Szavaira bólintottam, hogy sejtem, vagyis tudom, hogy miről akar beszélni, de reménykedtem abban, hogy tévedek. Korábban is volt már gond velem, de most legalább nem saját hibámból történt ez. Nem én döntöttem arról, hogy mindenáron visszahozzanak az életbe, hanem a bátyám, de ezt sose dörgölném az orra alá. Örülök annak, hogy meghozta ezt a lépést, ugyanakkor néha úgy érzem, hogy én nem akarom ezt többé. Mintha semmi más nem létezne, csak az, hogy valaki meghaljon általam. Amikor a kezem közé kerülnek, egyszerűen csak kikapcsolok, mintha semmi se számítana, csak az, hogy a vérük a kezemet fesse pirosra. Szerencsére néha Laurelnek, vagy Olivernek sikerül leállítania, de van olyan, amikor ők is elkésnek, vagy az egyszerű szavak nem hatnak. - S ha azért is valakinek vagy valakiknek nagyárat kell fizetnie? Nem akarok senkit se bajba keverni, talán idővel jobb lesz. – pillantottam rá reménykedően, de valójában én magam sem hittem abban, hogy magától bármi megoldódna, hogy idővel majd jobb lesz, de azt se akartam, hogy a családom közül bárkinek is baja essen. Így is nap, mint nap kockára tesszük az életünket, nem kell még inkább kockáztatniuk. Nem halhat meg miattam egy számomra fontos személy, még egyszer nem! - Ő az apám, ennyire még ő se lehet…. – milyen? Gonosz? Magának való? Nem tudom már magam se, de részben miatta lettem ilyen. Egyszer talán megértem őt is, de a vér nem jelent mindig mindent. Egyre inkább rájövök erre, ahogyan arra is, hogy a tetteit egyre inkább nehezebb elfogadni. De mégis él egy apró remény, ha tudna, akkor segítene rajtam, vagy talán még se? Számára nem jelentek semmit se, csak egy eszköz voltam? – S akkor addig mi lesz? Nem engedtek harcolni? Kispadra ültetsz, Ollie? – pillantottam a bátyámra hitetlenkedve, hiszen nem lennék képes itt maradni és nézni azt, ahogyan ők küzdenek, miközben én a lábamat lógatom, vagy talán egyszer eljön az a pont, amikor azt mondom, hogy elég? S akkor szép lassan meghalok? – Én abban a pillanatban nem gondolkozom…. – vallom be a dolgot alig hallhatóan. – Mintha egyszerűen csak kikapcsolnék és nem számítana más, csak az hogy az illető halott legyen. Nem kell indok, nem kell semmi se, csak az életét akarom elvenni. – csuklik el a végére a hangom, de már nem nézek a bátyámra. Nem akarom, hogy gyengének tartson, de most talán mégis az vagyok. – Én…én nem akarok senkit se megölni. – vallom be, s ha tényleg egyszer lerakom a fegyvert, akkor onnantól kezdve már a saját életemért én fogok felelni, saját magamat fosztom meg attól, hogy éljek….
Azt hiszem, mindketten tudjuk, hogy miről. – sokatmondó pillantást vetettem rá. Teljesen felesleges lenne titkolni, hogy miről akarok beszélni, hiszen mindenképp el kell mondanom. Másrészt pedig biztos vagyok benne, hogy tudja, mit szeretnék. Nem kerülhetem ki ezt beszélgetést, és nem is akarom. Nyilván, sokkal jobban örülnék annak, ha soha nem kéne erről beszélnem vele, de a történtek egészen idáig fajultak. Nem titkolom azt, hogy kit tartok felelősnek ezért az egészért, de eddig sem mondtam ki hangosan. Thea-nak ő az apja, és bár legszívesebben megölném őt , mégsem tehetem. Nem azért, mert fogadalmat tettem. Merlyn rászolgált, hogy miatta megszegjem ezt. De Thea-tól nem akarom elvenni az apját. Biztosan van rá mód. Ha… ez lehetséges volt, akkor miért ne lehetne helyrehozni? – kell, hogy legyen valamiféle megoldás. Nem mondom, hogy hinnék benne, de kötelességem így tenni, mert nincs más választásom. Tudtam jól, mit teszek mikor visszahoztam őt az életbe. Ott, akkor, nem érdekeltek a következmények. – Kell, legyen valami gyógymód, Thea. Malcolm talán… nem kérdezett elégé körbe. – talán Nyssa, vagy valaki más, aki régebb óta ismeri a Liga szokásait, tud erről valamit. Nem fogadom el azt az opciót, hogy nem létezik megoldás. Kell legyen, mert mindig van. Újra beszélni fogok Merlyn-nel, addig, amíg nem talál valami használhatót. – Nem kell senkit sem megölnöd. Megfogjuk találni a módot arra, hogy ne kelljen. Egyikünk sem fogja hagyni, hogy ez így maradjon. – ilyenkor tudom a leginkább utálni Merlyn-t. Mindig azt mondja, hogy neki Thea-nal senki sem fontosabb, mégis, miatta van ez az egész, miatta szenved, miatta kell elvennie egy életet, hogy ne vesszen el az övé. Most pedig, mikor itt kéne lennie, nincsen sehol. – Addig is… küzdj meg ezzel valahogy. Tudom, hogy milyen megölni egy embert. Nem könnyű, mindegy, milyen indokod van rá. – épp elégszer vettem már el egy életet, hogy tudjam milyen ez. Szép lassan elvadul az ember, úgy érzi, hogy ez már nem is teher, de a halál árnyéka végig ott lesz majd a nyomában. Érzéketlenné válik, megszűnik… létezni.
Vendég
it's where my demons hide
Vendég
dc universe
heroes vs villains
Tárgy: Re: Előtér Szomb. Feb. 27, 2016 7:46 pm
to Ollie
Amikor meghallom a nevemet, akkor sietve állok meg és pillantok a hangirányába, pedig tudom, hogy a bátyámhoz tartozik ez a hang. – Szia Ollie! – mosolyodom el haloványan, hiszen egyáltalán nem örültem annak, hogy engem itthon hagyott, ugyanakkor részben megértem az okát is, de akkor se vagyok annyira kölyök már, mint gondolja és amíg ő nem volt itt, mert „szabadságra” ment, addig is jól megvoltunk, vagy legalábbis valami olyasmi. – Beszélni? Mégis miről? – pillantottam rá kíváncsian, hiszen a múltkori se alakult a legjobban. Akkor eléggé neki estem és semmi se érdekelt, ahogyan a harcok során is eléggé nehéz megállnom azt, hogy ne oltsam ki mások életét, de ahogy mondani szokták, ha játszol a halállal, akkor a saját életed helyet másokét kell neki adnod. S azt hiszem, hogy én pontosan ezt tapostam most, pedig nem akartam. Kár lenne tagadni, hogy köztünk mindig minden rendben volt, hiszen minden testvéri kapcsolatban vannak hullámvölgyek, s néha a hátam közepére se kívánom, kívántam Olivert, de ennek ellenére mégis megvolt köztünk az a bizonyos elszakíthatatlan testvéri kötelék. Végül egy apró sóhaj hagyta el ajkaimat, valami mosoly szerű ábrázat közepette és végül elindultam felé, hogy helyet foglaljak én is, mivel rajtunk kívül nem volt itt senki se, így eléggé nehéz lett volna kikerülni ezt a beszélgetést. S amíg higgadt maradok, addig nagy baj nem is történhet, vagyis remélem. Kíváncsian pillantottam rá, hogy vajon mit szeretne mondani és közben vártam. - Mozgalmas? Így is lehet mondani. – mondom neki egy kicsit talán furán, de félek attól, amit mondani fog. Amikor pedig a szavak elhagyják az ajkát, akkor egy pillanatra oldalra pillantok és kerülöm a tekintetét. – Megtalálod? Mégis hogyan? Visszahoztál a halálból és cserébe mások életével kell fizetnem. Ezt nem lehet csak úgy kikapcsolni Ollie. – szólalok meg kétségbeesetten és minden erőmre szükségem van arra, hogy ne álljak fel és ne fordítsak ennek az egésznek hátat. A kezem pedig az asztalon pihen. – Mi lesz akkor, ha azt mondom, hogy nem ölök többet, vagy te, esetleg Laurel, vagy talán Diggle megállít benne? Akkor szép lassan meghalok? – kérdezem tőle alig hallhatóan, majd megrázom a fejemet, hiszen egyikünk se tudja pontosan azt, hogy mi fog akkor történni, vagy mit fogok érezni. Csak azt tudom jelenleg, hogy még mindig túl erősen él bennem a vérszomj, az a vérszomj, ami inkább állattá tesz, mintsem emberré.
Hé, Speedy! – szólalok meg, mikor megpillantom Theát. Teljes felszerelésben vagyok, most értem vissza. Az ilyen kisebb gondok, mint a mai volt, emlékeztetnek arra, hogy nem csak Darkhot kell megállítani, de ezt a várost is meg kell menteni azoktól, akik lakják. Néha saját maguk ellen harcolnak, maguknak ártanak, és ezzel a rosszak kezébe adnak fegyvert. Ők pedig ezt használják. Főleg az olyanok, mint Damien Darkh. – Beszélhetünk? – pillantottam kérdőn a húgomra. Nem tudom, hogy mit tervezz, vagy mit tervezett, de örülnék, ha egy kicsit halasztani tudná azt. Az utóbbi időkben történtek sokkal… rosszabbak, mint eddig bármi. Kezdem úgy érezni, hogy a biztosnak hitt talaj szépen lassan kicsúszik a lábam alól. Fáradtan ülök le az asztalhoz és megvárom, míg Thea is leül. Most csak mi vagyunk ketten itt. Laurel gondolom, a rendőrségen van, Diggle pedig a családjánál, ahol a helye van. Felicity pedig minden bizonnyal a Palmer Tech-ben. Most, hogy ő az igazgató rengeteg dolga van. Nem kéne meglepődnöm, hogy sokkal jobb, mint én voltam, de arra nem számítottam, hogy ennyivel jobbnak fog bizonyulni. A cég a lehető legjobb kezekben van most, még ha ezt ő néha nem is így látja. Tudom, hogy elég… mozgalmas most ez az időszak. – kezdtem bele a mondandómba. – És azt is tudom, hogy mindent megteszel, hogy megbirkózz vele. Metahumánok, Damien Darkh és most … ez. Meg fogom találni a módját annak, hogy megoldjuk ezt. – mindent meg fogok tenni ennek érdekében. Nem hagyhatom, hogy Thea embereket öljön, hogy életben maradjon. Ez nem így működik, nem kell elvenni egy életet, hogy megtartsd a sajátodat. Csakis Malcolm-ot tudom hibáztatni ezért. Ő miatta van az egész. Sara miatta halt meg, Ra’s al Ghul pedig ezért állt bosszút, mikor Theára támadt. Ha tényleg olyan gondoskodó lenne, ahogy állítja, soha nem hagyta volna, hogy ez megtörténjen. Nem Theával végezteti el azt, amit ő gyáva volt megtenni.
Admin
it's where my demons hide
Admin
dc universe
kereslek :
⊱ everybody
tartózkodási hely :
⊱ everywhere
foglalkozás, hobbi :
⊱ this page
karakter arca :
⊱ faceless
heroes vs villains
Tárgy: Re: Előtér Szomb. Dec. 05, 2015 11:12 am
Szabad játéktér
Vendég
it's where my demons hide
Vendég
dc universe
heroes vs villains
Tárgy: Re: Előtér Csüt. Júl. 02, 2015 4:25 pm
to Speedy
Nem mondhatom el neki. Nem akarok fájdalmat okozni a húgomnak, még ha emiatt hazudnom is kell. Nem ő ölte meg Sarah-t, de nem hinném,hogy megtudná magának bocsátani a dolgot. Ki hibáztathatná érte? Sarah mindannyiunknak fontos volt, Malcolm pedig felhasználta Thea-t, a lányát, hogy megmeneküljön Ra’s-tól, de… nem sült el valami jól a terve. Az ő hibája miatt pedig nem engedhetem, hogy Thea szenvedjen. A húgom okos, és jól ismer, tudja, hogy valamit nem mondok el,d e ha rajtam múlik, akkor nem is fogom. Tudom, hogy talán nem ez a helyes döntés, de most nem tudok azzal foglalkozni, hogy mi a helyes és mi nem. Thea-t akarom első sorban megvédeni. - Jól vagy? – pillantok le rá kíváncsian, de még mindig mosolyogva. Nem vagyok alapjaiban véve egy nagyon vidám ember, de ha van miért, akkor tudok örülni, márpedig annak nagyon örülök, hogy visszakaptam a húgomat, és vele együtt így a családomat is. Csak ő maradt nekem, és sok embert vesztettem már el, hogy soha többet ne akarjam átélni azt az érzést. Nem csak azokban az években, míg távol voltam. Ahogy visszajöttem, mindig mások fizették meg az én hibáimat. Tommy-val kezdődött, Sarah-val végződött. Ha Thea aznap nem kerül össze Malcolm-mal, akkor nem tudta volna felhasználni őt Sarah megölésére. Ott kellett volna lennem. Roy-jal pedig… nem tudom, hogy miként állnak. - Remélem is, de… ezt nem nekem kéne mondanom? – mondom neki, ahogy viszonzom a vigyorát. Elkapom a kardot, amit Thea dob felém, és pár pillanatig csak szótlanul nézem azt. Nem vagyok annyira jóban a kardokkal, mióta… túl közelről ismertem meg az egyiket. De ez azt hiszem érthető, igaz? - Na, hadd lássam, hogy mit tanultál Malcolm-tól 9 hónap alatt! – mosolygok rá, ahogy előrelépek, de még nem támadok, kivárok néhány pillanatot és csak azután lendülök előre, hogy körívesen vágjak az oldala felé.
† Remélem tetszeni fog
Vendég
it's where my demons hide
Vendég
dc universe
heroes vs villains
Tárgy: Re: Előtér Szer. Júl. 01, 2015 7:35 pm
fight with my brother
ollie & thea
Büszke voltam magamra. De tényleg…túléltem azt az örökkévalóságnak tűnő 5 hónapot Malcolmmal Corto Maltese-on, és ez megerősített. Az elején leszögezte, hogy nem fog velem úgy bánni mint a lányával, és ez így is történt. Minden egyes nap újabb és újabb bukások és fájdalmak értek de túléltem minden pillanatát és itt vagyok. Teljesen új énemet ismertem meg, amit az apám kihozott belőlem sosem gondoltam volna, hogy egyáltalán létezik bennem, de neki sikerült előcsalogatni. Malcolm nem volt egy példaapa és valószínű, hogy soha nem is lesz de ha valamiért akkor ezért hálás lehetek neki. Megtanult leküzdeni a fájdalmamat és megtanított arra, hogy erős legyek. Pedig lett volna okom gyengeségre. De még mennyi. Egyedül voltam, csak az apámra számíthattam, aki szívesebben ejtett rajtam sebeket minthogy esténként betakart volna. Ilyen egy igazi apa? Ő volt a családom abban az 5 hónapban. Nem volt anyám, se a testvérem Ollie. De most itt van és látszólag őszinte. Érzem, hogy titkol valamit, mégpedig Sara haláláról, de úgy tűnik, hogy ezt nem kívánja az orromra kötni. Halkan próbáltam lépkedni lefelé a vas lépcsőn, ami természetesen nem sikerült így Ollie rögtön kiszúr és egy mosollyal az arcán közeledik, miközben széttárja a karját. Furcsa, hogy ennyire jókedve van és az is, hogy mosolyogni látom. Rég láttam már felhőtlenül boldognak és úgy igazán nevetni is. Talán még azelőtt, hogy eltűnt volna a szigeten. Noss az már nem most volt. - Ollie…- szorítom, magamhoz egy pillanatig miközben magamba szívom illatát. Annyira jó. A megnyugvás, a szeretet és a család illata. Nekem már csak ő maradt és belé foggal, körömmel kapaszkodom. Miközben közli velem burkoltan, hogy ő meg szeretné nézni, hogy mit is tudok, egy széles mosoly terül szét az arcomon. Elindulok a zöld öltözék felé amit esténként az én bátyám szokott magára húzni. Egy pillanatig elálmodozom rajta majd hirtelen sarkon fordulok így szembe kerülve Vele. - Ollie, én nem akarlak bántani. – közöltem vele még mindig vigyorogva. Tudom, hogy közel se vagyok olyan ügyes mint ő de meg tudom magamat védeni, képes vagyok meglepetéseket okozni. Az üveg doboz melletti asztalhoz sétáltam ahol az íjak, kardok és fegyverek pihentek. Felkaptam egyet és átdobtam Olivernak, hogy elkaphassa s én is magamhoz vettem egyet. - Nem ér arra fogni, hogy a tiéd tompa volt… - kacsintottam egyet és beálltam, hogy fogadni tudjam „támadását”.
Azt hiszem itt az ideje, hogy megejtsük ezt. Mióta Thea visszatért, úgy éreztem, hogy valami más benne. Erősebb volt, ami nem baj, örültem annak, hogy nem esett szét teljesen, de azt is tudtam, hogy valaminek meg kell húzódnia a háttérben. Igazam lett. Nem lepett meg annyira, hogy Malcolm kitanította őt, egy részem talán még számított is rá. Elvégre a lánya, sejthető volt, hogy felkeresi. Emiatt pedig egyszerre vagyok dühös és hálás. Thea így túlélte mindazt, ami történt, már nem az a lány, aki régen volt. Most már… egy erős nő. De ettől függetlenül még a húgom, és aggódom érte. Nem ismeri Malcolm-t. Bár… ki ismeri úgy igazán? Minden titoknak ára van, és hogy egyet felfedez, néha ki is kell adnod miatta egyet. El kellett mondanom Thea-nak, hogy ki vagyok éjszakánként, és.. meglepően jól fogadta a dolgot. Azt hittem, hogy majd újra eltávolodik tőlem, hogy ezt a hazugságomat is a szemem elé veti. Megérdemeltem volna, régóta hazudok neki, és másoknak is arról, amit csinálok, de… ezzel csak őket akartam védeni. Az álarc soha nem miattam volt, hanem a szeretteimért. Így viszont… én is megkönnyebbültem. Sokkal könnyebb úgy felkelni reggelente, hogy egy hazugsággal kevesebb nyomja a vállam. Jó érzés, hogy Thea tud az Íjászról. - Hé, Szia! Örülök, hogy itt vagy! – kelek fel a székből mosolyogva, hogy megölelhessem Thea-t, amikor belép az… Íjász Barlangba. – Tudom, mondtad, hogy Malcolm tanított… - és láttam is már, hogy mire képes, mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődtem abban a pillanatban. - … de jobban megnyugtatna, ha látnám mit tudsz. Csak szeretnélek biztonságban tudni. – Malcolm pedig nem egy életbiztosítás. Thea a lánya, szeretném hinni, hogy ez jelent valamit, de… Tommy-nál sem ért semmit az, hogy a vére volt. Nem szeretném, ha Malcolm-on múlna Thea biztonsága, mert nem bízok meg benne, és nem engedem, hogy baja essen miatta a húgomnak.
Tárgy: Re: Előtér 
|| 
