villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
Lakás-Nappali
eme téma címe
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




Dean & Mianna
Temporary Solution

Szabadnapom volt, két hete az első amit megengedtem magamnak, ezen a gyönyörű szombat délutánon. Normál esetben az előadásomra készültem volna, amit egy hét múlva fogok tartani a helyi egyetemen, legkedvesebb témakörömben a zeneterápiában, de ma valahogyan egész nap nem vitt rá a lélek, hogy bekapcsoljam a gépet és folytassam a jegyzeteimet. Nem tudtam kiverni a fejemből a két hete történteket, ahogyan azt sem, hogy azóta egy kezelést lemondott. Tudom, hogy a vizsgáira tanul, ahogyan azt is, hogy Lisa mostanában beteg is volt, és emiatt az ideje is kevesebb, de szerettem volna nem azt gondolni, hogy miattam nem jön. Lelkiismeret furdalást éreztem, hogy olyan könnyen hagytam elmenni tőlem. Mintha szökött volna, mintha olyasmit mondtam volna neki, amitől megrémült. Visszaidéztem többször is magamban a beszélgetésünket és arra kellett jutnom, hogy akkor történt az egész, mikor a különleges képességű emberekről beszéltünk. Amikor elmeséltem neki, hogy én tulajdonképpen egy ilyen képességű ember miatt kerültem erre a pályára. Rosszat mondtam talán, felidéztem benne egy kellemetlen emléket. Bizonyára ez lehetett az oka, hogy bezárt előttem mint egy kagyló, pedig én tudtam, hogy számomra mindennél értékesebb igazgyöngy lapul ott. és a kertem csendes nyugalmában már majdnem sikerült is megszereznem. Nem magamnak, és nem önző gondolatoktól vezérelve, hanem mert éreztem, hogy ha még egy óránál tovább marad akkor nem a kertben fogunk kikötni. Valami volt a levegőben, valami megmagyarázhatatlanul vonzó, amely egyszerre hozzá vitt volna, és egyszerre távolabb is tőle. Most a konyhában állok, a pulton a leszedett rózsák fekszenek halomban, és én azon gondolkodom, hogy ki kellene mennem a temetőbe. Tudom, hogy nem ma szoktam, és pénteken voltam, akkor vittem ki ugyanennyi virágot a férjem sírjára. Két hete szinte minden nap kimentem és a rideg márványhoz beszéltem, ülve  a kis padon, és próbálva tőle válaszokat kapni. De ahogyan korábban sem egyetlen kérdésemre, most sem kaptam jelet tőle. Elég lett volna egy rezzenő ág, egy tovareppenő madár, vagy a nap elé kúszó piszkos fehér habfelhők, bármi amiből tudhattam volna helyes az irány amerre tartok vagy sem. Nem tudom mit kellene tennem, nem tudok döntést hozni, illetve nem tudok jó döntést hozni. Féltem a munkámat ugyanakkor talán sokkal jobban féltem a lelkemet. Nélküle. George emléke közé befurakodott a fűzöld szempár és nem tudok tőle szabadulni. Hiányzik amikor nincs itt, és amikor a fotelre pillantok a rendelőmben, amelyben ő szokott ülni mindig arra gondolok mennyire jó lenne ha egyszer csak megjelenne. A semmiből és hirtelen ott lenne, én pedig...én pedig azt hiszem most először nem tudnék neki mit mondani. Nem akartam az orvosa lenni, hát akkor mi? Tudtam, ó nagyon jól tudtam a választ, mégsem ismertem volna be, még csendesen sem magamnak. Töltöttem magamnak egy pohár jeges limonádét, és miközben azt szürcsöltem a konyhapultnak támaszkodva, vettem egy mély lélegzetet. Üres volt a ház, annyira üres, hogy az emlékek szüntelen visszhangja dobolt mindenhol. Már megint azon gondolkodom tegnap óta, hogy el kellene adnom, és olyankor mindig eszembe jut, hogy nem tudom megtenni, egyszerűen nem megy. A kert, a rendelőm, a szobák, a temérdek kacat ami szinte csak az én szívemnek kedves bizonyosan hiányozna. Nem tudok tőle megszabadulni, ahogyan nem tudok attól a gondolattól sem, hogy valahányszor lehunyom a szemeimet a mosolyát látom. Megrázom hát a hajam, kicsit alátúrok. Melegem van, és a mai viseletem a megszokott, amit hétköznapokon soha nem láthatna rajtam senki. Nadrág. De ha a kertben vagyok mindig így öltözöm. A pulton ott hever a fehér, apró virág mintás kesztyűm, mellette hevenyészve odadobva a metszőolló. Berakom a poharat a mosogatógépbe, és a nappaliba megyek a virágokkal, hogy elrendezzem őket a kandalló melletti vázában, valamint jut belőlük Sean asztalára és a rendelőmbe is. A halványsárgákból, leheletnyi rózsaszínnel a szélükön pedig viszek fel a hálóba majd. Miközben a karomra rendezem a virágokat óvatosan, meg ne szúrjanak, gondolatban visszakanyarodok a két héttel ezelőtti eseményekre, melyekre olyan jó volt visszagondolni. Egy fél vagy hát majdnem egy egész nap amit együtt töltöttünk. A nappaliban az egyik fotelben ott pihen a kis egyszarvú, amit itt hagyott Dean. Hogy szándékosan vagy véletlenül nem is számít, legközelebb visszaadom neki, bár a masszív parfüm illatot nehéz lesz belőle kiszedni, ugyanis szinte minden este ott csücsül az ölemben amikor a tanulmányaimat készítem, vagy az előadás jegyzeteit állítom össze. Amikor először magamhoz vettem még öntudatlanul tettem. Puha volt, és kellemes, mint azon a délutánon. Azt hiszem a tudat alatt végbemenő cselekvések mindennél beszédesebbek.Ahogyan ez is az volt. Keresem az emlékek között azt a pillanatot amikor megijeszthettem, de ugyanahhoz a témához kerülök vissza, a képességekhez. Mi történhetett? Ezt azóta felírtam ugyan a jegyzetek közé a kartonjára, és kértem Seant nézzen utána annak, hogy Dean nyilvános kartonjai között még Londonban vannak e erről feljegyzések, amelyekhez én is hozzáférhetek, de sajnos semmit nem talált, így megint ott tartottam ahol korábban. Ha ő nem beszél róla akkor nem fogom megtudni. Már csak az a kérdés hogyan tudnám elérni, hogy elmondja? Eddig mindig két dolog lett a vége. Vagy átment viccelődésbe az egész, vagy egyszerűen elmenekült, ahogyan azon a délutánon is tette. Többször átpörgettem azóta az anyagát, kerestem a feljegyzéseim között valamit amit észrevehettem már korábban, ami utalhat esetleg arra, hogy miért fut el folyton, de nem jöttem rá. Amikor már a virágokat rendeztem a vázában benn a nappaliban,akkor jött az első gondolatfoszlány....ahogyan egymásra néztünk először ott a kifőzdében, a fagylalt, aztán a kertben, a napszemüveg....egész idő alatt szinte rajta volt, kerülte azt, hogy láthassam a tekintetét. Önző dolog lenne azt gondolnom, hogy éppen ugyanazok az érzések kerítették hatalmába ami engem? Nem, ez már korábban is feltűnt, csak akkor azt hiszem túlságosan elfoglalt az, hogy küzdjek a saját feléledő, egyébként tiltott érzéseim ellen, és próbáljam továbbra is tartani a beteg-orvos viszonyt. Mennyire nehéz volt ez, és mennyire nehéz még most is. Két hete nem láttam és fogalmam sincs mit fogok reagálni amikor majd újabb időpontot kér és kapni is fog. Mit kellene mondanom neki, hogyan kezdjek ehhez egyáltalán hozzá? Ennyi időnek elégnek kell lennie ahhoz, hogy feldolgozzam a történteket, de az ilyesmi nekem soha nem ment, és talán most sem fog. Nagyjából két órán keresztül rendezgettem a virágokat és az egyre kuszábbá váló gondolataimat, amikor ismét a nappaliba mentem és leültem a fotelbe, ölembe véve a plüss figurát, az államat megtámasztva rajta magam elé meredve. Át kellene öltöznöm szedni még egy csokrot és elindulni, de valahogyan nem mozdultak a végtagjaim, míg végül aztán a bejárati ajtó diszkrét bim-bam csengője szólalt meg kétszer egymás után. Felvontam a szemöldököm és meglepődve álltam fel, észre sem véve, hogy a kezemben maradt az egyszarvú, úgy indultam meg, hogy megnézzem ki lehet az. Nem vártam senkit, betegem sem hívott, hogy extra időpontban a szabad napomat rá áldozzam, amit egyébként megtettem volna. A bejárati ajtót kinyitottam és a meglepetéstől majdnem hátrahőköltem. Először a velem szemben álló férfit pillantottam végig, mintha szellemet látnék, vagy most látnám őt életemben először, majd tekintetem lejjebb vándorolt a mellette ácsorgó gyönyörű, hosszú hajú öt éves forma kislányra, aki rendületlenül mosolygott rám. Nem lehetett nem visszamosolyogni rá, tüneményes volt, így meg főleg, mert eddig csak képről volt alkalmam látni. Értetlenül pislogtam hol a férfira, hol a kislányra. Dean volt az és Lisa. Nálam. Még mindig nem értettem, úgyhogy alig tudtam kinyögni a köszönést is, aminek elmaradása roppant udvariatlan lett volna
- Nahát...Dean és....- a kislányra néztem és félrebillentettem a fejemet-
- ...és Lisa Carter, ha nem tévedek. Nem is tudom...mi járatban...itt...most?- kicsit összefüggéstelenül jöttek a szavak, komolyan nem tudtam mit mondjak, láthatóan roppant zavarban voltam.
 



×

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains





Mianna & Dean


   
Temporary
Solution




Sokat vizsgáztam az elmúlt pár hétben, és egy baleseten is túl vagyok, pár napra rá történt az eset, miután otthagytam Miannát a házában. Nem szoktam ilyet csinálni,bántam is, hogy felhoztam a témát a közelében. Kicsit bunkónak is éreztem magamat, csak a téma… tényleg nem tudtam volna neki hazudni arról,hogy miért érdekel az ő véleménye ezzel kapcsolatban. Ínszalag húzódásom volt, kész szerencse, hogy Trudy akkor segített, bár nem tudom mi történhetett vele, amikor hívtam a rendelőt, egy férfi hang vette fel a telefont, fiatal volt, kicsit zavarban is voltam, mert azt hittem,hogy amikor telefonálok a fiatalasszony van a vonal túl végén, de nem így volt, és ahelyett,hogy elkezdtem volna megköszönni a segítséget, vagy bármit, nem tettem, mert egyszerűen nem az a valaki ült a vonal végén, aki a segítségemre volt azon az estén. Sínben volt a lábam, és pihentetnem kellett, csak éjszakára vettem le, legalább ennyit sikerült elérnem,hogy éjjel ne legyen a lábamon, ez a párnázott, fémes tépőzáras akármi. Vezetni is nehezebb volt, mert ez a lábtartás feszítette az izmokat és a szalagomat. Hat vizsgán voltam túl, Lisa is békén hagyott, de meghagytam neki, hogy nehogy egyedül merjen haza sétálni az előkészítőből, mert szétharapom. Mindenféleképpen hívjon, és ne kint hanem bent várjon a portán, lehet, hogy lassabban érek oda, de most extra biztonságosan vezettem. A mamik is megirigyelhetnének, biztos,hogy nem gyorshajtásért fognak elkapni.
Párszor volt, hogy elkéstem az iskolából, de szerencsére tekintettel voltak az állapotomra, rögtön elterjedt a hír, hogy futás közben ledudáltak az útról, a város menti erdős részen, pedig nem igen meséltem erről senkinek. Jó, talán az egyik agyatlan szurkoló lánynak, meg a tornatanáromnak, akitől felmentést kértem, amíg az orvos azt nem mondja, hogy minden rendben van a lábammal.
Sokat gondoltam Miára, ebben a két hétben, már amikor nem a vizsgákkal voltam elfoglalva, közben Lisa is bekapott egy csúnya náthát, a hangja is elment, nem volt előkészítőben sem, én is elkaptam tőle, frankó volt úgy vizsgázni, és tanulni, hogy a taknyom nyálam egybefolyik, de hamar túlestem rajta, másnap már semmi bajom sem volt, biztos csak rágörcsöltem az egész vizsga témára. Éjjel pedig… hatalmas robbanásra ébredtünk Lisával, hamarosan pedig a rendőrök kopogtattak, hogy kiürítik az egész kerületet, mert egy gázvezeték sérülése miatt, két ház is felrobbant néhány utcával feljebb, és… ki kell költöznünk, néhány dolgot magunkkal vihettünk, Lisa a takaróját ölelte magához, és bevágódott a kocsimba.  Persze, nem vezethettem idebent. Gyorsan bevágtam egy táskába néhány cuccot magamnak, felmarkoltam a boka merevítőmet is és Lisa kezébe nyomtam a táskát, az sem zavart, hogy a földön húzza ki. De tuti nem pakoltam össze mindent, se neki sem magamnak. Hosszú tréning nadrágban voltam és egy v nyakú pólóban, kicuccoltunk a lakásból, a rendőrök utasítására lekapcsoltam az áramot, és a gázt, aztán bezártam a lakást. Felvették az adataimat, Lisa az Impala hátsó anyósülésén várakozott rám, az új pónijával, kapott egy újat, a másikat Miannánál hagytam, nem szerettem volna elvenni tőle, láttam, hogy mennyire jó érzéssel tölti el,hogy magához öleli. A rokonomékhoz nem akartam menni, kellett néhány perc, mire összeszedem a gondolataimat, Lisát beültettem a kocsi elejébe a volánhoz, letekertem az ablakot, és beálltam tolni a kocsit, üresben, miután felvettem a merevítőt a lábamra, és kitoltam a kordonon túl az autót, volt néhány rendőr aki segített a végén, megköszöntem nekik a segítséget, Lisa elaludt az anyósülésen a takarójával együtt, én pedig, még váltottam pár szót a rendőrökkel. Felajánlották, hogy a kerületi iskola tornatermébe lakcím szerint bejelentkezhetünk, de senkivel sem akartam egy légtérben aludni, kösz nem. Még visszagyalogoltam a házba a laptopomért, amin a jegyzeteim voltak, és a telefonomért, persze rendőri kísérettel, állítólag kívül estünk a zónán, de… sosem lehetett tudni, és szerettek volna biztosra menni. Nem unatkoztam mindenesetre. Otthon nem hiszem,hogy ilyen történt volna velünk.De, mégis szarul érintett, hogy kiköltöztetnek, ki tudja mennyi időre. Miután visszatértem a kocsihoz, Lisa a rendőrkutyák mellett térdelt én frászt kaptam, mert ők mégsem egy házi kedvencek és más kiképzést kaptak, volt már szerencsém munkakutyához… és azok ezer fokon pörögtek, némelyik, de a képességemnek hála nyugisan viselkedtek, míg a vizsgálat tartott.
- Lisa…? – kíváncsian raktam be a kocsiba a gépemet.
– Megengedték, hogy megsimogassam! – mosolyogva pillantott rám a hugom.
-  Szuper, de most már megyünk.  – nem tudtam, hogy hova, majd addig egy hotelben leszünk. Az éjszakát fokozatosan váltotta fel a hajnal, festette szürkéről narancsba az eget a felkelő nap pár sugara. Pizsiben voltunk, Lisán egy hosszú kék hálóing és egy bebújós papucs, én kicsit jobban festettem, hiszen úgy festettem mint aki futni indul. Lisán az egyik pulóverem, hogy ne fázzon meg, hiszen hűvös volt az autóban, még hajnalban. Nem hoztam magammal a kártyáimat, így csak akkor tudatosult bennem a dolog, amikor a park menti hotdogosnál reggelit akartam venni magunknak. Így még hotelbe sem tudtam volna bemenni, mert minden esetben elkérik tőlünk a kártyákat, előre.
Szerencsére Lisa sem panaszkodott, türelmesen várt a kocsiban, majd kiszállt és odasétált mellém, megfogta a tenyeremet, a póniját a hóna alatt ölelte magához és felpillantott rám. A kocsi elejének támaszkodtam neki, lehajoltam érte, és felvettem. Jó volt ez a néma csönd kettőnk között, meghitt és egyáltalán… jól esett. Lisa összekócolta a hajamat.
- Bocival aludtál! – borzolta össze a hajamat mosolyogva
- Ó, te meg egy borzasztó hajfonó tündérrel! – fújtam a hajába, persze a merényletet én követtem el ellene lefekvés előtt, akkor próbáltam meg, frissen mosottan összefonni neki.
– Mit szólnál…ha meglátogatnánk az egyik ismerősömet? Ő, hátha tud segíteni nekünk, és nem olyan félelmetes, mint a nagymamád szülei? – kíváncsiskodtam. Álmos és korgó gyomrú bólintás volt a válaszom. Elmosolyodtam, és homlokon pusziltam Lisát, majd beültettem magam mellé, tudtam, hogy visszaélek a jóindulatával, de… szükségem volt a segítségére, legalább pár napra, hirtelen ötlet volt, de... csak ő jutott az eszembe, hiszen mindig segített nekünk, a kezdetektől, az én doktornőm, Mianna. Csak, amíg mindent rendbe nem szednek a környéken… Vajon meddig tart majd? Fáradt voltam, és a lábam is fájt egy kicsit a sok gyaloglástól, és leginkább a vezetéstől. Leparkoltam Mianna háza előtt, és még pár pillanatot vártam, de Lisa gyomorkorgása volt az, ami eldöntött mindent. Kipattantam a kocsiból, ő is jött utánam, majd lezártam, a kulcsot a zsebembe mélyesztettem, próbáltam menteni a menthetőt, és még az ajtó tükröződésében összeszedni a hajamat, elfogadható állapotba.
- Bontsd ki a hajad és gyorsan fésüld át az ujjaiddal… - szörnyen festettünk, Lisa szemei alatt karikák, én sem néztem ki jobban, tegnap volt az utolsó vizsgám és nem bírtam kialudni magamat. Lisa arca azonnal felragyogott, láttam rajta, én kicsit zavarban voltam, egyrészt, mert tudtam, hogy hogyan váltunk el kéthete, és lemondtam a kezelésemet is.
- Igen, én Lisa Carter vagyok! – mosolygott a az említett, rám nézett, le lehetett olvasni a pofijáról, a döbbenetet és a boldogságot,  még az én jelenleg neki térdig érő és többször felhajtott pulóver ujjamban is nagyon aranyos volt, ahogy fellelkesedett azon, hogy Mianna tudja a nevét.  A kezét nyújtotta kézfogásra, ügyes lány! Büszkén pillantottam rá, a heves mozdulatától előre csúszott a feltúrt pulóver ujj a kezére, mosolyogva köszörültem meg a torkomat. – Te pedig a bátyám barátnője vagy igaz? Útközben mondta,hogy egy kedves angol hölgyhöz jövünk! – kicsit megküzdött a pulóver ujjával, mert meglóbálta abban is a kezét, majd végül leeresztette.
Végig pillantottam Mianna szokatlan öltözetén, nadrág? ez…merőben új volt nekem, de még így is magával ragadott a látvány, mindig is oda voltam a lábaiért és… Dean! Jól van, miután felszedtem az állam a földről, a két korgó gyomrú Carter a küszöbön állva várt, az engedélyre, ami vicces volt, mert még egy szót sem szóltam, amióta megérkeztünk, így fel sem tudtam tenni a kérdésemet…
- Szóval… van egy kis problémánk, az éjjel gázrobbanás történt, minket pedig kilakoltattak. – pillantottam a kocsi felé. Lisa megfogta a kezemet, úgy pulóverestől, mindenestől, ebből a szempontból tényleg olyan volt mint egy srác, bár szerintem az is közre játszhatott, hogy fázik már. Szegény, éreztem ahogy időnként meg-meg vacog a kis teste, felemeltem tudom,hogy kinőtt már abból a korból, de időnként felemelem, olyankor amikor érezzük, hogy szükségünk van a másik támogatására szavak nélkül, jól jött volna neki egy forró fürdő, ami azt illeti nekem is, teljesen átfáztam, és kifáradtam, kifáradtunk, mindketten.. – A kártyámat és a készpénzt otthon hagytam, az autómban van apró, de az parkolásra és tankolásra van. – vallottam be – Így nem tudtunk szállodába sem menni, a… suli tornatermébe pedig egyáltalán nem szerettem volna menni, nem bízom néhány szomszédunkban… A kollégium... oda várni kell, és Lisát nem vinném oda... Maga bár, messze van, de… azt szeretném kérdezni, hogy elférünk-e magánál? Kifizetek mindent, a kaját, azt, hogy itt lakhassunk, beszállok a rezsibe is, nem tudom hogy meddig nem engednek minket haza. – biggyedt le az ajkam. – De ha zavarunk, mondja meg, nyugodtan. Vagy… ha van magánál valaki… - te ökör! Igen, aggódtam, hogy az a pasi itt lehet, aki felvette a telefont, ki lehetett az? Jó persze… mondta,hogy az új asszisztens, és? Miért pont férfi asszisztens?
Az egyik lábamról a másikra álltam, csak úgy végszóként, mindkettőnk gyomra megkordult, Lisa a pocakjára szorította a kezét, én hősiesen tűrtem, bár kissé lehajtottam a fejemet. Utáltam, hogy ilyen elesettnek tűnünk, és egyébként utáltam bevallani ha segítségre szorulunk, de most Lisáról volt szó, vele nem fetrenghetek napokig az autóban, neki nem erre van szüksége, noha én magam egész jól viseltem volna, az egyetem egyébként is megtanít bizonyos túlélési technikákra. Pihentettem a sínben levő lábamat, s halkan szusszantottam fel.

† Music: It's Not Goodbye † Note:   :11:† Words: Ruha †  


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




Dean & Mianna
Temporary Solution


Ha valaki azt mondja nekem ma reggel, hogy ez a jelenet vár majd rám pár órával később, hogy én a a lakásom ajtajában állva szinte ledermedve nézem az előttem álló párost...azt hiszem el sem hittem volna az egészet, vagy legalábbis valami buta viccnek gondoltam volna. Egy darabig meg sem tudtam szólalni, csak mosolyogtam a kislányra abban az óriási pulóverben, a kócos kis hajával amiben még látszottak az ujjának gereblye nyomai, valószínű fésű helyett használhatta. Ez még inkább megmosolyogtatott mert egykor én is csináltam ugyanezt amikor anya egykor nem tudott rávenni, hogy iskolába indulás előtt hajkefével szépen fésüljem meg. Hosszú hajam volt és többnyire mindig kócos, mert gyakran csináltam, hogy egy-egy tincset az ujjamra tekergettem és azzal játszottam órákon keresztül egy könyv fölé görnyedve, vagy éppen egy mesét nézve a tévében. Lisa gyönyörű kislány volt, de láttam a szeme alatt a karikákat és ez kicsit összezavart. Sötét szemeim ezután Dean-t fürkészték, aki szintén nem volt éppen a legjobb színben. Tudtam, hogy vizsgái vannak, ahogyan tudtam arról is, hogy nem csupán ezek miatt mondta vissza a legutóbbi kezeléseit, de indoknak megtette. Legalábbis a számára, mert számomra egyet jelentett azzal a kissé furcsára sikeredett délutánnal a kertemben. Azóta gyakorta ültem ki amikor időm engedte, a reggeli teámat is ott fogyasztottam el a kerti bútorok között ahogyan a füvet nézem, és elképzelem hol ült, hol mászott az ölébe Luna. Különös de a cica azóta elég sokszor visszajárt hozzám, mintha kereste volna Deant és amikor nem találta nemes egyszerűséggel királyi módon feltartott fejjel visszament a saját terültére. Azt hiszem ez a macsek volt az én gondolataimnak a kivetülése, mert az igazság az, hogy én is hiányoltam őt, és nem csak a kezelések alkalmával. Beengedtem az életem egy olyan területére, ahova beteget még nem engedtem és együtt töltöttem vele egy délutánt, olyan apró dolgokkal mint a vásárlás, vagy éppen a fagylaltozás, amit szintén nem tettem még korábban egy betegemmel sem.  Hogy különleges volt a számomra? Igen, hiszen mindig is az volt, talán csak én nem akartam róla tudomást venni. A távolléte azonban elég sok dologra ráébresztett, talán csak túl gyáva voltam, hogy megemeljem a telefont, és keressem őt. Hivatkozhattam volna bármire, arra is, hogy a kezeléseket folytatni kéne, és ha túl van a vizsgáin keressen meg. Borzasztóan butának éreztem volna azonban a telefonban a hangomat, így aztán az ilyesmit rábíztam Sean-ra. Képtelen voltam vele beszélni, és talán...a lelkem mélyén éreztem, hogy ez a távolság kicsit mindkettőnknek jót tesz. Azt hittem., hogy ha majd újra látom, akkor felkészültebb leszek lélekben akkor majd szépen elrendezem magamban az érzéseimet amelyek iránta ébredtek fel, és amit gyakorta azonosítottam azzal, hogy egyedül vagyok és szükségem van valakire. Nos igen, de nem éppen egy betegemre, akin én próbálok éppen segíteni. A munkába temetkeztem, de valahogyan ez sem tudott lekötni, mert voltak olyan percek, vagy akár órák is talán, amikor lehunyva a szemeimet őt láttam. És ilyenkor nem siettem újra a világra tekinteni, hanem a lehunyt pillákon át menekültem egy olyan világ felé, ahol nincsenek a társadalom által felállított normák és elvárások, ahol senki nem gondolna rossznak csupán azért mert felébredtek iránta bizonyos érzések. Bűnösnek gondoltam magam, ahogyan George halála óta minden kezdődő kapcsolatomban,  de ez valahogyan más volt. Ez tiltott volt és talán pont ezért duplán is olyan tilos. Lisa hangja zökkentett vissza a gondolataimból és észre sem vettem, hogy már percek óta meredek Dean-re, szinte nem is pislogva. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak a kislányra. Szakasztott a bátyja volt, csak éppen kisebb és lányosabb kiadásban, de vicces és eredeti. A humora mindenképpen. Leguggoltam elé, hiszen mindig annak a híve voltam, hogy egy gyerek ne felfelé bámuljon egy felnőttre ha beszélget vele, egy gyerek is megérdemli azt a tiszteletet, hogy bemerészkedjünk az ő kis közegébe, az ő kis világába, oda lentre ahol mi is voltunk egykor. Hiszen mindannyian megéltük ezt a korszakot, senki nem születik rögtön felnőttnek.
- Hogy mennyire vagyok kedves angol hölgy, azt szeretném ha te tapasztalnád meg, Lisa. Mit gondolsz van kedved hozzá?- billent oldalra kíváncsian a fejem, és megint mosolyogtam. Mostanában ez volt az a tulajdonság, ami valahogyan csupán Dean közelében jött ki rajtam, és lám most Lisa is kihozza belőlem ugyanezt. Biztosan a Carterek sajátossága ez a dolog, valami különleges képesség.
- És igen, én Dean barátja vagyok.- pontosítottam számára, hiszen a barát és a barátnő a gyerekek szemében még két külön kategória, csak később kezdik érteni, hogy a barátnő jelenthet mást is. Számukra egy bizalmasabb viszont jelképez két külön nemű ember között. Felpillantottam Deanre és felegyenesedtem, hónom alatt még mindig a plüsst szorongattam. Láttam, hogy végig pillant rajtam és kellett egy kis idő mire rádöbbentem, hogy az öltözékem miatt van, illetve annak szokatlan volta miatt. Kicsit szégyenlősen vontam meg a vállam mint akit valami olyan dolgon kaptak, amit nem nagyon szokott csinálni. De itt most nem is én voltam a lényeg, mert ahogyan újra egyenes helyzetben álltam azt láttam, hogy Dean is a hugához hasonlóan kimerült, kialvatlan és...szinte egyszerre kordult meg a gyomruk. Elfelhősödött az arcom és már éppen nyitottam volna a számat, hogy rákérdezzek mi a csuda történt velük, mert az összkép szokatlan volt, ahogyan az is, hogy itt állnak az ajtóm előtt, Lisán valószínű a bácsikája valamelyik pulóvere, és Dean sem fest valami jól. Ám mielőtt még kérdezhettem volna, vagy egyáltalán odáig eljutottam volna, hogy behívjam őket a fiú megadta a választ a ki nem mondott kérdésemre. Történt náluk egy...gázrobbanás? Ótejóég, remélem semmi komoly bajuk nem esett, bár ha igen akkor nem itt állnának az ajtómban. Hallgattam a rengeteg mindent ami egyetlen éjszaka alatt történt velük és ha tudtam volna....ha hamarabb tudtam volna, akkor én magam hívom el őket, nem kell semmiféle iskolába menniük, meg kódorogni szállodák után és egyáltalán. Újra megkordult a kislány gyomra és ezzel párhuzamosan Dean-é is. Na itt mondtam azt, hogy elég az ajtóban ácsorgásból, magam nyújtottam Lisa felé a kezem és Deanre pillantottam. Határozottan, ellentmondást nem tűrően, és bólintottam többször a szavaim mellé.
- Gyere Lisa...maga is Dean. Egyértelműen nem mennek semmiféle szállodába, és nem fizetnek az égvilágon semmit!- tiltakozón lendült a szabad kezem, amelyben az egyszarvú pihent, és megráztam a fejem.
- Tiltakozásnak helye nincs! Oh, ez a pulóver pedig csöppet nagy a kisasszonyra, majd mindjárt szétnézünk odabent hátha találunk használhatóbb darabokat. Trudy gyakran hozta át a gyerekeit, és maradt itt biztosan pár olyan ruha ami jó lesz rád. Fiúk voltak, szóval kicsit kevésbé lesz elegáns, de egy időre megteszi, amig sajátot nem szerzünk neked.- a kislány belesimította a kezembe  a kezét és elindult utánam befelé, én pedig a vállam felett visszanézve biztatóan tekintettem Dean felé, hogy jöjjön ő is bátran.
- Aztán feltúrjuk a fagyasztót, biztosan van benne néhány kész étel, legalábbis Manuela mindig gondoskodik arról, hogy ha kitörne az atomháború akkor is legyen benne elég étel.- magyaráztam Dean-nek és Lisának is egyszerre. Hol hátra pillantva, hol pedig  lefelé nézve, Lisára.
- És ha szerencsénk van még pite is lesz ott desszertnek. Ha jól hallottam elég éhesek vagytok, ugye?- a kérdés mindkettejüknek szólt, bár  a tegezésből ítélve most inkább Lisához beszéltem. Nem tudom Dean közelsége, a lehetőség, hogy itt lesznek a házamban megrémített. Tévedés ne essék, segíteni akartam rajtuk, és fogok is, csak annak a lehetősége, hogy több napig itt leszünk egymás közelében egy olyan délután után, amikor pár óra alatt felforrott közöttünk a levegő több volt mint ijesztő. Még szoknom kell a gondolatot, azt hiszem.
- Remélem Lisa szereted a rózsákat, ugyanis nemrég szedtem egy egész kosárral, és telepakoltam velük a lakást. Ha minden igaz itt lesz valahol az a fekete dobozka is amivel ha rákötjük a tévére akkor játszani lehet vele. Ez is a gyerekek miatt...a nevét nem tudom, de te biztosan tudod, igaz?- mindenfélét beszéltem, csakhogy oldjam kicsit  a hangulatot, amit az éhség, és persze a riadalom okozhatott, hogy olyan hirtelen kellett elhagyniuk a házat. Nem lehet éppen a legfelemelőbb, kivált, hogy még nem tudják mikor mehetnek vissza.
- Tudja Dean az ilyen munkálatok, főleg ha egy főnyomócső ment szét, akkor beletelhet akár egy hétbe is. Nagyon szívesen látom magukat addig, és teljesen természetes, hogy nem mennek innen sehová. Természetesen ha a kisasszonynak is megfelel.- guggoltam le megint Lisa elé, és magam elé emeltem a kezét, hogy azt a rémesen lelógó ujjakat megigazgassam. Elkezdtem annyira felhajtogatni, hogy a kicsi kezei végre előbukkanjanak a pulóver alól, majd megsimogattam és elengedtem, hogy újra fel egyensedek és a konyha felé induljak.
- Ha van valami holmi azt rendezzék le nyugodtan. Az emeleten balra a második ajtó a vendégszoba. Két napja Manuela új ágyneműt húzott, mintha csak érezte volna, hogy szükség lesz rá. Itt a földszinten jobb kézre...mármint nekem jobb kézre- mutattam is az irányt, és persze az ajtót is amiről éppen beszéltem
- Szóval az ott a fürdőszoba, mellette a kisebb ajtó a mellékhelyiség. A vendégszoba szekrényében találnak ruhákat Lisára...önnek pedig Dean- pillantottam végig rajta és a helyzet ide vagy oda még mindig rettenetesen vonzódtam hozzá ami kicsit abszurd tekintve, hogy miért is vannak itt, szóval nyugalomra intve magam beharaptam az alsó ajkam, majd a fogaim lassan csúsztak le róla, és elgondolkodva szűkültek össze a szemeim.
- Ha nem sértem meg, és nem tartja kellemetlennek a férjem régi ruhái közül megvan még néhány, azokat a rendelkezésére tudom bocsátani. Az is a vendég szoba szekrényében van. Talál ott nadrágot és inget is, vagy pólót amelyik önnek szimpatikus. Nagyjából egyforma volt a méretük, azt hiszem...khm..- köhintettem egyet, mert maga a téma, és egyáltalán, hogy ezt mondom újfent sebeket szaggatott fel és emlékeztetnem kellett magam arra, hogy George és Dean csupán egy kicsit hasonlítanak egymásra...egy kicsit, csak éppen annyira, mintha a fiatalabb kiadása lenne. Vajon tudat alatt ezért ébresztette bennem ezeket az érzéseket, hogy meg akarom menteni? De mitől is? Megráztam a fejem, és a konyha felé fordultam féloldalasan, összedörzsölve a kezeimet.
- Jól van...akkor tehát ha megfelel, szerintem van a hűtőben igazán finom szarvaspörkölt. Manuela férje vadász, időnként szokott hozni efféle ínyencségeket, és azt hiszem lesz mellé galuska is, bár azt még ki kell főzni. Ha ez megfelelő, akkor máris intézkedem...és ahogyan ígértem utánanézek annak a pitének is. Hát akkor...érezzék otthon magukat nálam!- mosolyodtam el, majd sarkon fordultam és ha Dean vagy Lisa nem akart még valamit mondani a konyha felé indultam, hogy nem sokkal később, amikor majd újra előkeverednek szépen lemosakodva, és átöltözve, akkor már az asztalon várja őket a finom és gőzölgő étel. Nem akartam még egy gyomorkordulást hallani, mert megszakad a szívem. Már így is belesajdult abba a kivert kutya látványba, amit nyújtottak jelen pillanatban. Egy hét....ez a minimum amit együtt kell majd töltenünk azt gondolom. És amíg Lisa itt van velünk nincs is gond...de mi lesz ha elalszik? Nem akartam belegondolni, inkább megrázva a fejem beléptem a konyhába.




×

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains





Mianna & Dean


 
Temporary
Solution




Láttam Lisán, hogy elvarázsolta őt Mianna, aminek örültem, nagyon bár általában nem volt probléma, ha nőt hoztam a közelébe, ritka volt az, amikor távolságtartón viselkedett valakivel, az előkészítőben, egy szarukeretes szemüveges öregasszonnyal rendesen tartotta a távolságot, egyébkén nagyon barátságos és közvetlen típus az én kicsi hugom. A kérdés hallatán, bólintott szakasztott utánzása az enyémnek, lassú elgondolkodó és kimért biccentés.
Lisa a szemöldökét ráncolta, láttam, hogy a magyarázatot emésztgeti amit hallott, hol rám, hol Miannára pillant.
- Akkor te ilyen ivós barátja vagy, akivel szórakozni jár. - biccentett határozottan. Én, tényleg nem mondtam semmit Lisának arról,hogy tulajdonképpen a doktornőmhöz jöttünk, noha tudta,hogy dokihoz járok. Csak a kedves hölgyet igyekezett keresni Miannában, láttam rajta, bekapcsolt a kis radar üzemmódja, okos volt és a testbeszédből tudnak leginkább olvasni a gyerekek azt hiszem.
Felfedeztem a kezében a plüsst, Lisáéban is ott volt egy -egyel kisebb méret.
- Te is szereted, a Gru-t? Ugye hogy az a legaranyosabb jelenet, amikor meglátja Agnes az unikornist, majd Gru kilövi a bódét, és végül megkapja lovat és ííígy - mutatta  örül neki?
- A játék géppel pedig csak akkor játszhatok, ha Dean megengedi, és végeztem a feladataimmal.- pislogott fel aranyosan Lisa, már láttam, hogy levette a lábáról Lisát, Mianna az itthagyott unikornisommal,nekem is felszaladt a szemöldököm a plüss láttán, vajon…? Vele alszik? Úgy húrcibálja mint egy gyermek? Elmosolyodtam, a szemeim is csillogtak a jókedvtől, végre valami pozitív történés a mai napon, szerettem volna abba a hitbe ringatni magamat, hogy azért van nála a plüss, mert hiányoztam neki, legalább annyira amennyire ő nekem. Két hete másra sem tudtam gondolni csak arra, hogy mit tennék vele,ha kettesbe maradnánk, együtt, ott kint a kertben, vagy… a házában.
Ábrándozásomból Mianna szokatlan határozottsága szakított ki, én ellentétesen ráztam a fejemet. Szó sem lehet róla, hogy ne fizessek semmit! Nem és kész! Bármibe be fogok szállni, sőt! Ha valami nem működik a házban megbütykölöm. Lisa kérdőn nézett rám, amikor megfogták a kezét, mire biccentettem. Nem akartam a lányka előtt veszekedni az itt lakásunkat illetőn, de… nem akartam visszaélni a doktornőm jóindulatával.  Pislogtam, ahogy gondoskodó üzemmódba kapcsolt Mianna,be kell valljam,hogy jól esett, nagyon is jól esett, kis jóleső bizsergős gombóc indult meg a gyomromból, a torkom fel, nem… nem éhség és nem is egyéb…. És… egyszerűen folytatódtt az arcomon, kiteljesedett egy diszkrét pírban. Zavarba jöttem, igen ott álltam egyedül az ajtóban, Lisa a nappaliban és mindketten ámulattal tekintettünk Mianna irányába, én a nő miatt, ő pedig láttam ,hogy a berendezést veszi szemügyre.
- Gyere Lisa, segíts kipakolni gyorsan,  felpakoljuk a holmikat szerzünk ruhákat és aztán megfürdünk idelent, de előtte össze kell szednünk mindent! - figyelmeztettem majd egy apró sóhaj kíséretében elindultam a kocsi felé, Lisa megelőzött és a lenti lépcsőn állva várta a kocsim kulcsait. A ház bejárati ajtaját nem zártuk be addig amíg pakolásztunk, a laptop táskámra vigyáztam, de a ruhás táskát kidobtam a csomagtartóból, Lisa húzta a ruhás táskát a földön.
- A házban, tedd le az ajtó elé, nem szeretném ha összepiszkolnál mindent, és vedd majd a le a cipőd,ahogy otthon is szoktuk.  - szép lassan felpakoltunk mindent, igazából két táskán kívül nem volt sok mindenünk. Nekem még alsóm sem volt, de ki gondol effélékre, ha épp robbanásra ébred éjjel , és példamutatóan igyekszik nem pánikba esni? Hogy a huga se kezdjen el pánikolva rohanni, bár kicsit így is elpityeredett az ijedtségtől Lisa.
Most már itt voltunk, és remélhetőleg egy darabig minden rendben lesz. Már kezdett fájni a lábam, itt meg fogok verekedni a lépcsővel, otthon a földszinten aludtam, a földszinti vendégszobában, de most vendégségben vagyok, én ennek a lehetőségnek is nagyon örültem. Lisa mosolyogva bújt ki a cipőjéből, én kicsit megküzdöttem ezzel, de szerintem ugyanolyan csálén tettük le egymás mellé, a laptop táskámat és szerintem a Lisa ruhájával és néhány kacattal együtt. Lisa körülöttem sertepertélt láttam rajta, hogy szeretne segíteni és kicsit el is van veszve a nagy házban, illetlen sem szeretne lenni.
- Csak csukd be az ajtót ezzel a kis retesszel, aztán… te úgyis hamarabb felérsz a lépcsőn. - simítottam végig a buksiján, és elindultam. Nem vitás, hogy a kocsi tolással, a vezetéssel megerőltettem magamat, eddig értem jött az egyik évfolyam társam, cserébe jegyzetekkel bizniszeltünk, meg egyébként is jóban voltunk. Fájt a lábam, igen de azon kívül, hogy megvonaglott az arcom időnként, nem adtam mindenki tudtára, hogy mi a bajom.Lisa felrobogott mellettem, és ott várt a lépcső tetején a takarójával a vállán , kis takaró volt, amolyan folttakaró mint a sajátom. A nővérem ugyanúgy bővíteni szerette volna neki, mint ahogy nekem az anyánk. A másik kezében az unikornisa.
- Szép háza van Miannának. - állapította meg csendesen.
- A kertet nem is láttad még, ahonnan az a sok szép rózsa van! - kontráztam rá, Lisa imádott a szabadban lenni, főleg a szép kertekben, akár csak én. Amikor felértem, megtöröltem a homlokomat, a legtöbbször jegeltem a lábamat ha fájt, Lisa pedig segített a váltást hozni, hogy minél kevesebbet kelljen mászkálnom.
Két ágyas szoba volt a vendégszoba, ennek megörültem, Lisa már le is foglalta az ajtó felőli oldalt és oda tette le a plüssét meg a takaróját.
- Rendben, akkor én az ablaknál alszom,.- tettem le az ágy végébe a táskáinkat, és a szekrényhez léptem, nem akartam szétpakolni, ezért szinte rögtön az első darabokat kiválasztottam, egy fehér vászon nadrágot, meg egy kék fehér csíkos pulóvert, jók lesznek, Lisának egy Batmenes pólót, és egy nadrágot, meg zoknit is találtam. Én, jól el leszek fehérnemű nélkül, azt hiszem. A férje dolgait még csak-csak felveszem, nem lesz tőle semmi bajom, de… a fehérnemű más tészta, az mindenkinek a sajátja, én pedig erre finnyás vagyok. Más pasiét nem veszem fel. Így is sokkal tartoztam már azért a doktornőmnek, hogy befogadott minket. Bár… nem tudom hogy tudja-e hogy mire vállalkozott, két korgó gyomrú Carterre, akik… ha tudnák a vagyonukból is kiennék őt, nem azért ennyire elvetemültek nem vagyunk, nyugodt kis család vagyunk mi igazából.
Szerencsére Lisa tudta,hogy nem szabad a lépcsőn sietni, így miután megvolt  minden holmink, Lisa belecsúsztatta a kezét a tenyerembe és kézen fogva sétáltunk le a földszintre, tudtam,hogy kell neki ez a biztonság érzet, a támogatásom, amit maximálisan meg is fog kapni tőlem, nekem is szükségem volt rá, ő volt a kis mankóm, a figyelmeztető táblám, hogy ne rohanjak be a konyhában tevékenykedő nőhöz öleljem át és hálálkodjak neki amíg meg nem unom…
A budinál megtorpant Lisa átvettem tőle a holmijait, és elengedtem a kezét, elment, hogy elintézze a dolgát, addig én bementem a fürdőbe. Leesett az állam. Mikor lesz nekünk ekkora fürdőnk? Ilyen nagy… és nem voltam egy lakberendező zseni, de a mienkhez képest ez hatalmas volt és szép, akár egy lakás. Szívesen befeküdtem volna a kádba. Ki kell próbálnom, mikor fürödtem úgy, hogy vízszintesben voltam? Angliában, a szüleink régi házában. Sosem fogom tudni megköszönni ezt Miannának, meg kell kérdeznem,hogy szabad-e , egy kád, egy zuhanyzó és az tényleg yacuzzi? Miután kiirigykedtem magamat, elrendeztem a holmijainkat, a vizes részektől a legtávolabb, hogy minden száraz legyen. Levettem a lábamról a sínt és félre tettem, tiszta színjátszós volt a bokám és még dagadtabb mint eddig, körülbelül annyira, mint amikor még friss volt. Lisa jött a kézmosás után, láttam hogy az ő szava is elakad.
- Mint egy, hotelben! - suttogta halk, ámulattal teli hangon.
- Úgy bizony, tessék levetkőzni, sietek mindjárt beállítom neked a vizet.- A kádhoz léptem, neki nem kellett sok, körülbelül derékig szoktam engedni,a többit meg megoldja magától. Miután én is elvégeztem a dolgomat, kézmosással egybekötve, láttam, hogy Lisa ott ácsorog a kád mellett.
- Na gyere! - kaptam el a hóna alját és betettem a vízbe, majd felültem a kád peremére, szélesen ki volt kövezve, így könnyedén elfértem ott, elnyújtottam a lábamat Lisa mellett, és felhúztam a nadrágomat a térdemig.
- Nagyon fáj? - tette az apró mancsait a lábam fölé, de nem rá .- Fúú! Idáig érzem, hogy tiszta forró! Kelleni fog rá jég! Meg kérek majd rá fájdalomcsillapítót Miannától, míg fürdesz, és  kint megvárlak. - volt a szabály, hogy ha én fürdök, akkor minden ajtó zárva marad, és nem leskelődhet és ezt maximálisan be is tartja, még a nővérem tanította meg erre.
A kérdésére biccentettem.
- Érzem,hogy van.  - mormogtam halkan. - De sipirc fürdés gyorsan, mindenhol mosd meg magad! - hátra döntöttem a fejemet, és a plafont bámultam, zavarban lettem volna, ha nem láttam volna már azóta hogy kipottyant a nővéremből, de nem voltam.  Összefontam a kezeimet a mellkasom előtt és lassan kifújtam a levegőmet, hallgattam, ahogy pancsikol és a folyékony szappant is használja, egy ültő helyemben eltudtam volna aludni. Vigyázott a hajára, mert ugye tegnap mostuk meg, még olyan hirtelen nem kellene ismét megmosnia. Kiemeltem a vízből és becsavartam egy törölközőbe. Felöltözött és miután puszit nyomott az arcomra kisietett a fürdőből.
- Mianna! - jelent meg a konyha ajtajában a lurkó és mosolyogva, zoknistól, Batman pólóstól mindenestől megállt az ajtóban. Közelebb lépdelt a pulthoz, de mivel a szék magas volt neki, így megkerülte az asztalt, és megállt a doktornő mellett. - izé, szóval… van valami fájdalom csillapítója? Mert kellene a bátyámnak… - motyogta Lisa halkan. - Felmehetek az unikornisomért? Egyébként nekem is van, csak az enyém kisebb mint a öö…tie…magáé? - Lisa illedelmes lány, mindig is próbálta utánozni a felnőttek beszédét és hallotta, hogy hogyan beszéltünk mi Miannával, magázva. Nehezen állt rá a szája, de próbálkozott.
Az arcomon látszott a kezdődő borosta, és még vizes volt a hajam, meg… női illatú volt a levegő is körülöttem, szerettem Mianna illatát, de ha engem kérdeznek pár nappal ezelőtt, nem gondoltam volna, hogy érezni fogom, ráadásul úgy ,hogy le sem feküdtem vele, igen, piszkos álmaiban számtalanszor lefeküdtem már vele. Amikor kislattyogtam, mellettem épp elsietett Lisa.
- Ne fuss! Mert, úgy jársz mint én! - figyelmeztettem a lánykát, majd én magam is megjelentem a konyha ajtajában. A hajam még nedves volt.
- Khm… - köszörültem a torkomat. - Mindent beletettünk a szennyes kosárba, de… ha megmondja hogy hol a mosógép… - illedelmes akartam lenni, és mégsem az ő dolga egyébként sem hogy kimossa a ruháinkat, másrészt szerintem emlékszik ,hogy mit műveltem az előző Fluffyval… De akkor is, kicsit kényelmetlenül éreztem magamat.
- Finom illata van. - állapítottam meg a levegőbe szimatolva, más kérdés, hogy elkerültem nagyívbe a szarvasos dolgokat, megenném én, de ennek lelki dolgai vannak azt hiszem. Étteremben sem rendeltem szarvasos dolgot, nem akarok csalódást okozni Miannának ,hogy nem eszem meg azt amit készít…csak… majd meglátom. A ruhám egyébként kényelmes volt, az anyaga is megfelelő volt, igazából pont az a szeretek belebújni fajta volt. Az ajtóból aztán közelebb bicegtem a bárszékhez és leültem rá, bunkóság ide vagy oda... fáradt voltam nagyon, így felkönyököltem az asztalra és a tenyerembe támasztottam az államat, így pislogtam nagyokat, és Miannára is, figyeltem, ahogy sürög, forog a konyhában.

† Music: Beacuse Of You † Note:   :11:† Words: Ruha † Lisától: Fluffy  


Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: mia otthona és munkahelye-
Ugrás: