villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs
üdv itt
kedves vándor lélek
Ebben a pillanatban egy olyan szerepjátékos felületre léptél, mely kimondottan a DC univerzummal és annak karaktereivel foglalkozik.  Az elmúlt évek folyamán nem csak, hogy a képregények szerelmeseivel ismertették és szerettették meg az újabbnál újabb szuperhősöket, avagy azok gonosztevőit, hanem egyenest elhozták mindannyiunkhoz az otthonunkba azzal, hogy a képernyőre vetítették az adaptációikat. oldalunk alapjául veszi a flash, arrow, supergirl és a legends of tomorrow sorozatokat, amelyek mondhatni egymásból virágoztak ki, hiszen a kezdetekkor még számunkra is csak az első kettő jelentette az alapforrást. emellett a filmes világot is igyekszünk a sorozattal összeolvasztani még akkor is, ha jelen álláspont szerint két különböző univerzumban helyezkednek el. akkor se félj, ha a képregény vonalát követnéd szívesebben, hiszen mindenre megadatik a lehetőség, ha egyszer csatlakozol a családias kis csapatunkhoz. multiuniverzumunk rengeteg dolog megvalósítására kínál számodra lehetőséget, akár más sorozatokból merített ötletmorzsa is megvalósítható ezáltal. ám, ha átlagos emberi életbe bújnál ki nagy rajongással és odaadással követi a városok szuperhőseit vagy akár gonoszait, akkor bizony itt a helyed! csatlakozz hozzánk egy képregénybeli szereplővel, valakinek a hőn áhítatot keresettjével, vagy esetleg egy teljesen saját karakterrel. egy biztos, mi várunk rád!
OLDAL ALAPÍTÁSA:
2015. MÁRCIUS 01.
jelentkezz be
a karatkered már hiányol
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
❖ Elfelejtettem a jelszavam!
üzenj bátran
ígérjük nem falunk fel
erre járunk
ki van itt?
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot

Caitlin Snow, Claire Adams, Lois Lane, Thea Queen

A legtöbb felhasználó (72 fő) Vas. Ápr. 30, 2017 9:05 pm-kor volt itt.
új üzenetek
irományaink gyűjteménye
avatar foglaló
Bruce Wayne
pötyögte
Today at 10:51 am
Munkaügyi Központ
Bruce Wayne
pötyögte
Today at 10:51 am
Elkészültem a karakterlapommal!
Bruce Wayne
pötyögte
Yesterday at 4:42 pm
Megfigyelõ
Felicity Smoak
pötyögte
Pént. Okt. 20, 2017 6:46 pm
Central City - Leonard Snart & Mick Rory
Mick Rory
pötyögte
Pént. Okt. 20, 2017 1:51 pm
Tetõ
Nayeli Marlowe
pötyögte
Csüt. Okt. 19, 2017 9:45 pm
Dommiel
Dommiel
pötyögte
Csüt. Okt. 19, 2017 8:19 pm
Starbucks
Phoebe Adams
pötyögte
Szer. Okt. 18, 2017 10:27 pm
az oscaraink
legjobbaklegjobbjai
• A nyár noi canon karaktere •
black siren
laurel lance

• A nyár férfi canon karaktere •
leonard snart
captain cold

• A nyár noi saját karakterei •
heily hellfire
little kryptonian

• A nyár férfi saját karaktere •
sean weston
the experimenter

• A nyár elotörténete •
claire adams
big sister

• A nyár keresett karaktere •
astrid faye rhodes
broken one

• A nyár párja •
sean weston
gwen summers

Share|
Szabályzat
eme téma címe
it's where my demons hide

avatar
Admin
dc universe
kereslek :
⊱ everybody
tartózkodási hely :
⊱ everywhere
foglalkozás, hobbi :
⊱ this page
karakter arca :
⊱ faceless
heroes vs villains
Felhasználó profiljának megtekintése



Szabályzat
the law is hard, but it is the law

▼ regisztráció ▼  


❖Attól, hogy nem olvasod el a szabályzatot még ugyanúgy vonatkozik rád is!
❖ Teljes névvel regisztrálj!
pl.: Oliver Allen ne pedig Metahuman2.1! Az ilyen regisztrációk 24 órát kapnak, hogy nevet változtassanak.
❖ A vezetőség mindent megtesz az oldal működésért, de sajnos mi se tudunk mindent teljes figyelemmel követni, így a vezetőség nem vállal felelősséget a feltöltött tartalmak miatt!

▼ karakteralkotás, foglalók ▼  

❖ Itt is van karakterlap, aminek a megírási határideje 1 hét! Ha valamilyen ok miatt nem tudod megírni azt jelezd a vezetőség valamelyik tagjának!
❖ Csak azután kezdhetsz játékba, miután az admin elfogadta a karakterlapodat!
Proxy szerverről elküldött előtörténeteket nem fogadunk el! (multik esetleges felhalmozása miatt)
❖ Az avatarodat csak azután foglalhatod le, hogy elfogadott előtörténettel rendelkezel!
❖ Ha egy keresett/canon karakterre két jelentkező van, akkor a karakterlap minősége dönt.
Keresett karakter esetén a hirdetőé a döntés, míg canon esetében a staff dönti el, kinek sikerült jobban megragadni a karaktert. FIGYELEM! Ha az egyik fél elkészül onnantól kezdve a másiknak három napja van, hogy befejezze a karakterlapját!
❖ Ha a karakterlapod valamilyen okok miatt elutasításra kerül egy hét áll rendelkezésedre, hogy kijavítsd a feltüntetett hibákat.
❖ A keresett karakterek arca is foglaltnak tekintendő!
Egy play by kiválasztásakor ajánlott megnézni a keresett karakterek listáját, ahol látható, hogy melyik arccal hirdettek már karaktert. Minden esetben fel kell keresni a hirdetőt és megbeszélni vele kulturált körülmények között, hogy az alany vihető-e, vagy esetlegesen közösen megtaláltok egy aranyközéputat, amivel mindketten jól jártok. Ez lényegében azért van, mert ha valaki a közös képek, vagy egy ötlet miatt szeretné a keresettjének azt az arcot szánni, akkor egyértelműen nem fosztjuk meg őt az elképzelésének beteljesülésétől. A komolyabb foglalások pedig már az avatar foglalóban is fellelhetőek külön színnel ellátva.
❖ Az avatar mérete szigorúan 200x320!
❖ A karakterlapod az első írásod, amit tőled olvashatunk ezért figyelj oda a helyesírásra és ne csapd össze! Nyugodtan használd ki a megadott két hetet.
❖ Minden képességet egyetlen egy karakter birtokolhat!
Különleges esetekben ez változtatható, hiszen ha a Flash sorozatot tekintjük rengeteg Speedster van a világunkban. De van, aki más bolygóról/univerzumból, vagy más idősíkből esetlegesen Alchemy-nek köszönheti a képességét. Azonban minden olyan esetben, ha valaki azt fontolgatja, hogy ilyen módon oldja meg az azonos képességet, akkor mindenképpen meg kell beszélnie azt a képesség birtoklójával. Ami még nagyon fontos foglalt képességgel nem hirdetünk!  

▼ Játéktér ▼  

❖ Más karakterét tilos irányítani. Például: "Felpofoztam Laurel-t, aki erre zokogásban tört ki." Nem tudhatod, hogy hogyan fog reagálni ezért jobb, ha az ilyesmit inkább mellőzöd.
❖ +18-as jelent megengedett, de mindenképpen tüntesd fel a hozzászólásod elején!
❖ Hozzászólás hossza nincsen megkötve. De ha lehetséges, ha a partnered 10-15 sort ír, akkor tiszteld őt annyira, hogy ne három sorral szúrd ki a szemét.
❖ Valamilyen módon próbáld meg kiemelni a párbeszéd részeket a hozzászólásodban. (Dőlt betűk, átszínezés.)
❖ Ha csatlakozni szeretnél egy pároshoz először vedd fel velük a kapcsolatot PM formájában! Ha ők beleegyeznek mehet is a játék.
❖ Ha valakinek a rokona/barátja vagy esetleg távolabbi hozzátartozója szeretnél lenni először keresd fel PM-ben és beszéld meg vele!
❖ Az obszcén szavakat, ha nem elhanyagoltak kéretik valamilyen szinten kicsillagozni őket.
Egy helyszínen csak egy páros játszhat!
A játék végén a megfelelő témakörben kell jelezni a játék végét, hogy felszabadíthassuk a helyszínt. Azért is hoztuk létre ezt a szabályt, mert néhány oldalon megszokottá vált a névvel/címmel nyitott témakörök nyitása. Mi szeretnénk megtartani a helyszíneinket, ahol különböző alkotók írásait gyűjthetjük össze egymás után, mintsem az archívumot tömjük tele a sok névre szóló témakörrel. Persze a több helyszínen játszódó játékok esetében lehetőség van erre a magánrészlegben. Ugyanilyen rendszert használunk az egész különlegességek fül alatt, mint például a határon túl, idősíkok forgataga avagy az alternatív világok és maga a magánrészleg.
❖ Nincs betiltva a homoszexualitás és egyéb nemi beállítottságok, hiszen ez is ugyanolyan természetes, mint minden más, de ha lehet csak az ízlésesség határain belül, bár ez minden beállítottságra érvényes.
❖  Mindenki annyi játékot vállal amennyit aktívan tud vinni! Nem szeretnénk megszabni senkinek sem, hogy mennyi játékot vállalhat, de ne vidd túlzásba!
❖ Az oldalon nem engedélyezett a reagkód használata!
A háttérszínnel/háttérképpel rendelkező reagkódok, amik a későbbi külső átváltozásokon elütéseket eredményezhetnek nem engedélyezettek az oldalunkon. Mindez azért van, hogy a későbbiekben túl világosnak, vagy túl sötétnek bizonyult reagkód ne zavarhassa meg a szemünket. Egyszerűbb kódok, amelyek használhatóak az oldalon, az alkotósarok részlegben fellelhetőek.
❖ Canon karakterek két hét után felszabadulnak, míg a saját karakterek foglalásai három hét után.  
Ez alól kivételt képez az, ha jelzed a hiányzásnaplóban a távolléted, avagy eljuttatod a vezetőséghez a távolléted okát. Ugyanakkor azt is figyelembe vesszük, hogyha esetlegesen te vagy az, aki egy vagy több játékban is válaszra vár és nem fordítva.
❖ Ha inaktív státuszba kerülés után szeretnél visszatérni, akkor a színedet csak megszabott reagszám után kapod meg, a foglalásod is ezután lesz érvényes.
Többszörös eltűnés esetében egyértelműen magasabb számról beszélünk, míg első kihagyásnál elegendő mindössze egyetlen reagot összehozni.
❖ Kérjük legyetek türelemmel a játékostársaitok felé, hiszen nem lehet mindig minden pillanatban az embernek ihlete és/vagy ideje.
❖ A vezetőség értetek van. Bármilyen problémával, ötlettel fordulhattok hozzánk, hiszen nyitottak vagyunk mindenre.

▼ Multik ▼  

❖ Multik megengedettek, de ügyelj az egyensúlyra. Ne az legyen, hogy folyamatosan új karaktereket alkotsz és közben a régieket elhanyagolod.
❖ A multi karakter alkotása a következők szerint történhet: Az első két multi karakteredet büntetlenül behozhatod.
❖ A harmadik multi karakteredet, azaz a negyedik karaktered, akkor hozhatod be, ha a meglévő karakterekkel megírtál 10-10-10 reagot.
❖ A negyedik multi karakteredet akkor fogadjuk el, ha a meglévő négy karaktereddel 15-15-15 reag született már.
❖ Az ötödik karaktert akkor hozható be, ha a meglévő öt karaktereddel fejenként 20 reag született már.
❖ A hatodik multi karaktert akkor hozható be, ha a meglévő hat karaktereiddel  fejenként 25 reagot megírtál.
❖ Ezen felül multi karakter akkor hozható, ha minden meglévő karaktereddel fejenként minimálisan 35 reagot megírtál.
❖ Ezen felül pedig minden multi karakter regisztrálásakor/készítésekor kell egy üzenetet küldeni az Admin-ra, hogy kihez is fog tartozni az adott multi karakter!

A változtatás jogát fenntartjuk!


1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Képzések szabályzata
» Katsumi Kawachi
» Kazamata Szabályok
» Fegyverek leírása // Ára és a Vásárláshoz tartozó szabályzatok
» Karakterkészítés szabályai

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: kezdetek :: információk-
Ugrás: