Beletúrtam a hajamba és félre pillantottam, a konyha ajtó irányába, ott mentünk ki… Hatalmasat sóhajtottam, erős gombóc gyűlt a torkomban, szinte úgy éreztem, hogy megfulladok, hogy nem kapok levegőt.  Szégyellős mosoly terült szét az arcomon, amikor Mia helyre rázott a napokat illetően, minden gondolatom ő volt, vele kezdődött, és vele fejeződött be, nem tudtam másként gondolni rá, csak úgy ,hogy szeretem őt, mindennél jobban. Sosem szeretném őt elveszíteni, még akkor sem, ha ez így marad, hogy… csak távolról szerethetem, érezhetem. Csendben maradtam, amikor Mia elmagyarázta, hogy milyen nap is van ma, tekintve, hogy hogyan egymásba gabalyodtunk az éjjel, nem csodálom, hogy összezavarodtam, hogy fogom én elfelejteni ezt az éjszakát? Sehogy, hiszen pontosan egy felejthetetlen élményt akartam elraktározni magamban, hogy emlékezzek rá, hogy a szívemben őrizzem ameddig csak lehet ezt az emléket, ahogy őt magát is szerettem volna megőrizni magamban. Lisa megborzongott, azt hiszem elképzelte a jelenetet.
- Áááh, én ilyet nem csinálnék! Még megfáznék, és különben is, szeretem a meleget, egyszer anya elvitt minket Skóciába, a hegyekbe, Dean persze snowboardozott, és síelt, megállás nélkül, de én… fél óra szánkózás után szét voltam fagyva! - megrázta a kis kócos fejét és elkezdte enni az egyik elébe rakott palacsintát, ügyes volt, ritkábban volt már maszatos az arca evés közben, aminek örültem, próbált maga is odafigyelni, hogy ne nézzen ki úgy mint egy kismalac.
Igen, én szerettem amikor ott voltunk a skóciai hegyekben, egy turista városban, mert sportolhattam, és mindig is igyekeztem mindenféle új sportot kipróbálni. Megúsztam mindenféle sérülés nélkül és mosolyogva pillantottam Lisára, igen nem különösebben szerette a hideget.
Az elém kerülő gyógyszeres dobozt kezdtem vizsgálgatni, a fájdalomcsillapítót kivettem belőle, majd az antidepresszánsokat vettem szemügyre, szinte mind lejárt, ezt kihalmoztam a kosárból és félre raktam, el fogom vinni a suliba megsemmisítésre. A lejártakat minek is venné be ugyebár Mia? Nincs szüksége rá, nem lehet szüksége, többé nem! Hiszen nem jókedvükből szedik ezeket az emberek. Most, hogy már tudtam, hogy miért szedhette, hiszen meghalt a férje, ráadásul azt hiszem, vagy úgy sejtem, hogy neki segítsége sem volt aki ott lehetett volna mellette, hogy túllegyenek együtt a férje elvesztését illetőn, akivel megbeszélgette volna a fájdalmát, nekem ott volt a nővérem, csak akkor voltam bajban, amikor már ő sem volt, ekkor kellett máshoz fordulnom.  Először Angliában, aztán itt, s talán a sor akarta úgy, hogy Miával találkozhassak, hogy ő legyen az én támaszom, de közben vékony jégen táncoljunk, hiszen elég egy rossz lépés, és mindketten elmerülhetünk a jeges vízbe, nem akartam magammal rántani őt, ha kell… de nagyon is nehezen meg fogom állni azt, hogy ne közeledjek hozzá, ezek után. Nehéz lesz, tudom de… egyszerűen nem hagyhatom hogy rosszul jöjjön ki ebből az egészből.
Ez a válogatás pótcselekvésnek is jó volt, eltereltem a figyelmemet Miáról, arról, hogy milyen szexi abban a hálóköntösben és ruhában. Hogy, mennyire szeretnék még vele lenni, hiszen… A fenébe is, minden porcikáját szeretem! Tudom, hogy ha végig zongoráznának az ujjaim az arcélén, el a tarkójához, ő megremegne, nagyon finoman, és a levegőt is másképp venné. Figyeltem, hogy miképpen küldi ki egy ügyes manőverrel Lisát a konyhából, én utána küldtem Mo-t és a mosolyom szinte azonnal lehervadt, amit azt hiszem csakis Lisa miatt varázsoltam magamra s kicsit bágyadt, komoran hallgattam azt, amit mondott.
- Ez, mi ketten nem működhetünk. - nem akartam, de a fájdalomtól karcosan csengett a hangom. Ki kellett mondani hangosan is, ha nem teszi meg valamelyikünk, akkor itt lebeg a remény, a kimondatlan szavak, bár ez utóbbiak azt hiszem továbbra is kettőnk közt lebegnek majd. Hiszen tudni fogom, egy pillantásából, hogy mit szeretne, mi volna az ami boldoggá tenné, s önző módon tudtam, hogy én lehetnék ez a személy, aki őt boldoggá teszi, aki mosolyt csal újra az arcára, és megtölti élettel a hálóját, a házát, eddig csak egy ház volt, most… most már nem tudtam elvonatkoztatni, szeretem őt, és ez az otthonom, nála hagytam a szívem egy darabkáját és ő vigyáz rá, ahogy… én is arra a darabra, amely összefonódott velem az éjszaka folyamán többször is. Felkönyököltem, és Miára pillantottam, miközben a fejemet megtámasztottam az öklömön. - Sosem fogom bánni az éjszakát, azt amit tettünk, én senkinek sem fogom elmondani, fontos számomra hogy ne törjön derékba a karriered! - suttogtam el gyorsan mielőtt még Lisa visszaért volna. Remélem, érezte a szavaimból áradó törődésemet, én tényleg gondoltam rá, nem lettem volna képes így elbánni vele, ez… az egész nem erről szólt, egyszerűen csak rohadtul fájt, mintha épp szakítottunk volna pedig el sem kezdődött semmi. Messze toltam a lejárt dátumú anti bogyókat, majd felsóhajtottam, és az én gyógyszeremet is bevettem, nagyokat kortyoltam, s két korttyal ki is ürítettem a poharat.
Beletúrtam a hajamba és mosolyt erőltettem az arcomra, nehéz lesz Mia miatt. Lassan toltam ki magam alól a széket s indultam meg a hátsókert felé, ki kellett szellőztessem a fejemet. A húgom hangjára felkaptam a fejemet és elmosolyodtam.
- Még eldöntöm rendben? De, a csúszdaparkba úgy szeretnék menni, hogy meggyógyult a lábam, mindjárt jövök. - azt hiszem Lisa észrevette a hangulatváltozásomat, mert aggodalmasan pillantott utánam, majd kérdőn pillantott fel Miára.
- Akkor nem csúszda parkba megyünk, van valami más ötleted? Otthon volt olyan játszótér, ami gyerekeknek épült, és volt benne mini medence,vízi játékok, vízi pisztolyok, mindenféle vicces dolog. Belépős volt, de legalább volt vécé is benne, normális, fagyi és hotdog árus is, olyan volt az egész mint egy nagy gyermekmegőrző csak ide a szülők is bejöhettek, van itt is ilyen? - hadarta el Lisa egy szuszra és mosolyogva kíváncsian pillantott fel Miára, úgy tűnt tőle várja az útmutatást, és mer támaszkodni rá, hallottam kint a nyitott ajtónál,- mert nyitva hagytam az ajtót, miután kijöttem ide-, hogy mennyire lelkes és tettre kész. Lehunytam a szemem egy pillanatra és végig simítottam az ajkamon a hüvelykujjammal, mintha azt akarnám felidézni, hogy milyen volt a csókja zamata az éjjel, többször is. Nagyot nyeltem, majd elpillantottam a kerti székből a kért irányába, feltettem a lábam a velem szemben levő székre és áttúrtam a hajamat.
- Lisa, ha idehoznád kérlek a laptopomat, meg tudom nézni, hogy van-e a környéken ilyen játszótér! - így ha Mia sem tudta hirtelen, hiszen nem lehetett járatos mindenben, akkor elment Lisa a gépemért, nyújtózkodtam, majd a pólóm alá nyúltam, és megpaskoltam a hasamat, tényleg éhes voltam már, nagyon. Felkeltem a székről, és megálltam a hátsó bejáratnál.
- Nem bánnád, ha kint ennénk, a verandán? Kiviszem az evőeszközöket is, és a hozzávalókat is addig a kinti asztalra, mit szólsz? - nem mertem közelebb menni hozzá, mert féltem, hogy akkor ezt a maradék vékony kis falat is ledönteném. Hogy fogom kibírni ezt az egy hetet?
Nehezen. Az orvoshoz való elmenetelem pedig tolódott egy nappal későbbre, nem baj, addig elmankózgatok, ahogy eddig is kellett volna. Szinte rá kellett harapnom a nyelvemre, hogy visszafogjam a belőlem előtörni készülő bókokat. Kedvem lett volna dicsérni, és kényeztetni ezt a habkönnyű, tündéri teremtést, mintha egy finom fánk lett volna, csoki öntettel a tetején, s hófehér testét a pillekönnyű porcukorként tudtam volna beazonosítani. Nem is vagyok éhes, kikérem magamnak! Ismét rajta felejtettem a tekintetemet és gyönyörködtem benne, némán. Közelebb sétáltam, hogy ha volt valami, akkor azt felmarkolhassam, és kivigyem, a verandára. Félre pillantottam és az alsó ajkamba haraptam, nehéz lesz, igen az, mert... rá jöttem, hogy Mia az unokahúgom előtt magázni fog, de kitudja, meddig engedi azt,is, hogy esetleg személyesen tegezzem? Mi lesz a kezeléseinkkel? Most kezdtem csak látni, hogy csak több akadály gördült elénk, azzal, hogy egyszerűen mertük szeretni egymás egy rövid éjszaka erejéig.

† Music: Home † Note:    † Words: Ruha † Lisa: Ruhája † Mókus: Mo †