villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
Tárgyaló rész
eme téma címe
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
it's where my demons hide

avatar
Admin
dc universe
kereslek :
⊱ everybody
tartózkodási hely :
⊱ everywhere
foglalkozás, hobbi :
⊱ this page
karakter arca :
⊱ faceless
heroes vs villains


Szabad játéktér!
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



To Oliver ©



- Hogyne! Kiállsz az elveid mellett. –  ez mindennél fontosabb. Kivéve persze, ha azok az elvek nem mások segítése.
- Most is létezik. – komolyodok el. – De ez nem jelenti azt, hogy élhető is.
Nem kaptam több információt, mint vártam, ám mégis több, mint a semmi. Megjegyzem a nevet.
Sokértelmű mosoly jelenik meg válaszul kapott íj és vesszőre. Mégis csak igazam van. Bár, ha belegondolok, azért a jobb horgomon van még mit fejleszteni.
Tehát igaz, hogy a hírek torzítanak. És a hiányzó részeket helyesen tettem össze. Ezért sem szaladtam egyből a kapitányhoz. Valami nem volt egészen kerek a sztoriban. Ettől függetlenül alaposan utána fogok járni mindennek.
- Ami azt illeti, van. –  a ruha jelenleg nem nagyon működő részéhez nyúlok. Sokkal inkább izgatottan, mint felsülten. A kihívások is éltetnek, van miért előre lépnem.
- Nem veszem magamra. – talán túl üzleti érdek vagy a feltaláló énem borzad fel kedélyileg a válaszon, nem tudom. De nem fogom erőltetni, hogy mondja el. Majd megtudom máshogy.
Egy ideig még nézek az ajtóra, ahol távozott Oliver és rakom össze dolgokat. Minek és kinek higgyek? A megérzéseim sosem csaltak.

//Élveztem!  Folytatásban reménykedve, köszönöm a játékot! Cool //

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Ray & Oliver

Számítana, hogy mit mondanék? Ray, számodra az vagyok, akinek látsz engem. – számít az, hogy kinek lát. Mondhatok magamról bármit, aligha hinné csak úgy el. Az pedig már csak hab a tortán, hogy nem szeretek magamról beszélni. Egy újabb olyan pont, amiben teljesen más vagyok, mint jó pár évvel ezelőtti önmagam.
Azt, hogy a város még létezzen. – eleinte nem. Eleinte csak egy listám volt, amiről neveket húzogattam ki. Csak később ébresztettek rá arra, hogy nem ez az, ami segít a városnak.
Az Árnyak Ligája székhelye. Egy hely, ahol… sok az olyan ember, akivel egyikünk sem akar találkozni. A vezetője szintúgy ilyen ember. – nem kedvelem Malcolm-ot. Nem bízok meg benne, de tudom, hogy Theáért hajlandó lenne bármit megtenni. Ebben bízok, nem pedig benne.
Többek között. De íj és nyílvessző nélkül is feltalálom magamat. – vontam meg a vállamat. Az évek alatt már megszámlálhatatlan tárgyat kellett úgy felhasználnom, mint fegyvert. Az embernek bíznia kell magában, és fegyverré válhat.
A kezdetek óta, igen. – bólintok kissé megkönnyebbültem. Örülök, hogy nem kell tovább magyarázkodnom. Kényelmetlenül érem magamat az ilyen helyzetekben, nem különösebben vagyok hozzászokva ahhoz, hogy magyarázkodnom kelljen.
Remélem nem lesz vele gond. – ő lehet, hogy nem úgy használja ezt a ruhát, mint egy fegyvert, de mások könnyedén használhatják a szerint.
Elismerően bólogatok az előadását látva. Az nem lepett meg, hogy nincs halálos fegyver rajta, az viszont meglepett volna, ha nincs valami hasonló, amivel ki lehetne ütni az ellenfeledet jó időre. Ez a célnak tökéletesen megfelel.
Ahogy minden mást is. Semmi sem tökéletes eleinte. –egyetlen tárgy, egyetlen ember sem. Az, aki tökéleteset akar alkotni, olyan fába vágja a fejszéjét, amit nagyon nehéz kivágni. Ugyanis a tökéletesség egy olyan állapot, amit csak kevesek tapasztalhatnak meg.
Ez nem személyes Ray. – ráztam meg a fejemet. – Csupán csak tapasztalat. – a Szigeten töltött idő belém nevelte ezt. Ok nélkül bízni valakiben majdnem egyenlő a szándékos öngyilkossággal. – Minden jót, Ray. – biccentek búcsúzóul, majd pár pillanat múlva elindulok kifelé az ajtón. Csak remélni tudom, hogy tudja mire vállalkozott.


//Köszönöm a játékot! Very Happy //
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



To Oliver ©

A megszokott arcomat vágom, amikor egyértelműen nem a kérdésemre kaptam a választ.
- Nem az a kérdés, hogy én minek gondollak, Oliver, hanem az, hogy ki is vagy valójában. – számomra most ez a fontosabb, ezért is hagyom, hogy választ adjon a kérdésemre.
- Működnek? Milyen módszereid? Mit akartál velük elérni?
Érdeklődéssel és egyben rosszallóan vonom össze a szemöldököm.
- Hinni? Feltaláló vagyok Oliver, nem pap. Elképzelhető. – a válaszom második rész a Nanda Parbatra utal. – Ha felfrissíted némi kiegészítéssel, hálás lennék érte. – ha lehet mondani, most értem oda, hogy végképp nem értem az egészet.
- Magamra hagyatkozom. Az eszem alkotta dolgokra. – felelem egyértelműen és büszkén. A találmányaim egyre tökéletesebbé válásával magam is egyre tökéletesebb leszek, erősebb, hogy felvehessem a harcot azzal, ami elvette tőlem Anna-t. – Ha úgy veszem, te is az íjadra hagyatkozol, meg a nyílvesszőidre.
Hosszasan hallgatok a válasza után, végiggondolom még egyszer, mi is történt, és hogy mi is történt akkor amikor Felicityt mentettük meg.
Összeáll a kép, az arcomról egy csapásra eltűnik a fölényeskedés és a csipkelődő gyanakvás.
- Ez azt jelenti, hogy te a városért vagy és nem a banditákkal? – megkönnyebbült és egyben örömteli mosoly terül el a képemen.
- Már nem. Mivel már megtettem. – büszkén nézek az öltözetre, szemem fénye. – Az nincs, viszont...! – lelkesedek tovább, az alkarvédő felé nyúl a kezem majd a megfelelő irányba állítom.
- Ez bizony elég hatásos tud lenni. – megnyomom a gombot, némi kisülés, aztán csend. – Upsz. Na igen, ez az, ami még mindig tökéletesítésre szorul. – mivel minden első bukott próba nem próba, ezért megnyomom még egyszer a gombot, aminek következtében a fal előtt lévő szekrény az elektromos töltetnek köszönhetően, kissé odakozmál.
- Elég magas töltetű. – gyerekesen és büszke arccal nézem az eredményt. Csak sikerült! – Ha úgy veszem ez egyike a halálosaknak, a magas feszültség miatt. – majd lelohad a mosoly az arcomról. – De persze, még kell tökéletesíteni.
A szavaira leengedem az alkarvédőt. Nem tetszik a válasza, viszont nincs szükségem a bizalmára ahhoz, hogy megtegyem a város érdekében, amit tenni akarok.
- Ha nem bízol meg bennem, ugyan minek mondanám el? – teszem a helyére az alkarvédőt. – Eddig is a városért dolgoztam. Viszlát, Oliver. – becsuktam a kártyáim, bizalom hiányában nem fog tőlem kapni információt. De már a rendőrséghez sem fordulok, a szavainak bizonyítékokat fogok keresni, addig békén hagyom.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Ray & Oliver

Biztos gyilkosnak gondolsz. Nem értesz egyet a módszereimmel. És megkérdőjelezed, hogy szükség van-e rám. – kérdőn pillantok rá, hátha van még valami, amit kihagytam. Biztosan van, bár nem várom el, hogy tovább sorolja. – Máshonnét jövünk, Ray. Egyetértek abban, hogy a módszereim durvák, de működnek. – és működni is fognak. A bűnözők nem értenek a kedves szavakból. Csakis a félelemből és az erőszakból.
Dolgok, amik ellent mondanak annak, amiben hiszel. Hallottál már Nanda Parbat-ról? – kevesen hallottak róla és még kevesebb ember tudja hol van. Én már sajnos sokkal jobban ismerem azt a helyet, mint valaha is akartam.
Ez a baj, Ray. A technika bármikor cserbenhagyhat téged. Magadra kell hagyatkoznod. Mikor kirepülsz, te irányítasz, nem a páncél téged. Te miattad működik és nem fordítva. Ne bízd rá vakon magadat! – én sem teszem. A fegyver nem az íj és a nyílvesszők, hanem én magam vagyok az. Ezt kell neki is megértenie. Hogy miatta működik ez, a technológia másodlagos.
Segítettem egy bajbajutottnak és megakadályoztam, hogy még több fegyver kerüljön az utcákra. Megakadályoztuk. –teszem még hozzá. Mindig megkapom azt, hogy nem vagyok igazán csapatjátékos. Igazuk van, a szigeten töltött öt év megtanított arra, hogy egyedül csak magamra számíthatok, így nálam a csapat olyan, mint egy… új, ismeretlen állatfaj. Mindig rá csodálkozom.
Remélem, hogy nem kívánod szabadalmaztatni. – nem kéne, az ilyen eszközök mások kezében könnyen olyan fegyverré válhatnak, amit… jobb inkább meg sem alkotni. Ez a baj mindig, ha az ember alkot, igaz? Hogy kitudja mikor fogják felhasználni majd más célokra azt, amit te a béke eszközének képzeltél el. – Igen, azt láttam, hogy nem fogtak rajta a golyók. Gondolom nincs halálos fegyverrel felszerelve. – valahogy nem illene hozzá, ha kiderülne, hogy gépfegyvereket megszégyenítő karabélyokkal látta volna el a páncélt. Ő sokkal humánosabb típusnak tűnik ennél. Ha már itt tartunk, nálam is. Én nem vonakodok valakibe nyilat ereszteni, ő nem hinném, hogy egyből meghúzná a ravaszt. Nem mintha ezzel baj lenne.
Most, hogy tudod ki vagyok… nos, gondolom megérted, hogy nem bízok meg benned csak úgy. – nem hinném, hogy ez olyan hatalmas meglepetés lenne. És szerintem ez kölcsönös is. Ezzel nincs baj, a bizalmat ki kell érdemelni, egyikünk sem tette ezt meg. – Mik a szándékaid? Azzal, amid van, és azzal, amit tudsz. – elsősorban, amit rólam tud. Fel kell készülnöm azzal, amivel szembenézek.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



To Oliver ©


Nem reagálja le, ez nem jelenti azt, hogy ne jutott volna el hozzá a mondanivalóm.
- Ha rosszul ítéllek meg, világosíts fel.  A raktárépület számos kérdőjelet vetett fel bennem a véleményt illetően. – én is szoktam álhíreket terjeszteni, vagy információkat feltartani, a nagyobb haszon reményében, vagy a versenytárs legyőzésében. Ez is éltet némileg, bár a találmányok jobban vonzanak. Még ha néha be is döglenek. Vagy időnként rendszeresen.
- Nem tudhatod, mit tudok, és kíváncsian várom, hogy elmondd, mi is van a háttérben. – gúny és élcelődés nélkül, komolyan válaszolok. Elvégre kutató lennék az üzletember mellett, és mindkét felemre érvényes az információéhség.
- A véleményed nem befolyásol azon, hogy mennyit fogok ismerni a városból. – ha így lenne, akkor nem tartanék ott a világban, ahol. – Az eszemmel harcolok és a találmányaimmal. – amikre büszke is vagyok, de éppen olyan újító szellemű, mint egy óvodás, aki a tökéletest is képes lecserélni másra, csak hogy kipróbálja. – Kedves, hogy így aggódsz értem.
Felvont szemöldökkel, érdeklődő tekintettel nézek rá egy ideig.
- Az, hogy én mit látok és te mit tettél valójában, az nem feltétlenül ugyanaz. Mint ahogy fentebb említetted.
Összevonom ugyan a szemöldököm Felicityvel kapcsolatban, mégsem reagálom le. Már csak azért sem, mert a rajongásom tárgyába kérdezett bele. Valószínűleg a vesztére, mert erről órákat tudok beszélni. Fel is csillan a szemem, még ha rossz emlék is tolul a szemem elé.
- Nagyjából egy éve tervezgetem a ruhát, a részeit évek óta, bár akkor még más célból tettem. – [/color]lelkesedésem beindul, nem fogok leállni egyhamar.
- Az A.T.O.M.-nak már a szövetanyaga is szupertechnológia, sok mindent kibír. A páncélt úgy terveztem, hogy a golyók, mindegyik, - teszem hozzá sokatmondóan. – lepattanjon. – aztán egy kis hezitáló képet vágok. – Na persze, egy aknavetővel szemben van még mit fejlesztenem. A fegyverarzenál is egyedi. Na és persze, vízálló. – szépen is néznék ki, ha esőben bedöglene mind. Mikre nem képes a haditechnológia. Ami persze, nagyrészt az én kezemben van. Ilyen téren legalábbis.
- Miért is jöttél mindezeket elmondani? – érdeklődöm, hirtelen témaváltással. Az is megesik velem.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Ray & Oliver

A szavaira nem reagálok. Nem vagyok tudós, nem értek hozzá, de azt meg tudom állapítani, hogy mikor keveri valaki magát úgy bajba, hogy még csak nem is tud róla. Ray pontosan ezt teszi. Nincsen harci tapasztalata, a páncéljában pedig nem elég bízni. Az ember maga a fegyver, a technika csak eszköz a kezében.
Nem volt nehéz kitalálni. – rántottam meg a vállamat zsebre dugott kézzel. – De rosszul ítélsz meg. – nem ismer engem, csak azt hiszi. Az pedig nem más, mint szóbeszéd és elferdített tények. Nem mintha én lennék itt a legtisztább lelkiismeretű ember, de soha nem volt szándékomban ártani a városnak, vagy annak lakóinak.
Én ebben a városban születtem és nőttem fel. Már jóval azelőtt romlott volt, hogy visszatértem. Te csak azt látod, ami lett vele. De nem ismered, nem tudod, hogy  mi van a háttérben. – Merlyn, Slade, Ra’s al Ghul.. egyre mennek, és ő egyiküket sem ismeri. Ha így lenne, akkor tudná, hogy nem én vagyok az, akitől ezt a várost meg kéne védenie.
Úgy ismerem ezt a várost, ahogyan te soha sem fogod. Ide kevés a páncélod. Nincsen harci tapasztalatod, Ray. Öngyilkosságot követsz el, ha vakon a technikára bízod magadat. – a személyes okokról persze nem szólok, nem rá tartozik. Megígértem apámnak, hogy helyrehozom a hibáit. Azt viszont nem tudom megtenni úgy, ha neveket húzok ki egy könyvből. Az embernek kell meghoznia a döntéseket. Néha muszáj rosszat tennünk, elkerülhetetlen, hogy egy élet elvételével megóvjunk több százat. Én már piszkítottam be a kezem és nem félek megtenni megint, ha szükséges. Ő készen áll arra, hogy elmenjen a végsőkig? – Láttad, hogy mit csináltam. –megakadályoztam, hogy az utca fegyverhez jusson és egy túsz élete is megmenekült. Többek között persze ez neki is köszönhető, bár el tudtam volna intézni egyedül is valahogy biztosan. Viszont úgy emberáldozatokkal járt volna a dolog, Tommy halála után pedig megfogadtam, hogy nem ölök, ha nem muszáj. – Felicity döntése, hogy megossza ezt veled, ha akarja, nem az enyém. –ráztam meg a fejemet. Nem fogok olyan dolgokról beszélni, amik Felicty-t is érintik ebben az egészben. Az ő döntése, hogy mit akar, vagy mit nem akar el mondani Ray-nek arról, hogy mit csinál éjszakánként. – Mióta építgeted a ruhát? – gondolom nem mostanában fogalmazódott meg a fejében a gondolat. Egy öngyilkos gondolat.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



To Oliver ©


A feltaláló kiszól belőlem, rajongó büszkeség ül ki az arcomra, mosollyal együtt.
- Ugye? Mindig van mit rajta fejleszteni. – hogy aztán elkomolyodjak, s pár másodperc múlva a mosoly is kihunyjon a szemeimből.
- Ááá, eddig úgy tudtam, hogy akkor tudjuk meg, ki hogyan vélekedik rólunk, ha elmondja. És őszintén. – cinizmust hallani a hangomban, ez azonban kicsit másabb, mint ahogy általában megszokott.
- Valóban? Azt látom, hogy mi az eredménye. Egy virágzó város romlásba zuhan, csak azért, mert egyesek játszótérnek képzelik. – éppen ezért jöttem ide. Mert látok lehetőséget a városban és mert így tudom visszafizetni mindazt a rosszat, amit nem csak velem, hanem a menyasszonyommal tettek.
- Ha valamit bizonygatni kell, az már régen rossz. – dőlök hátra a székemben. – Miért is lenne pont rád szükség? – emlékszem arra az éjszakára, amikor rájöttem, kivel is vagyok. – Megmondanád, mit kerestél és mit csináltál azon az éjszakán ott? És hogyan folyt ebbe bele Felicity? – kénytelen leszek kirúgni Felicityt, ha bebizonyosodik, hogy a másik oldallal paktált le.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Ray & Oliver

Nem számítok különösebben kellemes fogadtatásra, de ez nem meglepő. Tudtam már arról, hogy Ray miként vélekedik az Íjászról, akit immár össze is tud kötni velem. Eddig viszont nem ment a rendőrségre, hogy lebuktasson.  Nem tudom, hogy ez Felicity miatt van, vagy csak nincs megfelelő bizonyítéka, de biztosan nem amiatt történt, hogy meggondolta magát. Nem csalódok különösebben mikor fagyosan köszönt engem. Valami ilyesmire számítottam. Azonban nem tudom megállni,hogy viszonozzam ezt. – Szuper öltözék. – ennél jobbat nem tudok még arra, hogy mi is az a valami rajta. De azt tudom, hogy hiába a páncél, nem az teszi az embert, pont fordítva van ez.
Én ezt nem így látom. De tudom, hogyan vélekedsz rólam. – akárcsak sok mindenki más, gyilkosnak tart. Igazuk van, öltem már embert. Nem egyszer és nem is utoljára. Azonban megesküdtem, hogy nem fogom elvenni senkinek sem az életét, hacsak nem marad más választásom. Rákényszerültem már a múltban is arra, hogy meghozzak néhány igazán kemény döntést, ezekkel pedig együtt kell élnem. – Nem tudod, hogy mi történik a várossal. Nem ismered azt, akivel szemben áll. – nem tudja, hogy ki az a Ra’s al Ghul. Valamit talán talál róla, ha nagyon mélyre leás, de csakis akkor fogja megtudni, hogy mi ő, ha szemben áll majd vele. – Szüksége van a városnak az Íjászra. – én tudom,hogy mivel állunk szemben. Jártam Nanda Parbat-ban, harcoltam a Démonok fejével. Kis híján meg is haltam. Erősebb, mint képzeltem volna, Ray pedig erről mit sem tud. Lehet, hogy van egy páncélja, ami megvédi őt, ami erősebbé teszi, de nem a technikában kell bíznia, hanem saját magában. A páncél az ember miatt lesz hasznos, magában mit sem ér. Nem tudja, hogy mit vállal, ha újra és újra bekapcsolja majd a gépét. Én már csinálom ezt egy ideje, tudom, hogy mivel jár. Nem csak egyszerű ijesztgetésről van szó. Nem elég ráijeszteni azokra, akiktől védeni akarja a várost.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


To Oliver ©


A konzol halk pittyegése zökkent ki a keresésből, a gomb lenyomásával megtudom, ki is érkezett. Még szép, hogy be is engedem, a volt vezető felé ezt a jogot megadom, különben nem is jöhetne még egy lépést sem tovább az épületben. Azonban hamar visszamerülök a keresésbe, még ha motoszkál is a fejemben a kérdés: mennyire legyek egyenes vele és szegezzem neki a kérdést?
Ajtó van, üvegből, jelképesen választva el a tereket, szeretem átlátni a terepet, ezt a jó hagyományt meghagytam az épületben.
Az érkezőre feltekintek, viszonylag enyhe mosoly honol a képemen, a tudatosítás, és a tudás birtokában vagyok. És elég értelmes, hogy az eszemre hagyatkozzak az érzelmeim helyett.
- Arrow. – nem állok fel, de a tartásom és a jelzéseim is mutatják, hogy bejöhet.
- Szükséges. De melyik részére is legyek kíváncsi? Arra, hogy többek között miattad nem biztonságos a város többé? Vagy van valami más is?
A gépet lekapcsolom, láthatóság szintjén pedig mindenképpen. Nem akarom, hogy lássa, mit keresek éppen. Továbbra sem mozdulok, hagyom, hogy az asztal és a monitor kettőnk között legyen. Jelképes utalás arra, hogy mit is gondolok most. A hangom sem szarkasztikus vagy vádoló, a jelenlegi álláspontomat tükrözi, ugyanakkor, amíg biztos nem vagyok a véleményemben, kérdezek, semmint megállapítok.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Ray & Oliver

Eljött az idő, hogy felkeresem Ray-t. Fura ide visszatérni, hisz nem is olyan régen még én dolgoztam itt. ”Dolgoztam”. Igazából csak az arca voltam a cégnek, az egyetem alatt nem a tanulással voltam elfoglalva, akár meg is vehettem volna magamnak a diplomát, a szigeten pedig nem tanultam meg azt, hogy miként irányítsak egy vállalatot. Viszont nem volt vele sokáig baj, akik értettek hozzá, azok remekül irányították. Egészen mostanáig. Elvesztettem a családi vagyont, a vállalatot, nem sok maradt abból, amit a családunk egész idáig összehozott. Talán törvényszerű volt, hogy pont az én kezem alatt kell ennek az egésznek összeomlania.
Nem nehéz bejutni, nincs már itt ilyenkor senki, a biztonságiak pedig át engednek miután ellenőriztek. Azt nem tudom, hogy felszóltak-e Ray-nek vagy sem, hogy jövök, felteszem igen, bár… kitudja, talán itt sincs, ezt nem mondták,  nem tarthatnak mindenkit szemmel. Az utat nem kell mutatni, tudom, hogy hol van az igazgató irodája, úgyhogy könnyen odatalálok. – Remélem, hogy nem zavartalak meg semmiben sem. – ajtó híján nehéz lenne kopogni, úgyhogy csak megállok és akkor lépek be, ha azt engedi. Elvégre ez most az ő cége, nyilván oka van annak, hogy még itt van. Nehezemre esne elhinni, hogy nem telik neki lakásra. Ahhoz túlságosan is gazdag.
Úgy gondoltam jobb, ha beszélünk a … történtek után. ¬ elvégre most már nem titok előtte az, hogy ki vagyok, ha éppen nem Oliver Queen arcát mutatom. Én pedig tudom, hogy min dolgozott oly nagyon. El kell ismerni, hogy igazán szemrevaló az a páncél, de… az csak páncél. Nem az számít, hanem az ember, aki irányítja.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


To Oliver ©


Nem mondom, mivel töltöttem a visszatértemkor az időmet. Hát persze, hogy a sisakommal és az alkarvédőmmel! Az utóbbi rendszeresen bekrepál, mintha direkt szivatna azzal, hogy nem akar tökéletes lenni. Úgy, ahogy én akarom.
Egészen addig nem is foglalkoztam azzal, hogy ki kicsoda, míg fáradt aggyal végre nem úgy mozdult, többszöri tesztelés után, az alkarvédő tartozéka, ahogy én akartam.
Csak amikor úgy ültem le, elégedetten az elért eredménnyel, hogy mással is kell foglalkoznom, komorodtam el.
Az archívumokhoz nyúltam, amiken kerestem a felvételeken a bizonyítékokat. Ahogy haladtam előre a dolgok keresésében, annál inkább nem értettem az egészet.
Ezzel mehetek a sóhivatalba, csak a kapitányhoz nem. Nagyot sóhajtva lököm el magam az asztaltól, kell kávé, van még mit átnéznem és közben az elém rakott papírhalmot is fogyasztanom kéne, azon kívül, hogy egy-egy ötletet, ami beugrik, azonnal e-postitre dobom, hogy tudjak bármikor hozzányúlni.
Kávé? Az nincs lefőzve. Megforgatom a kávé kiöntőt, aztán körbenézek. Hát persze, éjjel van már, mindenki ... nem itt van. Vágok egy beletörődő képet és a másik kávégéphez lépek. A kapszulásat nem lehet elrontani. Kiveszek egyet, hosszas válogatás után, majd kikutatva, mit hogy tudok belerakni, mert az ilyen apró-cseprő dolgokra sosem figyelek, a pultnak támaszkodva várom, hogy kész legyen. Nem sokkal később már ismét az asztalomnál vagyok, most meg várhatom, hogy hűljön a kávé. Addig keresek tovább.

Elowen Joy Avery
it's where my demons hide

avatar
❖ hospitality ❖
dc universe
tartózkodási hely :
⊂ star city ⊃
foglalkozás, hobbi :
⊂ confectioner ⊃
karakter arca :
⊂ madelaine petsch ⊃
heroes vs villains


Szabad játéktér!
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




Felicity & Ray





Nagy rajongásomban a téma iránt, a lehetőség iránt, hogy nagyszerű dolog mindez és megtehetem, nem hallom meg az orra alatt kiadott motyogást.
A kapott válaszra a mosoly és a lelkendezés az arcomra fagy, hogy aztán lelohadjon és némán hagyom, hogy a kezembe nyomja a chipet.
Bocsánatkérő képet vágok, megfogom két kezembe a chipet. Mire feltekintek, már az irodában sincs. Forgatom a kezeimben a chipet. Nem tudom, mivel bánthattam meg, s hogy ezt a nagyszerű dolgot bajnak fogja fel. Az asztlra teszem a chipet, majd a monitor elé helyezkedem és beírok egy jelszót. Top Secret felirat alatt tervrajzok kezdenek felbukkanni. Belemerülök.

//Köszönöm a játékot! ^^//



Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Ray & Felicity


Néha úgy gondolom, hogy a világ, amiben Ray rezeg, tökéletesen más, mint amiben a legtöbben. Néha képes vagyok ráhangolódni, olykor viszont még én sem igazán értem, pedig magam is elég elvarázsolt nőszemély vagyok. Most sem mondok inkább semmit, mert nem igazán értem, hogy most akkor ki is talált ki és mit, szóval inkább hagyom is ennyiben a dolgot, de annak örülök, hogy beindultak a fogaskerekei.
Meglep, hogy hajlandó elárulni, miről van szó, komolyan üdítő hatással van rám a dolog, és őszintén szólva örülök neki, legalábbis egészen addig a pillanatig így vagyok a dologgal, amíg meg nem tudom, hogy miről is van szó konkrétan. Kedvem támadna jelen pillanatban inkább elpárologni, vagy mondjuk felcsatlakozni a wifi hálózatra, és hipp-hopp mondjuk Ausztrália egyik eldugott szigetén teremni, ahol senki sem akar hősködni, és minden áldott nap kockára tenni az életét.
- Miért történik ez mindig velem?
Motyogom nagyon halkan, s mivel ő közben folyamatosan beszél, szerintem el sem jut a tudatáig, ám ez jelenleg szerintem nem is baj, mert egyszerűen most… gondolkodnom kell. Sokat. Vagy nem is tudom. Szívem szerint lebeszélném erről az egészről, hiszen teljesen őrült az egész ötlet. Megmenteni a várost. Úgy érzem, az egy négyzetméterre jutó hősök száma lassan vészesen magas lesz, bár még mindig nincsenek többen, mint a bűnözők, de… Akkor sem értem. Nagy kérés lenne, ha egyszer az életben egy olyan férfi figyeljen rám, akinek nincsenek az élete kockáztatására irányuló tervei?
- Miért ne? Mondjuk… nem is tudom, esetleg azért, mert meghalhatsz? Mert ez a város erről szól? Mindig történik valami tragédia, amit épphogy sikerül megúsznunk, aztán évekig tart kihevernünk?
Nyüszítek fel, és a következő pillanatban már nyomom is a kezébe a chipjét, nekem ez nem megy, még egyszer nem. Túl sokszor hittem már azt így is, hogy Oliver halott, nem bírnám vele is megcsinálni. Miért mindig én?
- Sajnálom, de ebben nem segíthetek. Nem fogok hozzájárulni ahhoz, hogy kockáztasd az életedet.
Jelentem ki végül halkan, és higgadtan, majd nyelek egyet, és sarkon fordulva kisétálok a helyiségből. Tényleg, borzasztóan sajnálom, de ez nekem tényleg nem megy.
- A vacsorán találkozunk.
A ruhát viszem, lévén az elméletileg kötelező munkahelyi megjelenést nem fogom ezért lemondani, addig talán a fel-fellobbanó dühöm is csillapodik majd kicsit, és képes leszek nyugodtan átgondolni ezt az egészet. Egyelőre nem igazán hiszem, hogy ez összejöhetne, de magamat ismerve sokat számít, épp milyen lábbal keltem aznap. Mindenesetre, amikor kiviharzom, meglehetősen zaklatott vagyok, és jelen állapotomon nem segít, hogy az irodám minden létező bejárata, illetve az eleje üvegből van, és nem téphetem meg még a hajamat sem jólesően, mert bárki megláthatja.

//Köszönöm szépen, ez most akkor egy záró lenne a részemről, de természetesen benne vagyok a folytatásban is. ^^//

Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: palmer technologies-
Ugrás: