villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
Kert
eme téma címe
Admin
it's where my demons hide

avatar
Admin
dc universe
kereslek :
⊱ everybody
tartózkodási hely :
⊱ everywhere
foglalkozás, hobbi :
⊱ this page
karakter arca :
⊱ faceless
heroes vs villains



Szabad játéktér
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Reshmi &  Drew



Szeretem, ha valakiben van érzelmi olvasási képesség, legalább ki tudja belőlem olvasni azt, amit nem mondok ki és nem éreztetem. Ettől függetlenül eléggé frusztálna, ha valaki lereagálná azt, amit kimutatlanul érzek magamban.
- Ravasz? – nézek rá komolyan. Sosem tartottam magam annak, de ha ki akar térni a válasz elől, akkor nem megyek tovább ezen a vonalon. Sokkal inkább elmerülök a mozdulataiban, ahogy leül.
- Akkor megvan ... az öröm? – ahogy emlékszem, lányoknak annyira nem örülnek. Ezt sosem fogom érteni, mert... nem fogom megérteni. – Az a fő, hogy egészséges.
Azért ránézek, hátha éppen beletrafáltam és nem az, de majd úgyis elmondja, ha akarja.
- Vagy a csalódásokra. – már sosem leszek azt hiszem rózsaszín gondolkodású egyén. Az sem érdekel, ha más kedvét elveszem, direktben nem akarom, de ha ki akarok mondani valamit, akkor kimondom.
- Rhaj mikor adja férjhez Aramantét? Azt hiszem, hogy ... az eljegyzés rész kimaradt emlékeim szerint. – eléggé szigorú embernek ismertem meg, a negyedik találkozás alkalmával is zárkózott volt velem, hát nem törődtem vele, továbbra is maradtam olyan, mint előtte.
A kérdésre hallgatok egy rövidet, majd a hajamba túrok.
- Előbb a szakmai részével kezdeném.
Halvány mosollyal fogadom a gratulációt.
- Nem csak az én érdemem. Még szerencse, hogy hosszú a sor és kifért mindenki a nevével.
De aztán csendben hallgatok egy nagyon rövid ideig.
- Középiskola óta szerelmes voltam belé. De mire találkoztunk, addigra már mást szeretett. A legjobb barátomat. – ezt a részét meséltem neki még a tengeren túlon. Mint ahogy a következőt is.
- Megházasodtak, de a barátom meghalt, betegségben. A temetéskor utaztam el, és reméltem, hogy... – nehéz kimondani, mert amikor láttam Mia után bezáródni az ajtót, a szívem is becsukódott.
- Idővel viszonozni fogja az érzéseimet. Míg Ön távol volt, hosszú hónapok után meglátogatott és... – a fülem mögé simítom a kezem. Rájövök, hogy nem akarom kimondani. A szavaknak erejük van.
- Nem kaptam viszonzást. És... már mást szeretett. Ismét mást. Nem mondta ki, de ... látni, ha valaki szerelmes. – felnézek Reshmire, majd vissza a pohárba.
- Mióta elment, azóta nem hallok felőle. Semmit. Mintha ... nem is létezett volna.
Aztán becsukom a szám, hogy többet nem is akarok erről beszélni. Naívnak, bolondnak, hiszékenynek, makacsnak, vaknak, mindennek elmondtam már magam, aki nem akarja elfogadni, észrevenni, tudomásul venni, hogy a nő, akibe szerelmes volt, voltaképpen sosem gondolt rá másként, csak haverra. Érzem, végleg becsukódik ez a kapu, arcomra és tekintetemre is kiül a hideg, üres nyugalom.
- Fél évben. – a kezemet a pohara közelébe teszem, aminek hatására előbb a víz, majd mindaz, ami a pohárban van, forogni kezd, először lassan, majd egyre gyorsabban.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Andrew and me



Azért vagyok, mondhatnám, hogy nyugalmat és derűt hozzak neki. Természetesen ebben semmiféle igazság nincsen, hiszen a kapcsolatunk mindezen két dolgon túlmutat. Azért vagyok itt, mert itt kell lennem, iderendelt a karmám, ahogyan pedig őt mellém rendelte, hogy egymásnak fényeskedjünk és mindketten tanuljunk valamit a másikról, s ezáltal az útról, ami még előttünk áll. Alázat és tisztelet. Ezek a derűnél és a nyugalomnál is magasb szinten igazak ránk.
- Milyen ravasz napját éli ma! - helyezkedem kecsesen és szinte szakavatottan ülésbe. Neveltetés kérdése is, de viselt ruhadarabé inkább. A szárival tudni kell bánni, s aki nem ezt hordja mindennap, annak nem megy ilyen egyszerűen.
Átveszem a poharat, de nem kortyolok bele az italba. A figyelmem Andrewé, mindenek előtt.
- A húgomnak új gyermeke született. - mosolyodom el, s mosolyomban mintha benne ülnének az emlék láthatatlan fotográfiái. Hogy melyik húgom, s hogy valóban vér szerint az-e vagy csak tekintélyes méretű, más szálakon függő rokoni viszonyaim egyikéhez tartozik, az nem fontos. Máskor sem, de most meg pláne. Hisz a gyermekről szerettem volna mesélni neki.
- Új esély a csodák elérésére. Tiszta lap, abszolút. - fűzöm még hozzá, s hagyom is ennyiben. Ha érdekli, szívesen mesélek még, van miről, bár egyik sem olyan lényeges, mint amilyet lényegesnek tartana a mai rohanó világunkban bárki is. Tudok haladni a korral és a sietséggel, de azért szeretek itt többek között, mert Dr. Stevens sem fut sehová. Csak a saját démonai elől. Ahogy én.
- Amelyik mélyebben mászott a lelkébe, s amelyikkel kapcsolatosan szükségét érzi annak, hogy beavasson. - jegyzem meg. Hagyom, hogy döntsön, hiszen az a fontos, hogy a beszélgetés által könnyedebb legyen, nem az, hogy beteges kíváncsiságomat, ami pláne nincsen kielégítsem. Figyelő vagyok, nem nógató.
- Ez nagyszerű hír, gratulálok hozzá! - derül fel arcom, hogy a csendességbe burkolózó pillanatok után elmondott szavak le is lopják a mosolyt arcomról. Elgondolkodó, talán kissé vesébe látó - ám semmiképp sem direktleges - pillantást vetek rá.
- Sajnálattal hallom. Ha esetleg megosztaná velem az okait is, tudja hogy a füleim mindig nyitva vannak.
Ismét csak hagyom, hogy úgy cselekedjen, ahogy neki kényelmes. Ő sem kérdezett a problémáimról direktben soha, de beszélhettem róla neki, ha akartam. A magánélet ingoványos talaj, óvatosan kell járni rajta.
- Az utóbbi - kis szünetet tartok, elgondolkodom.
- mennyi időben? - fogalmazom kérdéssé a kételyemet, melyet az szül, hogy nem tudom mire is gondolhat. De, találok. Ám úgy vélem, hogy azóta az este óta ő is tudja, hogy valami nem kerek. Viszont mivel erről még csak érintőlegesen sem beszéltünk soha, nem pontosan vagyok tisztában azzal, mire is szolgált ez a kérdés itt és most. Ézért kérdeztem vissza s nem azért, mert ne akarnék válaszolni neki.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Reshmi & Drew



- Köszönöm!
Figyelem a lépteit és a tartását, míg el nem tűnik a házban. Mindig megnyugtat a jelentéte és egyben felderít. Ugyanakkor tartok attól is, hogy nem fog megtörténni semmi abból, amiért így döntöttünk. Inkább visszafordulok a munkához.
Átnyújtom neki a másik poharat, elvégre kettőnknek kértem.
A fülem mögé igazítom egyik oldalt a hajam, úgy nézek lefelé, majd fel, Reshmire. Érteni értem, mit mond. Ugyanezt érzem én is, csak más szemszögből, oldalról. Nem szokásom elhallgatni a kérdéseimet.
- Mesélne... a jobban részéről? – annyira azért nem vagyok rideg, hogy a rosszról kérdezzem.
Az az időszakom, hogy kevésbé vagyok figyelmes, múlóban. És Reshmi fontos lett a számomra, nem rajta szeretném a nem kedvesebbik énem megmutatni.
- Magánéleti vagy szakmai részét kérdezi? – rövid hallgatás után folytatom.
- Szakmailag nagyon jók. Kiválóan haladok a munkával.
A következő már nehezebben jön belőlem. Változó hullámokban nyúlok a füsthöz, de az intenzitása, hogy mennyire merülök bele, az egyre mélyebben a jelző rá. Sokkal tisztábban látom utána a dolgaimat.
- Azt hiszem nem fogom tudni bemutatni azt, akiről beszéltem. – felelem halkan. Nem, mintha akartam volna, de előbb utóbb úgyis összefutottak volna. A poharammal szemezek.
- Ön nem talál semmi furcsát az utóbbi időben magánál? – nézek rá.


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Andrew and me



A nem trehány és a rendes az Jeruzsálem és Washington távolságban tud lenni egymástól, mint fogalomcsoport. Éppen ezért jár szakértő szemmel végig pillantásom a házon, mindent megjegyzek, ami nem úgy van, mint ahogy hagytam. Nem azért, mert én lennék a ház úrnője, sőt, soha nem is vágytam annak lenni és nem is leszek, pláne mivel úrnő sem vagyok. Lehettem volna, de elhagytam a vagyonomat bizonyos okokból kifolyólag és nem tudom bánni. Semmit sem csinálok meggondolatlanul, miért pont ezt tenném?
- Öröm újra itt lenni.
Mosolygok rá én is. Most sem hazsnálom az itthon szót, pedig ezt tartom az otthonomnak, de valamilyen szinten tolakodásnak érezném, hiszen ez az ő háza, s én itt csak személyzet vagyok. A lelki összeköttetésünknek ehhez a világon semmi köze nincs, választott úton járunk mindketten.
- Máris!
Fordulok sarkon, hogy lassú, céltudatos léptekkel indulok a konyhába, hogy elkészítsem, amit Andrew kért. Nem sietek sehová, mindennek van egy saját ideje, s biztos vagyok benne, hogy ki fogja várni. Egyrészt, mert ismeri, hogy mennyi ideig szokott a folyamat tartani, másrészt azért, mert nem hamari embernek ismertem meg őt.
Hogy valamiről nem beszél, az a levegőben lóg, de nem firtatom. Csak szervírozom neki a kért italokat, miközben a macska is kap egy kis neki való ennivalót. Szigorúan a kertben letett tányérban. A házban nem etetem, még a végén odaszokik. Ha valaki elkapatja, az ne én legyek.
Törökülésbe helyezkedem, kezeimet ölembe ejtem. Figyelmesen hallgatom a férfi szavait.
- Minden évvel egyre jobban és egyre rosszabbul.
Adok udvarias választ. Amit nem kérdez, arról nem mesélek, s mint ilyen most ez is a fátyol alatt marad. Jól telik, mert láthatom a családomat, de rosszul, mert mindig rádöbbenek, hogy a távollétem alatt messzebb kerülünk minden év eltelésével egymástól. A válaszom ezért olyan, amilyen.
- Kellemes napok állnak ön mögött?
Én viszont kérdezek, s messze nem csak udvariasságból. Talán van valami a vonásaiban mostanában, ami kérdezősködésre ad okot. Válaszra nem kötelezi semmi ettől függetenül.
- Milyen lélekszámra számít, s mik az elvárásai?
A munkámmal kapcsolatosan, természetesen. Könnyedén váltok a gyakorlatias témára a finoman személyeskedőből át.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Reshmi & Drew



Sosem voltam egy trehánynak nevezhető ember, az utazásom pedig megtanított arra, hogy egy szem hátizsákból is tudjak élni. Reshmi hiánya azért érződik a házon. Főleg az otthonosság érzete, és mivel a valóság elől inkább a munkába temetkeztem, a rend, mint olyan, nem foglalkoztat, még akkor sem, ha mindent a helyére teszek vissza. De még ennek ellenére is, legényház lévén, kínos rend és tisztaság honol. Talán azért is, mert keveset vagyok itthon.
Egyszerre kapjuk fel a fejünket a macskával, nyávogást is hallok a derekam felől, majd újabb dorombolást, végül leugrik a derekamról, még időben ahhoz, hogy én tessékeljem le. Vörös, lévén így hívom, dorombolva dörgölőzik Reshmi lábához.
- Ez a kérdés közben meg is oldódott. – csapom le a gép tetejét, nem azért, mert nem láthatná, hanem, mert megszokás, ha felállok, vagy elmegyek a géptől.
Felállok, és ha halványan is, de ott található a szám sarkában egy kis mosoly, a szememben már ennél többet találni. Miával történő találkozásom óta még inkább nem vagyok képes érzelem kimutatására, ez alól Reshmi némileg kivétel. Ami velünk történt kint és történik itt, mássá teszi a kommunikációt kettőnk között. Érdekes kapcsolatunk van, bár ezt csak nyugaton mondanák így. Ha az, ami kint történt, itthon esik meg, valószínűleg nem is így alakult volna, vagy talán igen. Reshmitől rengeteget tanulok, és van, hogy kíméletlenül tanítjuk egymást, ez azonban sosem a vita, hanem valami más, amit nehéz még nekem is elmagyarázni. És nehéz diák vagyok, éppúgy, mint tanár. Mégis teljesebbnek érzem így magam.
- Örülök, hogy megérkezett. – visszamagázom. Nem vélem úgy, hogy ha valaki magáz, akkor tegezzek. Viszont nem kérdezem, és nem jelzem, hogy pihenhet. Ha ezt szerette volna, jelzi, s elfogadom. Útról hazaérkezni azonban lélekben is idő.
- Egy mangós limonádét kérek és azt a zöld italt… - láttam sokszor készíteni, én is kértem, hogy megkóstolhassam, de még nem tudja, hogy a másodikat neki kérem. – Köszönöm.
Nem hajolok le a macskáért, úgyis tudom, hogy utána fog trappolni, így visszatérek addig a laptophoz, és belemerülök, míg vissza nem tér Reshmi az italokkal.
Felülök, törökülésbe, lehajtom a laptopot.
- Kérem, üljön le egy keveset.
Arrébb húzódóm, hogy kellő távolságban tudjon helyet foglalni, ha csatlakozik. A vörös gombolyag figyelmét nem én kötöm le továbbra sem, hanem Reshmi. A másik italt felé nyújtom.
- Remélem, jól telt az útja. – nem fogok rákérdezni, mert nem tartozik rám, csak amennyiben elmondja. Ezt a lehetőséget adtam meg, de nem direktben. Hagytam kiskaput.
- Jövő hét szombaton estélyt adok. – ez még tervben sem volt, mikor elutazott, általában hirtelen jönnek ezek a teendők. Rendezvényszervezőt szoktam kérni, és Reshmire bízom, mennyire akar belefolyni, vagy a tavi házamba költözik azalatt.

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Andrew and me



Sötétbordó szárit vettem fel, virágminták díszítik. Alatta látszólag hozzá nem illő, kék színben pompázó alsóruha van, s a két darabot a szári alját díszítő hímzés köti mégis össze. Nem kell feketét vegyek ahhoz, hogy gyászoljak és hivatalosan nem is tettem. Azért utaztam látogatóba szülőhazámba, hogy együtt lehessek a családommal. Ennyit mondtam csak Andrewnak, nem többet. Minden évben csak ennyi az, amit megosztok vele. Nem titok a többi sem, ha kérdezné valamikor akkor elmondanám a többit is, ahogy el is mondtam bizonyos helyzetekben. Csak azokra nem mindig emlékszik. Én igen, de nem hánytorgatom. Teljesen felesleges, s nem is ez a dolgom.
Egyedül fogok taxit, s megyek vele haza. Otthonról otthonra. Már nem furcsa, már így természetes.
A házba lépve először is a szobámba megyek, hogy letegyem a táskát, amivel utaztam, s felfrissítsem magam. Itthon gyakrabban hordott darabba bújok, mert ár ez is szári, de nem annyira finom az anyaga, s a ház rendben tartásához sokkal jobban megfelel.
A helyiségeket szakértő szemmel járom körbe, nem Andrewt keresem, hanem a nyomokat térképezem fel, próbálom összerakni, hogy hol és minek kell majd elsőre nekikezdenem. Olyan ez kicsit, mint egy katasztrófahelyzet után a sérültek címkézése. Könnyű, súlyos, életveszélyes, halott. Valahogy így állok a helyiségekhez is és ez mosolyt varázsol ajkaimra. Szeretem azt, amit és ahogyan élek, csinálok. Értelme van, jelent valamit. Akkor is, ha másnak nem jelentene.
- Én mondjam meg, vagy a betolakodó?
Szárnyra kélt kérdés ajkaimról. Cipő nélkül vonultam végig a házon, most sincs a lábamon. Legalább annyira nesztelen vagyok, mint a macska.
- Szüksége van valamire?
Magázódásomból nem adtam fel, egyrészt a modern szokás szerint megtisztelem ezzel, másrészt kis fricska arra, hogy nem vagyunk mi olyan távol egymástól, amilyen távolnak tűnünk a magázásból. Egyébként semmit nem jelent szerintem sem a magázás, sem a tegezés. Mindkettő csak nyelvi fordulat, a szavak jelentése nem ezekben lakozik. Tegezve is lehet tiszteletteljesnek lenni, s magázva is el lehet küldeni a búbánatba valakit.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains



Reshmi &  Drew




Mezítláb hasalok a fűben, egy pokrócot hoztam ki, oda pakoltam a mappát és a laptopot, dolgozok. Árnyékba feküdtem, a kert kellően gondoskodik mindenről, ha pihenni vágyom. Rendszerint azonban dolgozni megyek ki, amikor a kertész még nincs vagy már elment. Szeretek egyedül dolgozni, hogy nem zavar senki látványa, és ezt feltételezem másokról is, így megadom neki is a teret. Kivételesen bögrében hoztam ki egy adag teát, termoszban, pontosabban. A monitor szokás szerint post it cetlikkel teleragasztva, néhol likas, néhol több is egymásra van ragasztva. Reshmi ma érkezik és úgy döntöttem, inkább itthon maradok. Pedig sejtem, hogy jobban szeretne egyedül maradni, még csak elé sem terveztem menni.
Nincs közöttünk semmi olyasmi kapcsolat, mégis úgy érzem, hogy ez sokkal … nem tudom, milyen. Nem vagyok misztikus típus, a tényeknek hiszek, transz kutatás ide vagy oda. Abban viszont hiszek, hogy ahol adunk, máshonnan elveszünk és fordítva.
Már jó pár hete nem nézegetem a telefonom, a mailjeim. Mia nem fog jönni. Már akkor tudtam, amikor láttam kifelé menni a bejárathoz. Nem tudtam összeomlani, mert belül már úgyis minden megfagyott bennem ilyen téren. Nem akartam, tudtam és nem tudok ezzel foglalkozni, mert úgy érzem, ha belemélyedek, végleg elveszek. Talán jobb is, hogy így alakult, és hogy boldog, nekem ennyi elég. Azóta nem pillantok úgy se a mobilra, se a mailes fiókomba, hogy írhat, jelentkezhet.
Puha tappancsok érintik a derekamat, majd egy kis súly nehezedik rá, végül dorombolást hallok. Megállok a ceruza illegetésében.
- És megmondanád, hogyan kelek majd fel?
Halk nyávogás a válasz, majd tovább dorombol. A kis vörös csöpp ajándék, aki azóta növögetett és teljesen a kezem alá szelídült. Jó érzés megsimogatni, hallani a dorombolását. Most azonban háttérbe szorul mindez, ahogy az eredmények fölé hajolok, az egyik kutatás kontroleredményei jelentősen eltérnek, és a hibát keresem.  

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


...
Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Előkert és előszoba
» Tian (Ígéret Földje)
» Kert
» Kert és erdő a birtok körül

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: Stevens ház-
Ugrás: