ღ zene: Light'em Up ღ megjegyzés:  Mate ღ

Bárki azt hihetné jelenleg, hogy a látványom a megtörtséggel egyenlő, holott koránt sem, sőt mindez bennem fel sem merült egyetlen pillanatra sem. Miért is legyek voltaképpen megtörve, avagy minek? Nem lenne értelme, amikor is élveztem azt a percet, amikor megtettem. Olyan könnyedén megtudtam tenni, olyan egyszerűen megtudtam ölni, és nem érzek semmit sem utána. Sem fájdalmat, sem kínt, sem bűntudatot.. Valamit éreznem kellene, nem de bár? Fájnia kellene a tettemnek, szenvednem kéne a rabláncom alatt, mert ismét azzá lettem, ki egykoron voltam, de talán épp ideje volt visszatérnem. Nem mindig kedves az élet, és nem is mindig kegyes, ezért sem lehettek én sem az. Próbálkoztam éveken át azzal, hogy jó legyek, hogy megfelelővé váljak mások számára, de akit egyszer elragad a sötét oldal, nos az örökre ott is ragad benne, ugye? Nem lehettek tiszta, és egyúttal ártatlan lélek, amikor is be vagyok szennyezve, amikor is tiszta vér borítja be a lelkemet. Az, aki lenni akartam jelenleg meghalt, és helyette megkaptak engem, mint gyilkost. Még csak nem is sejtik, hogy mennyire élvezetes lesz a játszma kellege, sőt milyen egyszerűen nevetséges, és szórakoztató. Végezettül arra eszmélek fel, hogy Ciel az áldozatnál köt ki, majdan kihúzva belőle a fegyvert, pontosan elém dobja le. Ránézek, sőt ezredjére is átfuttatom rajta a tekintettemet, és pontosan tudom, hogy a tettem milyen következményeket von maga után. Mostantól nem lehet egyszerű, átlagos kis életem, helyette vérengzős partikat rendezek, miközben minden egyes személy, akit megfelelő prédának bizonyul, nos.. nos gyorsan meghal. Talán megkönnyítem az életüket, hisz a halálukkal feloldozom őket. Talán jót teszek vele, hisz a föld megtisztul. Néhány emberrel kevesebb, néhány személynek lőttek, de születnek újabbak majdan, kik egyszer úgy is csak meghalnak. Hallgatom a szavait, figyelem, ahogy mögém lép, és a vállamra teszi a kezét. Bizonyára tetszett neki a látvány, és most nagyot jót mulat rajtam. Kérdésére felszökik hirtelen a szemöldököm, mert nem tudom mit is kellene rá reagálnom. Talán esetleg kéri, hogy fojtsam meg? Ezer örömmel, ha azt akarja.
-Van ennél sokkal jobb, és szebb kivitelezés is, kérlek, de most sietnem kellett.-Mondom egy ravasz félmosollyal az ajkaimon, ahogy hirtelen felállva felé fordulok, és ördögi tekintettel mérem fel őt.-Voltaképpen te sem lennél rossz áldozat, csak a fejed nem lenne jó az erkélyre kitűzve.-Mondom nevetgélve, majdan hirtelen elkomolyodom.-Hogy hogyan érzem magam? Nos felszabadultam, de azt a szót ne várd el tőlem, sosem mondanám ki.-Kacsintok lazán, majd mellé lépek.-Valami programot tudsz? Kezdek unatkozni.-Mondom mosolyogva, ahogy a szemeibe nézek mindeközben. Ennél csodálatosabb napom nem is lehetne, végre önmagam vagyok, és nem kell a sok szerepjátszma. Élek, és létezem, szabad vagyok teljesen.

to Raul

ღ zene: Light'em Up ღ megjegyzés:  - ღ

Általában a fény mellett megjelenik a sötétség szimbóluma, ahogy a remény mellett ékes szerepet tölt be a reménytelenség záloga, avagy a boldogságot a boldogtalanság követi a sorban. Minden egyes jót a rossz fog közre, s minden egyes fájdalom után jön valami vidámabb szinonima fogalom is. Tehát elmondható ama tényeset, hogy az élet egy hatalmas nagy körforgás kimenetele. Minden után jön valami váratlan, ahogy az én életem is változatos volt teljességgel ez eddig, sőt bátran állíthatom, hogy nem unatkoztam egy percig sem. Mindig kaptam bőven a szenvedés keserű ízéből, s amikor megismertem a sötét lepelben folytatódó feketeséggel, mely beszennyezi a lelket, nos.. nos akkor felszabadultam. Nem éreztem semmit sem, ami egyszerűen csábító volt, és oly annyira vonzó. Könnyedén átestem a ló túloldalára, és belementem ama szempontsorba, hogy emberek életét szüntessem meg felé, mintha csak rajtam állt volna minden pillanatban, hogy ki élő, s ki holt.. és most.. most pedig, hogy annyit próbálkoztam a jó oldallal, nos hirtelen megjelenik ez a férfi, és rá akar beszélni az ellenkezőjére, s még hozzá arra, ami a múltamban voltam, s immáron nem vagyok. A gondolata édes, hívogató, s hülye lennék nemet mondani, mármint ez az első gondolatom minderre, de mindez koránt sem ily egyszerű. Beszennyezném újból a lelkemet, és feladnám a küzdelmemet, amelyet ily eddig is nehezen folytattam az életem telése során. Feladnék mindent ennyire egyszerűen, s eldobnám azt, amiért harcoltam, csak hogy újra egy érzéketlen gyilkos legyek? Tényleg megtenném mindezen cselekményt?
Nem mondom, hogy nem élvezem felettébb a helyzetet, hisz határozottan elszórakozgattok rajta, és akármit is tegyen, avagy mondjon, nos.. nem fogom komolyan venni. Egyik fő szokásom, hogy nem veszek semmit sem magamra teljesen, ha meg mégis, akkor az is elillan előbb-utóbb, nem de? Na akkor meg miről is beszélünk? Semmiről.. hát én is így gondoltam! Mélyen szívom magamba a levegőt, ahogy nemes egyszerűséggel elindulok az emelet felé, s még csak nem is számítok látogatóra, mert hát miért? Ahogy elérem az utolsó lépcsőfokot, nos pontosan akkor -, s nem máskor -, kopogni kezd valaki az ajtón. Felsóhajtok mélyen, hogy ki az ilyenkor, és mi a fenét akarhat. Épp visszafelé fordulok, amikor is hirtelen figyelemmel kísérem Ciel művét. Meg kell hagyni eléggé sajátos, és egyedi ötlettel állt elő, de akárki is jött.. kétlem, hogy ezt bevenné. Végül könnyedén lépek le a lépcsőfokról, s tekintek az ajtó felé nemes egyszerűséggel, ahol Ciel leborult a padlóra, míg a rendőrnő lélegzete is elállt a látványtól. Kezeimet megemelve végül tapsolni kezdek, és szórakozottan felnevettek.
-Tökéletes színjáték, Ciel, és igazán értékelem.-Tapsolok tovább, ahogy egyre közelebb, és közelebb sétálok hozzájuk, majd egyetlen kézmozdulattal elérem, hogy a kinti szőnyeg megmozduljon, és ezáltal a nő beessen az ajtón. Ugyanilyen könnyedséggel be is záródik az ajtó, amikor már egyikőjük sincs előtte, majd a dísztőr a kezembe kerül. Megszorítom a markolatát, és felnevettek.-Sajnálom, de olyat tudsz, amit nem kellene, és ezt nem engedhettem.-Eldobom jól irányzottan a tőrt, miközben rákoncentrálok az eszközre a gondolatmenetemmel, ami tökéletesen a nő mellkasába fúródik bele, és a kezemet használva elérem, hogy a falra szegeződjön a hulla. Egy ideig ott tartom a kezemmel, majd elengedve a mozdulatsort a földre hullik az élettelen test. Nem is annyira vészes ez a telekinetikai képesség, sőt egész hasznos is.. Hirtelen esem végül térddel a földre, de nem, nem a megtörtség miatt, hanem, mert visszatértem.. visszatért az a valaki, aki egykoron voltam.

