villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
Lakás-Fürdőszoba
eme téma címe
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains





Mianna & Dean


 
Temporary
Solution





Igaza volt Miannának, semmi pénzért sem, szerintem azzal még nehezebben boldogultam volna, egy gyerek nagy felelősség, legalább akkora mintha egy megmentendő állattal foglalkoznék. Lisa pedig, a rokonom, és nem tudom… valahogy, úgy vagyok vele, hogy az én felelősségem. A korábban végbement események megtanítottak arra, hogy mennyire fontos a család, az, hogy ha van valaki akire támaszkodhatunk, és ez nem egy vadidegen,hanem a rokonod, aki megért, támogat és kitart melletted, de Lisa ehhez még kicsi volt, és… azt hiszem, vele soha nem is fogok olyan kapcsolatba kerülni mint a nővéremmel, a plüss megkapása után elindultam az emeletre, csak a fájdalomcsillapítónak köszönhettem, hogy tényleg nem fájt úgy a lábam, mint amennyire eddig. Odafent még ott maradtam egy darabig Lisával, oda adtam neki az alvós takaróját, és a plüssét. Elsimogattam az arcából a haját és egy homlok puszival búcsúztam tőle, nyitva hagytam résnyire az ajtót, elhúztam neki a függönyt, hogy ne zavarja őt a nappali fény. Mindkettőnket megviselt ez az egész, de örültem, hogy Mianna tényleg segít nekünk és nem hajt el, nem hiszem,hogy bármely egyetemista haverom ennyire őszintén örülve fogadott volna minket, a többségük még a szüleivel lakik, amelyik meg nem, az inkább a parti állat típusba tartozik.
Lebattyogtam a mosókonyhához, nyújtózkodtam menet közben s még meg is álltam, hogy kiélvezzem a mozdulatot, jóllaktam, jól éreztem magamat és kicsit biztonságban, úgy értem… ezzel eddig sem volt gond, biztonságban éreztem magamat, otthon is, de, ez más volt, olyan meghitt és gondoskodó. Megdörgöltem a szemeimet, és beértem végre a mosókonyhába, annyira magával ragadott a látvány, ahogy nekünk, nekem tüsténtkedik, tényleg nem tudtam tétlenül ücsörögni, vagyis… szerettem volna ha tudja, hogy nagyon hálás vagyok neki, szavakba pedig nem igen tudtam önteni az érzéseimet, én a tettekkel szerettem kimutatni, s ha nem csókolhattam, érinthettem, s nem mehettem hozzá úgy oda,hogy hátulról át ne ölelném, akkor másként fogom megtenni, találok rá módot. Az ajtófélfának támaszkodva figyeltem egy darabig, majd amikor elkezdett beszélni, odamentem hozzá a mosógéphez.
- Tudja, ezek a fenyőfák, meg pillangók és háromszögek voltak mindig a bajom… - mormogtam, áthoztam a szennyes kosarat és belepakoltam a holmijainkat nem volt túl sok, mert nem is túl sok ruhában érkeztünk. Miután megkérdeztem, hogy szabad-e belepakoltam a cuccainkat és betöltöttem az öblítőt, meg a mosószert, majd még azt amit Mianna javasolt, aztán lehajtottam a fedelét, nagyon koncentráltam. Felragyogott az arcom és a doktornőmre mosolyogtam. - Így! Remélem nem lesz semmim sem rózsaszín, nem élném túl ha a kedvenc pólóm színt váltana. - tréfálkoztam, majd oda mentem, ahova Mianna mondta, nagyon meg kellett erőltetnem magamat, hogy ne ragadjon rajta a tekintetem folyamatosan, hogy ne azt nézzem, hogy milyen bájos csigákban omlik a vállaira a haja, hogy hogyan veszi a levegőt, mennyire akad el a lélegzete amikor rám pillant, tényleg csak egy apró lépés lett volna, hogy a háta mögé lépjek, félre húzzam a haját az útból és végig csókoljam a nyakát, végig simítsak a selymes combján, rég voltam nővel, és Mianna megbabonázott, nem hibáztatom azért, mert ezt hozta ki belőlem, nem fogadtam cölibátust, de mással nem lett volna olyan jó, ráadásul legutoljára az ő nevét, becenevét suttogtam a csaj fülébe, kész mázli, hogy csak rövid kalandról volt szó, aztán megdícsért, hogy nagyon szerethetem azt a nőt, ha ennyire gyengéd voltam vele… Én meg kicsit szégyelltem magam emiatt, de legalább elbeszélgettünk erről, arról, néha vadidegeneknek is jól esik elmondani ezt-azt, akik vevők a dologra és vagy hozzájárulnak némi építő kritikával, vagy sajátos tanáccsal, amit vagy megfogad az ember, vagy nem. Váltig állította, hogy be kellene vallanom az érzéseimet Miannának, mert így csak a lehetőséget fogom elszalasztani, de nagyon tartottam attól, hogy mi lesz utána? Elküld? Mert mégis csak a betege vagyok. A simítástól kellemesen megborzongtam amely a karomat érte, végül leültem abba a kényelmes székbe, egy jóleső nyögés szakadt fel belőlem, a sérült lábamat feltettem a puffra, s mikor kiment Mianna, akkor levettem a sínt is, és magam mellé tettem a földre, óvatosan mozgattam a bokámat és morgolódtam, fel volt dagadva, rendesen, azt hiszem még kicsit el is bóbiskoltam, majdnem míg vártam Miannára, végül a a motoszkálása miatt rezzentem fel, ahogy letette a jeget a csaphoz, majd meglepődtem amikor a lábamat az ölébe vette.
- Mi…?- mindent akartam mondani, de csak egy elhaló mi jött ki a torkomon, hogy zavarban voltam? Nem vitás! Hogy… miért fogta a lábamat? Jesszus, tényleg miért? De, annyira jól esett a gyengéd érintés, Lisa is bekente már párszor a lábamat, az apró kis tappancsaival, és jólesett ahogy bemasszírozta finoman, de, a rohadt életbe, Mianna fogja a lábamat a kezeiben, feljebb toltam magamat a szék karfáján támaszkodva s kicsit megfeszültem, akár Dean! Vegyél egy nagy levegőt, nem kellene ekkora izgatottságot érezned attól, hogy a doktornőd fogja a lábadat.
Halk hümmögős biccentéssel vegyes morgás hagyta el a torkomat, amikor végig húzta az ujját a bokámon. Egy pillanatra elködösült a tekintetem, máson is ilyen gyengéden húzná végig az ujját, és tartaná szintén gyengéden? Ó, igen… és az ajkai, ahogy elnyíltak, felemeltem az egyik karomat, és az ujjaimat az ajkamhoz emeltem, az államat a hüvelykujjamra támasztottam, a mutatóval az ajkamat takartam el, a többi ujjammal pedig a tarkómat támasztottam meg, végül a jég volt az ami megkoronázta az érzéseim tengerét, megremegtem és vissza ernyedtem a székbe s hátra vetettem a fejemet a támlára, miközben nyeltem egy nagyot, ez… tényleg kijózanító volt, a póló peremével igyekeztem azért takarni az ágyékomat, már ami még maradt a férfiasságomból, mert nem megy ám az olyan könnyen, hogy a gondolataim fonalát vissza tereljem arra, hogy fáj a bokám és… nem, jeget nem kérek a nemesebbik testrészemre, annak semmi baja. O-t formáltam az ajkammal s úgy fújtam ki a levegőt a számon, miközben a tekintetemmel a plafont fürkésztem.  A kérdése hallatán pedig biccentettem, jobbat nem tudtam tenni, ha megszólalok, csak hallaná, hogy mennyire be van rekedve a hangom, a fájdalomtól, és a vágytól egyszerre, szerintem csak a nyöszörgés ment volna, így csöndben maradtam.
Amikor pedig elkezdett beszélni lassan, de kíváncsian emeltem fel a fejemet és pillantottam le rá, reméltem, hogy csak én látom az egész helyzetet túl erotikusan, hogy itt ül a puffon, alacsonyabban, a lábammal a kezében, alig karnyújtásnyira az ágyékomtól, ismét elködösült a pillantásom, ahogy már kezdtem megszokni a jeget és oldalra pillantottam, apró alig észrevehető pír jelent meg az arcomon, ugye mondtam már ,hogy nem vagyok az a pirulós fajta, és ez igaz is, többnyire az ágyban pirulok ki, de akkor is csak azért mert élvezem, hogy a partneremmel vagyok. Megköszörültem a torkomat, és visszatámasztottam a fejemet a kezembe, ahogy az imént volt, és biccentettem.
- Az… jó ötlet volna, mármint a festés… - nem válaszoltam arra, hogy mit gondolok annak meglátogatásáról, mert Mianna szemei magával ragadtak, elmerültem bennük, és hagytam magamat felfalni általa, nem is tiltakoztam, egyszerűen, a rabjává váltam ezekre a percekre, hogy miért nem mertem moccanni? Mert… éreztem, hogy a vágy tüze lassan buzog bennem is, és nincs már lassan mivel takarni, vagy hogy titkolni. Hány mozdulat lenne vajon, fogni, elkapni a derekát és az ölembe ültetni? Elég nagy volt a szék, hogy a combjai elférjenek mellettem, és pislogtam, elkaptam a pillantásomat, majd még lejjebb húztam a pólómat, hogy ficeregtem úgy próbáltam meg terelni arról a mozdulatot, hogy épp most képzeltem el, ahogy épp belököm magam Miannába, mert azt hiszem, kicsiben megtettem a testvérkéjét ennek a mozdulatnak. Megremegett az állkapcsom is, és a szabad kezemmel a karfát markoltam meg. Nem volt itt Lisa aki visszatartott volna, úgy egyáltalán semmitől sem. Úgy ki voltam feszítve akár egy íj, ami arra vár, hogy végre elengedjék, és hasítson a levegőben, egyenesen az áldozata felé… titkon erre vártam magam is, hogy végre szabad legyek, hogy meghallhassam a húr szabadon engedő pendülését, amely végig rezeghetne az egész testemen, és egyenesen Miannában csapódhatna le.  Tudtam,hogy nem szabad megmozdulnom, mert azzal oda lenne ez a törékeny pillanat, nem én akartam az ünneprontó lenni.

† Music: Love Me Like You Do † Note:   † Words: Ruha † Lisa: Ruhája  


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




Dean & Mianna
Temporary Solution


Megnevettetett, immáron sokadszorra mióta ismerem, talán csak egy pici keserű éle volt ennek a nevetésnek. A mosógép kapcsán tett megjegyzése volt amin jóízűen és csendülőn kezdtem el kacagni, és lassan halt el az ajkaimon ez a nevetés. A jókedv neki szólt, és persze annak miképpen próbálja értelmezni a jeleket, a keserű visszhang pedig annak, hogy egykor éppen egy ilyen pillanat lett a legmeghittebb a férjemmel. Neki sem ment valahogy a háztartási gépek használata, és közölte ő sem érti ezeket a hieroglif jelzéseket rajta. Volt ott csonka hóember, kisvirág, és igen volt fenyőfa, meg kiscsiga.Egyetemisták voltunk, fiatal és bohókás korszak amelybe akkor még sokkal több volt a szenvedély, a mosoly, a vidámság, és csupán bizonyos időszakokban voltunk feszültebbek a szokásosnál. Dean ugyanezt a korszakát éli, és csak most gondolok bele, most, hogy itt áll mellettem, hogy igazából számára mégsem lehet ez az egész olyan, amilyen nekünk volt. Neki gondoskodnia kell az unokahúgáról, rá sokkal több felelősség hárul mint ránk egykor. Azt hiszem ahogyan ránéztem valahogyan gyengédebben simogatta meg a tekintetem, és ezellen már egy ideje nem is tudok küzdeni, lehet hovatovább letettem erről a fajta küzdelemről. Ha jobban visszagondolok, az elejétől egy szélmalomharc volt az egész. Ez a fiú már akkor hatással volt rám, amikor belépett a rendelőm ajtaján és leülve a fotelbe többször áttúrt a haján idegesen és feszülten. Azóta némiképp oldódott a viselkedése ha velem van, de még mindig érzem, hogy valami végtelen súlyával nehezedik rá, egy láthatatlan teher amitől képtelen szabadulni, és amelyet én sem tudok neki segíteni lerakni. Nekidőltem a szárítónak és csak néztem miképpen kerülnek be a ruhák a gépbe, elrendez mindent ahogyan mondtam neki, és a tovafutó gondolataimat ha lassan is, de mégis sikerült visszaterelnem a normális kerékvágásba. Feltéve ha annak lehet nevezni, hogy folyamatosan a ráncolódó homlokát néztem, vagy éppen azt miképpen veszi a levegőt, hogyan emelkedik a mellkasa. Nem tudom, ezek egészen apró dolgok voltak, mégis számomra hirtelen hatalmas jelentőséggel bírtak. Többször éreztem magamon átsuhanni azt az érzést, azt a semmihez sem fogható, torokszorító érzést, hogy élet költözött általuk a házamba, hogy a mai délutánon ott fenn az emeleten egy kislány alszik, és én itt vagyok a fürdőszobában Dean-el és talán a leghétköznapibb dolgokat tesszük, mégis....mégis mennyire meghitt mennyire...beharaptam a ajkamat, mindig ezt csináltam, ha ideges voltam. Most leginkább amiatt voltam ideges amit gondoltam, ami körül a gondolataim jártak vele kapcsolatosan.
A lábát az ölembe húzva eszméltem rá, hogy egy olyan dolgot művelek jelenleg, amit a legjobb érzésű kollégák is rejtett szexuális kapacsolatnak titulálnának, és közölnék velem, hogy sürgősen hagyjam abba. Persze a felszínen tagadtam volna, hogy ennek bármi köze lenne ahhoz, hogy mit is gondolok felőle, hogy mi az ami jelen pillanatban az eszembe jár, hogy mit is szeretnék most csinálni ha...ha tényleg nem lenne ez a csúnya zúzódás a lábán. Szinte vele egy időben sóhajtottam fel én is, és kezdtem mindenféléről beszélni, éreztem, hogy akárcsak nekem, neki is hirtelen rezdülést okozott az érintés. Feszengett a mozdulataimtól, attól ahogyan elkezdtem a duzzanat környékét megtisztogatni, aztán rátenni a jeget. Ha majd később visszagondolok erre  a jelenetre, ahogyan ott ülök a zsámolyon előtte, ölemben a lábával és felpillantok rá, azt hiszem magam is belátom, hogy ez már régen túlmutat minden ésszerűségen, hogy bármennyire is szeretném képtelen vagyok elnyomni, hogy egy idő után én is elérem a tűrőképességem határát, amikor már nem tudok és nem is akarok nemet mondani. Amikor legbelül már szinte üvöltöm és sikoltom, hogy mozdulj, hogy mozdulhassak, hogy hajolj előre egy nagyon aprót és én is megteszem. Hogy majd félúton találkozunk egy kimerevedő másodpercben, hogy nem lesz akkor más semmi más körülöttünk csak a fülünkben doboló csend, a másodpercek itt maradnak, itt felejtődnek és megtesszük amit már olyan régóta meg kellene tennünk. De most még csak nézem őt elködösülő tekintetem, az ő ködébe vész, és szinte hallom az érzékeimre kúszni azt a néma ajakformálásból adódó sóhajt, azt az egészen aprót, ami eljut hozzám és teljesen magával ragad. Alig merek bármit is csinálni. Beszélnem kellene még neki a télikertről, arról, hogy pontosan mit kell majd ott csinálnia, de egyszerűen a vágy, amely bennem megvadult gejzírként tör utat magának tökéletesen kiszorítja a szavakat. Nem tudok beszélni, nem tudom kimondani ezeket az egyébként lényegtelen mondatokat, csak lassan emelem el a jeges tasakot, mikor már olvadtabb lesz benne a jég, még mindig látom a zavarát, ahogyan bennem is bennem van ugyanez. Érzem, hogy arra vár, hogy mondjak vagy éppen tegyek valamit...valamit amitől tudni fogja szabad e lehet e....de még magam sem tudom a választ, csak azt tudom, hogy akarom, mindennél jobban akarom és még mindig gátat szab neki valami. A ruhára pillantok...George. Tényleg ekkora ereje van még mindig, hogy képtelen vagyok arra, hogy egy apró jelet adjak, egy egészen aprót? Megrázom a fejem és a kenőcsért, meg a fásliért nyúlok, nem akarok tudomást venni arról mi zajlik le benne és mi zajlik le bennem. De minél inkább tiltakozunk valami ellen, minél inkább nem akarunk róla tudomást venni, az annál inkább befészkeli magát az elménkbe és annál inkább vezeti a tetteinket. Olyan voltam jelen pillanatban mintha az égiek egyetlen apró kis rongybábja lennék, akit az erők mozgatnak, akinek cselekedeteit nem a saját tudata, sokkal inkább a Dean által keltett vágyak mozgatnák. Próbálom kizárni de szüntelen visszakúszik. Nem tudok tőle szabadulni, de akarok egyáltalán szabadulni tőle? Mélyen, a lelkem mélyén megrázom a fejem, és hagyom, hogy átjárjon....előre szaladok, szinte érzem ahogyan a keze hozzám ér, mint akkor azon a napon a rendelőmben, amikor megérintette az arcomat.Felemeltem a fejem és éreztem ahogyan megfeszül az érintésem alatt ahogyan a fáslival körbetekerem a lábát.
- Igen...az tényleg jó ötlet lenne...- olyan idegenül csengett a saját hangom, mintha egy messzi, távoli sziklaszirt sokadszor lecsapódó visszhangja lenne. Erőtlen és elhaló.
-...mármint a festés...hogy megtenné nekem...nagyon...hálás lennék.- mikor kezdtem így szétválasztani a mondatom egyes részeit egymástól, és egyáltalán mikor kezdtem olyan vadul rágni a szám szélét, hogy már szinte fájt? Azt hiszem ezzel próbáltam volna magam észhez téríteni, de már hasztalan. Olyan messzire mentünk, és egy ideje már itt volt ez az egész közöttünk, hogy egyszerűen ha akartam volna sem tudok tovább küzdeni. Kimerültem, és nem akartam semmi mást csak ott lenni végre, megérkezni hozzá, és engedni felszakadni ezt az egészet. De nem léptem és ő sem lépett, vajon meddig vagyunk még képesek úgy játszani a tűzzel, hogy nem érezzük már végérvényesen megégetett bennünket? Egy utolsó simítás még a fáslira, és megköszörültem a torkomat, tekintetem már nem rá vezettem, hanem a sínre ami eddig a lábán volt. Istenem segíts, hogy beszélni tudjak!
- Az lenne a legjobb ha most még egy kicsit pihentetné így...- a lába még mindig az ölemben volt.
- Mármint úgy értem, hogy ebben a helyzetben, hogy ne lógjon lefelé, hanem vízszintesen legyen. A kenőcsnek kell nagyjából két óra, hogy tökéletesen felszívódjon a bőrébe, és a fásli úgy működik, mint egy dunszt a befőtteknél. A mamámtól tanultam.- elkövettem egy óriási hibát, megint felpillantottam rá, és éreztem, hogy zuhanok. Hogy belezuhanok abba a hívogató harsány és egyszerre lágy zöld örvénybe, amibe igazából már elég régen belezuhantam ami azt illeti, és amit továbbra is kitartóan és egyre erőteljesebben tagadok. Fel kellene innen állnom és kimenni a fürdőből ki...ki messzire, menekülni előle, ahogyan mindig is tettem. De be kellett látnom már nincs hova futnom, már nem tudok hova menekülni, mert minden út visszavisz, hozzá. A fürdőben érezni lehetett az átható menta illatot, hallani lehetett a mosógép monoton búgását, és azt hiszem hallani lehetett azt is, ahogyan egyszerre, egy ütemre vert a szívünk. Összehangolódtunk, de nem mozdultunk. Én sem és ő sem.


Zene:Belle¤Ruha:Átöltözve Wink


×

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains





Mianna & Dean


Temporary
Solution





Örültem, hogy mosolyt tudtam csalni Mianna ajkára, mi több, miattam nevetett a mai napon már oly sokszor.
Szívesebben harapdáltam volna az ajkát én magam, és még számos más helyen is, vajon mit mondott, mondott egyáltalán valamit? Csak azt láttam, ahogy az ajkát rágcsálja szinte szüntelen, élveztem a törődését,ennél furcsább és erotikusabb töltetű lábkötözésem még életemben nem volt, bár lazán ücsörögtem, most már az ölem elé vezetett karommal próbáltam meg elrejteni a nyilvánvaló vágyamat Mianna szemei elől, már rég nem a lábam kenéséről szólt, és azt hiszem kissé bűnösnek is gondoltam magam ezen képzelgések miatt.
Nem tudtam megálljt parancsolni a következő mozdulatomnak, egyszerűen nem ment, ahogy ismét elmerült a tekintete az enyémben, már nem láttam és nem hallottam senkit és semmit, én…elvesztem benne, el akarok veszni benne, végérvényesen, az alsó ajkamba haraptam, majd elvettem a lábamat az öléből, lassan mozdultam, amennyire még minden erőmből tellett, de már nem bírtam tovább, már nem tudtam mit kezdeni magammal, kész voltam, ki voltam készülve.  Ahogy a kezembe fogtam az arcát, úgy simítottam végig a hüvelykujjammal az ajkán,  már rég elpattant bennem valami, menekülnie kellett volna amikor még megtehette volna, akkor még… jobban járt volna.  Vagy most fog jobban járni? Nem tudtam. Rekedt nyögés szakadt fel a torkomból, amikor megízleltem az ajkát, s a nyelveink táncolni kezdtek egymással, ízlelgettem, lassan jártam körbe a szája minden szegletét, az egyik kezem a tarkójára siklott, a másik a térdhajlatába, és felemeltem, magamhoz emeltem, nem tehettem mást, ösztönösen cselekedtem, a csóktól magam is elszédülve pillantottam fel, az ölemben ülő Miannára, ziháltam, és kapkodtam a levegőt, a kezem felsiklott a térdhajlatán, a combjáról a derekára, a ruha alatt, kitapintottam alatta a bugyit is, újabb rekedt nyögés hagyta el a torkomat, és ahogy egy mozdulattal húztam magamhoz közelebb az ölét, úgy kaptam el újra azt a csókolni való megrágcsált szájat, a tarkóját masszíroztam és egy pillanatig azt hittem, hogy hiperventillálni kezdek, annyira kapkodtam a levegőt, ám gyorsan csókba tapasztottam össze az ajkainkat és elmosolyodtam, egyre bátrabb voltam, Mianna csípőjén pihenő kezem hüvelykujja önálló életre kélt  a derekát masszíroztam, el-el nyúlva a köldök felé, végem volt már nem tudtam megálljt parancsolni az egésznek, mert rabul ejtettek a barna szemek, a ködös pillantás, Mianna combjai és a helyzet, már nem hallottam a mosógép zörejét, csak a sóhajaink és nyögéseink vízhangját, nem bírtam és talán már nem is akartam megállni, minden idegszálam megfeszült, szinte görcsösen kapaszkodtam Miannába, minden érintésem mégis oly gyengéd volt, hogy szerintem még eddig sosem figyeltem oda arra, hogy hogyan ne roppantsam össze azt a nőt akit éppen a kezemben tartok. Erőm sem lett volna hozzá, de olyan rég óta gyűlt bennem a felemészthetetlen vágy, hogy most… ezen percekben már nem tudok neki megálljt parancsolni, nem megy, egyszerűen képtelen vagyok rá.  Hónapok óta csak róla álmodom, a kezem is és a testem az izgatottságtól, az eddig beteljesületlen vágytól remeg, érzem, hogy ha nem lehetne rajta a kezem, továbbra is remegnék utána mint egy függő, őt akarnám, a szobája ajtaja sem tarthatna vissza, elszakadtam az ajkától,s végig nyaltam az arcélét, le egészen a nyakáig, ahol beleszuszogtam a fülébe egy kicsit, s tovább is mentem a nyakára, a hamvas bőrt barangoltam be az ajkammal, a tenyeremben tartottam a tarkóját, és úgy forgattam a fejét, mint egy rongybabát, a csípőjét markoló kezemmel pedig finoman belé kapaszkodtam, istenem, add hogy Lisa aludjon, ne keljen fel, úgy is olyan álmos volt, egyébként is jó alvó volt, de nem bírnám ki, ha abba kellene hagynunk.  Lehúztam a ruha cipzárját és heves mozdulatokkal igyekeztem kiszabadítani Mianna kezeit a pántból, a melleit akartam, minél hamarabb, látni és érezni, a lábam sem érdekelt, nem fájt, nem éreztem, hogy fájna, egy ilyen szakszerű ellátás után pedig ugyan mi számít? Csak az, hogy végre mindketten megkaphassuk a másikat, bele pusztulok az érzésekbe, azokba amelyek a hatalmába kerítettek, akartam Miannát, mindenestől,  jelen pillanatban nem számított más semmi. Minden testrészén el tudtam időzni, a vállgödreiben, felváltva mohón szívtam be a trópusi gyümölcsös illatát, végig karmoltam finoman a hátát, majd cirógattam, nem fájdalmasan, csak azt akartam elérni, hogy nekem feszüljön, kigömbölyödjenek a mellei és hozzájuk dörgölőzhessek, ahogy lejjebb siklott róluk a ruha. Nem mertem megszólalni ,a testem beszélt helyettem, a cselekedeteim, ahogy óvatos duhaj módján borítottam be csókokkal és simításokkal minden egyes porcikáját Miannának.  Bár legszívesebben leszaggattam volna róla a ruhát, nem tudtam, hogy meddig tudom türtőztetni magamat, hónapok óta erre a pillanatra vártam, még most is hihetetlennek gondoltam ezt az egészet, de… csak semmi de, ne jöjjön közbe semmi sem! Szeretni akartam minden egyes porcikámmal Miannát, rég meg kellett volna tennem, talán első pillanattól kezdve, megint csak mi ketten voltunk, akár két héttel ezelőtt a pláza folyosóján. Szeretni akartam, semmi mást, nem akartam, hogy elvegye tőlem bárki is ezt az érzést, helyesnek éreztem mindazt amit tetszek, teszünk, hiszen meddig vagyunk képesek visszatartani magunkat a másiktól, már így is a másikra hangolódtunk, tudtam, hogy mikor olvas bennem, hogy mikor akar orvosként tekinteni rám, és mikor nem, és most határozottan nem a betege voltam, de az eszembe sem jutott, hogy mije is vagyok, csak… el akartam merülni benne, osztozni vele az érzéseimen, érzéseinken. Égtem, mint egy kiapadhatatlan vulkán. Az ajkamról is csak az ő neve hangzott fel elhaló sóhajként halkan, és mély rekedt hangon, mintha így is be akarnám őt borítani magammal, a hangommal,az érzéseimmel.

