kezdj ki velünk, de fennhéjázó ribanc! - hallatszik odakintről egy öblös férfihang, majd röhögés csendül. Pánik ül ki az arcomra és tekintetemmel Angelát keresem, miközben az egyre nagyobbra csapó lángokra is vissza-visszatérek szemeimmel, kapkodva kiút után kutatva. Nem akarok itt bennégni! Fiatal vagyok még a halálhoz! Ráadásul mindezt a bajt én hoztam ennek a szegény nőnek a fejére! Hogy ússzuk ezt meg?

•• Angela •• Írtam azért egy reagot, hátha mégis visszatérsz egyszer •• 436 ••Something’s staring at you ••
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains






to Hanna

Soha nem szerettem azt, ha valakit fenyeget vagy erejét fitogtatja, hiszen egy dolgot már megtanultam az élettől, hogy nem a kinézet számít, hanem a tudás. Én pedig az egyik legjobbtól tanultam régebben. Nem is értem, hogy miért nem jártam már edzeni úgy, mint régen, miért csak otthon edzettem. Bár ez talán annyira nem meglepő, hiszen nem akartam magamra felhívni a figyelmet, illetve így is túl gyakran jutott eszembe a múlt, az, ahogyan tanított és az, hogy mennyi boldog pillanatban volt részünk. Szerettem vele lenni és túlzottan fájt még mindig az emléke. Egyszerűen olyan volt, mintha minden tegnap történt volna, pedig nem. Sok év már eltelt azóta, de ennek ellenére se tudtam minden hibámat helyre hozni. Az volt a legkevesebb, hogy legalább ezt a lányt megvédem, ami egy kisebb szócsata után nem sikerült, ekkor jött a kisebb show. Utána már nem kellett kétszer kérnem őket, hogy távozzanak. Amint becsukódik az ajtó kíváncsian fordulok a leányzó felé, hiszen a bolt még nem igazán a rosszabbik környéken van, ezért se értem, hogy mit kerestek errefelé ezek az alakok.
Csendesen hallgatom azt, amit mond, de közben egy pillanatra se veszem le a szememet róla. Szemmel láthatóan igazat mond. Végül egy kisebb sóhaj keretében beljebb sétálok. – Mégis hol vártál te a buszra? Erre felé nincsenek ilyen alakok, így gondolom jóval arrébbról futhattál egészen ideáig. Nos, ez mindegy is. A lényeg az, hogy nem lett senkinek se baja és örülök annak, hogy jól vagy. – mondom neki őszintén, majd neki dőlök a pultnak és onnét figyelem. Elmosolyodom az újabb szavain, majd egy kicsit meg is rázom a fejemet.
Régebben tanultam az egyik legjobbtól. Túl rég volt már, de amint látható még az évek alatt se kopott meg a tudásom[/b]. – mondom neki mosolyogva, hiszen ez volt az én szerencsém. Más különben valószínűleg mind a ketten elég rosszul jöttünk volna ki a dologból.
[b]Biztosan jól vagy?
– kérdezem tőle aggódva, hiszen kicsit sápadtnak tűnik. – Nem kell aggódnod, mert nem fognak visszajönni. –szólalok meg teljes mértékben higgadtan.


Semmi baj! || ©


it's where my demons hide

avatar
❖ elit ❖
dc universe
tartózkodási hely :
Central City
foglalkozás, hobbi :
Egyetemista
karakter arca :
Lucy Hale
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


What will we do?

