villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Megosztás
Nijinsky Terem
eme téma címe
Domander
it's where my demons hide

Domander
heroes ❖ villains
dc universe
kereslek :
every new member
tartózkodási hely :
◆ we live between the forumlines ◇
foglalkozás, hobbi :
◆ this ♥ page ◇
karakter arca :
◆ faceless helper ◇
heroes vs villains

Nijinsky Terem Empty

Lezárt játék!
Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nijinsky Terem Empty







Blaiz &  Dorien
A természet lábakat ad nekünk
és a művészet megtanít használni őket.
Jah... és: A hátsód rázásával környezetbarát leszel!
.....................................................................................................


A kérdését hallva elmosolyodtam, számos módon, elég csak egy apró mosoly, és máris követem, ám a következő pillanatban, mosolyogva taszíthat a földre. Nem érdekelt, hogy kinek mi esett volna jól, bizony nekem is jól esett volna egy zuhany, most lehetett is volna rá lehetőségem, ha hagyom elmenni ezt a gyönyörűséget, de nem fogom, talán még… szeretnék vele kezdeni valamit, hiába a szoba szabály, a saját lakásom messze van, az itteni szobámmal tehetnék talán kivételt, egyszer…egyszer.
- Mindent, vagy semmit, attól függ, meddig vagy hajlandó elmenni. - hogy mennyit ér neki a külön órám, nagy valószínűséggel semmit sem fogok kérni érte, mert nem az a fajta vagyok, nem, most csak a kíváncsiság és az ösztön hajtott, csak szerettem volna jól érezni magamat. Valódi gyöngyszem volt Blaiz, istenem! Ha kikupálnám, lenne vajon a verseny partnerem? Az összhang, ahogy együtt mozdultunk, ahogy találkozott a testünk ritmusa, teljesen elvesztem, nem csak a zenében, de a lányban is, félre értés ne essék, ez nem szerelem volt, ez inkább ösztön diktálta ritmus, meddig bírnánk, meddig tudnánk így itt táncolni? Kíváncsi voltam, ki akartam próbálni a határainkat akartam feszegetni. Élvezte, éreztem, kacérkodott velem, és incselkedett, ahogy én is ő vele, elkezdtem egy mozdulatot épp csak mutattam, vagy érintettem ,hogy hogyan kellene mozdulnia és ő máris úgy mozdult.
Egyes kultúrákban a táncot a nász tánccal azonosították, ha ketten csinálták, nem volt gond, ha többen… kő kövön nem maradt, testek fonódtak egymásba, függőlegesen és vízszintesen egyaránt. Most csak ketten voltunk, s ez így volt rendjén. A szemöldököm felfutott a homlokom tetejére, és elismerőn vigyorodtam el a vetkőzős jelenetet látva.  Megjött Blaiz bátorsága! Ez igen, ezt szeretem a nőkben, a tánc, a zene előhozza a bennük rejtőzködő nőt, csak megfelelő húrokat kell pendíteni. Végig követtem a mozdulatait, amikkel felém közeledett s mikor elhúzta az ujját utána kaptam, s összecsattintottam a fogaimat a levegőben.
- Nem, édes de nem mindennap kezdenek a szemem láttára vetkőzni idebent. - mordultam, mély karcos hangon, ó igen. Hatással volt rám a páros tánc is és a kis műsor is, folytatást szerettem volna, mégpedig minél hamarabb és többet és többet. Amikor megfordult, megérintettem a csípőjét két oldalról és a hajába túrtam, a tarkójába markoltam, ott fogtam össze a haját, és irányítottam egy kicsit a mozgását, majd amikor éreztem hogy fordul, elengedtem, közelebb hajoltam hozzá, az ajkamba haraptam, én is megfogtam a tarkóját, csak én végig is csiklandoztam, követtem, a vállain simogattam végig, majd elkaptam a hóna alja alatt Blaizt, és először kiemeltem az egyik, majd a másik oldalamra, és nagyon reméltem, hogy amikor vissza érkezik egyenesbe elém, akkor széttárja a lábait, és a csípőmre rakja a combjait, hogy tudjak vele két kört tenni, ha pedig ez megvolt, a földre tettem, és kettőt forgattam rajta, s ismét hagytam, hogy ő irányítson.
- Régóta keresek párt a vb-re, szerinted… volna időd rágyakorolni velem? -  suttogtam  kíváncsian, és halkan az épp beállt csöndben, amely rövidke volt, hiszen ez épp a számhoz tartozott, majd folytatódott a zene, és végig simítottam az arcán, a derekán és felkaptam a lábát a derekamhoz és így jártuk apró topogó kis táncunkat, egyre közelebb és közelebb hajoltam hozzá, az arcomat végig húztam az övén, még nem csókoltam meg, csak puhatolóztam, hogy biztos jó jeleket kaptam -e. Az ujjam végigfutott az állán, közel az ajkához, s a szemeimet le sem vettem az övéből, elmélyítettem a pillantásunkat, innentől mindent már tényleg csak az ösztönökre bíztam.
Örültem volna ha igent mond, de szerintem akkor sem tudtam volna megállni, hogy ne próbáljak meg belejutni a bugyijába, mert igen is vonzó Blaiz, és egész este kacérkodott velem, incselkedett. A szája sarkába leheltem csak egy apró puszit, kíváncsi voltam, hogy mit reagál. Rég mozogtam ennyire valakivel összhangban, akiben látom is, a potenciált arra, hogy a partnerem legyen, nem minden tanoncomat kérem fel erre a posztra, ő volt a legelső. De mi volt a gond az előzőekkel is? Lefeküdtem velük, mert nem bírtam magammal, ha valakivel tánc fronton összhangba kerültem, akaratlanul sodortak az érzések és az ösztöneim magukkal. Hogy gyors lett volna a tempó? Szerintem nem, felnőttek vagyunk, sejthette Blaiz is, hogy miért kérem meg, hogy maradjon.  De, arra én sem számítottam ,hogy felteszem a partneres kérdésemet.




Domander
it's where my demons hide

Domander
heroes ❖ villains
dc universe
kereslek :
every new member
tartózkodási hely :
◆ we live between the forumlines ◇
foglalkozás, hobbi :
◆ this ♥ page ◇
karakter arca :
◆ faceless helper ◇
heroes vs villains

Nijinsky Terem Empty


Blaiz & Dorien

Az embernek két lát adatott, hogy járni tudjon. De a szerencsésebbek nem csak arra használják, hanem engedik azt, hogy a zene elcsábítsa eme testrészüket, majd szép lassan az egész lényüket beszippantsa. Fogalmam nincs arról, hogy mikor éreztem hasonló dolgot, mint most, amikor Dorien karjai között a testem a zene ütemére és az ő instrukcióira szinte külön álló életet kezdett el élni. Fantasztikus érzés volt és egy pillanatra úgy éreztem, hogy szabad vagyok, mintha semmi más nem számítana abban a pillanatban. Szerettem táncolni és néha még a kórházban is képes voltam táncra perdülni egy-egy ütemet hallva, de ez általában akkor volt, amikor senki se látott és nem lehetett éjszaka aludni. Legalábbis én nem szerettem bealudni úgy, mint a legtöbb rezidens. Szerintem sokkal rosszabb volt az, amikor rövid időközönként fel kellett kelni. Így ilyenkor vagy az apró csemetéket néztem és a múlton rágottam, vagy egy-egy idősebb beteg mellett volna, hogy meséljek neki és reményt adjak, de ugyanakkor olvasással vagy a korábban említett tánc is tökéletes volt ahhoz, hogy nehogy bealudjak. Persze, amikor reggel hazaértem, akkor a kutyasétáltatás után egyből az ágyba kötöttem ki, mint valami zombi. De most még is úgy éreztem, mintha hetek óta nem is dolgoztam volna. Nem értem, hogy honnét volt ennyi energiám, de egy pillanatra se fáradtam el. Valószínűleg ez részben a partneremnek is köszönhető volt, hiszen belőle csak úgy áradt a tánc iránti szeretete és az energia. Nem állt szándékomban showt adni a többi diáknak vagy felvágni, így kicsit zavarban voltam ott kint Dorian mellett, amikor visszacsöppentünk a valóságba,
Nem sokkal később a terem újra elcsendesült, vagyis inkább mindenki újra táncra kélt és ennek köszönhetően igazán zajos lett és élettel telivé vált. Jó érzés volt látni azt, hogy ez a kisebb bemutató részben jó hatással is volt a társasággal, mert igazán igyekeztek és próbáltak minden apró ellesett érintést vagy lépést beleszőni a táncukba. Egy darabig mosolyogva néztem őket, majd nem sokkal később hagytam, hogy a zene engem is magával ragadjon. Fogalmam nincs arról, hogy miként tudtam úgy mozogni, mintha gyerekkorom óta táncoltam volna. Lehet, hogy táncosnak készültem vagy az lettem volna? De a baleset mindentől elvágott volna? Nem értem és most nem is lenne szabad erre gondolnom. Szórakozni és kikapcsolódni jöttem ide, így éppen itt lesz az ideje, ha erre a találós kérdésre nem próbálok meg választ keresni, vagy legalábbis nem most. Amikor megéreztem a kezét a fenekem és azt, amit csinál, akkor egy kisebb hitetlenkedő pillantással néztem rá, hiszen nem akartam lekeverni neki egy pofont ezért, vagy legalábbis nem a diákjai előtt.
Még is miként verhetne át egy ennyire tündéri és ártatlan arc? - kérdezem tőle kíváncsian, miközben állom a tekintetét és a pillantását. Érzem, amint a zene szinte összekovácsol minket, de a szavaira meglepetten pillantok újra rá.- Még messze nem olyan jó, mint ahogyan te csinálod vagy a hozzád hasonlóak, de kezdetnek megteszi ez is. - mondtam neki egy féloldalas mosoly keretében, hiszen az itteniekhez képest tényleg jóval profibban táncoltam. De amikor otthon táncol az ember, vagy a tükör előtt vagy esetleg egy csendes és elhagyatott folyosón, akkor nem érzi azt az ember, hogy annyira jó lenne. Én se gondoltam. Egyszerűen csak szerettem táncolni, de itt többről volt szó. Mosolyogva figyeltem, ahogyan másoknak segít, miközben elővettem az vizes palackot és ittam belőle. Jó volt látni, hogy egyre ügyesebben meg egy-két embernek a tánc. Csendesen hallgattam a kérdést, miközben a hátam mögött lévő falnak dőltem. Elmosolyodtam a válaszom, miközben hallgattam egy-két ember nevetését és kuncogását. Mindig is remekül bánt a szavakkal Dorien, vagyis egyre inkább kezdtem rájönni erre, de az is tény volt, hogy remekül bánt az emberekkel és  a teste meg szinte egybe olvadt mindig a zenével. Olyan volt, mintha a zene lenne az életadója, ahogyan másnak a levegő. Végül mosolyogva kaptam fel a táskámat és indultam el az óra végén a kijárat felé, de persze ez nem olyan egyszerűen, mint gondoltam. Amikor meghallottam, hogy megköszörüli a torkát, majd ahogyan nézett, akkor úgy álltam félre, mint egy jó diák. Pedig egy zuhany már jól esett volna, de most nem volt erre lehetőségem, így vele szemben álltam meg és neki dőltem a falnak, ami az ajtó mellett volt közvetlenül.
Esetleg mind  a kettő? - kérdeztem vissza kicsit szemtelenül és egy ravasz mosoly kíséretében. Hagytam, hogy a vállamat nyomó súlytól egyszerűen megszabadítson, majd egy pillanatra úgy tettem, mint aki tényleg fontolóra veszi az ajánlat, pedig egyértelmű volt, hogy igen lesz a válasz. - Ha nem számítod fel, akkor mit fogsz cserébe kérni? - kérdeztem tőle kíváncsian, miközben eléggé ártatlan arcot vágtam hozzá. Fogalmam nem volt arról, hogy képes vagyok ilyen téren is játszadozni másokkal, de még is könnyedén ment. Egy újabb rejtett dolog, amiről fogalmam nem volt az elmúlt évek alatt. Érdekes. A felém nyújtott kezet elfogadtam, így értelmetlennek láttam bármit is mondani. Hamarosan újra egy ütemre mozgott a testünk. Tökéletesen tudott irányítani, de még se tűnt olyannak a tánc, mintha én magam nem ismerném a lépéseket. Egyszerűen ment, csak egy kisebb láthatatlan vezetésre, instrukciókra volt szükségem, hogy tudjam mit csináljak. Legalábbis eleinte.
Egészen jó. - kicsit cukkolva szólaltam meg, miközben a lehelete szinte perzselte a bőrömet és akkor még arról nem is beszéltem, hogy a testének a közelsége is valami fura és szokatlan érzéssel járta át a testemet. A testem  testéhez simult, a csípőm pontosan akkor mozdult és úgy incselkedett vele, mintha így lenne megírva a nagy könyvben.Az ügyes és cseles játéka egyáltalán nem hagyott nyugodni, de nem éreztem kényszert arra, hogy esetleg lekeverjek neki. Amikor maradtam sejtettem, hogy valami hasonló dolog történhet. Minden egyes érintése egyszerűen perzselte a testemet, miközben a lehelete szinte szította a lángokban álló testemet, de közben egy pillanatra se tudtam elfeledkezni a zene ritmusáról, amire a testem úgy járt, hogy a partnerem lépéseit, testének a közelségét még inkább ki tudja egészíteni. Majd amikor a tükörrel szembe fordultunk, akkor egy kisebb mosoly keretében álltam a pillantását, miközben a csípőm az övéhez simult, miközben a keze a hasamon pihent, majd amikor vége lett a táncnak, akkor  kicsit zavarba jöttem és mosolyogva figyeltem őt. Majd a következő pillanatban a pólóm a földön landolt a nem maradt más, mint egy aprócska top. Szerencsére készültem arra is, hogy mi lesz akkor, ha egy kicsit lengébb ruha jönne jól.  A következő zene szinte magától indult el, amire másodpercek alatt elkezdtem mozogni. A csípőm, a kezem valamennyire végig szántott a testemen, majd közelebb léptem hozzá, de közben figyeltem arra, hogy a zene ritmusára mozogjak. Az ujjamat lassan végig húztam az arcán.
Csak nem elfáradtál? - kérdeztem tőle mosolyogva, majd megfordulva a testem a testéhez simult, miközben néha kicsit lejjebb siklottam valamennyire neki támaszkodva. Pár ütemmel később pedig újra megfordultam, az egyik kezem lassan a vállára siklott, majd ujjaimmal a tarkójánál fogva siklott végig, miközben a testem azon volt, hogy miként invitálja eme "őrült" ritmusokra az övét, vagy esetleg csak incselkedni akart vele? Nos, az se kizárt.




Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nijinsky Terem Empty







Blaiz &  Dorien
A természet lábakat ad nekünk
és a művészet megtanít használni őket.
Jah... és: A hátsód rázásával környezetbarát leszel!
.....................................................................................................


Hogy mit szoktam a diákjaimmal csinálni…? Fogós kérdés, többnyire tanítani, de semmiképp sem megenni, és eltenni őket láb alól, de egy két esetben kivételt tehetek, és be rakhatom őket magam alá, ez tényleg a jobbik eset, de komolyan.
- Vagy pedig… somolyogva hallgat. -kacsintottam Blaizre, a tánc egy élmény volt vele, tényleg volt valami különös ráérzése, arra, hogy hogyan mozduljon, mit egyen és legfőképp teljesen velem mozgott. Talán… megtalálom a partneremet a világkupáig? Bárcsak így lenne, de ahhoz viszont kevés a tudása… Én meg tudtam azt csinálni, hogy csak táncolok, mer ez volt a munkám is, de ide nem lehetett úgy jönni, versenyre felkészülni, hogy előtte két műszakot lenyomtunk nővérkedésből, de ahhoz képest, hogy milyen kemény munkából jött Blaiz, nagyon jól bírta az iramot. A diákjaim nagyszerűek voltak, felbuzdultak azon a tényen, hogy az imént betoppant lánnyal milyen jól táncoltam. Persze mosolyogva segítettem mindenkinek, tényleg jobb volt így tanítani, hogy fellelkesedtek a látványtól, persze nem egy női tagon láttam, hogy a párjuk bárcsak itt tartana már, a srácoknak is segítettem, jó helyre vezettem a kezeiket, mellettük állva mutattam meg a lépéseket, a mozdulatokat, lopva pedig a kis nővérke felé pillantgattam. Még egyedül is jól csinálta, és volt benne valamifajta kacérság, amit nem csak a szavaiból, de a mozdulataiból is éreztem. Eszem megállt, komolyan, ha valaki ad magából egy falatkát, én nem vagyok képes ellenállni neki túl sokáig. A kivétel pedig erősíti a szabályt, és azt hiszem Blaiz egy effajta kivétel volt, csak legyen vége az órának, biztos nem engedem ki innen olyan hamar. Erről semmi kétségem sem volt. Meglepődtem amikor elkapta a kezemet , bent a sorban és ismét együtt kezdtem mozogni vele, a szemöldökeim ráncba futottak, majd elvigyorodtam, ezúttal kicsit lejjebb csúszott a kezem, és alig egy kis pillanatra, de érezhetőn rámarkoltam a formás hátsóra, amikor az a csípő tekerős mozdulat volt.
- Átverni, én? - lepődtem meg miközben a fejemet ráztam meg, aprót és közelebb hajoltam. - Inkább te engem, szépségem. - nem tudom, hogy a zene tehet-e arról, vagy maga Blaiz kisugárzása ilyen, de szeretnék itt maradni vele óra után is, és pár kört még táncolni vele. Csak, hagyni, hogy elolvadjunk, vagy épp elvaduljunk a zene ütemére. - Egy tehetség veszett el benned. - majd elrebbentem tőle, amikor követtem a tekintetés, s rövidesen hallottam is az intését, még futólag megsimogattam a kezét az ujjaimmal, ahogy kicsusszant a tenyeremből az övé, majd biccentve léptem oda a párhoz, ezután már inkább a többiekre fordítottam a figyelmemet, csak azért nem mentem oda Blaizhez, hogy ne higgyék azt a többiek, hogy ők nem fontosak a számomra.
- Mr. Steelman, úgy hallottam ,hogy párt keres a világbajnokságra, mennyi ideig tart felkészülni egy ilyen versenyre? - kérdezte az egyik diákom, azt hiszem ő jártasabb volt a versenytánc világában.
- Negyed év, jó párral, fontos, hogy meglegyen az összhang, ha nincs akkor nem érdemes erőltetni. Olyan ez mint a nőknél a cipő vásárlás, ha nem kényelmes, akkor megyek tovább a másikra nem igaz? - összecsaptam a tenyeremet, és rá kacsintottam a kérdezőre, majd átállítottam a zenét. - Pár csere, levezető tánc, és aztán mindenki mehet haza, várlak titeket a következő órámra. - biccentettem és elindítottam a zenét, majd a sarokban levő vizes üvegemért nyúltam és belekortyoltam, aztán vissza zártam rá a kupakot, láttam, hogy még partnert keresgetnek egymásnak, így miután lenyeltem vizet, elkaptam az egyik legközelebbi lányt és táncra perdítettem. Majd megköszöntem neki a táncot és elindultam vele az ajtó felé, és ott megálltam, mindenkitől elköszöntem, és vártam a következő alkalomra, de mielőtt még Blaiz eltűnhetett volna, megköszörültem a torkomat és bevadásztam magamnak, magam mellé intettem, majd hagytam becsukódni az utolsó diákom mögött az ajtót és ott maradtam az ajtó mellett, a falnak támaszkodva, magnyaltam az ajkam és hitetlenkedve pillantottam végig Blaizen.
-Te tesztelni jöttél engem, vagy tényleg ennyire rejtett tehetség vagy? - ellöktem magamat a faltól, és könnyedén leemeltem Blaiz válláról a táskát. - Maradj még, ezt nem fogom felszámítani órának. - vetettem be az aduászt is, a kezemet is oda nyújtottam Blaiznek, nem akartam siettetni, most már nem, csak ketten voltunk, most már nem kellett ügyelnem a diákjaim figyelő tekinteteire. - mit szólnál az előbbi tánchoz, csak… sokkal lazábban? - álltam fel Blaizzel a kezdő állásba csak néhány pillanatra hunytam le a szememet, hogy átjárjon az első pár kezdő ütem, aztán a partneremre pillantottam. Reméltem nem értette félre a jeleket, különben előbb utóbb nagy bajban leszek, de nem fogtam vissza magamat, úgy vezettem a lányt, mint egy marionett bábút, úgy hajlott akár a nádszál, s úgy pendült, akár az íjhúr.
-Nos?- suttogtam Blaiz arca mellett elhúzva az ajkamat, egyszer élünk, és bizony, ebbe a pofonok is belefértek részemről. Az ujjaimmal beletúrtam a lány tincsei közé a tarkójánál, és kicsit megszorítottam enyhén, majd hátra húztam a fejét, felfedtem a nyakát, és végig leheltem a torkán egészen az álláig, megfelelő kezekben a tánccal csábítani is lehet igen, és én épp azt csináltam, már majdnem megcsókoltam Blaizt amikor épp csak az ajkaira leheltem, majd elengedtem a fejét és hátra engedtem, gyengéden, a csípőjén tartottam a kezem, és igazából már nem is az órai táncot jártuk, s nem is az a zene szólt, más volt a stílus is, de ez engem koránt sem zavart, Blaiz mögé álltam, az egyik kezemmel megtartottam a derekánál fogva a másikkal pedig felemeltem a kezét váll magasságba és a bal lábammal kitoltam a bal lábát oldalra, hátulról simultam hozzá, és amikor a felső testem után az altestem is hozzá igazodott, akkor indult be az egész, hagytam neki is szabad teret, de itt már kevesebb lépésről vot szó, többnyire tényleg cha-cha, de előtérben volt jobban a csípőink mozgása, az, hogy hogyan mozdulunk egyszerre. A tükörben a tükör képünkre villant a tekintetem, a pillantásom elkeskenyedett és figyeltem, ahogy a tenyerem kitárva Blaiz hasán pihen és még így is a megfelelő irányba tudom mozgatni, a nyakába fújtam, de úgy hogy a tükörből mindvégig Blaiz tekintetébe fúrtam a sajátomat, aztán csattant a fogam a puha bőr felett s halkan felnevettem. Ledobtam a mellényemet és felhajtottam az ingem ujját is az egyik aprócska szünetben, amikor épp nem fogtam Blaizen semmit.



Domander
it's where my demons hide

Domander
heroes ❖ villains
dc universe
kereslek :
every new member
tartózkodási hely :
◆ we live between the forumlines ◇
foglalkozás, hobbi :
◆ this ♥ page ◇
karakter arca :
◆ faceless helper ◇
heroes vs villains

Nijinsky Terem Empty


Blaiz & Dorien

Vajon, ha emlékeznék a múltamra és mind arra, ami történt velem, akkor is ennyire zavarban lennék? Vajon akkor mennyire lennék más ember? Akkor sokkal inkább az ellentétem lennék? Nehezen tudom elhinni, hogy valóban úgy lenne, de ugyanakkor fura érzés az, hogy néha fogalmam nincs arról, hogy egy normális ember miként reagálna erre. Nem vagyok már gyerek, felnőtt nő vagyok, de mégis annyi minden újdonság varázsával hat rám, mintha csak egy aprócska csemete lennénk, akit elküldtek felfedezni a világot. Ismernem kellene annyira sok fajta érzést, hiszen érzem az ereimben, hogy igazam van ezzel kapcsolatban, de még se emlékszem rájuk. Még egy-egy étel íze is meg tud lepni. Még akkor is, ha ezt nem mutatom ki.
Vagy csak jól titkolod azt, hogy nem vagy az és aki ezt elmondhatná, az már rég nem él. - mondom neki játékosan, miközben azt a fura érzést próbálom kizárni az elmémből, ami a simításának köszönhetően bejárta a lényemet. Szokatlan érzés számomra és ismeretlen is, így még inkább megrémít ez az egész, de most nem is akarok erre gondolni. Táncolni szeretnék és engedni azt, hogy a zene vezesse a testemet. Kicsit talán hülyén hangzik, de amióta az eszemet tudom a zene  elengedhetetlen részese az életemnek. Sőt,  néha még táncra is perdültem és talán a sors akarta azt, hogy ide keveredjek. Kapjak olyan dolgot az élettől, ami részese lehetett a múltamnak, de ami még fontosabb, hogy a tánc részese lehet a jelenemnek is.
Hamarosan majd megtudod és rendben, most nem kell rohannom. - mondom neki egy kisebb keretében és próbálom kizárni az emberek pillantását. Fogalmam nincs, hogy mi futhat át a fejükön, de szerintem jobb is így. Nem ismernek és csak a látszat alapján ítélhetnek meg. Örültem annak, hogy Dorien is azt javasolta, hogy inkább utána beszéljük meg ezt a dolgot, mert hirtelen talán még én magam sem voltam abban biztos, hogy jó ötlet lenne külön órákra járni, de most, hogy itt vagyok és belekóstoltam a tánc varázsába még jobban nehezen tudnám már elképzelni azt, hogy le kellene róla mondanom.
Sok ember tud és szeret is táncolni, ez amolyan szenvedély és képes függőséget is szerintem okozni, mint akár a drog. Csak nem olyan káros, de ritka az, amikor valaki képes átadni azt az érzést, megmutatni az embereknek, hogy milyen érzés kicsit elveszni és engedni azt, hogy a külvilág megszűnjön. Dorien, pedig ehhez tökéletes személy volt. Szenvedéllyel táncolt, mintha nem létezne semmi más azokban a percekben, miközben valahogyan képes volt a többieknek is adnia ebből a szenvedélyből és érzésből. Elég lett volna csak ránézni és érezni a tánchoz fűződő szenvedélyét, s máris az ember úgy érezte, hogy ő táncolni akar, szabaddá válni a zene ritmusában. Pár pillanat erejéig elvesztem Dorien pillantásában, de szerencsére most nem futott egy kisebb pír az arcomra. Hamarosan pedig a zene felcsendült, megérzem a testének a közelségét, ami egyszerre volt ijesztő és egyszerre volt jól eső érzés. Alig, hogy elindult a zene a testünk együtt kezdett el mozogni a zene ritmusára. A kezem szinte folyamatosan a tarkóján pihent, miközben a testünk szinte egymásnak simult, ami már egyesek számára zavaró lehet, de minél több idő telt el annál inkább kezdtem úgy érezni, hogy csak ő és én vagyunk, illetve természetesen a zene. Éreztem gyengéd érintéseit a derekam vonalán, aminek köszönhetően a csípőm még inkább táncra perdült, mintha teljese külön lenne tőlem. Néha egy-egy bizsergető érintéssel jutalmazta a testemet a gerincem vonalán, miközben hagytam, hogy a zene és a partnerem vezessen. Néha kicsit közelebb mentem hozzá, de már így is szinte alig volt hely közöttünk, de most még a közeledés se tűnt lehetetlenek. Máskor meg a berogyasztott lába fölött álltam és úgy tekertem meg a csípőmet, mintha valakit elcsábítani akarnék vagy esetleg az életem múlna rajta. Majd ahogyan a zene is kezdett egyre inkább halkulni, úgy kezdett el a köd is párologni. Szép lassan visszatértem a jelenbe, a teremben ahol eredetileg voltam a kíváncsi szempárok elé. Mosolyogva pillantottam fel rá, amikor kicsit megdöntött, miközben a fogam apró ajkamba vájódtak. Ártatlan pillantással néztem rá, miközben az ujja újra a hátam vonalán garázdálkodott, hogy újra kisit az őrületbe kergessen.
Ez részben neked köszönhető, hiszen ki tudna egy ilyen partnernek ellenállni? - kérdezzek vissza játékosan, majd én is meghajolok, ahogyan illik. Fogalmam nincs arról, hogy milyen voltam. Egyszerűen csak a zene vezette a testemet Dorien egy-egy óhaja szerint. Élveztem a táncot, túlzottan is. Úgy éreztem magamat, mint egy gondtalan kismadár, vagy mint egy kisgyerek, aki most kaptam meg a lehető legjobb ajándékot az élettől.
Szükséges néha feleleveníteni a már megtanult dolgokat és azt csak az alapoktól lehet. - mondom neki egy ártatlan pillantás keretébe, majd hamarosan visszasétálok a többi tanuló közé és próbálok segíteni annak, akinek tudok, majd amikor már újra elcsendesednek a kedélyek, akkor figyelem a többieket és Dorien-t is, miközben másoknak segít. Egy darabig még azt hiszem partner nélkül fogok maradni, így a lehető legjobb formában próbálok egyedül a zenére táncolni. Nem teljesen ugyanazokat a lépéseket csinálom, amit ők, hiszen az pár nélkül nehéz lenne, majd amikor mellém akkor, elkapom a kezét, de most már nem kint táncolok vele, hanem a diákok között.
Nem szép dolog átverni az embert. Elhívsz, hogy nézzek be erre az órára, erre pont engem kapsz el arra, hogy bebizonyítsd azt, hogy mire képes a tánc? Illik ilyet tenni egy védtelen nővel? - kérdezem tőle mosolyogva, miközben meglepődve tapasztalom azt, hogy újra viszonylag elég hamar a testünk egy ritmusra jár. - Lehet nem kellet volna a segítődet elküldeni. - teszem hozzá játékosan, majd pár méterrel arrébb lévő párra siklik a tekintetem, akiknek szemmel láthatóan el kell a segítség. - Mr Steelmen, azt hiszem szükségük van Önre. - intek a fejemmel az említett pár felé. Nem annyira rosszak, de azért még van mit csiszolni a lépéseiken. Nem sajátíthatom ki magamnak a tanárunkat, hiszen azért jöttek, hogy tanuljanak.

Nijinsky Terem 2114744435  

Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nijinsky Terem Empty







Blaiz &  Dorien
A természet lábakat ad nekünk
és a művészet megtanít használni őket.
Jah... és: A hátsód rázásával környezetbarát leszel!
.....................................................................................................


Elmosolyodtam Blaiz szavait hallva, korábban azért nem tudtunk sokat beszélni, mert siettem tovább az uszodába, és a motoromra csak nem szállhattam fel esőben, így még vissza is kellett mennem letenni a bukót, a két kerekűt pedig visszatolni a garázsba, mindketten vizesek voltunk, és többek között, ez is ragadta meg a figyelmemet, a vizes pólója, azok a hetyke mellek… Nem hiába kaptam szemeket használni is kell őket valamire a nézésen kívül, akkor úriember módjára viselkedtem, most is ekként fogok, kivált, hogy a diákomnak tudhatom.
- Hé, ne nézz rám így!  - simítom meg a hüvelykujjammal a kézfejét miközben felálltam a kezdő lépéshez vele szemben. - Tényleg nem foglak megenni, ez nem az iskola és nem is vagyok az a rossz tanár bácsi, ezért szeretnek hozzám órára járni. - somolyogtam folyton ott játszott az ajkamon az a csibészes mosoly, szórakoztatott a tudat, hogy ennyire zavarban van tőlem Blaiz, pedig nem kellett volna, itt ugyebár fizetnek az óráért, öt perc késésért is ugyanannyit fog fizetni, mint egy teljes óráért. Fél óráért egyébként már nem láttam túl sok értelmét bejönni, de öt perc még nem volt probléma.
Blaiz gyorsan eleste a lépéseket, ezért könnyebb volt vele dolgoznom. Biccentettem a segédemnek, aki mosolyogva távozott, kivezettem magam mellett a tanítványomat az előtérhez és ott álltam meg vele, így, kicsit többen láthattak minket, de ez számított a legkevésbé.
Fél szememmel a diákjaimra is a többire is figyelnem kellett.
- Hm, és pedig? Hogy döntöttél? - jól sejtettem, hogy a munkája miatt könnyebb lenne neki is a magán óra, tudtam annyira rugalmas lenni, hogy igazodjak az ügyfelekhez, ha volt szabad hely a naptáramba, és egyelőre még volt, mert kevesen jártak ide. Kíváncsi voltam a válaszára, de nem feledkeztem el a többiekről sem. - Mit szólnál ha itt maradnál az óra végeztével, hogy beszélgethessünk szabadabban? - benne volt ebben kérem minden, az óráról való beszélgetés, és még több tánc ígérete.
Aztán megkomolyodtam egy kissé smaragd szemeimet Blaiz barnáiba mélyesztettem, somolyogtam, de ugyanakkor, könnyedén felvettem a zene ritmusát, a testem könnyedén mozdult, könnyű volt mozdítani Blaizt is, forgatni, és irányítani is, ha azt szerettem volna, hogy jobban mozgassa meg a csípőjét, akkor csak finoman megérintettem a derekát, alig észrevehetőn csusszant lejjebb a kezem, az illendőség határán belül maradva, hogy mások megirigyelhették volna tőlem ezt a mozdulatot is, szerettem táncolni, tudtam is , és oktatni is könnyedén ment. Amikor azt szerettem volna, hogy kicsit simuljon hozzám közelebb, vagy a berogyasztott lábam fölé kis terpeszben álljon fölém, és riszálja és tekerje meg úgy a csípőjét ahogy… pont én szeretném, végig húztam az egyik ujjamat a gerincén, a másik kezemmel pedig a derekát fogtam meg, és mozgattam meg a csípőjét, csak akkor szakad el a tekintetem Blaizről ha épp a tükörbe pillantottam, és figyeltem magunkat, észre vettem ,hogy a diákjaim ismét minket figyelnek, ezúttal nem a segédemmel, hanem az egyik diákommal. Kénytelen volt a tarkómnál tartani a kezét, mert egyébként a nőktől legtöbbször ezt kívánta ez a fajta tánc, ráadásul nem sok rést engedett kettőnk közt nagyjából kebel magasságtól felfelé, majd teljesen magamhoz húzva gyengéden döntöttem hátra az utolsó taktusok közeledtével, nem teljesen, hanem épp csak a lapockáinál megtartva. Néhány pillanatig meglepetten mosolyogtam le Blaizre, majd megköszörültem a torkomat.
- Szóval…magán órák. - futó simogatást ejtettem meg a hátán, a hüvelykujjammal, és elengedtem, kifordítottam oldalra és meghajoltam. - Jobban járnánk, mert benned valamiféle tehetség veszett el.- dicsértem a tanítványomat.
- Elnézést kérek mindenkitől, a hölgy átvert, kezdő órára szeretett volna jönni, de sokkal többet tud, mint azt el merte árulni nekem.  - somolyogtam Blaizre. Láttam néhány diákomon, hogy szeretnének már ők is itt tartani, de volt akinek sok órára volt még szüksége, volt akinek természet adta lehetetlenség volt egyáltalán a tánc, de próbálkozott, olyankor szoktam elbeszélgetni az illetővel, a magán órákról, vagy más sportágról.



Domander
it's where my demons hide

Domander
heroes ❖ villains
dc universe
kereslek :
every new member
tartózkodási hely :
◆ we live between the forumlines ◇
foglalkozás, hobbi :
◆ this ♥ page ◇
karakter arca :
◆ faceless helper ◇
heroes vs villains

Nijinsky Terem Empty


Blaiz & Dorien


Soha nem szerettem késni. Sőt, mindig mindenhova hamarabb érkeztem, hogy nehogy esetleg bármi gond legyen. Ha túl hamar megérkeztem bárhova, akkor inkább addig az utcán sétálgattam, figyeltem az embereket vagy betértem egy-egy boltba nézelődni. De szerintem pár perccel való korábban érkezés nem olyan nagy bűn, de késni már annál inkább. A doktor se késhet a műtőből, mert akkor akár a beteg élete is veszélybe kerülhet. Próbáltam időben eljönni a kórházból, de azért a két város nincs annyira közel, mint gondoltam. Próbáltam a taxisnak is mondani, hogy siessen, de szerintem még egy büntetés a díjába nem fért volna bele. Nem vagyok se gazdag, se királynő, hogy bármit meg tudjak magamnak venni. Spórolnom kellett nekem is sok esetben, hogy egyáltalán a munkához és az iskolához szükséges dolgokat meg tudjam venni. De egyetlen egy percét se bántam. Mert minél több időt és pénz áldoztam rá, annál inkább rájöttem arra is, hogy tényleg ezt szeretném csinálni. Segíteni szeretnék másokon, ahogyan egyszer velem tették. Igen, ez amolyan viszonzás lett volna részemről a világ felé, hiszen mégis csak életben maradtam ,csak emlékek nélkül. Lehetnék béna vagy bármi, de nem vagyok. Igyekszem mindenben meglátni a jót.
Amikor késve végül benyitok a terembe egy kisebb habozás után, akkor úgy szólalok meg, mint valami kisiskolás. Pedig nem hiszem, hogy ez akkora bűn lenne. Az se volt biztos, hogy el fogok jönni. Dorien-nel és a tánciskolával is véletlenül találkoztam, ismertem meg. Nem sokat, de annyira keveset se beszélgettünk Dorien-nel múltkor. Ő volt az, aki meghívott erre az órára. Persze az is megfordult a fejemben, hogy esetleg egy magán óra sokkal jobb lenne, mert az rugalmasabb, míg erre mindig ide kell érnem. De mi lesz akkor, ha újra sok beteg lesz és bent tartanak vagy esetleg átküldenek az itteni kórházba, hogy segítsek az embereken? De őszintén szólva lassan mind a kettő város az otthonomnak nevezhető. Egyre több időt töltök itt i és szép lassan kezdem magamat is kiismerni és ez jó jel.
Dorien. - mondom ki a nevét egy kisebb zavarral az arcomon és közben idegesen a hajamat a fülem mögé igazítom, hiszen szinte az egész terem engem bámul. Lassan bólintok arra, amit mond és elindulok a terem szélén egyre hátrébb. Lassan lerakom a táskámat, majd hamarosan pedig bele is bújok az itteni cipőmbe. A következő kijelentésére pedig még inkább zavarba jövök. Egyszerre érzem magamat szerencsésnek, hogy tényleg megteszi és nem dobott ki a teremből a késésem miatt, de ugyanakkor zavarban is vagyok a késésem miatt. Nem szeretek a középpontban lenni, de most pontosan ezt kaptam meg.
Ezt örömmel hallom és ez nem csak rajtam múlik. Tudod valaki dolgozik is, ami nem teljesen egyezik a hobbijával. - mondom neki egy félszeg mosoly kertében, miközben óvatosan felpillantok rá. Komolyan úgy viselkedem, mind egy kis gyerek, aki most csinált valami csintalanságot és arra vár, hogy megkapja a büntetését érte.
Értem, akkor annyira nem lesz nehéz. - mondom egy biztató mosollyal az arcomon, majd pedig követem a lépését, a technikáját a szemeimmel. Mintha most akarnám rögzíteni örökre. Egy pillanatra minden megszűnik és csak ő, a zene és én maradunk. Hamarosan pedig csatlakozom hozzá és mondhatni majdnem tökéletesen csinálom utána azt, amit ő csinált. Azt hiszem az lehet a baj, hogy még nem teljesen sikerült kikapcsolnom munka után. Még mindig tiszta stressz vagyok és agyalok olyan dolgokon, amiken nem kellene már.
- Remélem megütöm a mércét. - mondom neki mosolyogva és most már sokkal magabiztosabban csinálom utánuk a lépéseket. S egy pillanatra a hatalmas tükörre nézek, ami  a termet díszíti és a testem úgy jár az ütemre, mintha nem is én irányítanám, hanem a zene ritmusa.
Akkor most be kell érned egy kevésbé ismert partnerrel, de ki tudja, hogy mit hozz a jövő. - mondom neki kicsit talán sejtelmesen és kihívóan, majd közelebb lépek hozzá. -  Természetesen igen, hiszen táncolni jöttem. Hmm, nyűgözz le! - teszem hozzá komolyan, de ugyanakkor játékosan arra várva, hogy a testünk szinte együtt, tökéletes összhangban kezdjen el mozogni a zene ritmusára.
Amúgy gondolkoztam a másik ajánlatodon is. - szólalok meg egy kisebb csend után arra utalva, amit múltkor mondott, hogy vállalna magán diákként is. Persze nem tudom, hogy mennyire lenne célszerű, de most, hogy újra kezdek belekóstolni ebbe az életbe nem akarom, hogy a munkám miatt vége szakadjon...

Nijinsky Terem 2114744435  

Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nijinsky Terem Empty







Blaiz &  Dorien
A természet lábakat ad nekünk
és a művészet megtanít használni őket.
Jah... és: A hátsód rázásával környezetbarát leszel!
.....................................................................................................

Túl voltunk az előadáson, és villantottam egy mosolyt a hölgyek felé, majd beállítottam őket egymás mellé. Tudnom kellett mind a férfi és a női pár lépéseit. Már javában botladoztak a tagok, láttam ,hogy kinek fog könnyebben menni, és kinek nem, kire kell odafigyelnem jobban. Anyám ezért is szerette hozzám küldeni a kezdőket, mert nem siklottam el a részletek felett. Mindenkinek ráéreztem az igényeire, és arra, hogy hogyan próbáljam meg neki megmutatni a lépéseket.
- Nézze, így… - beálltam mellé, és mutattam a lépéseket. - Egy, két, há négy, to-po-rog, csíípő. - és ahol kellett ott picit toporogtam, de ne a tesze tosza téblábolásra gondoljon senki, ez művészet volt, ha előttem állt volna a partnerem tökéletesen leutánozta volna a mozdulataimat. A farzsebemben ott volt a hifi kapcsolója is, eleinte zene nélkül gyakoroltuk be az első lépéseket, aztán zenére, és ha már arra is jól ment, akkor egyre több lépést kezdtem el hozzá kötni a tánchoz.
- Hé, ne keseredjen el, valaha amikor ekkora voltam… - mutattam ,hogy körülbelül a derekamig érhettem. - Én is így kezdtem, pár év és akár maga is verseny táncolhat, csak kitartás és türelem kell, nagyon jó a csípő mozgása! - persze dicsértem és vigasztaltam is, érezniük kell, hogy velük vagyok és támogatom őket, különben nem jönnek legközelebb és abban nem lesz semmi érdekes.
Nyílt az ajtó, és az az ismerős lány jött meg, nem hittem hogy el fog jönni, esett az eső és épp egy óránkat figyelte az ajtó ablakán át, a haladó csoportommal, míg táncoltak, addig kimentem váltottam vele pár szót, és sikerült meghívnom a mostani órámra ezek szerint, aminek nagyon örülök, mert ráadásul csinos is engem pedig mindig vonzanak a szépségek.
- Blaiz. - mosolyodtam el. - Vedd át a cipőd gyorsan, és be is állhatsz. - örültem volna egyébként ha mondjuk inkább magán órára érkezik, mert akkor könnyebb lett volna csak rá irányítanom a figyelmemet, de megoldom. Így is jó lesz, remélem. Semelyik tanoncom nem érezheti azt, hogy nem foglalkozom vele eleget. - A táskád  pedig  oda a sarokba is beteheted, nem fog eltűnni.  - teszek róla, fél szemmel még arra is figyelek, remélem egyetlen diákom sem az -az enyves kezű fajta.
- Kérem, gyakorolják azt a pár lépést, amit eddig mutattam, addig a később befutó diákomnak mutatom el azt amit eddig tanultunk. - a táncoktató segédem körbe járt eközben és segített a többi tanulómnak.
- Nem kell megijedned, nem fogom leharapni a fejed, ha elkésel, bár… szeretném ha a jövőben időben érkeznél. - súgtam Blaiznek egy bíztató mosolyt villantva. Többnyire modern zenékre táncoltunk, azt vettem észre, hogy olyan számokon tudják jobban elengedni magukat az emberek, amelyeket sűrűbben hallottak, netán az ő korosztályukban tűnt fel,vagy extra nagy slágeres feldolgozásokat is készítettek belőle, és ezért hallhatták a régebbieket.
- A lépések majdnem olyanok mint a cha-cha-chánál, csak kisebbek, és lassabbak. - beálltam Blaiz mellé, és megmutattam neki az első pár lépést. Állítólag nagy gyakorlata van a táncokban, és említette, hogy jó a ritmus érzéke, reméltem, mert ha tényleg gyakorlottabb is a többieknél, csak nem emlékszik rá, akkor vele fogom mutatni a táncokat, mindig jobb úgy ha nem profival mutatom be, hanem a csoportból valakivel, mert így látják a többiek is, hogy egyáltalán nem lehetetlenség megtanulni táncolni, s mivel úgy tűnt mintha Blaiz tényleg az utcáról szaladt volna be, így reméltem, hogy nagyobb önbizalmat tudok csepegtetni a diákjaimba.
- Lányok a csípőtöket jobban mozgassátok! - Blaiz mellé léptem. - Szabad lesz? Bárhol megérinthetlek? - előbb kérdeztem, nem akartam ,hogy azt higgye, hogy csak úgy letaperolom. - Az a jó egyébként ebben a táncban, hogy ez modernebb mint a cha-cha-cha de ennek a lépéseire épül, kevésbé kötöttebb, de jó ha érintitek a partnereteket. - magyaráztam Blaiz mellől állva.



Domander
it's where my demons hide

Domander
heroes ❖ villains
dc universe
kereslek :
every new member
tartózkodási hely :
◆ we live between the forumlines ◇
foglalkozás, hobbi :
◆ this ♥ page ◇
karakter arca :
◆ faceless helper ◇
heroes vs villains

Nijinsky Terem Empty


Blaiz & Dorien


Egy nap a paradicsomban, vagyis inkább a kórházba. Szerencsére ma semmi olyan dolog nem történt, ami miatt túlóráznom kellett volna. Szívesen maradok, hiszen nem véletlenül választottam ezt a hívást. Nekik köszönhetően lehetek még mindig itt és amikor azt kérdezték, hogy mit fogok csinálni, ha teljesen felépülök, akkor csak annyit tudtam, hogy másokon szeretnék segíteni. Azt a sok törődést és kedvességet szeretném tovább adni az embereknek, majd mire teljesen felépültem, akkor már tudtam, hogy mi szeretnék lenni. Az új barátaim, illetve a kórházi ápolók segítettek elérni az álmaimat. Ők lettek az én új családom. Bármire képes lenék értük és soha nem fogom elfelejteni azt, ami értem tettek. Mennyiszer túlóráztak és próbáltak megóvni attól, hogy a múltam nélkül feladjam a küzdelmet. Nem mondom azt, hogy nem haragudtam rájuk, amikor kiderült egy fontos momentum a kartonomból, de megértettem őket, hogy miért tették. Akkoriban nem segített volna az igazság, mára meg már szinte feledés homályába veszett az egész.
Sietve bújok ki az orvosi ruhámból, magamra kapom az egyik kedvenc ruhámat, majd jöhet a dzseki és a cipő. Elköszönök a többiektől és máris kint vagyok az öltözőből, amikor a büfé mellett haladok el. Gyorsan felkapok egy szendvicset, amibe nem sokkal később már bele is harapok. Napközben nem volt sok időm enni, most meg nem tanácsos túl sokat enni, így csak pár falatig tervezek vele, utána el fogom csomagolni és jó lesz később. Egy-két ember pillantását érzem, amikor megállít Chris. Tudom, hogy mire gondol. Azt hiszi hogy végre megfogadtam a tanácsukat és bulizni, esetleg egy randira megyek. Pedig nem. Egyszerűen csak szeretek csinosan öltözködni, illetve táncórára rohanok, mert ma lesz az első nap és nem lenne túl szerencsés elkésni. Bár még így is kétséges, hogy oda érek.
Ne is reményke. Nem amiatt öltöztem ki, amire gondolsz. - mondom neki mosolyogva, majd egy apró puszit nyomok az arcára és mielőtt bármit is mondhatna kilépek az ajtón. Egy darabig gyalog indulok el, majd ahol már több taxi jár megpróbálok leinteni egyet. Ő fog átvinni a másik városba is, hiszen nem túlzottan szeretek azóta az eset óta vezetni. Lehet, hogy nem sokra emlékszem, de tudom, hogy az autómmal sodrottam le az útról, egyenesen az egyik folyóba. Csendesen figyelem a tájat, a házakat, illetve az autókat, ahogyan a városból kiérve egyre gyorsabban hajt a sofőr.
Véletlenül találtam rá erre a táncstúdióra. Eső elől menekültem és ez jó helynek tűnt. Akkor ismertem meg az egyik tanárt is, aki most meghívott ere az alkalomra. Még mindig nem vagyok abban biztos, hogy ez jó ötlet, de mindig is szerettem táncolni. Vagy legalábbis azóta, hogy felépültem. Otthon is mindig táncra perdülők, amikor meghallok egy-egy zenét és szerintem egész jól is megy. Lehet, hogy régebben jártam táncra? Nem kizárt, de mindegyik. Sietve fizetem ki a taxit, amikor megérkezünk, majd rohanva indulok el a terem felé. Remek, elkéstem. Már vagy 5 perce megy az egész. Egy pillanatig habozok, de végül kinyitom az ajtót és próbálok észrevétlenül beosonni, ami nem éppen úgy sikerül, ahogyan elterveztem.
Sajnálom, hogy késtem. Többet ilyet nem fordul elő. - mondom szinte azonnal,amikor már mindenki engem bámul. Remek, a legtöbben már párban is vannak. Persze egy ilyen órára az ember általában párjával jön, de még ezt is sikerült elbaltáznom. Se párom nincs, illetve még el is késtem. Idegesen a szőke fürtjeimbe túrok és egy aprót az ajkamba harapok, miközben lerakom a táskámat és a dzsekimet.


Lesz még jobb is. Nijinsky Terem 86846481

Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nijinsky Terem Empty







Blaiz &  Dorien
A természet lábakat ad nekünk
és a művészet megtanít használni őket.
Jah... és: A hátsód rázásával környezetbarát leszel!
.....................................................................................................

Ez volt anyám új álma, amiben szerettem volna neki segíteni. Igazából még nem egészen adták át a helyet, az első és a második emelet le volt zárva csinos sárga szalaggal, oda nem is lehetett bemenni akárhogy, csak kobakban meg miegymás. A porta működött, megvártam, hogy végezzen a balett órával az anyám, addig átöltöztem az iroda melletti öltözőben, megtehettem volna, hogy edző nadrágban és sport cipőben gyakorlok, de valahogy… tudtam, ha laza ruhát viselnék, elbohóckodnám. Most pedig nem szabadott hülyéskednem. Még érkezett a gyerekek után egy latin táncokat tanuló felnőtt csoport.
- Gyere Dorien, a hölgy az esküvőjére szeretne megtanulni keringőzni, valamint előadni egy magán táncot a férjének, a násznép előtt. - a turmixomat kortyolgattam az egyik oszlopnak dőlve és figyeltem azt, hogy mennyire zavarban vannak, a mai óra lényege egyébként az volt, hogy bejöhettél, ha nem volt párod akkor is, nem kellett aggódnod, hogy nem táncolnának veled, itt majd kapsz párt. Persze, nem jelentette azt, hogy a nemek ezáltal egyenes arányosságban lettek volna.
Végig pillantottam az arán, csinos volt, mosolyogva és egy kacsintás kíséretében köszöntöttem. Igazából, azt mondják, hogy a tánc tartást, fegyelmet, és tiszteletet tanít a partnerünk iránt, én bennem is megvolt e három erény, csak szerettem kicsit az ösztöneim szerint élni. Ugyanakkor, tiszteletben tartottam az új vendégünket, nem fogok ráhajtani, hacsak ő nem akar valamit, nem látom a hajlandóságát. Egyébként volt itt egy saját szobám, ágy volt benne, mert szerettem volna kipróbálni, és anyám szerint nem árt, ha olyan napokon amikor tudom,hogy be vagyok osztva itt is vagyok… Nem értem mire ez a dupla óvatosság, mert elkésni sosem késtem el sehonnan sem. Nem azt mondom, hogy én vagyok a pontos idő mintaképe, de… szóval értitek. Ott vagyok időben ahol kell, és szerettem annyira táncolni, hogy ne késsek el legalább az óráimról, amelyeket én tartok. Tinikkel és felnőttekkel foglalkoztam, bár állítólag a gyerekekhez is lett volna türelmem. Akkor is jobban szerettem a magasabb korosztállyal foglalkozni.
Az óra végén, volt egy  két órás szünet, és nem én kezdtem! Tényleg! Ártatlan vagyok, mint a ma született bárány, és legalább olyan pucér, a szobámban kötöttünk ki, Esküszöm jó fiú voltam, nem tapiztam, szigorúan csak táncolni tanítottam, mégis ő volt aki a fülembe súgott az utolsó taktusok közben, mondtam neki, hogy  a folyosó végén levő tűzlépcsőn menjen fel, és ott lesz egy barna ajtó, srégen a tűzlépcsőtől. Az ajtó előtt várt rám, miután anyámat le szereltem, és még csak dél előtt volt! Beállítottam az órámat, másfél óra  későbbre, s annak rendje módja szerint jelzett is, nem akartam pofázást, se lelkizést, ő volt az aki lefeküdt velem, ő ajánlotta fel magát, én csak a lehetőséggel éltem. Ezért… lelkiismeret-furdalás nélkül pattantam ki az ágyamból, és adtam a kezeibe a holmijait, illedelmesen beküldtem a fürdőbe, öt percet kap felöltözni, mert jön a következő csoport, tuti, hogy a lenti folyosón összefog futni anyámmal, de nem zavartattam magamat. Megfürödtem, negyedóra alatt és új ruhát is vettem fel. Kisebb ruhatáram  is volt itt, nyugodtan sétáltam le a balett terembe, hallottam ,hogy anyám ott oktatja a kicsiket, édesek voltak ahogy a kis tülljeikben a korlátba kapaszkodtak.
- Az irodában van kaja, és üdítő, gondolom ,vigyáztál… de biztos meg is éheztél. - elvigyorodtam, egy szót sem szóltam, hagytam hagy bosszankodjon anya, én megyek enni. Egy nagy adag salátát ettem, piritott kenyérkockákkal és csirkemell csíkokkal.
- Készülj elő a latin tánc órához! - jelent meg anyám, mire én csak biccentettem, kint ücsörögtem a folyosón az egyik széken, szerettem ülve enni, ki szeret állva enni? Na ugye. Addig is legalább a seggemen vagyok és nem vagyok besózva, a latin tánc órákat imádtam. A lábam mellett ott pihent egy üveg víz, mikor végeztem a műanyag étkészletet kidobtam az egyik kukába, és bementem a terembe, a falba lehetett süllyeszteni a technikát, ezt is én találtam ki, hogy a hangfalak, a hifi, legyenek mind eltüntetve, hogy ne zavarjanak a mozgásban senkit. Az egyik oldalon egy keskeny pult volt a sarokba a tükör mellett, ott volt a hifi távirányítója, és a klíma kapcsolója is. Kinyitottam az ablakokat, hogy hadd szellőzzön a helyiség, aztán nekiálltam a nyújtásnak, nem szabad még táncot sem elkezdeni úgy, hogy ne nyújtottunk volna… Volt egy csaj, aki szintén tanított, latin táncokat, csak az ő beosztása nem készült még el, viszont anyám szerette ha párszor bent van a kezdő csoportok bemutató óráin velem, így történt ez most is. Vártuk, hogy megérkezzenek a tanulók, én addig becsuktam az ablakokat, és beállítottam a klímát, majd szóba elegyedtem az oktató társammal, mellesleg a nőket szereti, csak ezért nem volt még meg, de egyébként jól táncol. Hogy mit fogunk előadni? Kizombát, és erre az órára is jöttek a tanulók… Nagy sláger volt ez mostanában. Imádtam én is, talán ezért is engem választott anyám erre az órára tanárnak.




Vendég
it's where my demons hide

Anonymous
Vendég
dc universe
heroes vs villains

Nijinsky Terem Empty

Balett terem.
Nijinsky Terem Gh4oa0T
Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains

Nijinsky Terem Empty

1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Music & Arts Academy-
Ugrás: