Egy hosszú nap után igazán nem vágyom én már semmi másra, mindössze arra, hogy egy kicsit lazítsak. Annak örömére pedig, hogy a legjobb tudomásom szerint egyedül vagyok itthon – habár nem kutattam fel az egész lakást – ezt könnyedén megtehetem. Egy sörrel a kezemben ücsörgök a kanapén, miközben az egyik meccset nézem. Annyira nem is vagyok oda ezekért. Nem dobják fel a kedvemet, de nem is kapok idegbajt, ha nem az történik, amit szeretnék. Mondhatni fel sem fogom, hogy mi történik. Vagy mi számít jó lépésnek, avagy történésnek vagy nem. Olyan semleges érzést vált ki belőlem, hogy már az magában ellazít. Ehhez pedig párosul az alkohol apró lehelete, mert azért egy sörtől még nem leszek a fellegekben. De pontosan így tudom elképzelni a tökéletes péntekemet, amikor már nem kell foglalkoznom senkinek sem a problémájával. Unalmas már emberek fejében turkálni. Főleg, hogy egy idő után eltűnik a kihívás, ami igazán színessé teszi. Idővel megtanulod kiolvasni az emberek gondolatait. Főleg, ha már a viselkedése magában többet elárul, mint azok a szavak, melyek elhagyják ajkaikat. Nem értem, miért titkolóznak előttem. Mintha tovább adhatnám, vagy elítélhetném őket. Persze egyeseket néha a fejemben elítélek a felesleges nyavalygásuk miatt, de őket többnyire le is szoktam rendezni annyival, hogy köszönöm, hogy hozzám jötték, de úgy gondolom, hogy nem én vagyok a legjobb megoldás a számukra. Egy terhes nő, aki a hormonokkal küzd azért jött hozzám, mert szerinte depressziós, mert abnormális volt a viselkedése. Persze nem is sejtette, hogy terhes. Én mégis rögtön láttam róla. De mi vagyok én? Terhességi teszt, hogy informáljam őt erről? A fejét kell rendbe tennem nem pedig észt tömnöm a sok képzelgése mellé. Néha már tényleg elgondolkozom azon, hogy érdemes-e ezt nekem folytatni, vagy más pályát kellene választanom. Bár talán már kezdek kiöregedni abból a korszakból, amikor még van választásom, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Mondjuk ez nem olyan, hogy holnap nagy valószínűséggel meghalok. Még elég sok évet kell dolgoznom, hogy teljes nyugalmat rendeljek el magamnak. De ez nem azt jelenti, hogy nem hagyhatnék fel mindennel és lehetnék egy lusta, tohonya ember, aki egész végig csak a kanapén fetreng, ahogyan jelen pillanatban. Megtehetném igazából. A probléma csak az, hogy nem bírnám elviselni. Meghallom, ahogyan a bejárati ajtó kinyílik majd nemes egyszerűséggel becsukódik. Azt hiszem erre már kiéleződtek az érzékeim. Szóval tényleg egyedül voltam. Jó tudni. Bár a lehető leghamarabb új lakást kell találnom, mert ez a közös együttélés a történtek után nem a legjobb megoldás. Egyszerűen csak még nem tudtam rávenni magam arra, hogy csináljak valamit.