Fájt minden porcikám, a lábaim szinte alig tartottak meg, de nem adhattam meg azt, hogy megtörve lásson. Elég volt a hangom, hogy érezze mit tett és mekkora fájdalmat okozott. Nem voltam képes előtte sírni, előtte gyengének mutatni. Senki előtt nem szerettem azt mutatni, hogy mekkora seb tátong a lelkemben, milyen démonokkal kell megküzdenem minden egyes reggel. Szerettem és szeretem a férjemet, ezért tettem mindent, de talán nem csak őt bántottam minden egyes tetemmel, hanem saját magamból is kitéptem egy-egy darabot minden egyes alkalommal. Vagy akkor, ha valamit valakivel meg akar ünnepe.... - mondtam szinte elfulladóhangon, hiszen az utolsó szót már be se bírtam fejezni. Egyszerűen ott álltam háttal neki, miközben a fogaim a vöröslő ajkamba maródtak, mintha ezzel képes lennék a feltörő könnyeimet, ordítást, segély kiáltásomat visszafojtani. Tudtam jól, hogy nem fogom örökké bírni ezt, nem fogom tudni mindig elrejteni előle az érzéseimet, ahogyan most is megrepedt már az a fal. Egyre inkább omladozni kezdett és szép lassan betemetett engem. Ennyi időn keresztül tartottam magam, büszkén sétáltam és boldognak tettetem magam, még ha nem is voltam az. Kitartottam a férjem mellett, erre őő... Nem akarok arra gondolni, hogy minek gondol, minek hisz engem. A férjemet megcsalni és az eskünk ezt a részét soha nem lettem volna képes megszegni. Lehet hagytam, hogy más férfiak ajkai érintsenek, más kezek simítsanak végig a testemen, de soha nem engedtem senkit se közel. Ilyenkorra már úgy terveztem, hogy boldog édesanyja leszek, de ehelyett minden vagyok, csak nem boldog, ahogyan édesanya se. Kapaszkodni akartam az álmainkban, de úgy szakították ki a kezeim közül őket, ahogyan egy aprócska gyermek kezéből a szél kitépi a lufit és tovább repíti. A másodpercek csak úgy teltek, miközben az ajtó egyre közelebb ért hozzám. Nem mozdult, nem hallottam közeledő lépteket, ahogyan egyetlen egy szó se hagyta el az ajkát, hogy maradjak vagy szeret. Egyszerűen a szakadék egyre nagyobb lett köztünk, ahogyan a kilincs lassan lenyomódott, úgy a szívem még több darabra hullott és alig, hogy kinyílt az ajtó egy-két könnycsepp végig gördült az arcomon. Nem tudtam megszólalni, egyszerűen nem ment. A lépések is csak követték egymást, de nem igazán fogtam fel, hogy mi történik körülöttem. Olyan volt az egész, mintha csak egy zsinóron rángatott bábú lennék. Érzem, hogy valaki valamit rám terít, hallom, ahogyan az emberek beszélnek, de nem értem őket. Túl távolinak, túl elmosódott volt minden. Egyedül akartam lenni és engedni azt, hogy a bennem lakozó, másfél éve elnyomott érzések végre kitörjenek és elpusztítsanak... Éreztem valakinek a karjait magam körül, mintha érezné azt, hogy nem stabil lábakon állok. Óvatosan pillantottam fel rá a könnyes fátyol alól. Dimitrij... Ő ismert minket, pontosan tudta azt, hogy mikor kell lépnie és mit kell tennie. Szinte a kezdetek óta velünk volt. Eleinte őt se bírtam és megpróbáltam elüldözni, de azóta jó pár év eltelt és mindig is hálás voltam azért, amit értünk tett, illetve a férjemért. Hamarosan már a liftben álltam, egy utolsót a nyitott ajtón át a férjemre pillantottam, miközben szép lassan a könnyek egymást utolérve gördültek végig az orcámon. Nem értettem, hogy miként történhetett meg, miként juthattunk el idáig. De a legrosszabb az volt, hogy rettegtem, mert nem tudtam, hogy mi lesz. Nem volt többé következő lépés, nem volt kicsinyes, de ugyanakkor bosszantótervem. Egyszerűen csak a fájdalom marad és ahogyan a kocsi ajtaja becsukódott, abban a pillanatban húztam össze magamat a lehető legkisebbre. Olyan voltam, mint egy kisgyerek. A cipőm a földön landolt, a zakó ölelt át egyedül, mintha az képes lenne megvédeni a külvilágtól. A lábaimat felhúztam, szorosan átöletem, miközben a könnyek és a zokogás hangja egyre hevesebb lett.
Nem bírtam tovább. Nem érdekelt, hogy kihallja és ki nem. Egyszerűen megtörtem, megfosztottak a reménytől és elbuktam... Éreztem, hogy az autó szép lassan megáll, igyekeztem összeszedni magamat, de nem ment. Remény, fény nélkül nincs élet. Egy személyt szerettem volna, hogy itt legyen, de ő nem volt itt és nem is lesz. Ezek után már kétségem se volt afelől, hogy jó darabig hallani se fogok róla... Hibáztam és talán túl messzire mentem, de ahelyett, hogy a szakadék csökkent volna az elmúlt percekben, órákban csak egyre tovább növekedett közöttünk... Azt akartam, hogy itt legyen, ahogyan régen. Azt akartam, hogy az ő szívének a ritmusa nyugtasson meg, az ő szavai legyenek képesek újra megmutatni a fényt, de ez mind csak ábránd volt a poklok mezejében. Lassan kiszálltam, a kezembe vettem a cipőmet, de alig pár lépés után a lábaim is feladták a szolgálatot. Földre hullottam. Remegtem, olyan volt, mintha minden mozogna. De nem maradhattam sokáig a földön, ott ahova taszítva lettem. Két erős kéz kapott a karjaiba és egyenesen a szobámba vitt. Lerakott az ágyra, kérdezett valamit, de válasz nem kapott. Egy darabig talán hezitált, de végül a léptek szép lassan távolodni kezdtek. Hallottam azt, ahogyan az ajtó becsukódik. Még inkább összehúztam magamat az ágyon és a fájdalom hulláma úgy szakított darabokra, ahogyan az orkán tépi szét a házakat, hajókat...
Tárgy: Re: Mr. Whittson - Ügyvezető igazgató irodája- 1. emelet Vas. Jún. 14, 2015 12:22 am
Mishelle & Christian
Unexpected guests?
Mr.Whittson Nagy Tárgyalója
Éreztem, hogy valami félre siklott, de visszaszívni már nem tudtam a szavakat amiket kimondtam, és gondoltam, meg persze éreztem, mert igen is éreztem. Remegtem a dühtől, egyenletesen vettem egy nagy levegőt, de továbbra is úgy álltam ott mint akit épp most szorítottak falhoz, és nincs hová menekülnie, csak annak simulni, annak pasziroznia magát, az ütköző pedig Mishelle volt, ő hajtott addig a falig, nem engedhettem meg magamnak, hogy kiboruljak, mégis mit higyjek!? Oda állít ilyen ruhában, ezt viseli az egész tárgyalása alatt, és… csoda hogy a testőröm időben oda ért?! Nem mondta meg ,hogy nem az öreggel volt, csak annyit tudtam, hogy Mr Dickens-el tárgyalt. Hogy dühít, hogy idegesít, megőrjít?! Még szép! - Hogy nem számítottál rá!? - kérdeztem síri halk hangon. - Csak akkor öltözik így ki valaki, ha a szeretőjével találkozik! - vagy régebben tett ilyet, amikor hozzám jött, mielőtt rajta kapott. Mert akkor részesülhettem én is efféle kegyben, a Mishelle féle gyönyörökben, amit most más férfi elé tárt, abban ami az én kedvenc ruhadarabom volt, neki vettem, képes voltam bemenni egy fehérnemű boltba és minden hülyeséget összevásárolni neki, miközben magamnak szabattam az öltönyeimet. Megigazítottam a csuklómnál a mandzsettámat majd kicsit megmozgattam a vállamat, ez afféle feszültség levezető mozdulat volt a néhány közül, amelyet csakis ő ismerhetett. Vettem egy nagy levegőt, ismét nem mertem mozdulni arról a helyről ahol megálltam, láthatatlanul remegtem a kétségbeeséstől és az indulattól. Engem nem hallgatott meg sosem! Nem mondhattam neki semmit, mert nem akart meghallgatni, persze mit lett volna mit szépíteni? Megcsaltam igen, de senkit egyiket sem szerettem úgy ahogy őt, sőt, egyáltalán nem szerettem őket, csak arra kellettek, amiket nem tennék meg Mishellel, amire nem lennék képes vele, mert ő nem azt érdemelte, nem akartam… De ez a szó is elhal az elmémbe, s el is temetem mélyen, a bukásommal együtt élek, élem le életem hátralevő részét, és abban a tudatban, hogy gyerekünk sem lesz. Négy év illetve, most már három és fél évem van arra, hogy megpróbáljak helyre hozni mindent kettőn között. Hamar elrepült ez a másfél év is, szóval, az időt szűkösen mérték a számomra, én voltam a hibás persze, hogy nem bírtam megálljt parancsolni a vágyaimnak, de sosem mertem bevallani neki, mert féltem ,hogy meggyűlöl, szörnyetegként fog látni, és neki sem voltam képes beszélni arról, hogy mit tett velem a nagyapám, senkinek sem. Noha… az alkalmazottam… ő közel járt azt hiszem. Minden egyes találkozóval közelebb merült le a tudatomban, holott azt sem akartam. Hogy mit akarok? A régi szép időket, amikor még a feleségem nem tudott semmiről, amikor nem kellett szerződést kötnöm az alkalmazottammal, hogy mit fogunk tenni ketten, hogy én mit akarok a képességét és ő ezért mit akar tőlem. Csak figyeltem ahogy a kabátom lehullik a földre, szinte lassított felvételben láttam, ledobta, akár olyan megvetéssel mintha én magam lettem volna aki érintette őt, a torkom összeszorult, megpróbáltam megmozdulni, de nem ment, mintha beleépítettek volna ide a betonba, mázsás súlyok szakadtak a vállaimra és a lábaimra, lezsibbadtam teljesen. Aztán pedig… kilépett az ajtón, és még láttam ahogy Dimitrij eldobja a kosztümöt, hogy gyorsan az ő kabátját terítse a feleségem vállaira, csak álltam és pislogtam, Dimitrij mozdulatára az összes kinti őr köréjük sereglett, alakzatban, Markus tárcsázott néhány számot, és megtisztították a privát mélygarázsom környékét, a lift egyenesen a mélygarázsbeli páncélozott terepjáróhoz fogja vinni a feleségemet. Figyeltem ahogy csukódik az ajtó, ahogy az utolsó apró rés elvágja a feleségem alakját tőlem, én nem pusztán egy ajtót, hanem kő kemény falakat éreztem kettőnk között. Markus, a személyi asszisztensem volt aki bejött végül, közölte, hogy lemondta a további tárgyalásaimat, és áttetette más időpontokra. Sosem vesztem még össze ennyire Mishellel, s újra azt éreztem, hogy zuhanok, Miss Hawkins sajnálattal teli tekintete sem volt képes megtartani jelenleg, Markus volt aki felvette a zakómat a földről és letette mellém, nem tudom ,hogy mikor és hogy, de végül leültem az egyik székbe a tárgyaló asztalhoz Markus volt aki a kezembe adta a telefonomat, és megnyomtam a gyorshívást. - Haza vigye a feleségemet, és James…mindjárt értesítem őt is. - bontottam a vonalat, majd megráztam a fejemet. Az orrnyergemet masszíroztam, miközben a telefont hagytam kiesni a kezemből, nem érdekelt, csak az, hogy most tettem tönkre a kettőnk közti kapcsolatot, ha volt még egyáltalán olyanunk. Mert szerintem már nem. - Szóljon Miss Hawkinsnak. - beszélnem kellett valakivel, így elindultam az ajtó felé, menet közben felvettem a zakómat és kiléptem az ajtón, a fenti tárgyaló üres volt, elindultam a liftek felé, hallottam, hogy Markus utolér, biztos, hogy nem én fogok vezetni, szoktam egyébként és szerettem is, hiszen miért lettek volna akkor luxus autóim? - Inkább mégsem, szedje össze a papírjaimat az asztalról, és…vigyen a hétvégi házamba, hozassa oda az egyik autómat és Firefly-t is szállíttassa át.- rendelkeztem azonnal. Nem akartam Miss Hawkinst zavarni, így is épp elég lehetett a számára hogy fél másodperc alatt vontam vissza a hívását. Megdörgöltem a szemeimet és zsebre dugtam a kezemet a nadrágomba, félre fordítottam a fejemet, szaggatottan vettem egy nagy levegőt, még éreztem a zakómban Mishelle illatát, tudtam, hogy nem feküdt le azzal a fazonnal, de megrémültem, minden egyes ilyen alkalommal görcsös félelem telepedett rám, nem voltam elég jó, megérdemeltem, és egy utolsó szar alak vagyok a szemében. Megérdemelném. Lassan sétáltam ki a liftből, a parkolóhelyre pillantottam amelyen Mishelle autója állt korábban, néhány percig csak meredten bámultam a helyet, mintha ezzel bocsánatot tudnék kérni tőle, ha nézem a hűlt helyét. Megbántottam újra, és menthetetlenül. Vajon, mit tehetnék,hogy jobb legyen neki? Nem akartam tőle elválni, egyszerűen nem akartam, mert szeretem őt, mindig, őszintén. Elindultam az autóm felé, és a hátsó ülésre szálltam be, levettem a kabátomat, és a hátsó ülésre hajítottam, majd beültem, Markus becsukta az ajtót, és a sötétített üveg mögött engedtem meg magamnak, hogy a térdeimre könyököljek és a fejemet belehajtsam a tenyereimbe, éreztem, hogy az autó megindul alattam, hátra dőltem, a hajam teljesen szétzilálva meredezett össze vissza, az asszisztensem bekapcsolta a légkondit, szükségem volt rá, mert úgy éreztem, hogy megfulladok, kioldottam a nyakkendőmet és hátra vetettem a fejemet. - James, mindjárt megérkezik a feleségem, készítsen elő számára mindent.- remegett meg a hangom egy pillanatra. - Uram…?- még hallottam James kérdését, de nem válaszoltam rá, bontottam a vonalat. Hátra döntöttem a fejemet a támlára és oldalra fordítva a fejem néztem ki a mellettem elsuhanó beton rengetegre. Mintha a mátrix egyik jelenetében lettem volna, minden olyan gyorsan halad körülöttem, de én magam, lassított felvételről élem át azokat a perceket, amikor darabokra töröm a feleségem lelkét, újra és újra. - Uram, James azt üzeni, hogy átküld Önnek, egy segítőt a konyhára.- - tájékoztatott Markus, amit csak egy biccentéssel konstatáltam. A beton rengetegből, pedig az egyre ritkásabb részek felé, a külváros, lakó negyedek, ipar negyedek, végül az erdők környékén haladtunk el, egyedül talán ez a zöldes látvány volt az amely nagyjából meg tudott nyugtatni.
Két éve még vagy régebben mindig is undorodtam volna az olyan nőktől, amivé most már én is váltam. Természetesen voltak olyanok, akik csak tetették az egész hűtlenség dolgot, hogy a férjüket tudják bosszantani, vagy csak azért, hogy a reményt csikarjanak ki a szeretet férfiből, hogy érezzék azt még mindig fontosak és egyáltalán nem hagyja az ő jelenlétük hidegen az említett személyt. Természetesen volt ennek másik oldalra is, hiszen voltak olyan nők is, akik tényleg megcsalták a férjüket. Bánatukban, esetleg boldogságok közepette,de a lényegen nem változtat. Megcsalták és ezzel egy fogadalmat is megszegtek. Egy bizonyos részét már én is megszegtem, ahogyan Christian is, de ennek ellenére még mindig úgy gondoltam, hogy én még mindig a jobbik ördögi feleség vagyok. Én csak játszadozni akarok és visszakapni őt. Látom rajta azt, hogy a szavaim és a tetteim részben elérik a céljukat, de csodálom őt ugyanakkor azért, hogy ekkora önuralma van ezek után is. Mindig is tudtam, hogy soha nem lenne képes bántani, de megannyi módja lenne annak, hogy viszonozni tudja a "kedvességeimet". Most még szerintem a kaktusznál is jobban szúrok, de talán idővel újra letörnek a töviseim, ahogyan a rózsát megfosztják tőle, de ahhoz neki is akarnia kell ezt az egészet és nem csak nekem. Talán még nagyobb sikered lenne, ha megtenném. Csak úgy jönnének az emberek, hiszen mindenki szereti a kisebb műsorokat, de.. - kezdek bele komolyan és egy pillanatra se emelem le róla a tekintetemet. Lassan körbe pillatok, majd még mielőtt bármit is tudna mondani újra megszólalok. - kíváncsi lennék arra, hogy te tennél a dolog ellen hamarabb, hogy bárki láthasson így, vagy esetleg én unnám meg hamarabb a kirakati bábú szerepét. - tudom jól, hogy mennyire gyűlölte már ennek a puszta gondolatát is, de ő hozta fel. Én csak lecsaptam rá. Igaz, hogy nem éppen jó tündér módjára, de az már régen elveszett. Valahol legbelül még lakozott bennem, de mostanában inkább a bestia, az ördögi énem uralkodott, hogy mindent elsöpörjön, majd bezsebelje a végén a "díjat". Bármit képes lettem volna azért megadni, hogy újra, ha nem is örökre, de rövid időre érezhessem azt, hogy milyen a mellkasára hajtva, hozzábújva elaludni a hangjára. Hogy újra érezhessem azt, hogy milyen egy-egy szenvedéllyel fűtött érintése, illetve mámorító csókjait még egyszer szerettem volna érezni, de minden ilyen fajta vágy annyira távolinak és elérhetetlennek tűnt, hogy a szívem még inkább kifacsarodott, ha egyáltalán ez lehetséges volt. Próbáltam elcsavarni kicsit a fejét, engedni neki, hogy lépjen arra, amit vele művelek, de még is ellenállt. Fogalmam nincs arról, hogy mit mondhatott pontosan a testőr, de ezek után én saját kezűleg is fojtanám meg, hiszen biztosan részben amiatt van, amit hallhatott ez az egész ellenállás. Amikor elfordította a fejét, akkor egy pillanatra még a szívem is kihagyott egy ütemet. Talán csak a teste vágyott rám, de Christian nem... Eme gondolatra még inkább megtörtem és elbizonytalanodtam abban, hogy nem-e tényleg miattam kezdett zátonyra futni az egész életünk. Talán tényleg én követtem el valamit másfél évvel korábban, ami miatt félre lépett, ami miatt egy másik nőben kereste a beteljesülést. Még a puszta gondolattól is tiszta libabőr lettem. Gyűlöltem arra gondolni, hogy más nők érezhetik őt, megadhatják azt, amit én nem... Éreztem a kezét a combomon, azt ahogyan a körmeivel "megjelöl", de nem adtam annak hangot, hogy esetleg fáj. Egyszerűen nem ment, mert ha megtettem volna, akkor a gondosan felépített szerep darabokra hullott volna. A hónapok óta mélyen eltemet fájdalom, amiről csak a párna vagy esetleg a tőle kapott plüss - amit még megismerkedésünkkor kaptam tőle- tudna mesélni egyedül. Mindig is figyeltem arra, hogy senki se jöjjön rá arra, ha egy-egy könnycsepp végig gördül az arcom vagy arra, hogy milyen fájdalmakkal virrasztok át egy-egy éjszakát. Senki nem láthatta azt, ami szép lassan darabokra cincált. Mindenki csak a szerető és hűséges feleséget látta, vagy azt, aki olyan, mint egy olcsó céda. Pedig egyik se voltam, vagyis az első igen, hiszen még mindig szeretem őt, de még se mondom ki.. Mintha egyszerűen azt az egy szót nem lehetne szavakba önteni. A következő lépésem szinte adta magát, de igazán meglepődtem, amikor annyira kimértem és jól viselte az egész dolgot. Figyeltem azt, ahogyan kibújik a zakójából és egy pillanatra a múltban voltam újra. Emlékeztem arra, hogy miként incselkedtem vele, milyen mosoly keretébe bújt ki sokszor a zakójából, majd a többi ruhájából, miközben engem akart elkapni. Talán kicsit felelőtlenek, olyanok voltunk még két gyerek olyankor, de a köztünk lévő kapocs elég erős volt ahhoz, hogy mindig megtaláljuk a másikhoz vezető utat, de vajon most is elég lesz? Nem tudom, s ez az, ami megrémiszt. Figyelem a közeledő alakját és már nem mozdulok meg. Egyszerűen nem megy. Hagyom, hogy rám terítse azt a bizonyos ruhadarabot, de amikor hozzáér a tarkómhoz, akkor érzem, amint a testem szinte lángra lobban és többet akar kapni ebből az érzésből, de amilyen váratlanul lecsapott, olyan hirtelen is marad abba. Mámorító érzés volt, de ugyanakkor olyan volt, mint a korábbi tettemért járó pofon. Fájt, mert tudtam jól, hogy sokáig be kell érnem ezzel az egy érintéssel, ami valószínűleg a véletlennek köszönhető volt. Amikor meghallom a szavait, akkor egy pillanatra teljes mértékben elönt a düh, de szerencsére sikerül uralkodnom magom és nem túlzottan felcsattanni a kérdésén. Valóban így van, de még se ugyanaz, mintha te részesítenél kedves gesztusban. Ohh, ha minden vágyad ez, akkor gyerünk koccintsunk arra! - mondtam egy kisebb érccel a hangomban, majd összefogtam magam előtt a zakóját és kicsit közelebb sétáltam az ablakhoz. Figyeltem a várost és az égboltot is, mert egyszerűen nem bírtam már ránézni. Fájt az egész, hogy nem tud ettől elszakadni. Lehet, hogy megcsókolt az a vadbarom, de akkor se voltam soha és soha nem is leszek szajha. S ezt neki kellene a legjobban tudnia.... Nézd meg és megtudod! - válaszoltam neki minden kedvesség nélkül és kicsit talán most már a hangom se csengett annyira békésen, mint szerettem volna. A sors fintora, hogy amennyire én őt, pontosan ő is annyira képes egy-egy szavával, kérdésével vagy kijelentésével kizökkenteni a szerepből. Legalábbis eddig sikerült hárítanom, de szép lassan a fal kezdett megrepedni. Csendesen álldogáltam ott, mintha a kinti világ sokkal érdekesebb és szebb lenne annál, mint ami itt bent megtalálható. S részben ez talán igaz is volt, de szerettem volna azt, ha ez a benti világ lenne szebb, mint a kinti. De minél inkább igyekeztem és minél inkább elmerültem a gondolataimban, annál inkább biztosabb lettem abban, hogy ez egyre nehezebb lesz. Talán már képtelenség is. Végül lassan megfordultam és őt kezdtem el fürkészni. A képzeletemben ez mennyivel másképpen történt meg. Egyszerűen beállítottam volna ide a szerződéssel, mint valami becsomagolt Raffaello, majd pedig hagytam volna azt, hogy ő kicsomagoljon. Persze az se ment volna olyan egyszerűen, de talán könnyebben ment volna, mint most bármi más. Egyszerűen ahelyett, hogy kiemelkedtünk volna a gödörből szerintem süllyedtünk még jó pár métert. Végül a szavai zökkentenek ki a gondolataimból. Álltam a pillantását, majd amikor az elmémben újra lejátszódott a kérdés és a hangnem, illetve az a tekintet továbbra se akart megszűnni, akkor éreztem, hogy nem bírom tovább. Még is szerinted mit tettem?! - csattantam fel most már kicsit túl hevesen, majd megráztam a fejemet és kicsit vészjóslóan tettem felé egy lépést. - Várj kitalálom. Szerinted Mr Dickens olyan ajándékban részesült, amiben csak neked lenne szabad. Vagy tévedek? - kérdeztem tőle most már szikrákat szóró pillantás keretében, majd hirtelen felemeltem a mutatóujjamat is, hogy meg ne próbáljon megszólalni. - Te komolyan képes vagy elhinni azt, hogy lefeküdtem volna azzal a bizarrr és ... - fújom ki idegesen a levegőt. - vénséggel? Komolyan Christian? Ennyire lenézel már? Ennyire hiszel minden apró kis tettemnek? Régebben ismertél, legalábbis hittem ebben a dologban, de azt hiszem tévedtem. Mekkora egy ostoba voltam! - mondom neki minden kedvesség nélkül, miközben a hangom megremeg. Érzem, amint hamarosan egy-két könnycsepp végig fog gördülni az arcomon, de ezt most még nem engedem. Nem előtte. Nem akarok még annál is inkább megalázva lenni, mint most. A saját férjem egy olcsó kurvának gondol. - Azt csinálsz a szerződéssel, amit akarsz, mert tisztességes úton szereztem meg neked és azzal a kurváddal ünnepled meg, amelyikkel akarod, hiszen már a feleséged se különb náluk, legalábbis a véleményed szerint.- soha nem beszéltem senkivel se még így, hiszen mindig próbáltam a békésebbik utat megtalálni, de most még se ment. Egyszerűen túl sok volt és végérvényesen úgy éreztem, hogy nem lát másabbnak, mint azok közül valamelyiknek, akiket az elmúlt másfélében vagy előtte megdugott... Végül lassan megfordultam és elindultam az ajtó felé a megmaradt büszkeségem kíséretében, de még félúton visszafordultam felé. - Ohh, valószínűleg a vérebed se adott át minden információt. Tudod a fiatalabbik jött el. Valóban tárgyalni mentem és nem számítottam arra, ami történt, de minek is mondom, hiszen úgy se fogod elhinni. És tudod mit tartsd meg ezt is. A következő numerámnál nem fog kelleni úgyse. - mondom neki teljes mértékben komolyan, majd kibújtam a zakójából, miközben utoljára beszippantom az ismerős illatát, majd felé dobtam a ruháját. Ha képes a sorok között olvasni, akkor rá fog tudni jönni arra is, hogy egyedül miatta vettem fel ezt a ruhát, amit valójában nem is lehet annak nevezni. Tudtam jól, hogy régen ez volt az egyik kedvence. Nem érdekelt már az se, hogy ki lesz kint, az ajtón túl és ki fog így látni, hiszen a tulajdon férjem elkönyvelt egy olyan nőnek, aki részben segített abban, hogy elinduljunk a lejtőn lefelé, egyre mélyebbre és mélyebbre. Ha ő nem állít meg, akkor távozni fogok, úgy mint egy büszke nő, miközben legbelül milliónyi darabra törtem szét, mint egy leejtett porcelán baba és egy egyedül talán a férjem testőre lesz az, aki a megmentésemre fog sietni, hiszen ő biztosan rám terítene valamit és haza vinne. Akár kéri a férjem, akár nem. Ő túl régóta volt már velünk, így ismert minket. De még is akartam abban hinni, hogy a férjem nem fogja engedni azt, hogy így sétáljak ki innét. Megállít. Tesz valamit, de mégis féltem és reszkettem legbelül, mint az őszi szellőben a falevelek, mert mi van akkor, ha csak egyszerűen hagy kisétálni innét...
Megint a torta krémmel játszadozik, én még meg akartam enni azt a tortát! Legalábbis ezek voltak a terveim, hogy miért nem volt hozzá gusztusom? Ki tudja, hogy hol a francban járt Mishelle keze azelőtt… Szóval, hanyagolom a tortát, egy újjal sem fogok hozzá érni. Más kérdés, hogy vele mit csinálnék és ez volt az, ami miatt teljesen ki voltam akadva rá, szerettem volna felfektetni az asztalra, és úgy elfenekelni, hogy hetekig ne ülhessen le rá. De tudtam, hogy nem lennék képes rá, mert nem vagyok képes fizikai fájdalmat okozni neki, egyszerűen nem megy. Nem válaszolok a provokációjára, nem akarom tudni, hogy ki vetkőztette le így, és felfoghatatlan, hogy hogyan merészeli ezt még az arcomba is dörgölni, úgy hogy megjelenik utána, nálam. A halántékomon lüktetni kezdett egy ér, csakis Mishelle volt képes kibillenteni a nyugalmamból az utóbbi időkben, és azt hiszem, ehhez nagyon is értett, túlságosan jó volt benne, hogy hogyan forgassa fel a világomat. Ott tartottam, hogy nem érdekel, egyáltalán nem érdekel amit mond, legalábbis látszólag. - Miért nem mész le így a bárba, és fekszel fel a pultra? - sziszegtem halkan, szinte harapni lehetett a felőlem áradó tehetetlen indulatot. Le kellett nyugodnom, nem szabadott láttatnom hogy igen is, célt ért a viselkedésével. A legkevésbé sem számítottam arra, hogy elkap a nyakkendőmnél fogva és a lábával közelebb húz magához, ösztönösen tenyereltem a combja mellé az üveglapra. Tartottam magamat, nem tudott volna magára húzni, összezavart, akartam és utáltam is egyszerre, azért mert ilyen kacéran mer viselkedni egy afférja után velem. Valahogy nem tudtam örülni a közeledésének, a fejemet is elfordítottam a csókjától, nem ment, egyszerűen minden idegszálam tiltakozott az ellen, hogy viszonozzak bármit is neki, tudtam, éreztem, egyébként is ,hogy szórakozik velem, rátenyereltem az asztalon pihenő combjára és megszorítottam, az ujjaim belevájtak a húsába, épp csak érezhette hogy fogom, a körmeim kis félholdakat hagytak a selymes bőrén, amikor pedig ellökött magától, végig karmoltam rajta, és úgy rebbentem el tőle mint egy meglegyintett madár, a homlokomat ráncoltam, nem voltam közömbös a csábítása iránt, s ezt érezhette is, de nem fogok hozzá érni, még ha bele is pusztulok, pedig korábban mint meg nem adtam volna azért, ha az üzelmei előtt magához enged, ennyire közel, és én csak a vállára hajtom a fejemet, de nem így történt! Bosszúsan fújom ki a levegőt a tüdőmből és simítok át a hajamon. Már lapoznék bele a papírokba, amikor elvonja azokról a figyelmemet a következő mozdulatával, rég hallottam így nevetni, pontosabban sosem azelőtt, figyeltem, ahogy végig simít magán, és rá markol a melleire. Hogy, miért pont burgundi színű ruha, mert a nyakkendőm és a zsebdíszem is olyan színekben pompázik. Szerettem a részletekre is ügyelni. Elkezdtem kibújni az öltöny kabátomból, így már csak a mellény és az ing maradt rajtam, megkerültem Mishellet hogy lássam a fenekét is. Csinos, mindig is csinos volt, most is az csak ne más férfitól jött volna. Itt már nem segít holmi pár terápia, se kedves beszélgetések, félre siklott minden, és én voltam az aki kisiklatta a vonatot. Kifejezéstelenül pillantottam végig a feleségemen, noha legszívesebben csorgattam volna utána a nyálamat, és lehet hogy magam ettem volna le a hasáról a tortát, ami pont olyan csokoládé málna krémes volt mint az esküvőnkön, az is csak a véletlennek volt köszönhető, vagy a sors figyelmeztetése, hogy várhatóan be fog toppanni a feleségem. Fuldokoltam a tehetetlen dühben. - Tökéletesen kiszolgálod magad anélkül is, ami az enyém, az a tiéd is nem igaz? Kínáljalak borral, és koccintsunk a numerád emlékére, tán ezt szeretnéd? - a hangom továbbra is kimérten csengett, ami mögött ott tátong a mérhetetlen hűvös űr, és pillanatok alatt beszippant, majd darabjaira töri az áldozatát, a saját magányát növelve az enyémmel. Láttam Miss Hawkins szemeiben, minden egyes pillanatban sírva fakadt volna, akárhányszor csak megkarcolni igyekezett a felszínt, érdekelt volna ,hogy mit kap a feleségemből, mit érez, még vacilláltam, de minden egyes tettével egyre jobban azt igazolta, hogy eltávolodtunk egymástól, és nincs más lehetséges megoldás, csak a nagyon ódzkodó alkalmazottam, akinek a lelkivilágára is figyelnem kell, hogy sikeresen véghez vigyük a tervemet. Mishelle vállaira borítottam az öltönyömet mennyit tudott bohóckodni a ruháimban, de ezek elmaradását is magamnak köszönhettem. De ha játszani akart, akkor tessék, kihúztam a szőke tincseit a zakóm alól, miközben szintén megsimítottam a tarkóját, teljesen véletlenül annak a másolata, amellyel ő is megbolondított engem, de aztán gyorsan el is rebbentem a közeléből. - Szóval, milyen papírok ezek? - léptem oda az asztalhoz, megkerülve Mishellet, megköszörültem a torkomat és végig futtattam az ujjamat az államon, majd homlok ráncolva futottam át a szerződésen a tekintetemmel, a telek papírokon a tulajdonosi papírokon, a földhivatali papírokon, meglepett elcsukló nevetés hagyta el a torkomat, mint amikor a felvonyító farkast épp tarkón csapják és elcsuklik a hangja. Szemöldök ráncolás közben csippentettem össze az orrnyergemet a két ujjammal és úgy néztem a papírokra mintha épp egy halálos ítéletet látnék maga előtt kiterítve, megpecsételve némi verítékkel és na vajon mi lehet még? Egyéb testnedvek, szerencsére nem hallja senki a gondolataimat, főként nem Mishelle. Megleptek az iratok, ugyanakkor egyáltalán nem értettem, hogy miért kellett ehhez lefeküdni Bartholomeoval, az öreg aszott, mondtam már hogy csak azért gyűlölöm, mert titkon olyan dolgokat művel mint a nagyapám? Nem… szándékosan nem. - Mi ez…? Mit tettél ezekért?! - kérdeztem síri hangon, miközben megfordultam, és kiegyenesedtem, a feleségemre pillantottam, megmagyarázhatatlan harag örvénylett a szemeimben, félre értés ne essék, a papíroknak örültem, csak, épp nem tudom,hogy hányadán állok a feleségemmel. A papírokra böktem a mutató ujjammal, így egyértelmű volt, hogy mire célzok, a papírok és a feleségem, és Bartholomaeus Dickens aszott aberrált ujjai egy helyen , egy légtérben a feleségemével? Dickens csak azért nem adta oda a helyet, mert nem voltam hajlandó elmenni vele abba a klubba egy estére, ahol fiatal gyerekekkel szórakozhat, tönkre fogom tenni azt a helyet is, szép lassan darabokra fogom tépni. Az indulat inkább már Dickensnek szólt, mintsem a feleségemnek, de nem tehettem róla, nem mondhattam azt, hogy bocsi drágám, nem haragszom rád, a papírok miatt, de Dickens, ó nem! Bele sem mertem gondolni. A szemeim úgy örvénylettek akár a texasi tornádók tölcsérei, amelyek felkapnak mindent és porrá zúznak minden útjukba kerülőt, élőt, élettelent.
Soha nem voltam angyali teremtés, de Christian mellett megváltoztam. Sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és sokkal inkább olyan nő lettem, akire neki szüksége volt. Nem mondom azt, hogy számomra kényszer volt a változás, mert nem volt az. Egyszerűen csak mellette sikerült lehiggadnom és megtalálnom önmagamat, de jó ideje minden megváltozott. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy visszacsöppentem a múltba, hiszen emlékszem, hogy a megismerkedésünk idején se vettem fel neki a telefont, vagy egyszerűen kinyomtam, illetve ha esetleg nagy nehezen felvettem, akkor is hamar leráztam. Pontosan tudtam, hogy hasonló életet élhet, mint a bátyám és emiatt kerülni akartam őt, de ő nem adta fel és végül 4 éve vagyunk házasok, aminek a fele majdnem egy hullám völgyben tengődik. Beszélnem kellett volna már vele korábban, keresnem, de nem igazán ment. Néha betoppantam, de akkor is főként azért, hogy bosszantsam őt, de ennél többet nem tettem. Játszadoztam vele, miközben megadtam a számára szükséges szabadságot. Nem akartam, hogy más nőkben lelje az örömét , más nőket érintsen az ajka, de mégis hagytam neki. Másfél éve annak, hogy nem tettem úgy igazán semmit se ellene. Talán csak azt akartam, hogy most kiélje minden ilyen fajta dolgát, hogy aztán szép lassan visszataláljon hozzám, de ehhez nem elég várni, hanem tenni kell és ez most jött el. Eddig is ezt mondtad és lám hova jutottunk megint. Egy újabb embered veszti el az állást, ha így folytatod, akkor lassan nem fogsz tudni kit alkalmazni. - mondom neki egy ártatlan pillantás keretében, mintha nem én tehetnék arról, hogy elveszítik sorra a munkájukat. Nem én rúgatom ki őket, hanem a férjem, mert képtelen belátni azt, hogy nincs olyan személy, aki képes lenne irányítani.... vagyis van, hiszen itt ül velem szemben, de mostanában már csak dacból is mindig ellenszegültem neki és a vérebeinek is. Ártatlanul figyelem őt, miközben a jól ismert vonások között remekül olvasok. Tudom jól, hogy bosszantja az egész dolog, hogy honnét jöttem és esetleg valaki más is így láthatott, de ha tudná, hogy csak miatta vettem fel... Nos, akkor azt hiszem kicsit másképpen látná az egész helyzetet, de még se áll szándékomban elmondani neki. Azt akarom, hogy forrjon a levében, ahogyan én úszkáltam hosszú ideig a fájdalom tengerében. Amikor először megpillantottam a családi partin, akkor még nem gondoltam volna azt, hogy szeretni fogom, de beleszerettem és a mai napig szeretem, de ugyanakkor a múlt apró darabkája még mindig kísért... Ez egy roppant lényeges kérdés. - mondom neki kicsit kiforgatva a szavait és gúnyosan, majd ujjam újra elmerül a süti krémében és hamarosan újra vöröslő ajkaim között tűnik el. Lassan kicsit oldalra billentem a fejemet és úgy teszek, mint aki elgondolkozik ezen az egész kérdésen. -Előfordulhat, hogy útközben letépték rólam, vagy ez nem ő lett volna? - kérdeztek vissza úgy, mintha a férjemnek tudnia kellene a választ. Biztos vagyok abban, hogy a szavaim nem nyugtatják meg, hanem sokkal inkább bosszantják. Nem szeretek neki fájdalmat okozni, de minden egyes pillanatban azt teszem. Meg akartam törni, de néha még én is elbizonytalanodom, hogy megéri-e ezt tennem vele, de aztán mindig emlékeztetem magamat a célra. Talán csak annyi kellene, hogy azt mondja, hogy akar engem, ahogyan egykoron is tudtomra adta, hogy csak én kellek és akkor felhagynék az ostoba húzásaimmal, de az a baj, hogy még magam sem vagyok abban biztos, hogy menne.... Megsértet és a lelkemből is egy darabot kiszakított, ahogyan a szívemből is, de fura módon az iránta érzet szerelmemet képtelen volt még az az eset is elvenni tőlem. Szeretem őt és valószínűleg ő is sejti, hiszen máskülönben nem igazán tudtam volna eljárni a partikra. A játék pedig változott, a macska és az egér szerepe kicserélődött. Sejtettem azt, hogy sokféle gondolat kavaroghat a fejében, hogy vajon eddig miket tehettem, kivel feküdhettem össze. Esetleg kinek hagytam azt, hogy megérintsen és sorolhatnám, de mi értelme lenne? Egyetlen egy férfit szerettem és szeretek igazán, s a legtöbb alkalom is csak azért volt szervezve, hogy borsot tudjak törni az orra alá. Nem akartam egyik férfitól se semmit, - s szinte soha semmi se történt- nekem csak Ő kellett.... Mámorító volt az érzés, amikor hallottam azt, hogy egy pillanatra még levegőt is elfelejt venni, majd pedig kicsit talán egyenetlenül kapkodja a levegőt. Ezzel tökéletesen a tudtomra adta azt, hogy még mindig őrjítő hatással vagyok rá, s ha valóban van olyan, hogy belső istennő, akkor azt most örömében szinte táncra perdült. Ez valóban így van, de még se kínáltál meg semmivel se. Szerintem még egy vendégnek is hamarabb töltöttél volna, mint nekem vagy tévednék? - a hangom békésen, de ugyanakkor komolyan cseng és tölti be a teret. Ritka az, amikor ennyire komolyan cseng a hangom, de ugyanakkor ezzel tökéletesen tudom leplezni a fájdalmamat, ahogyan a tetteimmel is. A szoba viszont szinte semmit se változott. Egyedül egy-két kellék színe változott meg, de az mindig is együtt változott a dolgozok bizonyos kiegészítőivel. Fura, hogy régen mennyi időt töltöttem el itt, mennyiszer hullott egy-egy terv, könyv a földre, mert vágytunk a másikra, meg akartuk újra és újra ízlelni a másikat, s erre egy-egy ebédszünet tökéletes alkalmat adott. Emlékszem arra is, hogy mennyiszer töltötték be ezt a termet különféle hangok. Még szerencse, hogy kint szinte alig vagy talán semmit se lehet hallani abból az egészből. Na meg a magasság se mindegy, hiszen hiába volt a terem egyik fele ablakkal tarkítva, még se láthatott be senki rajta. Egyetlen egy kíváncsi szempár se leshette meg az ifjú Whittson házaspár "üzelmeit"! Sejtettem azt, hogy megfordulhat a fejében az, hogy esetleg válásipapírokat hozok, de hiába ne akart volna belemenni, hiszen ha bebizonyítom azt, hogy megcsalt, akkor nem csak szabad lennék, hanem még szép kis vagyont is kapnék, de mind a kettő gondolattól a hideg is kirázott. Nem akartam válni, se szabad lenni. Legalábbis az utóbbit nem ilyen értelemben. Én annyira akartam csak szabad lenni, mint régen. Szükségem volt rá, még ha ezt próbáltam nem is kimutatni. Az emberek nem képesek levegő nélkül élni, én meg nélküle nem tudtam volna, nem akartam elképzelni az életemet nélküle, de mégis ennek ellenére pont az ellenkezőjét mutattam neki. A sóhaja szinte a fülemben csengett, miközben a lelkembe vájódott. Fájt, hogy ilyen helyzet alakult ki közöttünk, de már annyira mesze volt az, amikor boldogok voltunk. Sokszor görgettem végig az elmémben, hogy mit ronthattam el, mit tehettem, hogy megcsalt. De soha nem találtam meg rá a választ, se az elmémben, s e a szívemben. Láttam azt, hogy mennyire nem hagyja a kinézetem hidegen őt, de ugyanakkor minden egyes ilyen pillanatban vagy csak elegendő volt az, hogy érezhessem a testének a melegét a lábam köze, illetve a gyomrom is görcsbe rándult. Túl régóta vágytam már rá, de még se kaphattam meg. Olyan volt, mint egy tiltott gyümölcs. Figyeltem a közeledő alakját, mire egy aprót az ajkamba haraptam, majd amikor megállt, akkor kicsit előrébb csúsztam az asztalon, előre dőltem, majd pedig a nyakkendőjénél fogva húztam közelebb magamhoz. Egyik lábam a dereka köré fonódott, mintha csak valami inda lenne, miközben a kezemet gyengéden végig húztam az arcán, de a szememben akkor is ott csillogott vadság, esetleg szenvedély, vagy játékosság? Az, amiért ma mentem, de aztán kicsit másképpen alakultak a dolgok, mint terveztem. - mondtam neki gyengéden, miközben újra közelebb húztam és egy gyengéd csókot lehelte ajkainak közelébe, majd elengedve őt felvettem a papírokat és a kezébe adtam. Tudtam jól, hogy az egyik feltörekvő szállodaláncot régóta meg szeretné szerezni ebben a városban, hiszen mindig is szeretett terjeszkedni. Nekem meg egy érdekes hírmorzsa jutott a fülembe és egy kisebb ravaszságnak köszönhetően egy egészen jó ajánlatot sikerült kiszednem a tulajdonosokból, hiszen részben a férjem lévén mára már megtanultam azt, hogy mi jó és mi nem ilyen téren. Egy dolgot nem számoltam bele, hogy a vén róka a fiát fogja küldeni és ebből lett a baj. Emiatt kenődött el nem olyan régen a rúzsom, emiatt érintett egy fiatal férfi nem olyan régen, de fura módon egy pillanatra se vonzott ő. Egyszerűen undorodtam tőle. Üzletet akartam kötni és nem játszadozni, hiszen most teljes mértékben a férjem miatt csíptem ki magamat. Amikor meghallom, hogy mit mond a telefonba, akkor egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat és hamarosan már le is pattanok az asztalról. Pillanatok alatt siklik végig a hamvas bőrömön a kabát, majd végül a földön áll meg, miután először szép lassan megmutatta az alatta rejtőző "titkot". Átléptem a kabátom, majd mélyen a férjem szemébe néztem, nem eresztettem el őt a pillantásommal. Régen nem volt kifogásod az ellen, ha ilyenben láttál. Sőt, ha jól emlékszem, akkor egyenesen megőrjített! - mondom neki úgy, mintha ez lenne a lehető legnormálisabb viselet egy ilyen helyen. Lassan a kezem a halmaimra siklik. - Régen imádtad eme formás idomokat, vagy erről a lapos, de formás hasról - közben a hasamra siklik a kezem. - leenni a különféle édességeket. - és közben egy pillanatra se rezdülök meg. Egy újabb húzás a nem épen fair játékomban, hiszen pár perccel korábban is tudtam, hogy milyen hatással van egy aprócska részlet a testemből. Akkor vajon egy majdnem teljesen fedetlen test, milyen hatással lehet rá? A magassarkú tökéletesen kiemelte a lábaimat. A harisnyatartó és a többi kiegészítő pedig tökéletesen fokozta ezt az egész hatást. Kicsit talán kihívóan néztem rá, de ugyanakkor ott bujkált valami megfoghatatlan dolog a szemeimben, miközben őt fürkésztem. Tudtam jól, hogy hamarosan meg érkezhet a ruhám, de addig is ki akartam használni a pillanatot. Na, meg nem hiszem, hogy engedné, hogy bármelyik alkalmazottja így lásson, ahhoz pedig vagy a kabátomat vagy a zakóját kell rám adnia, ha nem is örökre, de rövid időre.
Tárgy: Re: Mr. Whittson - Ügyvezető igazgató irodája- 1. emelet Hétf. Jún. 08, 2015 10:27 am
Mishelle & Christian
Unexpected guests?
Mr.Whittson Nagy Tárgyalója
Régebben, számíthattam arra, ha hívom a feleségemet, felveszi a telefont, és nem hagyja hogy csörögjek rá, percekig. Olykor…végig telefonáltam mindegyik telefonomról, de egyiket sem vette fel, ami kibaszottul idegesített, de nem törtem zúztam, mit egy kisgyerek, elmentem és kiéltem magamat a kurvámon, rajta vertem el a hibámat, a baklövésemet, az összes frusztrációmat azokba az ostor csapásokba sűrítettem, volt hogy hozzá sem nyúltam, csak elvertem, ehhez nagyon értettem, hadd memorizáljam, igen volt az a szubimisszív - mazochista lány,amelyiknek tényleg az okozott örömöt, hogy elnáspángolom, és más módon nem érintem. Mishelle után beszereztem még magamnak párat, hogy legyen miken kiélnem magamat. Igen, miken, tárgyakon. Beteges perverz alak vagyok, aki a múltjában vergődik, abban az árnyékos Gothami villában, éjnek évadján, remegve a szoba sarkában, minél kisebbre összekuporodva. Otthon tanultam jó ideig, míg túl nem tettem magamat, azon az estén, nem azt mondom, hogy a széltől is óvtak, mert nem. De, én kezdtem egyre bizalmatlanabb lenni az emberekkel,egyenesen rosszul voltam, ha egy idős ember a közelembe jött, és egyáltalán nem értettem,hogy valaki hogy szaladhat oda boldogan a nagyapjához? Mindezen események, és apám halálának hatására váltam azzá aki most vagyok. Nem hinném, hogy túlélném azt a szégyent ha rá jönne arra Mishelle, a sötétebbik oldalamra, arra amelyiket mindig is igyekeztem titkolni előle, azt az oldalamat, amelyik élvezi, ha másképp is uralkodhat a fölött ami az övé. A lélegzetem is elakadt a simítás közben, nem láthatta, hogy lehunyom a szememet, ahogy azt sem, hogy megugrik az ádámcsutkám, ám mikorra leült, rendeztem a vonásaimat, ha más egyebet nem is tudtam a nyilvánvalón rendezni, ahhoz idő kellett, és úgy tűnt, azért jött ide Mishelle, hogy felbosszantson még inkább azzal, hogy mással volt! Én, legalább nem dörgöltem az orra alá! Minden egyes tetves percben! A kérdését hallva pedig szárazon mosolyodtam el. - Kapsz kettőt, de egyik sem fog engedelmeskedni neked . - ó igen, megvolt a tervem, nem csak férfi testőrök léteznek, magam mellett érthető okokból nem alkalmaztam, mert minden nőneműnek megpróbálok bemászni a bugyijába. De, Mishelle mellett lehet egy, ettől függetlenül. Az orosz női testőrök,vagy ukránok elég kemények, de az arabok sem rosszak. Majd ki kérem Dimitrij véleményét ezzel kapcsolatosan. A kekeckedő válasza hallatán elnyomok egy feltörni kívánkozó morgást, komolyan nem tudom elhinni,hogy egy ilyen piros göncben ment el tárgyalni és ezzel csak az idegességemet kezdi növelni. - Mondd, - figyeltem a mozdulatot amivel a torta szelet felé nyúlt, majd megkóstolja, és eltűnik a vöröslő ajkak között. - Mondd csak, volt is rajtad ruha ,vagy ott hagytad a nagy sietségben? - morogtam az ablak mellől figyelve, látni sem akartam, ugyanakkor elereszteni sem akartam, akartam hogy itt maradjon mellettem, és… szóljon hozzám, azt hiszem ez több volt mint az elmúlt másfél évben bármikor. Akartam, hogy az a tetves olcsó kölnivel keveredett drága parfümjének illata itt maradjon velem, hangtalanul üvöltöttem, de megérdemeltem, ennél többet is kaphatok tőle, ki kell bírjam,de tudtam ,hogy akkora a szakadék kettőnk között, hogy lehetetlenség áthidalni, mondhatok bármit, tehetek bármit, akkor is megsértettem, őt, a lelkét, a nőiségét, őt magát. Ezért volt szükségem az alkalmazottam segítségére. Megrezzent a szemem, amikor megláttam, az ablakból visszatükröződő mozdulatait, letett oda néhány papírt! Mik lehetnek azok? Belülről haraptam az ajkamba majd eleresztettem, és inkább belekortyoltam a boromba. A következő mozdulata annyira meglepett, hogy ha nem fogja meg a poharat, azt hiszem elejtem, korábban is elég tüzes volt Mishelle, nem kellett félteni, ezért is szerettem, mert vele szeretkeztem, különbség van dugás és a korábbi között, ott , azt érzelmekkel tettem, a másik, elemi volt, ösztön, mélyről jött és kellett. Még Mishelle is hallhatta, hogy elakad a lélegzetem és kicsit egyenetlenebbül vettem a levegőt. Miért így kell éreznem a testének melegét, az érintéseit? Mert bűnös voltam, azért. Nem tehettem másként, minthogy tűrök, és hangtalanul üvöltözök és rázom a ketrecem, mert képtelen vagyok megváltozni. Tudtam, hogy semmi sem ugyanaz mint régen. Minden megváltozott, a felállás és a játékszabályok. Nem én diktáltam, hanem a feleségem, és ez kiborított. De, ha megtudom,hogy valakivel komolyabban is ágyba került…és, gyereket vár tőle! Ráncoltam a homlokomat, és vettem újra egy nagy levegőt, hogy megpróbáljak lenyugodni. - Nem a vendégem, hanem a feleségem vagy. - szögeztem le kristálytisztán, nyugodtan, olyasvalaki akit megilletnek bizonyos privilégiumok, de azért nem árt, ha előre szólnak a recepción, hogy közeledik. Majd a körmére kell néznem a mai alkalmazottnak, a beosztást illetően, azt ugyanis nem én csináltam, hanem a managerek. Ráadásul kellett valami jel a biztonsági embereim részéről, amikor kezdik ide hozni a Hotelbe a feleségemet, bár… annyi eszem immár volt, hogy ne itt üzekedjek, teljesen felszámoltam azt a szobát, üres volt már egy ideje, jobb híján oda jártam fel golfozni, volt is a falon egy hatalmas tévé, a legújabb videójáték berendezéssel, mozgás érzékelős kütyükkel, hogy valósághűen tudjak még szar idő esetében is golfozni, legalább ez megnyugtatott, ha már olyankor lovagolni sem tudtam ki menni, egyébként lovaglás közben bajos volt üzletről tárgyalni, ezért voltak jók a telefonos konferenciák, de most kicsit elkanyarodtam, szóval, már nem műveltem a szállodában semmi szexuális töltetű dolgot, illetve igyekeztem visszaszorítani a minimumra, és úgy érzem, egyre jobban haladtam. Az emeleti tárgyalómban alig változott valami, legfeljebb csak az apró kiegészítők színei lettek másak, azokat szoktam váltogatni, amikor a személyzet is ruha cserét kap, akkor a kendőik, vagy a nyakkendőik harmonizáljanak egymással. Összeszorítom az állkapcsomat, amikor látom, hogy papírokat felém tolja azzal a kihívó tartással. Nem akarok oda menni, mert nem akarom megtudni, hogy esetlegesen a válási papírjaim vannak benne. Nem élném túl szerintem. De ez az én gyengeségem, én dolgom lenne. Nem írnám alá, nem engedném sehova, mert egyszerűen nem megy. Mish bátyja mondta, hogy nem egyszerű a huga, csak egy erős kéz kellene neki aki rendesen megfogja, egyhelyben tartja, aki vigyáz rá, történetesen ezt akartam tenni vele, vigyázni rá, de… valami, vagyis inkább valaki félre siklatta ezt az egészet. Ez pedig, én voltam. Nem volt nálam most már a poharam sem, hogy amögé rejtőzzek el, de még csak egyéb más dolog sem amit foghatnék , ami annak az illúzióját kelti, hogy biztos lábakon állok a földön, megfordultam, de nem moccantam, egy helyben álltam, és végig siklott a tekintetem Mishellen, tagadhatatlanul megrándul az ágyékom a látványra. Minek takargassam? Nem gyerek vagyok, nem gyerekek vagyunk, felnőttek, két haragban levő felnőtt, ráadásul én voltam azt hiszem a sóvárgó fél, nem tudtam elrejteni előle a nyilvánvalót, nem ment, mert titkon másfél éve mindig is az ő érintéseire vágytam, egy- egy flashem után, amióta Mishellel voltam, sosem volt, de amióta rosszra fordult a kapcsolatunk, minden felborult, és megváltozott, azt hittem, reméltem, hogy jó lesz így, de nem így volt. Felszegtem a fejemet és vettem egy nagy levegőt, pislogtam kettőt,majd elindultam a feleségem felé, lassan. - Mik azok? - nem bírtam közelebb menni hozzá, mert ha megteszem, elkaptam volna és rá döntöttem volna arra az asztalra, csak azért hogy jól a nyakába, vagy a mellébe harapjak, hozzá dörgölőzzek rajta hagyjam a jelemet és az illatomat, akár az állatok, igen… ilyen szinten vágytam a feleségemre, de tudtam, hogy őrültség amit gondolok, szeretnék ám a gondolataimmal nem ártok senkinek sem. Ehelyett csak álltam pár lépés távolságra, és a haragon kívül halványan izzottak a szemeim, de ez a szikra még messze volt az igazitól, komolyan, ha eszembe jutott az, hogy honnan jött Mishelle, elkapott az idegesség, a kezeimet a zsebembe mélyesztettem és vártam, álltam miközben Mishelle-t figyeltem ebben a ruhában. Előkaptam a telefonomat. - Markus! Hozasson a feleségemnek egy burgundi kosztümöt, azonnal. - bontottam a vonalat, és mereven pillantottam az előttem magát kellető nőre, a feleségemre és homlokráncolva fújtam ki a levegőt, vártam, érdekelt ,hogy mi van a papíron, stílusos lenne az orrom alá dörgölni azt, hogy hát, bocs… megkeféltem a válóperes ügyvédet, megkoronázandó a válási papírok sikerességét. Ugyanakkor nem hagyhattam, hogy fehérneműben mászkáljon, ha én nem érinthetem, és tapasztalhatom őt, akkor más még csak ne is lássa a feleségemet így, még a kabátja ellenére sem
Az új testőrök számára a tárgyalás még nem jelentett semmit se, de ellenben ennek a férfinak igen. Ő tudta jól, hogy egy-egy tárgyalás mögött mi bújik meg. Miért pont oda kértem a találkozott? Valószínűleg amiatt, mert nem szerettem volna, ha olyan szempár pillant meg, akinek nem kellene. Egy nő soha ne térjen be egy idegen hotelbe a férje nélkül. Főleg, akkor ne, ha ismerik, mert az máris gyanút adhat mindenféle otromba és rosszindulatú pletykáknak. Eddig megúsztam, illetve most olyanra készültem, amit eddig soha nem tettem meg. Tényleg üzletet akartam kötni. De az üzlet után kicsit félre siklottak a dolgok, vagyis annyira nem. Sokkal inkább váratlanul ért, hogy a férfi egyből kezdeményezni akart. Valószínűleg értette a jelet, amiben igent mondtam egy-egy mézédes csókra, amit a "mérgező" ajkaimmal szoktam adni. Azzal is tisztában voltam, hogy ez se fog felszínre kerülni, hiszen sokkal nagyobb kárt okozna magának, mint nekem. Én csak egy erkölcsös nő lennék a média személyében, aki üzletet ment kötni, hogy a férjét segítse, miközben egy férfi megtámadta őt. Ohh, igen. Látom magam előtt a szalag címeket és a legszebb ebben az egészben az lenne, hogy Christian-nak mellettem kellene állnia és úgy tennie, mintha tényleg ez lenne az igazság. Ezért is szeretem ezt a kabátot, mert semmit se mutatott abból, hogy alatta valójában mi rejlik. Így még tanúm se lenne arra az esetre, ha valaki a ruhámmal hozakodna elő. Tisztességes játék már évszakokkal ezelőtt végett ért. Talán abban a pillanatban, amikor megpillantottam őt azzal a másik nővel, de mindent csak érte... értünk teszek... Ártatlanul pillantottam a férjemre, pedig egy kis részem sejtette, hogy az idióta vérebe elszólta neki magát, miközben felfelé loholt. Az a pillantás, amivel rám nézett mielőtt beléptem volna elárulta őt. Jól ismertem ezeket a pillantásokat, de miért csak most szólt neki? Hmm, ez érdekes. Régebben nem voltál úgy betáblázva, mint mostanában. Nem szeretnélek pont rosszkor zavarni.- mondom neki szinte rezzenéstelen arccal, mintha már nem fájna annak az emléke, amit láttam. Mintha nem zavarna az, hogy más nőben lelte az örömét és talán leli azóta is. Férfiból van. Másfél év hosszú idő és tudom jól, hogy ez alatt az idő alatt nem öltött magára papi reverendát, de még ennek tudatában se hagyom abba a játékot. Mosolyogva figyelem, ahogyan kihúzza magát, ahogyan a nyakkendőjén lazít, majd mosolyogva hagyom magára, miután üdvözöltem úgy, ahogyan nem illene. Szerettem játszadozni, vagyis mostanra már tökéletesen belejöttem, így miközben ajkaim a nyaka vonalára vándoroltak, addig a kezem se maradt rest. Legérzékenyebb pontját "támadtam" meg vele őt. Gyengéd és éppen, hogy csak végig húztam az ujjamat a nadrágján keresztül ott. Majd pedig, amikor leülök, a kabát kicsit feljebb siklik rajtam és hamarosan a vöröslő harisnya tartó megvillan. Bosszúsan fújom ki a levegőt a válaszát halva, de amennyire veszettnek hiszem az ügyet, annyira nem tágítok. Szerinted mennyi időbe fog telni az, hogy a következő áldozatodat is kirúgassam? - kérdezem tőle ártatlanul és kicsit talán szemtelenül is, hiszen ezzel pontosan azt a tényt támasztom alá, hogy nem tud uralni. Nem tudja már megmondani, hogy mit tegyek és mikor. Oda megyek, ahova szeretnék menni, ha nem így lenne, akkor megoldanám a dolgot, hiszen a ház nagy és egyetlen egy testőrt nem olyan nehéz lerázni, mint hiszi. Christian pontosan tudja, hogy nem voltam ártatlan gyermek tinédzserként se, de ennek ellenére szeretett és talán még most is teszi, hiszen ha nem így lenne, akkor nem így reagálna a dolgokra. Kisebb fészkelődés után kicsit széjjelebb nyílik a kabát, hogy még inkább láthassa azt, hogy mi nem lehet az övé, míg más talán megkaphatja. Ha nem is örökre, akkor legalább egy-egy érintés, vagy egy-egy "tárgyalás" idejére. A következő kijelentésére hitetlenkedve rázom meg a fejemet és legszívesebben most sarkon fordulnék miután lekevertem neki egyet, de ehelyett az ujjaimmal inkább csak az asztalon dobolok és csendbe burkolózóm, miközben figyelem a tető alatt megbúvó süteményt. Lassan előre hajolok, mire a kabát még többet mutat az alatta lévő látványból, testből, majd lassan végig húzom az ujjamat a krémen és hamarosan már az ujjaimról ízlelem meg a mennyei ízt. Ilyen volt az esküvőnkön is. Ott is hasonlóan remek volt, de most még se képes ugyanolyan boldogsággal eltölteni, mint az. Tudod ez nem is rossz ötlet. Legalább ott biztosan jobb társaságom akadna, mint itt, hiszen ott valószínűleg örömmel látnak. -válaszolok neki egy kisebb fintor kíséretében, de a hangom akkor is komolyan cseng, miközben állom a pillantását. Soha se féltem és azzal is tisztában voltam, hogy részben újra túl messzire mentem, de vajon hol van ténylegesen az a bizonyos határ, amit nem lenne szabad átlépnem? Kezdem úgy érezni, hogy itt nincsenek már szabályok, ahogyan azzal is tisztában vagyok, hogy hamarosan akár mind a kettőnket felemészthet ez az őrület, ez a tűz. Mosolyogva figyelem, ahogyan fel kell és elindul. Gondolataimban elkalandozva követem minden egyes lépését, mintha egy pillanatra a múlt és jelen találkozna. Egy aprót vöröslő ajkaimba harapok, hogy elfojthassam eme mosoly kilétét, de nem megy. Öröm látni azt, ahogyan szenved. Látni azt, hogy elegendő volt egyetlen egy érintés, egy gyengéd és babonázó csók és máris olyan, mint egy őrületbe kergetett férfi, aki menekülni akar ezek az érzések. Természetesen az se mellékes, hogy tudja merre járhattam. Lassan fordultam oldalra és figyeltem a tükörképét, azt ahogyan a pohárral játszadozik. Ismertem ezt a mozdulatot, tudtam, hogy mikor cselekszik így. Olyanok voltunk a másik számára, mint két nyitott könyv, de ennek ellenére is képesek voltunk meglepni a másikat. Olyan tettekkel, szavakkal, vagy egyetlen egy pillantással, amit még korábban soha nem mutattunk a másik felé. Szám még szélesebbre húzódott, amikor meghallottam az újabb kijelentését és ekkor már biztos voltam abban, hogy most nyertem. Megsebeztem és többé már nem tudja előlem elrejteni. Fogalmam nincs arról, hogy milyen érzés lehet ez neki, ahogyan arról sincs, hogy miként képes megélni azt, hogy akit szeretne uralni, birtokolni azt még se tudja. Érzem, hogy szenved és egy részem sajnálja is, de ezt nem adhatom a tudtára. Nem minden olcsó dolog rossz. Néha sok szórakozást lehet arra felé is találni. -mondom neki sokat sejtetően, majd az asztalra teszek egy-két papírt. Végül lassan felállok, de már nem érdekel a kabátom se, hogy mit mutat meg és mit nem. Minden egyes lépésemnél megmutatja a lábaimat, a harisnyakötőt, a csipkés és vöröslő bugyimat, miközben a melltartómban takarásában is néha megvillan a keblem. Lassan mögé érek és minden habozás nélkül siklik végig a kezem a mellkasán, majd a csípője vonalán egészen a nadrágja alá, de másodpercek alatt el is húzódom tőle, de a kezében lévő bort kiveszem és lassan belekortyolok, majd újra ránézek. Tudod, ha egy vendég jön hozzád, akkor illik megkínálni valamivel, vagy... ? - mondom neki egy szemérmetlen mosoly keretében, majd a mondandó végét elharapom. Nem akarok arra gondolni, hogy esetleg kéretlen vendég lennék a saját férjemnél. Régóta nem láthatott a fogadásokon és a partikon kívül. De ugyanakkor tudja azt is, hogy honnét jöhettem, így érthető a bosszúsága is. A poharat lerakom az egyik polcra, miközben lassan elindulok a helységben és próbálom észrevenni a változtatásokat, amik esetleg történtek a távol létem alatt. Egy-két könyvnek a gerincén végig húzom az ujjaimat, majd mosolyogva pillantok rá. Kíváncsian fürkészem őt, hiszen normál esetben megkérdezné, hogy mit keresek itt, de most még se teszi. Feldühítettem és nem tudom, hogy meddig fogja tűrni ezt a helyzetet. Végül lassan visszasétálok az asztalhoz, de most nem a székre ülök le. Helyet foglalok az asztalon, a lábaimat egymásra rakom, miközben a "ruha" szinte csábítja az arra tévedő szempárt. A kezem lassan a mellettem heverő dokumentumokra vándorol, majd közelebb tolom hozzá, vagyis a hozzá közel eső asztal részhez. Kellett egy indok, hogy miért jöjjek ide és a legutóbbi partin találtam is egyet. Nem köthetek üzleteket a férjem nevében, de közben járhatok az érdekében, hogy még több támogatott szerezek, hogy minél sikeresebb lehessen és ennek a napnak is ez lett volna a célja. De pillanatok alatt kicsit másabb irányt vettek a dolga, de mindig történik valami váratlan és szokatlan dolog.
Tárgy: Re: Mr. Whittson - Ügyvezető igazgató irodája- 1. emelet Szomb. Jún. 06, 2015 11:32 am
Mishelle & Christian
Unexpected guests?
Mr.Whittson Nagy Tárgyalója
Hogy ebédeljen úgy jól az ember, ha közben a testőre riasztja, hogy a felesége megint "tárgyaláson" van?! Tudtam, hogy nem ott volt! Tudtam, mert ő inkább vásárolgatni szeretett vagy, alapítványi gyűlésekre járni, mind-mind olyan eseményre amelyeket egyébként is támogatni szoktunk, árvák, éhezés, iskolák, közösségi orvosi rendelők, család védelmi programok, mondjuk effélékre inkább magam jártam el, magam miatt, titokban még pénzeltem is egy olyan alapítványt, amely gyermek bántalmazással és azok rehabilitációjával foglalkozott. Megtehettem volna, hogy felvállalom, de tartottam attól, hogy jönnének a kérdések, és azokat nem akartam, James intézte ezt is, mint minden olyan dolgot, amiről nem akartam ,hogy tudjon bárki is. Próbáltam az ebédem utolsó falatjait leküzdeni, de alig bírtam vele, hogy miért? Mert a lihegő testőröm tájékoztatott, hogy az, a balfasz, megcsókolta Mishelle-t! Biztos ki fogom rúgni, amiért hagyta, hogy eddig fajuljanak a dolgok odabent. Ezt, majd Dimitrij lerendezi. Az én dolgom csak annyi lesz,hogy aláírom a felmondási papírjait, elakadtam az étel rágásban, amikor megláttam abban a vörös…miben?! Komolyan egy…fehérneműt viselt az a fazon halott, de minimum vak és a pofájával is fogok művelni valamit, illetve műveltetni, mert én nem piszkítom be a kezem, én adom ki a feladatot, ez így működött, eddig is pedánsan ültem, de most még jobban kiegyenesedtem, és figyeltem, úgy jött felém Mishelle mint egy… vadmacska. - Korábban nem kellett meghívó, -nyeltem le a falatot kissé megakadva a beszédben, nem tudtam, hogy mely érzéseimet helyezzem előtérbe, az idegességet, vagy a meglepettséget, persze volt valahol mélyen vágy is bennem, mikor láttam Mishelle-t utoljára efféle öltözékben? Kibaszott combfixet is viselt, kis csipeszes harisnya tartóval, az egész olyan volt, mint egy Ferrero Roche reklám, a hófehér kókuszos tejszínes mogyorós édesség, becsomagolva a vörös szalaggal. Mellesleg, ezek szerint, kivételesen mázlim van, hogy nem Miss Hawkinssal ebédelek. Vízzel öblítettem le a megakadt falatot és lazítottam a nyakkendőmön, a mozdulat közben ér a meglepetés, ajkai puha érintése a tarkómon, majd a keze, a testem egyik legérzékenyebb pontján, ismert Mishelle, tudta, hogy hogyan kell beindítani, finoman jelezte korábban is ezen vagy számos hasonló módon, hogy ha szeretett volna valamit, és én sem voltam rest körbe udvarolni, ha épp hozzá volt kedvem. Hozzá… kezdtem bánni, de sosem fogom tudni szerintem bevallani őszintén és nyíltan. Lemerevedtem és megborzongtam, a székem karfáiba martam, majd hátra dőltem, éreztem rajta az olcsó arcvíz szagát, gyomorforgató volt, olcsó és büdös, még csak nem is tehetősebb emberrel volt együtt. Megrándult az ajkam, a szavai hallatán, lassan ráztam meg a fejemet, nemlegesen. - Őt biztos nem fogom, de egy újabbat igen, ebben biztos lehetsz. - erősítettem meg a hitét, mert láttam rajta, hogy veszett ügynek tekinti a próbálkozását, hiszen ismert. Azelőtt is volt testőre, csak… akkor nem járt olcsó hotelekbe, és nem próbálta elhitetni velem, hogy tárgyalásokra jár! Mégis miféle tárgyalásokra!? A boros poharamba temetkeztem, kellett valami ami lehűtse a kedélyeimet, mi volt a gond? Az, hogy Mish tökéletesen tudta, hogy meg fog őrjíteni azzal a csókkal a nyakamon, mindig is vonzotta a tekintetemet, meg akár az ingemben is, amit mindig elcsent egy -egy röpke légyott után a villánkban, miután haza értem a munkából, de ez a ruha, ahogy kiemelte a melleit! Ha csak hozzá ért egy újjal is az a balfasz, esküszöm még a kezeit is letöretem. Ezzel az emberrel sem fog többet találkozni, mert Dimitrij intézkedett erről is. - Minek köszönhetem a látogatást? Menet közben úgy gondoltad, majd itt a számos szoba egyikében megfürdesz, és mész a következő tárgyalásodra? - kíváncsiskodtam nyugodtnak tűnő hangon, hátra dőltem a székemben, az ujjaimat összefűztem a szék karfáján, az ágyékom felett, igen… ezt teszi Mishelle egyetlen, illetve két puha érintése a tarkómon, de tárgyaltam én már álló farokkal, szóval nem kell félteni, ki fogom bírni a feleségemet is, kénytelen leszek. Próbáltam rá jönni, hogy mit akarhat tőlem, hosszú idő óta ez az első eset, hogy eljön személyesen, és hát… ha nem is ebédre, de csatlakozik hozzám. Alig észrevehetőn zárult össze az állkapcsom, és keményedtek meg a vonásaim, miközben elpillantottam az ablak felé, ha látszólag nem idegesítene, akkor nem ezt a kérdést tettem fel, hanem a tipikus, hogy vagy… stb alap kérdésekkel indítottam volna. Leemeltem a fedőt a süteményes tányérról, málnás csokoládé torta, az esküvői tortánk legfelső emelete is ebből volt, amelyen a kis figuráink álltak, a sors fintora talán, hogy a szakács pont ezt küldte fel, azt mondtam neki, hogy lepjen meg, félre raktam a fedőt és belekortyoltam a boros poharamba, nem szoktam sok bort fogyasztani az ebédhez, épp csak amennyi kellhet, és jól esik, ráadásul, még dolgozni fogok a későbbiekben, és szerettem ha tiszta a fejem. Felkeltem az asztaltól, és az ablakhoz sétáltam annak tükröződéséből figyeltem az asztalnál ülő Mishelle-t Kiakasztott, teljesen kibillentett a nyugalmamból, az utóbbi másfél évben kezdte el ezt az egészet, a kezemet összefontam a mellkasom előtt, a poharat tartót pedig megtámasztottam az alkaromon, a hüvelykujjammal pedig a pohár falát simítottam át párszor, afféle feszültség levezető mozdulat volt ez. Nem engedhettem meg magamnak, hogy kiboruljak, az üvöltözés pedig végképp nem az én formám volt, de rég rossz volt ha halkan beszéltem, artikulálva minden egyes szót és ott rezgett a hangomban az indulat, amit nem akartam elrejteni. Belepusztultam a gondolatba, hogy kihullott a kezeimből Mishelle, és ezt minden egyes mozdulatával és tettével alátámasztotta. Mindig talált módot arra, hogy az arcomba dörgölje, hogy nem tudom irányítani. Vettem egy nagy levegőt, a mozdulattal feszültem meg a vállaim is jobban, majd lassan engedtem ki hogy mit tettem volna? Feldobtam volna az asztal tetejére, és róla ettem volna fel a tortát, de megérdemeltem ugyanakkor a pofonjait, a kinyomott telefonjait, tudtam, hogy az én hibám, de egyértelmű volt a válasza, nem kér belőlem, ki pakolta a holmimat a hálónkból, került, és nem beszélt velem, mit akar akkor most?! Az ajtó felé pillantottam, mintha a menekülést láttam volna arrafelé, de maradni is akartam, megtudni, hogy mit akar tőlem Mishelle. Miért van itt. Miért jött ide azután a pasi után. -Nem tudtam, hogy az olcsó kölnik jönnek be újabban. - gondolatban pedig lefejeltem a tárgyaló ablakát és gratuláltam magamnak, ennél jobban nem is adhattam volna a feleségem tudtára, hogy sikerült elérnie a célját és felidegesített.
Szerettem volna újra közel engedni magamhoz, de bármennyire is szeretem őt pontosan tudtam, hogy számomra is nehéz dolog lenne ezt megtenni. Próbáltam kerülni őt egy darabig és hiába kezdtem bele a játékba, hiába kezdtem el őt bosszantani vagy egyszerűen csak csábítani, majd lógva hagyni a hálónk ajtaja zárva maradt előtte. Üres volt nélküle még ez a szoba is, de legfőképpen a ház. Régen se volt mindig itt, de akkoriban legalább néha egy-egy nevetés vagy szenvedéllyel túlfűtött hang, sóhaj töltötte be a teret. Sokszor gondolkoztam azon, hogy mi lett volna akkor, ha nem nyitok rájuk. Akkor vajon most egy apró csemete rohangálni itt közöttünk? Vajon akkor is előbb vagy utóbb megtudtam volna? Annyi kérdés kavargok a fejemben, miközben a percek szinte szaladtak, majd az órák egyre inkább siettek, miközben a nap azon volt, hogy minél hamarabb átadja a helyét a holdnak, majd pedig az évszakok váltották egymást. Minden annyira elevenen él bennem, mintha csak tegnap történt volna, de még ez az emlék se képes eltéríteni a célomtól. Pedig minden porcikám sóvárog azért, hogy újra érezhesse őt, de ennyi idő alatt minden egyes része a lényemnek megtanulta azt, hogy nem lehet. A lelkem talán pontosan olyan sebzett lett, mint egy rég elfeledett könyv, de a remény még mindig ott volt és ez tartott életben. Emlékszem arra, amikor segítettem neki készülődni, amikor egy-egy csókjával ébresztett vagy arra a bolondozásra, amik a fürdőben történtek. Most pedig minden kihalt és sivár, miközben sok ember azt hiszi, hogy még mindig a világ legszerencsésebb párja vagyunk. Ami talán még mindig igaz, hiszen annak ellenére, ami történt még mindig ott vagyunk a másiknak. Eleinte talán látszat volt, de aztán idővel már másról kezdett szólni, de hogy pontosan miről azt nehéz lenne szavakba önteni. Közel engedtem, majd ellöktem magamtól, mintha semmit se jelentene. Viszonyokba kezdtem, mert azt akartam, hogy rám találjon, azt akartam, hogy egye a fene és részben aggódjon azért, hogy mi lesz a következő lépésen. Szerintem az elmúlt egy évben bebizonyítottam neki azt, hogy talán még se annyira ismer és fogalma nincs arról, hogy mire vagyok képes azért, hogy esetleg a parázsból újra tűzet csiholjak. Megégettem már magamat, de még ez se érdekelt. Kitartottam és minden egyes pillanatban próbáltam megtalálni azt a pillantást, meghallani azt a szót, ami képes volt reményt adni ahhoz, hogy ne hagyjam abba azt, amit elkezdtem. A vöröslőrúzs lassan siklik végig az ajkaimon, majd lassan a hajamba túrok. Ezek után felállok és megigazítom a lenge ruhámat. Egy utolsó pillantást vetek a tükörre, majd elégedetten bólintok. Hamarosan már a a kabátomban állok és aprócska táska van a kezeim között. Mosolyogva indulok el kifelé, majd egy kisebb sóhaj keretében nézek a férjem ölebébe. Komolyan rosszabb, mint egy pióca. Szerintem képes lenne még a vécére is utánam jönni nyilvános helyeken, hogy nehogy megszökjek vagy nehogy bajom essen. Hamarosan már az autóban vagyok és egy kisebb hotel felé haladunk, miközben figyelem az embereket. Figyelem azt, hogy mennyire ártatlanul sétálnak és miként élvezik a nyár első sugarait. Amikor kisegít az autóból a véreb, akkor mosolyogva megköszönöm neki. - Tárgyalásom lesz, így várjon meg itt! - mondom neki komolyan, majd meg se várva a válaszát egyszerűen csak eltűnök. Annyira egyszerűen és ártatlanul csengett ez az utasítás, hogy ha nem tudná, hogy milyen üzelmeket folytatok mostanában a férjem háta mögött, akkor talán még el is hinné. Nem sokkal később már a kijelölt szobában vagyok. Eleinte tényleg üzletről szólt. Támogatót akartam szerezni, de aztán minden megváltozott. Éreztem azt, amint Mike keze végig siklik az arcomon, a nyakam vonalán kezemen, majd lassan közelebb csúszott és szinte még észhez se tértem, amikor a férfi ajkai megperzselik az ajkaimat. Váratlan és szokatlan. Talán én adtam jelét annak, hogy ezt akarom? Nem kizárt, hiszen mostanában gyakran tettem ilyet, amikor tudtam, hogy valaki ránk fog találni. Főleg olyankor, amikor a vészjósló hang azt súgta, hogy a férjem lesz az. Hiába érzem a gyengéd érintést még se vagyok képes reagálni rá, nincs olyan hatással rám, mint Christian érintései voltak. Olyan vagyok, mint egy pillanatra megfagyott ember, hiszen miközben egy férfi csókol másra gondolok. Olyan személyre akire nem lenne szabad. Közelebb húz, de a következő pillanatban már az ajtó kivágódik és egyre közelebb érnek a tulajdonos léptei, amint talpra állít. - Mrs. Whittson, azt hiszem ideje, hogy menjünk. - cseng a férfi hangja komolyan, miközben Mike felé lép, amikor az ellenkezni próbál. Én biztosan nem akarnék a férjem gorillájával harcolni, így inkább sarkon fordulok, majd intek, hogy most azonnal jöjjön. Vajon mire várt ennyi ideig? Sejthette azt, hogy nem csak üzletről van szó, de most miért nem szólt a férjemnek? Nem lett volna képes újra közölni vele azt a tényt, hogy nem sikerült megakadályoznia a találkozott? Ki tudja, de alig, hogy újra a kocsiban vagyok sietve adom ki az újabb utasítást. Érzem, hogy engem figyel a kormány mögül, mintha csak azt szeretné tudni, hogy tényleg jól vagyok. - Jól hallotta, vigyem a férjemhez. Esetleg valami gond van ezzel? - kérdezem tőle kissé szúrósan, mire sietve fordul vissza és hamarosan már a motor zúgása hallatszik csak. Általában mindig kedves vagyok az emberekkel, de most még se ment. Túl sok fajta érzés tombol bennem. Egyszerre érzem azt, hogy el akarok innét menni, elhagyni ezt a várost és kicsit kikapcsolódni, miközben az elmém folyamatosan azt suttogja, hogy szó se lehet róla. Christian mellett kell lennem, nem hagyhatom magára és nem hagyhatom abba pont most ezt a játékot. Nem tudom, hogy mit fogok mondani vagy tenni. Egyszerűen csak látnom kell, hiszen jó pár napja fel se kerestem, ahogyan ő se engem. Ha pedig esetleg hívott, akkor hagytam, hogy csengjen és csengjen a telefon, vagy egyszerűen kinyomtam.. Nem szép dolog, de azt akartam, hogy érezze milyen érzés az, amikor egy olyan személyt nem képes uralni, birtokolni, akit mélyen legbelül akar. Egyszerre idegesít az emberre és egyszerre vagyok hálás azért, amit most tett. Játszani akartam, de most óvatlan voltam és hagytam, hogy meglepjen a másik személy. Lassan fújom ki a levegőt, miközben arcomat az ablak üvegnek hajtom miután a rúzsom újra tökéletes állapotban tündököl. Amint megállunk szinte egyből nyitom is az ajtót. Nem érdekel még az se, hogy senki nem nyitotta ki előttem. Mondhatni rohanok a liftig, majd szinte senkit se hallok meg. Egyszerűen csak beszállok és várok arra, hogy megérkezzek a megfelelőajtóhoz. Amint kinyílik a liftajtó kilépek és egy kisebb mosoly keretében köszönök az ott lévőknek. Hallom a másik irányból az ajtó nyitódását. Egyre jobb lesz a vérebe is abban, hogy lépcsőn utolérjen ilyenkor. Sietve lépek be és hallom is máris a férjem titkárjának a szavait, de nem érdekel. Be fogok menni, akár várnak rám, akár nem. Jogomban áll még akkor látni őt, amikor akarom, hiszen a felesége vagyok. Hallom azt, ahogyan a gombokat egymás után nyomja le, hogy beszóljon a főnökének telefonon keresztül, mire sietve állok meg. Pillanatok alatt csend lesz, hiszen már a cipőm sarka se koppan a padlón. Lassan megfordulok és a következő pillanatban már le is rakom a telefont. - Szeretném meglepni őt, így jobban teszi, ha nem hívja fel, mert a végén új állást kereshet! - mondom kissé dacosan, mint egy kisgyerek. Soha senkit se fenyegettem meg ezzel és nem is szerettem beleszólni abba, hogy kit alkalmaz Christian és ez most se fog változni. De ezt ő nem tudja. Ideges voltam és zavart. Utáltam azt, hogy még a plazába se tudtam úgy elmenni, hogy ne legyen a nyomomban a vérebe. Ezek után pedig újra mélyen beszippantottam a levegőt, majd lassan kifújtam miközben egyre közelebb értem ahhoz, a bizonyos ajtóhoz. Végül lassan lenyomtam a kilincset és hamarosan már át is léptem a küszöböt. Sietve csuktam be magam mögött ajtót, majd amint megfordultam a kabát is kicsit szétlibbent, aminek köszönhetően az alig takaró ruhadarab részben megmutatta magát. Közelebb léptem hozzá, de amikor megláttam, hogy ebédel, akkor egy pillanatra újra a múltba repültem. Emlékeztem azokra a boldog időkre, amikor együtt ebédeltünk és mosolyogva, mesélősen teltek el az ebédszünetek vagy kezdetek kezdetén talán kicsit másképpen, mint egy normális ebédszünetnek kéne. - Azt hiszem elfelejtettél meghívni, vagy esetleg találtál már jobb társaságot hozzá? - kérdezem tőle kíváncsian, miközben egyre közelebb érek hozzá. Amikor mögé érek, akkor egy apró csókot lehelek a nyaka vonalára, majd gyengéden végig húzom az ujjamat rajta, de ezek után pedig úgy ülök le a székbe, mintha mi sem történt volna az előbb. - Szeretném, ha végre visszahívnád a "szemedet". Eléggé idegesítő, hogy úgy lohol utánam, mint egy kiskutya. - mondom neki komolyan, pedig tudom, hogy a kérésem szinte süket fülekre fog találni, de legalább időt nyerek. Időt nyerek ahhoz, hogy az apró és csábító tetteimnek a hatását elűzzem mind az elmémből, mint a testemből. Nem engedhetem meg azt, hogy bármilyen érzés képes legyen elbódítani az elmémet. Még akkor se, ha pontosan tudom, hogy ezt a ruhát is miatta vettem fel és nem a korábbi férfi miatt. Ide kellett volna jönnöm egyből, de még se engedtem ezeknek a gondolatoknak. Dacoltam vele, a sorsommal és még saját magammal is. De ez mostanára talán már a szokásommá vált.
Tárgy: Re: Mr. Whittson - Ügyvezető igazgató irodája- 1. emelet Pént. Jún. 05, 2015 10:03 am
Mishelle & Christian
Unexpected guests?
Mr.Whittson Nagy Tárgyalója
Rég volt már az, hogy a kezembe adogatta reggel a mandzsettámat, vagy az övemet, vagy… az, hogy a fürdőben együtt bolondoztunk, igen, kevesen tudnák elképzelni rólam, hogy képes vagyok elengedni magamat, ő pedig láthatta mindezt, de a közös hálónk idillje már a múlt számomra. Egyedül vagyok a saját lakosztályomban, távol mindentől, a rémálmaim, melyeket eddig tompított a jelenlétével, a flash backjeim kiújultak, szerencsére sikerült lekorlátoznom ezen eseményeket otthonra, a saját szobám rejtekébe, vagy épp a kocsiba, amely sötétített ablakú volt, senki nem láthatott be, és hangszigetelt is volt. Ma miután egyedül megreggeliztem, kénytelen voltam félre állíttatni az autót, át kellett öltöznöm, a kocsiban, úgy leizzadtam a legváratlanabb pillanatokban jöttek elő az emlékek, rá jöttem, hogy legtöbbször, ezt egy nagypapa a sétáló unokájával is képes előhozni belőlem, nem kellettek gyógyszerek, egyszerűen csak meg kellett nyugodnom. Ami nehezen ment, tekintve, hogy mit tettem. Friss ropogós ingben és öltönyben , meg a négy testőröm gyűrűjében sétálgattam a parkban és bonyolítottam le néhány telefont, ha így haladok, még Starling Cityben is lesz egy Hotelem, aminek kimondottan örültem. A hely megvolt, most már csak szemügyre kell vennem és dönteni arról,hogy érdemes-e megvenni azt a helyet, vagy nézzek körbe még jobban. Persze, több ingatlanos kereste a kegyeimet, de nem fogadhattam el semelyiket sem elsőre. Jól át kellett gondolnom mindent. Az orrnyergemre biggyesztettem a napszemüvegemet és megráztam a fejem, átfuttattam az ujjaimat a tincseim között és visszaindultam a kocsim felé, séta közben elhaladtam egy babakocsis család mellett, a fülemet megütötte a beszélgetés, én voltam a téma, meg az embereim körülöttem. Aztán egy felénk pattogó labda volt ami megállított, a lány futott a labda után, az anyja kiabált, hogy ne menjen a fekete öltönyösökön túl, lejjebb ejtettem az orromon a szemüveget és annak pereme fölött mosolyogtam le a felém futó lányra a labdát megállítottam a lábammal és épp ráléptem, hogy ne guruljon tovább az enyhe leejtőn. - Ne hozd a frászt az édesanyádra, inkább siess vissza hozzá. - lehajoltam a labdáért, majd átnyújtottam a gyereknek, és ki is kerültem. Amint beértünk a kocsiba, nedves törlőkendővel mostam le a kezeimet, majd dobtam ki a kocsi kukájába a kendőt, nem megrögzött vagyok,tisztaság mániás, csak talán rejtett módon, vagy csak nem vallom be, de szerettem ha tiszta a kezem, ki tudja mikor nyúlok az arcomhoz, vagy a számhoz… Jobb a békesség. A kocsiba visszaülve jobban éreztem magamat, miután kiszellőztettem a fejemet. Elhaladtunk a játszótér mellett is, most először gondolkodtam el azon, hogy… vajon jól járnánk-e hogy ha lenne gyerekünk. Másfél éve nem voltam a feleségemmel, idő közben sem lett várandós, úgy értem… annak az évnek a kezdetén. Hogy változott-e volna valami? Magam sem tudom, nem akartam őt felhasználni, úgy használni ahogy azt a kurvát, ki azt hiszem többet látta a farkamat az elmúlt másfél évben mint talán én magam, kellett,hogy kieresszem a gőzt, és ehhez ő tökéletes volt. Kétszer köszörültem meg a torkomat, mire végre tárcsáztam a számot, a Dubai-i kapcsolatommal kezdtem beszélgetni, arabul, kénytelen voltam megtanulni, ha azt akartam, hogy ne verjenek át, hamarosan befejeződnek ott is a munkálatok, ki kellene vennem egy hónap szabadságot, de eljönne-e a feleségem? Ahhoz előbb beszélgetnünk kellene, másfél éve nem voltam szabin, rám fért volna már, birtokoltam a magán szigetekből is néhányat. Amiket mindenféle mintára készítettek el a tengerben, de még sosem jártam egyik bungalóban, vagy kisebb villában sem. Csak képről nézegettem őket, nem az a fajta vagyok, aki képről nézegeti a tulajdonát, az a fajta vagyok, aki szereti is használni, haszontalan dolgokat sosem vettem. Még mindig arabul tárgyaltam amikor megállt a kocsi a Hotel előtt, csak addig foglaltuk a helyet, míg be nem fejeztem a beszélgetést, akkor pedig kiszálltam, és megigazítottam a mandzsettáimat, a nyakkendőmön egy aprót húztam és egy biccentés kíséretében haladtam el a portás mellett, biccentettem a recepción Miss Hawkinsnak is, bár a legtöbben kitértek előlem, híres voltam arról, ha valaki a haszontalanság látszatát kelti, azonnal röpül. A négy testőrömmel, és a fő testőrömmel, Dimitrij-el elfoglaltuk az irodám magán liftjét, középen álltam, úgy álltam a gyűrűben mint akinek ez megszokott volt, Mishelle is egy képzett testőrrel utazgatott, ezért is tudtam, hogy merre jár, mit csinál. Odabent pedig a titkárom előkészítette a Starling City béli terveket és tervrajzokat a tárgyaló béli nagy asztalra, meghozták az első makettet a tervezőtől, nem úgy nézett ki ahogy én szerettem volna, szerencse, hogy öt helyről kértem árajánlatot, ezen látszott, hogy a lehetőség miatt elkapkodták, a terveiket olvasgattam, miközben párszor körbe jártam a makettet, a terveket átvittem az irodámba és ott ücsörögtem a kényelmes fotelemben, el voltak húzva a függönyök, szerettem a természetes fényt, ritkán voltak összehúzva a függönyeim. Miközben olvastam, megérkezett egy terv, de makett nélkül, amit az asszisztensem le is pakolt az asztalomra, a világító neonsárga cetlivel a tetején: "Makett nélkül" felirattal. Átszántottam néhányszor a hajamon, miközben olvastam a papírokat. Végül szólt az asszisztensem, Markus, hogy megérkeztek az tárgyaló partnereim, és fent várnak a tárgyaló teremben, az ötödiken, felvettem az öltönyömet, futtában megnéztem magamat a tükörben, aztán mentem is a tárgyalásra, hosszú háromnegyed órának néztem elébe, de végül az én érdekeim győztek, a felek pedig megsemmisülve kullogtak ki az irodából, Markus pedig ide hozta fel az ebédemet, egyedül ettem, máskor Mishelle bejött és együtt ebédeltünk ha épp rá ért.
Tárgy: Re: Mr. Whittson - Ügyvezető igazgató irodája- 1. emelet Szer. Május 13, 2015 6:55 pm
Shelley &Christian
The Boss desire is fulfilled?
Mr.Whittson Tárgyalója
Valóban tiltakozni akarok, akkor, amikor belekezd abba, hogy tudni akarja a titkomat, mint egy kis alattomost-titkokat tudni akaró törpére tekintettem jelenleg az alkalmazottamra, hiába a szerződés, az… amit tudni akart, az életem egy olyan része volt, amelyet senkinek sem kívántam. Szabadulni sem akartam tőle, ha elmondanám, mi lenne? Nem akarok könnyeket, nem akarok sajnálatot, túl vagyok rajta. Mondtam, én. James pedig jobb, ha meg sem szólal, láttam a szemeiben a nógatást a kimondatlan szavak mögötti néma támogatást, hogy ha… merném elmondani, ha legalább a feleségemnek elmondtam volna időben azt, hogy mi történt velem egykor, és… ezért nehezebben kezelhető vagyok, és vannak bizonyosfajta igényeim. Amikbe nem fér bele az, hogy bármilyen eszközzel is fájdalmat okozzak neki, mert ilyen vagyok, akit egyébként közel engedtem magamhoz, annak nem szeretek fájdalmat okozni, de akkor miért is tettem ezt a feleségemmel? Miért tartottam valakit mellette titokban? Mert… nem akartam őt bántani. Hibás lépés volt, tudom, most már tudom. De, már késő volt, talán túl késő, és ezért ragaszkodtam ahhoz, hogy ez a nő próbálja meg helyrehozni helyettem azt, amit én már nem tudtam. Szükségem volt rá, de próbáltam mindezt úgy tenni, hogy ne érződjön az, hogy erre még a lélegzetvételnél is jobban szükségem van. Ahogy semmi másért, ezért sem akartam könyörögni, vannak céljaim, vannak eszközeim és elképzeléseim, ezek által akartam megvalósítani mindent, amit csak el tudtam érni az életemben. Sosem szólítottam Shelleynek, épp ezért meglepett, hogy ő a keresztnevemen szólít meg, feltűnt, hogy sokkal lágyabb élt is kapott a hangja, amikor kiejtette a száján. Talán úgy érezte, hogy eljutottunk egy olyan pontra ahol a bizalmaskodás is helyet kaphat, és mi a fenéért csináltam volna, ha nem ezért, hogy bele lássak, tudjak a céljairól. Akaratlanul közelebb kerültünk egymáshoz, de nem fizikai értelemben, ahogy szerintem soha nem is fogunk, és tényleg, kezdtem nem bánni, hogy tudok bánni a gatyámban megbúvó ösztöneimmel, és igen, szerződés mániákus vagyok, még a klotyóra is szerződéssel megyek ki, ha megcsúsznék, akkor az nem az én hibám, hanem a takarítóé vagy a kivitelezőé, aki nem megfelelően kezelte le a felületet, miután elkészítette. Inkább az eszemet követem, mint azt. Igen, precíz, betáblázott életben élek, a zoknijaim színskála szerint vannak elrámolva a szekrényembe, ahogy az alsóim és a trikók, meg az ingek is. Sosem látott még senki színes öltönyben, nem is fog, a legnagyobb kilengéseim a sötétebb árnyalatok világosabb verziói, de hogy túlcifrázzam… Nem, a nyakkendőim legutoljára az esküvőmön volt világosabb kék a kelleténél, az ment állítólag Mishelle harisnyatartójának színéhez, egész nap csak arra vártam, hogy láthassam, hogy… a party végeztével autóba, majd repülőre szállhassunk, és egy magán szigetre mehessünk Monaco közelébe. Félre kellett pillantanom, túlságosan elmerültem a saját gondolataimban, a múlton, mert már csak ez maradt nekem, a múlt, amelybe visszatekintve, csak ürességet hagytam magam mögött, még azok számára is. akiket szeretek és fontosak nekem. Magam tettem ezt velük. De, ha változtathatnék is rajta nem tenném, mert, akkor lehet, hogy nem lennék ennyire sikeres, mint most. Mikor a fényekről és az árnyakról beszél, úgy teszi, mintha ezek a dolgok megfoghatóak lennének, holott… tudom, hogy nem, mégis… szinte látom, ahogy az ezüst fehér csík csak elúszik a közelemből, és hiába nyúlok érte, még távolabb kerül, miközben, szinte mohón gyűjtöm magam felé a sötétséget. Ettől kicsit bosszús is leszek, majdnem a fogamat is csikorgatni kezdtem, de nem tettem, visszafogtam magamat, csak a rágó izmaim remegtek meg párszor. Belekortyoltam az italomba, meg kellett nyugtatnom magamat, sem kiborulásnak, sem pedig más egyéb helytelen viselkedésnek nem volt itt a helye és ideje, különösképp, ha Shelley leginkább segíteni akart nekem, most már láttam rajta, hogy tényleg megtenné. Hogy, nem csak Adam miatt tenné meg, hanem… értem is? Nem… ezt az érzést még boncolgatnom kell, körül kell járnom, ezt nem volt egyszerű megemészteni. Voltak dolgok, amikről azonnal nem dönthettem, vagy reagálhattam rá, később, amikor egyedül leszek, akkor el fogok gondolkodni rajta, a megfelelő időben. Az órámra pillantottam, bőven túlszárnyaltuk az ebédidőt, de mivel ezt velem töltötte el az alkalmazottam nem számít kiesésnek a munkaidejéből, és nem is kell attól tartania, hogy tovább kell emiatt bent maradnia. Nincs más kérése, arra nézve, hogy ha megtette azt a feleségemmel, amire már a legelső alkalmak óta szeretném rá venni, mint egy hét nyugalom? Megkapja. Hogy, a srác ne láthassa? Megkapja. Kap mellé egy testőrömet is, és oda megy, erre az egy hétre ahova csak szeretne menni, előrébb dőltem a székemben, és úgy pillantottam Miss Hawkinsra. - Hova szeretne menni? – igen, nem kicsinység állítanom, hogy elintézem neki, bármi áron, hiszen ez a segítsége nekem bármennyi pénzt és erőfeszítést megér. Csak ennyit kérdeztem, aztán hátra dőltem a székembe és vettem egy nagy levegőt, amit egyenletesen és nyugodtan engedtem ki. Ráadásul olyan nincs, hogy ne jönne vissza, nem olyan dolgot tett, ami miatt bujdokolnia kellene, vagy… tán majd nem fog tudni rám nézni, azok után az érzések után, amelyeket elvett a feleségemtől? Mint minden dolog, amit egyszer megkaparintok, így ő is, attól kezdve a védelmemet élvezi, így a testőr is vele fog menni, nem kell bejelentenem, az ott lesz, és nem megy sehova. A testőröm átvette a papírokat Shelleytől, és odahozta elém, átolvastam és aláírtam én is. - Nem kérdezte, de természetesen magamra nézve is érvényesnek tartom a szerződés titoktartási részét, - hiszen, az én kötelezettségemről is szó volt benne, a felek kölcsönös titoktartásáról. – bármit, amit mond nekem, senkinek sem adom tovább. – jelentettem ki határozottan, majd fogtam a tollamat és aláírtam a megfelelő helyen a szerződést és elégedetten pillantottam végig a papíron. A kezemet feltettem a székem karfájára és az ölem felett összefűztem a levegőben az ujjaimat, egy utolsó pillantást vetettem a papírra, amelyet a testőröm, elvitt a másik szobába, az asztalomra. - Elküldöm a holnapi munkaruháját a lakására, hozzá illő kesztyűkkel, ha nem ragaszkodik azokhoz, választhat hozzá a saját gyűjteményéből. – tudtam, hogy sok kesztyűje van Shelleynek, mert reggel is viselt egyet, és munka közben egy olyat, ami illett a munka ruhájához,- egy autó fogja várni reggel a háza előtt. - igazítottam meg a nyakkendőmet. - Markus . – pillantottam a kétajtós szekrényre. – Fog a kocsi mellett állni, csak szálljon be a fekete Bentley-be, a többit pedig holnap megtudja. – igen, megint egy számára gyomorforgató reggeliben lesz része velem, az alkalmazottamnak, majd megbeszéljük a tárgyalás menetét és azt, hogy tulajdonképpen elég, ha csak az oldalamon ül, és figyel. Ha beválik Miss Hawkins, akkor hosszútávon alkalmaznám, ebben a munkakörben, holnap volt a próba napja, ha úgy vesszük. A felől pedig megnyugodhat, hogy legalább egy kiegészítőnk passzolni fog, amely a vállalatomat fogja tükrözni, a Hotelt. Felálltam, lesimítottam a nadrágomat és kiléptem oldalra az asztal mellé. Most sem, ahogy korábban sem, nem fogtam kezet az alkalmazottammal, csak figyeltem ahogy felkel a székéből. Délután, pedig egy elegáns dobozban két szelet barackos túró torta pihent, frissen, a kedvenc cukrászdámból, Miss Hawkins recepciós asztalán, semmi kártya, csak a két sütemény. Neki, és… ki nem találná kinek… Persze, hogy Adamnek, ezt is azért, hogy elkezdjem beindítani a kis tervemet kettejük között. - Köszönöm az ebédet Shelley. – most már nyugodtabb voltam, nyoma sem volt annak a fenyegetésnek, ami áradt belőlem,az asztalnál állva vártam meg, hogy kimenjen a tárgyalóból, és aztán fordultam sarkon, hogy átnézzem még egyszer a szerződésemet, és eltegyem a megfelelő helyre. Ezután, várt még rám egy golffal egybekötött tárgyalás, ha annak vége, haza megyek… szinte alig vártam. De, Jamessel mindenképp akartam beszélni személyesen, szoktunk, az irodámban, hiszen ő nem csak egy egyszerű komornyik.
Tárgy: Re: Mr. Whittson - Ügyvezető igazgató irodája- 1. emelet Kedd Május 05, 2015 10:59 am
CHRISTIAN
SHELLEY
Szerettem volna minél hamarabb a végére érni ennek az ebédszünetnek, szerettem volna most már tényleg vissza menni, és szerettem volna ha túl vagyunk az egészen. Megbeszéltünk mindent és kienged ebből a tárgyalóból végre. Megint azt éreztem, hogy fogy a levegő, hogy szépen lassan fuldoklom a főnököm átható, óceánkék szemeiben. De ez most hűvös volt, nyughatatlan és semmi jót nem ígérő. Nem csupán ígérte a vihart, hanem a szele már meg is érkezett hozzám a szavai által. Bárcsak egyszerűbben el tudtam volna neki mondani mi az amire vállalkozom, és mi az amit kérek cserébe azért amit ő szeretne tőlem. Mondjam el neki mit érzek felőle, mondjam el, hogy tudom, még akkor is tudom ha nem mondja, vagy folyamatosan küzd azért, hogy elzárja előlem? Egy ideje már nem kell embereket megérintenem bizonyos dolgokhoz, de ugyanakkor egy ideje már ha Adam közelében vagyok valamennyire képes vagyok kontrollálni. Mintha lassítanám a véremben áramló anyagot, mely aztán egészen megnyugtató érzéssel tölt el. Úgy érzem időnként, hogy őt képes lennék úgy megérinteni, hogy nem történne semmi baj. Életemben először kaptam talán rá lehetőséget, hogy ezt átéljem vele. Élni akarok ezzel, csak még nem merek. Hát ezért nem akarom, hogy elválasszon mellőle, ezért nem akarom, hogy a napjaim nélküle teljenek el. Biztonságot ad nekem, és igaza van Christiannak, elveszett vagyok nélküle be kell látnom. Túl sok időt töltöttünk együtt, nekem pedig nem volt senkim akihez kötődni tudtam volna, csak Adam. Ültem az asztal túloldalán, és a testem magától kezdett végigcsúszni a széken a halk, mégis jelentőségteljes éllel megnyomott hangját hallgatva.Mintha apró acéldarabokkal karistolta volna az agyamat, de nem fájdalmat éreztem, hanem roppant aprónak magam a közelében. Most ő volt az aki megpróbált eljutni az érzelmeimhez, tudta és ismerte a gyenge pontomat, de a hatalmát pontosan ez biztosította eddig is, hogy a legtökéletesebb érzékkel mászott bele mások életébe, és vette el ami kellett neki. Az én esetemben is volt valami ami nagyon kellett neki, és szinte minden porcikája arról árulkodott, hogy ez jelenleg a legfontosabb az életében. Nem érzelmi szempontokból, bár talán minimálisan ez is közrejátszik benne, sokkal inkább mint azt ő velem megpróbálja elhitetni. Még mindig nem értette mit akarok tőle, vagy szándékosan akarta félreértelmezni az indokaimat. A bizalmatlansága egyszerre döbbentett meg s nyugtatott is meg egyben. Ezek szerint nem érzékeli felőlem a rosszindulatot, mégis óvatos. Ha pedig óvatos akkor az azt jelenti, hogy sokkal súlyosabb dolgokat rejteget ott mélyen magában semmint azt nekem el szeretné árulni.Most már eljutottam arra a pontra, hogy többet kell neki adnom, mint amit eddig adtam különben végleg bezárja előttem a kaput, és nem jutok át rajta. El kell neki magyaráznom sokkal pontosabban, hogy mit akarok, hogy számomra mi a fontos, és számára mi....és a kettőnkké nem is áll olyan távol egymástól mint azt ő esetleg gondolni véli. A szavai tökéletesen célt értek. Mindenkinek van az életében olyan személy, esetleg esemény, vagy bármi ami befolyással bír a későbbiekre, amelytől az élete gyökeresen megváltozik, és olyan fordulatot vesz amelyre előzőekben nem is gondolt. Én tudtam,és láttam, hogy Christian életében két ilyen pont is volt, hiszen nem véletlenül láttam meg a tekintetében azt az egykori kisfiút, ahogyan nem véletlenül hallom miképpen kap finom lágy élt akkor amikor a feleségéről beszél. Hát nem veszi észre, hogy ezért hezitál, hogy ez az ami számára is fontos, hogy ezért veszi észre miért viselkedem olyan különösen Adam közelében? Nem veszi észre, hogy mindkettőnk számára van egy kapaszkodó, egy biztos pont amely nélkül elesünk, belehullunk a sárba és nem lesz senki aki kiemeljen onnan? -Tudom Mr Whittson...érzem.- tettem még hozzá pontosítva a szavaimat, de nem tudtam még kiegyenesedni, annyira picinek éreztem magam a közelében továbbra is, és ő ezzel azt hiszem tisztában is volt. A visszafogott hangsúly, ahogyan rám nézett, ahogyan próbált úgy a közelében tartani, hogy mégis távol legyek tőle. Félt tőlem? Nem, nem ez a legjobb kifejezés, inkább a lehetőségtől félt, amit általam kaphatna, amit megadhatnék neki, és amitől mégis gyengének érezné magát. Pedig az az ember, aki elássa az érzelmeit, hovatovább nem lesz más csak egy tönkrement, színét vesztett báb az élet sakktábláján.Összefűztem az ujjaim és lassan helyeztem fel az asztallapra, majd feljebb helyezkedtem a székben és megkíséreltem a szemébe nézni. Most nem őt vizslattam, nem az ő lelkében kutakodtam, hanem a sajátomat akartam neki feltárni. Többet kell magamból adnom, hogy megbízzon bennem. Ha kellek neki, ha szüksége van rám, akkor minden kételyt el kell benne oszlatnom. Miért csinálom? Talán azért mert érzem a zsigereimben, hogy erre van szüksége, neki is és nekem is. Nem úgy néztem rá ahogyan korábban, ahogyan egy csodaszép szobrot néz meg az ember, mert tagadhatatlan, hogy jóképű és céltudatos főnököm volt, úgy néztem rá mint aki most készül kinyitni Pandora szelencéjét, és ami onnan kiszabadul ezerszeresen árasztja majd el. - A titoktartási szerződés mindkettőnkre vonatkozik ha jól értelmezem. Nem akarok beszélni senkinek róla, sem arról amit ön mondd el nekem, sem arról amiről a felesége fog beszélni...az érzelmei által. Éppen ezért elmondok önnek valamit, miután aláírtuk ezt a szerződést, de csak akkor, uram.- pillantásomat az előttem heverő papírra vetettem, és úgy döntöttem aláírom. nem fogok róla senkinek beszélni, amúgy is mire mennék vele? Én valami furcsa és kissé groteszk barátságot kínáltam fel neki, az ember, legalábbis aki én voltam a barátaival szemben lojális teljes mértékben az. Persze túlzás lett volna Mr Whittsont a barátaim közé, vagy éppen a jövendő barátaim közé sorolni, de amire készültem az ezt vetítette előre, ahogyan a felesége esetében is. Csak előtte még biztos akarok lenni valamiben, valamiben aminek köze van Adamhez és a képességemhez, valamiben amire már régóta készülök, és azt hiszem az utolsó lökést éppen ez a beszélgetés adja meg, minek véget akarok már vetni. De előtte még...ezt be kell fejeznem, ezt még meg kell tennem. - Ön is tudja, a lelke mélyén érzi, hogy nem kérek sokat öntől, inkább csak fél odaadni, mert ez az egyetlen titka, ez az egyetlen, amit a világ előtt még nem tárt fel. Ne...kérem ne!- éreztem, hogy tiltakozni akar azellen, hogy őt elemzem, hogy benne vájkálok hívatlanul, pedig már nem csináltam, legalább tíz perce falain kívül álltam és onnan szemléltem őt. Nem akartam bántani, segíteni akartam neki, hát nem veszi észre. - Mr Whittson....Christian....- bizalmasabb lett a hangsúlyom, mert most erre volt szükség. Fél szemmel a testőrre pillantottam, aki meredten bámult maga elé, mintha mi itt sem lennénk, és ő akár órák múlva is képes lenne ebben a pózban így állni...csak reménykedtem, hogy nem akarja, hogy Adam is ilyen lelketlenül álljon mellette. Adamnek van lelke....nagyon is, csak valahol messze jár, valahol elhagyta a rengeteg őt ért fájdalmas emlékek között, ahogyan a velem szemben ülő főnököm is. És ahogyan egykor a barátomként segíteni akartam neki, ugyanúgy segíteni akarok Mr Whittsonon is. Nem jóságos segítő vagyok, hanem valaki akinek megadatott egy képesség, ahogyan megadatott, hogy valami olyasmit tegyek, ami eltér az eddigiektől, és ami akár el is pusztíthat. Ez még mindig benne volt a pakliban.Ha pedig így van, akkor lassan elérkezik az az időszak, amikor már nem lehet hezitálnom, amikor már olyan dolgokat is ki kell próbálnom amit azelőtt még nem. Példának okáért végre megérinteni valakit...valakit akit már régen meg akarok ölelni, és meg is fogom tenni...csak még mindig félek. Megint azt éreztem, hogy a levegő elfogy körülöttem a szoba tárgyaló falai egyre közeledtek. Az asztalon lévő pohár vízért nyúltam és sietve kortyoltam belőle, hogy hozzákezdjek a kérdései megválaszolásához. Talán ez elég lesz, elégnek kell lennie. -A felesége arcán a fájdalom legkülönbözőbb formái rajzolódnak ki Mr Whittson, és egy olyan asszony pillantása ez, aki a legnagyobb mélységeket járta meg de nem azért mert ő akart oda menni, hanem mert üldözték...valaki üldözte. Tudja azt gondolom, bizonyos tekintetben a saját lelkének sötétségét vetítette ki rá, ahelyett, hogy a fényéből adott volna neki. Mr Whittson a fények nincsenek meg az árnyak nélkül, de az egyik mindig domnánsabb. Félreértett engem az előbb azt hiszem. Nem fogok önben turkálni...nem korábban.- újab korty a vízből...gyerünk Shell meg tudod csinálni, bátorság kislány. - Először megteszem amire kér, hogy végre bízzon bennem. Önnek a bizalom a gyengéje uram, ez az amiből a legkevesebb jutott az életben, mert az árnyakat választotta, pedig ott volt a fény, csak könnyedén elengedte. Szóval először megteszem, mert én bízom önben, remélem ez után ön is fog bennem. Ami pedig Adamet illeti...egy dolgot kérnék öntől...miután végeztünk egy olyan helyen szeretnék lenni, ahova nem jöhet utánam. Egy hét. Ennyit kérek utána. Kérem, ne mondja el neki hol vagyok....nem tudhatja. Ha nem térnék vissza, akkor sem.- tettem még hozzá csendesen, és a lassan kiürülő poharamat visszahelyeztem az asztalra. Fejest készültem ugrani az ismeretlenbe, és ehhez erőre volt szükségem. Előtte pedig meg szeretnék még tenni olyan dolgokat, amelyeket azelőtt soha nem tettem meg....még tudni akarom milyen őt átölelni, megérinteni. Csak a félelem ne szorította volna olyan nagyon.
Tárgy: Re: Mr. Whittson - Ügyvezető igazgató irodája- 1. emelet Hétf. Május 04, 2015 8:08 pm
Shelley & Christian
The Boss desire is fulfilled?
Mr.Whittson Tárgyalója
Mikor lépett elő Miss Hawkins önjelölt jótevőnek? Csak ültem, és figyeltem, éreztem,hogy az állkapcsom megfeszül, csücsörítettem, kár is ezt annak nevezni egyébként, mert semmi köze nem volt a csücsörítéshez, mintha citromba haraptam volna, olyanba, amely savanyú is, de épp megfelelően édes ahhoz, hogy ne fintorogjak tőle folyamatosan. Acélkék szemeim hidegen csillogtak, mint a frissen kovácsolt acél, melyet épp a hevítés után dugtak egy vödör jeges vízbe, hűvös, és kemény, nem fognak sehova sem formálni. Veszett ügy, bármit is tervez velem Miss Hawkins, nem fog menni, tudom. Senkinek sem ment, még James-nek sem, aki elvileg miattam fejezte be az iskoláját. Akkor majd pont Shelleynek? Ebben kételkedtem. Azok után, hogy tudom, hogy ha hozzám érne, elvenné belőlem azt, ami miatt én én vagyok… nem… inkább a közelembe se jöjjön. Ott, olyan távolról mint most, beszélgethetünk, és tíz réteg ruhában fogok ücsörögni, mindent elkövetek, hogy megmaradjanak a sötét vágyaimtól kezdve a kis barlangomon át, mindenem. Most már talán olyan intenzitással nem akartam megfektetni Miss Hawkinst, ellenben birtokolni akartam a képességével együtt, a közelemben akartam tudni, hogy a hasznomra fordíthassam. Majd meglátjuk! Előbb írja alá a szerződést Shelley, egyébként, nem szokásom segget csinálni a számból, ha valamire azt mondom, hogy azt úgy fogom csinálni, akkor azt úgy fogom csinálni, még… akkor is, mint a jelenlegi helyzetben, részben már kezdtem bánni, hogy belementem, hogy a saját céljaimat hajkurászva feltárom magamat más előtt, amikor még szerintem magam előtt is képtelen vagyok bevallani magamnak, a múltam és szembe nézni vele. Akarom egyáltalán, hogy bennem vájkáljon Miss Hawkins?! Nem! Hogy hogyan csinálná? Csak nézne rám a nagy szemeivel, mint az imént és… látnám rajta,hogy egyre mélyebben halad bennem. Fogcsikorgatva kaptam fel a fejemet. - Miért, mi gondja van ezzel. Sokat kér tőlem, ráadásul azért szeretné kihúzni, mert úgy is tudja, hogy ezeknek az embereknek mindenképp beszélne rólam, nem igaz?! - neem, egyáltalán nem emeltem meg a hangomat, kiválóan értettem ahhoz, hogy néhány halk szót, hogy lehet megtölteni a kellő indulattal, ha jól hangsúlyozom azokat, életemben nem kiabáltam semmiért sem, feleslegesnek gondoltam, még egy baseball vagy rögbi meccset is tökéletes nyugalomban tudok végig ülni a VIP páholyból, magán VIP páholyból, ahol csak én vagyok, és most már senki, a feleségemmel jártunk efféle helyekre, nem azt mondom, hogy nem kötött le a meccs, de Mishelle combjai jobban érdekeltek, és a saját hazafutásom, vagy kapura lövésem, az ő combjai között. Hogy másfél éve nem voltam a VIP páholyunkba, pedig örök bérletem volt oda? Egy jól sikerült fogadás miatt. Igazából a következő szavaival dühített fel Miss Hawkins a leginkább. Ördögi kör, komolyan mondom. Igazából, emberemre is akadtam. - Miből gondolja, hogy annak a sötét helynek köze van ahhoz, ahogyan vele viselkedtem? - igen, múlt idő, mert már nem viselkedünk egymással sehogy sem, megvet, és gyűlöl, minden szavával fúj rám, mint a nagy macskák, és mérget csepegtet felém.Ahhoz pedig végképp semmi köze, hogy hogyan viselkednék vele azután. Bizonyára, megfelelően, körültekintően… csak… legyen meg végre, az örökösöm is. A béranya szóba sem jöhetett, talán a sötétségben ott lakozó oldalam nem akarja elengedni a feleségemet, mert őt akartam, minden áron. Hogy miért? Csak mert, megtehettem. Nem, még ha pisztolyt fognának a halántékomhoz akkor is letagadnám, még azt az érzést, is hogy szeretem. Ennyire egyszerű volna, hogy a ridegségemet hallva, ebben a szituációban csak még jobban meggyűlölne a feleségem… mellékes. Ám, nem hittem,hogy egyhamar ilyen szituációba kerülnénk. A száműzetésem pedig önként vállalt volt, barátok, társak nélkül egyszerűbb elérni a céljaimat, olyanok nélkül akik csak hátráltatnának. - Ha megfigyelte, eddig sem kimondott célom volt a szétválasztásuk… tudom,hogy hogyan működik. Láttam, ha épp szabadnapot kapott Adam, akkor maga majdnem szétcsúszott, a nap végére. Ne értsen félre, jó munkaerő, de úgy vettem észre, hogy a srác közelében jobban teljesít, összeszedettebb. Ez, fordítva is igaz. S mivel nekem az ön képességére lenne szükségem, amit a látottakból ítélve, ismételten csak a közelében tud…hogy is mondjam? Kontrolláltabban viselkedni, nem volna a kimondott célom a szétválasztásuk. Más kérdés, hogy nekem miért van szükségem, a fiú képességeire, nem…ne aggódjon, semmi metahuman dolog. - mosolyodtam el hidegen. Tényleg nem metahuman tekintetben volt szükségem Adamre. Miss Hawkins ha egyedül volt, sokszor babrált a kesztyűivel, feszengett bennük, még akkor is ha nem csinálta feltűnően, én kiválóan tudtam olvasni az apró testi jelekből is. Belekortyoltam a poharamba, nem tettem le a nagy esküt, hogy nem választom el őket, de szerintem egyértelműen leszűrhette Miss Hawkins, hogy ha valami nem fog megfelelni nekem, Adam válaszait tekintve, vagy viselkedése, vagy…egyáltalán rosszul fog elsülni a beszélgetésünk, akkor… könnyen megeshet, hogy szét fogom választani őket, az én céljaim érdekében. Igen, titkon próbáltam volna a magam eszközeivel együtt tartani őket, de… nem, annyira nem dolgozom nyíltan, hogy azt mondjam a srácnak, hogy te… figyelj, a lány jobb munkát kaphatna, de csak azzal a feltétellel, ha te elfogadod a testőri állást amit ajánlok, így a közelében lehetsz, hiszen a lány, afféle konzulensem lesz, közvetítőm a tárgyalásaimon, és mint ilyen, mindenhova jön velem, a testőröm is jön velem, így ő is… Sosem szerettem az egyszerű dolgokat, de túlbonyolítani is gyűlöltem, így mindig az aranyközép utat választottam, és jelenleg ezt tűnt annak, engedni,hogy Miss Hawkins belém lásson, áskálhasson bennem egy kicsit, míg meg nem unom ,de végül segítsen a feleségemen. - Honnan tudhatom majd, hogy ön, eleget vájkált bennem, ahhoz, hogy végül a feleségemen segítsen? Mi a garancia arra, hogy nem szórakozik majd rajtam, és azokon, amiket meg akar élni rajtam keresztül? - figyelmeztetés csendült a hangomban,senki sem fog Christian Whittsonon szórakozni, nem járna túl jól az illető. Felmerült bennem a kérdés, hogy mivel ezt az egészet nem én irányítom, a lány képességeit, így nincs bele látásom abba, hogy valójában akar-e segíteni, vagy csak az időt akarja húzni. Vagy afféle rejtett perverzió, ez ,hogy az én világomba akar belátni, a pompán és a csillogáson túl? Így is látta, hogy mi vagy ki vagyok. Igen, láttam olykor a szemeiben felcsillanni az undort, a pirulásában, hogy ennek ellenére is kíván, de tartja magát az elveihez. Hogy egy magamfajta emberhez hozzá se érne, még akkor sem, ha a képessége nélkül született volna, bár akkor szerintem , már rég megfűztem volna, mert ennek segítségével volt csak képes megérezni azt, hogy van oka távolságot tartani tőlem. Hogy gátlástalanul átgázolok bárkin a céljaim érdekében. .
Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, és ezt ő nagyon jól tudta, azt gondolom, pontosan erre játszott rá. Mr Whittson az a fajta ember volt, aki csúnyán fogalmazva kivérezteti az áldozatát, hogy utána ő legyen az aki majd a megmentő szerepében tűnik fel. Sajnos vagy sem ennyi idő alatt is elég szépen ki lehetett ismerni a taktikáját, ugyanakkor minden alkalommal éreztem, ahogyan most is érzem, hogy bizonyos helyzetekben meginog. Amikor vissza akarok menni nagyon messzire a múltba, amikor a kisfiút akarnám megismerni, aki előtt még nem voltak ezek az elkoptatott álarcok, aki még ösztönből és zsigerből cselekedett és nem számításból. Voltak dolgok amelyeket nem mondtam el neki, amelyeket a végcél szempontjából nem kellett tudnia. Nem kellett tudnia azt sem, hogy velem mi lesz utána, ahogyan ebben a percben úgy éreztem, hogy Adamnek sem kell tudnia. ha elmondanám, mindkettejüket befolyásolni lehetne vele. Bár gyaníthatóan Christiant végképp nem érdekelné velem mi lesz, neki az a fontos amit általam elérhet. A felesége újra szeretné, megajándékozná egy közös gyermekkel. És rám mi várna ezután? Minden bizonnyal hetekig vergődnék lázasan a fejemben zakatolva Mrs Whittson összes megaláztatásával amit éveken keresztül el kellett viselnie a férjétől. Szinte láttam miképpen fekszem otthon a szobám magányában magamba zokogva és arra gondolva milyen pokoli érzés megcsalva lenni. Mintha nemrég ugyanezt éltem volna át csak kisebb dózisban. Amit annak a ragyogó, de szomorú szemű asszonynak éveken keresztül el kellett viselnie, az semmi ahhoz képest amit Michael velem tett. Én legalábbis így gondolom. Ellenben ha ezt Adamnek elmondanám nem engedné, hogy segítsek…tudom, hogy lebeszélne róla, és talán nem értené meg, hogy a főnökömért teszem, hanem azért az asszonyért akit ismeretlenül is mindennél jobban tisztelek és csodálok. A női büszkesége darabokban hevert már, ahogyan az egykor volt gyönyörű nő csillogása is matt árnyékok közé szorult valahányszor mint valami égi jelenség megjelent a szállodában. Csodáltam és sajnáltam egyszerre, és a férjének soha nem mondtam el, hogy valahányszor meg akart kérni, hogy tegyem meg, minden alkalommal csak miatta bizonytalanodtam el. Ha nem érezném azt, hogy megteszi megint, ha nem az járna a gondolataimban, hogy az újravarázsolt mosolyt az egoista pökkhendiségével újra elmaszatolja a felesége arcán, akkor már régen igent mondtam volna mindenféle feltétel nélkül. Illetve pontosabban fogalmazva majdnem minden feltétel nélkül. Egy feltételem még mindig maradt volna, és ilyen szempontból ha jobban belegondolok nem különböztem a főnökömtől, mert a saját önző érdekem vezetett. Egyetlen barátom volt az életemben, egyetlen valaki aki néha kicsit nagy szájú volt, néha kicsit merész, néha kicsit kiszámíthatatlan, de az őrangyalom, aki nélkül azt hiszem elvesztem volna már régen: Adam. Nem akartam tőle távol lenni, nem akartam azokat az alkalmakat elveszíteni amikor a közelébe lehettem. Ha kicsit bátrabb lettem volna mint amilyen voltam már régen bevallottam volna magamnak azt, hogy mit is gondolok felőle…de ez csupán a felszín. Bármit is érezzek, bármit is gondoljak, még mindig ott van az a gát, amely minden kapcsolatomat hovatovább megmérgezi, amely miatt, a barátságnál leragadtam és talán kényelmi szempontokat követve nem engedtem tovább lépni. A főnököm arcára azonban minden rá volt írva: ahogyan felvonta a szemöldökét, ahogyan kiejtette a fiú nevét, annak különösen fontos, mégis törött hangsúlya volt, mintha számomra akarna sugalmazni, vagy valamit kiszedni belőlem. De hogyan lennék képes bármit is elmondani nekik amikor még magamnak sem nagyon merem? Ez a bizonytalan érzés kísért aztán végig a továbbiakban és azt hiszem eljött az a pont, ahol már nem rejtegethettem a nyilvánvalót, vagyis azt, hogy miért vállalnám ezt az egészet. Elsősorban Adam miatt, másodsorban Mrs Whittsonért, és csak utána következett a főnököm végül valahol nagyon hátul én magam. Néha talán nem ártana magammal is törődnöm kicsit, nem ártana azzal is foglalkoznom, hogy velem mi lesz ezután az egész után. De azt akartam, hogy neki minden jó legyen, hogy az apjának, a családjának minden tökéletes legyen, hogy esetleg velem mi lesz nem akartam most foglalkozni, és úgy éreztem igazán önzővé most váltam úgy igazán. – Mr Whittson, higgye el, hogy ami az ön szempontjából fontos információ arról mindenről tud. Ha úgy érzi, hogy valamit nem árulok el, akkor abban minden bizonnyal van igazság. De ez az ön dolgait nem érinti. Nem titok ez, pusztán olyan információ, vagy olyan többlet ami csak nekem lényeges, önnek nem. Ön szeretne tőlem valamit, és ha a dolgok úgy jönnek össze én ezt meg is teszem. De egy dolgot tudnia kell bár talán ez sem fontos, inkább csak a számomra: Adamért teszem és a feleségéért. Csak ők számítanak nekem, mi ketten oly játékosai vagyunk ezen dolgoknak, akik szinte csak külső szemlélők. Számomra Adam a fontos az ön számára a felesége, és az miképpen tudja általa a hatalmát megszilárdítani. De nekem még mindig van olyan érzésem, hogy ez csupán a felszín. A mi kettőnk játéka ezen túlmutat. Hogy miért akarom, nem titok: hiszem, hogy a felszín alatt van valami ami arra vár, hogy kiszabadítsák, hogy valaki fényt hozzon oda. Ezt nem lehetne megoldani beszélgetésekkel, nem lehetne megoldani mélyreható hipnózissal, vagy olyan kezelésekkel, amelyekben sokan hisznek. Az ilyen mély sebek különös bánásmódot igényelnek, és mivel nekem lehetőségem van ezt is orvosolni szeretném megtenni.- hagytam, hogy a testőr vagy akárki aki éppen szolgálatot teljesített a főnököm mellett helyet csináljon az asztalon, és elrendezze előttem a terítéket, elvigyen mindent, csupán a poharam maradt ott, az üres boros, és az ásványvízzel telt. Tényleg nem akartam inni, nekem egyetlen pohár megártott, kivált ha felfokozott lelkiállapotban voltam, az égetett szeszt pedig még ennyire sem bírtam. Mint valami őszinteségi szérum úgy működött bennem, és olyankor oly dolgokat is kimondtam amit normál helyzetben nem tettem volna meg, ezért amikor csak lehetett kerültem, vagy csak nagyon minimális mértékben fogyasztottam. Most teljesen tiszta fejre volt szükségem, tehát most sehogyan. A szerződést még nem láttam, de nagyjából sejtettem mi van benne. Nem újdonság, és ahogyan eddig nem beszéltem Adamnek a terveimről most sem tettem meg, nem akartam, hogy bármivel is hatni tudjon rám, mert neki megvolt rá a lehetősége, neki egyedül. Ahogyan már egy ideje tudtam, hogy bizonyos helyzetekben valami kiváltja belőlem azt, hogy irányítani vagyok képes, hogy nem véletlenszerűen történnek a dolgok. Ezt először Adam mellett vettem észre, de hogy ezt mi okozta arra még nem jöttem rá. Talán ezt is sikerül idővel megoldanom, és a remény is megmaradt, hogy talán kontrollálni leszek képes. Nem tudom…még nem tudom. Amikor az iratok elém kerültem felpillantottam a főnökömrre, aztán újra az írásnak szenteltem a figyelmemet. Néztem a nyomtatott betűs részeket, Mr Whittson sietősen odavetett kiegészítéseit, majd kicsit összeráncoltam a szemöldököm, láthatóan az egyik pont nem nyerte el a tetszésemet. - …és a jövőben sem beszélhet erről még a legközelebbi családtagjainak sem, még a leendő férjének, gyermekeinek sem.- az olvasás után Christianra pillantottam, látható volt rajtam, hogy ezzel a szövegrésszel nem értek egyet. - Már megbocsásson uram, de ez a pont egyszerűen nevetséges és számomra és elfogadhatatlan, tehát, ezt szeretném kihúzni….nem tudom elfogadni. – bőven elég volt nekem, hogy Adamel szemben hallgatásra kötelezett, nem akartam még inkább fokozni ezt, hiszen fogalmam sem volt hogyan alakul az életem, abban sem voltam biztos, hogy ezzel a képességgel sokáig lehet élni. Néha úgy éreztem minden óra minden nap, minden hét egy újabb ajándék a számomra, és én boldogan is fogadtam ezt. - Igen….én ezzel születtem. Nem tudom lehet e irányítani, csak azt tudom , hogy van. Talán felül lehetne kerekedni, de nem tudok róla semmit. Akiktől tudhatnék, azok nem beszélnek…úgy értem a szüleim. Nem tudom miért alakult ez ki bennem, nem tudom miért erősödik az évek múlásával. És nem értem meddig leszek képes ezt következmények nélkül csinálni. Semmit nem tudok róla, ez az igazság. És tudja most olyat kér tőlem, hogy tartsak titokban valamit amiről még én magam sem tudom mi az pontosan és éppen annak nem beszélhetnék róla akiben megbízom. Mr Whittson éppen olyan nagy árat kér tőlem ezért amilyen nagyon én kérek öntől, még ha ezt nem is látja. Mindketten a saját oldalunkat látjuk, azt gondoljuk megfelelően súlyos….nem fogom elvenni magától megígérem, csak megismerni szeretném. Ha örökké zárva tarja mások előtt azt a kaput, akkor mindig ott lesz mögötte száműzve…de ha egyszer, csak egy résnyire kinyitja, csak annyira, hogy az árnyékom átérjen rajta, és némi vigaszt hozzon…engedje, hogy segítsek! Hogy miért? A válasz roppant egyszerű: hogy ne árthasson többé a feleségének. – éreztem, valahol a gyomrom tájékán kelt útra, hogy túl fogom vállalni magam, de a titoktartási szerződés elég garancia kell legyen, hogy visszatartson attól, hogy Adamnek beszéljek róla. Megint önző voltam, mert magamat akartam feláldozni érte, miközben nem vettem észre, hogy ha elveszít ezáltal engem, akkor az egésznek nem volt értelme. Marad az üresség, ami korábban volt. Felpillantottam a főnökömre. - Ugye a szavát adja, hogy nem választ el bennünket egymástól?- nekem ez volt a legfontosabb, minden más oly lényegtelen volt jelen pillanatban. Adam kellett nekem mint a földre simuló védelmező hótakaró, mint a nyugtató zápor egy nyári délutánon a földeknek, mint a csillanó harmat a fűszálon, mint a szavak nyomán születő csend. Csak néztem Mr Whittsont a válaszára várva.
† 
|| 