to Raul

ღ zene: Light'em Up ღ megjegyzés:  - ღ

Annyit gondolkoztam az éjszaka folyamán, hogy lassan már csodálkozni kezdek azon, hogy még mindig aktív tudok maradni eme pillanatban is. Annyi minden átfutott az agyamon, és annyi mindent át is gondoltam alaposan. Az életem darabokban hever, ez tény, és nem ámítás, de ennek ellenére.. viszont, ha megtenném, amit Ciel kér, akkor fenekestül felforgatnám az életemet. Vajon megérné ez nekem? Egyetlen egy gyilkosság, és újra gyilkossá válnék. Újabb áldozatom lenne, s vér mosna be mindent körülöttem. Hiába nem akarok ártani az emberek.. hiába akarom tagadni, hogy nem teszem meg, amikor minden oda irányít, hogy megtegyem. Megrázom a fejem, és továbbra is csak szórakozottan mosolygok. Kifejezetten jobban érzem magamat, mint a tegnapi beszélgetésünkkor. Viszont.. nem tudom, még mindig civakodok a két opció között. Tegyem meg, avagy ne tegyem. S lám, lám, meg is van a döntésem maga.
-Talán.. vagy talán mégsem.-Vonok vállat nevetve, ahogy felelek a kérdésére egyszerűen. Nem tagadom, hogy eléggé jól elszórakozom, s mindezt vele is megteszem előszeretettel, hisz nem esik nehezemre egy-egy játék űzése, ahogy azt se bánom, hogy meg kell tennem egyes dolgokat. De majd minden időben kiderül, s akkor megtudhatja, hogy milyen ítéletet is hoztam efelől, addig meg várja ki nyugodtan a sorát, én nem rohanok sehová sem. Körbepillantok egyetlen percre, majd kérdően nézek végül Cielre, mert nem értem miért is nem villanyozza fel ez.. ah, vagy nem érti a lényeget? Istenem, és én még tényleg.. felsóhajtok, ahogy hátradőlve szemlélem őt egy ideig, aztán hosszú csend után úgy érzem, hogy ideje lesz megszólalnom végre.
-Mindent a maga idejében, Ciel.-Nyomom meg jelentőségteljesen a szavaimat, ahogy ördögi mosolyt öltök immáron.-Tudod kár érte, hogy nem érted a kis játékot, pedig kezdtem azt hinni, hogy merész vagy, de hát sajnos.. mégsem..-Hajtom le a fejemet drámain, majd megrázom végezetül rosszallóan. Ezek után a pohárba nyúlva elérem, hogy véresek legyenek az ujjaim, majd felállva közelebb lépek hozzá.-Hogyan öljem meg neked azt a fickót, ha te magad nem vagy képes játszani? Csalódtam benned, Ciel.-Suttogom a fülébe, ahogy a mutatóujjamat végig húzom az arcán lazán, majd egyetlen mozdulattal a felsőmbe törlöm a kezemet. Ezúton a hófehér ingem immáron vérvörössé válik, egyetlen rögtönzött mozdulattal, ahogy elindulok felfelé az emeletre.

Talán jobban kéne zavarnia a ténynek, hogy én egy nyomozónál tartózkodok tulajdonképpen, vendégségben vagyok, közben pedig egy cseppet sem érdekel. Valamiért nem tudok tartani ettől az embertől ilyen téren, tekintve a felé nyújtott "kérelmemet" is. Nem értem..  igazából ha annyira lelkiismeretes lenne a munkája iránt simán lecsukhatna. De..  talán más tervei vannak velem? Nem tudom, de egy biztos, hogy nekem igen, és én ezt már a tudtára is adtam, sőt, a várakozási időt is túlléptük.. de ha kell én addig itt fogok pofátlankodni, ha kell ideláncolom magam míg bele nem egyezik.. Túl eljátszottam a gondolattal hogy ő fogja Kahlan kis játékszerének a fejét venni, ezért sem akarom másra bízni a dolgot pedig tudnám..   - Ezek szerint beláttad az igazam? - Felhúzva szemöldököm érdeklődök már csak azért sem tágítva a témától. A tegnapi este kicsit fejmosásként érhette, látszólag, sikerrel is jártam. Mégis, kicsit ugyan meglep a hirtelen felcsapott jó kedve amit meg sem próbálok leplezni arcomon, de azonnal mosolyra  fakasztom ajkaimat két falat között. Nem zavartatom magam hogy nem eszik, lehet hogy nem vagyok túl elővigyázatos és nem gondolok semmiféle méregre, de hiszem, hogy ezt a témát már túlléptük a múlt éjjel. Szóval csak biccentek fejemmel válaszul, étvágyam igen is van.. vagyis, volt. Míg meg nem láttam mit művel a kezébe vett késsel. Hiába csillant fel szemem a játékra, ez a kedv egyszerre el is tűnt, hisz, nem pont ilyenre gondoltam. - Raul - Raul.. -  Ismétlem nevét baljósan, majd leteszem óvatosan az evőeszközöket, s a felém nyújtott kést elveszem a férfitól. Kezemben csak forgatom felhúzott szemöldökkel értetlenül.  - Ha jól emlékszem a képen nem te szerepeltél. - Célzok itt arra egy gúnyos mosoly kíséretében, hogy nem magával kéne végeznie, vagy éppen csak magának ártania. De.. felőlem. Én nem fogom megállítani.  - Mire készülsz? Vércukorszint mérés? Valami vizsgálat? - Nyilván hülyére veszem, és egy jóízűt mosolygok kérdésem után.  - Ne aggódj barátom, semmi bajom! - Elég erősen megnyomom a barát jelzőt, hisz ez a kapcsolatunkra tekintve elég erős szó. Igazából nem arról van szó hogy félek felvágni a csuklóm, egyszerűen csak feleslegesen nem fogom a véremet pazarolni. Először is, magyarázat kell.

↯

ღ zene: Light'em Up ღ megjegyzés:  - ღ

Volt egy sötétebb időszakom, volt egy átkozott korszakom.. volt egy fekete pontom, s ezáltal egy gyenge pontom. Hogy az élet mit meg nem ad, s majdan mit el nem vesz, hogy mivel fel nem éget, s rommá dönt el végleg. Porba hullhatsz, ezerszer felállhatsz, fel is adhatod magad, le is áldozhatod a remény sugarad, de soha.. soha nem felejthetsz, soha tovább nem léphetsz, soha el nem tűnhetsz az elől, ki vagy. Íróként, s emberként is szembesültem az élet árnyoldalával minden egyes nap, amióta csak élek, s létezem eme átokverte bolygón, így mondhatni tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy mi a sötét lepel titka, hogy milyen maga bűnözőnek lenni, hogy milyen egy ember életét venni. Magával ragadó, de nem azért, mert megszállott leszel, hanem azért, mert emberek felett dönthetsz. Sokat gondolkoztam a képen, s a tényen, a múltamon, és a jelenemen. Azon, aki voltam, aki vagyok, de sajnos nem tudom ki vagyok.. a mostani helyzet is zavart, kósza, röpke.. az élet eliramlik, s épp ezért a lehetőségek se úszhatnak el, ha csak mi magunk nem hagyjuk mindezt, nem de? Elmosolyodom, ahogy hozzám ér, és megjegyzést tesz, hisz igazán vicces kedvében van úgy látszik. Megrázom nevetve a fejemet, és figyelem, ahogy végül elhelyezkedve helyet foglal könnyedén. Jót szórakozom, túlzottan is, ami gondolom lehet feltűnő, s egyszerre meglepő, hisz a tegnap nem ilyenféle módon viselkedtem.
-Jó reggelt neked is, haver.-Nyomom meg az utolsó szót egy sejtelmes mosoly keretén belül, ahogy én magam csak lazán még hátrébb dőlök. Az egyik lábamat keresztbe vettem a másikon lazán, és mosolyogva figyelem Cielt.-Nem tudom mit láttál, de nem vagyok sem fáradt, sem pedig feszült. Kifejezetten jól érzem magam, bár kétségtelen, hogy nem aludtam, de mindez jót tett.-Kacsintok egyet pimaszul, ahogy a kézfejemmel megtámasztom az államat, mintha csak gondolkoznék.-Oh, igen, jó étvágyat, én nem igazán vagyok éhes.-Bólogatok helyeslően a szavaimra, ahogy továbbra is idegesítően mosolygok. De hát mindebbe mi lenne a móka, ha nem ez? Az élet szórakozás, könnyed játékok kellege, napok eltelése, és ha csak hagyjuk őket eltelni, akkor sohasem ragadjuk meg a pillanatot, nem de?
-Oh, Ciel, ne rohanj.-Hajolok előrébb ellökve ezáltal magam abból a bizonyos ülőhelyzetből, így lábaim egymás mellé kerülnek, ahogy a kezeimet ráhelyezem.-Szereted a játékokat voltaképpen?-Vonom fel nevetve a szemöldökömet, ahogy végül mélyen a szemeibe nézek.-Van egy ötletem, de előtte egyél csak nyugodtan.-Mondom ki végül már csak mosolyogva mindezt, ahogy elveszek egy üvegpoharat az asztalról, és elém helyezve egy késért nyúlok. Leveszem a karórámat, majd felvágom könnyedén a csuklómat, és a pohárba a véremet csepegtettem. Majd végül Cielre mutatok a késsel.-Te jössz, barátom.-Hangom szórakozott, és teljesen józan. Tehát még arra sem lehet fogni a jellememet, hogy ittam, hisz egy korttyal sem csúszott le a torkomon. Csupán az ember azt ad elő, akit óhajt. S én már elsajátítottam mindezt kiskoromtól kezdve.

Elégedett mosollyal térek nyugovóra a férfi szobájába. Bár nem válaszolt a rosszra való csábításra, a tekintete mégis azt sugallta.. még ha csak halványan is, de egy része nagyon is vágyik az általam felajánlott kis gyilkolásra. Hiába csak egy megérzés, de mégis.. érzem, hogy neki nem igazán kéne megerőltetnie magát  se a tett előtt, közben, vagy után sem. Már nem csak a foglalkozását is tekintve - nos, igen, pofátlanul merész ötlet ilyenre felkérni egy nyomozót, de ez.. mellékes dolog - hanem, áraszt magából valami baljós érzést.. kicsit hasonlít a sikátorban lévő férfire, de ez közel sem annyira hátborzongató. Hiába, Raul részéről nem érzek vérszomjat.. egyelőre.
Az én kis álomvilágomból viszont a konyhából érkező hívogató illatok rántanak ki. Bár felkeltem arra is mikor bejött ruhát váltani a biztonság kedvéért, nem tehetek róla.. éberen alszom a börtön óta. De nem reagáltam semmit. Viszont, ezeknek az illatoknak nem tudok ellenállni. Kiugorva az ágyból gyorsan elintézem a fürdőszobai dolgaimat, s visszatérek a szobába, hogy átöltözzek.. viszont, kénytelen vagyok a saját ruháimat magamra ölteni, mert Raul ruháira nézve.. inkább mászkálnék pucéran.. sőt, örömmel is tenném, ha nem csak ketten férfi emberek lennénk a házban. Elindulok le a lépcsőn, közben megpillantva a nekem háttal ülőhelyzetben lévő férfit. A hátához megyek, s a vállához nyúlva nyomkodom meg, közben a terítéket figyelem, szokásos elégedett mosollyal arcomon.  - Kissé feszültnek, fáradtnak tűnsz.. csaknem nem tudtál aludni az éjjel? - Természetesen az asztalhoz sétálok, s belenyúlva az ételbe rántok ki egy éppen nekem tetsző húst, és míg lehuppanok a kanapéra, az el is tűnik. - Hát akkor együnk! - Összecsapom tenyeremet jó kedvűen, majd a villámhoz nyúlok hogy ezúttal kulturáltabb módon egyek az ételből, amit nagy eséllyel Raul miattam dobott össze, mert én egy olyan személy vagyok, aki ezt megérdemli. Már ahogy a villámat a húsba döföm, s ahogy vágom ketté tőlem kissé baljósnak tűnik.. a férfire nézek, de ezúttal komolyan bánok a szavakkal. - A türelmem véges.. szóval, hogy döntöttél? - Kapom be végül a falatot, amit jóízűen enni kezdek.

↯

ღ zene: Light'em Up ღ megjegyzés:  - ღ

Az élet akármilyen fényes is, akkor is mellette van a sötétben meglapuló halál. Előbb-utóbb mindannyian távozunk egy nap, hisz nem létezik öröklét, vagy halhatatlanság. A halálnak nem fog számítani, hogy mit tettél, avagy áldoztál fel, s azt sem fogja figyelembe venni, hogy hogyan éltél, kiket szerettél, vagy kiknek kellenél még. Csak eljön, és magával ragad téged örökké. Épp ily módon a boldogság ténye mellett, ott lappang a lehangolás, mely minden eddigi jót elvehet, s helyébe gyászt ültethet el. Megfoszthat mindentől, s mindenkitől, a földre lökhet egyszerűséggel, mintha csak egy mozgatható bábu lennél. S hogy mi a boldogság? Egy röpke pillanat, mely tova száll, s helyébe lép a komorság, mely mindig tönkretesz, mely mindig rád ragasztja önmagát, s lelkedbe ivódva érvényesíti a végakaratát. Ugyanilyen módon a fénynél felbukkanhat az árnyék, s a reménynél a kétség fogalma, hisz semmilyen jó dolog sem tart örökre szólóan. Van, akinek a vérébe ivódott a boldog élet szinonimája, s folyton csak abban részesül, de az én sorsom kimenetele a puszta szenvedés, mely csak gyászos fájdalmat ígér, s jelent. Gyerekoromtól kezdve erre ítéltettem, s mindez a mai napig nem változott, sőt sosem fog, mert a véremben hordozom.
Ahogy távozóra fognám a dolgot, nos nem jön össze, hisz a fiatalember utánam jön, s eldobja a tőrt a fényképpel együtt, amelyet rátűzött. A penge felsérti egy ponton a bőröm felületét, érzem is, de fel nem szisszenek. Eszembe jut a nevelőintézet, ahol nevelkedtem, s ahol megannyit szenvedtem a kínzások folyamának telése alatt. Lehunyva a szemeimet állok meg, s jobb kezemet óvatosan simítom végig a véres bőrfelületen, hogy aztán kinyitva a szememet szemügyre vegyem a saját véremet, mely a kezemhez tapad. Tekintettem rideggé válik, ahogy Cielre emelem, miközben ő beszélni kezd hozzám, meg is érint, de a tudatom képtelen túllépni a vér látványán. Mélyen szívom magamba a levegőt, ahogy a képre mutat, majdan távozóra veszi a dolgot.
-Jó éjt.-Hangom ridegsége betölti az üres nappalit, miután eltűnt Ciel az emeleten. Nem is foglalkoztat igazán a dolog, vagy hogy épp a saját szobámban kíván aludni. Egyetlen kézmozdulattal, s gondolatátvitellel elérem, hogy a falon lévő tőr, és fénykép egy hirtelen mozdulattal a kezembe kerüljön. A fényképet az asztalra helyezem, a dísztőrt, amely nem is annyira dísz.. nos visszarakom a helyére. Egyetlen mozdulattal helyet foglalok a kanapén, majd a lábamat az asztalra helyezem, ahogy a fényképet kezdem tüzetesebben megvizsgálni.

***

A reggeli napfény élesen süt be az ablakon, ezzel töltve meg világossággal a nappalit, amely teljes fényáradatba kerül ezáltal. Én magam megterítem az asztalt azzal a néhány fajta étel választékkal, amit készítettem. Most már nem kifogásolhat semmit, hisz mindenre pontosan ügyeltem, sőt az éjszaka fel is takarítottam, sőt eléggé sok mindenre volt időm. Többek közt fel is osontam a saját szobámba ruháért. Egyetlen mozdulattal megyek fel az emeletre, hogy aztán a vendégszobák egyikébe belépve átöltözzek. Egy fehér hosszú ujjú ing kerül rám, amelynek a két felső gombját szabadon hagyom. A nyakamban megvillan ezáltal az ezüst nyaklánc, amelynek a medálja egy kereszt. Magamra kapok egy fekete nadrágot, majd egy kék vászonzakó kerül rám, s miután végeztem átlépve a fürdőbe a szennyesbe dobom a felesleges ruhadarabokat. Végül könnyedén sétálok vissza le a nappaliba, ahol aztán a kis asztalhoz lépek, s elveszem róla a fényképet, amelyet a zsebembe csúsztatok. A kezemre felhelyezem a karórámat, majd helyet foglalok a kanapén, és kényelmesen hátradőlve várok.

Jó érzéssel tölt el hogy amennyire magabiztosan közelítette meg a kis találkozónkat,  most ezen viselkedése vissza is esett. Sikerült lelöknöm a magas lóról, de hát ez tőlem teljesen várható volt.  Bár ezt a férfit egyáltalán nem ismerem, se a múltját, azt sem tudom milyen lehet az igazi személyisége.. de érzem, hogy a gyilkos énje ott bujkál benne, valahol mélyen amit még ha egy kis segítséggel is, de felszínre lehet hozni.. s ki tudja, még a végén hű partneremre találok benne. Őszintén szólva én nem bánnám.. van valami ami vonzz benne ilyen téren... mielőtt bárki is félreértené, nem vagyok buzi, de még csak biszex sem.. szóval, talán a vérszomja, a kegyetlensége.. nem tudom megmagyarázni, de érzem hogy még nem mutatott meg mindent magából. És én ezen leszek, hogy kihozzam belőle ezt az eddig rejtegetett oldalát. Az életet élvezni kell, s nem elfojtani ezen vágyainkat! Hát nézzünk csak engem.. egy gátlástalan úriember vagyok, aki mások érdekeit is figyelembe veszi. Ha nem így lenne már nem lennék itt. Még akkor sem, ha egy tényleg csak halványan, de kicsit sajátos célok vezérelnek. Ezért is veszem poénra a férfi fenyegetőzését. Vagyis, előbb nevezném próbálkozásnak. Amint a hátam szinte a kanapéba préselődik, s a torkomhoz szegezi tőrét, a fülembe suttogja szánni való szavait.. csak felnézek rá, s így a tőr csak még jobban a torkomhoz szorul. Egy félmosolyra húznak ajkaim, amint eldobja a szúróeszközt. Természetesen felpattanok, felveszem a tőrt, és követni kezdem a férfit. Fogom a fényképet, s a tőrt, majd pontosan az arca mellett eldobva a falhoz szegezem a képpel együtt. - Ó! Sajnálom! Ez volt az első dobásom, még kicsit gyakorolnom kell. - Ahogy a férfi felsértett, s vérezni kezdő arcára nézek tarkómhoz nyúlok "sajnálkozva". Valójában a dobást így terveztem, de ez már megint csak az én titkom marad. Közelíteni kezdek felé lassú léptekkel, majd elismerően a vállához nyúlok, talán kicsit erősebben rá is szorítok. - Egyébként.. hiába próbálod lemosni a gyilkos címet magadról, ezzel már elkéstél. Szóval, az helyett hogy próbálod helyrehozni a lehetetlent, mi lenne, ha helyette kicsit élveznéd az életet? - Veregetni kezdem a hátát mondandója közben, amit be is fejezek. - A döntés a te kezedben van, barátom. De mielőtt döntenél, nézz csak jó mélyen magadba.. maradsz ez a bús - komor nyomozó, aki túlságosan erőltetve akarja helyrehozni az életét mindezt hiába, vagy.. - A falra szegezett képre mutatok enyhe célzásként. Ha nem teszi meg , nem beszélek. Ha megteszi.. azzal pedig bizonyít is számomra.  - Tudod mit? Aludj egyet rá. Ja, és ha már idehurcoltál.. természetesen itt alszom. Jó éjt! - Megfordulok, majd szép lassan, magabiztos léptekkel, mint aki ismeri a lakást távozni kezd a helyszínről. Ha megszólít maradok, ha nem, hát, a szobájában megtalál, amit ezúttal én használok.

↯

ღ zene: Let It Go ღ megjegyzés: ღ

Anglia, 1990 ősze.
-Awiergan!-Szól egy kedves hízelgő hang hozzám a semmiből, de mégsem akarok tudomást venni minderről. Tudom jól, hogy miért szólítgat, és hogy eme látszat jellege mit is takar a valóság alatt, hisz tisztában vagyok azzal, ami a felszín mögött bújik meg mélyen. Elmúltam már 5 éves, és ebben a korban minden gyerek átesik egyfajta próba küldetésen eme nevelőintézet falain belül, mintha nem lenne elég, hogy néha napokig nem kapunk enni, és inni.. bár a többi gyerekhez képest, akiknek vannak szüleik.. azoktól sokkalta jobban felfogjuk a valóságot eme korba zártan.-Awiergan, gyere csak elő szépen! Szeretnénk neked mutatni valamit.-A hang bájos, és lágy csengésű, míg ha nem lennék tudatában a következményeknek, akkor talán mennék is, de így.. Végül lassan megmozdulva kitekintek a szekrénykulcslyukán. Észrevett! Azzal, hogy megmozdultam egy vállfa leesett, és hangosan koppant a szekrény alját beborító fán.-Hát bújócskát játszol te pimasz kölyök?-Hangja immár valósághűbb, sőt kegyetlen hanglejtésű, így mutatva ki a valódiságot, és teljes mértékben a ridegséget, amit irántam érezz.-Kapsz te olyan bújócskát!-Egy hirtelen mozdulattal mászok ki a szekrényből, és állok meg a nő előtt, mintha elkerülhetném ezzel a büntetésemet, de ő csak kézen ragadva elkezd erőszakosan rángatni; át a szobákon, a folyosókon, egészen a pincébe, ahol is minden hűvös, sötét, és egészen rideg. Felültett legvégül egy asztalra. Ha nem is ordibál, és nem is ver, akkor mit akar tőlem egyáltalán? Figyelem, ahogy megfog egy kést, míg a szabad kezével a bal karomat fogja le igencsak szorosan. Így felvágja a csuklóm bőrfelületét, amelyből a saját vérem kezd folyni, és minden bizonnyal mostan egy karcolás is itt marad majd ezek után. Szótlanul nézem a jelenetet, míg nem felszisszenek a fájdalom érzetére, és egyúttal a tekintettemet a gonosz nőre szegezem. Rosszallóan megrázza a fejét, majd ugyanezt teszi a másik csuklómmal is, ahogy egy ördögi mosollyal az arcán figyel engem. Meg se merek szinte szólalni, s nem hogy kimutatni a fájdalmam.. így visszafogom az érzést magát, amely bennem él, de arcomon akaratlanul is legördül egy-két könnycsepp, amely végül a földön landolva koppan. Fáj, csak ezt vagyok képes felfogni.. fáj, és nem tehettek ellene semmit.-Nyugalom, Awiergan.. csak az lehet erős, és bátor, aki tűr.-Suttogja a fülembe a szavakat jelentősen megnyomva, ahogy a saját kezeimet nézem.-Ez csak egy kis teszt volt.-Magyarázza, ahogy egy-egy ruhadarabbal beköti végül a vérző sebeket.. de ezzel nem old meg semmit, hisz a fájdalmam nem szűnik meg, s a vérveszteség miatt szinte szédülök.

Ahogy visszacseppenek a valóságba úgy találom magamat szembe a rideg ténnyel, miszerint az emlékek sohasem tűntek el, csupán mélyen magamba elnyomtam őket, így akadályozva meg egy csalódást, egy végső összeomlást. Mélyen magamba szívom a levegőt, és figyelem az ételes kiakadását. Nos mindez nem az én hibám, ha azt nézzük, hisz nem én készítettem, ha panaszkodni szeretne, akkor hívja fel a pizzást. Nem teszek inkább semmilyen megjegyzést minderre, csak nevettek lazán, ahogy az sem igazán zavar, hogy a földre lök mindent. Könnyebben összetakarítható, mint sokan hinnék.
-Csak nem ennyire értékelhetőek ezen szavak?-Kérdezem meg felvont szemöldökkel, ahogy az arcvonásait fürkészem. A felcsillanó szemei árulkodnak, hogy valamiben sántikál, és nekem ez nem igazán tetszik.. tudom, azaz érzem, hogy nem fogja olyan könnyedén elmondani az üggyel kapcsolatban látottakat, és feltételeket akar majd kötni, azaz tenni, amihez bevallom semmi kedvem, de ha ő ennyire ragaszkodik hozzá, én szívesen meghallgatom. Minden embert meg kell hallgatni a nézőpontjáról, és épp ily módon mindenki kérését el kell fogadni, viszont, hogy megtesszük-e az már csak rajtunk áll, hisz a szavunkat bármikor megszeghetjük, és az ígéretek egy csettintésre semmivé válhatnak. Talán én is így váltam egykoron semmivé, azaz senkivé. Meghallom a mondatát, s ekkor a rossz érzés csak erősödik bennem, hisz szinte éreztem, hogy nem lesz vele oly könnyű dolgom, mint hittem. Ahogy kimondja végül a kívánságát felvonom a szemöldököm, hisz minek nézz ő engem? Rendben, aláírom, nincs mintaéletem, és egy időben gyilkoltam is, de leálltam sztornó.. nem kezdem előröl az Istenit! A képre nézek, ahogy a kezembe veszem, hisz pimasz módon kitépem a keze közül. Alaposan megnézem tehát, aztán egy mozdulattal elé dobom azt, pontosan az asztalra, ahogy könnyedén felállok, és a hátához sétálok, ahogy egy lefogási mozdulattal elérem, hogy teljességgel a kanapénak nyomódjon a háta, míg a másik kezemben tartott tőrt a nyakának szegezem. Szívverésem hevesebbé válik, ahogy én magam fürkészően figyelem őt, hogy mégis mennyire tetszik neki az akció. Végül eldobom a tőrt könnyedén, és közelebb hajolva hozzá, a fülébe suttogok hátulról.
-Ha gyilkost akarsz, akkor rossz ajtón kopogtatsz.-Nyomom meg kegyetlen éllel, ahogy fogom magam, és távozóra veszem a dolgot, hisz nem érdekel ez az őrült ajánlat. Inkább legyen lezáratlan egy nyomozási ügy, mintsem öljek a megoldásáért, így ha csak nem talál ki valami kész érvet azonnal, akkor felőlem azt csinál, amit csak szeretne magával.

Őszintén szólva, ha nem rólam lenne szó már a hideg rázna ettől az embertől. Hiába voltam sok veszélyes vadállattal összezárva a börtönbe, akik nagyrészt hidegvérű gyilkosok.. valamiért, soha nem éreztem mellettük magam feszélyezve. Van valami ebben a nyomozóban ami.. furcsa, s nem tudom hova tenni. De, majd idővel rájövök. - Köszönöm.  Most már leülhetsz. - Mutatok a kanapé felé mintha valami nemes lennék aki a szolgájának parancsol.. de ha egyszerűen ennyire rájátszik a dolgokra, akkor kénytelen vagyok én is. Nagyon nincs ellenemre ez a játék.. ez a szerepállás pont hozzám illő. Szeretek parancsolgatni, irányítani, s ez a szokás a börtönben is megmaradt. Nem volt ám olyan szar életem ott bent mint ahogy azt sokan gondolják.. nem volt olyan amiről ne tudtam volna, de mindeközben, mégis sikerült úgy alakítani a dolgaimat, hogy idő előtt kiengedjenek. Hazudnék ha azt mondanám hogy egyik börtönőr sem tartozott a besúgóim közé.
Szép lassan belekezdek a pizzám evésébe, kiélvezem az ízeket, nem kapkodok. Vagyis csak élvezném.. mert ez valami förtelmesen rossz! Kiköpöm a számból a maradékot, majd egy mozdulattal lesöpröm az asztalról tányérostól, ami darabjaira is törik a padlón. - Te! Megakarsz mérgezni? Hát mi ez az undormány? - Hát még szép hogy ráförmedek a férfira! Ennél még a börtönben is frissebb kajával láttak el minket, ez szégyen! Ráhúzok a whiskymre, azzal próbálom öblíteni ezt a hányingerkeltő ízt a számban..
- Óóó! Tetszik ez a hozzáállás! - Felcsillan a szemem a kis monológjára. Szép kis nyomozó mondhatom.. de, ez most mellékes is számomra! Szívesen megnézném, esetleg csatlakoznék hozzá egy ilyen akcióban, s garantált a szabadságom. Tudtam, éreztem én hogy el kell jönnöm erre a "kihallgatásra".
- Szíves örömest elmondok mindent, HA - Nyomom meg erősen a végét. Egészen eddig más volt a fejemben, egészen más fajta feltétel.. de ezek után.. - megölsz nekem valakit. - A zsebembe nyúlok, s egy fényképet húzok elő egy férfiról. Egy férfiról, aki nem más mint Kahlan férje. Csak az útban van, és így legalább nem az én kezemet kell bemocskolnom koszos vérével..hihetetlen, micsoda ötleteim vannak!


↯

ღ zene: Pirates ღ megjegyzés: ღ

A nevelőintézetben szó szerint belénk verték, hogy mi a tisztelet igazán jelentős fogalma. Köszönni kellett minden egyes nap a lehető legőszintébben, mintha tényleg mások alá lennénk rendelve, és ehhez mérten takarítani; mosni, avagy ha azt kell főzni kellett tudni. A neveltetés, az a fajta élet teljesen átok volt.. ahogy az is, hogy.. Mélyen kifújom a tüdőmben tartott levegőt, és a valóságba találom magam, ahol is teljességgel a színjátékom áldozatának tűnhettek, de mindez nem is annyira színjáték. Tudom mit jelent az, ha más alá rendeled magad, ha egyedül vagy, ha nincs senkid, vagy ha épp börtönben ülsz. Rendben szó szerint nem ültem hat évig börtönben, és nem kaptam mindennap ételt, de.. ültem már sötét pince zárkában napokat éhen, és szomjan.. ehhez képest a kínzás még rosszabb, de egy börtön semmi, és ezerszer jobban kerültem volna oda, minthogy sem szülők nélkül abba az átokverte nevelőintézetben legyek. Az élet megviselt, ahogy őt is, bár eléggé pofátlan, de ennek ellenére nem török meg, hisz már régóta nem lehet engem sem meghatni, sem megtörni.. igaz, összezavartak a tények, de kicsit sem kerültem magam alá, hisz még mindig talpon vagyok, nem de? Akkor hát nincs is miről beszélni!
-Biztos szívesen fogadja a bókot a tőr.-Jegyzem meg egyszerűen, ám de sokkalta ridegebben, mint ahogy kellene. Igazság szerint nem hat meg a bók, sem az, hogy ennyire tartósan jól érzi magát, bár a baljós előérzetemnek nem ez áll a hátterében, bár már ki tudja.. valami van a levegőben, és én nem számítok semmi jóra sem. Viszont az aggódás tőlem távol áll, így ki sem mutatom, hanem csak elmosolyodom következő szavaira.-Ezer örömmel.-Ejtem ki játékosan, ahogy elveszem tőle a dísztőrt, majd felvágom neki a pizzáját szeletekre.-Jó evést kívánok.-Mosolyodom el kedvesen, és teljesen élethűen, mintha számomra ez semmilyen gondot, avagy nehézséget nem okozna. A penge élén úgy húzom végig az ujjaimat, mintha erre született, avagy alkalmas gyilkos lennék. Igen, hat évvel ezelőtt öltem először, és utána egyre intenzívebben, mármint ama időszakban mindenképpen, amikor is elkapott a sötétség árnyoldala, de erről egy ideje letettem, s nem űzök titkos ellenszegülést sehogyan sem.
-Mi az, Ciel? Kezdek hiányozni?-Kérdezem meg könnyedséggel, ahogy vele szemben ülök, és felvonom a szemöldökömet érdeklődően.-Oh, hogy ez a közlendőd.-Mondom mutatóujjal felfele mutatva, ahogy megrázom játékosan a kezem, mintha csak fenyegetőznék, de most inkább vicces helyzetet eredményezz ez.-Sok cellatársad inkább mit meg nem ad azért, hogy csak ennyit kapott, s nem épp elvágtam a torkukat holmi tőrrel, persze csak azután, hogy eszméletlen szenvedést adtam a számukra, hogy végezetül partit rendezek a hulláik felett.. egy grill parti szerinted milyen lett volna?-Vonom fel játékosan könnyedén a szemöldököm. Gondolom nem eme válaszra számított, de ha már annyira élt ezzel a példával, akkor én miért hagytam volna ki a folytatást? Hülye lettem volna.-Ez egy jó kérdés.. nos azt szeretném hallani, hogy mit láttál, és csupán az igazat mond, amennyiben nem vagy rá képes.. úgy bele se kezdj. Már kezd hidegen hagyni eme ügy.-Mondom ki könnyedén, ahogy elmosolyodva felállok, és a tőrt szorosabban megmarkolom. Kettőnk közül ki a veszélyesebb? Egy gyémántrabló, vagy egy gyilkos?

Ugyan kicsit meglep a férfi viselkedése, hogy ennyire rájátszik a kéréseimre.. bár, egy szavam sem lehet! Tetszik ez a bánásmód, határozottan eltudnám viselni, meg aztán, úgy is megérdemlem. Nem éppen volt kellemes látvány amiért most itt kell lennem, és igazából, azt hiszem elfogom játszani a sérült lelkű srácot, aki nem szívesen emlékez vissza a történésekre..  mert ez még mindig nem elég ahhoz, hogy megeredjen az üggyel kapcsolatban a nyelvem! Kiszolgálás ide vagy oda.. ennél többre van szükségem. Kicsit feszélyezve érzem magam azóta az este óta.. s bár rossz beismernem, de erőtlennek, s gyengének is. Börtön élet ide vagy oda, s hiába edződtem meg odabent, hozzá képest.. idegesít az erőtlenségem. De ennek még csak a halvány jelét sem mutatom ki. Amint a férfi elhagyja a nappalit, én abban a pillanatban ugrok fel a kanapéról, s körözni kezdek a helyen, hátra szegezett kezekkel. A szemem megakad egy dísztőrön. Nem is gondolom tovább, óvatosan kézbe veszem, s ekkor jön vissza a férfi is. Széles vigyorral fogadom arcomon, és baljósan húzom végig mutatóujjamat a tőrön, majd visszaülök a kanapéra. - Szép kis darab. - Dicsérem meg a tőrt, majd elveszem a pizzát, és a férfi felé nyújtom a vágóeszközt. - Köszönöm. És igen, neki is látnék az evésnek, amint elvágtad a pizzám. - Hát hogy a francba ne csicskáztatnám tovább! Ott kötök belé ahol tudok természetesen azzal a céllal, mert kíváncsi vagyok a határaira. Ha egy ilyen színjátékra is képes volt.. de nem, valahogy mindenkit ki lehet hozni a sodrából. A whisky-s üveget a kezembe veszem, s szépen, egy jó adagot kiöntök a poharamba. Azt hiszem ehhez az estéhez pont jó lesz.. túl józan vagyok, hogy eltudjam viselni hosszútávon egy nyomozó társaságát. Csak hosszasan bámulom a férfit, a börtönös szólását kicsit sem vettem magamra. - Raul, Raul.. - Vészjóslóan ismételem a nevét. Felmerülhet benne az a kérdés, hogy vajon, én honnan tudom hogy ki is ő.. mikor volt olyan pofátlan, és be sem mutatkozott. De, sikerült felismernem a börtönben alaposan leírt külső jegyeiből. - Sok cellatársam mit meg nem adna ezért a pillanatért.. hogy a torkod a kezeik között szoruljon.. hogy a meleg véredben fürödhessenek..  - Felhúzom a kezeimet, s úgy tartom őket, mintha a nyaka ott pihenne, kicsit el is bambulok.  - De, szerencsédre nekem nem ártottál. - Végül, felkapom a fejemet, s kedvesen mosolygok a férfire. Nekem meg nem érne annyit az egész, hogy újra börtönbe kerüljek. Elkezdem enni jóízűen a pizzámat, közben kortyolok a piából is.  - Szóval.. mit szeretnél hallani?  - Természetesen.. miután elmondja a dolgait, utána én is a feltételeimet.


↯

ღ zene: Pirates of the Caribbean ღ megjegyzés: ღ

Az emberek egyrészről tekintve kiismerhetetlenek, míg más szemszögből nézve tökéletesen megismerhetőek, hisz csupán egy kis logika kell, számítás, és hozzáértés. Íróként többet foglalkozom az emberek lelkivilágával, mint azt sokan képzelnék, így nem nehéz olvasni másokból, ahogy kimúló érzelmeim árnyalatával megspékelve ezt az egészet, nos nem nehéz eljátszanom bármilyen jellemvonást, így mindig azt mutatom, ami jelen helyzetben szükséges. Szóval nem fog problémát okozni akármivel is álljon elő Ciel. Igen, utána néztem kissé, így ha netalán fel kell sorolnom néhány információt róla, akkor van tájékozottságom bőven szerény, avagy még sem szerény személyéről. Hisz hát tegyük oda hat év börtön.. hosszú idő, s ha nem lett volna jó magatartása talán még most is ott parádézna, de tetszik a jelleme, hisz nem látszik kicsit sem megviseltnek, avagy megtörtnek, s személy szerint süt róla, hogy utálja a zsarukat, így többek között engem is, ami ha meghatna, akkor csoda számba menne.. de nem fog!
-Mindent érted alapon.-Hajolok meg tökéletes színjáték kíséretével, hisz elő kell adnom neki a megfelelő személyemet, amely kicsit sem zavart, avagy gondterhelt, amely tökéletesen szót fogad neki bármire is óhajtsa a drága lelke, bár mindennek van ugyebár egy bizonyos határvonala, amit személy szerint én nem fogok átlépni, szóval ha netán azt súrolná, akkor ne hogy a házon kívül találja magát, bár.. igen, nincs bár! Egyre hidegebben hagy a szakmám, főleg amióta a birtokomban álló telekinetikai képességemről tudomást szereztem. Gyakorlom, de hogy őszinte legyek eddig nem igen értékeltem, viszont jobban belegondolva bármire hasznosítható. Gondolatmenetemből szavai rángatnak ki, és ezzel egyúttal hidegen hagy a stílusa, avagy az, hogy pofátlanul óhajt velem kicseszni, nos.. nem fog menni, hisz nem hat meg. Ha idegbajos nyomozó lennék, akkor nem a legjobb lennék a szakmán belül, bár nem mondom, hogy a legeslegjobb, de a legjobbak közt vagyok.-Igen, mindenképp, egy üveggel.-Jegyzem meg egy mosoly keretén belül, mint aki tisztában sincs azzal, hogy mindez szemtelenség, illetlenség, avagy.. mindegy is. Hallgatom a lehetőségeket, miközben gondolkozóba esek néhány percre. Persze ő ezalatt kérdést tesz fel, és még egyfajta nevetséges mondatot is elejt. Elnevettem magam, majd csak simán elmosolyodom.-Bocsáss meg, csak kigondoltam mit is tervezek hozni neked, remélem nem bánod. Egy pillanat, és máris hozom.-Ezzel egyúttal megindulok a konyha felé, majd beérve megállok. Előkeresek egy üveg jó minőségű whiskyt, aztán ehhez mérten - szerencséjére szólóan - egy doboz pizzával sétálok vissza. Mellette állva átnyújtom végül neki.-Jó étvágyat, Ciel. Biztos éhes lehetsz, hisz a börtönben ilyen ételeket nem kap az ember.-Ejtem ki könnyedén, s amint elvette tőlem épp megszólal a telefonom. Finoman arrébb sétálok, és felveszem. Kapok valami irgalmatlan rossz hírt, de egye fene mosolyogva leteszem a telefont, majd egyszerűen visszasétálok a férfihez, ahol is vele szemben foglalok helyet.-Ha bármi kell, csak szólj.-Kacsintok rá, ezzel is kifejezve, hogy állok a rendelkezésére. Ugye milyen idegesítő, ha a játszmád visszafelé sül el?