Már szinte érzem a vesztem. Ezek az alakok nem kispályások, annyi szent és én itt vagyok, sarokba szorítva. Csak percek kérdése és megtalálnak, aztán ki tudja, mit tesznek velem… Ritka alkalom, de be kell vallanom, félek. Félek, hiszen tehetetlen vagyok, innen már nincs kiút… Mindig is vonzottam a balhét, de ez azért túltesz az átlagon. Hallom, ahogy az egyikük, aki alighanem a főnök lehet, belesziszeg az eladónő arcába. Aztán… ütések zaja… legalábbis a tompa puffanások nem származhatnak mástól… valaki alighanem a földre zuhant… Úristen! Angela! De a következő hang, ami már-már vészjósló, tőle származik. Nem mondhatnám, hogy nem lep meg. Alig bírom visszafogni a kíváncsiságom, hogy kilessek a pult mögül. De szerencsére a józan eszem még nem ment el teljesen, így visszafogom magam. Hallom, ahogy káromkodások közepette távozik a banda. Mikor az ajtó becsukódik, még kintről hallatszik, ahogy nyomdafestéket nem igazán tűrő jelzőkkel illetik Angelát és azt üvöltözik, hogy ezt még nagyon meg fogja bánni. Remélem, nem lesz ebből semmi baja a későbbiekben!
Mikor hallom, hogy egyedül maradtam az eladónővel, felállok és kimászok a pult mögül. Szigorú, már-már számonkérő tekintetével találom szembe magam.
- Én teljesen ártatlan vagyok ebben az egészben, de most tényleg! Central City-ben lakom, csak bulizni jöttünk át a haverjaimmal ide, de elhagytam őket és nem vették fel a telefont, úgyhogy kénytelen voltam egyedül várni a buszra. Mire felbukkant egy fickó, aki… hát… nem hagyott békén, hiába mondtam… Egyre erőszakosabb lett, úgyhogy elfutottam… de aztán egyre többen lettek, minden sarkon egyre többen és többen… - úgy magyarázkodom az elején, mint egy rossz kisgyerek, akit valami csínytevésen kaptak, a végére viszont akadozóvá vált a hangom, ahogy felidéztem magamban a történéseket, a szemkontaktust sem bírtam tartani, inkább a földre kapom a pillantásom. Azért még nekem is elég felkavaró és rémisztő volt az egész. Végtére is megpróbáltak megerőszakolni, meg még ki tudja, mit csinálnak velem, ha utolérnek…
- Ön viszont nagyon baró! Ki se néztem volna! Hogy sikerült kidobnia őket? – váltok gyorsan témát. Hangomban az elismerés, az ámulat és a kíváncsiság elegye pedig ezúttal tényleg nem megjátszott.
tag: Angela ~ set: Something’s staring at you ~ notes: Ismét csak bocsi a késésért! ❤
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains






to Hanna

Soha nem szerettem verekedni, se használni a megszerezett tudást. Soha nem fogom elfelejteni, hogy régebben miként tanított meg a verekedésre Corvo. Fogalmam nem volt arról, hogy micsoda ő valójában, de nem sokkal később mindenre fény derült, ha nem is éppen békés körülmények között. Ő egy született harcos volt, mármint egy Assasin, ha lehet ezt mondani. Minden ezek ellenére is mindig fontos volt és talán a mai napig az, de mégis minden annyira távolinak és fájdalmasnak tűnik. Egy pillanatra még a lányom is eszembe jut, akit évek óta nem láttam és nem is találtam őt. Még mielőtt belépnének a fura alakok a lányra pillantok és ekkor már tudom, hogy mit fogok tenni. Meg fogom menteni. Lehet nem az én lányom, de valahol valakinek a lánya ő is és biztos vagyok abban, hogy aggódnak érte. Próbálok kedvesen megkérni őket a távozásra, de mivel ez nem vált be, ezért inkább kicsit  fenyegető hangnemre váltok, hogy hátha akkor jobb belátásra térnek, de persze nem. Az egyik férfi szava szinte a fülemben cseng és másodpercek alatt rájövök arra, hogy ő lehet a vezér. Ha sikerülne kicsit legyengítenem őt, akkor biztosan a többi menekülne innét. ALig, hogy befejezi a mondandóját felkapom az egyik ottfelejtett esernyőt és a férfi térdére csapok, majd a hátára, ezek után pedig a nyakát célzom meg. Figyelem, ahogyan a földre hull. Pontosan tudom, hogy miként terítsek le valakit, majd ezek után, mint valami veszélyes nőszemély lépek közelebb hozzá.
- Megmondtam, hogy távozzanak és jobb lesz, ha nem fenyegetnek, mert a végén még a rendőrség adatbázisába kerül az arcuk. Most pedig takarodjanak! - mondom neki szinte villámokat szórva és amikor az egyik férfi közelebb lép, akkor vészjóslóan meglendítem az esernyőt, majd egy kisebb mosoly ül ki az arcomra, amikor meggondolja magát. Figyelem azt, ahogyan hamarosan elmennek. Hangosan csukom be az ajtót mögöttük, kirakom a zárva feliratot, lassan helyére rakom az esernyőt és a lány felé fordulok.
- S akkor még nincs semmi baj, igaz? Mibe keveredtél? - kérdezem tőle kíváncsian, hiszen ez annál többnek tűnik, mint amit ő elmondott. Nem mozdulok meg az ajtóból és őt se engedem el a tekintetemmel. Ritka pillanat az, amikor  szigorú vagyok, de most nem érdekel semmi se. Tudni szeretném, hogy miről is van szó, ha már belekeveredtem.  



Semmi baj! || ©


it's where my demons hide

avatar
❖ elit ❖
dc universe
tartózkodási hely :
Central City
foglalkozás, hobbi :
Egyetemista
karakter arca :
Lucy Hale
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


What will we do?

Az eladónő láthatóan értetlenül mered rám, ami érthető is. Beesek itt a boltjába lihegve, aztán minden különösebb magyarázat nélkül bevágódom a pult mögé és arra kérve, hogy ne adjon kia belépő kétes alakoknak, összekucorodok itt. Én is ferde szemmel néznék egy ilyenre, mint én. Ennek ellenére úgy viselkedik, ahogy azt a legkevésbé sem várnám. Hallom a gazfickók hangját és hogy utánam érdeklőnek, a nő azonban tudatlanságot tettet. Nem láthatom, mi történik, de hallom a fenyegetőzésüket, Angela reakciója viszont kifejezetten meglep, amikor már-már vészjósló hangnemben, elég keményen szólítja fel őket a távozásra. Persze túl szép is lenne, hogy igaz legyen, hogy ezek a megátalkodott, bűnöző benyomást keltő alakok egy egyszerű felszólításra felhagyjanak a keresésemmel és szabaduljak szorult helyzetemből. Ráadásul semmit sem tehetek, ahogy hallom a fickó sziszegő hangját, amit alighanem közvetlenül az eladónő arcába küld.
- Figyelj csak, kisanyám, jobban teszed, ha illedelmesen beszélsz velünk, ha TE nem akarsz bajt. Fiúk, fésüljétek át a boltot, egész biztos, hogy idejött az a kis ribanc! És amennyiben holnap is szeretnéd kinyitni ezt a vacak boltodat, jobban teszed, ha nem próbálsz akadályozni minket! – Megáll bennem az ütő, hallva, amit mond. Lábamat a karommal átfogva, minél kisebbre kucorodom össze és még a lélegzetemet is igyekszem visszafojtani, nehogy meghalljanak. Ha ezek itt elkezdenek kutakodni, nekem végem, ez egészen biztos! Nincs hová menekülnöm innen már…
tag: Angela ~ set: Something’s staring at you ~ notes: Bocsi a késésért! ❤
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains






to Hanna

Nem értem, hogy mi történhetett a lánnyal, mert eléggé rémültnek látszik. Illetve ott van a az tény is, hogy úgy kapkodja a levegőt, mintha most futotta volna le a maratont. Ilyen csak akkor szokott lenni, ha esetleg az emberélete van veszélyben, de nem értem, hogy milyen veszélybe kerülhetett, hiszen a kétes környék egy-két utcával lejjebb kezdődik. Mi van akkor, ha esetleg onnét futott el idáig? Nem, az nem lehet és inkább jobb lenne ezt az egész gondolat menetet elfelejteni, mert már megint túl komplikálom a dolgokat. De ez annyira rám vall, hogy csak na. Nem is értem, hogy miért nem mentem írónak, hiszen a képzeleterőm meg lenne hozzá, de ahhoz kellene választékos fogalmazás mód, ami nem mindig megy. Mármint néha túlzottan elveszek a részletekben. Részben azt hiszem emiatt szeretek annyira olvasni is, mert ott minden ránk van bízva.
Rendben van, akkor esetleg...- kezdenék bele a következő dologban, de már csak erre leszek figyelmes, hogy az ajtó csengője megszólal,ahogyan kinyílik, majd pedig a lány, mint valami ijedt kisegér kezd el kutakodni valami menedék után. Hirtelen nem értek semmit se, s a lány kérése egyáltalán nem nyugtat meg, de már nem tehetek ellene semmit se, mert hamarosan társaságunk akad. Mosolyogva lépek feléjük.
Esetleg segíthetek valamiben? - kérdezem meg tőlük a lehető legkedvesebb hangomon, de látom rajtuk, hogy mit akarnak, viszont arról jobb, ha letesznek. Nem akarok balhét, de egy-két dolgot megtanultam ez idő alatt, így nem kell engem se félteni.
Keresünk valakit. Hamvas bőr és igazán gyönyörűséges arc. - mondja az egyik nevetve, mire egy pillanatra elgondolkozom.
Nem, ilyen személlyel nem találkoztam.- mondom neki úgy, mintha ez lenne az igazság, mire az egyik közelebb lép és elkezd fenyegetni. Elkapom a kezét és kicsavarom, majd a társainak lököm.- Most pedig távozhatnának, ha nem akarnak baj. - minden habozás nélkül mondom, mert ez az igazság. Nem vagyok olyan profi, mint mondjuk Corvo, de azért valamennyire megtanultam megvédeni saját magamat és a lányt se fogom nekik kiadni. Lassan az ajtóhoz sétálok és kinyitom előttük és várom azt, hogy végre elhagyják az üzletet.



Bocsánat a késés miatt, nem láttam, hogy írtál. || Valami by valaki || ©


it's where my demons hide

avatar
❖ elit ❖
dc universe
tartózkodási hely :
Central City
foglalkozás, hobbi :
Egyetemista
karakter arca :
Lucy Hale
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


What will we do?

Még mindig levegő után kapkodok, ahogy ott támaszkodok a polcnak. Csak remélni tudom, hogy nem vették észre azok az alakok, hogy bejöttem ide. Mert itt aztán végképp sarokba lennék szorítva. Még akkor sem egészen rendezett a lélegzetvételem, mikor a pult mögött álló, fiatal eladónő válaszol a köszönésemre. Elég riasztóan nézhetek ki, vagy legalábbis az, ahogyan betoppantam ide, annak tűnhet, mivel a hangjából aggódás érződik ki. Tulajdonképpen szerencsés vagyok, kifoghattam volna valami pokróc eladót is, akiben nincs semmi jó érzés. Még mindig nem jutok rendesen levegőhöz, így elég nehéz válaszolni a feltett kérdésekre, ő meg, mint egy aggódó anyuka a gyerekét, tovább kérdez. Ahhoz persze fiatal, hogy az én anyám lehessen, így ránézésre, de attól még családja már simán lehet is akár. De nem is ez a lényeg.
- Hanna vagyok. És köszönöm, nem kérek semmit. Én csak… - ebben a pillanatban azonban hallom a bejárati ajtó nyikordulását. Összerezzenek. Nem vagyok alapvetően ijedős alkat, de azért ez az egész egyedül menekülős dolog egy ismeretlen városban egy banda elől, akik közül az egyik egyértelműen meg akart erőszakolni, azért még egy kiegyensúlyozott lelkivilágú embert is kibillent egy kicsit, azt hiszem. Az ereimben megfagy a vér, ahogy a polc takarásából meglátok egy fekete pulcsis alakot. A nőre pillantok, riadt tekintettel, majd az egyetlen dolgot teszem, ami eszembe jut. A polcot megkerülve, mielőtt a fickó meglátna, odaszaladok a pulthoz és a nő mellett beugrok a mögé és ott lekuporodok.
- Kérem, ne árulja el nekik, hogy itt vagyok! – suttogom a nőnek esdeklő hangon. Persze, ha a többi fickó is bejön a boltba és ki tudja, milyen felfordulást művelnek, nem várhatom el egy vadidegentől, hogy kockáztassa a bolt és esetleg a saját épségét is, de jelen pillanatban nincs más esélyem, mint bízni benne. Mert most már félek, őszintén. Sarokba vagyok szorítva és ez az Angela nevű eladónő az utolsó mentsváram. Kétségbeejtő helyzet.
tag: Angela ~ set: Something’s staring at you ~ notes: Bocsi a késésért! ❤
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains






to Hanna

Egyáltalán nem számítottam arra, hogy zárás előtt pár perccel valaki be fog toppanni. Főleg, nem egy ilyen fiatal lányra. Gyönyörű volt, de volt valami a pillantásában, ami arra utalt, hogy fél. Elég volt csak végig mérnem őt és egy pillanatra újra a régi önmagamat láttam. Azt a személyt, aki sokszor nézett ki úgy, ahogyan ő. Rémült és elveszett voltam, de fogalmam nem volt arról, hogy ő miért lehetett. Én a szüleimnek köszönhetően voltam az, majd egy szép napom már Corvo-nak köszönhetően is elvesztem. Olyan volt, mintha szép lassan a gondosan és boldog életemet valaki egyszerűen csak eltüntette volna. 9 hónapon keresztül növekedett bennem a kislányom, de nem is láttam őt, vagyis nem úgy, ahogyan  egy anya tenné, hiszen Corvo testvérénél egy darabig láttam és vigyáztam rá, de nem engem szólított édesanyának. De tudtam jól, hogy számára ott jobb lesz és sokkal biztonságosabb neki az a hely. Ez az egy dolog volt, ami képes volt megnyugtatni abban az időben.
Végül lassan végig húztam az ujjamat a kezemben lévő könyvön és újra az ismeretlen lányra pillantottam, majd tettem felé egy barátságos mosoly keretében egy-két lépést.
Nem kell semmit se venned, ha nem szeretnél, de minden rendben van? Esetleg valaki bántott? Vagy valaki üldözött téged? - kérdezem tőle óvatosan, hiszen nem akarok tapintatlan se lenni. Egyszerűen csak aggódom értem, mert pontosan tudom, hogy néha egy-egy barátságos szó sokat jelenthet vagy csak az, ha egy bizonyos helyen menedékre lelhet az ember. Én egy személy mellet leltem meg a boldogságot és a menedéket is, de elveszítettem őt, így még inkább meg tudom becsülni az ilyen dolgokat. Egy pillanatra újra elkalandozom a gondolataimban, mert ha tényleg férfiak elől menekült, akkor talán jobban hasonlít rám, mint első pillanatra gondoltam. Sokszor léptem le én is férfiak elől különböző ürügyekkel, de valahogy soha nem gondoltam azt, hogy bárki is képes lenne betölteni a bennem lakozó űrt, így inkább nem is erőltettem.
Esetleg kérsz valamit? Teát vagy kávét? - teszek fel neki egy újabb kérdést, majd hirtelen megrázom a fejemet, hiszen mekkora ostoba vagyok, mert még be se mutatkoztam. - Angela vagyok. Te pedig? - nézek rá még mindig mosolyogva és érdeklődve, miközben végül az egyik polchoz sétálok és lerakom rá a könyveket, amik még a kezemben maradtak. Miközben várom a válaszát egy pillanatra még az is átfut az agyamon, hogy éppen úgy fest, mint egy riadt őzike. Bár csak tudnék neki segíteni..




Szavak száma || Gyenge || Valami by valaki || ©


it's where my demons hide

avatar
❖ elit ❖
dc universe
tartózkodási hely :
Central City
foglalkozás, hobbi :
Egyetemista
karakter arca :
Lucy Hale
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése


What will we do?

Igazán remek estének ígérkezett ez a mai, én tényleg nem gondoltam, hogy ez lesz a vége! Néhány új egyetemi haverommal kitaláltuk, hogy átruccanunk Starling city-be, mert nyílt ott egy új klub nemrégiben, aminek elég jó a híre és hát ha valahol jó buli van, nekünk mindenképp ott a helyünk! Nem is lett volna semmi különösebb gáz, az alapozásig minden jó volt, fogyott az alkohol is bőven, de azért nem voltam még mattrészeg. Elég jól bírom a piát, az egyetem évei alatt igencsak megedződtem e téren. Azonban épp kiszaladtam vécére, a haverjaim meg már alaposan felöntöttek a garatra és nélkülem indultak el a kocsmából, ahol iszogattunk. Ez mind rendben is lett volna, ha Central city-ben vagyunk és nem Starling city-ben. Mert így aztán fogalmam se volt, merre is kellene mennem ahhoz a klubhoz, révén nem vagyok idevalósi. Elindultam hát az utcán a buszmegálló felé, legalábbis amerre emlékeztem, hogy volt, miközben igyekeztem telefonon elérni a haverjaimat, de egyikük sem vette fel, alighanem már odaértek a klubba és nem hallottak semmit a zenétől. Na szuper. Elértem a buszmegállóba, ahol egy teremtett lélek sem volt rajtam kívül. Furcsa, pedig még nincs is annyira késő… Aztán egyszer csak egy alak termett mellettem a semmiből. Láttam, hogy méreget, de igyekeztem tudomást sem venni róla. Azonban odalépett hozzám és megszólított.
- Szia Cica! Nem magányos itt így egyedül? – lihegte egészen közel hajolva a fülembe a fura, kapucnis alak, akinek még az arca sem látszott rendesen.
- Nem, köszönöm, jó nekem így. Egyébként is, a pasimat várom, mindjárt itt lesz – válaszoltam elég barátságtalanul és arrébb léptem.
- De én igazán szívesen elszórakoztatlak, míg várakozol – válaszolta, majd a karomra tette a kezét és igyekezett közelebb dörgölőzni hozzám.
- Hagyjon békén, vagy sikítok – kiáltottam rá és elrántottam előle a karomat. Az alak ekkor egy hirtelen mozdulattal megragadott és a közeli ház falának lökött, testével elzárva a menekülés útját.
- Csak nyugodtan, úgysem hallja meg senki – szuszogta a fülembe. Én azonban nem arról vagyok híres, hogy teljesen leblokkolnék vészhelyzetben, kihasználva még azt a kis távolságot, ami köztünk volt, felemeltem a lábamat és amennyi erővel csak bírtam, az ágyékába rúgtam. A fickó káromkodva görnyedt össze, én pedig kihasználva a helyzetet, löktem rajta egyet, hogy ki tudjak szabadulni, majd találomra futni kezdtem az egyik irányba. Nem volt egyszerű manőver magas sarkúban, mit ne mondjak. Főleg, hogy a fickó elkiáltotta magát:
- Hé, fiúk! Ne hagyjátok meglógni a kis szukát! – Erre a környező mellékutcákból egyre másra hozzá hasonló kapucnis alakok ugráltak elő. Az egyik elől épp hogy csak el tudtam slisszolni, mikor elém állt. Találomra fordultam be utcákba, ahol szabad utat láttam. Már azt sem tudtam, hol vagyok, de hallottam, hogy még mindig követnek. Aztán egy helyen végre egy üzlet kirakatán keresztül kiszűrődő fényt pillantottam meg. Nem sokat teketóriáztam, feltéptem az ajtót, ami szerencsére nyitva volt és berohantam. Átkoztam az ajtócsengőt, ami olyan zajosan jelezte belépésemet. Remélem, kint az utcán nem hallatszik. Hátha az üldözőim nem vették észre, hogy idejöttem. Lihegve álltam meg két sor között, a pénztártól nem messze, ahol nem látszhattam, ha benéznek a kirakaton és kezemet az oldalamra szorítva, enyhén előredőlve kapkodtam levegő után. Ekkor egy hangot hallok a bolt belseje felől. Ahogy odanézek, egy barna hajú, kedves arcú nő néz rám a pult mögül, alighanem az eladó, aki afelől érdeklődik, hogy segíthet-e valamiben. Ahogy általában az eladók szokták. Láthatóan kissé furcsállóan méreget, amit meg is értek, ahogy ott állok a polcok között, levegőért kapkodva.
- Jó estét! Nos, én csak… szeretnék… itt maradni… egy kicsit… de ha kell… veszek is valamit… ezen nem múlik… - még mindig eléggé ziháló a lélegzetvételem a sok futástól, de remélem azért megérti, amit mondok, bármilyen zagyva is. Azt se tudom, milyen üzletbe vetett a sors, körülnézni se volt még időm, de nem is fontos. Csak nehogy ide is utánam jöjjenek azok az alakok!
tag: Angela ~ set: Something’s staring at you ~ notes: Bocsi a késésért! ❤
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains






to Hanna

Gyönyörű idő volt, de ennek ellenére újra az egész napot a könyvesboltban töltöttem. Azt hiszem el se tudnám már képzelni egyetlen egy napot se eme régi és új könyvek nélkül. A szüleim halála után egy-két hónapig a kórház ügyeit tettem rendbe, majd amikor tudtam, hogy biztoskezekben van az irányítás, akkor elkezdtem körül nézni a város különböző pontjain ingatlanok után. Akkor pillantottam meg ezt a helyet is és egyből beleszerettem. Sok munka volt, de minden egyes percet megért,hiszen legalább addig se gondoltam a veszteségekre, arra, hogy már szinte mindenkit elveszítettem.  Próbáltam a lányom nyomára is bukkanni, de egyszerűen nem ment. Túl régen láttam,de döntetem kellett, hogy ő vagy a szüleim és mivel tudtam, hogy ő biztos kezekben lesz, így természetesen a szüleim gondozása mellett döntöttem. Sokszor megbántam a dolgot, de valahogy teljesen még se, mert tudom, ha újra döntenem kellene, akkor is így döntenék.
Mosolyogva szolgálom ki az újabb vevőt, majd hamarosan eltűnök újra a polcok között és a nem régen megérkezett könyveket kezdem el kipakolni miközben halkan dudorászom, majd amikor meghallok egy ismerős dallamot, akkor egy pillanatra én magam is  elveszem a múltforgatagában. Sokszor hallottam régebben  ezt a számot és az egyetlen olyan férfia emlékeztet még ennyi év után is, akit egykoron mindennél jobban szerettem. És talán neki köszönhetően fordult fel fenekestől az életem. Sietve megrázom a fejemet, majd a polcra rakom a könyvet, amikor meghallom az ajtócsengőjét. Gyorsan visszasietek és megdöbbenve látom, hogy már kicsit  be is sötétedet. Mikor telt el ennyire az idő?!  Nem tudom, de egy kedves mosollyal pillantok az ifjú hölgyre, aki úgy néz ki, mintha nem olyan régen még futott volna, de biztosan tévedek, hiszen egyáltalán nem úgy van öltözve,meg ki elől menekülne egy ilyen bájos arc?  
Segíthetek valamiben? Esetleg keresel valamit? - kérdezem tőle barátságosan, de közben aggódó pillantásokkal mérem végig őt újra és újra.  



Szavak száma || Remélem kezdőnek jó lesz. (: || Valami by valaki || ©


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


****
Sponsored content
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Nappali & Előszoba (földszint)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Concord apróságok-
Ugrás: