Nagyokat pislogok, miközben útikalauzt játszik. Olyan komolyan adja elő, mintha már a jegyemet is megvette volna. Konkrétan nem tudom eldönteni, leesett-e neki, hogy vicceltem és ő is csak felvette a fonalat a poénkodás terén, vagy humorérzék híján minden szavamat szó szerint veszi. Mert ez esetben oda kell figyelnem arra, mit mondok. - Hű, hát ez...pihentetően hangzik, de valahogy nem csábítanak a szigetek. Sok rosszat hallottam róluk. - Elég sztorit hallottam Olivertől a Lian Yu-ról. Még a hideg is kiráz, ha csak eszembe jutnak a történetei, amiket olykor harapófogóval kihúztam belőle. Így utólag nem is értem, miért voltam olyan kíváncsi, hiszen tönkretette a szigetekről alkotott meseszerű képzelgéseimet. Most már egy emberiségtől izolált földdarabnak tartom őket, ahol nagyon sok tényező veszélyeztetheti az életed. Olivert a gyilkos katonák és egyéb kellemesnek nem mondható faktorok, én pedig szimplán teszem azt megcsúsznék a homokon és kitörném a nyakam. Jaj, de elkalandoztam. Már megint beszél. Legszívesebben lecsapnám, de olyan jó hallani a hangját...na jó, ezt most fejezd be. Ne ábrándozz arról, aki nem képes lekopni rólad. - Nos...igen, ez így van, de...nem rémlik, hogy kiteregettem volna a világ elé. Utoljára hónapokkal ezelőtt töltöttem fel valami naplementés képet, de látszik, hogy én fotóztam, mert állati homályos lett. - Muszáj lesz abbahagynom a fecsegést, pláne ezzel az alakkal. Még a hideg is kiráz tőle, még ha közben érzem is a késztetést, hogy megint ráugorjak. Fogalmam sincs, mi ütött belém. Pedig én tuti nem kerestem volna többet, de így, hogy felbukkant...nem is tudom, valami furcsa érzés kerített hatalmába. Már megint tátott szájjal hallgatom, és újabb dolog tudatosul bennem. Ezentúl nem iszom. Már rég meg kellett volna értenem, hogy az alkohol nekem nem tesz jót. Eleve jó a beszélőkém, miért töltsem még tele magam üzemanyaggal? A vallomására felkapom a fejem. - Szóval nem szokásod idegenekkel lefeküdni, de velem azért kivételt tettél. Aztán hirtelen ismét előkerülsz, hogy a segítségemet kérd. Hogyne, kicsit sem gyanús. - A kérdésére nem válaszolok, csak bámulok magam elé. Miért említsem, hogy általában nem bókolnak nekem? Nem is igazán adok rá lehetőséget, ez is igaz. Utoljára Oliver szájából hangzottak el hasonló szavak, de...annak nem lett túl jó vége. Mármint jóban vagyunk, tudunk együtt dolgozni, de a kapcsolatunk enyhén szólva átment "bonyolult" státuszba. Most meg mit csinál? Hát persze, cinikusan bemutatkozik. Tökéletesen emlékszem a nevére, édes mindegy, mennyit ittam. Automatikusan a gyűrűsujjára téved a tekintetem, amin valóban jól látható a nyoma annak, hogy valamikor díszelgett rajta a szerelem jelképe. Nem kezdem el faggatni, bár jellememből fakadóan kíváncsi lennék rá. Viszont nem tudom eldönteni, hogy a randival kapcsolatban csak viccel-e. Amúgy is, miért mennék el vele bárhova is? Valamihez nagyon kellhet neki a segítségem, hiszen biztos nem a két szép szemem miatt ücsörög még mindig velem. - Nem tudom, mi ütött belém, de legyen. Azt ne gondold, hogy azért megyek bele a randiba, mert olyan jól nézel ki vagy ilyesmi. Csak tudod...felkeltetted a kíváncsiságomat. - Oliver tud még várni kicsit, de azért gyorsan írok neki üzenetet. Ismer és tudja, hogy úgyis bemegyek a dolgozni, de most valahogy nem tudok innen elszakadni. Még nem.
Nem igazán tapasztaltam meg azt magam kapcsán, hogy bárkibe bele tudtam fojtani a szót, már puska nélkül, mert úgy sikerült már többször is. Persze az még a fronton történt és ellenséges katona vagy terrorista volt az illető. Meglehet talán kicsit rámenős a stílusom. Valahogy még a seregben alakult ki a civilek irányába. Mert különlegesnek tartottam magamat, hiszen olyasmikhez értek, amikre hétköznapi ember nem. Persze leszerelésem és házasságom után valamelyest enyhült ez az érzés, de igazából csak a baleset óta. Akkor az ellenkező végletbe csapott át, a fura képességem kapcsán, amit akkor még betegségnek, mutációnak gondoltam. Tévedtem, szerencsémre. Ez a hatalom meg főleg az amit a törvény is rám testált újra önbizalommal töltött el munkám során. - Áh! Szóval távmunkatársként akarsz nekem segíteni? Megoldható a dolog. Egy hackernél elsődleges a biztonság. És ha Diego Garcián működnél, akkor ez tökéletesen megvalósítható. Kellemes kis szigetecske az óceán közepén, távol Afrikától. Szóval még strandolni is lehet, jó homokos, tiszta és csendes. – jegyzem meg a lehető legkomolyabban. Számomra fontos mások biztonsága. - Hogy honnan tudom? Nos, nem informatikus diplomád van? Nem dolgoztál egy világvállalat IT részlegén? Ezek mind arra utalnak, hogy értesz a számítógépekhez. Ja és tudod a közösségi médián keresztül sok mindent meg lehet tudni másokról. – kacsintok. Persze az utóbbi az már fedőszöveg. A legtöbb információt ugyanis az ügynökségen keresztül kaptam. De azért kíváncsi voltam a fürdőruhás képeire is. - És már az első találkozásunk óta tudom, mivel elárultad. Ennyire becsíptél akkor, hogy nem is emlékszel rá? – húzok egy bájos mosolyt az arcomra. - Tudod nem szokásom ismeretlenekkel lefeküdni. Te meg igen szószátyár hangulatban voltál. Persze akkor még azt hittem, hogy az italtól. – teszem hozzá csak, hogy ne érezze magát feszélyezve, hogy ezt is önszántából fecsegte ki. Felhúzom szemöldököm: - Még sosem bókoltak neked őszintén? Ez furcsa. – sóhajtok nagyot. Igen, ebből is kiviláglik, hogy mennyire nem voltam sosem nőcsábász, s így a nyelvükön sem értek. Többnyire amit mondok azt úgy gondolom vagy úgy érzem. Kevés nőnél jött be eddig, de akinél igen azzal össze is házasodtam. - Bocsánat, azt hittem már bemutatkoztam mikor először találkoztunk. Tom Baker vagyok. És igazad van, miért is bíznál bennem hisz alig ismersz. Ezért is szeretnélek meghívni egy randira! Ha nagyon sietsz akár már most is kezdhetjük. Ja és már elöljáróban leszögezném, hogy elvált vagyok, tehát nincs már más nő az életemben. – jelzésértékű pillantásom gyűrűsujjamra, amin egy halovány körszerű csík látható, ama bőrdarab mit a gyűrűm takart és óvott meg a napsütéstől, szemben ujjam többi részével. Persze a gyűrű még meg van, valahol otthon. De egyébként tényleg jobban meg akarom ismerni Felicityt, élőben, s nem holmi virtuális adathalmazként. Talán akkor könnyebben kötélnek áll és segít nekem.
***
Felicity Smoak
it's where my demons hide
❖ Overwatch ❖
dc universe
tartózkodási hely :
Star City
karakter arca :
Emily Bett Rickards
heroes vs villains
Tárgy: Re: Kávézó Hétf. Júl. 03, 2017 12:27 pm
Tom & Felicity
Hirtelen fogalmam sincs, mit kéne felelnem. Talán azt, hogy az e-mailben történő zaklatás is büntetendő? A randis megjegyzése miatt csak még jobban belém fagy a szó. Egy röpke pillanatra még levegőt sem veszek, és nem igazán tudom eldönteni, hogy az együtt töltött éjszaka emléke van-e rám ilyen hatással vagy mindössze azért fosztom meg magam az agyam az oxigéntől egy pár másodpercre, mert tudom, hogy különben úgy döntenék, itt helyben agyoncsapom. Olyan...öntelt. Legalábbis nagyon annak tűnik. Attól egy kicsit kevésbé érzem szerencsétlennek magam, hogy már pár nappal ezelőtt megbeszéltem saját magammal, hogy soha többé nem megyek bele egyéjszakás kalandba. Persze, most már igazából oly mindegy, hiszen a jelek szerint sikerült kifognom egy zaklatót. Ez az én formám. Mondjuk legalább beismeri, hogy követ engem. Azért ez is valami. Bár az indokait továbbra sem értem. - Nos, igen, még lenne egy kis dolgom. Persze a költözésen kívül valami távoli országba. - Természetesen nem áll szándékomban sehova sem menni, de jó érzés a gondolattal eljátszani. A mindenit! Komolyan van képe beadni nekem, hogy ennyire mély benyomást tettem rá a minap, és hogy ennyire örül, amiért láthat? Ezt nem veszem be. És nem, nincs önértékelési problémám, bár tény, hogy lekoptathatatlan férfiakat még egy szexuális kapcsolatom során sem vonzottam be korábban, de inkább mondanám gyanúsnak a viselkedését, mint hogy azt gondoljam, szerény személyem bekopogtatott a szívébe, ő meg szépen ajtót nyitott. Tessék, tudtam én, hogy másról lesz szó. A segítségemet kéri. Ez akkor azt jelenti, hogy az az éjszaka sem volt véletlen? - És még én vagyok az, aki egyből a közepébe vág... Igen, értek a gépekhez, már csak az érdekelne, hogy te mégis honnan vagy ilyen jól informált? Mióta tudod? Már akkor is képben voltál, amikor... - Nem, jobb, ha nem kérdezek rá. Nem vagyok annyira kétségbeesett, hogy kiakadjak azon, ha csak kihasznált. Különben sem lehet rám ennyire nagy hatással, hogy lefeküdtem vele. Egyszer, basszus. Nem is ismerem a pasast. Lépj már tovább, Felicity. Hű, ezt a mondatot még ő sem gondolhatja komolyan. Szinte látom magam előtt az arckifejezésem, amit a csodálkozás kifejezés írna körül a legjobban. - Hát...életemben nem hallottam még ilyen szöveget, pedig az én számon is csúsznak ki hülyeségek, mégpedig elég sűrűn. De hagyjuk...mondd el, mihez kéne a segítségem, mégis ki vagy te, és miből gondolod, hogy egyáltalán belerángathatsz bármibe így, hogy alig ismerlek? - Túl sok a kérdés? Nem érdekel. Muszáj tisztán látnom, ha már egyszer az egyetlen épkézláb dolgot nem tettem meg. Vagyis azt, hogy szépen elsétálok.
A horgászás sport, mégpedig a türelemé. Gyakorta hosszú órákat ücsörögni a vízparton, a tűző nap alatt, esetleg egy napernyő árnyékában, s közben monoton módon figyelni a botot magas szintű koncentrációt igényel. És még ennek ellenére is, ügyesnek kell lenni mikor kapás van, nehogy túl hamar vagy túl későn rántsa meg az ember a botot, ezzel elveszítve a zsákmányt. Türelem és ész, mi oly sok embernek nem adatott meg. S bár mióta elhagytam szülőföldemet nem volt alkalmam halvadászatra, mégis életem során volt alkalmam kamatoztatni ezt a tudást. Hiszen egy katonának is néha órákat kell várni vesztegelve, míg kedvező lesz a helyzet a legoptimálisabb támadáshoz. Nem is beszélve a lövészekről. Ezért is oly nagy erény a türelem. S ha éveken keresztül gyakorolja az ember, természetének részévé válik, s már rutinból is képes rá, mint most én miközben a vártaknak megfelelően megérkezik az áldozat. Ám itt is sok múlik a folytatáson, hogy miképpen is reagál a célpont a feltételezhető veszélyforrásra. Mondhatni mindenre készen kellene állnom, ám mivel nem a háborúban vagyok, így kevésbé drasztikus módszerekkel kell beérnem. Nem mintha az ellenfél likvidálásának a szándéka lenne a küldetésem. Merőben ellentétes dolog, ám, hogy milyen hosszú lesz a macska-egér fogócska az már nem mindegy. A feladatom fontos, ugyanakkor kellemes is. Főleg mikor végre feltűnik szőke loknis hajkompozíciójában. Mi tagadás, szemrevaló hölgy, noha ránézésre nem a zsánerem, mint mindenki másnak. Bár bögyös macából nekem is kijutott… de az egy másfajta kapcsolat. Célpontom észrevesz. Ez a legkevesebb, hisz nem álcáztam magamat, lévén ez lenne a cél. Most derül ki mi lesz. Észveszejtő menekülés helyet egy legalább annyira impulzív letámadás ér. Ó, az a megállíthatatlan szólavina mely most elönti fülcimpáimat, kellemes, kifejezetten hiánypótló. Noha a feljelentés meg a forró kávéval való leöntés réme fenyeget, mégis per pillanat az utóbbi az mi veszélyesebb, tekintve, hogy magam is afféle zsaru volnék. Ugyanakkor én nem sietek sehova innen, szóval nem kapkodom el a válaszadást. Szépen kortyolok egyet a kávémból. Más alkalommal cigarettámból is szippantanék egyet, de ezek a kávézók már túl modernek vagy zöldek vagy minek is hívják és nem tolerálják a nikotinfüst eregetését. Megköszörülöm hát a torkom és egy barátságos mosoly kíséretében nyitom válaszadásra beszélőszervemet: - Helló! – tudom ebben az országban nem szokás köszönni, de én régimódi ember vagyok. - Igen, követlek téged. Kénytelen voltam, hiszen nem méltóztattál reagálni emailes megkereséseimre. És ne érezd magad feszélyezve. Ez nem az első randink lesz. – elnevetem magam közben hátradőlök, kezemet lazán felrakva a pamlag hátlapjára. - Egyből a lényegre! Ennyire sietős? – próbálom húzni a nő idegeit, meg az időt is, bár ami azt illeti nekem sem ártana mihamarabb célt érnem. - Az egyik dolgot már megkaptam: végre újra láthatlak. – nézek rá hatalmas barna őzikeszemeimmel. Ez a legtöbb mit színészi repertoáromból ki tudok hozni. - De szükségem volna a segítségedre is. Hisz úgy tudom jól értesz a számítógépekhez. – terelem tovább a szót. - Mert számomra nem egy hús vagy, hanem érző, gondolkodó lény. - váltok át 'romantikusba'. Legalábbis állítólag a mai modern nőknek ilyeneket kell mondani. Szerintem hülyén hangzik, de maradok az előírtaknál.
***
Felicity Smoak
it's where my demons hide
❖ Overwatch ❖
dc universe
tartózkodási hely :
Star City
karakter arca :
Emily Bett Rickards
heroes vs villains
Tárgy: Re: Kávézó Kedd Jún. 20, 2017 7:46 pm
Tom & Felicity
Azt hiszem, az édesanyámnak igaza volt. Ezt is ritkán mondom. Sőt az igazat megvallva még sosem kellett beismernem ezt. Egészen meg voltam győződve arról, hogy anyának akkor adok csak igazat, ha leesik ez első piros hó. Mindegy is, a lényeg, hogy ezúttal nagyon is beletrafált. A hibáink mindig arcon csapnak minket. Vagy valami ilyesmit mondogatott nekem mindig, amikor apáról panaszkodott és mindent rákent. Mondjuk mentségére mondom, az apám erre alaposan rászolgált. Most viszont a saját bőrömön tapasztaltam meg, mit jelent hatalmas hibát elkövetni, ami rányomja a bélyegét az életünkre. Mintha már eleve nem lenne kínosan bonyolult a helyzet Oliverrel, nekem még muszáj volt játszanom a ledér nőt és ágyba bújnom egy vadidegennel, akivel bár próbálom nem bevallani, de nagyon-nagyon...nagyon jó volt. A francba. De amilyen jóképű, olyan elmebeteg. Legalábbis nem tudok mást leszűrni abból, hogy üzenetekkel bombáz. Egyáltalán honnan jött rá, mi az e-mail címem? Talán egy elsőosztályú szociopata sorozatgyilkos, aki a következő áldozatát lesi, akiket mindig ágyba bújás során választ ki. Úristen, milyen jó, hogy ezt nem hangosan mondtam. Bár nem hiszem, hogy Star City utcáin különösebben érdekelné az embereket egy magában beszélő szőke nő. Mindenesetre úgy sejtem, hivatalosan is paranoiás lettem. Nem kéne ennyi mindent belelátnom a dolgokba. Inkább megiszom a szokásos napi kávémat, mert ugyebár nem pörgök már így is épp eléggé, és bemegyek dolgozni. Oliver valószínűleg ma is terepre akar menni, hogy kockáztassa az életét. Ha már Diggle-lel épp nem a legjobb haverok, nekem muszáj támogatnom őt és ha a bunkerből is, de életben tartanom. Amint beérek a kávézóba, jelez a telefonom. Egy gyors grimasz kíséretében barátkozom meg a gondolattal, hogy még időm sem lesz kellemesen elszürcsölgetni a kávét, mert Oliver nem bír nyugton maradni még kb. 30 percig. Az itt dolgozó srác már nyomja is a kezembe a szokásos kávémat - ezek szerint törzsvendég vagyok -, én pedig egy mosoly kíséretében indulok meg a kijárat felé. Ám hamar megtorpanok, amikor a szemem sarkából kiszúrok egy ismerős arcot. Ezt komolyan nem hiszem el. Megindulok felé, amit alapvetően nem tennék, de mivel nyilvános helyen vagyunk, megkockáztatom. Leülök mellé, hogy még véletlenül se legyen egyértelmű, mennyire remeg a lábam a közelében...és kivételesen a félelemtől, nem pedig a...közelségétől. - Na jó, ez most már tagadhatatlan. Te követsz engem. Meg kell mondanom, kissé feszélyezve érzem magam tőled. És nem jó értelemben. Nem mintha az ember érezhetné magát pozitívan feszélyezve, de...szóval csak egy egyszerű kérdést teszek fel, és ha tetszik a válaszod, nem jelentelek fel és legfőképp, nem borítom rád ezt a forró kávét. - Meg persze nem hackelem szét az élete minden centiméterét. De ezt sajnos nem mondhatom ki hangosan. - Térjünk rá a lényegre...mit akarsz tőlem? - Ennél érthetőbben ki sem fejezhetném magam.
Már napok óta itt vagyok Starling Cityben. Hosszas emailes próbálkozás után sem kaptam választ Felicitytől. Így úgy döntöttem személyesen fogom felkeresni a hölgyet. Ügynök mivoltom révén hozzáférhettem a nem nyilvános adatbázishoz, így legalább mozgásáról tudomást szerezhettem. Hogy hol szeret megállni, mely útvonalon közlekedik, meg ilyenek. Az információk alapján elkészült a terv, s kezdetét vette a megfigyelési akció. Nem kifejezetten törekedtem az észrevétlenségre, hiszen ennek ellenkezője volt a célom. Ám azért egy darabig szemmel akartam tartani, kicsit megismerni a járását, nézni mikor mennyire energikus, s ezekből rájönni milyen ember is ő. Annyi bizonyos, hogy munkamániás, hiszen gyakorta hajnalig bent dolgozik. Ez még akár gyanús is lehet, de egyenlőre nem ez a dolgom, hanem a kapcsolatfelvétel. Így hát úgy döntöttem, hogy esélyt adok neki a konfrontálódásra. Aznap reggel bevettem magam a kávézóba, ahol ilyen idő tájt megszokott fordulni. Kezemben a műanyag pohárkával ücsörögtem az egyik pamlagon, jó ránézéssel az egymás után érkező majd távozó vásárlókra. Szürcsölök egyet italomból. Hiába, ez már a XXI. század, ma már nem szép kerámiabögrékben szolgálnak ki minket hanem az olcsó és eldobható és legfeljebb csak tüzelés útján újrahasznosítható ivóedényben. Semmi elegancia, plusz még reklámozhatom vele a céget. Nem baj, addig sem ránk figyelnek. Hátradőlök bőrdzsekimben. Kicsit nyom a pisztolyom, amit hátamra csatolva viselek, minden eshetőségre. Egyszerű farmernadrág és fehér ing, a mindennapi viselet. Tincseim szabadon lógnak, szám pedig már büdös a reggeli cigarettától. Hiába, az álca néha átüt a valóságba.
Tárgy: Re: Kávézó 
