lexa & clarke

Hagyom tévhitben élni, hogy elbízza magát. Még ha méltó ellenfelem nem is lehetne harc során, de az esélye meg lett volna rá, hogy könnyedén az életemet vegye, hiszen ketten vagyunk.. csak ketten. Én pedig hagytam magam, ahogy a kést a torkomhoz szorította, mégsem tette meg ő sem. Igazából.. hasonlítunk. Ő sem volt képes megtenni ezen lépést, bár, mindkettőnket más indok vezérelte.. de ugyanúgy, hagytuk volna a másiknak hogy felszabadítson minket ebből a kínzó életből..  míg én kezdek belefáradni a maffia vezetésébe, ő beleőrült a feladata teljesítésében. Megölte szerelmét a bizalmam elnyerésért, ami azt vonta maga után, hogy a saját kis ügynöksége szemében is áruló lett. Én pedig elengedtem a kezét.. itt számára nincs többé hely, ahogy ott sem, ahonnan jött.. de nem hibáztatom érte. Ilyen az, ha egy átlagos ember belecsöppen a mi kis világunkba.. beszippantja magával a sötétség előbb vagy utóbb, ahogy ez megtörtént Clarke-al is. Az, hogy elengedem és nem ölöm meg csak egy szimpla kis kapu, menekülő út az embereim akarata elől, ezt pedig biztos vagyok benne hogy Ő is nagyon jól tudja. De inkább elengedem, mintsem hogy megtegyem.. kíváncsivá tett, hogy mit fog kezdeni életével.. hiszen a világból, amiben eddig éldegélt.. szintúgy kitaszított lett, s nem utolsó sorban megszeretném tudni mit titkol előlem még ha nem is általa, de megfogom oldani. Eddig nem volt olyan amit ne tudtam volna. Pusztán egy megérzésre hagyatkozok.. érzem, hogy ez a titkok, hasonlóképpen Finn-hez, szintúgy egy gyenge pont és a gyenge pontok esetünkben, a saját kis harcunkban fontos tényezők. Még ha nem is most, a későbbiekben az lesz, amint fény derül rá. Talán az lesz a veszte hogy ilyen erősen próbálja a háttérben tartani, és nem adni a tudtomra. Mindenesetre, még ha most el is engedem, a saját kis útjára, nem jelenti azt, hogy nem követettem, hogy nem fogok tudni róla semmit.. pont ellenkezőleg. Minden kis lépéséről tudni fogok.. hiszen, azt egy szóval sem mondtam, hogy teljesen kiléphet az életemből. Túl önző vagyok ahhoz, hogy ezt megengedjem.. ezek után pedig főleg. Elfogom érni, hogy a végén még ő könyörögjön a kegyeimért, hogy fogadjuk vissza.. én pedig tűkön ülve várok arra a pillanatra. Vagyis igazából, a trónon ülve. Oda, ahová jelenlegi pillanatomban is tartok azután, miután kimondtam felszabadító szavaim. Leülök, majd csettintek egyet kezemmel. - Az ajtót! -Kiabálom el magam, s abban a pillanatban amint elhagyják ezen parancsoló szavak ajkaimat, nyitódnak is azok a lány számára. Ránézek, nyelek egy nagyot, és úgy nézek le rá, mint valami felsőbbrendű lény. Mert igazából, az vagyok. - Még találkozunk. -Mintha mi sem történt volna köztünk, mintha nem törtem volna meg előtte olyan ridegséggel ejtem ki szavaim, ezzel felvéve újra a törött álarcom ami alól figyelem a lassan távolodó lányt, míg az ajtók nem zárulnak be mögötte. Én pedig alig várom a legközelebbi találkozásunk pillanatát.. most vajon mihez kezdesz, Clarke? Ahogy forgatom kezeimben az igazából mindennek kezdetét, azt a bizonyos tőrt, merül fel bennem e kérdés.

- Ó, szóval úgy gondolod, hogy én méltó ellenfeled lettem volna.. Wow. Hát az egyszer biztos, hogy nem gondoltam volna, hogy ez valaha is elhagyja a szádat. Nem azért jöttem ide, hogy vezessem az eltéved kis báránykáidat. Mindössze csak játszadoztam, ahogyan veled is.. Az érzéseiddel.. Pont mielőtt a farkas lakmározhatna belőletek. - Bármibe is fog kerülni meg fogom dönteni a kis rendszerét. Ezek után már semmiképp nem engedhetem, hogy kicsússzon az ujjaim közül. Lehet, hogy nem fogom tudni belülről kidönteni a falakat, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem próbálhatom meg teljes erőmből kintről döngetni olyan erőteljesen, hogy az emberei már teljes mértékben elveszítsék a hitüket benne. Mert az egyetlen dolog, amit igazán el kell érnem az nem más, mint az embereinek a manipulálása. Lehet, hogy hűségesnek állítják magukat, de ha megérzik a gyengeséget, akkor nem kérdés, hogy cselekedni fognak. Lexa érzései irántam pedig a gyengeség legelső tünete. Az, hogy nem ontja ki az életemet csak még inkább ezt bizonyítja. Hiszen áruló vagyok és végeznie kellene velem mégis olyan tehetetlen a helyzettel kapcsolatban, hogy az szinte már hihetetlen. De nem mondhatom, hogy nem tudom mit érez. Hiszen én is megtehettem volna. Már régen megfulladhatott volna a saját vérében és, akkor talán egyszer s mindenkorra búcsút inthetünk volna ennek a sötét időszaknak és megpróbálhattam volna visszarázódni az életembe, ahová talán már nem is igazán tartozom.
- Sok szerencsét hozzá. - Soha nem engedném, hogy egyetlen egy újjal is hozzáérhessen a testvéremhez, vagy akár a közelébe férkőzhessen. A puszta létezését is hét lakat alatt őrzöm pontosan azért, amit csinálok. Nem engedhetem, hogy veszélybe kerüljön miattam. Hiszen érte még az életemet is képes lennék feláldozni. Nekem már csak Ő maradt.
- Egy nap még meg fogod bánni, hogy elengedtél. - Tudom jól, hogy itt nem maradhatok, hiszen már egyértelműen nem élvezem azt a kiváltságot, hogy Ő kezeskedjen értem és a biztonságomért. De vissza sem mehetek. Még nem. Addig még rengeteg mindent kell megtennem. Esküszöm, hogy megfogja bánni, hogy ilyen könnyedén elengedett.

lexa & clarke

- Neveznének? Nem.. nincs a maffiában nálam erősebb ember, ezt pedig ők is tudják. Addig, míg senki nem hív ki, és győz le, azaz öl meg, nem fog a helyembe lépni senki. Talán ezért féltenek ennyire.. tőled.. meg lett volna az esélyed átvenni a maffiát. - Ezzel pedig elérhetne olyan dolgokat, sőt, talán még a célján is felülkerekedne. Bár, a tettei után..  kétlem hogy az ügynökség, vagy bárhonnan is jött, visszafogadná. Hiszen nem csak a szerelmét.. de egy társát is egyúttal megölte. S ha ezt elnézik neki, akkor a hely, ahonnan jött.. egyáltalán nem jobb semmivel. Sőt. Rosszabb. Hisz itt, a maffiában erre is van szabály.. a vér vért kíván maga után. Ha egy személy megöl egy maffiabelit, akkor annak a személynek is elvesszük az életét. Ezen gondolattól pedig felmerülhet bárkiben is az a kérdés, hogy Clarke-ot ezen tudat ellenére is miért akarják megölni... mert áruló. Azok pedig kivételt éreznek ezen szabály felett. Plusz, ismerve embereimet.. ennyi áldozatot simán bevállalnak az általuk gondolt nemesebb célért.
- Egy dolgot tudok biztosan.. amit megakarok tudni, azt megfogom tudni így vagy úgy Clarke.. ezt vésd az eszedbe. - Bármit is titkol sokáig nem marad titok előttem. Vannak módszereim.. vannak embereim ezen célra is. Sean.. kaptam egy érdekes levelet tőle.. én pedig, a valamit valamiért elven élve, már tudom is hogy mit fogok kérni tőle, azért, amit ő kíván tőlem. Bár az embereim ezt sem fogják túlzottan jó szemmel nézni, hogy egy ilyen lehetőséget ismét elpazarlok szerintük olyanra ami felesleges. De lehet hogy nekik az.. nekem nem. Látható, hogy mennyire  felkeltette érdeklődésemet Clarke, a titka.. én pedig bármit megfogok tenni annak érdekében hogy kiderítsem mi az. Érdekel. Tudni akarom. Érzem, hogy több van ez mögött.. hogy vállalt egy ilyen öngyilkos küldetést. Az pedig, hogy most már ilyen könnyen dobná el életét, csak is arra utal hogy bánja tettét.. nem akar vele élni, és tudja, hogy ő sem mehet vissza oda, ahonnan jött.. hiszen Finn-t azért ölte meg, hogy ő ne kerüljön ezen sorsra.. s talán a kis titka is hozzáköthető ahhoz, hogy ennyire küzd azért, hogy megöljem. - Ugyan. Nem tőlem fogod megkapni ezt a kiváltságot. Ráhagyom a .. feletteseidre. Szabadon távozhatsz Clarke. - Elállok a lány útjából, és mutatok az ajtó irányában.

- Megtehetnéd, de ha már elkezdted, akkor mégis miért hagynád abba pont most? Inkább tedd meg azt, amit a néped megkíván utána pedig semmi nem fogja kritizálni egyetlen egy lépésedet sem. Én legalábbis határozottan nem leszek itt. De persze mindezt még azelőtt tedd meg, hogy a helyedre neveznének ki valakit, mert úgy gondolják, hogy nem vagy alkalmas arra, hogy vezesd őket. - Az igazság az, hogy még ezen sem lepődnék meg feltétlenül. Az utóbbi időben már pusztán az böki az embereinek a csőrét, hogy én még a mai napig itt vagyok. Már rég meg kellett tennie, amit  elvárnak tőle, de mégis újra meg újra hezitál. Nem tudom, hogy mivel értem el azt, hogy ilyen nagy hatalmam legyen felette, de ezt már kár lenne tagadni is. Mert mind a ketten tudjuk, hogy van egyfajta befolyásom felette. De a kérdés már csak az, hogy neki mekkora befolyása van felettem? Mert bevallom a közelségével nem tudok mit kezdeni. Meg akarom ölni és zavar, hogy mennyire tehetetlen vagyok jelen helyzetben. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenem, hogy megvolt rá a lehetőségem és mégis képtelen voltam rá, hogy még egyszer bemocskoljam a kezeimet. Épp elég nekem Finn vére, ami a kezeimen szárad. Nincs szükségem még egy kísértettre, aki minden lépésem követi.
- Fogalmad sincs, hogy milyen okból vagyok itt, vagy éppenséggel mire játszom. Zavar, nemde? - Nem fogom beavatni abba, hogy milyen okok rejtőznek az itt létem és a tetteim mögött. Leginkább azért, mert akkor megint csak lenne egy fegyvere ellenem, amit a kedve szerint felhasználhatna ellenem. Az igazság pedig az, hogy már szembesültem azzal, hogy milyen is, amikor tényleg felhasználja ellenem a gyenge pontomat és nem fogom megkockáztatni, hogy ezt még egyszer megtehesse.
- Azt hiszem ezt egyedül neked kell eldöntened. - Tény, hogy sokkal többet nyerhetnék a halálommal, hiszen akkor nem kellene beismernem, hogy kudarcot vallanom azt pedig végképp nem, hogy milyen körülmények között. Hogy mindez még Finn életébe is került. Meg akkor a legfontosabb dolog teljesülne. Amiért idejöttem. A testvéremet végre biztonságban tudhatnám, ahogyan azt mindig is terveztem. Na, meg persze nem kellene együtt élnem a bűntudatommal sem.
- Miért? Azzal talán végre rá tudnálak venni arra, hogy megölj? - Megdörzsölöm a csuklómat, ahol másodpercekkel ezelőtt még a kötél erős szorítása dörzsölte szét a bőröm felszínét. Megölhettem volna, de nem tettem. De ezt ő maga is jól tudta, mert könnyedén megakadályozhatta volna még azt is, hogy megpróbáljam. Lényegében mind a ketten megadtuk a másiknak a lehetőséget arra, hogy megöljük egymást. Mégis mind a ketten életben vagyunk. Mintha mi sem történt volna.

lexa & clarke

- Vicces vagy Clarke. Az imént még azt mondtad, hogy ha tényleg erős lennék, elkerülhettem volna az öldöklést. De tudod.. ha már így is elég nagy fejfájást okoztunk a külvilágnak, mi lesz, ha más lép a helyemre? Én kordában tartom az emberim.. könnyedén elsöpörhetnénk a várost a föld felszínéről.. esélyetek se lenne ellenünk.. mégis.. itt bujkálunk.. miattam! Szóval jól gondold meg szavaid.. ahogy azt is, hogy egyáltalán mást kívánsz a helyemre.. - Kifakadnak belőlem a szavak. Nem szokásom sokat beszélni felesleg dolgokról.. de közelében igazából úgy érzem, hogy semmi sem az. Minden egyes szavamnál közelebb lépek hozzá, olyan közel, amennyire csak tudok, amennyire csak engedi, feltéve, ha nem hátrál. Hiszem, tudom, hogy tökéletes vagyok a parancsnoki címre annak ellenére is, hogy még én is követek el hibákat. Emberből vagyok.. még nekem is vannak érzéseim, s talán a legnagyobb hibát követtem el azzal, hogy életben hagytam Clarke-ot, mégsem bánom. Lehet, hogy kéne.. de nem bánom. Ahogy megölni sem akarom, mégis, minden tettével arra hajaz, hogy én ezt megtegyem.. mintha azt akarná, hogy én szabadítsam fel a zord valóságból. - Talán érdekel. Talán nem. De tudod.. ezekszerint mégsem olyan fontos ez az ok.. hiszen kész voltál eldobni. Már közénk tartozol.. bármennyire is fáj.. számodra is csak egy kiút van.. a halál.- Gyengédem suttogom szavaim felé címezve. Bármi, bárki is volt aki minderre rávette, hogy vállalja érte, a dologért, már nem számít.. igazából semmi sem számít, hiszen esélye sem lesz arra, hogy elhagyja a rejtekhelyet. Sőt, talán a napot sem láthatja soha többé. Még meglátom mennyire leszek kegyes.. csakis tőle függ.
- Valamiért.. felmerült bennem azon kérdés.. hogy.. kinek lenne nagyobb szívesség? Az embereimnek, vagy.. neked?- Hiszen ha megölném.. azzal ő is megszabadulna. Mehetne a drága kis szerelme után.. és nem kellene átélni a földi poklokat. De egyáltalán nem veszem be a kis játékát.. nem igazán vált ki belőlem semmi olyan reakciót a kis ösztönzése, ahogy azt ő várhatná. Igazából.. nem vált ki belőlem semmi mást.. csupán, egyetlen egy kérdést..
- Talán gyenge vagyok. Ugyanannyira, amennyire te voltál ahhoz hogy megölj. Hogy megbosszuld a szerelmed halálát. - A vállára helyezem kezem, majd a füléhez hajolok. - De ne kísértsd a sorsod -Intem óvatosságra azzal hogy a fülébe suttogom szavaim, majd fogva a késemet, elvágom az őt fogva tartó köteleket.

- Hát bárki is legyen majd az utódod talán lesz benne annyi erő, hogy végezzen azzal, akivel végeznie kell nem pedig kerülgetni a forrókását. - Lehet, hogy Lexa-nak jelen pillanatban én vagyok a gyenge pontja és ezt fel kellene használnom ellene, de az igazság az, hogy képtelen vagyok. Nem vagyok rá képes, hogy megtegyem. Pedig tudom jól, hogy ez lenne a helyes lépés. Kijátszani addig, míg tehetem, de most már amúgy is túlságosan késő visszatáncolni. Hiszen talán ez az utolsó napom az élők soraiban, de így legalább biztos lehetek abban, hogy a testvéremről gondoskodni fognak. Mert a halálommal bebizonyítottam, hogy a végsőkig képes voltam elmenni. És azzal, hogy megöltem Finn-t csak megkíméltem a szenvedéstől, amit Lexa emberei szántak volna neki. Én szinte fájdalommentes halállal búcsúztattam mégis én vagyok az, akit megállás nélkül kísért.
- Biztos vagyok benne, hogy tényleg furdalja az oldalad a kíváncsiság, hogy mégis miért voltam képes ilyen messzire elmenni, de bármennyire is szeretnéd tudni a számon lakat van. Sosem fogom elmondani, mert az ég világon semmi közöd nincs hozzá. - Nem fogom megadni neki a lehetőséget arra, hogy egy újabb gyengeségemet ragadja meg és forgassa ki kedvére. Nem tudom, hogy mit tenne, ha  tudomást szerezne a testvéremről és a hátrányos állapotáról. Az igazság az, hogy őt mindenkitől óvni kívántam így egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akik tudtak róla. Ezek közül pedig már az egyikük hallott, Finn. Féltem, ha megkínozzák, megtörik.. Ugyanakkor akármennyire is szeretném okolni a történtekért Lexa-t, vagy éppenséggel magamat, avagy Finn-t.. Mindannyian hozzáadtunk valamit a végkifejlethez és ezt el kell ismernünk.
- Tényleg? Az utóbbi időben nem igazán ezt vettem észre. Hát mutasd meg, hogy te vagy itt a főnök, hogy te vagy a parancsnok. Ölj meg. Tégy szívességet az embereidnek. - Pontosan erre vágynak az emberei és azzal, hogy életben hagy nem nekem tesz szívességet. Lehet, hogy azzal magyarázza magának, hogyha életben hagy engem, akkor azzal tulajdonképpen csak hagyja, hogy emésszem magam a fájdalmam közepén. De mindketten tudjuk, hogy ez olyan távol áll az igazságtól, hogy azt szinte már hihetetlen, hogy másnak nem tűnik fel.
- Ó, tényleg így lenne? - Sikerült megingatnom a maffia alapjait. Hiszen Lexa-t megingattam. Ahogy az embereinek is a belé fektetett hitét már azóta, hogy ide betettem a lábamat, hiszen nem tette meg azt a lépést, amit mindenki elvárt tőle. Sőt. Hezitál. Még védelmébe is fogadott. Ez minden csak bölcs döntés nem volt.
- Tényleg így gondolod, Lexa? Vagy csak nincs meg benned az, ami ahhoz kell, hogy végezz velem. Ismerd be, hogy képtelen vagy megölni. Hogy bármennyire is fáj neked az, hogy áruló vagyok.. Nem tudsz ártani nekem. Nem fizikailag. De, ha akarod.. Bizonyítsd az ellenkezőjét. Mutasd meg nekem azt, hogy semmi nem gyengít el téged abban, hogy te vagy itt a parancsnok. Én pedig, akkor egyszerűen elfogadom, hogy tévedtem. - Fordult a kocka. Lehet, hogy amikor beléptem az ajtón ő irányította a játékszabályokat, de most már az én kezemben van az előny. Bármennyire is tűnik másképpen. Megkötözve állok a terem közepén, mégis az én kezemben van az aduász.

lexa & clarke

- Igen. Ahogy a maffiát sem. Nagyon sok dolgot nem tudsz rólunk... amint teljesen eltörik a maszk, az lesz egyben a bukásom napja is. Hidd el.. van ki a helyembe lépjen.. és talán még nálam is rosszabb az a személy. - Nem mondhatom magam a legrosszabb vezetők egyikének, s talán a legkönyörtelenebbnek sem. Mint mindenki más, én is ugyanolyan pótolható vagyok. Sőt. talán sokan várják is ezt a pillanatot.. de addig, míg szét nem esik jobban a maffia csak fantáziájukban él az a pillanat, míg a helyemre léphet bárki is. Félnek tőlem.. semmi kétség. Ez Clarke-ról viszont nem igazán mondható el. Nem érzek irányából semmi mást, csak a mérhetetlen gyűlöletet. Miközben nekem köszönheti azt, hogy még életben van.. csak egy szavamba kerülne a halála.
- Tudod Clarke.. kíváncsivá tettél. Hogy miért próbáltad elnyerni tetteiddel a bizalmam, ha kezdettől fogva tudtad, hogy úgyis átlátok rajtad? Miért ölted meg Finn-t? Csak hátráltatott, nem igaz? Teljesen más szinten vagytok ti ketten.. szóval engem már csak az érdekel, hogy mi ér meg neked ennyit.. hogy kockáztasd érte az életed. - Egyszerűen tényleg nem tudom felfogni.. biztos vagyok benne, hogy nem a kalandvágy éltette, és élteti, vagy hogy mert próbál valami nagyot és hősiest elérni a munkájában.. Ő nem ennyire hülye, hogy ilyen nevetséges okokból csak úgy beépüljön. Tudom hogy van valami a háttérben, kell lennie. És én ezt szeretném tudni.
- Ok? Soha nem kellett. Itt.. azt csinálok, amihez éppen kedvem van Clarke.. ne felejtsd el hogy kivel beszélsz... Én vagyok a parancsnok! - Szándékkal nyomom meg utolsó szavaim. Hiszen látva, hallva a hozzáállását.. elfelejti ezen fontos tényt. Lehet, hogy megmutattam neki érzelmekkel teli oldalamat, de én azért tartanék a helyében magamtól, és nem bíznám el magam túlságosan egy kis törődéstől, vagy épp attól, mert hogy vele máshogy bánok, mint bárkivel is a maffiában. - És mondd csak.. megérte mindezért? Hiszen kiléted immár nem titkos.. elbuktad a küldetésed, Clarke.  - Feltéve, ha nem a megölésem a célja.. hiszen arra még van esélye, bár, bizonyított tény hogy nem tudja megtenni. Pedig, még hagytam is volna neki.. több ilyen alkalma pedig nem lesz, hiszen eljátszotta már ezt a kártyát. - Miért tenném? Azzal csak felszabadítanálak.. hagylak gyötörni a tudattal.. hogy öltél a semmiért.. mert te itt már nem tehetsz semmit.. egyedül kevés vagy hozzánk. - Hagyom az érzéseimet előtörni, és mosolyra húzom ajkaimat kimondott szavaimtól. Kárörvendő lennék? Határozottan! Lakmározom bánatában..

- Honnan kellene tudnom? Hiszen nem ismerlek. Egyetlen egy dolgot nem tudok rólad. Olyan erőteljesen viseled magadon a maszkodat, hogy már kezdem azt érezni, hogy te magad sem tudod, hogy ki vagy. Teljesen átláthatatlan az, hogy ki is vagy. Egy vezetőt látnak benned az embereid, aki megdönthetetlen. De mi lesz akkor, amikor a maszk már túl nehézzé válik, hm? – Bevallom, hogy már nem egyszer sikerült átlátnom az álarcán, amit olyan erőteljesen cipel magával, hogy szinte erőszakkal sem lehet letépni róla. Mégis nem letépni kell, hanem egyszerűen csak megtanulni értelmezni a mögöttes jeleket. De ez közel sem olyan egyszerű, mint ahogy tűnik, mert nekem is nem egyszer meggyűlik a bajom vele. Az érzelmeinek töredékeit látom megelevenedni a vastag falak mögött. Azonban ezek csak annak a jelei, hogy mélyen legbelül valahol van még valaki a jeges külső mögött.
– Ne tégy úgy egy pillanatra sem, mintha nem lettél volna tisztában azzal, hogy ki vagyok, vagy honnét jöttem. Fogalmam nincs, hogy mégis miért kerülgetted eddig a forrókását. Az embereid is tudták, te is tudtad.. De te inkább úgy döntöttél, hogy átformálsz valamivé, amivel együtt tudnak élni az embereid, de arra egy percig sem gondoltál, hogy talán nem kellene az ő képükre formálnod, hiszen nem ők azok, akik hatással voltak rád. Hanem én. S nem azért, mert olyannyira beillettem a soraitokba. – Próbáltam küzdeni, de nem számít, hogy mennyi év kiképzés áll mögöttem sosem vehetem fel a harcot egy olyan személlyel, akit már gyerekkora óta arra neveltek, hogy küzdjön, harcoljon. De az igazság az, hogy legbelül talán nem is akartam harcolni. Mert nincs értelme. Tudom, hogy nem képes rá, hogy megöljön. Ha az lenne, akkor már régen nem élnék.
– Vagy csak téged övez ez a beteges vágy arra, hogy okot találj valakinek a megöletésére. – Nem is értem, hogy miért védelmez engem. Sokkal boldogabb lennék, ha Finn még életben lenne és én lettem volna az, aki meghal. Ő kiszállt volna. Neki nem kellett volna ezt az egészet csinálnia és a hősies halálom után a legkevesebb, hogy gondoskodtak volna a testvéremről, aki nélkülem elveszne a világban. – Megtettem, amit meg kellett tennem azért, hogy továbbra is tehessem a dolgomat. Nem mindig van választásunk. – Nem engedhetem meg magamnak, hogy lássák a fájdalmam. Azzal csak elárultam volna magam. Így legalább azt gondolhatták abban a pillanatban, hogy én magam is dühös voltam Finn-re, amiért kiderült, hogy áruló. Azóta pedig már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ki is vagyok. Azt hiszem már csak azt várták, hogy háztetőkről kiabáljam a világba. De Lexa-nál eme szavak talán még akkor is süket fülekre találtak volna. – Mit fogsz most tenni? Megölsz? Akkor meg mire vársz? Essünk túl rajta és kímélj meg a hegyi beszédtől.

lexa & clarke

- Szerinted, ezzel is visszaélnék, Clarke? - Kérdéssel felelek válaszul. Bizalmatlanságunk a másik iránt kölcsönös.. de érthető. A helyében én sem bíznék magamban..hiszen egy maffiát vezetek, és nekem mindig, minden körülmények között az emberimet kell magam elé helyeznem. Viszont, Clarke is lassan közénk tartozik.. majdnem. Még hátra van egy kicsit sem erőszakos beavatási módszer. Viszont, ha őszinte akarok lenni.. magammal is..  magam sem értem hogy sajátos önző célokból akarom felszínre hozni a sérelmeit, vagy, mert vissza szeretnék élni vele.. bennem játszik a kettősség.. de talán.. jobban megszeretném ismerni, mintsem visszaélni ilyen bizalmas dolgokkal.
- Te ezt nem értheted. Vannak szabályaink, amiket be kell tartanom. Még nekem is. Ezzel viszont beismerted, hogy te is áruló vagy. - Bánóan sütöm le szemeimet a földre.. hiába tudtam, sejtettem, mégis fáj.. fáj az igazság. De immár hogy bizonyosságot nyert a sejtés.. a tettek mezejére kell lépnem. Fogom a lányt, ha ellenáll, ha nem, egyenesen a kínzófához lököm őt, s ugyanúgy ahogy Finn-t, őt is lekötözöm. - Miért Clarke..miért? - Kérdezem már - már remegő hanggal. Teljesen más Clarke esetében ez a jelenet, mint Finn-é volt.. ott nem éreztem bánatot mert áruló.. nem éreztem semmit.. de most, jelenesetben a szívem szakad meg, s ezen érzéseim arcomra is teljesen kiülnek. Tudom jól, hogy egyszerűen nem lennék képes megölni őt, mégis, felveszem a földről azt a bizonyos tőrt, és ahogy várom a válaszát, úgy közeledek a fegyverrel, felé. - Gyűlölhetsz.. okolhatsz engem, miközben te is tudod.. hogy te lökted a halál torkába. Csak hogy könnyebb legyen..  - Természetesen felhozom a dolgot, miszerint, én csak a végrehajtó voltam az egész kis balul elsült tervében. Ő maga tehet Finn haláláról.. ahogy Finn is.. lehet hogy én adtam ki a halála parancsát, de ő teljesítette, s ő rángatta mindebbe bele a fiút.
- Tudod.. ez elgondolkodtató. Emlékeim szerint.. szemrebbenés nélkül végeztél azzal az  a fiúval..  vagy talán, emlékeztetnem kell rá? - Az agy hajlamos kihagyni ilyen pillanatokban, bár kétlem az imént leejtett kis műsora után, hogy ne emlékezzen rá.. vagy ha meg is próbálná, kísérti minden egyes másodpercében a fiú szelleme, óriási bűntudatot keltve ezzel. Sokáig tartott nekem is, míg eltudtam engedni Costiát. De ő.. elutasította a segítő kezem..én pedig nem fogom erőltetni, ha nem szeretné.. készüljön ki idegileg, ha ezt szeretné.. bár, az is lehetséges, hogy már megtörtént. - Ezek után.. szerinted hagylak csak úgy szabadon járkálni? Segítettem rajtad.. a folyamatos védelmem alatt voltál.. és mindez, a semmiért. Hátba szúrtál, Clarke. -Hangot adok bánatomnak.. bár igazából félni valóm nincs.. hiszen bízom az embereimben, minket nem olyan egyszerű csak úgy legyűrni.

- Lehet, hogy akaratlanul, mert nem vagyok képes visszafogni.. De ez egy pillanatra sem jelenti azt, hogy nem teszel meg mindent annak érdekében, hogy előcsalogasd belőlem. A kérdés már csak az, hogy mire jó ez neked. - Megtörve látni, sértettnek. Persze megértem, hogy így erősebbnek érzi magát, de azért mégis.. Legyen benne annyi, hogy nem játszadozik velem. Mert már torkig vagyok a játékaival. Először Finn halála, most pedig mindent elkövetett annak érdekében, hogy visszaemlékezzek rá. Most pedig, mint valami földre szállt angyal nyújtja a kezét, hogy kivezessen engem a sötétségből. Hát köszönöm szépen, ebből nem kérek.
- Ebben tévedsz. Nagyon is tévedsz. A helyedben én találtam volna más megoldást. Mindent elkövettem volna annak érdekében, hogy megóvjam egy ártatlan ember életét, aki nem tett mást, mint fejest ugrott valamibe MIATTAM! - Ha én nem vagyok Finn sem egyezik bele ebbe az egész beépülésbe. Nekem megvolt a magam indoka. De neki én voltam az indok. Minden miattam történt, de neki sem szabadott volna utánam ugrania ebbe az őrültségbe. De bármennyire is szeretném az időt már nem tudom visszapörgetni. Az pedig, hogy rágódom a dolgokon egyáltalán nem fogja megváltoztatni a történteket. Meg kell tanulnom együtt élni vele. Szembe kell néznem a történtekkel, mindazzal amit én magam okoztam. Talán, ha szembenézek minden kétségemmel, fájdalmammal, akkor végre képes leszek elengedni Finn szellemét, aki a karmait belém vájva kísért a nap minden percében.
- Osztozkodjunk a fájdalmon? Komolyan beszélsz? Szóval azért öletted meg velem Finn-t, hogy legyen bennünk valami közös pont? Mert elég beteges húzás már így is nem kell hozzáadnod még ezt is. Gyűlöllek. Ez pedig soha nem fog megváltozni bármit is mondasz. - Lehet, hogy az együttérzés apró szikrája lángra lobbant bennem, de nem fogok neki megbocsájtani a történtekért csak azért, mert neki is volt része hasonló helyzetben. Ez nem így működik. Kétlem, hogy ő megbocsájtott azoknak, akik miatt ki kellett ontania a szerelmének az életét.
- Jobb szeretem a saját magam kezében tudni a biztonságomat. Nem pedig egy hidegvérű gyilkoséban. - Én sem sokkal különbözöm tőle, mert vér tapad a kezemhez. De koránt sem annyi, mint az övéhez. Én még képes vagyok belátni, hogy amit tettem az rossz. Az ő szemében már nem tudom mit érhet egy élet. Hogy egyáltalán megremeg-e még a lelke, ha kiontja valakinek az életét. - Van még valami más is, vagy egyszerűen csak egy lelki terrort akartál rám zúdítani? - Le kell számolnom egytől-egyig a szervezetével. Finn-ért. Itt az ideje, hogy abbahagyjam a sebeim nyalogatását és elkezdjek tenni is valamit a cél érdekében.

lexa & clarke

- Mégis.. akaratlanul is feltörnek belőled. -Vágom egyszerre a szavaira. Ahogy feltörnek belőle, ugyanúgy belőlem is.. Igazából talán mondanom sem kell, de lerí rólam, hogy érdekel a története. Megakarom ismerni.. annak ellenére is, hogy meg kellene ölnöm itt nyomban, hogy egy áruló.. hiába csöppent bele az én világomba, tudom, hogy az övé ennél sokkal bonyolultabb, s talán érdekesebb is, talán szomorúbb.. nem tudom, de ezt akarom kideríteni. Itt a helyszínen lassan már nem parancsnokként vagyok jelen, hanem csak simán Lexa-ként. Ő az egyetlen Costia óta, akinek talán sikerül ezt elérni. S talán hibát követek, de .. nem tudok tenni ellene..és talán nem is akarok. - Tudom, hogy most mit gondolsz rólam, hogy mennyire gyűlölsz.. de meg kellett hoznom ezt a döntést. A helyemben te is ezt tetted volna. - Magyarázkodok.. de.. miért is? Miért nem akarom, hogy gyűlöljön? Hiszen.. ez sosem szokott érdekelni.. nem ő az első aki így érez irántam, és egyben nem is az egyetlen.. mégis, az ő esetében ez felettébb zavaró és csak azt tudom, hogy ezen negatív érzéseket megakarom szüntetni, sőt.. átformálni, egy neki még korai  irányban, hisz Finn halála friss sebként van jelen szívében. Én a közeledben sehogy sem tudok gondolkodni..Hangzanak el szavaim fejemben, ami soha nem látott erővel akar kitörni belőlem.. de szerencsére, vagyis, remélhetőleg ő nem rendelkezik gondolatolvasó képességgel. Hiszen nem hallhatja meg, nem adhatom ennyire a tudtára kötődésem, ragaszkodásom, tetszésem, még a végén.. visszaél vele. Már így is elég nagy kockázatot vállalok.. - Én nem engedhetem meg magamnak, hogy félretegyem. Azzal irányítok, sőt, tulajdonképpen a bennem rejlő sötétség éltet. Én nem csak egy embert öltem, Clarke.. számolhatatlanul sok ember vére szárad a kezemen. Hozzád hasonlóan, az egykori szerelmemé is. Osztozunk a fájdalmon. -Megnyílok előtte.. levetem magamról a megrepedt álarcom.. talán ez kell ahhoz, hogy ő is hasonlóképpen tegye. Tekintetemből a már - már elviselhetetlen fájdalom olvasható ki, ami Costia elvesztése miatt alakult ki bennem , ahogy a megölt emberek miatt is.
- Akkor tegyél is úgy, mint aki hálás érte.. De hidd el.. arra nem lesz szükséged. - Mutatok a lány fegyverére. Ha csak nem megakar vele ölni, akkor tényleg szükség nem lesz rá.. én bízok az embereimben, és nem hagyom, hogy bármi is történjen ezzel a lánnyal.

Ez egy olyan szituáció, ahol nem lehetnek győztesek. Mert teljesen mindegy, hogy milyen döntést hozok már semmi nem lesz a régi és talán mindannyian veszítünk az egésszel. Hiszen, ha közéjük tartoznék talán még nagyobb veszélyt hoznék a számukra, mint amivel valaha is szembe kellett nézniük, de ha elárulnám őket, ahogyan azt terveztem, akkor már végképp nem lenne lehetőségem megtalálni a helyem a világban. De azért jöttem ide, hogy segítsek a testvéremen. Emiatt pedig képes voltam feláldozni azt, aki rettenetesen fontos a számomra és, akt talán életemben először képes voltam szeretni. Őszintén és teljesen nyitott szívvel, mégis a megbánás egyre inkább átalakul dühvé. Nem csak Lexa iránt, de Finn iránt is. Hiszen ő hozta ezt az egészet a nyakunkra. Csak jobban oda kellett volna figyelnie mit tesz.. De ő eredményeket akart és ezért a végsőkig elment. Lehet, hogy az én reflektorfényem része vetült rá és ezért bukott le, de a vágyakozása aziránt, hogy a lehető leghamarabb eltűnjön innen.. Igazán talán az lett a végzete.
- Igazán nagylelkű a részedről, hogy ezt felajánlod, de vannak dolgok, amelyeket jobb nem a felszínre hozni. - Éreztem az őszinte kedvességét a hangjából, de mégsem állok készen arra, hogy ilyen mértékben megnyíljak előtte. Hiszen minden egyes porcikám fájdalomtól teljes. Nem bírnám elviselni, ha fájdalmam egy újabb kirohanásának egy darabját látná meg. Néhány dolog jobb, ha rejtve marad. Épp elég sebet tépett fel rajtam a mai nap. - Lehet, hogy a sötétség szépen lassan felemészt mindannyiunkat, de ha képesek vagyunk félretenni a bennünk lakozó sötétséget és anélkül gondolkozni, akkor nem gondolom azt, hogy olyan nagy probléma lenne. - Megvannak a magam tiszta pillanatai. Olyan ez, mintha valami drogos lennék, aki kétségbeesetten kapaszkodik a valóságba, de ugyanakkor függ a sötétségtől, ami felemészti a fájdalmát és minden gondját porig rombolja. Bármennyire is küzd erőteljesen soha nem lesz képes elengedni azt, ami ott lakozik legbelül. Előbb vagy utóbb, de az egyik irányba eldől, de addig is.. Apró józan pillanataiban talán bölcsebb tanácsokkal is ellátja magát, mintsem beadja a derekát a fájdalomnak, vagy a sötétségnek, de mire elszántsággal párosulna.. Az egész nem lesz más, mint egy füstbe ment terv.
- Igen. Jelen pillanatban csak neked köszönhetem, hogy életben vagyok. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem történhetnek apró balesetek. - Tudom jól, hogy bármilyen módon is veszíteném életemet az kérdéseket vetne fel. Talán még vagyok is olyan naiv, hogy elhiggyem ez még Lexa mellkasába is lyukat égetne. Hogy nem hagyná halálomat a semmibe veszni, mint járulékos veszteséget. De nem lehetséges opciókon kell gondolkodnom, vagy a jövő kifürkészhetetlen történéseit.. Hanem a jelenemet kell összekaparnom.

Igazából ha a trónszéken ülök bele sem gondolok kéréseim súlyában az embereimtől..hozzám hasonlóan - vagy legalábbis, amilyennek kéne lennem nekem is - nekik sem szabad érzelmileg gyengének lenniük. Igazából, semmilyen értelemben nem szabad gyengének lenniük.. lennünk. Ez a maffia közel sem olyan szokásos, mint amit gondol az ember róla, amint meghallja e szót. Bár megtehetnénk, de nem törünk világuralomra, nem kereskedünk csempészett árukkal, mi nem az a tipikus maffia vagyunk, akik az emberiség ellenségei lennének. Bár szabályaink kemények, fő szempontunk a fegyelmezettség. Szóval ezért sem értettem hogy miért szúrtunk szemet a rendőrségnek.. mi csak.. beszeretnénk gyűjteni a metahumánokat, hogy biztonságban tudjunk minden embert a környéken. De az is erősen lehetséges.. hogy valami nagyobbat és rosszabbat tervezünk velük. Mondjuk, tény és való, hogy a módszereink kicsit sem tartoznak a gyengéd kategórában. De addig míg én ülök a  trónon semmi nem fog változni.- És téged miféle cél éltet ilyen erősen? Mert kétlem.. hogy a bizalmam lenne az. Csak rád kell nézni Clarke.. itt.. itt valami más.. valami sokkal mélyebb van a háttérben..de nekem elmondhatod. - Hangom ezúttal kedvességet sugall, és még véletlenül sem parancsolok neki. Ezúttal.. teljes mértékben rábízom a választás lehetőségét. Az itt lévőknek velem az élen közel sem könnyű az élet.. nekünk a sors nem adta meg ezen lehetőséget, ahogy látszólag Clarke-nak sem. Sajnálatot érzek.. valamiért kicsit sem zavar az, hogy nem a bizalmam elnyerése érdekében ölte meg Finn-t, hiszen tudtam, sejtettem, az elejétől fogva. Viszont ő nem tűnik ennyire butának, hogy csak unaloműzésből vállalkozzon erre az öngyilkos küldetésre.. kell lennie valaminek.. valami erősebb oknak. - És mindeközben, akárhányszor felállsz újra és újra.. a sötétség egyre jobban kebelez be magának.. mindaddig, míg azt nem veszed észre, hogy kitölti benned az űrt. - Hirtelen emelem felé kezemet, mintha bántani akarnám de végül csak nyújtom felé karomat, hogy kezet rázhassak vele. - Üdv köztünk. - Az embereim, de legfőképp a saját magam lelke mind közül a legsötétebb, sárosabb, és mocskosabb. De mindez nem hiába.. veszélyes játékot űzök, valamivel pedig engedelmességre kell bírnom őket, hiszen ha rászabadulnának a mit sem sejtő emberekre.. talán tömegpusztítást végeznének. Szóval megérteném  Clarke -ot, ha nem róla lenne szó hogy fegyverekkel flangál a maffiában.. - Hülyeség. A védelmemet élvezed. Nincs rá szükséged. -Rendíthetetlenül vágom rá mondandójára a lánynak, de a végén kérdőn felhúzom a szemöldököm. - Vagy talán nem bízol a vezetői képességeimben? -Oldalra fordítom fejemet kíváncsian várva válaszát. Bármennyire is megtörni látszok, nem hagyom , hogy kétségekbe vonjanak.

A cél, ami miatt idejöttem egyre homályosabbá válik. Mintha már nem is igazán akarnék vissza menni a régi életembe. De hát miért is akarnék? A férfi, akivel meg akartam osztani halott. Az én kezem által. Talán nagyobb biztonságban lett volna, ha nem vállaljuk fel a kettőnk kapcsolatát ilyen nyilvánosan. Vagy az is lehet, hogy akkor megkíméltek volna attól, hogy a saját kezem által kelljen megölnöm a férfit, akit szeretek. De mindez mit számít. Bár azt az eshetőséget sem szabad elfelejtetnünk, ha nem vállaljuk fel a kapcsolatunkat, akkor talán nem figyelték volna őt annyira mikroszkóp alatt. Hiszen én vagyok az, aki felkeltette a figyelmét Lexa-nak és talán pontosan ezért került célkeresztbe Finn is.
Ezek után pedig már végképp nem tudom nem magam okolni. Miattam halt meg a férfi, akit szerettem. Az én kezem által. Sosem tudnám ezt véglegesen elfelejteni.
- Néha meg kell tennünk olyan dolgokat is, amelyekre később nem feltétlen leszünk büszkék, de nem helyezhetjük előtérbe a sajátos érzéseinket, a nagyobb cél érdekében. De nem hiszem, hogy ezt pont neked kellene megmagyaráznom. - Neki aztán végképp az érzelmeit félretéve kell döntéseket hoznia mégis van egy dolog, amit képtelen megtenni. Méghozzá pedig az emberei által oly áhított halálomat. De nem hiszem, hogy megvan benne az, ami ahhoz szükségeltetik, hogy tényleg megtegye. Fogalmam nincs, hogy mivel nyertem meg magamnak. Azonban sikerült.
- Leránthat akárhányszor csak akar a földre, de az egyetlen dolog ami számít az, hogy képes vagyok újra meg újra felállni. Minden egyes alkalommal könnyebb lesz felállnom mégis nem mondhatom azt közelről sem, hogy egyszerű. De pont emiatt tesz engem erőssé. Nem vagyok olyan gyenge, mint néha azt gondolom magamról, vagy éppen más gondolja. - Alábecsül itt minden egyes kis alattvalója. Fogalmuk nincs, hogy ki is vagyok igazából, hogy milyen összeszedetten tudok gondolkodni, ha összpontosítok. Csak a megtört oldalamat akarják látni egytől-egyig, de fogalmuk nincs arról, hogy ez mekkora erőt ad nekem.
Ahogy a torkához szorítom a kést talán egy pillanatra még el is önt a boldogság, hogy most megtehetem, hogy megszabadíthatom magam a terhektől és azzal, hogy kivégzem a maffia fejét épp elég káoszt tudnék ébreszteni ahhoz, hogy felszámolhassák egytől-egyig a tagokat. Ha túlélném visszatérhetnénk az életemhez.. - Milyen élethez? Nem, mintha közösen tologatnánk ezek után a babakocsit.. - Hagyom, hogy a hangja elkússzon a fülem mellett, de mégis valahogy elér a tudatomhoz azonban nem hagyom, hogy hatással legyen rám. Aki halott az már nem lehet arra hatással, aki vagyok, vagy leszek.
Elejtem hát a tőrt, mintha ezzel csak meglebegtetném magam felett a fehér zászlót megadásom jeléül. Ezzel egy időben érzem ahogy a keze a testemen vándorolva a fegyveremnél pihen meg. Talán fel akartam használni ellene. Az is lehet, hogy csak egyszerűen már csak így érzem magam biztonságban. Már egyáltalán nem számít. Csak a kiutat akarom megtalálni ebből az őrületből. - Egy nőnek a legváratlanabb helyzetekben kell megvédeni magát. Én pedig nem mondhatnám, hogy túlságosan közkedvelt vagyok errefelé.