villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Megosztás
Nappali
eme téma címe
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Leon &  Drew






A fintorra elmosolyodom, legalább már kizökkent a komorságából, ez már mindenképpen haladás a megoldás felé.
A munkával kapcsolatban csupán rejtélyesen tekintek rá, kivételesen szó nélkül hagyom, hadd főjön a feje, mi is az igazság.
- Megdumálva, felvéstelek a kísérleti naplóba, mint alanyt. – most már teljes mosoly van az arcomon, és bár ugratásnak tűnik, valóban használjuk kísérletekre és megfigyelésekre a behozott drogot. Kezdem élvezni a beszélgetést, még ha tisztában is vagyok azzal, Leon éjnek évadján, pusztán ezért nem ugrana be hozzám.
Elhallgatva vakargatom az állcsúcsom, jó lenne tudni az okát, számomra továbbra is tele van kérdőjellel, Lenny miért is kereste fel Leont. Azt már nem mondom ki, hogy talán sokkal nagyobb a baj, mint ahogy elsőnek gondolnánk. Így is láttam rajta a döbbenetet pár szavam során, és éppen nem csak feltétlenül ezért jött hozzám.
- Rendben.
Sosem érdekelt az, mások miként látnak olyan embereket, akik fontosak a számomra. Én ismerem őket, úgy, ahogy én ismerem. És Leon köszönömje sokat ér, még akkor is, ha rá kellett jönnöm, mennyire is folyton csak másoknak segítek. Nem mindenki köszöni meg és nem mindegyikben van „köszönet”. Leonéban van köszönet, mert odafigyel a környezetére, a családjára.
Figyelem a viaskodását az ital hatásával és ha valaki tudja, miként is tud hatni, az éppen én volnék. Éppen ezért fűzöm tovább a szavakat, időt hagyva, hogy valóban kiüssék Leont. Lehet, hogy kegyetlennek hangzik, elvégre Lenny egyedül van a lakásban és isten tudja, mi történhet vele, egyet azonban megtanultam. Sosem akkor jön a baj, amikor számítunk rá.
- Eltaláltad. – nem csak lebeszélni akarom, hanem időt nyerni.
- Csakis a saját életedért lehetsz felelős. Mindenki más saját maga felel a sajátjáért. Ne vidd másokét is. – jegyzem meg csendesen. Ha Lenny baromságot csinált, ha más hozza helyre, attól még nem tanulta meg belőle a leckét. Kemény szavak, de igazak.
- Kutató vagyok. Az a dolgom, hogy járjon a szám és szavak jöjjenek elő belőle. A kulcs pedig slussz, hogy nincs nálam. – az ital előhozza a nem éppen híres angol humorom.
- Ebben az egyben most kételkednék. – jót vigyorgok a lyukra adott válaszára.
- Én is így gondoltam. – nem érek hozzá, de az ajtót becsukom, jelezve a szándékot, hogy irány befelé, vissza a házba.
Pirosért lehajolok, és felveszem, mert ha még el is esik Leon, semmit sem fogok tudni lemosni magamról, és a pia láthatóan már hatott rá annyira, hogy nem sokára teljesen kiüti. Csak akkor rakom le a szőrgombolyagot, amikor látom Leont eldőlni, már tudom, hogy nyert ügyem van.
- Szólok-szólok. – nyugtatom mély hangon, majd a dolgozószoba felé veszem az irányt. Nem hívok se taxit, se ismerőst, elvégre nem tudhatom, mi van jelenleg a háttérben, hogy elindítsam a gépezetet, helyette az ottani kanapéról elveszek egy takarót, és Leonra terítem, majd beriasztom a házat. Itt biztonságban lesz. A dolgozószobába megyek vissza és az ottani kanapét foglalom el, de az agyam jár még egy ideig, míg az alkohol el nem nyomja.


//eeez nagyon jó volt, köszönöm! *.* *.* //
Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Drew & Leonard
--- ---

B
leah... visszavonom. Nem tudnád megfizetni azt a látványt – vigyorodok el egy félig megjátszott fintor után. Azt hiszem, ez az a pont, ahonnan nem akarom tovább feszegetni a témát.
- Dolgozni vagy drogozni? – kacsintok rá cinkosan. Nem mindegy. Bár csak költői kérdésnek szánom, és talán némi ártatlan célzásnak is. – És nem csempésztél haza nekem egy kicsit? Igazán beszállnék egy-egy kísérletbe.
Az ilyesmi jól megy, a szövegelés, labdaadogatás és –csapogatás, ami viszont nem az erősségem, ami ezután következik: magamról beszélni. Méghozzá őszintén.
Megvisel a téma, pontosabban a probléma, a húgaimmal kapcsolatban nem szoktam félvállról venni a dolgokat. Az ő életük, az ő döntéseik, nagyon is felnőttek már, de bármennyire is nem szoktam erről beszélni, szeretem őket, és bármennyire leplezem, aggaszt, ha nem jó irányba látom haladni az életüket. Márpedig mostanában minden irányból csak a problémák jönnek. Mintha valaki elátkozta volna a Renier nevet.
Hálás vagyok Drew-nak, hogy meghallgat, másnak nem is tudom, kinek mondhatnám el, jobbára a kocsmapultnak, vagy egy kellemesen üres-kék tekintetű, doromboló szőkének. Ez a fajta gyógyír mindenre jó. Rövidtávon legalábbis.
Amin viszont meglepődök, hogy Drew nem csak meghallgatni óhajt, hanem segíteni is próbál. Fogalmam sincs, ennyi pia után hogyan tűnik fel, de úgy fogalmaz, hogy lépni fogunk. Kiveri a fülem a többes szám.
Lynette-re bólintok csupán, na igen, harcias a cicus, erről az oldaláról már Drew is ismerheti, de attól még nincs kisebb veszélyben, mint a többiek.
- Nem tudom a válaszokat – ingatom meg a fejem kissé tanácstalanul. – Talán nem tud máshová bújni – de csak tippelek, nem is gondolom át igazán, csak kimondom, ami először eszembe jut.
A segítség felajánlásra újabbat bólintok. – Kösz – mormolom el hozzá az italt szuggerálva és lötykölgetve, feltűnik, hogy annyira nem megy gördülékenyen a hálálkodás. – Majd meglátjuk, hogy alakul ez az egész.
Olyan ez, mint egyfajta végszó, nincs is kedvem tovább feszegetni ezt az ügyet, előrébb már nem fogunk jutni ma este, csak a találgatások röpködhetnek. Lenny nélkül vajmi keveset tudunk. Én pedig voltam olyan marha, hogy kikérdezés nélkül otthagytam. Hirtelen valahogy ez válik a leghangsúlyosabb mozzanattá.
Felugrok, hogy én most akkor haza. Bár a ház a maga részéről nem nagyon akar elengedni: velem együtt szolidárisan mozgásba lendülnek a falak, és akkor még nem számoltam Drew-val.
- Amen – hagyom rá a magyarázatot, miközben az orrnyergemet dörzsölgetem, de nem igazán akar javulni a helyzet. Fenemód megütött a pia, pedig annyira azért nem ittam sokat. Már ha azt nézzük, mennyi nálam a megszokott adag. Kezdek gyanakodni, hogy Drew keze van a dologban. Pláne, hogy az előbb közöltem menési szándékom, ő pedig javarészt meg sem mozdul.
Csak miután önerőből mégis a kijárat felé indulok.
- Te aztán nagyon le akarsz beszélni – nyilatkozom elismerően, ahogy felsorakoztatja érveit, olyasmiket is beemelve, amiket eddig valóban nem vettem számításba. – A válaszom: DE. Vállalom a kockázatot. Mindegyiket – pontosítok, mert rájövök, nem teljesen egyértelmű, hogy melyikre értettem.
Ő pedig hirtelen meglepő együttműködést tanúsít. Még az ajtót is kitárja előttem. Bevallom, azt hittem, nehezebb menet lesz. Ahogy a friss, hűvös levegő elér, mélyet szippantok, hátha segít elűzni másfél-látásomat, de ahogy Drew süketelését hallgatom, cseppet sem úgy érzem, hogy javulna a helyzet. Sőt.
- Ne dumálj már annyit – vakarom meg a homlokomat fáradtan. – Inkább add ide a slusszkulcsot – jut eszembe, hogy azt meg a nappali kisasztalán hagytam. Basszus. A következő mondatával viszont terel. A figyelmemet minden bizonnyal.
- Tán kételkedsz a képességeimben? Mindent eltalálok, ami lyukakkal kapcsolatos. - Elindulásom valódi esélyei azonban rohamosan csökkennek. Igaza van abban, hogy talán mégsem így kellene beállítanom Lennyhez. Főleg, ha már így is elb*sztam. És az ajánlat, hogy holnap eljön velem, sem hangzik annyira rosszul.
- Majd a kanapén megvárom azt a taxit – mormogom annak jeléül, hogy némileg újraterveztem a dolgot, és mégiscsak elindulok visszafelé. A világért sem mondanám ki, hogy igaza van.
Útközben nem sok hiányzik, hogy keresztül essek az időközben utánunk érkezett Piroson, de miután sikeresen eljutottam az említett fekhelyre, kapásból vízszintesbe kormányozom magam, és amint a fejem párnát ér, másodperceket sem adok a világnak. Tompán még érzékelem, mintha valami helyesbe beakadna a zoknim, de már nem jut el felém, hogy ennek mi is lehet az oka.
Majd reggel.
- Szólj, ha megérkezett.