† Music: Meglepi † Note:   † Words: Ruha † Lisa: Ruhája  


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




Dean & Mianna
Temporary Solution


Szerettem volna tudni, legalább önmagamban legbelül, hogy hol szakadtak el bennem a gátlások, hogy melyik volt az a pillanat, amikor már nem voltam ura a saját testemnek, a saját gondolataimnak, melyek bennem egyre dübörögtek. Őt akartam. Eddig tartott a visszafogottság, amely lassan már szétfeszített valahányszor ránéztem, valahányszor csak láttam, valahányszor csupán eszembe jutott. Az első nap óta, azóta a nap óta, hogy eljött hozzám, valahol legbelül éreztem ez a kapcsolat nem erre ítéltetett én nem lehetek csupán az orvosa. Nem tudom honnan éreztem ezt, nem tudom miért, annyi de annyi kétség, kérdés és vegyes érzelem tombolt bennem, amelyet már nem voltam képes tovább cipelni. Meg kellett tőle szabadulnom. Hibát hibára halmoztam mióta beléptek az ajtómon, mióta felvette a ruhát, és az orromat megcsapta az emlékek illata, a házamra jellemző visszafogottan elegáns illat, amely kicsit a sajátja is volt. Ha lehunytam volna a szemem akkor is láttam volna a tekintetét, éreztem volna, hogy mit szeretne. A vágyai belekapaszkodtak az enyémbe, és ősi ritmusra tekeregtek át a testünkön. Ugyanazt akartuk, ugyanabban a pillanatban és talán azért nem mertünk mozdulni sem, mert féltünk attól amit tenni fogunk, amit tenni akarunk. Mikor szerettem bele? Mikor volt az az időben megrekedt apró kis tized másodperc amikor úgy éreztem egy újra megérdemelt boldogság előtt nyitok ajtót, és engedem be? Őt! Egyetlen apró kis visszatartó erő toporgott még bennem, amit a mozduló testével sepert odébb, és amikor lassan hajolt oda hozzám nem tiltakoztam, csak egyszerűen hagytam, hogy magával ragadjon, hogy elsodorjon egy olyan áradat amelynek még próbálhattunk volna gátat szabni, de tudtuk, hogy hasztalan. Egyszerűen csak ráfeküdtem a hullámokra, amelyet gerjesztett és engedtem, hogy magával ragadjon. A csókja…mennyiszer elképzeltem, és az utóbbi időben mennyiszer ráztam meg a fejem próbálva messze űzni az örült képzelgéseket. Különösen akkor amikor azon kaptam magam, hogy a szája mozgását figyelem, és nem is hallom mit mond, nem is tudom összerakni a szavait a fejemben, mert szüntelen és egyre erőteljesebb késztetést érzek, hogy az ujjammal végigsimítsak rajta. Fel kellett volna innen állnom percekkel korábban és valami mondvacsinált indokkal visszamenekülnöm a konyhába, kivenni a másik csomag jeget a fagyról és a tarkómhoz szorítani. Az egész testemet végigégette ez a láthatatlan tűz, amelyet minden egyes érintés csak tovább fokozott. De nem tudtam megtenni, az erő amely elűzni akart tőle, hirtelen hozzá bilincselt. Nem tudtam futni többé, és nem akartam hátranézni se, nem akartam semmi mást, csak végre megtenni, még akkor is ha tudom, hogy nem szabad, még akkor is ha tudom, hogy a kijózanító másnapon bánni fogom az egészet. A lelkiismeret furdalást is megéri egyetlen csók…csak ennyi, semmi több. Ó ugyan, már megint önmagamnak hazudok, akárcsak az utóbbi időkben folyamatosan, hiszen tudnom kell, hogy nem fogunk itt megállni, hogy ez csak kóstoló, csak egyetlen falat, hogy még éhesebbek legyünk. Innen már nincs visszaút. El akarok felejteni mindent ami eddig visszatartott, és egy kicsit újra, csak egy kicsit megérezni a boldogságot, ennyit talán nekem is lehet, nem? Bűnös ez akárhonnan nézem, de annyira édes. Akárha édes a csókja is, mint a finom málnahab, elolvad rajtam, hűvösséget vonszolva magával. A hangomnak sem vagyok már ura és úgy nyögök fel tőle, mintha hatalmas súlyokat tettek volna a testemre. Hatalmas súly volt valóban a vágy, ami iránta ébredt fel és amelyet nem tudok féken tartani. Még egy ideig küzdök vele, még bizonytalan és tétova a csókom, de ő annyira mohó és annyira….nem, elvesztettem a kontrollt, elvesztettem az utolsó tiltakozási lehetőségemet is, nem tudok többé és nem is akarok neki ellenállni. Ahogyan a keze a tarkómra csúszik, ahogyan az arcomon érzem a zihálását, és én is hasonlóan oly kevésnek érzem a levegőt, és párásnak és nehéznek, bár talán ennek az az oka inkább azt hiszem, hogy még mindig félek, hogy még mindig félek megtenni, de innen már nincs visszaút, egyszerűen nem lehet visszafordulni. És nem is akarok. A csempéről surrogva csapódott vissza minden sóhajunk, és amikor végül megadtam magam, egy elfojtott nyögéssel borultam bele az érintésébe, a kezének szorításába a csípőmön. Itt meg lehet még vajon állni, megálljt lehetne még magamnak parancsolni? A fülemen érzett forró lehelete megadta a választ: emberileg képtelenség. Gyarló vagyok, bűnös és azt hiszem ez jelen pillanatban a legkevésbé sem érdekel. A gondolat élesen hasít belém, hogy nem vagyunk egyedül, de még ez sem képes tökéletesen megállítani, még ez is kevés ahhoz, hogy abbahagyjam, hogy a kezemet ne vezessem az arcára. Levegőhöz kell jutnia, úgy tűnik a következő másodpercben bele fog fulladni a bőrömbe. Óvatosan húzódom hátra, segítek neki, hogy jobban hozzám férjen, de félek is, mert a lába…talán elég erős a kötés, hogy tartson, ha esetleg rosszul mozdul akkor oda a pillanat. Félek, ugyanakkor akarom is. Már nem számít semmi más, így is túl sokáig vártunk, túl sokáig fogtuk vissza magunkat. Amikor végigtáncol az ujja a csípőmön mint valami könnyed és hajlékony kis ág feszülök ívbe, a mozdulat annyira magával ragad, hogy egyszerűen el sem akarom hinni, hogyan képes ilyen finoman, ilyen érzékien és mégis ilyen határozottan hozzám érni egyszerre?Hátrahajtom a fejem, a hajam a hátamnak csapódik, és végigsimítanak rajta a könnyed fürtök. Érzem ahogyan a keze beletúr alulról, ettől a mozdulattól teljesen megőrülök, és ebben a másodpercben egy egész kis időre veszem át a kezdeményezést. Most én vagyok az aki a karját a nyaka köré fonja, és szorítja mint legféltettebb kincsét, nem akarom, hogy messzebb legyen tőlem ennél. Mohón tapadok a szájára, követelem ami jár nekem, ami jár nekünk, azt hiszem már így is elég áldozatot hoztunk ezért az egészért, és még fogunk is talán, de ez most egyszerűen kell, mert szétfeszülünk. Eddig könnyű volt minden. A heti kétszer két órák után hazament és én egyedül maradtam az ilyen gondolataimmal. De abban a pillanatban, hogy megjelent az ajtómban, már tudtam, hogy végem van. Ezért volt a zavar ezért volt a délután alatti folyamatos remegés, a dadogás, onnantól, hogy ebben a ruhában lesétált. Már akkor tudtam, hogy ez lesz, amikor megláttam. Egyszerűen nem lehetett másképpen. A ruha, amelytől most veszedelmes vadmacska módjára próbálom megszabadítani, neki akarok feszülni a csupasz mellkasának. Érezni akarom a bőrömön a szíve dobbanását, a sóhajait elkopó páraként végigcseppenni a saját testemen. Mindent akarok ami ő, és mindent neki adni ami én vagyok. A fürdőszobában voltunk, még csak nem is az ágyban, és azt hiszem ez a kissé szokatlan helyzet számomra még inkább izgatóan hatott. George konzervatív volt, és ugyanazon szokásain nehezen változtatott. Az állandósága biztonság volt számomra. Dean viszont valami egészen mást hozott az életembe. Éreztem az utolsó kis porcikájából, a pórusaiból füstként előtörő szenvedélyt, és ez tökéletesen kicsapta nálam a biztosítékot. Olyasmit éltem most itt át vele, amit talán még sosem ilyen intenzíven és a szokatlan helyszín is…A mellkasához hajoltam és apró, alig érezhető csókokkal indultam el, a nyaka vonalától lefelé a köldök irányába, majd félútról felpillantottam rá.
– Én még…soha…fürdőben...- próbáltam elmagyarázni, hogy nem csupán a helyzet szokatlan, hanem maga a hely is, hogy ilyenben még korábban nem volt részem. A körme finoman szántott végig a hátamon, amitől egy lassú, gyengéd morranással vetettem hátra a fejem, és beharaptam a számat. Erősebben mint eddig bármikor és végigfutott rajtam egyfajta remegés. Azt hiszem most még a mosolyától is képes lettem volna eljutni a csúcsra, közel egy éve nem voltam senkivel, és előtte is inkább a testem szükséglete volt, semmint bármiféle érzelmi többlet. Ami viszont most a fürdőmben történik ez most mindent magában hordoz. Remegett a kezem az ujjaim szinte külön életet éltek, amikor a nadrágjára siklott a kezem a derekánál, és először gyengéden, majd egyre mohóbban kezdtem lehámozni róla. Fogalmam sem volt már mit csinálok, az iránta érzett vágy gomolygó szürke ködként borult az agyamra, és semmi mást nem láttam, csak azt ahogyan elmerül bennem, szinte éreztem, hogy megfeszülök és az altestem akaratosan rándul előre, követelve magának azt amiért ez az egész történik, amiért szinte percek alatt képesek lennénk szeretni és felfalni egymást. Vegyes érzések voltak ezek. Az egyik pillanatban szerettem volna belekapaszkodni, és minden idegszálammal karmolni, marni és harapni, a következőben ugyanígy csak apró, alig érezhető lehelet csókokkal beborítani, és az utolsó kis sejtjébe is belesuttogni, hogy szeretem, hogy akarom, hogy nem fogom elereszteni ezután sem. Mindent elsepert a nyers és hamisítatlan vágyam, már nem gondoltam sem társadalmi szabályokra, sem kötelességekre és kötöttségekre. Most csak a férfit láttam magam előtt, akire hónapok óta vágytam, akit nem kaphattam meg. Bárkivel megtehettem volna, nekem mégis ő kellett. Ostoba…ostoba…szerelmes ostoba! Az utolsókat rúgta még a lelkiismeretem, aztán felszállt, eltűnt, semmivé vált. Ráhangolódtam Deanre, és a nevét suttogtam, sokszor, ezerszer…mintha a neve által még jobban képes lennék elmerülni belebújni, hogy úgy legyen a testemen mint egy örökre viselt meleg és védelmező téli kabát. beburkolózni akartam vele, de fogalmam sem volt hol kezdjem. Mindent akartam belőle és mindent egyszerre.
– Kérlek….kérlek….kérlek- apró csókokkal szántottam végig a mellkasát, és haladtam lefelé, hogy még inkább boldoggá tegyem, mindent megadhassak neki. Tudtam, éreztem, hogy nincs visszaút. Nem is akarom, hogy legyen. És az utolsó nyomai akkor tűntek el, amikor az ajkaimmal vettem őt birtokba. Tökéletesen ráolvadva, akár a forró, mézes viasz. Semmi sem volt képes megállítani, még ő sem. Már nem.




×

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains





Mianna & Dean


Temporary
Solution






Gyönyörködtem a testének minden porcikájában, a nyaka és a keblei vonalában, örültem, amikor végre kibújt a ruha pántjaiból, de épphogy megkaphatták volna ajkaim a hőn  áhított dombokat, ő vette át a kezdeményezést, és szabadított meg a pulóvertől, segítettem kibújni belőle neki, és magamhoz öleltem, ujjaim megannyi finom pihe táncaként érintették Mia bőrét, csupasz testét, mindenhol ahol nem fedte őt semmi, pánt nélküli melltartót viselt megéreztem a szövetet, ehhez a ruhához nem is illett volna másképp, istenem mennyiszer eljátszottam a gondolattal, hogy vajon visel-e melltartót, vagy be van-e építve a ruhába, mennyire hamar érinthetném ezeket az épp nekem feszülő halmokat? Fel kellett emelnem a fejem fölé a kezemet, mert éreztem , hogy szétfeszülök a várakozástól,áttúrtam a barna tincseim között és a szempilla réseimen keresztül figyeltem Mia minden egyes mozdulatát, gyengéd csókjait élveztem a bőrömön, izgatott várakozás terült el minden porcikámban, mosolyogtam a szavait hallva, és megsimogattam az arcát. Ki fogjuk próbálni az egész fürdőt ezek után , a kádtól kezdve a zuhanyfülkén át, minden helyet, négyzetcentit a padlón, mindent! Az ajkamba haraptam, és lehunytam a szemeimet egy pillanatra, igen, láttam magunkat mindenhol, nem jutott eszembe semmi ami ellenezhette volna ezt a gondolatomat, csak… élveztem a vele töltött perceket. Azt hittem azért segít kibújni a nadrágomból, mert a lábam miatt talán nehézkes lenne, ehelyett, egy meglepett morgással teli nyögés hagyta el a torkomat, az ő kérlelése után, nekem végem van! Záros határidőn belül. A karfába kapaszkodtam és fuldokoltam, tiltakozni akartam, ráncoltam a homlokomat, vicsorogtam és grimaszoltam.
- Ki-ba-szott- jhhó- vagy! - morogtam és ziháltam egyszerre, én… repültem, éreztem hogy repülök, és kocsonyássá válik az egész testem, nem vettem észre hogy káromkodtam, egyszerűen túl voltam minden illendőség határán, rég voltam nővel, és ezt kevésnek szoktam engedni, mert vagy undorítónak találják, vagy félnek tőle, de attól nem undorodnak, hogy beléjük tegyem?
- Bocsánat....- mormogtam némiképp észhez térve, el-el csukló hangon. Azt sem vettem észre, hogy letegeztem Miannát, a fotel támlájába martam a kezeimmel, úgy kellett visszafognom magamat, hogy ne lökjem mélyebben magamat Miannába, vagy … meg kellett volna állnom útközben egy kétbetűs kitérőre, hogy nyugisabb legyek, de ekkora felhajtásban gondolta volna valaki, hogy idáig fogunk jutni? Nem. Korábban annyira fájt a lábam és a helyzetünkön agonizáltam, itt a fürdőben, hogy akkor sem azon lamentáltam, hogy ott van Mianna a tapadós nadrágjában és a konyhában serénykedik, erre, amikor kimentem már egy ruha volt rajta! Milyen ruha! Olyan volt mintha körbe burkoltak volna, és minden egyes pillanatban emlékeztetnek arra, hogy ez a burok rajtam, él, felfal, leigáz és könyörtelenül édesen kínoz, mert élveztem, ahogy a nyelvével játszott rajtam, hagytam neki, hogy játsszon rajtam, amíg magamhoz nem tértem, kezdtem figyelni arra, hogy ne süljek el idő előtt, de ennyi önmegtartóztatás után ez nehéz volt, jelen pillanatban egyébként sem a doktornőmet láttam, hanem a nőt, akiért már az első néhány kezelés után oda voltam.
- Mia! - nyöszörögtem halkan, a falakról visszaverődtek a morgásaim, s ennek a csodálatos ajkú nőnek a hangjai, ahogy rajtam zenélt, én pedig elolvadtam alatta, életre keltem, amikor pedig már nem bírtam, mert tényleg nem bírtam tovább, nem az ajkait akartam, túlságosan ki voltam éhezve rá, gyengéden megérintettem a fejét és áttúrtam a haján, előrébb dőltem, és felhúztam magamhoz egy csókra, miközben letérdeltem hozzá a földre, egy mozdulattal bújtattam ki a ruhából s hajítottam félre, örvénylettek a szemeim, s magamba akartam szippantani Miannát, csak egy pillanatra álltam meg csók közben, hogy a szemeim elmélyedjenek az övében, most nem fogtam vissza magamat, a homlokom az övét érintette, a kezem a tarkójára siklott, a másik kezem a combja hátsó felére siklott, és a térdhajlatától cirógattam fel, egészen a hátáig, elengedtem a hátát, csak arra az időre, míg hátra döntöttem, hogy megtarthassam mindkettőnket, s így ebben a pózban támaszkodtam meg felette az egyik kezem a feje mellett, a másik a kebleinél és faltam a szemeimmel, nem érdekelt, hogy milyen fehérnemű van rajta, az érdekelt, ami benne van. Mianna érdekelt, végig csókoltam  nyakát, a melltartóján át a kebleit, zavart a fejünk felett a puff, így nemes egyszerűséggel félre löktem, nem figyeltem semmire sem, csak megtaszítottam, nem kellett az ide nekünk. Szabad kezemmel minden porcikáját bebarangoltam, a combjától kezdve a bugyija vonalán át ami körül mellesleg igen csak-csak ráérősen időztem el, érezni akartam azt amit ő okozott nekem, azt akartam, hogy remegjen értem, akár csak én őérte, lehúztam az egyik kebelről a melltartót és az előbukkanó halmot vettem birtokba az ajkaimmal, legalább olyan mohón és élvezettel munkálkodtam, mint ő én rajtam, hálás szerető vagyok, s ezt mindjárt be is bizonyítom, minden figyelmemet Mianna sóhajaira fordítottam, füleltem, hogy mikor kapta másképp a levegőt, mikor mélyült el a hangja, az enyém is az volt, különösen ilyenkor, mint korábban amikor megszólaltam. Ő hozta ezt elő belőlem. Majdnem kibukott belőlem egy apró vallomás, de talán annyira még magamnál voltam, hogy ne tegyem, pedig tudatni akartam vele, hogy szeretem őt, különös nem? Alig ismerem, de szeretem, azért mert olyan gondoskodó hogy elviseli a viselkedésemet, sőt… jól kezel, és láttam, éreztem hogy ez nem csak a munkájából fakad, hanem a lényéből, láttam a pillantásait amiket kaptam tőle, a korábban el-el akadó lélegzetét a zavarát, talán… nekem is inkább fel kellett volna mennem Lisával aludni, de nem voltam annyira álmos és a lábam is fájt. Szomjasan csókoltam végig a nyakát ismét, hogy újra az ajkait vegyem célba és harapdáljam gyengéden, teljesen hozzá simultam, benyúltam a háta alá és kigomboltam a melltartóját, aztán végig cirógattam az ujjaimmal a gerince vonalát,hogy az ujjaim megálljanak a bugyija és a feneke vonalánál, itt belemarkoltam a dombokba és Miára mosolyogtam.
- Gyönyörű vagy! Minden porcikádat érinteni akarom. - morogtam rekedten, miközben végig cirógattam az arcát puhán, akár egy drága festményt, vagy szobrot érintenék, amelyet tudom, hogy nem lenne szabad és ha megteszem, bajok lesznek, de ezek a következmények érdekeltek a legkevésbé, ében fekete haján szántottak át az ujjaim és gyönyörködtem Miannában valóban, annyiszor láttam őt a kis ruháiban, annyiszor játszottam el a kezelések után a gondolattal, hogy milyen lenne őt érinteni, bár már az utóbbi időben a kezelések közben is eszembe jutott néha efféle éber képzelgés. De nem csoda, ha az a valaki maga a megtestesül kísértés, az ambrózia, amelyre minden halandó vágyik, hogy isten válhasson belőle, s engem, őt, minket ő fog felemelni, mert én meg rántom magammal, nem fogom elengedni, sosem.  Az orromat végig húztam az övén, összepiszéztem vele, rá érősen, nem szerettem volna elsietni semmit sem, emlékezni akartam az első alkalomra amit vele töltök, mert megérdemeljük mindketten a másikat.
- Imádom, az orrod, az ajkad - minden említett részre apró puszit adtam, de az utóbbit mohón tapasztottam be, szinte éreztem ahogy a lelkeink is egyesülnek ebben a forró sóhajban. Hogy sikerült visszafognom magamat és nem lerohanni Miát, annak volt köszönhető, hogy igyekeztem összeszedni magamat.
- Különösen az ajkad játékát. - harapdáltam meg ezeket a játékos és igazán mesteri élvezetet nyújtó szájat, szerettem volna már elmerülni benne, de ahogy ő is, én is szerettem volna elmerülni a kényeztetésében, így csók közben lesimogattam a hasán át a bugyijára és az ujjammal birtokba vettem a kis dombokat, az ajkam mohó volt de a kezeim annál gyengédebbek.


† Music: Ain't it Funny † Note:   † Words: Ruha † Lisa: Ruhája  


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains





Dean & Mianna


Temporary Solution


Egy ideje már nem gondolkodtam, azt hiszem percek óta csak az ösztöneim vezéreltek. Azok az ösztönök amiket hosszan, gyakorlatilag hónapok óta elnyomtam. Úgy tűnik hasztalan, mert amit éppen csinálok, amint éppen akár egy értékes hangszeren játszom a testén, azt hiszem egyértelművé tették számomra, hogy elbuktam. Már nem tiltakozom ellene, csak hagyom, hogy magával sodorjon az érzés, a vágy, amit felkeltett bennem. Annyira szeretnék beszélni hozzá, de minden egyes kibukni készülő szavam belefullad a testére adott csókba. Nem tervezek semmit, egyszerűen csak jönnek a mozdulatok. Hónapok óta megtartóztatom magam, hónapok óta szenvedek reggelente és minden alkalommal amikor eljön hozzám. Hónapok óta ő is szenved, láttam és éreztem rajta, vaknak kellett volna lennem, vagy legalábbis álszentnek. A házam volt az egyetlen menedékem, és azok a napok amiket távol töltöttem most tőle, azok az idők nem arra voltak jók, hogy lecsillapítsanak, hanem arra, hogy felébresszék azt amit én akarattal nyomtam el. Volt egy kapcsolatom a férjem halála óta, egyetlen egy, azt hiszem csak én nem akartam belőle többet, és úgy éreztem a kapukat soha nem akarom majd újra kinyitni senki előtt. Aztán jött Dean, azok a nappalok, azok az órák, ahogyan megtört a fény a mosolyában, ahogyan rám nézett és én egyre inkább szenvedtem, egyre többször. Nem akarom még most sem elfogadni a tényt, hogy a betegem, hogy vele kell egy ilyen viszonyba bonyolódnom, és mégis csinálom, mégis hagyom, hogy az ujjaim mohón szántsanak végig a mellkasán, hogy ne engedjem megszólalni, csak a fojtott zihálását halljam. Felpillantok rá, valahonnan a köldök tájékáról, és a nyelvemmel köröket kezdek rajzolni a hasfalára. Megmered, oldalra pillantva látom ahogyan ujjai a szék karfáját markolják. A kezem elvezetem oldalra és rásimítom a kézfejére. Ó mondd meddig mehetek el? Adj valami jelet, különben képtelen leszek megállni! De jel nem jön, csak a hangja rekedtsége, ahogyan a tudtomra adja, hogy folytassam. Alig hallom, alig vagyok képes felfogni a szavak erejét, ahogyan alig vagyok képes egyáltalán felfogni azt amit csinálok. Mintha csak kívülről látnám magunkat, a nyögések közé a mosógép monoton búgása adja meg az alapütemet, a csapból néha útjára indul egy kóbor vízcsepp. Komolyan a fürdőszobámban fogok életemben először szeretkezni Dean-el? Bár nem tudom, amilyen heves vágy fogott el ebben a pillanatban bennünket ez már inkább ösztön, részemről sok éve visszafogott akaratos és meg nem szűnő vágy arra, hogy újra nőként szeressenek. Hogy ne támasza legyek valakinek, hogy ne csupán valaki aki mellett jó megpihenni, aki segít, aki a kezét nyújtsa. Igen, ez is voltam, de nekem is szükségem volt arra, hogy észrevegyék megint bennem azt akit elnyomni igyekeztem, akiről én magam sem akartam tudomást venni. Nő vagyok, rezegnek bennem azok az apró kis vibrálások, amelyek azt üzenik, hogy ölelj, hogy szoríts, hogy kóstolj, hogy marj, hogy akarj! Azt hiszem, ez mindig is hiányzott, azt hiszem ez mindig is ott volt, csak….hogyan voltam képes eddig nem tudomást venni róla, hogyan voltam képes eddig úgy élni, hogy nem vettem észre ezeket az apró kis dolgokat? Dean most ráébreszt, mindegy egyes mozdulatával, azzal ahogyan megtörte az ellenállásom, ahogyan áthatolt a csenden, mint szétolvadó jégfalon, ahogyan a csókja engem is megolvasztott, és ahogyan a felszínre hívta azt aki legbelül voltam. Ez így teljes bennem: a nő, a társ, az anya, a szerető az aki elveszett valahol a múltban. Érzem most, ahogyan a kezére siklik a kezem, és ajkaim a maguk útját járják tovább, hogy nem lesz semmi ami az utamat állhatná a továbbiakban még én magam sem. Már nincsenek bennem gátlások, az utolsó akkor veszett el, amikor a szám, mint megvadult szerető siklott rá, és saját, őrületes mozgásba kezdett. A nyögése sem képes észhez téríteni, sőt inkább megvadít és még gyorsabban ugyanakkor gyengédebben csinálom. Boldoggá akarom tenni, és mindent meg akarok neki adni. Bekebelezni vágyom, nem ereszteni. Nem tudom mi van körülöttünk, a házam, a világom egyetlen elmosódott árnyék csupán, melynek közepén csak őt látom, a megfeszülő altestét, és magamat, ahogyan nem vagyok képes elszakadni tőle. Végül ő az aki megakasztja a mozgást, ő az aki nem engedi tovább ezt az őrjítő vágtát, aki nem hagyja, hogy a szám továbbra is rajta falatozzon, pedig még nem is kaptam eleget. Szédülök, úgy érzem forog velem a fürdő, azon kívül csak a nagyvilág, mint egyre jobban pörgő gömb, és én csak a szemeibe tudok kapaszkodni, az ajkaiba, amelyek levetkőztetnek. A bőröm alatt perzsel fel a csókja, nem vagyok képes betelni vele. Mint örök vándora a vágynak, akit a kietlen sivatagon átvágva csak egyetlen forrást ismer: Deant. Őt akarom, nála megpihenni, levegőt véve megfulladni, az utolsó mindent beborító csókban. Harapni akarom, marni végig, aztán simogatni és megint finoman csókolni. Úgy váltakoznak bennem az érzések, mintha egy mohó hárpia lennék, akinek semmi nem elég. És valóban semmi nem elég amit ő adni tud, az minden kell. Érzem ahogyan a csupasz hátam a hideg csempének simul, mégsem érzem, hogy képes lenne lecsillapítani, mégsem érzem, hogy akár egy másodpercre is megtörhetné a lendületemet, ahogyan a kezemet a hátára simítom, és tenyeremmel vonom közelebb, hogy végre érezhessem. Belesuttognék a szájába, annyi mindent, annyi mindent szeretnék neki mondani, de félek hogy a szavak megtörik a varázslatot. Ő az aki mégis először megszólal, és én csak mosolyogva igyekszem minden egyes mondata után lelopni a betűket az ajkairól. Az orrommal is simogatom, és a csípőm egyre erőszakosabban tolom előre. Nem tudom mikor lettem ilyen türelmetlen, vagy mindig is az voltam? Ó igen, azt hiszem túl sokat vártam eddig rá. A melleim nekifeszülnek a mellkasának, a kezeimmel húzom magam közelebb. Legszívesebben belebújnék, úgy fedezném fel az egész testét, hogy megtaláljam és elrejtsem önmagamat benne örökre. Talán már ott is vagyok. Túl sokáig vártam, túl erős bennem a késztetés…túlságosan szeretem. Igen, mondhatnám, hogy a vágy ez, hogy csupán a nyers szexualitás, amely kitörni kész belőlünk, de érezzük és tudjuk ez sokkal többről szól. Belekapaszkodom a vállába, és vigyázva húzom be magammal a zuhanykabinba, figyelek a lábára, nem akarom, hogy fájjon neki, hiszen mégiscsak megsérült, én mégis figyelek rá, mert fontos nekem, nagyon fontos. Mikor lett ennyire fontos? Azt hiszem mindig is az volt, az első nap óta, hogy megismertem. Anyám mindig azt tartotta, hogy a boldogság többször kopog be az ajtón, és tudni kell meghallani, mert nem mindig hallható. A testünk és a lelkünk azonban egyszerre felel majd neki. Mondhatnám azt, hogy a férjemre emlékeztet, hogy a ruha miatt volt, az illat miatt ami beburkolta,de ez nem erről szólt, nem arról, hogy a férjemet láttam benne…Dean hasonló volt, mégis más. Sokkal szenvedélyesebb, sokkal akaratosabb, ahogyan az ajkamba harap, ahogyan beszél hozzám, szinte eszeveszetten morranok fel, és magam is harapni kezdem a száját, hogy ez a csók, ez a maróan fájdalmas csók legyen az utolsó lökés a megállíthatatlan felé. Istenem add, hogy ne most kelljen abbahagyni, ha most kellene abba azt hiszem belepusztulnék, és tudom, hogy ő is. Érzem minden rezdüléséből, hogy már nem sokáig képes tartóztatni magát. A szabad kezét megfogom és vezetem a fenekemhez, fejemet hátrahajtva, és lehunyva a szemeimet nyögök fel, amikor végül rámarkol. Akarom őt, ó istenem, nem tudom, hogy lehet valakit ettől jobban akarni.
– Dean…én nem tudok….nem tudok betelni veled.- azt hiszem ez volt az első értelmes mondat amit ki tudtam nyögni, amit a bőrébe leheltem, alig tudva levegőt venni, zihálva tapadtam a vállára, és haraptam bele finoman.
– Ugye nem….ugye nem…kell…abbahagyni?- féltem, hogy amit teszünk az nem helyes, valahol az agyam hátsó szegletében eszement módon szólalt meg a vészcsengő, melyet aztán egy erőteljes csípőlökéssel hallgattattam el, és ahogyan nekifeszültem Dean-nek majdnem felsikoltottam. Az utolsó maradványait is az ellenállásomnak saját magam morzsoltam fel, többé nem akartam semmi másra gondolni, csak arra, hogy magamban akarom érezni, hogy azt akarom, hogy ez a délután soha ne érjen véget,hogy a testünk egy időtlen ősi ritmust járva merüljön el egymásban, míg a végén megadjuk magunkat a beteljesülésnek. Lehet valami ettől szebb? Képes az ember annak többet adni akit szeret annál, hogy megadja neki ezt a felhőtlen és mindent beborító kéjben elmerült mámort? Részegítően, andalító extázis szerelemmel fűszerezve. Szeretem őt! A felismerés arcul csap, és a pírja ott marad rajta, el nem múlóan, meg nem szűnően. A párás levegő kaparja a torkom, de nem kapok többet, nem vagyok képes többre…a zihálásom elnyelik a falak, és már nem érdekel semmi, csak ő. Helyes vagy helytelen? Oly mindegy már, most ebben a pillanatban csak azt látom, amit tenni készülök és nem erkölcsi aggodalmakon rágódom. Hogy az ébredés milyen lesz majd ezután? Minden bizonnyal olyan mint amikor az ember a napba néz. Hunyorog és rádöbben nem kellett volna. Meg fogom bánni, annyira meg fogom, de annyira édes a bűn. Belehajtom a fejem a vállgödrébe, és pihegeve kapkodom a levegőt, egyik lábamat felemelve kulcsolom át a derekát. Ezzel a lakattal zárom őt magamhoz, és láncolom oda a testemhez, többé nincs menekvés. Sem neki, sem nekem.



 
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains





Mianna & Dean


Temporary
Solution





Be akartam burkolni magammal, mint egy finom selyem burok, olyan gyengéd akartam lenni vele, mint egyetlen nővel még sosem, minden értelmes mondat kifutott a fejemből, amikor megláttam rajta a fehérneműjét, élvezettel hámoztam ki ezekből a szexis darabokból, álmomban nem hittem volna, hogy ilyen darabokat visel, rajongva pillantottam a ruhára, majd csak annak sercenését, röppenését, és suhanását lehetett hallani a levegőben, ahogy fokozatosan szabadítom meg tőlük, ujjaim besiklottak a forró öléhez, hogy ismét végig futott rajtam a remegés, a vágy, hogy én akarom őt, mindennél jobban, még a levegőnél is, a hasát csókoltam végig, s haladtam lefele a dombok felé, amelyeket már az ujjaimmal mohón birtokba vettem, de ekkor érintette meg a vállaimat, feltérdeltem és kábultan haladtam utána, amikor beértünk a kabinba, becsuktam magunk után az ajtót, lenyaltam az ujjaimat, aztán tekertem egyet a csapon, és a hátamra máris zubogni kezdett a kellemes melegségű víz, megfordultam, és Miára emeltem kavargó zöld pillantásomat, néhány lépés után közel kerültem hozzá, a testem hozzá simult az övéhez és hagytam, hadd vigye a kezemet a fenekére, jól bele markoltam, igen, értettem a célzást, így a másik kezem is oda siklott, miközben megemeltem a testét. Így tartottam meg a levegőben, a kabin üvegének támasztva, mit akartam? Szeretni őt, mindennél jobban, egy utolsó cérnaszál tartotta még a józanságomat, túl régóta vártam erre a pillanatra, szinte el sem hittem, hogy ez be fog következni, mennyi álmatlan éjszaka, mennyi kínosan a kocsiban eltöltött perc, miután távoztam tőle és az Impalával elhajtottam valamerre,  vagy haza általában, ahol egyedül lehettem, és róla fantáziálhattam, mert Mianna észveszejtő nő, mintha ő maga lenne a szerelem istennője, buja, csábos, és rabul ejt, minden pillantásával, szempilla rezdülésével, és ajak mozdulatával, a víz pedig második lepelként vett körbe minket, mintha lemoshatta volna rólunk azt a bűnt, amit most követtünk el, bennem még nem is tudatosult ennek ténye, a hónapok óta történt fantáziálásaim most megtestesülni látszanak, ahogy ezt a tündért a karjaimban tartom, mert… az, az én törékeny tündérem, aki csodát, meghittséget hozott az életembe a puszta jelenlétével.
Én sem tudtam betelni vele, de nem jöttek fel szavak a torkomból, helyette, végre megkegyelmeztem mindkettőnknek, és nem nem akartam abbahagyni sem. Ahogy mozdul úgy mozdultam én is, szinte szinkronban vele, az sem érdekelt, hogy fájni fog a lábam, biztos megterhelem de ilyenkor, amikor a szeretett nőben merülhetek el, nem számított semmi. Megpusztultam volna, ha megzavarnak minket, nem akartam sietni sem, ki akartam élvezni minden percét a helyzetünknek, az együttlétünknek. Úgy simultunk a másikhoz, mint a virág kelyhe amiként körbe öleli vigyázva a kis bibéjét, szorosan, és évszázados összhangban, mintha a teremtés is egykor egymásnak alkotott volna meg minket, a nyögése és az erélyesebb mozdulata után a testünk egy ritmusra vert, összefonódtunk, végre megtaláltam a másik felemet, akit önzetlenül tiszta szívből szeretni tudok, és úgy éreztem, tudtam ,hogy Mia sem tenne ezek után másként, hónapok csendes szenvedése testesült meg kettőnkben és kezdett tetőzni bennünk, hogy édes mámorban egyesülhessünk, osztozva az érzéseinken. Elengedtem a fenekét és magamhoz öleltem, a hátán kulcsoltam át a karjaimat és a vállaiba kapaszkodtam, így igyekeztem még magamon tartani, minél erősebben, minél közelebb. A kabin homályában halványan felszikrázott a tekintetem, zöldes csillogással töltve be azt, amit épp  nézek, és ez a valaki most épp a karjaimban pihegett, megfeledkeztem a képességemről, szárnyaltam, szabadon engedtem magam és a lelkem, sosem volt nő még akire ennyire rá hangolódtam, bele merültem Miannába, ott hagytam magamat benne, magamból egy darabot, amelyet tudtam, hogy bizton rá bízhatok, mert ő vigyázna erre a darabra, ahogy én is rá. Én is a nyakát szívtam, martam és harapdáltam, próbáltam levezetni azt a kellemes vibrálást valahol, valamin, amit a testünk közös mozgása okozott, be akartam kebelezni, azt akartam, hogy velem legyen, gyengéden tettem le a földre és fordítottam meg Miát és simítottam végig a karjain, hogy a kabin falára tegyem a tenyereit, félre söpörtem a haját a tarkójáról, és végig csókoltam a gerincét, a lapockákig, ott a kezem a derekára siklott, és gyengéden mozdítottam a megfelelő ívbe a testét,majd rá simultam a rekedt mordulásom vízhangzott a nagy kabinban, szabad kezem pedig rásimult Mia csípőjére, a másikkal pedig megtámaszkodtam a tenyere mellett, amikor felpillantottam, visszatükröződött a pillantásom az üvegen, a kezünkre siklott a tekintetem, szerettem volna ha nem egymás mellett vannak azok is, hanem egymásba fonódnak, de egyszerűen nem tudtam, hogy hogyan lenne jó, annyi mindent akartam, nem akartam , én sem ,hogy vége legyen ennek a napnak, mohón harapdáltam kicsit Mia vállát, majd tarkóját, ösztönből cselekedtem, már nem volt megállás, ahogyan megindul a vulkán morajlása, ahogy, felbuzog és elemi erővel löki magát a világba, úgy fogom birtokba venni Miát belülről én is, a víz pedig még izgalmasabbá tette az együttlétünket, hűtött, ugyanakkor fűtött a párájával, tenyereink lenyomatot rajzoltak az ablakokra, vagy  homlokom, ahogy épp Mia fölé görnyedtem, és kerestem a helyemet, vágy, ösztön és szerelem keveredett egyszerre  mozdulataimban. Nem hallottam senkit rajtunk kívül, még a mosógép zaja is eltörpült mellettünk. Mia nedves hajába túrtam, és hátra fordítottam csókra, s újabb vallomást rebegtem el neki szavak nélkül, az extázisunkba fürdőzve, minden egyes csókom puhán, hol pedig marón mámorítva érte a testét. Úgy éreztem, hogy forog körülöttem a világ, hogy ketten annak körforgásán kívül estünk, és ha létezne olyan, akkor mi szüntelen be vagyunk zárva ebben az egymásra találós pillanatban, míg az élet forog tovább körülöttünk, mi addig buján, vadul szeretjük a másikat, a világtól független tempónkban, a napok, a csillagok, az évszakok zúdulhatnának el mellettünk úgy, hogy mi tudomást sem tudnánk venni másról, én csakis róla, vele akartam lenni. Mint egy kis rugó úgy feszültem meg egyre többször, akár a tajtékos tenger, amikor vihar idején többször a szikla ormoknak csapódik, és minden kis mélyedésben otthagy magából egy leheletnyi darabot, én is ott hagytam magamat benne, minden lélegzetvételemmel.
A szemeim tovább ragyogtak halványan, nem tudtam hogy mit jelent, miért öleli körbe Miannát ez a puha fény, de nem érdekelt, nem bántottam, itt nem érhetnek el minket az állatok, nem bánthatják, őt, tudniuk kell, hogy őt nem bánthatják, mert… ő az enyém, és a lelkem egy darabját őrzi, vagy tán az egészet, s arra várok, hogy mikor nyílhatok ki neki igazán? Mire szárba szökkentek a birtokló gondolataim, már a kabin padlóján térdeltem Miával, így, jobban bírta a lábam is, lent is ugyan olyan jó volt benne, ha nem jobb, így, a combja még jobban az enyémre simult, ő diktálhatta a tempót, nem voltam egyébként az a túl irányítós fajta, szerintem ez két emberen múlt, kettőnktől függött, hogy jól csináljuk, akartam, hogy élvezze minden egyes mozdulatunkat. Már feleslegesnek tartottam minden szót, beszéljen helyette a testem, a mozdulataim és a csókjaim, a szavak rá érnek később is. A mámor ködén, egy szűnni nem akaró csibészes mosoly jelent meg az ajkaimon, és így borítottam be csókokkal Miát szüntelen. Ajkamról egyre többször szakadt fel rekedt morgás, és akadt el a lélegzetem is.  Tudtam, hogy nem fogok tudni megállni itt, ez csak az előjáték volt, többet akartam Miából, megállíthatatlanul, többet, hogy a kinti világot valószínűleg alapjaiban rengettem meg, és ennek mások voltak az elviselőik, nem tehettem, nem is tudtam erről, még egyelőre, csak mi ketten léteztünk, hogy mikor törte át a képességem a gátjait? Nem tudom, és nem is éreztem, nekem csak Mia van , itt és most.
- Akkor, nem fogjuk abbahagyni...ah... szobádban, folytassuk! Annyi mindent...rrr... sok...min...dent! - ziháltam rekedten, a halántékomon kidagadt egy ér, a szavamat elvette a beteljesülésünk felett érzett gyönyöröm, melybe elfúlt minden sóhajom, és nyögésem, arcomat Mia nyakába temettem, öleltem és lovagoltam még a kettőnk által gerjesztett hullámokat, melynek középpontjában ő ült, felettem. Csak szorítottam, és szorítottam, és fogtam, bújtam, mintha ezáltal is a bőre alá tudnák mászni, vele akartam lenni, soha nem akartam tőle elszakadni, végre volt valaki, akit szerethettem, és ezek nem a szüleim voltak, akik az életem kapaszkodói voltak, amíg éltek, hanem, ő volt, itt volt a karomban, érzem,hogy ő itt tudna tartani a földön, nem engedné,hogy elszálljak, elkallódjak, ahogy... én is mind több és többet nyújtanék neki, nem szeretnék mást csak ölelni, kényeztetni, virágokat hozni neki, süteményeket, hozzábújni hátulról ölelni a konyhájában, miközben főzőcskézik, vagy... egyszerűen éreztetni, hogy mennyire a tenyeremen akarom hordozni, mert Mia ez a fajta nő, aki érdemes erre az érzelem kimutatásomra.
Mia!- rekedten szakadt fel a torkomból a neve, mint egy mennyei imádság, szűköltem alatta a tengernyi érzéstől. Akartam őt. Mindenestől.


† Music: Not Goodbye † Note:   † Words: Ruha? † Lisa: Ruhája  


Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: mia otthona és munkahelye-
Ugrás: