- Kezdenék azzal, hogy én csupán helyettesítek és ennek megfelelően az eredetileg dolgozó lány terveit követtem, mert hittem, jól felmérte a társa tűréshatárát - a mosoly ezzel le is olvad az arcomról, mert nincs ott keresni valójáa. Igazából eddig is csak egy kis álarc volt, most pedig, amikor be kell ismernem egy hibámat, már nem tudom ott tartani. Igen, hibáztam, amikor nem számoltam azzal, hogy esetleges exhibicionista hajlamok kissé más eredménnyel járhatnak, mint a sima szeánszok, hittem benne, hogy van olyan profi a lány, akit ide küldtem, ezt felméri. Bár, az sem kizárt, hogy ő sikeresen felmérte és magára igazította az elvárásokat, amelyek azzal változtak meg, hogy én színre léptem. Azt hittem, ez csak egy egyszerű szeánsz, amelynek a végén mindenki megy a dolgára, nem gondoltam, hogy az orvosok ilyen véresen komolyan veszik és az egy órát ők 60 percnyi használható anyaggal akarják lezárni, nem 52 percnyi tényleges adattal és még három-négy perc kissé látványos erőlködéssel. Igen, hibáztam én is, mint mindenki más, de nem fogom egyedül elvinni az egész balhét olyasmiért, amiről nekik fogalmuk sincs és igazából még az én világomban is simán előfordulhat. Itt semmi nem volt és nem is lesz soha kőbe vésve, ezer és egy olyan tényező van, ami egy-két percet változtat az időn, és hittem, hogy aki ilyet akar vizsgálni, az ezzel tisztában van. Tévedtem. Ennyi. - A szokásos módszereket használtam, megalázás és a helyzet bemutatása kezdésnek, majd kisebb büntetések, amíg hozzá nem szokik. Fokozatosan vált minden erősebbé, amíg képes volt a tűréshatárát terjeszteni, időnként kisebb jutalmazásokkal elérve, hogy akarja a többit. A változtatás a végén volt, Minden előjel nélkül az egyik ütés hatására orgazmusa volt, ezzel pedig megszegte a szabályokat, így az órát befejezettnek tekintettem. A megfigyelő eddig nem jutott el és követelte, hogy menjek vissza - próbáltam tárgyilagos maradni, már ami a helyzet leírását illeti. Valahogy éppen nem volt hozzá indíttatásom, hogy centire pontosan elmondjam, mit és hol használtam rajta a táskám tartalmából, bár meg tudnám tenni. A táska még nyitva, pontosan látom a hiányzó eszközök helyét és vissza tudok rá emlékezni, milyen sorrendben kerültek elő. De szerintem a doki erre nem kíváncsi, mert nem sok köze van a jelenlegi konfliktushoz. Ellentétben azzal, hogy valaki nyilván messze nem olyan jó megfigyelő szexuális téren, mint én. De hát ezt nem is várhatom el, hiszen nem ez a napi munkájuk. Bár, azért az már tényleg mindennek a teteje, hogy sem elhinni nem akarja, sem megérteni, hogy én vagyok olyan képzett a saját "szakmámban", elérjem az áldozatomnál az ejakuláció nélküli orgazmusra való képességet. Hopp, ezt lehet még mondanom kéne a dokinak is. Vagy várjam inkább meg, amíg kibányássza a többi megfigyelői kommentár közül. Ha van még legalább fél órám, azt hiszem, rá hagyom a dolgot. Kicsit a lelkem mélyén érdekelni fog a feje, mikor rájön. Ez van, szeretek uralkodni és szeretem, ha csodálják azt a képességemet, amivel a hatalmam alá hajtom a férfiakat. Mert a szolgaság időnként nagyon is felszabadító tud lenni. Azzal, hogy megvonják tőled a döntés lehetőségét és csak elviselned kell, amit kapsz, igazán felszabadult lelki állapotot lehet előidézni. Ezzel mindenki tisztában van, aki kicsit is érintett a szado-mazo világában, akkor is, ha komolyan még nem vett részt benne...

Oké, a kislány nem vette be, hogy hősruhában lát. Mindegy, ezen nem fogok megsértődni és szerintem az anyja sem veszi zokon, ha nem világosítom fel arról, valójában mire is használatosak az ilyen, nem sokat takaró ruhadarabok. Mert a legtöbb bizony eléggé olyan kinézetű, amilyeneket egy vadabb prosti viselne a saját placcán, már persze olcsóbb kiadásban. A domina lét egyik fontos ténye, hogy adni kell a minőségre, a legtöbb ruha méretre és személyre is szabott. Pontosan illeszkednie kell a viselőhöz, kihangsúlyoznia annak vonásait és előnyeit. Persze van pár fűző és nadrág, ami a nagyjából egy méretű lányok számára is megoldást jelenthet, de igazából soha senki nem visel kölcsönzött cuccot ok nélkül. Esetleg ékszerek és kiegészítők terén van cserére lehetőség, de minden más mindig egyénre szabott volt és annak is kell lennie. De nagyon elgondolkodtam, aminek hála a kislány le is lép rajzolni és hamarosan ki is viszik. Oké, jó neki, és akkor talán nekem is fel fog pörögni végre a látogatás, mert eléggé zavarna, ha még egy órát itt kéne dekkolnom a semmiért. Vagyis ok nélkül, persze, ha van még valami hozzám illő feladat, akkor tárgyalhatunk róla. Csak éppen nem hiszem, hogy Dr. Stevens meg a karót nyelt modora vevők lennének a szado-mazo szépségeire. Bár, ki tudja, minden nap történik csoda valahol...
- A megfigyelő nem lehet túl járatos a témában, a szememre vetette kimenetelkor, hogy nem fejeztem be. Ezzel kapcsolatos kérdések nyilván felmerültek, így megkértek, hogy itt várjam meg, amíg tisztázza őket - ami nagyjából igaz is, ha az időt nézzük, de az alávetett használhatatlanná vált ugyanakkor, amivel viszont részéről véget is ért az egész. Nem én tehetek róla, hogy olyan jelentkezőt választottak, aki nagyon is élvezi a közönséget és ennek a kelleténél egy fokkal erősebben adott hangot. Sajnálom, de nekem ez nem jön be, arról nem is beszélve, hogy a szado-mazo világában minden, csak nem megengedett az efféle viselkedés. Bár egy profi számára talán még bók is lehetne, hogy sikerült ilyen szinten kiképeznie valakit.
- Ebben az esetben örülök, hogy jól van, egy ilyen kicsi gyermek nem érdemel szenvedést - válaszolok halvány mosollyal, mert előre sejtettem, hogy nem fogják velem megosztani, mi is a kicsi baja. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy nem valami mozgási probléma, mert pontosan olyan szertelen volt, mint bármelyik másik gyermek az ő korában. Sőt, mivel a ruhája látni engedte a karjait és a nyakát is, ahol nem volt nyoma komolyabb infúziókúrának és gégemetszésnek, azért még néhány másik eshetőséget is kizártam. De többet a saját fejemből nem tudok tenni, nem vagyok orvos és soha nem is leszek...
- Zöldteát, ha van - válaszolok végre önként, mert előre sejtem, hogy még egy ideig itt leszek és akkor már miért ne ihatnék meg egy csészével közben. Legalább nem marad ki a délutáni adagom és közben talán a végére is és a kutató professzor úr annak a rendkívül fontos olvasnivalójának. Oké, ez már szarkazmus, de mindegy, csak a fejemben látszik meg, az arcomon nem, akkor meg hadd élvezzem ki...

Az iroda tulaja késik. Ebben nincs új, az intézet az egyetlen hely, ahol meg merik ezt csinálni velem és az alkalmazottaimmal. Meg is tehetik sajnos, fix bérért vállaltunk mindent, ami átlagban óránként jóval alacsonyabb, mint amennyit a lányok a klubban vagy akár a sztriptíz bárban keresnének. Igen, sztriptíz bár, három év alatt az Euphoria lett olyan népszerű, hogy megengedhettem magamnak a beruházást, amikor megvásároltam a szomszédos épületet és átalakíttattam. Ez utóbbiban Opal a hely vezetője és a korábbi asszisztensem is nagy segítségemre volt, a jogi és pénzügyi részletek nagy többségét ugyanis ráhagytam. A fontosakról persze tudni akartam mindig is, de attól még a többi nem igazán az én hatásköröm és nem is úgy vannak fogalmazva azok a szerződések, hogy laikusként könnyen és gyorsan meg tudnám őket érteni. Ennek eredményeképp rám inkább a desing kialakítása maradt és a dolgozók felvétele, hiszen korábban a hely egy gyengélkedő étterem volt. Ugyanakkor a közegészségügy nem tudott korábban belekötni a konyha tisztaságába, így azt megtartottam és ezzel valóra vált az álmom arról is, hogy ebédidőben felfuttatom mindkét helyet. Ugyan a szakács még nem tökéletes, de már alakul és a tehetsége meg a fantáziája kárpótolja a hiányosságait, így viszonylag magas szintű szolgáltatások közé simán be tudtam venni a különleges vacsorák biztosítását is. Lehet, hogy nem iskolában tanultam az üzleti világ rejtélyeit, de beszélgetek az ügyfelekkel és tudom, mire vágynak többen...
Merengésemből egy aranyos kislány ránt ki, aki szinte berobog az irodába. Nem tudom, honnan jött, de jó időpontot választott. Lábbal eltolom a táskát, hogy ne lássa, miközben egy halvány mosolyt erőltetek fel. Nem tudom, ki engedte ide, de nem ártana jobban figyelnie rá talán a szüleinek. A vizsgálóterembe, ha betéved, az egész életre szóló sokk lehetne...
- Ez a hősruhám, ugye milyen csinos? - válaszolok játékosan, miközben elsőre észre sem veszem, hogy nem angolul, hanem japánul beszéltem. Igazából nem nagy váltás a dolog, az egyetlen gyerek a közelemben a saját lányom és vele bizony japánul beszélek. A kicsi úgy tűnik, megelégszik a válasszal, mert folytatja a dumát és rajzolni kezd hozzá. Ráérősen figyelem a székből és remélem, hogy nem az anyja fog érte bejönni, mert lenne rám néhány megjegyzése...
Hamarosan tényleg keresik a lányt és én csendben meghúzódom a székemben, amíg várom, hogy megtalálják. Őszintén meglepődöm, amikor Dr. Stevens jön be érte és kifogástalan japán tudással beszél hozzá. Ezt nekem nem mondta a jó doktor. De nem vesz észre, így ráérősen figyelem, amint összeszedi a gyereket és kiviszi. Érdekes látni, mennyire kimért még egy ilyen kislánnyal szemben is, számomra érthetővé teszi egyben, hogy nem a munkámmal érdemeltem ki a jegességét, hanem a jelleme része. És egyben rá is vesz, hogy meg akarjam ezt szüntetni. Gonosz vagyok, de vonz a gondolat, hogy lássak ezt a férfit kéjesen vergődni alattam. De az még odébb van, egyelőre továbbra is ülök és a mobilomon ellenőrzöm az email-eket, várva, hogy visszatérjen. Közben pedig az egyik női dolgozó is betéved, a köpeny alapján valami doki szintén, és papírokat rak az asztalra, majd olyan szemekkel mér végig, mintha én lennék a halálos ellenség. Csúnya dolog a féltékenység, ugyebár. De mindegy, mert alig egy perccel a távozása után beér Andrew is. Még az eddiginél is hidegebb és a kérdése alapján, nem volt a megfigyelők között sem. Remek, megmondaná akkor valaki, mi a francot csinálok még itt?
- Az egyik lányt helyettesítettem a kutatásban és azt mondták, ide jöjjek a felmerülő kérdések tisztázása miatt - utalok az asztalán lévő új adag papírra, aminek nagy részéről fogadni mernék, hogy a ténykedésemet elemzi. De mivel eléggé erkölcsös a banda nagy része, szinte biztos vagyok benne, hogy nekik kimaradt pár jelenet és nem értik a dolgot. Ezért kellett ide jönnöm, de a doki sem lehet sokkal tájékozottabb. Kár, érdekes lett volna úgy beszélgetni, hogy előtte végignézi, mire vagyok képes egy ostorral. - Egyébként annak a kislánynak elmondhatja, mi a baja? - teszem fel a kérdést ráérősen, miközben elhelyezkedem a székben és keresztbe fonom a lábaimat. Ha valódiak lennének a csizmáim, akkor a térdig érő bőrcsodákban már egy ideje izzadnék, de ezek direkt a beltéri használatra kifejlesztett kollekció részei és igazából nem melegek. De remekül néznek ki, és ha már úgy is itt fogok még egy ideig unatkozni, akkor igazán játszhatok kicsit a jó dokival is. Többet nagy eséllyel úgy sem találkozunk, a mai volt az utolsó kutatási nap...

Nem hiszem el, hogy mekkora hülyék foglalnak helyet egy orvosi intézetben. Elvileg aki ott van, annak illene annyira okosnak lennie, hogy felfogja, nem jó ötlet több mint tíz fokkal hidegebbre állítani a klímát, bármilyen meleg is van, mint a külső hőmérséklet. Főleg nem olyankor, ha egy gyakorlat közben nagyon meg is lehet izzadni. Persze ez nem mindenkinek jutott eszébe, melynek eredményeként kiesett egy hétre az egyik legkedveltebb dominám tüdőgyulladás miatt. És csak azért nem vertem én ki a balhét emiatt, mert aláírtam a szerződést, amely magába foglalja, hogy ők is felelősséget vállalnak a saját hibáik miatt és a lány megkapta a fizetett betegszabit. Azonban ezzel a szerződésnek azt a részét is kötelezően betartandóvá kell tenni, hogy vizsgálódhatnak és ehhez kell egy másik domina, aki ismeri az áldozatot. Na, a problémák egészen pontosan ennél a résznél kezdődtek, tekintve, hogy összesen hárman foglalkoztak vele, a tüdőgyulladásos, Opal, akinek éppen rengeteg dolga van az újdonnal nyitott sztriptíz bár beindításával és tökéletesítésével, az utolsó pedig sajnos én vagyok. Semmi bajom a munkámmal, kevés olyan dolgot várok el a dolgozóimtól, amit én magam nem teszek meg, de filmre venni az egészet nem tartom jó ötletnek. Legfőképp azért, mert van egy lányom, aki ugyan tud róla, hogy nem egyszerű munkám van, de tudni és látni két különböző dolog, a másodikhoz pedig soha nem fogok neki esélyt adni. Megami okos, elszánt és meg tudom védeni, és igazából nem is akarom, hogy azt tegye, amit én. A dominák élete kemény, egy alvilági figuráé még inkább, ő pedig megérdemel még egy keveset a gyerekkorából, mielőtt bármi ilyesmivel találkozik. És utána is meg fogja kapni a választási lehetőséget, ami nekem nem volt: maradhat vagy ki is szállhat a saját óhaja szerint, ha elég idős lesz hozzá.
Végül a kamera maradhatott, de az üveg mögött lévő megfigyelők száma lecsökkent és egy arcot nagyrészt fedő maszkot is felvettem, mielőtt beléptem az "előadóterembe". Mert én ezt csak így tudom hívni, steril vizsgáló egyébként, ahova már előre bevittem a stratégiailag fontos segédeszközöket. Utánam természetesen az áldozat jött, négykézláb csúszva, félig mereven és vakon. A szemkötőinek hála semmit nem látott, a nyakában lévő póráz húzására reagált, amelyet az övembe tűztem. Teátrálisnak tűnik a dolog, de ez egyénfüggő, neki erre van szüksége, így megkapja. Én pedig próbálok em foglalkozni a kamerával és profin csinálni a dolgot. Az első öt perc kissé nehézkes, de miután megszokom a maszk okozta térlátási veszteséget, már nincs probléma. A férfi meztelen, csak a szemkötés és a nyakörv van rajta, én ellentétben majdnem teljesen fel vagyok öltözve. Térdig érő, szado-mazo célra kitalált csizmák, szűk, fekete nadrág, vastag öv és különleges bőr felsőrész, amit zsinórok tartanak a helyükön, stabilan. Ma én kiegészítő vagyok, nem látványosság. És a játék kezdődik...
Jó 40 perccel később már túl voltam egy elég komoly kötözésen, három különböző pálca, két fenekelőeszköz, viasz, jég és egy kellemetlenül nagy szájpecek használatán, és éppen a korbács pörgött vad sebességgel a négykézláb álló, lekötözött péniszű alany hátán, amikor hirtelen megváltozott az egyébként is érdekes hangulat. Nem kellett sok, egyetlen ütésem csúszott el a fenekéről a heréi irányába, csattanás hallatszott, majd a férfi megremegett, felkiáltott és bocsánatkérő szavakat kezdett suttogni nekem szétcsúszó hangon. Egyetlen dolgot ért el vele, hogy kapott egy pofont zárásként, majd letettem a korbácsot és csak egyetlen pillantást vetettem az üveg felé, miközben összeszedtem a használatra nem került eszközöket. A többit takarítás után pakolom majd csak el. Az áldozat nincs megkötve, ha összeszedi magát, akkor el tud menni, de én itt végeztem. Fél kézzel kinyitottam az ajtót és zavartalanul kivonultam, kegyetlen mosollyal az arcomon, egyenesen az irodába, ahova korábban mondták, hogy menjek, a kérdések tisztázásáért. Szerintem itt lesz is mit tisztázni, tekintve, hogy aki nem profi, az nem értette meg az utolsó két perc eseményeit. A cuccokat beleteszem a táskába, amit magammal hoztam a szállításra és ráérősen leülök az egyik székre. Majd, ha összekapják magukat a kukkolók, talán be is érnek kérdezgetni, én meg addig pihenek egy keveset...