//Nagyon köszönöm a játékot! Nappali 2114744435 Nappali 2114744435 Szuper volt! Cool Nappali 3451672024 //
Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Leon &  Drew






- Bogarat ültettél a fülembe, ha sok olyan van, mint Piros... csakis akkor lehetsz a menedzserem, ha szőrmegallért veszel fel. Ha már macskabundáról van szó – mosolygok továbbra is.
Nézem, ahogy kezd oldódni, és tudom, közeledik a megnyílás ideje is.
- Ühüm. Főleg, mivel dolgozni voltam ot. – félmosollyá szelídül a nevetés, és ott is marad egy ideig. - Kutattam. Drogok használatával kapcsolatban – azt nem teszem hozzá, hogy csokoládébarna szépségek ringó csípőjében gyönyörködtem, az nem én volnék.
- A jégkirályfi? Vagy a sármőr? – kacsintok felé. Voltak, akik azt gondolták, hogy megváltoztatnak, megtörik a jeget. És kétségem sincs a felől, hogy a hölgykoszorú jóval nagyobb része Leon körül lebzselne. Legyezgethetné az egom irigységét, teszi is, azt viszont elismerem, hogy Leon ezerszer jobban ért a női lélek ilyetén nyelvezetén, mint én valaha is fogok.
Hümmentve bólintok a válaszára, elfogadom, többféle szempontból. Hiszek neki és tudom, hogy azonnal lépett volna, ha valami gyanúsra akad.
- Igen. És ez ellen fogunk lépni.
Hogy miként, egyelőre fogalmam sincs. A mozaikdarabjaim az életemből még mindig hiányoznak és valahol úgy érzem, nem is akarom visszakapni őket, hiába az enyémek.
Az értetlen tekintetre észbe kapok.
- Úgy értve, Lynettet. És ezzel talán választ is adtam – ha az értetlenség továbbra is arcán ragad, nem feltétlenül az italnak tudom be. Aminek látom, kezd hatása lenni nála. És nálam is.
- Attól függetlenül még lehet marha – vágom rá a saját halál eljátszására. George halála megrázott és mi csupán csak barátok voltunk. Nincs testvérem, nem tudom, milyen elveszíteni egy testvért, de azt leolvashattam Lenny temetésén a testvérei arcáról.
- Akkor miért bukkant fel az életedben ismét, ha újra bújkálni akar? – hökkenek meg. Ez olyan irracionális lépés, főleg, ha valóban védelmi szándék volt a halál eljátszásában, és utána tovább bújkálni, valós veszélynek immár kitenni azt, akiért megtette az illető, hogy nem fér bele a fejembe. Más ok is lehet mögötte, amit még nem tudok, ezért sem ítélkezem és mondom ki ezeket a kérdéseket.
- Ezeken lehet, hogy tudok segíteni. Vannak kapcsolataim. Ha új személyazonosság kell.
Széttárom a kezem a folytatásra.
- Ebben ezt rád bízom, ehhez fogok igazodni – nem szokásom jártatni a számat, kiválóan megtanultam hallgatni.
Hirtelen áll fel, és mégsem túl egyértelműen. A pia hatása. Számító voltam és a lehető legütősebb töményet vettem elő. Én most és akkor sem akartam hazaengedni Leont. Sokféle okból.
- Persze, megértem. Köszönöm, hogy hozzám fordultál – még nem nyújtom felé a kezem. Tudom, hogy nagyon rövid időn belül ki fogja ütni az ital. Engem is, csak később. Direkt nem is ugrálok, mert azzal csak gyorsítom a távozását, inkább kérdésekkel tartom tovább itt.
- A kifakadásod jogos volt. Mint ahogy azt is, hogy ilyenkor utólag általában megbánjuk – ezért tanultam meg hallgatni. Amibe igazából beletörtem.
Elég muris hallgatni Leont így, és egyben megnyugszom, hogy innen tovább bizony nem megy. A kanapén elfér éjjel.
- Rendben. Meg fogod – teszem a poharam az asztalra. - Holnap reggel, miután felébredtél. Lenny biztonságban van otthon. Feltételezem, nem szeretnéd tetézni a hirtelenjében kimondott szavaidat nála. Márpedig akár el is riaszthatod, ha most így hazamész. Holnap elkísérlek és megvizsgálom Lennyt – már felállok és érzem, hogy velem sem teljesen kerek az Univerzum, a drogok és a pia gyakorlott élvezőjeként viszont még el tudok ezzel játszani jó ideig.
- A kanapé a megfelelő hely most a számodra, a kapun pedig amilyen nehézkes bejutni, annyira nehéz ki is – mellé lépek és kinyitom előtte az ajtót. A hajnali friss levegő tud az egyik legütősebb utóhatás lenni, ha valakit ki akarunk ütni piával. Megtámaszkodom az ajtófélfában.
- Valóban azt szeretnéd, hogy így lásson Lenny? Ha eltalálod a slusszkulccsal a lyukat, minden próba nélkül, és elindulsz borulás nélkül, akkor hívok taxit – húzom tovább az időt, várva a hatását az italnak és a friss levegőnek. Ami rám is hatással kezd lenni, érzem és tudom. Számomra is csökken a józansággal, ébren töltött percek száma.
Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Drew & Leonard
--- ---

H
a nincs, akkor nincs. Ki vagyok én, hogy vitába szálljak vele?
Érzékelem, hogy nem akar róla beszélni, és talán jobb is. A nevetésre én is elvigyorodom.
- Tehát nőt csempészel a lakásomra? Nem akarsz ezzel komolyabban foglalkozni? Meggazdagodnál belőle. Én leszek a menedzsered – dőlök hátra kényelmesen a kanapén.
- És kipihented magad? – Valahogy kétlem, hogy erre India a legalkalmasabb, de hát... kinek a pap, kinek a papné. – Mit csináltál te Indiában? – esküszöm erről nem is tudtam.
- A kettő nem feltétlenül zárja ki egymást – mosolygok féloldalasan. Már a sárm és a jégkirályfi. – Nem is hinnéd, hogy mennyi hölgynek épp ez a zsánere.
A versenyúszást elteszem talonba.
Ráhagyom a korrigálást, tudtam, hogy ugrani fog rá, mindig kényesen ügyel rá, hogy ő nem pszichológus. Ezért is jó piszkálni vele. És egyben jelzés is volt felőlem, hogy kezd úgy viselkedni. Hogy honnan tudom? Na igen, az a jó kérdés.
- Nem tudom. Nem. Nem igazán – gondolkodok el a kérdésén vállat vonva. Nem szoktam én ennyire magabiztos lenni. Jobb is, hogy csak Drew lát ilyennek. Próbálom erőltetni, ami nem megy, de jelenleg visszaemlékezni és ilyen célzottan és aprólékosan szétcincálni az utóbbi három-négy hónapot majdhogynem lehetetlen feladat számomra.
- Hát ezaz... – érzem, hogy lassan de biztosan kezd hatni az időközben elfogyasztott whiskymennyiség is. – Most újra lehet.
A megjegyzése után felnézek rá, kissé talán kiül az arcomra az értetlenség.
- Miért nem? – Lehet, már a pia beszél belőlem, de jelenleg nem áll össze, miért nem kéne féltenem Bellst. Az egy dolog, hogy izomagyú férje van, de ha azt nézzük, a pasas mennyit van mellette, akár én magam is versenghetnék a házastársi posztért.
- Nem tudom. Egyelőre azt kellene kideríteni, mennyi a valós veszély és mennyi a vaklárma. Bár ha valaki képes eljátszani a saját halálát... – csak sóhajtok a mondat végére. Az azért már ad egy komolysági fokmérőt a helyzetnek. Egyik részem most már bánja, hogy olyan hirtelen eljöttem, többet kell tudnom, hogy bármit is tenni tudjak, másrészről viszont tudom, hogy szükségem volt erre. Ha maradok, talán olyasmit mondok vagy teszek, amit később még jobban megbánok.
- Az is kérdés, hogy hogyan tovább. Továbbra is bujkálni akar, fogalmam sincs, hol volt, mit csinált eddig. Vagy az a cél, hogy új személyazonosságot szerezzen. Ez pedig megint rengeteg kérdést von maga után. – Még végiggondolni is nehéz.
- Talán az a legjobb, ha Lynn és Bells nem tud semmiről. – A biztonságuk szempontjából legalábbis. De az is lehet, hogy ezt reggel már máshogy gondolom.
Drew szavai azért nem esnek jól. Nem tőle, hanem úgy önmagában, a jelentésük, ez a fennálló lehetőség az, ami néhány pillanatra elborzaszt. Megszólal bennem valami, ami számon kéri, hogy miért nem figyeltem oda jobban a húgomra. Miért hagytam, hogy mindez megtörténjen vele. Én is hibás vagyok, elvégre a bátyja vagyok. Most pedig még egy lapáttal rátettem. Mi van, ha ezek után nem marad ott a lakásban? Mire hazaérek, újra eltűnik valahol az éjszakában... kötve hiszem, hogy megbocsátanám magamnak.
Ettől a gondolattól vezérelve pedig hirtelen felállok a kanapéról. Elég pia van már bennem, hogy komolyan gondoljam: akkor most én innen hazahúzom a csíkot.
- Hiba volt otthagynom egyedül. Kösz, hogy meghallgattál, de az lesz a legjobb, ha most visszamegyek, és... – Drew felé nyújtom a kezem, hogy elbúcsúzzak, de nem éri el a fogásom, valahol ekkor kell megtámaszkodnom a kanapé kartámlájában. Az elfogyasztott alkoholmennyiség most csap meg igazán, ahogy felálltam. Rendesen forog velem a horizont.
Néhány pillanatra megállok, várom, hogy szelídüljön a körhinta, és nagy erőkkel növesztem vissza az egyensúlyom, fókuszpontot keresek, amit próbálok Drewval azonosítani. Pláne hogy beszél. De nem ülök vissza.
- Megkérdeztem tőle, hogy tetszett-e a műsor, a gyászbeszédem... számon kértem az azonosításért, a felelőtlenségért, ezért az egész színjátékért... sok mindent a fejéhez vágtam, amit akkor nem kellett volna. – Hiába pislogok, és erőltetem az artikulált beszédet, nem nagyon akar tisztulni a kép, és az intonációmat is nehezebb irányítani. Nem tudom, miért ütött meg most ennyire az ital, ettől azért gyakorlottabb piás vagyok. Talán a feszültség miatt.
Drew kérdésére eszembe jut, hogy még csak azt sem tudom, hogyan jutott be. Erre eddig nem is gondoltam, de jelenleg összefolyna előttem a variációk. Egy dologra szűkül a koncentrációm, az pedig az, hogy haza kéne jutni. Mégpedig sürgősen.
- Majd megkérdezem – engedem el a kanapét, és megindulok a fal mentén az előszoba irányába. Ki akarok menni a levegőre, hátha az helyrepofoz egy kicsit, akkor már talán a motoromra is fel tudnék szállni. Nagyobb sebességben úgyis jobban megy az egyenes. Ráadásul alig egy húszperces útra lakom innen, az éjszakai antiforgalomban talán csak negyedóra, még annyi se.

Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Leon &  Drew






Felvonom a szemöldököm egy pillanatra, kérdés nem lappang a mozdulatban, a szavaim jelzik is.
- Igazad van. Nincs is lakásom. – nem is volt kapcsolatom, sosem, vártam valakire, aki sosem érkezett meg valójában hozzám. Azért örülök, hogy Leon nem feszegeti tovább a témát. Valójában nem is tudnék mit mondani. Saját hülyeségembe dőltem bele és majdnem ott hagytam a fogam is. Szintén hülyeség miatt. Azt azonban tudom, hogy egy szerelmem volt, több sose lesz. Azon a téren a jég gránittá keményedett. Csakis az egy igaz szerelemben hiszek és az már megvolt.
Pirosra félig elmosolyodom. Sosem vallaná be Leon, hogy odavan a dorombolós állatokért. Piros szóba se állna vele, ha nem így lenne, bizalmatlan az emberek iránt, meg is értem az ő múltjával.
A kondicionálás módjára hangosan felnevetek, még ha röviden is.
- Tévedsz. Pirost csenem be hozzád éjnek idején. – régen ugrattam már ilyen őszintén bárkit is. Hiányzott ez az oldalam és jó érezni, ahogy lassanként előbukkan. – Kapsz egy kis macskazenét.
Érdeklődéssel tekintek rá, majd a kezében lévő pohárra, az abban lévő folyadékra.
- Most jöttem nem is olyan régen haza Indiából. A hobbim? – elgondolkodva simítom meg az állam a hüvelykujjammal. – Egy kis versenyúszás? – kacsintok, rátekintve.
- A sármot rád bízom. Úgyis jégkirályfinak csúfoltak a kollegák. – emelem fel a poharam, koccintásra.
Megkeseredett voltam és nem akartam elveszni a semmiben. Nem tudtam feldolgozni, a baleset megtette. Leon pohara közben üres lett, töltök. Magamnak is. Már nem fenyeget az a veszély, hogy lecsúszok. Az ok megszűnt, vagy legalábbis úgy tűnik, hogy igen. Nekem most ennyi elég. Aztán majd megkeresem a mumust.
A válasz első felére meglepetten vonom fel az egyik szemöldököm, majd felé bökök.
- Na, így már jobban hangzik. Valami olyasmi.
Ha én kezeltem volna valakit úgy, az már rég alulról szagolná az ibolyát.
Hümmentve bólintok a válaszra, megforgatva a poharamban ismét magasabban keringő folyadékot. Komolyan nézek fel belőle, Leon arcára, majd a szemeibe.
- Ebben én sem kételkedem. – újfent megvakarom az állam, elgondolkodva. Egyelőre fogalmam sincs, kinek tudnék szólni, védelem, vagy nyomozás ügyben, idővel majd kiderül.
Kihallom a mormogását, ám arra nem reagálok.
A gondolataimat mondja ki szinte. Nagyot sóhajtok.
- Ez így van. – rákönyölök az államra, magam elé meredve.
- Emlékszel gyanús dolgokra? Ismeretlen arc, furcsa jelenet? Bár, ha eddig nem tettek semmit, azt gondolták, nincs vész. Így viszont most újra lehet.
A megoldásokon jár a fejem. Cikáznak, hol összeállnak, hol szétesnek. Az ital még nem hat, túlságosan is jó kondiban tartottam a májam és a drogok még inkább edzették a fejem is ebben.
Feltekintek rá, ahogy a testvérei nevét felsorolja. Őket helyezte mindig is maguk elé. Nagyon tudom becsülni érte. Nekem nincs testvérem és néha tudtam irigykedni azokra, akik között létezik ilyen kapcsolat.
- Az utóbbit nem félteném. – húzok fel egy kiadós kortyot a pohárból. – Mit tervezel, szólsz nekik? Ismertek valakit, akihez fordulhatnátok segítségért? – próbálom beszéddel és kérdésekkel oldani a feszültségét. De, mint ahogy mondtam, nem vagyok pszichológus, és a következőket is csupán azért mondom, mert barátként jött el hozzám. Orvosként ilyet ki nem mondanék a számon.
- Nem. Az is elképzelhető, hogy kapott szereket, amelyek téves képzethez vezetik. Ha látnám és megvizsgálhatnám, többet tudnék mondani ebben. Az ilyen esetekben ez gyakori. Ezzel próbálnak kontrollt nyerni felettük.
Látom rajta a megütközést. És akkor még el sem mondtam a teljes, lehetséges verziót. Rossz az, aki rosszra gondol, ám tapasztaltam pár dolgot a munkám során. Egyik sem rózsaszín habos álom.
- Én is kiakadnék, ha egy rokonom lépne a házamba, akit már eltemettem és meggyászoltam. Mit csináltál? – pedig de sokszor vártam, hogy George motorja feldübörögjön a kapu előtt és messziről halljam az annyira ismert, jó kedélyű nevetését. De biztos kiugrottam volna még a földszinti teraszról is, ijedtemben.
Kezeim szó nélkül fonódnak a csiszolt üvegre és töltök egy újabb adagot a számára a barnás löttyből. Magamnak is.
- Hogy jutott be hozzád Lenny?
A térdemre könyökölök és bár közel az asztal, alatta lötykölgetem az italt.
Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Drew & Leonard
--- ---

D
e bizony – jelenik meg egy féloldalas mosoly az arcomon. – Remek döntés. Nő miatt sose hagyd ott a lakásodat. Nálam is ez az aranyszabály – jegyzem meg csupán csevegő szándékkal. Csak ezután jut eszembe, hogy Drew direktben voltaképpen sosem beszélt nekem róla. Már a nőről, aki hogyismondjam... meglehetőst rossz hatással volt a mindenére. És akkor még nagyon eufemizálva fogalmaztam.
- A kis tigris. Kezdek is félni – keresem meg a tekintetemmel az állatot, majd szórakozottan besétálok a nappaliba. (Piros persze oson utánunk.)
Imádom amúgy, hogy mindig úgy válaszol, hogy közben egyáltalán nem kapsz választ a kérdésedre. Legalább teret ad a kreativitásomnak.
- Szóval éjjel beosonsz a lakásomba, ellopod az egyik használt zoknimat, fellógatod egy botra, és akkor adsz neki cukorkát, ha nem marcangolja szét? – huppanok le a kanapéra vigyorogva. Még hogy én gyerek. Kikérem magamnak.
A fenyítéses megszólalásával egyébként teljesen egyetértek. Volt egy banda az általánosban, akik rendszeresen állatokat kínoztak. Ők voltak a kemény, menő legények, részben ez alapozta meg a tekintélyüket. Ami engem illet, nem voltam én sem épp jó gyerek, sok hülyeséget csináltam, de az ilyesmi már akkor is taszított.
- Mozdulj ki. Keress hobbit. Hozzád passzoló embereket. Érezd jól magad – kezdem ecsetelni, mi lehet kellemesebb a munkába menekülésnél. – Vagy lógj velem. Elég jóképű vagy, hogy növeld a vonzerőnket, de a sármomnak úgy sincs vetélytársa. Mindenképp jól járok veled – mosolygok ismét szemtelenül, ahogy belekortyolok az italba.
- Mindig. Nekem meg ez a munkám. – Jó ötlet volt idejönni. Kedvelem Drewt. Még ilyenkor is képes mosolyt és már-már jókedvet kicsalni belőlem. Pedig igazából nem is ezért jöttem. Ahogy erre gondolok, viszont eszembe jut, hogy pontosan miért is. Mire leteszem az üres poharat, alakul is a hangulatom. A jókedv visszahúzódik, és átveszi a helyét a probléma súlya.
- Te vagy a pszichológus – vonok vállat. Nem akaródzik nyíltan ecsetelni, hogy is érzem magam. Úgyis tudom, hogy látja rajtam. – Vagy valami olyasmi.
Az újabb pohár whiskyt már sokkal szívesebben veszem magamhoz.
- Nem valószínű – nem beszéltünk át mindent, mert felhúztam magam, és elhúztam a csíkot, de nagyon nem úgy tűnt, mint aki járt volna orvosnál. Azok alapján, amit láttam, pedig nagyon is szüksége lenne rá. Felpillantok Drewra, mikor felajánlja, hogy megvizsgálja, szólni nem szólok, de hálásan bólintok felé.
- Rendőrségen pedig száz, hogy nem volt, éppenséggel nekem is megtiltotta, azt is, hogy bárkinek beszéljek erről a csinos történetről – és ha jobban belegondolok, megértem, hogy miért. – Fél. Bizalmatlan. Mostanra szép kis üldözési mániája lehet, a földszinti lakóban is támadót látott. De ettől nincs kizárva, hogy csakugyan üldözik is – gondolkodok hangosan Drew kérdésén. Majd egy kis szünet után hozzáteszem:
- Sosem hittem, hogy egyszer tényleg ekkora bajba sodorja magát – mormogom csak úgy az orrom alatt, nem is annyira Drewnak címezve, inkább magamnak. Észreveszem, hogy a szivar közben a végére ért, elnyomom a tartóban.
- Össze-vissza beszélt – próbálok visszaemlékezni, mi is maradt meg zaklatott monológjaiból. – De a lényeg ez volt. És ami engem a leginkább zavar, hogy ha igaz, amit mond, lényegében senki sincs biztonságban. Beleértve őt és a család többi tagját is. Ha én nagykutya lennék, és tudnám, hogy van valaki, aki olyat látott, ami lebuktathat, biztosra mennék – bólintok, amikor ő is erre utal. Azért is értjük meg egymást, mert hasonló rugóra jár az agyunk. Ez már a legelején jól látszott.
- Ha el is hitték, hogy véletlenül meghalt, az még nem egyenlő azzal, hogy a halála előtt senkinek sem öntötte ki a lelkét. És kinek beszél az ember lánya az őt ért traumáról? Kihez menekül, ha nem a hozzá legközelebb állókhoz? Valószínűleg a temetés után minket is megfigyeltek. És azt várták, hogy lépünk-e. Mert akkor tudunk valamit. Elég lett volna valami gyanús ügylet, csak annyi, hogy valamiért ügyvédhez kezdek járni. Lehet, engem is kiiktattak volna... – töprengek újfent hangosan. Bízom Drewban. És valakinek ki kell beszélni magamból. Ő olyan, akinek érdemes is, mindig is tiszteltem az eszét és az emberismeretét. Jelenleg ő a racionalitás, nem én. – De ami ennél is jobban aggaszt, hogy Lynn és Bells is veszélyben vannak – teszem hozzá csendesebben, az újból kiürült poharat méregetve, majd kényszeresen elmosolyodom és hangosan kifújom a levegőt. Nem jókedvemben. – Nem tudni semmit. Mindenhogy kibaszott zsákutca ez az egész – ejtem a karom ingerülten az ölembe, majd végigsimítok a homlokomon és hátrafésülöm a hajam.
Amit ezután mond, váratlanul ér, és még ennél is jobban letaglóz.
- Azt mondod, őrült a húgom? – kérdezek vissza a hallottakkal ismerkedve. Úgy érzem, kiakadni ma este jobban már nem tudok, a megütközéstől inkább inkább töprengő arcot vágok.
- Nem tudom – mondom ki őszintén. Ha említette, ha nem, képtelen vagyok visszaemlékezni rá. – De nagyon ijedt és zaklatott volt. Segítséget kérni jött hozzám. Én meg jól otthagytam. Miután oltári faszkalap voltam vele – ízlelgetem a nyelvemet gondosan kerülve Drew pillantását. Azért már érzem, hogy kezd hatni a whisky. A bűntudatom is ezért csordogál ennyire elő.
- Tölts még egyet – ujjbegyemmel Drew felé csúsztatom a poharam. Ha lúd, hát legyen kibaszottul kemény. Vagy, hogy a f*szban van ez.

Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Leon &  Drew






- Ezt most nem mondod. – még egy kis ugratás belefér, haladok.
- Eredetileg azt terveztem. – nagy levegőt veszek, mégsem engedem ki sóhajtásban. – Végül inkább a régi dolgok költöznek. – nincs szomorú mosoly, nincs merengés, pusztán a megoldás hangsúlya érződik a hangomban.
- Nem azt mondtam, hogy neked gyerek, hanem hogy te gyerek. – most már szélesedik a mosolyom. - Márpedig Piros kinézett magának.
Felvont szemöldökkel értetlenül nézek rá.
- Kondicionálni. Hogy ne rontson a zoknidnak, ha jössz. – feltételezem, fog még jönni hozzám, és ha zavarja, na és persze Piros sem ismer határokat a nagy játékban, akkor nevelni szükséges. – És nem takar semmi rosszat. A fájdalom és fenyítés az egyik legrosszabb eszköz ehhez.
Még várom, mennyi időre, esetleg mennyi italra van szüksége ahhoz, hogy ha már eljött, meg is oldódjon a nyelve. Vagy éppen csak akart valakinél lenni, hogy kiszakadjon és végig tudja magában gondolni, akármi is történt.
Nagyot szívok a rúdból, kieregetem a füstöt, mielőtt válaszolnék. Kellemes dolog. Mióta nincs részem benne? Vagyis pontosabban újra felfedezem, hogy vannak?  Mind a kettő jó kérdés.
- Mit értesz kellemesebb dolgok alatt? – pillantok rá érdeklődéssel. Hogy mennyire vagyok nyitott, azt még nem tudom. A túl hirtelen váltásokból is elegem van, mint ahogy a posvány létmódból. Egyik végletekből a másikba estem. Az élet kiegyenlített, most már a középút igazán jöhetne.
- Látom, figyelsz. – mosolygok végre a pohár mögött, észreveszem a csillanást. Talán ideje lenne lazulni. Valójában Leonnak szeretnék segíteni. Ha ez ezzel jár, megteszem.
Figyelem a reakcióját, ebben a gyanakvás helyett figyelmesség és ... törődés van, igen. Nem szokásom pedig, mindenkit hagyok a saját gondjában főni. Egyedül Mia és George voltak azok, akikkel törődtem. Mostanra már ez sem maradt. És jó érzés, hogy újra megtehetem és hogy képes is vagyok rá.
- És hogy kéne látnom? – nyúlok az üveg felé és töltök a poharába, némi jeget téve bele. Nem fogom helyette kimondani, mit érez, vagy gondol, ezt neki kell kimondania.
Csendben hallgatom a válaszát, a töprengését, és hagyom, hogy ő is csendben maradjon. Még nekem is fel kell dolgoznom, hogy hoz még hirtelen fordulatokat az élet. A szemdörzsölést a szemem sarkából látom, meghagyom neki az észre nem vételt.
- Tehát még nem látta orvos. És rendőrrel sem beszélt. Ne is keressen fel senkit.
Láttam cifrákat már a kutatások alatt. És talán akad, akiben meg is lehet bízni.
- Megnézem, hogyan van. – fizikailag nem lehet, ha Leon most idejött, de másban viszont lehet nagyon nagy baj. És van is, de korántsem az miatt, ami miatt Lenny eljátszotta a saját halálát.
- Vagy pedig csak annyira pánikol, hogy kényszerképzetei vannak. Mit gondoltál, hogy ezt elmondta neked? – érdeklődöm és én is a karfára támaszkodom a fotelemben.
- Mondott mást is? – hallgatok egy ideig.
- Ha valóban annyira nagy a baj, akkor már nem élne. Nem túl profik, ha még él, muszáj vagyok ezt kimondani. Mivel még nem láttam, ezért csak egy előfeltételezés, egy lehetséges kérdés is van. Elképzelhető, baj van a húgod elméjével. – tekintek rá. Sosem megnyugtatás a célom, hanem a tények feltárása, mert csak úgy lehet valamit meggyógyítani, kijavítani. Sokan ezért lélektelennek tartanak.– Miből gondolta, hogy üldözik? Még mindig?
A kényszerképzetek egyik vonása, hogy valósnak hisszük őket.
Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Drew & Leonard
--- ---

E
z igaz. Valóban nem tápláltam túlságosan nagy reményeket ahhoz, hogy felveszi. Ismerem milyen. Teljesen az ellentétem ebben, de annál őszintébb volt a mosolyom, amikor meghallottam a hangját. Ettől függetlenül teljesen biztos azért nem vagyok benne, hogy mikortól élek vissza a vendégszeretetével, ugyanakkor azt is gyanítom, hogy ezen csak eleinte fogok eltöprengeni.
- Bármilyen fura, tudom, mi az a doboz – és az arcomon mosoly jelenik meg, ahogy belépek, már látom is a felhalmozott kartonokat, jó sok van belőlük. – Talán költözöl?
- Isten ments! – tiltakozok nagy erőkkel a felkínált ajánlatokra – egyik vonzóbb, mint a másik –, és kis híján elnevetem magam. – Nem csupán macska-, de gyerekkompatibilis sem vagyok. És most nagyvonalúan elképzelem, hogy meglepődsz ezen. A zoknimat nem adom. – Ó, ha tudná, kitől kaptam... Mondjuk az sem ártana, ha én emlékeznék. Hogy nőtől van, az biztos.
- Kezelésbe? Öhm, ez meg mit takar? – morbidabbnál morbidabb gondolatok jutnak eszembe, úgy mint elkábítani, bezárni valahová, vagy éppen az ölembe paterolni, de én sem gondolom komolyan, hogy Drew fejében ilyen gondolatok járnának, szóval figyelek. Közben pedig már bent is ücsörgünk a nappaliban.
Elhiszem, hogy nagyon durva lehet, amin mostanában keresztülmegy. Hirtelen elveszíteni minden emléked, nem lehet egy kéjutazás, nem mondanám el neki, de eleinte szörnyű volt látni és érezni azt az ürességet, ami a szemeiből nézett vissza rám. Amikor nem ismert meg a kórházban. Súlyos és zsibbasztó volt a gondolat, hogy elvesztettem a barátomat, de még ettől is rosszabb volt látni őt ebben a kiszolgáltatott állapotban. Ő nem ilyen volt.
 De semmivel sem lehet könnyebb egyszerre mindent visszaszerezni, főleg azok után, amik a közelmúltban történtek vele. A temetés, és az a nő... jobb is, hogy végleg eltűnt Drew életéből, nem voltam vak, hogy ne lássam, miről volt itt szó. És a nyakamat rá, hogy a nő is tudta, viszont nem igazán érdekelte. Drew meg egyszerűen hülye volt, de tény, hogy ezen a nehezebb segíteni. Hamarabb fojtanám magam a folyóba, mint hogy egyszer beleszeressek valakibe. Semmi szükségem rá. És ha kegyesek hozzám az égiek, még sokáig élvezhetem a jelenlegi életvitelemet. Mondjuk, az örökké egészen szimpatikus lenne.
- Hát foglald le kellemesebb dolgokkal – nézek sokat sejtetően rá, ahogy kifújom a füstöt, éppenséggel lenne is pár ötletem, hogyan tudna kikapcsolódni. Ha akarna. A pillantásom várakozón kutatja, hogy érdekli-e a dolog. Vagy hallani sem akar róla, és inkább munkával veszi körbe magát.
- Jól hallottad – kortyolok újabbat a poharamból. – Soha jobb alkalom – és csak ezután tűnik fel, hogy mit is mondott. – Ácsi. Ezt nem fordítva szokták játszani? – pillantok fel rá sanda, de felcsillanó tekintettel. Imádok nyerni. Kevés olyan érzés van, ami ettől magasabbra képes repíteni.
Egész furcsán reagál a mondatomra. Már-már mintha zavarba jönne, érdeklődve figyelem, és próbálok rájönni, min akadhatott meg. Jól esik tudni. Na, igen. Nekem kevésbé, hogy az orvost akkor sem fogja félretenni. De túllendültem rajta. Amint szóba kerül ma esti látogatásom valódi indoka, magába szippant a téma.
A kivetített gondolataimból a kérdése mozdít ki. Halkan és röviden nevetek fel, ami néhány hümmöségből és fújtatásból áll, megingatom a fejem.
- Pont, ahogy látod – iszom ki a whisky maradékát, jöhet is a következő kör, ez még kevés, hogy hasson.
- Nincs túl jó állapotban – kezdem bizonytalanabbul, az ölembe ejtett kezemben kuksoló poharat vizsgálgatva. – Halvány fogalmam sincs, hogy mi történt vele. Hogy hol volt eddig. Mit csinált, kivel volt. Hogy megsérült-e. Vagy hogy tud-e még valaki arról, hogy életben van...
Hallgatok egy kicsit. Igazából most jövök rá, hogy ezt mind meg kellett volna kérdeztem tőle. Eljött hozzám, hogy segítséget kérjen, én meg jól bevágtam az ajtót és otthagytam. Egyedül. Rákönyökölök a kanapé támlájára és megdörzsölöm a szemeim.
- Azt mondta, látott valamit, amit... nos, mondjuk úgy, nem kellett volna. És az egyetlen megoldás az volt, hogy halottnak mímeli magát. Így megmenekül ő is, és a családját is békén hagyják. Csak ott van az óriási gebasz a képletben, hogy most is attól retteg, hogy megtalálják. A legapróbb jelre azonnal bepánikol.  Ez pedig azt jelenti, hogy keresik – nézek fel végül Drew szemeibe. – Egy hullát nem keres senki. Tudják, hogy éltben van.

so take a look into my eyes
Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Leon &  Drew






- Szabadulni? – nézek magam elé a telefonba. – Ha szabadulni akarnék, fel sem veszem a telefont. – felelem nemes egyszerűséggel. Eddig ezt tettem, úgy tartva, hogy ha megvan a privát terem, akkor azt teszek, amit kedvem van. Egyedül.
Halvány mosoly jelenik meg a válaszára.
- Dobozokban. – mutatok befelé magyarázás közben. – Mármint doboz, dobozokban. – vele együtt a múltamban, amit éppen lezárok. Örökre és véglegesen.
- Azt nem kétlem, hogy te is szőrös vagy. –  nézek fel rá, macskamentés közben. – De ha szeretnéd, hogy nyávogj, és hogy úgy beszéljek hozzád, mint egy kisgyerekhez, veled is megteszem, csak egy szavadba kerül. A zoknidat? –  még nem megy a nevetés, de egy önfeledtebb mosoly már elhagy. – Magadat hozd. Így is rajtad csüng, szó szerint, hát még azután. Legközelebb, ha jössz, - ezt is régen mondtam már ilyen természetesen. – kezelésbe vesszük a fiatalurat.
Nem értek az állatokhoz, a kondicionáláshoz viszont igen. Túlzottan is.
- Muszáj vagyok lefoglalni az agyam. Különben szétrobban. – le kellett kötni a gondolataimat, vagy éppen megtölteni, nem is tudom. A döbbenet, amiként megismertem magam, mint idegent, sokkoló volt. Az pedig az után is megmaradt, mint érzet, hogy visszajöttek az emlékeim.
- Igaz. – emelem fel a mutatóujjam felé, kezemben a konyharuhával, majd folytatom a törlést.
- Berúgni? – gondolkodom el. Már nem tartok attól, hogy visszaesek és örök házasságot kötök a whiskyvel és a töményekkel. És így kirúgni a hámból Leon ritkán szokott, ahogy emlékszem.
- Áll az alku. Aki előbb kidől, az nyert.
Nagyon furdalja az oldalamat, hogy mi történt vele, az életében, főleg, hogy nem az öröm veti szét. A figyelmem magamról folyamatosan felé terelődik, végül ott is marad. De már ez sem olyan, mint régebben volt. A tárgyilagos, távolságot tartó helyett érdeklődő és bevonódó lett. Érdekel, mi történt Leonnal.
És nyerek. Nem azért akartam, hogy legyőzzem. Hanem, hogy elindítsam a beszéd útján, hogy kimondja, amiért valójában jött. Nem azért, mert siettetném, elmondja, és már mehet is. Hanem, mert most van itt az ideje. Ha most nem piszkálom, akkor magában fogja tartani és nem fog kibukni belőle az egész. Piros megunta a hideg játékot és a plédet szétmarcangolva a karmaival, dorombolva altatja magát.
Már éppen mondanám, hogy nem rendőr vagyok, aki ezt mondja, amikor kimondja a mondatot. Megakadok, a poharamra függ a tekintetem és enyhe pír lep el, mosollyal együtt.
- Nagyon jó ezt tudni. –  vonom fel egyik szemöldököm zavart mosollyal és nem tudok ezen a vonalon tovább menni, túl nagy öröm és egyben hitetlenkedés. Barát.
Döbbenve meredek rá, hogy eltaláltam Lennyt. De hiszen azonosította! El tudom képzelni, mit érezhet, George megjelenne előttem, hogy vicc volt az egész és valójában él, az összes hitem ott törne össze. Bár így is összetört minden bizalmam, amit most kezdek a semmiből újra építeni. Már ha sikerül. Leon most ezen mehet keresztül. Még mielőtt megkérdezném Lenny felől, a kérdésem után felpillantok Leonra, kezemben dédelgetve a poharat, az ölemben tartva.
- És hogy érzed magad ezek után?
Csak a válasza után és hogy reagáltam rá, folytatom.
- Nem tudom, hogy van, de ha szeretnéd, megvizsgálhatom. –  bár nem tudom, hogy mi is történt.
Ott voltam a temetésen, láttam a családot, megtörve. Egy hasonló temetésen már álltam így, akkor én is nagyon megtörtem, fájt látnom azt, akit szeretek, holtan, s fájt látnom, hogy a másik akit szeretek a tömegből, nem szeret.
- De mitől akart óvni?
Töltök neki még egyet, újabb kockák koppannak az üvegben. Hátradőlök és úgy figyelem Leont.
Nem jelez az agyam, teljesen üres az a nap, még csak nem is karcolgatja a tarkóm tudattalan, hogy már Leon előtt találkoztam Lennyvel. A baleset előtt.
Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Drew & Leonard
--- ---

É
n hagynék a helyedben, annál hamarabb szabadulsz – a szokásos viccnek indul, a végére mégis a szokásostól eltérően árnyalatnyira elkomolyodik a hangom. Egy kis whisky sok mindenre gyógyír. Egy istenes berúgás még inkább. Most vajon elég lesz? Mi oszlatná el végre a rágcsáló feszültséget és a fejembe fészkelt zűrzavart, amitől képtelen vagyok józanul gondolkodni? Drew tudni fogja. Ha valaki, akkor ő igen.
Kedvelem, amikor a megjegyzéseim kiprovokálják belőle az álsértett pontosítást. – Én kérek elnézést – fogok kezet vele, és közben rávillantok egy sunyi mosolyt. – És miben kutatsz hajnali egykor? – firtatom, miközben befelé haladunk.
Gyanítom, italokért oson el, kettesben hagyva az üdvözlésemre sietett Pirossal. Nem is veszem tökéletesen simán az akadályokat. Meg kéne már barátkoznom ezekkel a szőrös bestiákkal... néha úgy érzem, az ellenállásom csak még jobban bevonzza őket. A leghalványabb fogalmam sincs például, Piros mit eszik rajtam, de hogy állandóan megkörnyékez, azt hiba lenne tagadni. A lerázással próbálkozni mindenesetre kár volt. Szó szerint.
- Néha nem tudom eldönteni, hogy hozzám beszélsz vagy a macskádhoz – jegyzem meg, és ezúttal én mímelem a sértettet, miközben szakértően macskátlanítja a lábam, Piros ragaszkodó körmei azért nehezen akadnak ki a szövetből. – Legközelebb hozok neki nasit. Mit eszik? Már a lábamon kívül. A kutyáknál bejön a kutyakeksz – taglalom nagyon igyekezve, hogy ne rosszindulatú megjegyzésként hangozzon. Többé-kevésbé sikerül is.
Csak mosolygok a kijelentésére, „bármikor szívesen látlak”. Ismerem, bár sosem ismerhetem igazán, viszont sejtem, hogy tőle ennek a mondatnak múltja van. Hátradőlök, belekortyolok az italba, és néhány hosszannyúló másodpercig vizsgálgatni kezdem, ahogy a kiömlött whiskyvel foglalatoskodik. A balesete előtt nem igazán hallottam tőle hasonlót. Vajon tényleg igaz, hogy megváltozott? Mégis miféle változások várhatók? Az orvos, akivel beszéltem párszor, aki betegeként kezelte, míg a kórházban volt, effélékről hablatyolt. Akkor csak legyintettem rá, de most...
- Máris? – Nekem kissé korainak tűnik, ám úgysem fogom tudni meggyőzni róla, így meg sem próbálom. Mégiscsak az ő szakterülete. Én is szeretem a munkám, de amíg nem voltam teljesen jól, a közelébe sem mentem. – Meg egy whiskys – teszem hozzá szórakozottan. – Ha már arra nem tudlak rávenni, hogy pihenj, legalább rúgj be velem ma este. Milyen alku? – biccentek felé a pohárral egy sanda mosoly kísértében, ahogy újra tölt magának. – Ha így folytatod, nehezen foglak utolérni.
- Este hét vagy hajnal egy óra... – sóhajtok rövidet, jelezve, hogy számomra oly’ mindegy, végül a tekintete fogja meg a csapongásomat. Farkasszemet nézek vele. Szokásom, és általában én nyerek, most azonban én nézek előbb félre, nem megy a koncentrálás, túl sok minden pörög a fejemben. És azt is sejtem, hogy már rég kiolvasta a pillantásomból, hogy mi a helyzet.
Viccből hoztam szóba a pszichiátriát, de a válasza néhány pillanatra megdöbbent. Nem mutatom, de kortyolok egyet, mielőtt megszólanék. Szóval szemrebbenés nélkül képes lenne gyogyóba küldeni, és én így legyek vele őszinte.
- És minden, amit mondok, felhasználható ellenem? – hajlítom ismét halvány mosollyal a humor felé a kérdést. – Nem orvoshoz jöttem, hanem egy baráthoz – tisztázom le azért, bár nem hinném, hogy ebben bármelyikünk is kételkedett.
Azután, amit közlök vele, viszont rajta a sor, hogy megdöbbenjen. A logikája pedig egyből Lennyhez vezet.
- Nem mondom – tartok egy kis szünetet, de azt roppant jelentőségteljesen teszem. Talán el se hinné. Talán én sem, másfél órával ezelőtt. – És nem is vicc. Megmutathatom. Jelenleg a lakásomon van – ajánlom fel a lehetőséget, ha élni kívánna vele. Más szóval letétbe helyezem a bizonyítékot, mielőtt még képzelgőnek titulálhatna, elvégre mégis csak egy kutatóval diskurálok, aki mellesleg nemrég helyezte kilátásba, hogy bármikor felnyomhat.
Bár ha Lenny jelenlegi idegállapotára gondolok, ahogy az ablakon keresztül látott alakra reagált, talán tényleg nem ártana neki, ha megnézné. Más orvost úgy sem hívhatnék hozzá. És most először, ahogy itt ücsörgök Drew kanapéján, a haragon és feldúltságon túl megérkezik belém az aggodalom első, pislákoló lángja: fogalmam sincs, miken mehetett keresztül mindeddig.
- Direkt csinálta. Hogy minket óvjon – kezdek bele, de alig haladok, máris megállok. A hangsúlyon érződik, hogy elég kritikusan állok ehhez az állásponthoz. – Színjáték volt az egész. A halál. A temetés. Az azonosítás... – miközben beszélek, a szemeim nem igazán fókuszálnak, mintha a gondolatok – az emlékek – megelevenednének előttem, és bábszínházat játszva betöltenék a szobát.

Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Leon &  Drew





- Kora éjszaka? – pillantok a faliórára önkéntelenül, majd elmosolyodom. Kinek milyen időszak, végül is.
- Már, ha hagyok neked akár egy kortyot is. – kihallom a mosolygását a vonalon keresztül is. Egészen jól veszem a hangokat, emberismerethez mindenképpen szükséges, sokfélével találkoztam már.
Hozzám ragaszkodik. Mély levegőt veszek erre. Sokáig azt hittem, senki sem ragaszkodik hozzám. De csak én zártam el minden lehetőséget. Új ez az érzés, vagyis ismerős, amelyet már régen éreztem.
- Kikérem magamnak, kutató vagyok, nem karosszék-tudós. – adom a sértettet. Holott a beszélgetéseinket mindig is élveztem. Kedvelem a makacsság logikáját, ahogy körbeépíti érvekkel, ugyanakkor nagyon is látom, mennyire nyitott szemmel jár a világban és az előnyére használja fel a lehetőségeket.
Először csak mosolygok a támadáson és az arra adott reakcióra, de a következő hangszín már másról árulkodik. A poharakat inkább leteszem a pultra és a macskához lépve, a nyakánál a megfelelő helyen megfogva, azonnal elengedi Leon lábát és mozdulatlan lesz.
- Most nem panaszkodhatsz, körberajongtak. - a plédjére teszem Pirost, a játékát is elé teszem, hogy lefoglalja magát.
- Bármikor szívesen látlak. – régebben nem feltétlenül mondtam volna ezt. Magamba gubóztam, megszabtam, hol és mikor zavarhatnak. Ez valahol jó, valahol nem.
Nem tudom restellni, hogy néha még nem megy a koordináció. Orvosi tényként kezelem, ami idővel el fog tűnni, ahogy a kommunikáció helyreáll az idegrendszerben. Azért megjegyzem, hogy Leon óvatosan arrébb teszi a lábát, ahogy Piros száguldással érkezik az egyik jégre és átbukfencezik rajta, majd megijed, hogy hideg, de elugrás után nem megy el, hanem tovább játszik vele.
- Hmmm... már igazából dolgozom, még ha nem is teljes munkaidőben. – hamar elfáradok és olyankor még a fejfájáson kívül rángani is kezdek, így inkább nem erőltetem. – Eddig csak egy kávés csésze bánja. – lötykölöm a nedűt a jég körül a pohárban, majd kortyolok egyet belőle.
Most egészen más érzés, mint régebben. Már nem kiált az üveg teljes kiivására a lelkem.
- Eeezt még úgy este hétkor elhiszem. – teszem vissza az ölembe a poharat és farkasszemezek vele. Általában nyerek.
Rákönyökölök a karfára.
- Tudod, hogy ezt nem ígérhetem meg. – az orvosi eskü. És mert a barátomnak tartom.
A kérdése felénél felnézek rá, majd a kezében tartott pohárra. Kattognak a gondolatok. George halott és .... a még le nem nyelt korty félremegy majdnem.
- Azt ne mondd, hogy Lenny. – nézek rá döbbenten. – Ez valami nagyon ... szemét vicc. – görényt akartam mondani, de inkább visszaszívtam. – De mi történt?
Az ölemben marad a pohár, már nem is foglalkoztat egyelőre.
Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Drew & Leonard
---  ---

