Az utóbbi időben semmi nem volt jó. A munkámat sem tudtam végezni és visszatértem a saját sötétebb ügyleteimhez. Igyekeztem a lehető legjobb hamisítványokat elkészíteni az irodám csendjében, mintha egyáltalán nem sántikálnék rosszban, egyszerűen csak gyászolnék. A feleségemmel nem is lehetnék távolabb egymástól. Megértem, hogy engem hibáztat, mert én magam is ostorozom saját magam azért, ami tettem. Hibát vétettem, amikor felvettem azt a telefont és hagytam, hogy a lányomat elragadják mellőlem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer én is egyike leszek az olyan embereknek, akik a munkájukat helyezik előtérbe. Nekem mindig is fontosabb volt a lányom. Mert őszintén szerettem. Tudom jól, hogy a feleségem még nálam is jobban szerette és ezért is gyűlöl most annyira. Mégis a gyászban össze kellene fognunk és meg kellene találnunk egymásban a vigaszt. De képtelenek vagyunk, mert mindketten a saját módunkon igyekszünk feldolgozni a saját veszteségeinket.
Éppen az egyik festményemen dolgozom, amikor megrezzen a telefonom és ennek következtében félrecsúszott a kezem, aminek következtében olyan hibát vétettem, aminek köszönhetően az egész képet dobhatom ki a francba. Felkapom a telefonomat és hozzávágom a falhoz. Mindennek ehhez van köze. Annyi mindent tönkretett már. Köztük engem is. A feleségemet is. A házasságom. Fogalmam nincs, hogy mégis hogyan leszek képes helyrehozni. Vagy egyáltalán képes leszek valaha is helyrehozni ezt az egészet valamilyen módon. Vagy egyáltalán van-e jövője a kapcsolatunknak. Nem beszélünk ahhoz eleget, hogy erről nyilatkozni tudjak. Szinte már hozzá sem szólunk egymáshoz. Külön szobában alszunk, alig látjuk egymást. Mégsem érzem úgy, hogy helyes lépés lenne közelítenem felé. Van azaz érzésem, hogy nem örülne túlságosan a társaságomnak.
Mindketten gyászoljuk a lányunkat és elismerem, hogy nekem a halálában nagyobb szerepem volt, de ezért nekem még jobban fáj. Ha már szabad ilyet mondani. Összetört teljes mértékben az, hogy már soha nem tarthatom a karjaim között, de vele együtt nem csak vele kapcsolatosan vesztettem el ezt a kiváltságot, hanem a feleségemmel is. A szoba közepére kuporodok a térdeimet felhúzva pihentettem rajta a kezeimet a fejemet pedig előrehajtva bámulom a padlót, mintha valami megváltás lenne rávésve.