Aaron && Heather

are you player or watcher?

El sem hiszem, hogy tényleg belementem abba, hogy játsszak ezzel a hülye játékkal. Valahol azt olvastam, hogy Seattle-ben meghalt egy srác emiatt a játék miatt, de biztos csak valami ócska hírkeltés volt, a játék kitalálói fizettek az oldalnak, hogy írják ezt, hogy még többen felkapják a fejüket a játékkal kapcsolatban és netalántán még játszanak is vele. Nem halhat meg egy játék miatt senki, hiszen ha ez megtörténne akkor a rendőrök biztos tettek volna már meg bizonyos lépéseket és a játék már be lenne tiltva.
Mindenki azt mondja, hogy szeretek a konfortzónámon belül maradni, hogy nem vagyok bevállalós, mindig az a tipikus jó kislány vagyok, nekem pedig ezekből a dumákból kezd nagyon elegem lenni. Meg akarom mutatni mindenkinek, hogy igen is én is tudok jól szórakozni, én is tudok bevállalós lenni és nem félek megcsinálni pár hülye kihívást egy kevés pénzért cserébe.
Jó, most nem akarok panaszkodni, mert viszonylag egy könnyű kihívást kaptam és nekem már csak ki kell választani a számomra szimpatikus embert akivel csókolózzak. Ez az, menni fog ez, nem olyan nagy kunszt.
A srácnak elkezdek mesélni a könyvről, még akkor is, ha nem kérdezte, de valahogy úgy érzem, hogy muszáj beszélnem és mivel a könyvet hoztam fel és a kedvencem az amit olvas, ezért erről beszélek. Mindig ez van amúgy, ha zavarban vagyok akkor szinte megállás nélkül képes vagyok beszélni.
- Ne haragudj, bocsi, hogy ennyire könyvmolykodok és lelövöm a poénokat. - mondom zavartan elmosolyodva, majd körbe nézek, látom, hogy az egyik barátom vesz minket a telefonjával. Jah, mert az is a feladathoz tartozik, hogy minden kihívást fel kell venni a játékos mobiljával.
Kikapcsolom az agyamat és igyekszem nem belegondolni a lehetséges reakciókra, beülök a srác mellé a boxba, majd nem hagyva neki gondolkodási és reagálási időt, megcsókolom őt és magamban elszámolok 5-ig, majd mikor ez megtörténik arrébb húzódok tőle és egy halk sóhaj hagyja el zavartan a számat, majd fel is pattanok mellőle és az ismerősömhöz sétálok, leülök vele szemben. Úristen, hát tényleg megcsináltam.

Aaron && Heather

are you player or watcher?

Annyira elegem van már abból, hogy a barátaimtól mindig is azt kapom meg, hogy nem vagyok elég bevállalós, nem bírom a húzós helyzeteket, nem szeretem az adrenalin löketeket, nem tudok kilépni a komfortzónámból. Az megint más tészta, hogy némileg persze, igazuk van, de akkor sem kéne mindig az orrom alá dörgölni ezt a kis apróságot. Véleményem szerint meg van bőven a magam bajom, hiszem nemrégiben még a halál küszöbén álldogáltam, fogalmam sem volt arról, hogy mikor fogok meghalni, csak elfogadtam azt, hogy ne nagyon reménykedjek már abban, hogy a betegségemet túl fogom tudni élni. Nem tudtam megküzdeni a betegségemmel, túl tett rajtam, pedig nagyon sokáig nem akartam feladni, küzdeni akartam a szeretteim, a barátaim miatt, de a vége felé már feladtam, hiszen muszáj voltam belátni azt, hogy ez nem mehet így tovább.
Szóval igen, van nekem is bőven elég gondom, nem vagyok kíváncsi még arra is, hogy mások hülye, gúnyos megjegyzéseiket hallgassam. Már csak azért sem, mivel még az erőmet nem sikerült teljes mértékben kiismernem, és félő, hogy ha kellően felidegesítenek akkor még valamit hozzájuk reptetek, vagy éppenséggel ők fognak repülni a falhoz.
Amikor hazaérek, bekapcsolom a laptopomat és felmegyek a facebookra. Megnézem az értesítéseimet és csak szemet forgatok amikor barátnőmtől kaptam egy üzenetet amiben a Idegpálya linkje áll. Most komolyan, már ő is kezdi? Remélem elég neki, ha csak néző leszek.
Amikor megnézem a játék előzetesét, úgy döntök, hogy változtatok az elképzeléseimen és az alapelvemen. Megmutatom a többieknek, hogy igen is tudok bevállalós lenni, így hát el is fogadtam az első kihívást.
Hülye lettem volna nem elfogadni, fel is hívtam az egyik barátomat, azt amelyikben megbízok és tudom, hogy ő nem fog hülye megjegyzéseket tenni rám, és megkértem, hogy vigyen a kajáldába. Amikor oda értünk, elkezdtem körbe nézni, de nem nagyon találtam olyat akit szívesen lesmárolnék. Aztán egy ember felállt a helyéről és megláttam egy srácot, olvasott. Szóval intelligens. Oda sétáltam hozzá, de nem mertem egyből megszólalni.
- Szia. Ez az egyik kedvenc könyvem. - kezdek el párbeszédet kezdeményezni, zavaromban nem tudom mit tegyek, csak nem ülhetek be oda mellé és kaphatom le rögtön. Vagy igen?