N
e zavarj össze kora éjszaka! – vigyorodom el, ahogy követni próbálom, de nem hagyom, hogy bevigyen a labirintusba. Pszichológusok! Légy résen velük. Annak viszont örülök, hogy némi vidámságot hallok a hangjában. Ezek szerint tényleg nem morcos rám a késői hívás miatt.
- Ha beengedsz, seperc alatt teljesen üres lesz – mosolygok még mindig, át a feldúltságomon és át a tulajdonképpeni rossz kedvemen. Közben pedig kezd derengeni előttem a helyzet, ez az aranyifjú épp a macskájához beszél helyettem, hát szépen vagyunk.
- Addig nincs gond, amíg hozzád ragaszkodik – a hangom beszédes, de én magam nem mondok többet. Inkább ténylegesen befáradok, ahogy kinyitja előttem a kaput.
- Na, persze-persze; mindig emlékeztetnem kell magam: tudósokkal elvből nem vitatkozom – üdvözlöm lendületes kézfogással, és másik kezemmel röviden meglapogatom a vállát, hogy utána kövessem a ház irányába. Tudja, hogy tisztelem a munkáját, mi sem bizonyítja jobban, hogy dolgoztunk már együtt, nagyon is eredményesen, a tudása remekül kiegészítette az enyémet, de azt is, hogy sosem tudtam levetkőzni mélyen gyökerező szkeptikusságom a szakterülete iránt, ebből fakadóan a humorom gyakran érinti a témát. De sohasem ellene szól a viccelődésem.
Előremegy, az italok irányába, én pedig követném, ha nem gördülne elém egy vörös, éppenséggel – még – nem nyávogó, ám annál körmönfontabb praktikákkal rendelkező akadály. Megpróbálom megelőzni a bajt, és „kedvesen” arrébb terelgetni az útból, de törekvésemet kevés siker koronázza.
- Héjj! Az az én zoknim, keresd meg a sajátodat – lóbálom meg a lábam a levegőben bizonytalanul, a macskával, de az úgy kapaszkodik belém, mintha álmai lazacos Kitekatja lennék.
- Mélyen megtisztelve érzem magam – emelem meg a hangom, a látómezőmből kikerült Drewnak címezve, a bejárati ajtó és a nappali között egyensúlyozva, a bal lábamon himbálózó, azt elmélyülten harapdáló Pirost méregetve.
- Díjaznám, ha lemásznál rólam. Hm? – próbálok egyezkedni vele, majd még egyszer meglóbálom a levegőben, ezúttal kicsit nagyobb elánnal, ezzel csak azt érem el, hogy kapaszkodás gyanánt belém mélyessze a körmeit. – Basszus! – szisszenek fel, és most már kitör belőlem a tényleges szabaduló szándék. – Drew, ez megtámadott! Hol van az a pléd?
Sikeres bejutásomat megünnepelvén, hátradőlök a kanapén, elveszem a számomra kitöltött whiskyt, majd a koccintás után belekortyolok. Megszaglászom a tőle kapott cigarettát, csak ezután gyújtom meg.
- Nagyon elemedben vagy. Ha tudom, hogy éjjel ilyen spéci a kiszolgálás, mindig ilyenkor jövök – eresztem ki az első füstkarikát. És végszóra le is ejti a poharat. Automatikusan a földre nézek, gondosan arrébb helyezve a lábaimat, hogy az érkező Piros a whisky után nehogy újfent megkívánjon.
Drew nem mesél, de láthatóan nincs még rendben nála minden. Én pedig nem igazán tudom, mennyire merjem erőszakkal feszegetni a témát.
- Mikortól dolgozol újra? – próbálok ebből az irányból közelíteni, ahogy visszajön, és újra leül a fotelba. A kérdésére elmosolyodom.
- Hát nem elég ok, hogy látni akartalak? – iszom újabb kortyot a whiskyből, még mindig nem igazán tudom, hogyan kezdjek bele. A tekintetem találkozik az övével, és néhány hosszú másodpercig farkasszemet nézünk a pohár karimája fölött.
Végül megtöröm a kontaktust, elfordítom a fejem, és megnyalom az alsó ajkam.
- Ígérd meg, hogy nem utalsz be a pszichiátriára – sóhajtok egy mélyet, mielőtt visszafordulnék hozzá, és a kezdetet megtámogatom még egy öblös korttyal. Tömény ez a cucc, de kell is. Tiszta fejjel nem biztos, hogy képes lennék végigmondani.
- Mit tennél, ha valaki, akiről azt hiszed, hogy meghalt, egyszer csak besétálna a nappalidba, megkopogtatná a vállad, és azt állítaná, hogy az egész csak kitaláció volt? – közben figyelem az arcát, minden apró rezdülését kíváncsian nyomon követve.


Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Leon &  Drew





- Ha így kérdezed, akkor mindkettő esélyes. – halvány vidámság köszön a hangomban, ami még nekem is szokatlan. Szinte rettegek, hogy felébredek és újra a másik életemet élem.
Csakhogy Leon sem heccből szokott felhívni, így biztosan nem is álmodom.
- Félig tele, vagy félig üresen? – adom vissza a szemtelenkedést. – Jaj, persze, hogy bejössz.
Piros győztesen telepszik a takaróra, karmaival meg is lazítja, ahogy körbemászkál rajta, és dorombolva gömbölyödik bele. A nyávogós kis rózsaszín szőrmók már messze nem fér bele a tenyerembe.
- Igen. Ha bejössz, akkor meg végképp. – a humorom is megcsillant újra, amit vagy jó öt, vagyis inkább tíz éve vesztettem el valahol, egy bemutatkozásnál. Nálam régóta nincsenek. Voltaképpen sosem voltak. Egy valakit vártam, de az mindig másnál volt. És annak úgy kellett lennie. Az pedig már a múlt, amit elengedtem. Üres is lett hirtelen minden, ugyanakkor tele sok mindennel.
- Itt legfeljebb most a port tudod beszívni. Pirosra jött rá a ragaszkodhatnék. Karommal. – leesik, miért is mondta, hogy bejönne.
Ahogy sejtettem, valami van, méghozzá nagyon. És nehéz kimondania. Egy pillanatra megállok, mert ez a bizalom nagyon jó érzés. Leon tart valakinek, akinek elmondhatja, ami a lelkét nyomja. És nem azért, mert idegen vagyok.
- Gyere, gyere. Máris nyitom neked.
Arrébb állok a kapuban, majd a kérdésre felfelé mutatok.
- A szabadban egészen más a háttérzaj, mint zárt helyen. A saját kertem és utcám zaját csak felismerem. Nem mellesleg, valami olyasmit is hallottam, hogy odabent is jó lesz, és hogy az üvegemre is kíváncsi vagy, amit tőled kaptam. Az meg itthon van. – túrok bele a hajamba. Kihagyva a kedvesre a választ. Nem véletlenül.
Nem mondom, hogy nekem van fogalmam. A pár hónap kórházban töltött időnek és a balesetnek is nyoma maradt a testemen is. Éppen ezért örültem a látogatásainak, amikor már úgy voltam magamnál, hogy most emlékszem is rá. Most is örülnék, ha nem arról lenne szó, hogy gondja van.
- Észrevettem. Nem mindenkihez rohan ám oda. Főleg a, mint kiderült, kedvenc plédén horpasztás közben nem.
Piros játéknak veszi az arrébb tessékelést és visszafordulva rágömbölyödik Leon lábára és motorozva a hátsó lábaival, játékosan harapdálni kezdi a lábát, nem belemélyesztve a fogát-karmait.
A jeges vödörbe pakolok egy adaggal, majd onnan veszünk, úgy teszem az asztalra a kellékeket. Pár szem landol Leon poharába is, a nedű előtt.
- Nincs italmérési engedélyem, ha erre vagy kíváncsi. – a mindegyre pedig a kezem az ír whisky felé nyúl. Bitang tömény és bitang finom. Jobb a skótnál.
- Ne azt szívd. – állok fel és kotrok az egyik fiókban egy doboz után. Hiába míves fadoboz, ez most nem szivar. A lehető legdrágább cigaretta, még ajándékba kaptam az egyik pácienstől, figyelmesség gyanánt. Néha rágyújtok.
- Ezt szívd. – én is rágyújtok, majd töltök az italból és koccintás után, hátradőlve kortyolok egyet.
- Dehogy mesélek, eszemben sincs. – a pohár kiesik a kezemből, a padlóra esik. Ennyit a finommotoros kézmozgásról, ami nem igazán működik még rendesen. Nem is műthetek még egy ideig.
- Még jó, hogy készletben lehet kapni. – állok fel, és a pohárnak semmi baja, a jég gurult szét, amiket az ijedelem után Piros pofozgatni kezd. – Neked is jó napod lesz, hát, ha még meg is nyalod. – konyharuhát dobok a foltra, majd a komódra teszem. Fog még kiesni a pohár a kezemből. Újból töltök.
- Inkább te mesélj, mi az, amiért kockára fagytál a motoron?
A dobozok felé fordulok. Súlyos emlékek vannak benne, és rengeteg felesleges.
- Alaposan. – szívok egyet a cigiből. – De mondd már, mi történt?
Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Drew & Leonard

K
icsöng. Vagyis már fél siker. Gyerünk, Drew, vedd fel, szívok mérsékelten idegeset az időközben meggyújtott cigiből, nem szoktál te még ilyenkor aludni. Vagy igen? Hüvelykujjammal megvakarom a homlokomat. Be kell látnom, halvány fogalmam sincs. A beleszóló kiegyensúlyozott hangszín viszont arról árulkodik, hogy szerencsém van, pontosabban inkább neki.
Ugyanezt elmondhatja rólam is?
- Mit? Hogy felkeltettél, vagy hogy rémálmom volt? – firtatom enyhe homlokránccal, majd újat slukkolok, néhány röpke másodpercre komolyan elgondolkodva rajta, de a fejemben zsongó gondolatok, úgy tűnik, nem igazán fogadnak be külső behatolót. A rémálommal azért nem jár olyan messze. Az utóbbi egy óra akár ebben a kategóriában is indulhatna, komoly esélyekkel.
Ne rángassam ki?
- Nekem éppenséggel odabent is jó lesz. Már ha megvan még az az üveg, amit a múltkor kaptál – szemtelenkedem oda a végére, nem ragaszkodom én kocsmához, látogatásom oka amúgy sem tartozik további fülekre.
Leesni?  nézek körbe automatikusan, némileg hökkenten. Mégis honnan?
- Vannak nálad? – érdeklődök diszkréten, ahogy észbe kapok: talán nem hozzám beszél, épphogy az utolsó pillanatban lenyelve egy visszafogott „Drew, baszki! Beszívtál? Egy kukkot sem értek” vagy valami ehhez hasonló, aranyos türelem-bokrétát. Ez végül is azt is magyarázná, miért van még ébren, bár hogy ki lehet nála ilyenkor, arra nem sok ötletem van. Normál esetben nem okozna különösebb gondot a tippelgetés, de az utóbbi időszakát ismerve, sajnos, kétlem, hogy randi gyanús a dolog. Pedig igazán ráférne.
- Vagy csak beszívtál. Ez esetben én is kérek.
- Tudom, hogy virágnyelven beszélek, de a történet lényege, hogy inni akarok veled – és tudom, hogy tudja, nem csak ennyiért jöttem, de egyelőre mégis jobban esik így. Időnyerés. Még abban sem vagyok biztos, hogy jó ötlet bárkinek is beszélni róla. Lenny zaklatott beszámolójából nem igazán sikerült pontosan felmérni, mennyire is van vész. Belekeverni pedig végképp nem szeretném.
- Ez már majdnem úgy hangzik, mintha meglepődtél volna, pedig épp a kedvességemről vagyok híres. Nem gondolod? – mondom már közvetlenül neki, ahogy feltűnik a kapu túloldalán. – Honnan tudtad, hogy itt vagyok? Otthonról is hívhattalak volna.
A motort valóban betolom, ha már ilyen kedvesen invitál.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz – vágom rá megjátszott komolysággal, majd elmosolyodok, ahogy kezet fogok vele, és elindulunk a házhoz. Olyan természetesen kezeli a betoppanásomat, mintha bevett szokás lenne, hogy minden éjjel hajnali egykor motorostól beosonok a kertkapun, de hálás is vagyok, hogy nem csinál nagy ügyet belőle.
A macska. Hát persze. Alig lépek be, már nyomban ott settenkedik a lábaimnál. Miért feledkezem meg róla mindig...? Nem mondhatnám, hogy túlságosan jóban vagyunk, de szívatni nagyon is szeretjük egymást. Ez a mély kötődés egyik legőszintébb jele. Persze mindketten igyekszünk, hogy Drew ne nagyon szúrja ki a csatározást, ez a része nekem valamivel jobban szokott menni.
- Ugyan, tudod, hogy imádjuk egymást – majd miközben Drew hátat fordít, hogy az italok után nézzen, a cipőimtől megválva a jobb lábfejem a macska alá csúsztatom, hogy némiképp megemelve és félkörívben elmozdítva nemes egyszerűséggel arrébb navigáljam az útból.
- Hogyne – a jég az elengedhetetlen, nem számít, hogy jelenleg én magam is majdnem jégszoborrá fagytam, tekintve, hogy azért már november van, és az éjszaka közepén nem voltam épp élménymotorozáshoz öltözve. Levetem magam a kanapéra, de kell még egy kis idő mire kiolvadok.
- Látom, fel vagy szerelkezve. Praktizálsz is itthon? – viccelődök, ahogy végigmérem az italokat az ujjaimat dörzsölgetve. – Bármelyik jöhet, válasszon a házigazda. – Magyarán mindegy, hogy mit tölt, csak csússzon. Közben már kotrom is a cigimet.
- Szabad? – emlékeim szerint, mintha dohányozna idebent, de a balesete óta megtanultam már, hogy nem feltétlenül van minden ugyanúgy, mint azelőtt. Inkább rákérdezek, majd őt is megkínálom, ha igennel felel. Érezhetően húzom az időt, mielőtt belekezdenék, vagy csak nekem tűnik így, mert annyira nyomaszt, amit kerülgetek? De mégis hogy kezdjek bele? Hogy lehet ilyesmibe belekezdeni?
- Inkább te mesélj. Hogy vagy? Milyen újra itthon? – Voltam bent nála a kórházban, de mióta hazajött, még nem látogattam meg. Telefonon ugyan beszéltünk, és fel is ajánlottam a szolgálataimat, ha bármire szüksége lenne, de azt mondta, egyelőre van mit elrendeznie. Körülbelül egy hete térhetett haza.
- Látom, kitakarítottál – futtatom végig a tekintetem a megcsappant készletű kandallón és úgy a lakás egészén érezhető nem csak a lomtalanítás, de a hangulatváltozás is. Még nincs kész, de változásban van.
Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty



Leon &  Drew



Nincs kedvem hajlókázni, egymásra rakott doboz oszlop legfelső részébe pakolok. Piros ugrik fel a vállamra a kandalló párkányról és onnan les a dobozba. Szereti azt a takarót, amelyiket pakolom befelé, bele is ugrik a dobozba.
- Ne másszál bele, mert belecsomagollak. – kezem viszont már a telefon felé nyúl, ahogy meghallom a zizegését. Kevés telefonszám van nevesítve, azon kevés öt szám egyike, amelyik el van mentve a telefonszámom.
- Igen? – magántelefon, vagyis ha engem hívnak, nem fogom bemondani a nevem.
- Ugyanezt elmondhatnám rólad is. – Piros közben már a plédet rángatja kifelé a dobozból. – Ne rángasd ki, le fogsz esni. – kapom el a nyakánál fogva és kiemelem a dobozból, a vállamra pakolom, félig a plédet is, mert nem engedte el a karmai közül.
- Feltételezem szeretnéd elmondani, mi történt. – valahogy mostanában jobban megy az érzelmek kiolvasása, eddig sem volt túlzott bajom velük, de szégyenletesen letagadtam a reakciót rájuk, legfőképpen a szívből jövő együttérzést.
A pléd közben a földön köt ki, lerakom rá Pirost.
- A tömény az mindig jól jön. Ha már az élet is az. - indulok az ajtó felé.
Tartani attól, hogy visszaszokok az alkoholra, már nincs bennem. A füves cigit is egy hétig kerülgettem, aztán végül a kazánban végezte, feltehetően a környék egy ideig elég boldog volt a láthatatlan füsttől.
A csillagokra és az időre röviden felnevetek, azt már valamennyire kint is hallani, közben már tartok a kapu felé. Valamint hallani a nagykapu elektromos zaját, ahogy enged a ár és halkan kinyílik a kapu.
- Hajnali egy óra három perc. Kedves tőled, hogy rám gondoltál a csillagokról és a töményről. A kapun engedlek be, a kulcsot nem tudom hova pakoltam perpillanat.
Meglátva, hogy motorral van, félre is állok.
- Jobb, ha betolod. Vannak merész emberek, akik tesztelik a reflexeiket és koordinációs képességeiket illuminált állapotban.
Éreztem a feszültséget a hangjában, és nem is szokása csak úgy zargatni éjnek idején. Addig most már úgysem engedném el, amíg nem könnyít ezen a feszültségen.
A kezem nyújtom felé kézfogásra, nagyon ölelkezős típus nem vagyok.
- Gyere be, még nem aludtam.
A házban nincs egyenes folyosó, kisebb kanyargós összekötő folyosók vagy kisebb szobák vannak, ezzel még több fényt beengedve a házba és némileg otthonosabbá téve a házat. Ahogy becsukom mögöttünk az ajtót, Piros már szalad is és dorombolva tekergőzik Leon lábainál.
- Bocs, lehet, hogy ma még fel fogsz bukni benne párszor. Dobd le magad a nappaliba, mindjárt hozom az italokat. Jeget kérsz? – tartok a bárpult felé, ami a konyha és az étkező, nappali találkozásánál helyezkedik el.
- Mesélj, ne tartsd vissza magad. Scotch, ír whisky, brandy, konyak. És a poharak. – teszem az asztalra a dolgokat, majd ledobom magam mellé.
Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains

Nappali Empty

1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Similar topics
-
» Nappali
» Nappali
» Nappali
» nappali
» Nappali

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Stevens ház-
Ugrás: