villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
Vendégszoba
eme téma címe
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




to Athina

Az ébredéssel ismét józannak ítélem magam, nem szédülök, nem lappang bennem semmi látens hányinger, nem is érzem ereimben az alkohol zsongó, mámorító hatását. De annak ellenére, hogy tizenegy körül jár az idő, mikor méltóztatok kikászálódni az ágyból, egyáltalán nem érzem magam erőm teljében.
Mintha a testem egy különösen száraz és kifacsart szivacs lenne, aminek lélegezni is nehezére esik a rám telepedett melegtől, és ami azonnali folyadék után kiált. Nem is törődök hát a fejfájással, mintha valami előre kódolt, ösztönös parancsot követnék, az agyam még alig működik, de a kezeim már hámozzák is le a ruháimat, amiket mellesleg agyonizzadtam és salátára gyűrtem.
Ekkor indulok el kifelé, az életmentéssel kecsegtető fürdőszoba felé, a fájdalom persze minden lépésnél belém hasít, de aki ennyi alkoholt bevedel, az viselje is el a következményeit. Hogy ezt a részét mennyire utálom... legalább valami kaját vettem volna tegnap.
Ám alig teszek néhány lépést, a szemeim megakadnak egy lányon, a következő pillanatban pedig elég sok minden történik egyszerre. Nálam azonnal lefagy a rendszer, ahogy belém hasít a tegnap éjjel emlékzuhataga, így csak ácsorgok, nagy szemekkel, annyira még nem vagyok friss, hogy túlságosan hamar reagálni tudjak. Ő pedig a találkozás örömére földhöz csapja a tányérokat, amik engedelmesen darabokra hullnak az antik hatású, szabálytalan macskaköveket mintázó járólapon. Az éles csörömpölés késszúrásként hatol a fejembe, jobbom ösztönösen meg is támogatja kicsit a homlokom, de legalább úgy ahogy magamhoz térít.
Ekkor kezdem gyanítani, hogy mi is okozhatja a problémát. Látom rajta, hogy zavarban van, szinte azonnal lekapta rólam a pillantását, én pedig már megint oltári bunkó vagyok, hogy így flangálok a lakásban.
Kissé rekedtesen elnyöszörgök egy bocsánatot, mint első reakciót, bár úgyis tudom, hogy ebből nem sokat észlelt, és inkább mihamarabb eltűnök a fürdőben, mielőtt én is zavarba jönnék. Habár ez is bunkó, de jelenleg ez tűnik a legjobb megoldásnak.
Nem vagyok én ilyesmihez szokva. Mármint az nem újkeletű, hogy ébredés után hellyel-közzel ismeretlen nőkre bukkanok a lakásban, de az ilyen találkozások általában úgy folytatódnak, hogy egy: ők is hasonlóan alulöltözöttek, kettő: pajkos mosollyal üdvözölnek, és a mellkasomra simulnak egy kis reggeli, kényeztető szándékkal. Ez a helyzet viszont nekem is új.
Inkább csak beállok a zuhany alá, és megnyitom a csapot, hátha az elűz mindenféle kavarodást. A vizet kellemesen langyosra állítom, a végére pedig még lejjebb csavarok a melegen, hogy a pár másodperces hidegvíz megtegye jótékony hatásait. Nem csak a hőmérsékletemre, de sajgó testrészeimre is, a fejem és a hátam ugyanis aktívan jelzi, hogy nem tett jót neki az este. Egy hideg zuhany, egy kiadós reggeli, néhány aszpirin és sok-sok folyadék azonban mindig rendbe szokott tenni.
Már-már dideregve lépek ki a szőnyegre, hogy megtöröljem a hajam, és a libabőrmezővé változott testem. A probléma viszont csak az, hogy a törölközőt oké, hogy csípőtájt magamra tekerem, de megint csak nem tudok máshogy visszasántikálni a szobába anélkül, hogy ne hozzak újabb szívrohamot a szőkeségre. Erre pedig nem tudok nem elmosolyodni picit.
Felfrissülve, lehűlve és dezodorálva nyitom előbb résnyire az ajtót, hogy legalább ne ijesszem meg, majd viszonylag lassan lépkedek kifelé, próbálva időt hagyni neki arra, hogy észrevegyen. Az orromat viszont azonnal megcsapja a friss rántottaillat, hirtelen fellobbanó éhségem pedig gondoskodik róla, hogy mindössze fél percig szöszöljek a szobában, magamra kapva egy sebtében begombolt inget, és egy kényelmesebb nadrágot.
Már kint is vagyok újra a konyhában, útközben felkapok egy jegyzettömböt, és egy tollat, és a papírra firkantva a lány pillantását keresem.
„Sajnálom, de reggelente kell egy kis idő, amíg magamhoz térek. Félig még aludtam az előbb. Remélem, kiengesztelhetlek valamivel.” – nyújtom felé az irományt, egy kis bizakodó mosollyal, így már lényegesen gyorsabb, mint részegen miniatűr gombokat vadászgatni, és le is telepedek az asztalhoz.


† Note:  Rolling Eyes     ©️
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


A rendelkezésemre álló temérdek időt arra fordítom, hogy kicsit körbejárom a lakását, egy ízben bekukucskálok a nyitva maradt hálóajtón, és kénytelen vagyok elvigyorodni a hernyó effektuson. Talán mégsem volt olyan jó ötlet az a takaró, de már mindegy. Nem nagyon szeretnék pofátlan lenni egyébként, szóval nem nyúlok semmihez, jobbára mindent csak távolról szemlélek, sok mindent meg lehet tudni egy lakás berendezéséről is, bár azt nem tudom eldönteni, hogy vajon az övé, vagy bérli. Igazából nem is fontos, összességében nem sok személyességet vélek felfedezni benne, kényelmes, a funkcióját ellátja, hisz minden van benne, ami kell, de hogy otthon lenne? Nos, ezt már nem mondanám, de talán csak az én elvárásaim túl nagyok ilyen téren. Nem is tudom, fogom-e még valahol igazán otthon érezni magam ebben az életben. Én egy kis kertes házra vágyom, semmi hatalmas fényűzésre, csak egy édes kis odúra, ami mindenkinek menedék a külvilág zaja és bajai elől. Ha más nem, csak magamnak és természetesen a Nővéremnek, barátaimnak. Tekintettel a félelmemre, hogy mindenkit elveszítek, akit szeretek, utóbbiból sincs éppenséggel sok, sőt.
Elolvasok egy napilapot, amit a nappaliban lelek az asztalon, a kanapé kényelmes, a televízió mintha kinevetne, kapcsolj csak be, úgysem hallanál semmit. Maradok inkább a legépelt soroknál, és talán kicsit képbe is kerülök a várost illetően, épp annyira nem tűnik biztonságos helynek, mint Central City. Olykor az órára nézek, lassan vánszorognak a percek, nem szeretem haszontalannak érezni magam, egyszerűen mindig csinálnom kell valamit. Visszamegyek a konyhába. Látok pár narancsot a pulton, és megkívánja a szemem, sőt, összefut a nyál a számban, de nem tudom, érezhetem-e magam ennyire otthon egy jószerivel idegen lakásában. Nagyjából fél órán keresztül kell győzködnöm magam, hogy biztos nem harapná le a fejem, ha megennék egyet, ez csak egy narancs. Végül engedek a kísértésnek, és elmajszolom, csípőmet a pultnak döntve gondolkodom a hogyan tovább egyelőre megválaszolhatatlan kérdéskörén.
Szerettem volna pont akkor elkészíteni a reggelijét, amikor felébred, de úgysem hallanám, ha kifelé tántorog, felette meg nem állhatok, hogy szuggeráljam, hátha attól magához tér. Tizenegy felé közeledvén végül úgy döntöttem, hogy a narancs kellőképpen meghozta az étvágyamat, és nem bírok tovább várni, szóval elkezdem sütni a rántottát, de mivel azt nem szabad ott hagyni, mert hamar képes odatapadni, aztán meg szidhatjuk magunkat, hogy szivacsot vagyunk kénytelenek rágcsálni. Mikor megfelelő állagúnak ítélem, lehúzom a tűzről, és elindulok a tányérokkal és villákkal az asztalok felé. Kár, hogy nem tudom, milyen az ízlése, de majd után fűszerezi magának.
Alig indulok el azonban, szembetalálom magam Leonarddal, amivel még önmagában nem lenne baj, de csak egy alsónadrágot visel, és te jó isten. Azt hiszem, ez a meglehetősen vonzó kép annak ellenére makacsul beleég az agyamba, hogy azonnal lesütöm pilláimat, és tekintettel arra, mennyire sokkol a dolog, a tányérok kiszánkáznak a kezeimből, mert bár már nem látom, de valahogy sikerült lefagynom az egésztől, és ha képes lennék beszélni, most akkor sem jönne ki hang a torkomon. Érzem, hogy a pír végigkúszik arcomon, és pipacsokat megszégyenítően vöröslök, úgyhogy inkább azonnal guggolok is le, hogy összeszedjem a darabokat. Hát hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Ez nem lehet igaz. Csak egy félmeztelen férfi. Mit félmeztelen, egy alsógatya inkább a majdnem meztelen kategória, ehhez képest én túlöltözött lennék törülközőben. Ha legalább hallanék, számíthattam volna az érkezésére… Még jó, hogy nem a serpenyőt ejtettem le a rántottával, bár attól még nem égek kevésbé, szerintem ezzel fel kellene lépnem. Hogyan járassuk le magunkat a megmentőnk előtt, aki után döglenek a nők, mert ebben holt biztos vagyok ezután a műsor után.
Kész csoda, hogy nem vágom meg magam, de sietve indulok el seprűt keresni, hogy a kisebb darabokról is gondoskodjak, nehogy belelépjen, elvégre, mezítláb flangál, papucsban nem érezném ennyire sürgetőnek a dolgot.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




to Athina

Egészen furcsa arra ébredni, hogy valaki finoman az arcomon futtatja végig az ujjait. Talán épp a szokatlanság miatt nyílnak ki azonnal a szemeim. Nem is tudom, mikor ébresztettek utoljára így, talán még kisiskolás koromban.
Kinyitom a szemeim, de az erős túlzás, hogy magamhoz is térek, a tudatom még üres, és csak magától kanyarog ide-oda az asszociációk széles mezején, a pillantásom pedig álomittasan ragad bele az előttem pislogó kéklő íriszekbe. Fogalmam sincs, kihez tartozhat, egyszerűen csak bámulom, mert szép. És mert épp itt van előttem. Mígnem a sofőr türelmetlen dudálása azonnal kiugraszt ebből a kellemes állapotból, dühös vagyok, de főleg így, hogy már aludtam egy negyed órát, most még az elégedetlenkedésre sincs se erőm, se hangulatom. Egyedül az ágyamra vágyom.
Persze, mire kiszállok már tökéletesen emlékszem mindenre, hogy ki a lány, és hogy miért tart velem. Vagyis, lényegében fogalmam sincs minderről, csupán arra a néhány mondatra hagyatkozhatok, amit bepötyögött nekem. Nem tudom, ki lehet, honnan jött, kitől és vagy mi elől menekült el, még a nevét sem, de ez most egyáltalán nem tűnik nagy problémának. Jelenleg ő csak egy fiatal lány, aki a lakásomban fog aludni. Kivételesen nem az én ágyamban. Azt se tudom, volt-e már ilyen...
Ez, és ehhez hasonló könnyed ürességek töltik meg az agyam, miközben beszállunk a liftbe, rajta pedig valamiért azt érzem, hogy zavarban van. Talán amiatt, hogy megérintett? Még előttem van, milyen sietve, milyen megrebbenve húzódott vissza, amikor felébredtem. De mégis hogy magyarázzam el neki, hogy nem történt semmi?
Ami azt illeti én is zavarban vagyok egy kicsit, irtóra frusztrál ez a szótlanság. Hiszen a kapcsolataim, a munkám, lényegében az egész életem a kommunikáció köré összpontosul. A lételemem a beszéd, abban rejlik a tudásom, a sármom, a magabiztosságom, az erősségem, a mindenem. Általában már az is zavar, ha néhány percig csend van körülöttem, most viszont, eleve értelmetlen bármit is kimondani.
Mentőötletként újra előhúzom a zsebemből a mobilom, hogy oldjak egy kicsit a helyzeten. Látom, hogy meglepődik az üzenetemen, de sejtelmem sincs, hogy miért. Ehhez én most kevésnek érzem magam, hogy megfejtsem. A válaszát olvasva viszont mosoly gördül az ajkaimra, nem csak a smiley miatt, hanem a szép álmokat, és valahogy az egész üzenet mosolygásra késztet. A liftfalnak dőlve felpillantok rá, és képzeletben az arcához igazítom a nevét. Athina. Igen, illik hozzá. Bár nem egy szokványos név.
És az is tetszik, hogy ő is elmosolyodik, át is fut az agyamon, hogy nem lenne rossz, ha nem ütöttem volna ki magam ennyire, de amint beérünk, épp, hogy megmutatom neki a fürdőt, és öt perc múlva már húzom is a lóbőrt.

Arra ébredek, hogy irtózatosan melegem van. Aztán egy kis mocorgás után rájövök, hogy ruhástól fetrengek az ágyban, a hernyómódra körém tekeredett takaróba belecsavarodva, alig tudom kihámozni magam. Az éjjeliszekrényen heverő órámért nyúlok: tizenegy óra. Álmosan mormolászok egy kicsit, ahogy felülök, és mintha csak erre várt volna a másnap, felnyögve konstatálom, hogy bizony a fejfájás is köszöni szépen, de jelen van. Megdörzsölöm a fejem, és ezzel észlelem, hogy az arcomról is majdhogynem csurog a víz. Úgy döntök, nagyon is esedékes egy frissítő zuhany.
Csigatempóban lehámozom magamról a ruháimat, egészen alsónadrágig. Meg sem próbálom felidézni, hogy mi történhetett tegnap, jobb, ha nem tudom. Itt-ott sajognak pontjaim, gondolom elég durva lehetett a buli. Miután eldobáltam a ruháim, kislisszolok az ajtón, és félkómásan célba veszem a fürdőt. A konyhán áthaladva viszont olyasmibe botlok, ami egészen váratlanul ér.
Basszus. Pillanatok alatt omlik az eszembe minden. A hajléktalan, a verekedés, a lány, hogy... Teljesen megfeledkeztem róla. Ahogy arról is, hogy most mindössze egy alsónadrágban ácsorgok a szemei előtt.



† Note: o-ó  Shocked     ©️
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Kissé meglepetten konstatálom, hogy sikerült felébresztenem ezzel a pár, finom érintéssel, és kicsit úgy érzem magam, mint aki lebukott, pedig nem csináltam semmi rosszat, csak úgy a szemébe nézni, hogy közben az arcán pihennek az ujjaim, több, mint bizalmas, és ez nekem valahogy túl sok. Nem is értem, mit gondoltam. El is kapom rögtön a kezeimet zavaromban, mégis, valahogy eszembe jut az, hogy milyen kellemes álomittasan látni egy szívünknek kedves arcot ébredés után, olyankor valahogy annyira nyílt és őszinte minden. Most is, de őt közel sem ismerem annyira, hogy el tudjam helyezni bárhol is a mennyire kedvelem skálán. Nanut mindig imádtam felébreszteni, olyan kis dühös tudott lenni, de mikor meglátta a szőke fejem, a nagy kék szemeimet, akkor egyből elvigyorodott, és magához húzva jól megszorongatott. Anyát is sokszor pusziltam ébrenlétre, mert mindig én voltam a korán kelő a családban, és egy rövid ideig a szerelmemmel is megtettem, amíg annak hittem. Ma már hozzá nem nyúlnék szívem szerint. Ez eszembe juttatja azt is, hogy nem szabad ilyen közel lennem még egyszer egyetlen férfihoz sem, túl élénkek az emlékek és mély a sebem, még jó szándékból sem szabad, hisz tökéletes alany vagyok arra, hogy kihasználjanak, mint ahogy meg is történt a közelmúltban. Ajkaimat zavartan tapasztva össze húzódik hátrébb, és ebben a pillanatban megváltozik az arckifejezése is, egy pillanatig azt hiszem, miattam, de aztán rájövök, hogy más történt, megijedt valamitől, és én semmi olyat nem tettem, amivel ezt kiválthattam volna belőle. A sofőrt illető pillantása révén egyértelműnek hiszem, hogy hangoskodott valamit az illető, talán dudált, atya ég, akkor jó nagy tapló, eszembe nem jutna ilyen drasztikus megoldás.
Inkább kikászálódok a járműből, amíg lerendezik, aztán bevárom a férfit, mert én nem hallottam a címet, gondolom ez a tömb lesz az, de nem mocorgok a saját szakállamra, jobb az, ha ő vezet, s mikor int, megyek is utána. Legfelső emelet, nos, kifejezetten puccos helynek nem néz ki, ám gazdag lány vagyok, bármennyire is mást feltételez róla jelenleg, jogosan, de attól még tudom, hogy általában legfelül laknak a fontosabb emberek. Nem mintha ez bennem bármit megváltoztatna, mert hidegen hagy mások pénztárcája, olykor nekünk is volt karcsúbb, de a szüleim mindig megoldották. Viszont belőlem ki tudja mi lesz úgy, hogy egy félévet kihagytam vizsgák tekintetében, s a mostaninak is már lassan vége. Időközben visszaadtam neki a telefont, és míg felfele megyünk, igyekszem gondosan kerülni a pillantását, annyira csodálatos, hogy pillanatok alatt képes vagyok kínos helyzetet teremteni, bár akkor nem éreztem annak, most viszont már meglehetősen feszengek miatta. Sokan nem szeretik, ha egy idegen hozzájuk ér, én már csak tudhatnám, én mostanra már azt is nehezen viselem, ha bárki hozzám ér. Fogalmam sincs, képes leszek-e valaha megváltozni ilyen téren, vagy túlságosan belém égtek a történtek.
Elolvasom az újabb hozzám címzett szavakat, és meglepetten szaladnak fel a szemöldökeim, mert akárhogyan próbálok rájönni, gőzöm sincs róla, mikor volt bunkó. Végül elkérem a telefont ismét, és gyorsan pötyögök én is neki választ.
”Köszönöm szépen! Szerintem nagyon is kedves voltál, hálával tartozom neked. Athina vagy Zoe. Szép álmokat! :)”
Igen, még egy smileyt is odabiggyesztek a végére, nem mintha nem mosolyognék valójában is, de a modern kor gyermeke vagyok, megfertőzött engem is az internet világa már egy ideje, és olykor ösztönösen jönnek az ilyen apróságok a hétköznapi dolgokat tekintve is. Hagyom, hogy lepihenjen, nagyon fáradtnak tűnik, nekem pedig első dolgom megszabadulni a mocsoktól, amit az a pasas rám tapasztott, úgyhogy megkeresem a fürdőt, és miután leltem törülközőt, nekiállok a vetkőzésnek, a ruháimat bedobom a mosógépbe, és áldom az eget, hogy szárítógépes változat. Nem meglepő egyébként, egy agglegény, tekintettel arra, hogy nő nyomát nem igazán látom a fürdőben, biztos, hogy nem szórakozik teregetéssel, én is utálom, pedig nőből vagyok. Választok egy rövid programot, és addig beépülök a kádba, amíg le nem jár. Azt hiszem, én is bealszom, bár nekem már a vízben sikerül ezt megoldani, és csak arra ébredek, mikor ki tudja mennyi idő múlva pityeg a mosógép, hogy lejárt. Ezúttal én rezzenek össze, majd mosolyogva kászálódok ki a közben istenesen kihűlt vízből, és kapom magamra a törülközőt, majd a ruháimat ki a szárítóból, és átvonulok a vendégszobába. Abban a pillanatban hasít belém a felismerés, hogy nem néztem meg a sebét, és csapok egy elegánsat a saját kobakomra a tenyeremmel. Remélem, semmi sem volt azon a késen, mert az tuti nem lenne nyerő, ha elfertőződne. Azért teszek egy röpke kitérőt, hogy megnézzem, mi van vele, de kiterült az ágyon, mint a gyalogbéka, úgy, ruhástul. Fel kellene ébresztenem, de nincs szívem hozzá, viszont annyit azért megteszek, hogy legalább betakarom, illetve, ha esetleg elfelejtette levenni a cipőjét, attól megszabadítom. Nagyon kellemetlen ám abban aludni… Ám után már megyek is vissza, és törülközőstül bebújok a vendégágyba, alaposan betakarózom, és egy perc múlva már az igazak álmát alszom, abban a reményben, hogy legalább most nem fog senki felverni az éjszaka közepén, mert épp rájött a szadista hajlama.

Másnap viszonylag korán, hét órakor kidob az ágy, és gyorsan magamra kapom a ruháimat, mielőtt még esetleg törülközőben látna, mert akkor aztán tényleg el akarnék süllyedni. Egyébként, biztos vagyok benne, hogy ilyenkor még másnapos ember nincsen ébren, de azért jobban érzem magam így. Az ágyat bevetem, mintha nem is aludtam volna benne, egyedül a törülköző, amit felakasztok a fürdőben árulkodik arról, hogy nem minden a megszokott.
A következő célállomás a konyha, rittyentek valami másnaposságra alkalmas reggelit, és nem engedhetem majd kávézni, mert attól csak rosszabb lenne, én sem iszom, mert tudom, hogy az illata igencsak hamar meg tudja hozni hozzá a kedvet, meg én elég jól érzem magam jelen pillanatban a történtek ellenére is. Végül a tojásrántotta mellett döntök, egyszerű, és nagyszerű, de egyelőre csak előkészítem, addig nincs értelme megcsinálnom, míg fel nem ébred magától, frissen finom csak, legalábbis szerintem, és ilyenkor egyébként is a minél több pihenés a nyerő.
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains




to Athina

Egészen jól elkommunikálgatunk most már, már ha ezt a hellyel-közzel eltalált betűkből összekapcsolódó tőmondatokat annak lehet nevezni. Jelenleg azonban örülök, hogy ennyire képes vagyok. Egyébként is irtózatosan utálok sms-t írni, ha tehetem, inkább mindig visszahívom az illetőt, de ez most ugye nem opcionális lehetőség. Összehúzom hát a szemeimet, és homlokráncolós koncentrációval vadászok a megfelelő jelek után. Általában ötödszörre sikerül is betalálnom, amit akarok.
Olvasni viszont már sokkal kényelmesebb. És röpke ismeretségünk során ahhoz is kezdek hozzászokni, hogy ez a lány konstans meglepetéseket tartogat számomra. Mondjuk, az se igazán fér a fejembe, miért érdeklődik a hogylétem miatt, elvégre nem ismer, és inkább ő az, aki segítségre szorul. Lehetne száz fontosabb kérdése, amit beírhatna. Az sem kizárt, hogy csak az alkohol miatt képzelődök, de mintha a szemei is aggodalmat tükröznének. Ezen el is csodálkozom annyira, hogy utánajárjak a problémának, hátha olyasmit lát, amit én nem érzékelek. Ám azon kívül, hogy vérzek, nem igazán tudok leszűrni semmit. Fájdalom sincs, így hanyag nemtörődömséggel odázom a problémát. Nagy baj nem lehet. Az egyelőre nem jut eszembe, hogy orvoshoz menjek vele, vagy hogy esetlegesen egy higiéniai ellenőrzés is ráférne. Majd meglátjuk, reggel mi lesz belőle.
Inkább a hajamba túrva kiszenvedek még egy sms-t, reményeim szerint az utolsót mára. Már csak ezért is örülnék, ha velem jönne. Ez lenne a legegyszerűbb megoldás. Érdeklődve pillantok felé, ahogy olvassa, és látom, hogy gondolkodik, végül pedig megkapom az apró bólintást, és szemei kékjeit is, ami egy alig látható mosolyfélét vált ki belőlem. Talán megnyugtatásul szánom, talán csak örülök, hogy sikerült bonyodalmak nélkül megoldani az ügyet, talán csak a szépsége csalogatja elő belőlem, magam sem tudom, de végül nagy sebbel-lobbal megjön a taxi, és le is kapom róla a pillantásom.
A taxiba beülve viszont nagyon hamar úrrá lesz rajtam a fáradtság és a mozgalmas este minden hagyatéka. Amint ellazíthatom a testem, az meg is adja magát, hiába fordítom a fejem a lány felé, hogy legalább ő kösse le a pillantásomat, ahogy lehunyom a szemem, már nem esik jól újra felnyitni. Ha beszélhetnék hozzá, az ébren tartana, de ennek jelenleg nincs sok értelme.
Rövidéletű álmomból arra ébredek, hogy apró női ujjak bizsergetik végig az arcom. Ahogy kinyitom a szemem, az első, amit megpillantok, az a ragyogóan kék szempár, amit elalvásom előtt szemléltem, alig pár arasznyira az arcomtól. Még magamhoz sem tértem igazán, de réveteg pillantásom teljesen belegabalyodik, mintha csak hipnotizálna.
A duda éles hangja viszont azonnal kirángat ebből a kellemesen öntudatlan félálomszerű derengésből. Önkéntelenül is összerezzenek, a szívverésem – velem együtt – jócskán megugrik néhány pillanatra, ahogy az ijedtség gyorsan végigvonul rajtam.
Gyilkos pillantással nézek a sofőrre, amolyan ezt igencsak elbasztad, apukám sugallattal. Morcosan a kezébe adom a pénzt, de borravalóra ezek után, remélem, igazán nem számított. Majd kikászálódok a kocsiból, és a lakásom felé pillantok. Már csak fel kell jutni valahogy.
Ránézek a lányra is, és a tőlem telhető legudvariasabb kézmozdulattal jelzem, hogy jöjjön. Betessékelem a liftbe, és meg is nyomom a legfelső gombot, tekintve bérlakásról van szó, hiszen mindenképp a belvárosban akartam maradni. Viszont ha már az életteremről van szó, a lehető legjobbat választottam. Nem tartom magam különösen hivalkodónak, mint egyes újgazdagok, de a kényelmet szeretem, és ha már megtehetem, miért ne hódoljak eme élvezetnek.
Viszont csakhamar rájövök, hogy megint szükség lesz a telefonra, ezért mire felérünk, már nyújtom is felé az üzenetet:
„A lakás mára a tiéd. Szolgáld ki magad” – de félúton meggondolom magam, féloldalasan elmosolyodom, és inkább írok még hozzá egy mondatot. – „Bocs a bunkóságokért. Holnap találkozunk. Leonard.”
Nem tudom, fogja-e érteni, de ezzel arra célzok, hogy használja a zuhanyt, a konyhát, ha éhes, bármit, de én valószínűleg, ahogy bejutok, megkeresem az ágyam, és rávetem magam. Mára már használhatatlannak érzem magam. És azt sem bánnám, ha nem a ma éjszaka alapján vonna le tartós következtetéseket rólam. Mára ennyi tellt.



† Note: ©

Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


5 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5
Similar topics
-
» Vendégszoba
» Vendéglista
» Vendéglista
» Vámpír vendégház

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: leonard renier lakása-
Ugrás: