villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
Ebédlő
eme téma címe
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Daisy & Andrew

Mosolyogva pillantottam rá, s picit megráztam a fejemet is hozzá. – Talán, ha kicsit nyitottabban élnél és nem a munkád lenne a mindened, akkor rájönnél, hogy nem csak a szakértelmed miatt toppannak be az emberek, legalábbis én nem. – s közben őt figyeltem. Kevés olyan ember volt, akivel szívesen elütöttem az időt, de ő közéjük tartozott. Bár szerintem néha még őt is kikergettem a világból a stílusommal, vagy a hülyeségeimmel.
- Héé, csak poénnak szántam. Tudom, hogy mindig befogadsz, még akkor is, ha esetleg már az agyadra megyek… – pillantottam rá bocsánatkérően, majd újra meghúztam az üveget, hogy hátha akkor könnyebb lesz elviselni a fájdalmat és azt, ami rám vár.
- Ha elárulnám, akkor meg kellene ölnöm téged! – jegyzem meg bolondozva a dolgot, majd egy aprót sóhajtok. – Szeretem a veszélyt és újra a pennámat veszélyes talajok felé sodortam… - adok egy kurta választ, hiszen tudja jól, hogy én nem az aktuális sztárhírekről, vagy divatról írok, hanem annál sokkal komolyabb dolgokról. Még akkor is, ha ezt az emberek nem gondolnák rólam.
Az új becenév hallatán csak elnevetem magamat és mosolyogva fordulok utána, miközben az üveget még mindig szorongatom az ép kezemmel.
- Fogalmam nincs… - mutatok a pólómra, ami a fehér helyett inkább már pirosas színben pompázik, de azt már meg nem mondanám, hogy melyik az én vérem, s melyik nem, csak azt tudom, hogy fáj a hasam tájékán is a testem, de nem mertem megnézni.
- Én sose voltam ilyen illedelmes, szeretek váratlanul betoppanni másokhoz. Olyankor sokkal több dologra jöhetek én is rá. – újságíró vagyok, így elég jó a szemem hozzá, hogy észrevegyem a dolgokat, s ha bejelentkezem, akkor sok esetben nem marad más csak a hamisság a legtöbb embernél.
A kérdésére csak kicsit arrébb söpröm a hajamat és arcom egyik felére mutatok, majd megmutatom a másik karomat, majd a kezem a pólómra vándorol, de még mindig inkább nem húzom fel, mert mi van akkor, ha az én vérem színezte pirosra az anyagot? Mert az tuti, hogy a bordáimnál lesz még lilafolt, hiszen még a pultnak is neki estem, meg egy asztalnak is.
Szavaira csak bólintok, de nem faggatom tovább, hiszen ha szeretne mesélni róla, akkor tudja, hogy meghallgatom.
- Fogalmam sincs, de szerintem nem. Ugye, nem akarsz nekem beadni valami szúrit? – pillantok rá riadtam. Fura, hogy egy zsúritól jobban tartok, mint az alvilági személyektől…
- Hmm, nem hiszem. Legfeljebb egyesek holtan akarnak látni előbb vagy utóbb. – rántom meg a vállaimat, majd felé fordulok. – S esetleg azóta megtaláltad álmaid nőjét? – kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen akárhányszor jöttem mindig egyedül volt, pedig nem lehet oka panaszra. – Maradhatok estére? – utóbbit kisebb habozás közepette kérdeztem meg, mert nem akartam tolakodó se lenni, de mellette legalább biztonságban éreztem magamat, s itt talán kevésbé találnának rám a bárbéli alakok, mint otthon.




||  
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




Daisy &  Drew




Halvány mosollyal nézek rá a válaszára. Ha tudná, hogy hányan lepnek meg mostanában éjnek idején. Akár éjszakai bárt is nyithatnék. De ennek csak örülök. A telefonom névlistáján már több, mint öt név szerepel.
- Ezt nem is olyan rég, még kételkedve fogadtam volna. – mint ahogy most sem hiszem el. Ebből nehéz kinőnöm. Orvos vagyok, akkor jönnek hozzám, ha segítség kell, vagy ha valakinek gondja van. Ezt azonban kincsként tartom számon. Mert ez azt jelenti: bíznak tudásomban, ha bennem nem is.
- Miért, előtte tán nem fogadtalak be, ha rám zörgettél? – kételkedve fúrom a tekintetem a szemeibe.
- Ezúttal milyen új hóbortot találtál magadnak? Kések éjszakájára készülsz?
Kifelé menet a kezem felemelem, úgy intek felé.
- Szívesen, Szúrkapiszka kisasszony.
Megszokásból kezeltem azelőtt a megjegyzéseket, és bár mostanában nem ez van, mégis furcsán veszem észre, hogy az ilyenekhez nem kötődik számomra érzelem. Nem tud megbántani az ilyen.
- A kezed vágtad el, nem a törzsed. – megáll a kezem a táska felett, úgy nézek rá. – Máshol is megsérültél?
Aztán tovább dolgozom a teendők szerint.
- Mindenkinek más a meglepetés. Jelen esetben ez számomra a kellemetlen szúnyogcsípéssel ér fel. Szeretem meghagyni mindenkinek a magánéletét saját magának.
A válaszra, hogy egy bárban szerezte, csupán egy értő szemöldökfelvonást kap tőlem. Mindenki a balhés bárokat szereti az utóbbi időben, még James is kimaradt egy napot egy bunyó miatt.
- A lila foltok hol vannak? – egyenesedek fel, várva, hova mutat.
Csendben végzem egy rövid ideig a sebe ellátását, utána válaszolok.
- Elfoglalt voltam az utóbbi időben. – ami igaz, mivel a kóma és a rehab elég sok időbe tellett.
A puszit fogadom, viszonozni nem nagyon szoktam, Daisy viszont más.
- Hogyne segítenék. Ezért vagyok orvos, nemdebár. Tetanuszt kaptál egy éven belül? – még az is van nálam. Ha nem kapott, akkor bizony tőlem kap.
Végül elpakolok mindent és kézmosás után magamnak is töltök egy pohárral, aztán végül inkább körtelével teli pohárral ülök le a mellette lévő fotelbe.
- Esetleg valami nagyobb gond is van?
Nem minden tartozik rám, ha akarja, elmondja, ha nem akarja, nem teszi. Elég gyakorlott vagyok ebben.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Daisy & Andrew

Nem vagyok én profi betörő, így simán hibázhatok, de azért rám is ragadt valamennyi. Na, meg nem is én lettem volna, ha nem próbálok meg bejutni minden jelzés nélkül. Fogalmam nincs, hogy beindítottam-e valami riasztót vagy nem, kivéve akkor, ha hangja is van eme fajta berendezésnek, hiszen van a sunyi fajta is, ami csak az illetőnek vagy a rendőrségnek, vagy ki tudja kinek jelez, de a betörő nem is sejti, hogy hibázott. a hangra mosolyogva fordulok meg.
- Az túl egyszerű és hétköznapi lett volna, nem? Ismersz, hogy szeretek csak úgy váratlanul betoppanni és megörvendeztetni téged. – szólalok meg jó kedvűen és mosolyogva.  Hallom a másik személy hangját is, amikor kihangosítja a telefont, mire egy bocsánatkérő pillantást legalább kap mellé és igyekszek cuki fejet vágni.
Sietve érem utol őt, miközben a szavaira csak megforgatom a szemeimet.
- Talán azért, mert senki se tud élni nélküled és mindenki a te társaságodra vágyik?– mosolyodom el kedvesen, de nem is én lennék, ha nem csipkelődnék vele kicsit. Amikor az ajtó kinyílik, akkor sietve sétálok be. – Micsoda úriember vagy, hogy csak úgy befogadsz éjnek évadján. – nem lett volna kötelessége beengedni, de pont ezért sejtettem azt, hogy a lehető legjobb helyre jöttem, mert tudtam, hogy rá számíthatok.
- Legújabb hóbortomnak hódoltam és újra találkoztam egy késsel, vagyis azt hiszem egy kés volt. – adok könnyedén választ, s még picit megrántom a vállaimat is.
- Köszönöm és rendben Mr. Kötelességtudat. – szívom tovább a vérét, de ismer annyira, hogy tudja én így fejezem ki néha azt, hogy fontos számomra. Az üveget kicsit meghúzom, majd a figyelem a közeledő alakját a táskájával.
- A felső nem kerülhetne le, a sorozatokban sokszor ilyenkor úgy sétál be a szívdöglesztő doktor. – kuncogom el magamat, majd lerakom az üveget és kicsit feljebb tornázom magamat a széken, vagyis inkább úgy próbálok ülni, ahogyan egy normális ember tenné.
- Rendben, majd igyekszem észben tartani, hogy legközelebb használjam a csengőt és a telefont is, ha jövök, de akkor meg oda lesz a meglepetés- biggyesztem le az ajkaimat játékosan.
- Így is mondhatjuk. Egy cikken dolgoztam, s egy kicsit kevésbé bájos bárba tévedtem be. Elszabadult a pokol, s nekem is kijutott belőle. De élek még, így okom nem lehet a panaszra. – jegyzem meg könnyedén, majd felé fordulok. – Elsődlegesen a kezem fáj, meg szerintem egy-két lilafoltot is sikerült összeszednem. – teszem hozzá a helyzetjelentést, vagyis inkább a kérdésére válaszolok. – Veled minden rendben? Mostanában nem hallottam rólad. – pillantok rá kíváncsian, mert szerintem az elmúlt hetekben nem adott életjelet magáról, vagy csak én nem láttam volna. Végül egy apró puszit nyomok arcára. – Ez elmaradt a köszönéskor, vagyis a viszont látásörömében, meg azért, hogy segítesz ebben. – adok választ a tettem miértjére és kicsit megemelem a kezemet is. Nem szoktam túl sok mindenkit közel engedi magamhoz, de ő is pontosan olyan kivétel volt, mint a nővérem és még talán páran.





||  
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




Daisy &  Drew




A ház kertje elég nagy, hogy senki ne lássa az utcáról, ha a bejáratnál áll valaki, és a kerítés is takar.
Bosszúsan kapom fel a mobilt, ahogy jelez, valaki a kerítésnél babrál, a bejárati kapun. Ott még talán át lehet mászni a kerítésen, ám a házamba senki sem jut be. Még az ablakot sem lehet betörni, kívülről pedig lehetetlen bejutni. Olyan helyen dolgozom, ahol köz- és önveszélyes őrültek is megfordulnak. Alvilágiak is. Így aztán nem vagyok rest védeni a saját házam és ezért sem költöztem lakásba.
A kocsim megáll a kapunál, már nem voltam messze, meg is látom az alakot.
- Ha esetleg engem keresel, akkor elég lett volna előtte felhívnod. – a biztonságiak telefonja máris csörög, kihangosítom. Felismertem már a tartásáról, kihez van szerencsém.
- Nem történt gond, egy barátom próbált megtréfálni éjnek idején. Köszönöm az éberségüket, jó éjt! – kinyomom a mobilt és a közben kinyíló kapun begurulok kocsival, majd megvárom a bejáratnál Daisyt. Egy kis séta mindenkinek jót tesz.
- Miért gondolja mostanában mindenki, hogy lazán besétálhat hozzám? Mintha még nem jártatok volna nálam. – sóhajtok egyet, majd előre engedem. Már egy ajtó és egy kapu bánta volta minimum.
- Veled meg mi történt? – hogy én kiakadjak valakin, hogy sérült, nem igazán az én pályám.
- Szolgáld ki magad, ha már megtaláltad, de közben ellátom a sérüléseidet. Nem, köszönöm, még van egy kis dolgom. – a szobába megyek, kivenni az orvosi táskát.
- Most, hogy így mondod, - tartok egy kis szünetet. - Nem gond. Inkább az a gond, ahogy jöttél. Ide nem tudsz csak úgy bejönni és szívesen látlak, ha szólsz. – leteszem a táskát az asztalra, majd lemosom a kezem, és melléülök.
- Hol fáj a legjobban és mi történt? Már megint olyan helyen voltál, ahol nem kéne?
Ismerem, és sosem akadtam ki vészhelyzetben. Megoldom. Ez a feladatom. Ahol mondja, vagy mutatja, máris nekilátok, egy kesztyű felhúzása után.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Daisy & Andrew

Sose arról voltam híres, hogy túl tapintatos lennék, de ez egyáltalán nem érdekelt. A legtöbb újságíró amúgy se az és én se tartoztam a kivételek közé. Másrészt meg részben már találkoztam Andrew-el, így nem gondoltam, hogy akkora baj lenne az, hogy itt vagyok, vagyis remélem. Meg ő orvos, így biztos vagyok abban, hogy a kicsit mélyebb sérülésemet képes ellátni, amit megint sikerült összeszednem, hiszen vonzom a bajt és a régi ismerősöket, vagyis remélem, hogy tud varrni, mert ha nem akkor eléggé nagy szarban leszek, mert semmi kedvem kórházba menni és magyarázkodni, de lehet csak egy kis ragasztás is elegendő lesz, ki tudja. Majd ő megmondja.
A házban sötétség uralkodott és semmi neszt nem hallottam, csöngettem – hiszen azért ismerem az illemet is -, de senki nem nyitott ajtót. Lassan fújtam ki a levegőt, majd körbepillantottam. Megvártam míg a járókelők elmennek, majd pedig egyszerűen feltörtem a zárat. Beléptem a lakásba és mosolyogva vettem szemügyre, hiszen eléggé otthonosan nézett ki.
Lassan haladtam az ingatlanban, mert nem szerettem volna semmilyen riasztót se beindítani, ha esetleg volt az is, akkor bosszúságok és kicsit hosszabb idő alatt is hatástalanítottam. Túl sokat éltem bűnözök között, így egy-két dolog rám is ragadt az ő tetteikből. Végül pedig megtaláltam a konyhát is, elvettem egy konyharuhát, majd a kezemre csavartam, majd pedig jöhetett hűtő, majd ha esetleg valamerre találtam alkoholt, akkor az se maradhatott el, hiszen a legjobb fájdalomcsillapító. Ha pedig a hűtőben találtam valami ehetőt, akkor egészen otthonosan érezve magamat ette is, mert legalább 24, de az se kizárt, hogy 48 órája nem ettem semmit se. Másrészt meg az energia, mert semmi kedvem elájulni. Először egy pohár vizet fogyasztottam el, majd jöhetett az alkohol, míg végül kényelembe nem helyeztem magamat az étkezőbe. A lámpa éget, hiszen utálok sötétben lenni. Főleg egy ilyen kaland után. Ha pedig meghallottam, hogy megjött, akkor próbáltam valami tűrhető ábrázatot felölteni.
- Szia! – köszöntem neki, amint besétált az étkezőbe. – Kérsz? – nyújtottam felé az alkoholt, mintha olyan természetes lenne, hogy itt vagyok.
- Remélem nem gond, hogy csak úgy betoppantam. – de nem mozdultam az asztaltól, vagyis inkább a székről, csak figyeltem őt, majd egy borzalmas kifejezés közepette újra meghúztam az üveg tartalmát.




||  Remélem jó lesz
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Stevens ház-
Ugrás: