villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
Graham Terem
eme téma címe
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains








Yasmin &  Dorien
A természet lábakat ad nekünk
és a művészet megtanít használni őket.
Jah... és: A hátsód rázásával környezetbarát leszel!
.....................................................................................................


Az ajkam felfelé görbült egy mosolyra, szórakoztató volt a lány, épp csak nem köpte ki a kávéját, amikor megpillantott, persze nem vagyok az -az egoista fazon, csak… pusztán jól esett sokkal látványosabban is megtapasztalnom, hogy milyen hatást váltok ki a nő neműek körében. Volt már ,hogy a kertvárosban úgy sétáltam végig, egy ház előtt ahol az idős hölgyek ücsörögtek és beszélgettek, rólam, én meg szeretem az úriembert játszani, és ők is szépek voltak egykor, jól esik nekik is ha legalább gáláns úriemberként viselkedünk velük is. Látom rajtuk, ha tömegközlekednék, én lennék az első szerintem aki átad egy helyet egy terhes asszonynak, vagy egy idős hölgynek, de ennyit rólam. Elnyomtam egy nevetést, amikor épp botladozva állt fel, érdekes órának nézünk elébe az már biztos, főleg ha így nyit, de egyébként betudom az idegeskedésnek, lányos zavarnak Yasmin viselkedését, elkaptam és talpra állítottam, kellemes illata volta parfűmjének, és némi fertőtlenítő szaga a hajának, no meg,  a vak is látja, hogy nincs egészen kipihenve Yasmin.
- Le se tagadhatná, hogy a munkából jött… Biztos hogy bírni fogja az órámat? A végén még négykézláb fog kimászni innen…-  biccentettem félre a fejem, és emeltem meg a szemöldökeimet.  Én, csak álltam és figyeltem, ahogy elindul valamerre, láthatóan még inkább zavarban volt, az iménti orra bukdácsolás után. Hunyorogva figyeltem , hogy még próbálja menteni a helyzetet és magabiztosan tesz pár lépést előre. Rendben, én tényleg nem fogok unatkozni, ráadásul rendesen meg is fizetnek ezért, a kórház támogatói minket is támogattak ezért az óráért, jó reklám lesz az akadémiának.
- Arra, jó felé indult el… - intettem, egész karral a folyosó vége felé, majd kiléptem Yasmin mögül, és elindultam mellette, a szemem sarkából figyeltem őt.
- Van-e valami előképzettsége? - kíváncsiskodtam, könnyedén szedtem a lábaimat, nem kell azt hinni, hogy végig táncolom az egész folyosót, egyszerűen ahogy mondták már, légiesen könnyed járásunk van, látnának katona ruhában… feladat közben.
- Az első néhány alkalommal inkább sport cipőben jöjjön, vagy mezítláb, a magas sarkú cipőket egyelőre kerülje, ha kérhetem, mert van akit még azt is külön meg kell tanítani használni, nem elég csak felvenni és menni benne. A mai kivétel, mert ma nézem meg ,hogy mit kell javítani a tartásán, és hasonlók. - mosolyodtam el a mondandóm végén.  Kinyitottam a női öltöző ajtaját és megálltam az ajtóban, nem fogom bekísérni, csak ha szeretné. De ugye ott még nem tartunk , és egyébként is, vendégekkel nem szokás kikezdenem, a múltkori az kivételes alkalom volt.
- Megvárjam itt, vagy vissza talál a teremhez? - somolyogtam a nem létező bajszom alatt. - Minden szekrényhez van egy kulcs, azt ne hagyja itt, hozzon magával egy kis törölközőt és egy flakon vizet. - tájékoztattam a vendégemet mosolyogva, figyeltem én az egészségükre, a hidratáltságukra és arra, hogy maximálisan jól érezzék magukat, meg arra is, hogy az idejükben amiben hozzám jöttek, teljesen megmozgassam őket. Mondom megmozgassam, nem kell mindent félreérteni!
A választól függően maradtam itt, vagy indulok majd vissza a terem felé.




Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains





Unottan bámultam ki a fejemből mint akinek nincs jobb dolga. Pedig lenne. Igazából napok óta vágyom egy kád forró fürdőre, egy pohár vörösborral a kezemben, délig tartó alvásra és főtt étel evésére. A gyorskaják már nem igazán tudtak örömet okozni és kezdett hányingerem lenni a zsíros mirelit ételektől is. A kórházi ágyról ne is beszéljünk, ugyanis azon 2 óránál többet nem igazán lehet aludni, bár esti műszakban ez általában lehetetlen is. Na de elég volt az önsajnálatból mert valószínű, hogy ettől zuhanok mély depresszióba. Inkább elővettem a telefonom a táskám legaljáról és Candy Crushozni kezdtem. 5. szint. És a gondolatmenetem újra visszafordul az önmarcangoláshoz és rájövök, hogy mennyire nincs egy szabad percem se az életben. Anyám – már amennyit beszélünk – mindig emiatt nyaggat. „Miért nincs barátod?”, „Miért nem vagy még házas”, „Amikor én voltam annyi idős mint te már két gyerek anyja voltam”. És ebbe így belegondolva ez tényleg elég lehangoló. Itt vagy 25 évesen. Egy azaz egy férfival az életemben és az is természetesen pofára ejtett ahogy azt illik. Igaz nem hiányzik. Ha most lenne valaki az csak bonyolítana az életemen. Egyenlőre a karrierem a legfontosabb és ha sínen lesz a munkám akkor talán jöhet a házasság és a gyerek. 40 évesen.
Ez a gondolat rántott vissza a való életbe. Annyit rágódtam a hülye agyszüleményeimen, hogy mind az 5 életem elfogyott így nyugodtan suvasztottam vissza a táska legmélyére ahonnan előkotortam. A teremből a zene még mindig hallatszott és már az is végigfutott az agyamon, hogy talán át kéne öltöznöm addig de tényleg kezdtem frusztrálva érezni magamat, hogy sehol senki. Nem, hogy ismerős, egy lélek sincs a folyosón. Nagyokat sóhajtottam mint aki teljes mértékben megunta már az ücsörgést. És ez így is van. A kávés poharamért nyúltam és hörpintettem a tartalmából, mire a zene elhallgatott. Hála az égnek. Az ajtó felé pillantottam és íriszem összeakadt a férfiéval.
- Hűh… - mértem végig kicsit sem szemérmesen. Szemeim kitágultak és szám helyeslően lefelé görbült. Amint elindult felém úgy éreztem: még ez az óra jól is sülhet el. A végén még megszeretem a táncot, vagy épp, hogy annyira ügyetlen leszek, hogy napi szinten kell nekem órát tartania?! Lépései lazák voltak, könnyedek és puhák mint valami macska aki üvegszilánkokon lépked. Légies mozgása arról árulkodott, hogy nem most kezdte és, hogy tökéletesen el tudja engedni magát, na ez az ami nekem nem mindig sikerül. Túl feszült vagyok és merev. Nincs aki megtornásztatna… mocskos dolgok söpörnek végig a gondolatomon és erre akaratlanul is elmosolyodom. Hát az tény, hogy megérne egy két ajtócsapkodást a most már előttem álló férfi.
A kérdésére csak bólintottam majd mikor bemutatkozott én is felálltam…volna, ha szinte nem esek keresztül a táskámon. A p*csába. Káromkodok egyet magamban majd mintha semmi sem történt volna egyenesedem vissza. Hála égnek, hogy nem ismerkedtem meg az arcommal közelebbről a padlóval.
Most, hogy végre szemben állok a férfival elkap a röhögés. Iszonyatosan kínos. Nem is én lennék.
- Yasmine Woolston. – nyújtom a kezemet még mindig vigyorogva. Azt hiszem megvolt a bemutatkozás és remélhetőleg most már Mr. Steelman sem fűz hozzám több reményt mint amennyit illik. A lába nyomát is megcsókolom ha végig tudok táncolni neki egy számot úgy, hogy ne akadjanak össze a lábaim.
- Szerintem jobb lesz ha erről nem beszélünk. – köszörültem meg a torkom és felkaptam a vállamra a táskát s a kávémat is a kezembe fogtam, hogy na már most én elindulok átöltözni. Hátat is fordítottam a férfinek csakhogy ebben a pillanatban jutott el a tudatomig, hogy halvány lila gőzöm sincs, hogy hova is kell menni.
- Segítene? Hol találom az öltözőt? – pillantottam vissza a vállam fölött. Szóval összegezzük: a mai fáradtság eredménye egy oltári nagy égés. Végül is nem is olyan vészes. Lehetett volna rosszabb is.
to: Dorien

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains








Yasmin &  Dorien
A természet lábakat ad nekünk
és a művészet megtanít használni őket.
Jah... és: A hátsód rázásával környezetbarát leszel!
.....................................................................................................


A mai napra beszélte meg anyám a kórházzal azt a bizonyos felkészítő órát, de előtte még ledaráltam egy bemutatót, nem én voltam az oktató, csak én segítettem, megmutatni a végeredményt, hogy mi lesz, majd ha eljutnak az órák végére. Sokuknak nem sok esélyt láttam erre, előbb fog beakadni a lábuk a sajátjukba. Ráadásul, előszeretettel szerettek a nők első körben magas sarkúban jönni, főleg az amatőrök. Előbb tanuld meg a lépéseket cica! Aztán jöhet a tánc cipő, és nem köröm cipő. Igen, utóbbiak tökéletesen alkalmatlanok a tánc tanulására, a tánc cipőket meg kimondottan a nők lábára méretezik, én is csináltattam ami a lábamon volt, tökéletesen illeszkedett és nem törte fel a lábamat, amellett, élt a cipő szabály, anyám találta ki, eszem megáll. Utcai cipőben tilos a jövet menet a termekbe, én sem abban voltam. Kényelmes laza viselet, vagy kinek mi, a lényeg, hogy előbb tényleg tanuljon meg táncolni az illető. A bemutató után még maradtam, egy tinédzser korosztály volt a társam csapata, látni akartak minden lépést… Így beálltam segíteni ,mégis. A terveimmel ellentétben, pedig még lett volna egy órám felmenni és elkezdeni nézni a műkorcsolyázókat, az egyéni női előadásokat. Nagyon tuti számokat és mozdulatokat szoktak előadni, és egy-két lány ruhája… szemet gyönyörködtető. Volt egy pár, ahol segítséget kért tőlem Judy, a pasinak kellett megmutatnom a lépéseket, időnként kénytelen voltam a srácok mögé beállni, hé! Csak semmi buzis dologra ne gondoljatok, csak irányítottam hátulról a mozdulatait, pár lépés távolságról, általában rá éreznek és hálásak a segítségért, most is így volt. Cserébe megtáncoltathattam a csaját, szerintem többet nem fognak jönni. De mindketten ki lettek engesztelve a pasijával Judy táncolt, ők gyorsan akartak egyből mindent, mi lépésenként haladtunk velük, mert éreztük, hogy a tudásuk mennyit bír el.
Mikor mindenki szétszéledt mi ketten még maradtunk.
- Sweety, kár hogy más oldalon játszol, olyan jól táncolsz… - engedtem el a kezét, miután meghajoltunk egymásnak és ki-ki ment a dolgára, tudta hogy csak azért szívózom vele ezen a témán, mert egyébként csinos is volt, formás fenék, szép lábak a tánctól, és gyönyörű mellek, göndör lokniba rendezett haj. Csak ezért.
Még volt pár percem addig hogy ide érjen az új tag akit tanítani fogok, nem mondták,hogy kiféle-miféle, ittam pár kortyot, majd elkezdtem válogatni a cd-k között, páros tánc, de milyen? Keringő, Latin? Majd… meglátjuk, a nyitott ajtó felé pillantottam, megláttam, hogy kint ücsörög egy nő, elég unott arccal. Egyből az futott át az agyamon, hogy: bazzeg, de csinos! Elnyomtam egy izmos káromkodást is, elvégre itt mégiscsak komoly ember látszatát kell keltenem, tanár volnék. Elindultam az ajtó felé, és kiléptem rajta. Reméltem, hogy őt kell tanítanom,de azt is, hogy lelkesebb lesz valamivel. Kisétáltam a teremből, laza könnyed ruhát viseltem, nem mindig kell nekem sem mellényben és lakkos cipőben feszítenem. Szürke tréning nadrágot viseltem, az egyik szára a térdemig fel volt tűrve, ujjatlan pólót, ami olyan hatást keltett, mintha épp csak gondoltam volna egyet és levágtam az ujjait a ruhának, a nyakamban egy törölköző volt amit betettem a nadrágomhoz a derekamhoz, így hátul, oldalt lógott le.
- Maga jött Strarling Cityből? - álltam meg a nő előtt, karbafont kézzel, pár lépés távolságban, mosolyogtam, hisz bármennyire is rossz a kedve, mindjárt meglátja, hogy mellettem nem fog unatkozni. - A nevem Dorien Steelman. - még nem nyújtottam a kezem, megvártam, hogy mint nő ő kínálja elsőként, hiszen ez az amit a táncosokba bele nevelnek elsőként, a nők tisztelete és az illem. Valahol be kellene építeni az etikett órát is a rendszerünkbe, már általánosban, vagy fene tudja. Én, jól megvoltam így.




Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains





Mennyire akarnak belőlünk hülyét csinálni? Egy 10-es skálán azt tudnám mondani, hogy 20 körül. Egyszerűen nevetséges. Nem vagyok én bohóc, hogy szórakoztassam a népet. És ezek szerint mégis. Hogy mi a story? Emlékezzünk csak vissza:
- Basszus Yas, hívatott az igazgató. – tördelte az ujját a vele egyidős lány. Ő is rezidens volt csak ő a belgyógyászaton. Mindig mindenre rá stresszel és néha épp ezért rontotta el a dolgait. Én is idegeskedős típus voltam de próbáltam lazán fogadni az elém gördülő akadályokat, hogy épp ésszel végig tudjak gondolni mindent.
- Akkor hajrá. – támogattam egy kicsit, de ami azt illeti engem ez a probléma addig nem igazán érint amíg nem rólam van szó. Az ő problémája.
- De…őőő. Neked is jönnöd kell. – oké. Ettől a ponttól kezdve már engem is izgat a dolog.  Leraktam az üveget a kezemből amit épp iszogattam két szóváltás között és elindultam az igazgatói iroda felé. Minél hamarabb szeretnék rajta túl esni.
- Yasmine, Freya! Gyorsak voltatok. – az igazgatónk egy 40 körüli férfi volt. Nem csinált semmit, egész nap az irodájában ült és elvileg a papírmunkákat végezte. Adott magára. Mindig olasz bőrcipőt, farmert és valami márkás inget viselt. Ez ma sem volt másképp.
- Van két csodálatos hírem. Az egyik, hogy 1 év múlva mind a ketten megkapják a dr.-t a nevük elé. Hát ez nem csodálatos? Viszont addig lesz egy kis feladatuk… mégpedig különböző „megpróbáltatások”. Tudják mint az iskolában a beavatások és ilyesmik. Az orvosok ragaszkodnak hozzá. – vigyorgott mint valami idióta. Ez szerinte vicces, hogy ilyen gyerekes dolgokat kell elvégeznünk? Orvos akarok lenni nem udvari bohóc.
- Az első… tánc. Páros táncolni fognak. A párjukat véletlenszerűen fogják megkapni természetesen a kórház férfi rezidensei közül.  Itt van egy-egy névjegykártya. Ma van az első órátok. – kacsintott és a kezünkbe nyomott egy-egy papírdarabot.
- Central City? – kerekedett ki a szemem. Most komolyan, a 8 órás műszakom után én még kocsikázzak át oda?!

És igen muszáj voltam. Egy pohár kávét iszogatva szálltam ki a kocsiból. Freya ügyeletes volt, egyedül kellett jönnöm. De őszintén nem is bántam. Néha idegesítő tudott lenni az a csaj és így is elég ideges voltam. Kiszedtem a hátsó ülésről a táskámat amiben váltóruha és egy üveg víz pihent.  Látványosan ült ki az arcomra az unalom és az utálat. Régebben kislányként balettoztam de annak már vagy 15 éve. Azóta nagyon sok mindent történt és nem, hogy a baletthoz egy tánchoz sem értek már semmit.
A zsebembe nyúltam és elővettem a kártyát amit az igazgató adott. Jó helyen voltam. Szép, impozáns épület volt ahova az embernek amúgy sok kedve lenne eljönni. Láttam ahogy pár kislány viháncolva rohan be az ajtón, tütüben és rózsaszín harisnyában. Megforgattam a szememet és erőt véve magamon az épület felé vettem az irányt.
- Dorien Steelman-t keresem. Meg tudná mutatni, hogy hol találom? – kérdeztem bátortalanul a recepcióstól, aki először a kávémra majd rám emelte tekintetét. Nem mondott semmit csak biccentett, hogy kövessem. Örömmel.
Megálltam az ajtóban és a félfának dőlve támaszkodva néztem az előttem lévő tánccsoportot. Nem tudtam eldönteni hirtelen, hogy melyik a tánctanár. És igazából nem is érdekelt. Ennek örömére leültem a folyosón és vártam a soromra. Az se lenne baj ha észre se venne senki. Bár kezdtem magam furcsán érezni. Egyedül voltam. Talán mégse ma kellett jönni?
to: Dorien

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Elhagyatott edzőterem
» Edzőterem
» Meditációs terem
» Volangaard - Királyi csarnok
» Nijinsky Terem

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Music & Arts Academy-
Ugrás: