Hiába kapaszkodom meg az egyik kiálló gerendába, a fa hangos reccsenéssel adja meg magát a súlyomnak és öt-hat métert zuhanok, mire sikerül földet érnem. Szerencsér sikerül tompítanom a becsapódás erejét, így gyorsabban tudok felállni, mint az ellenfeleim. Azt a luxust azonban már nem adom meg nekik, hogy erre lehetőségük is legyen. A hozzám legközelebb állónak a térdére taposom, majd a mellette lévőt torkon ragadom és a falnak hajítom, mielőtt feleszmélhetne. A robbanás miatt többen is eszméletüket vesztették, csak néhány mozgolódtak, őket pedig minél előbb harcképtelenné szerettem volna tenni. Pont ezért van szükség tervre. Damien nem mérte fel kellőképpen a terepet, nem számolt az, hogy sokkal több ellenfele lesz, int amennyit a szeme látni engedett. A bomba pedig új információként hatott, így improvizálnunk kellett, aminek az eredménye ez lett. Talán ezután sokkal körültekintőbb lesz, most, hogy a saját bőrén is megtapasztalta milyen könnyen visszatud ütni, ha nem készül fel kellőképpen.
Hat szín, hallom Damien hangját a kommunikátoron keresztül. Joker-ről van szó, az a bomba úgy készült el, hogy ne lehessen egyetlen drót átvágásával deaktiválni. A legtöbben, akik bomba készítésre adják a fejüket, általában úgy tervezik meg a szerkezetet, hogy kilehessen kapcsolni, ha mégsem sikerül a megfelelő helyen elhelyezni, vagy ha épp nincs elég idejük kiérni a hatótávjából. Joker azonban egyetlen céllal készítteti ezeket: hogy minél nagyobb pusztítást végezzenek. – Egyetlen drót átvágása nem lesz elég. Keresd meg azt, amelyik az időzítőhöz kapcsolódik …  - nem tudom tovább mondani az instrukciót, mert hátulról lőnek rám, én pedig a földre zuhanok a hirtelen támadás következtében. Nem ülök fel, mozdulatlan maradok. A vállam alatt ért találat, de a golyó átment a kezemen, nem akadt meg. Ha így volna, ennél nehezebb lenne elnyomni a fájdalmat, amit érzek. A férfi négyszer húzta meg a ravaszt, ebből csak az egyik talált, egy másik csak súrolta a combom, az érzett fájdalomból erre következtetek. Van még legalább három töltény abban a fegyverben.
Megvárom amíg feltápászkodik és közelebb sétál hozzám. Lehunytam a szemem, hogy azt higgye eszméletemet vesztettem, de hallottam, ahogy nyikorgott a lába alatt a fapadló, így tudtam, hogy egy-két lépésre áll tőlem már csak. A karomat a bokája felé lendítettem és az alkaromra szerelt pengékkel átvágtam a férfi Achilles-ínját, mire fájdalmas ordítás kíséretében esett el, kiejtve a kezéből a fegyvert. Ekkor már felálltam és a tarkójánál megragadva verte a fejét a padlóhoz.
-Jól vagyok. – adtam magamról életjelet a kommunikátorban Damien-nek, és vetettem egy pillantást a combomra. Tévedtem, eltaláltak, kimeneti sebet nem látok, úgyhogy a golyó még bennem lehet. Azonban nem elég mélyen, hogy komolyabb gondot okozzon, akkor nem tudnék most állni. – El kell vágnod az időzítőhöz kötött drótot. Felfog gyorsulni a számláló, de csak így van esélyed deaktiválni. Néhány másodperced lesz, hogy a gyújtószegecs és a robbanószerkezetet elszigeteld egymástól. Használj valami vízhatlant, szilárd tárgyat. – a keze elég kicsi, hogy képes legyen hozzáférni a szerkezethez, nekem több időre lenne szükségem hozzá, mint így neki.
-Alfred, értesítse a rendőrséget! Tűzszerészek is kelleni fognak. – ha a többit nem is élesítették, jobb, ha olyanok nyúlnak hozzá, akik értenek is hozzá. A beszakadt plafonon keresztül a felső szintet céloztam meg, hogy felhúzzam magam, a földre érkezésem azonban bizonytalan volt. A lábamban lévő golyó elmozdulhatott.
-Damien, neked kell hatástalanítanod. – közelebb sétáltam a bombához, és én magam is szemügyre vettem. Nem sok időnk maradt, a tűzszerészek nem érnének ki időben, nekem pedig több idő kéne, mint ami adva van. – Használd ezt! – nyújtottam felé a legkisebb batarangot. A szerkezet megpróbálja majd összenyomni azt, amivel elhatároljuk a bomba két részét, ezt nem fogja tudni. – Készen állsz? – pillantottam rá, majd a drótokhoz léptem. Elvágom én, hogy ezzel is több ideje legyen. Egy, maximum másfél másodpercet jelenthet ez, de jelen esetben ez is soknak számít.

A terv a gyengéknek való. Olyanoknak, akik nincsenek tisztában Önmagukkal. Én tudom mit akarok az élettől, magamtól és az ilyen söpredékektől. Apa felháborodása nem kelt bennem semmi mást, csak látatlan puffogást. Már megint és megint. Szálljon már le a kioktatásokkal… nincs szükségem kioktatásra. Csak Nagyapa tanácsait, útmutatásait tudom követni, ahogy eddig is tettem.
A kardom kihúzva a tagból, bólintok Batman szavaira, az az én feladatom…szóval futok… A robbanásra felfigyeltem a hátam mögül, a zajra hátra pillantottam, de csak az oszlopokhoz igyekeztem tovább. Maradj életben, oké? Szükségem van rád, még ha nem is vallanám be, se neked, se másnak. Még magamnak se. De kellesz! Maradj életben, Jó? Az ott ügyködő felfigyelt rám és pisztolyt ragadva a farmeráról lőtt rám, de kikerülve hárítottam azokat és gyomorszájon öklöztem a barmot. Az oszlopnál ragadt szerkezetet figyeltem… majd a csókát húztam magamhoz. - Hogy kell megállítani?! - de az az idióta csak vigyorgott…. Joker féle vigyor, mi? - Élni akarsz?! Állítsd meg! – utasíthattam, de szart rám, szóval bemostam neki és a másik kettőre pillantottam, egy egy oszlopnál álltak és ügyködtek a zsínorokkal... - Az a rohadt terv… miért van az, hogy mindig igazad van!? – pedig csak azért jöttem ide, hogy infókat kapjak a Bohócról, erre tessék, mekkora zűrbe kevertem őt is… hallgathatom én ezt életem végéig. Elővettem egy kütyümet, amelyben csavarhúzók és ilyen olyan segédeszközök bújtak meg és leszedtem a gépezet fed lapját. Vagy 6 féle színű drótok futották be…. - Óh anyám… - húztam meg a tenyerem az arcomon, majd a többiek felé sprinteltem, kiütve őket, hogy azokat legalább ne élesítsék… Mindkettőt húzni vonni kezdtem egy helyre, hogy szemmel tartsam őket, no meg a többi körülöttem ébredezőket…. Apát hívtam a kommunikátoron. – Nincs baj… akkora szarban nem vagyunk, csak egyet élesítettek. Hat szín… - dumáltam csacsogó hangnemben, mintha időnk lenne, de ott lent csak így segíthet. Ha tud, talán ért valamennyit ezekhez. Ő a Batman, rengeteg ilyenhez lehetett szerencséje az idő folyamán… én ezekkel sose foglalkoztam… ha robbant robbant, nem én sérültem, hanem a közelében tartózkodók. De most más a helyzet. Az egyik fickó a fegyveréhez nyújt, kardomat felé tartottam, a nyakához szegeztem, így letette az a macerát a kezéből, leguggoltam és felvettem azt, majd lábon lőttem. Felordított a fájdalomtól, szidott össze vissza, mormogta, hogy rám hívja a bandáját, megölik anyámat, apámat majd darabokra szednek…pff… Bátraké a szerencse haver. - Az itt lévők nagyon nem segítőkészek. - mérges voltam, hogy ne lettem volna az. - Azt hiszem további tanfolyamok szükségesek… - a fegyver a fickó feje felé emeltem, készülve rá, hogy lelőjem.  De sokkal fontosabb hogy a szerkezetet megállítsam. Jobb lenne beledöfni a kardom? Nem, az se jobb ötlet, mi van akkor ha az csak felgyorsítsa a számlálót? Időnk sem lenne semmihez…
Lövések dörtültek lentről, ijedtem fordultam irányába, mérges voltam.
- Apa!! - aggódnék érte? Hát persze...

Sejtettem, hogy nem lesz vele egyszerű. De mégiscsak a fiam. Talia valósággal felforgatta az életemet azzal, hogy rávilágított erre a tényre. Alfred mindig is előszeretettel hozakodott elő azon aggodalmával, hogy a Wayne név velem együtt száll a sírba. Úgy tűnik, hogy ez mégsem így lesz, habár Damien egy teljesen más közegben nőtt fel. Egy olyan közegben, amely nem képes beismerni, hogy már idejét múlt.
-Akkor ez egy roppant ostoba terv. – a rögtönzés nem segít, sokkal több baj van vele, mint amennyi előnnyel jár. Túl sok a változó, a véletlen szituáció, ezáltal a szerencsére bízzuk magunkat, ami pedig … nem olyan dolog, amit megengedhetünk magunknak. Mindig is terveztem, akadnak helyzetek, mikor kénytelen vagyok másként cselekedni, de amikor csak tudom kerülöm azt, hogy rögtönöznöm kelljen.
Fiatalként más voltam, mint a többi korombeli. Más, de mégis sok mindenben ugyanolyan. Azonban korán fel kellett nőnöm, a Wayne Vállalat örököseként több teher volt a vállamon, több mindennek kellett megfelelnem, elsősorban magamnak. Minden segítséget megkaptam Alfred-tól ebben, és bár sok döntésemmel nem értett egyet, végül mindegyiket támogatta. Hamar megismerkedtem a bűnözőkkel, igyekeztem kiismerni őket, meglátni a gyengéjüket és felhasználni azt ellenük. Damien harcos, annak nevelték, de nem ismeri a bűnözőket, nem úgy, mint én. A félelmüket kell felhasználni, nem a fájdalmukat.
Az ilyen önfejű akciók miatt kerülhet az ember olyan helyzetbe, mint amilyenbe mi most. Nem mi választottuk meg a harcot, a meglepetés erejében sem bízhatunk, és nincs semmiféle ráhatásunk a környezetünkre. Így pedig magunkra vagyunk utalva, hogy leküzdjük a túlerőt, amivel értékes időt vesztünk. Többen rohamoznak meg egyszerre, de egyikük sem elég képzett, hogy hatásosan összehangolják a támadásukat ellenem. Törnek a csontok, harcképtelenné teszem őket, miközben Damien-t figyelem. Már megmondtam neki, hogy nem ölhet. De erre nevelték, éppen ezért … jobb, ha betartatom vele a szabályaimat, ha elfelejtené.
Akkor fordulok csak meg, mikor a földre zuhan a test, és kiesik a láncfűrész a kezéből. Felpillantok Damien-re, de mielőtt bármit is mondhatnék, még többen lepik el a helyet.
-Lehetne könnyebb is …   morogtam, ahogy félreütöttem az egyik támadó kezét, majd kibillentve az egyensúlyából elég nagy lendületet vehettem, hogy a társai felé dobjam. – Ezért kell terv! – oktattam ki mérgesen, ahogy az újabb rohamokat hárítottam el. – Az oszlopnál! Itt nem robbanthatnak. – Damien állt közelebb hozzájuk, neki kell megakadályoznia, hogy ezek az őrültek egy ipari gyárban próbáljanak meg robbantani. Az összes fegyveres figyelmét viszont nem tudom magamra vonni, hogy Damien-re ne figyeljenek. Hacsak … faszerkezetű a padló, ha elég nagy kár éri, akkor beszakad a nagyobb súly alatt. Az egyik mellettem álló éppen egy gránátot élesített volna, de időben csavartam ki a kezéből,  még mielőtt elhajíthatta volna azt. Azonban már kihúzta a biztosító szeget. Néhányan időben észbe kaptak és arrébb ugrottak, én pedig megragadtam a mellettem állót és úgy próbáltam távolabb kerülni tőle. A gránát felrobban, a padló pedig beszakad. Megtudok kapaszkodni az egyik kiálló gerendába, de a szerkezet túl sérült és tovább omlik, így én is lezuhanok. Öt-hat métert zuhanhattam, egyből talpra küzdöm magam, mielőtt még nekem esnének azok, akik még tudnak járni.

Szakmai ártalom… hogy ennél jobbat nem tudott volna kitalálni? Mondjuk minek? Én is ezzel jöttem volna. Ahol a bűn felbukkan, ott az ifjú al Ghul is felfog, hogy rendet tegyen. Nagyapa büszke lenne, ha most látna. Nem hiába az a rengeteg kiképzés és fájdalom. Csak a szenvedés árán érhet el az ember akármit, nem fog az égből lepottyanni. Túl könnyű lenne.
- És ha pont az a tervem? - hogy nincs tervem? Imádok rögtönözni. Minek terv, amikor úgyis felsül. Apára nézek és elmosolyodom. Ugyan. Nem kell itt az aggódó szülőt, mentort, akármit játszania. Nem áll jól neki.
Bruce Wayne-nak megadatott az, ami nekem nem. Család. Nekem volt szülőanyám és spermadonorom. Utóbbit sosem ismertem, egészen idáig. Anyám pedig csak katonát szült. Sose foglalkozott velem úgy…anya fia kapocs sose volt közöttünk. És ebbe nevelkedtem, senki sem óvott szavaival, szóval gondolhatjátok milyen furcsa az, amikor a másik védelmezni akar.  Nem kell védelmeznie! Nincs szükségem rá! Nem érti meg és már nem tudom hogyan mondjam el neki! Fel se fogja?
Úgy tűnik nincs apámnak más dolga. Hát képzeld el Batman, nekem sincs más dolgom, mert nincs civil életem, csak ez. Mint Damian Wayne sose léteztem, senki sem ismer…rajtatok kívül és ez a legjobb az egészben. Nem kell szülinapi partira járnom, sem osztály bulikra, oda meg nem is tudnék menni… iskola?
Előbb majd Apának mutatok valamit, ha még nem látta őket.  
Jó kis csetepaténak állunk elébe, nem félek nálam nagyobbaktól, sem kétajtós szekrényektől, egyszerűen senkitől nem rettenek vissza. Ahogy páran nekem rontanak, az öklömmel, a térdemmel, a könyökömmel, a fejemmel és kardommal találhatják szembe magukat. Nehéz kizárni apa szavait… nem ölhetek… de ilyenkor ez elég nehéz, amikor az életed a tét. Ketten kifeküdtek előttem, egy pedig felkászálódik, van egy kis időm apámat kutatni tekintetemmel, de aztán újabb lövések dördülnek fel… felkapom a fejem, a lövések okozta problémát keresem és amint az megvan, már rontok is a gépfegyvert hordozóra és használójára. Ha mozgásban vagy, nem fog célt találni, nem? Ahogy közel érek, alulról támadok, kardomat keresztüldöföm a fickó csuklóján, eressze a fegyvert…ahogy amaz jajgat, a tekintetem a fegyverre szalad.
Egy ismerős jel akaszkodott rajta… ez, az a jel. Amit akkor láttam. Amikor megtámadták a ligát, ilyen jelzésű fegyverekkel támadtak ránk… véletlen műve…? Kétlem.
Tekintetem kissé ridegebben mered a jajveszékelő ipsére, majd felbúg egy motorhang, odakapom a fejem. Apát lekötik páran, mögötte egy láncfűrészes tag. Egy gyors fordulat, a kardomat irányba állítom és elhajítom. Egyenesen a fűrészes tag hátába hatol, azt követően pedig eltaknyol a földön… de ezzel még nincs vége…mintha többen lennének.
Kellett volna egy terv mi?
- Úgy jó az élet, ha zajlik nem? - vigyorodok el gúnyosan, majd hátat kell hogy fordítsak apának, hogy elhárítsak egy felém közeledő kést. - Eltudnád másképp képzelni a napod? - alighogy ezt megkérdeztem hátamat talpas rúgás éri, amitől egy pillanatra térdre rogyok… - Szemét… - motyogom, közben észreveszek valami furcsát. Hárman nagyon ügyködnek az oszlopoknál… ugye nem?

Nagy felelősség egy ilyen fontos és kiterjedt vállalatot irányítani, de meg van a maga előnye annak, ha az ember a vezetője. Ez pedig az, hogy nem fogják megszólni, ha valamit a következő napra hagysz. Nem szeretem a halogatást, de olykor szükségszerű volt. Most épp Damien miatt, aki úgy döntött egyedül kezd bele valamibe, ami elviszi Jokerhez.
-Szakmai ártalom. – hangzott a rövid válaszom. Nincsenek emberfeletti képességeim, megtanultam azzal harcolni, amim van. A bűnözők a félelem által irányítanak. Ugyanazt kapják tőlem vissza, amit ők adnak másoknak. Ez színjáték és megtévesztés, sokkal fontosabb, mint először hinné az ember. Ezáltal lát többnek az ellenfél, mint ember, hiába nem vagy több. – Nem gondolkodsz előre, Damien! Szerinted, hogyan visznek el hozzá, ha már most rajtuk ütsz? – ezt valamiért a legtöbb … hősnek nehezére esett megértenie. Nem mindig az a legjobb módszer, ha egyből támadunk. Időnként kivárásra kell játszani, hogy a kicsik elvezessenek a nagyhoz. Joker-rel ugyanez a helyzet. Az embereinek fogalma sincsen arról, hogy hol van, vagy mert nem mondták nekik, vagy mert közönséges elmebetegek. Éppen ezért a válaszokat kiverni belőlük meg lehet próbálni, de felesleges. Tudom, többször is próbáltam már. Így az egyetlen járható út az maradt, hogy hagyom őket, amíg el nem visznek hozzá.
Szúrós tekintettel nézek le Damienre a kérdését hallva. Elég régóta csinálom ezt, lényegében ez lett az … elsődleges színtere az életemnek. Sokszor megkaptam már, hogy a denevérruhán túl is van élet, ráadásul olyan, amit érdemesebb megélni. Bruce Wayne bizonyos értelemben véve ugyanúgy egy maszk. Egy illúzió, ami az átlagembernek szól.
Reflexből ugrom arrébb, ahogy tüzet nyitnak ránk, majd mielőtt azt megtudnám akadályozni, Damien már le is ereszkedik közéjük. Maradjak ki belőle? Ahhoz a Barlangban kellett volna maradnia, vagy bárhova máshova mennie, csak ide nem.
Akik nem Damien-nel vannak elfoglalva, engem vesznek célba. Hátrálok a lövések elől, megvárva amíg újra kell tölteniük. Az egyszerű bűnözők ész nélkül lőnek arra, amitől félnek. Az egyiküket leterítem, ahogy ráérkezem, és a többi hiába töltött újra, túl közel vagyok már hozzájuk, hogy a fegyvereknek érdemi hasznuk legyen. Kihasználva, hogy a helyzeti előny nálam van, egyből támadok. A hozzám legközelebb állót térden rúgom, aki egy fájdalmas kiáltás kíséretében esik össze, majd ellépve mellette állkapcson ütöm a mögötte lévőt.

Apám érkezése felkavarja az álló vizet. Tudtam volna kezelni az itt folyó dolgokat nélküle is. Erre tessék. Beleköp a levesembe. Hogy az a… Érkezésére egyből rápillantok, majd szusszanok kellemetlenül.
- Neked miért kell mindig a legváratlanabb pillanatokban felbukkannod? - hányom neki egyetlen kérdésem, majd visszatekintek az ellenségre. Lehet kicsit túlságosan nyers és durva a fogalmazás, amit így megütöttem az imént, de ha másként teszek, magam hazudtolom meg. - Elintézem őket, te pedig vonulj haza… nem kellesz ide. Eddig se tettél semmit ellenük… - morgom kissé halkabban. EGYÁLTALÁN HOGY TALÁLT RÁM? Örök rejtély. Átkutattam az összes ruhám minden négyzetmilliméterét… erre tessék.
- Nincs fontosabb dolgod? - mondjuk egy ügyféllel való tárgyalás? Szúrós tekintetemmel teszem még nyilvánvalóbbá a szavaim jelentését. Útban van! Tényleg nem hiszem el, hogy ilyenkor képes félbehagyni mindent és ideszáguldani… mert kimertem jönni. A marcangoló, izzó dühöt felváltja valami egészen más... valami keserű érzés, valami igazán fájdalmas. Kínzó üresség, egész egyszerűen nem tudok mit mondani. Talán nem is kell. Választás elé állítani valakit a legborzalmasabb dolog. Idegesítő, gondolom ez látszik is rajtam. Én tudom magamról, hogy nem vagyok faszagyerek. Csak túl vakmerő. Persze, nem vagyok naiv. Tisztában vagyok vele, hogy az élet nem működik ilyen könnyen. Csak eljövök ide és végzek mind a 2,4, 6, 8…sokukkal. Befogom a szám és tűrök? Szinte lehetetlen… Nem úgy neveltek fel. Ha megdobnak kenyérrel, visszavágok mindennel, amivel vért lehet ontani. A kardomat végül is kihúzom, hiszen ő csak ne akarja megmondani, hogy jó helyen vagyok-e vagy sem. Amit ő nem csinál meg, azt én eltakarítom.
- Csak… - nem tudom befejezni, ugyan észre vettek minket és lőni kezdtek ránk négyen a fegyvereikkel. Golyóropogás törte meg ezt a békés csendet. Egy chh-t nyögök ki, miközben őket figyelem. - …csak maradj ki belőle, jó!?! – azzal aztán elviharoztam ki oldalra, akár engedte, akár nem, majd lejjebb és lejjebb ugrottam, kilőve egy kábelt leereszkedtem a közelükbe és egyből közelharcba keveredtem hármójukkal. Figyeltem a többiek mozgását is, fegyvereiket Batmanre szegezték...
Azt hiszem hosszú napunk lesz, Apám!

-Uram.. – szólított meg Alfred, ahogy belépett az irodámba.
-Egy pillanat, Alfred! – mutattam a kezemmel és folytattam volna a megbeszélést a vállalat egyik felelős posztjával megbízott alkalmazottal.
-Attól tartok ez nem várhat. Kiszökött a … kedvence. – hivatalosan semmi sem változott azáltal, hogy kiderült, van egy fiam. Ennek több oka is volt. Egyrészt, Damien a világ számára egy szellem, nem létezik, nincsen semmiféle kézzelfogható adat róla. Nanda Parbat-ban pedig felteszem, nem írnak anyakönyvi kivonatot. A hivatalos eljárást már megkezdtem, de időbe telik, igen sok mindent kell csinálni és jó részük nem is éppen legális. Azt pedig nem engedhetem meg, hogy a cégemnek bármi törvénytelen dologhoz köze legyen, főleg nem nyilvánosan. Ez személyes ügy, éppen ezért így is intézem.
-Később visszatérünk erre. Köszönöm, hogy eljött, találkozunk holnap a vállalati irodámban. – bólintottam a férfi felé, majd kezet ráztam vele, mikor felállt és távozott. – Kedvencem? – pillantottam kissé meglepetten Alfred-ra, ahogy megindultam a titkos felvonó felé, ami a Barlangba vitt le. – Ennél jobbat kell kitalálnunk.
A Barlangba leérve egyből a denevér ruhát rejtő vitrinhez léptem.
- Mérje őt be, Alfred. – adtam ki az utasítást, miközben felöltöttem a ruhát. – És nézze meg az utolsó kikeresett információkat az adatbázisban. Továbbítsa a gépbe. Kirepülök. – Alfred egy bólintással nyugtázta a szavaimat, én pedig néhány perccel később már repültem is a hely felé, amit a Damien bőre alá rejtett nyomkövető jelzett. Közben a kért adatok is megérkeztek. Joker. Hát persze. Sejtettem, hogy nem fog ilyen egyszerűen letenni róla, de reméltem, hogy önálló akcióba nem kezd bele. Nem áll rá készen, még nem. – Vigye vissza a gépet, Alfred! Innentől intézem. – az egyik közeli tetőn szálltam ki, és megvártam, amíg a gép eltávolodott, csak utána pillantottam a gyárépület felé, amiben a jeladó szerint Damien behatolt.
A tetőablakra siklott a tekintetem, majd ki is szúrtam Damien alakját néhány pillanat múlva. Leereszkedtem én magam is, és amint földet értem kinyúltam Damien felé, megállítva, hogy előhúzza a kardját.
- Nem lenne jó ötlet mondtam neki, ahogy felegyenesedtem. – Mit gondoltál, hogy egyedül jöttél ide? Megmondtam, hogy tartsd ettől távol magad! – bár nem emeltem fel igazán a hangom, érzékelhette rajtam, hogy dühös vagyok. Rendkívül nehézzé teszi azt, hogy megvédjem őt. Ennek következményei lesznek.

Újra és újra ugyanazok a körök, megküzdeni a bizalomért, megerősíteni a helyem, tudatosítani, hogy a külsőm ellenére nem egy gyermek lakozik bennem. Gyerek vagyok ezt már számtalanszor megkaptam sokuktól!
Apa odafent a kúria egyik dolgozószobájában ügyeskedett az egyik ügyfelével. Dolgoztak az egyik problémán ami már sokszor felütötte a fejét az elmúlt időszakban. Ha valamit nem tudunk jól csinálni, inkább sehogy se csináljuk, nem?
Én pedig jó gyerek módjára hagytam őket munkálkodni. Levonultam a Barlangba és Jokerről keresgéltem információkat. Nem számít hogy apa megtiltotta… most nincs itt, hogy papoljon erről. Ahogy nekiálltam olvasni, egy riasztás futott be a képernyőre, átnéztem a helyszínt, majd a térképet is feltérképeztem… kicsit messze van… a Batmobilra pillantottam és gúnyosan elmosolyodtam.
Néhány pillanattal később már a járgánnyal szeltem át az utakat egyedül. Még a nyomkövetőmet is kikapcsoltam, amit apa a ruhámba rejtett… arról már fogalmam sincs, hogy a bőröm alatt is lapul egy. A kommunikátort pedig otthon hagytam „véletlen”, a járgányban lévőt pedig nem voltam hajlandó felvenni. Értem én, hogy bizonyos tekintetben pont attól vagyok szabad, hogy nem vagyok, ám olykor, ritkán ugyan, de elgondolkodom, hogy talán lehetne másként. A térképre pillantok, jó felé megyek, még jobban a gázra taposok és úgy veszem be a kanyart. Mit gondolhatnak egyesek erről a szituról? Kit érdekel? Egy hangos ez az-t köpök ki a felszínre, ahogy mindez sikerült, még ha magam alatt is vágom ezzel a fát és apa szava ellen megyek. De Jokert itt látták utoljára… Látnom kell.
Talán fél óra telt el az útnak indulásom óta, szóval hamar megérkeztem a helyre. Leparkoltam a gépet egy védett helyre, ahol senki sem láthatja. Kapucnimat a fejemre húzva mentem fel az egyik épület tetejére, hogy onnan lássam hol is vagyok valójában. Legfontosabb szabály. A második meg hogy mennyien és hogy kik az ellenfeleim. Van erre régen használt gyár is, amit még régen betiltottak, bezárták. sokat olvasok… érdekelt!
A távcsőn keresztül terepet figyelek, ellenséges erőket kutatok, végül előveszem a mini kamerákkal felkészített lövedék pisztolyt és az egyik oszlopra lőttem fel egyet. A kütyümet elővéve aktiváltam azt és ellenőriztem. Tökéletes.
Egy újabb épületre tértem rá, ahol már tetőablak is volt  felszerelve, szóval a bejutásomat is sikerrel könyvelhettem el. Oda bent is körülnéztem távcsővel, de itt már volt mozgás. Óvatosabb is voltam, ide is kerültek fel kamerák. Óvatosság. Az egyiken letudtam hallgatni a beszélgetésüket is… Jokerről beszélhettek. Nem értettem tisztán, ugyanis akcentussal beszéltek. De a gépemmel azonosítani tudtam az embereket. Egytől egyig bűnöző mind. Gúnyosan elmosolyodtam. Rengeteg légy egy csapásra! Azonban az egyik kamera érzékelt valamit kintről, így kissé már megnehezedett a dolgom. Nem sokkal ugyan, de készen álltam egy esetleges támadásra. A kardomért nyúltam…