Leonard & Athina

F
elvonom a szemöldököm a válaszára. Az igazságot? Ezek szerint mégsem mondott igazat, pedig az előbb még azt bizonygatta, hogy nem hazudott. Kezdem nem érteni a kisasszonyt, de azért figyelek.
- Ez esetben hallgatlak. – Magam is meglepődöm rajta, de valahogy nem sikerül annyira mérgesnek lennem rá, mint gondoltam, hogy leszek, ha... na, ez az. Ha?
Azt egyáltalán nem terveztem, hogy újra találkozunk, de azért a gondolattal persze, hogy eljátszik az ember. A bálon elég hideg zuhanyként ért, hogy gond nélkül hall és beszél, az átverés íze azért még keserű a torkomban, és ezt ki is fejezi felé a múltkorival teljesen ellentétes távolságtartó viselkedésem. De a szúrós célzásokat már kiszórtam magamból annál a bizonyos asztalnál. Azóta sokat csendesedett bennem a téma, már-már azt mondtam volna, hogy túlléptem rajta. Erre most ilyen váratlanul betoppan.
- És úgy érzed, jobb, hogy tudod? – pillantok felé érdeklődve, a tekintetem az arcán kutat. Nem véletlenül nem adtam át azt a meghívót akkor. Valahogy estére sikerült megértenem, hogy ez most tényleg más, mint a többi szoknyahajszoló kihívás, amit általában magam elé állítok. Bár őrülten nagy volt a kísértés, annyira lelketlen azért én sem vagyok, hogy a szokásos forgatókönyv szerint ágyba csábítsam, mit sem törődve azzal, hogy épp ez az a terület, amiben ennyire komoly sérüléseket szerzett. Egyértelműen nem arra volt szüksége, hogy egy-két éjszakát elraboljak tőle, hanem hogy valaki sok-sok idő alatt rengeteg türelemmel, gyengédséggel és törődéssel lebontogassa az intimitás terén benne felépült falakat. Ezt pedig csakis érzelmekkel lehet. Ami pedig engem illet, előbb ugranék ki a tízedikről, mintsem megengedném magamnak, hogy bárkibe is beleszeressek. A szerelem nem nekem való, ahhoz le kéne mondanom a jelenlegi életstílusomról.
- Azt csakis te tudod, mennyi időre van szükséged ahhoz, hogy ne legyenek rád hatással a múltban történtek – nézek a szemébe, hiszen tudom, miről van szó. Abban a bizonyos levélben a tudtomra adta, hogy mi történt vele. Én nem tudom megítélni, hogy ez fél év, egy év, két év vagy éppen tíz. Vagy hogy lehetséges-e egyáltalán elvonatkoztatni tőle valaha. Jól emlékszem arra a jelenetre, mikor a pincér véletlenül megérintette az asztalnál, és ettől a pici, váratlan érintéstől is mennyire összerándult, ha Lynn nem menti meg a poharát, a vörösbor bizony kíméletlenül a ruháján landolt volna. Ez alapján nem úgy tűnik, mintha fél év elteltével készen állna arra, ami az én fantáziámat mozgatja meg.
- Vagy... ezzel azt akarod mondani, hogy most egyeznek? – pillantok rá ismét, kérdő tekintettel, mint akinek most jutott csak eszembe ez az eshetőség. Ajkaim egyik oldala apró, alig látható mosolyra mozdul. Bele is kortyolok a whiskybe. Vajon ezzel zavarba hozom?
- Annyira nem hinném, hogy ijesztően viselkedtem. Vagy igen? – Végül is ki tudja. Azért az ágyról elég rakétasebességgel lesprintelt mellőlem. Felsóhajtok. Nem is értem, mi értelme ezeket boncolgatni.
- Nem tudom, hogy magyaráztad volna meg. De mivel most mégis itt vagy, bizonyára mindjárt kiderül – utalok rá, hogy részemről hallgatom. Ezzel a körítéssel csak még jobban felcsigázta a kíváncsiságomat.
A mondatára ismét mosoly fut végig az arcomon, olyan mosoly ez, ami nem kicsattanó jókedvről árulkodik, sokkal inkább emlékezik. – És még hányszor pórul fogsz... – jegyzem meg csak úgy, minden komolyabb célzat nélkül.
Mikor kilép az erkélyre, leteszem a poharat, és én is utána indulok. Nem számítok hosszú kint létre, tekintve hogy január van, a kabátok pedig a fogason, de annyira pont elég, hogy elszívjak egy szál cigit.
- Kérsz? – kapom le az odakészített dobozt a benti párkányról, és megkínálom vele. Én mindenképp kihúzok egy szálat, és amennyiben ő is vett, előbb az övét gyújtom meg, csak aztán a magamét.
- A cigi teszi – mosolygok bele az első slukkba, mikor a hangomról beszél. Most már én is teljesen kisétálok, és a derekammal a korlátnak dőlök. – Bajban is voltam, hogy nem használhatom.
- A tengerparton annyira nem úgy tűnt, hogy igyekszel távolságot tartani – jegyzem meg a monológjára. Értem én, hogy friss sebek meg félénkség, de éjszakai fürdőre nem megyek be egy olyan férfival, akivel távolságot akarok tartani.
- Meg egy tüsszentés – teszem hozzá szórakozottan, ahogy visszaemlékszem, akkor és ott mennyire ihletromboló volt ez a fajta befejezés. Tisztában voltam vele, hogy nem lesz ágyba ugrós levezetés, de mondjuk egy ölelésnek azért örültem volna. Bármiféle jelnek, ami legalább egy kis visszajelzést ad.
Metahumanok?
- Hogy jön ez ide? – láthatóan nem annyira értem a kapcsolódási pontot, így inkább eresztek néhány füstkarikát, mielőtt válaszolnék.
- Fogalmazzunk úgy, hogy követem a híreket.

Leonard & Athina

L
assan bontakozik az este. Ahogy az előttem ücsörgő szőkeség is. Nem lehet nem észrevenni a közénk fészkelt, feszengő távolságot. Mindkettőnknek más oka van rá, de azt a légkört, ami jelenleg a szobában uralkodik, bizony ketten hoztuk össze.
Töltök neki, majd elé csúsztatom a jégkockákkal és whiskyvel teli poharat. Végül magamnak is, de egyelőre én sem iszom bele, csupán a kezembe fogom, hogy legyen benne valami, két könyökömet pedig megtámasztom a combjaimon. Nem dőlök hátra. Várok. Bár nem tudom pontosan, mire. Azt viszont nem hinném, hogy túlságosan sokáig kell majd, azt mondják, az ital jótékony hatással van a nyelvre, ő pedig olyan sebességgel húzza le a whiskyt, hogy egynéhány férfi ismerősöm is megirigyelhetné.
- Technikailag? – kérdezek vissza automatikusan, és egyik szemöldököm máris a magasba kúszik. – Akkor miért? – ez sokkal inkább valós kérdés, mint az előző. Nem köntörfalazok túlságosan, de végül is nem töröm rá az ajtót sem. Szépen kivártam, hogy ő hozza szóba.
Persze sejtem, hogy attól még nem úszom meg a választ. Hogy kibontotta a borítékot új lendületet ad a témának. Ez olyan járulékos információ, amit nem tudtam.
- Mikor zuhanyoztam, még nem tudhattad, hogy oda fogom-e adni – mutatok rá, hogy voltaképp, ha tényleg oda akartam volna, tönkretette volna a meglepetést. Már csak azért is, mert azt kértem volna, hogy csak otthon bontsa ki. Hogy ne kelljen azonnal válaszolnia, és vissza se tudja adni, ha esetleg abban a pillanatban úgy gondolná, úgysem fog eljönni. Ha hazaviszi, és hónapokon keresztül ott lapít a keze ügyében, olykor-olykor kézbe veszi, újra elolvassa, talán mégis rászánta volna magát, hogy eljöjjön. Egy pillanatra eljátszok a gondolattal, milyen lett volna, ha így alakul a történet, és hogy az akkori önmagam mennyire kisfiúsan bolondult ezért a tekintetért (és egyéb fel nem sorolt testrészekért). Nem akartam, hogy csak úgy kilépjen az életemből, lázasan kerestem a módját, hogy ne tűnjön el végleg, nyom nélkül, hogy végül kieszeltem ezt a megoldást: ha már nekem semmi esélyt nem hagyott, rá és a jövőre bízom az eshetőségeket, lefixálva egy fél év múlva esedékes, fiktív találkát.
De végül nagyon máshogy alakult. Aznap este, amikor hazaértünk, világossá vált számomra, hogy ebből sosem lesz olyasmi, amire vágynék. Egy bántalmazott nő nem fog kontaktusba, sem kapcsolatba kezdeni, az ilyesmi nem hónapok, hanem évek kérdése. Szeretem én a kihívásokat, de ennyi időm egyszerűen nincs.
- Hogy végül nem így lett, az leginkább annak érdekében történt, hogy egyikünk se kerüljön kényelmetlen helyzetbe. – Legalábbis olyanba, amibe nem akar: ő az ágyamba, én nélkülözésbe. – Nem haragszom rád, csupán egyértelművé vált, hogy nem egyeznek az igényeink.
Haragudni maximum a felesleges túráztatásért haragudtam, egyáltalán nem volt meg felőle az egyértelmű jelzés: eddig és ne tovább, illetve hogy kár a gőzért kisfiam, ne fáradj, úgyis felesleges. De ezért is csak akkor, frissen. Senkinek sem esik jól, ha valami nem sikerül. De néhány hét múlva a haragom el is párolgott. Talán a levél okozott még némi fennakadást, halvány emlékeim szerint, de mivel tudtam, úgyse találkozunk többet, nem foglalkoztam vele különösebben. Azt hittem, ennyi volt. Még akkor is, ha nem feltétlenül én akartam így.
Hogy utóbb kiderült, végig hazudott, és jócskán palira vett, nos, az már más kérdés. Az kihozta belőlem a sértett sündisznót.
- Hogy mégis hajlandó vagy találkozni – bukik ki belőlem a válasz, talán nem ártott volna némi átgondolás, de most már mindegy. – Májusban egyértelművé tetted, hogy soha többé nem akarsz találkozni. Még egy e-mail címet sem kaptam. Másrészről tudtad a címemet, mégsem kerestél, ha nem futunk össze azon a bálon, most sem ácsorognál az erkélyajtóm előtt. Tehát feltételezem, valamiben meggondoltad magad. Vagy tévedek?
Felé fordítom a fejem, még nem állok fel, csak a tekintetemmel követem. Nem tudom, reflexből sétál-e az üveghez, vagy mi vonzza oda, de egy biztos: kilátni nagyon nem fog rajta, hiszen odakint a januári időhöz mérten este 7-körül már bőven sötétedik, idebent pedig ugyanezen okból vígan sündörög a sárgás lámpafény.
- Miben nem hazudtál? – vetemedek most már én is a whiskyre, mielőtt felmelegítené a tenyerem. Valószínűleg rávágja, hogy semmiben, ezzel viszont nem leszek kisegítve, így inkább hozzátoldok egy kis segítséget. – Ez leginkább rajtad múlik. Győzz meg az ellenkezőjéről.
- Édesanyádnak kézcsókom. Úgy látom, ért a férfiak nyelvén – ízlelgetek újabb néhány kortyot, ez a whisky csakugyan nagyon finom.
Meghallgatom, míg végigmondja, félbeszakítani nem igazán szeretném. Érződik, hogy fontos szavakat mond ki. A válasz viszont már kész van a fejemben.
- Kétségkívül igazad van abban, hogy fogalmam sem lehet róla, mit éltél át, sem a múltban sem az akkori jelenben, sem most. Csak abból tudok olvasni, amit felém is jelzel – hogy nehezére esett távol maradni tőlem, azt azért kötve hiszem. Ha már maga az érzet megvolt, hogy vágyott a társaságomra, akkor mégis mi tántorította volna el?
- Másrészről rengeteg lehetőséged volt felvenni velem a kapcsolatot – távolról sem igaz, hogy a szalvéta elégetése nem hagyott választást a számára. Ahogy az előbb is mondtam, tudta a címemet, ha akart volna, bármilyen üzenetet küldhetett volna, ha a személyes bekopogás túlságosan ijesztőnek tűnt. Épp hogy én vagyok az, akinek semmilyen lehetőség nem volt a kezében.
Kinyitja az erkélyajtót, és ha ki is lép rajta, magam is felállok, leteszem a poharat, és utána indulok. Összefonom a mellkasomon a karjaimat, és nekidőlök az ajtókeretnek, egy ideig csöndben figyelem, őt is, a várost is. Ahhoz képest, hogy elvileg azért jött, hogy tisztázza a dolgokat, jelenleg még inkább zavaros minden. Az én fejemben biztos. Fogalmam sincs, mit akarhat, mi minden töltheti meg azt a csinos kis fejét.
- Annak azért örülök, hogy ezek szerint nem holmi szörnyeteg benyomását keltettem – most először hallatszik a hangomon, hogy nem távolságtartás feszül benne, és talán még a szám sarka is mozdul valamicskét.
- Még nem volt alkalmam elmondani, de jó hallani, hogy beszélsz – akár átcseszett, akár nem. – Az irkálással sem volt különösebb bajom, csak hát... – inkább be sem fejezem, így is elég magyarázkodósan hangzik.
- Ha nem néztél szörnyetegnek, mire volt jó ez a színjáték? – a hangom halk, komoly és letisztult. Tényleg érdekel a válasza.

Leonard & Athina

M
indjárt kiderül, mennyire – sejtetem már most, hogy szándékomban áll megbontani az italt, és miután ő is rábólint, neki is látok. A puding próbája ugye az evés, és ez még nagyon sok másra is igaz.
Érzékelem a hangjában a bizonytalanságot, és az egész kisugárzása erről tanúskodik, a munkám miatt nem csak a verbális kommunikációban vagyok gyakorlott, megtanultam, hogy a nonverbálisból is mennyi információ leszűrhető a másikról. Zavarban van, feszeng, talán tart is a helyzettől, attól, hogy újra találkozunk, vagy talán a lakás miatt rátörő emlékek hatnak rá így. Azt már nem tudom, csak találgatni tudok, ahogy arra vonatkozóan is, hogy miért jött el hozzám ma este. De ha megtette, bizonyára van célja vele, amit meg is fogok tudni.
- Telefonszám nélkül nehéz lett volna bejelentkezni. – Nem is tudom, miért mondom ezt. Egyszerű megállapítás csupán, miközben a kanapét akadálymentesítem, még csak rá sem nézek közben, mégis valószínűleg mindketten tudjuk, mire is célzok vele, még ha a hangom nem is árul el semmi érzelmet. Ennyire nyíltan és körültekintően eddig még egy csaj se koptatott le. Annyi nyomott se hagyott maga után, hogy egy e-mailt küldhessek, semmit. Rég túltettem már magam rajta, sok idő eltelt, elfelejteni azonban ezek szerint mégsem tudtam teljesen.
A válaszra nem reagálok szavakkal, lecsaphatnám szellemesen a labdát, de azzal csak neki segítenék oldani a szituációt, vagy leszúrhatnám egy éles megjegyzéssel, ezzel pedig túlságosan elriasztanám. Így csak felé fordítom a fejem, és szembetalálkozok a mosolyával. Újfent megállapítom, hogy csakugyan hatásos fegyver, és egyfajta önigazolást is jelent: tökéletesen megértem a múltbeli önmagamat, hogy bedőlt neki.
- Ezzel mi is hasonlóképp vagyunk – reagálok immár a korrigálásra, a királyi többest pedig a férfitársaimra értem. Mindenki tudni szeretné, hogy vajon mi jár a másik fejében. Pláne, ha az illető nem beszél. Utólag elég lehetetlen küldetésnek tűnik, amit jó pár hónapja összehoztunk.
Kerülök-fordulok a lakásban, mígnem végül mindent befejezek, amit az imánt félbehagytam, majd pár perccel később már a kanapé és a fotelek között gubbasztó alacsony asztalon landol a két whiskys pohár, a belevaló, megspékelve a megfelelő mennyiségű jégkockával. A sajátom, legalábbis.
- Jeget? – küldöm felé a kérdést, és a többi mondandóját is bőszen hallgatom, bár amilyen tőmondatokban kérdezünk és válaszolgatunk, ez az egész párbeszéd leginkább valami vallatásfélére kezd hasonlítani. Vagy egy kínos szakításra. Én pedig általában mindkettőt igyekeztem elkerülni eddig.
- Szóval úgy érzed, tavaly májusban zokon vettem valamit, és most eljöttél megkérdeni, hogy mi az. Jól értem a szituációt? – lötykölöm meg a kezemben tartott italt. Elég abszurdnak tűnik ez a mondat így, és bevallom, nem is igazán értem a lényeget.
- Ötleted sincs, hogy mi lehetett az, igaz? – nem tudom, miért kell azt elmagyarázni, hogy senkinek sem esik jól, ha pofára ejtik, de hiába várja, kimondani nem fogom neki. Az ilyesmi valahogy nem tartozik a kedvenc témáimhoz. Nem azt vártam, hogy kapásból engedjen be a hálószobájába, azok alapján, amiket összeraktam vele kapcsolatban – már ha egyáltalán igazak voltak, most már minden kétséges –, megértettem, hogy ez akkor és ott lehetetlen opció volt. De mégis eljött velem ide-oda, hagyta, hogy udvaroljak neki, hogy körbeugráljam, flörtölt velem, mert az éjszakai fürdőzés férfi és nő között mégsem teljesen az, amikor két ötéves játszadozik a homokozóban. Elhúzta előttem a mézes madzagot, miközben semmi valamire való visszajelzést nem adott. Végül pedig egyértelműen jelezte, hogy soha többé semmilyen kontaktust nem óhajt velem. Az én szótáramban pontosan ezt hívják... semmilyen pozitív szóval nem illetik az ilyet.
De felnőtt emberek vagyunk, túltettem magam rajta. Most mégsem tudom, hogy mit vár tőlem.
Ahogy folytatja, lassan kezd derengeni, hogy miért is foglalkoztatja a téma.
- Mikor olvastad el a borítékot? – ráncolom a homlokom a meglepetés erejéig. Tudtommal nem adtam át neki a meghívót, és nem is hagytam, hogy belenézzen. Épp azért, mert meglepetésnek szántam. Hogy ne legyen alkalma azonnal visszautasítani. Ezek szerint viszont valahonnan mégis tudja, hogy az a bizonyos báli meghívó volt benne, amire végül Lynnel érkeztem meg.
De hogy ne csak újabb kérdésekkel válaszoljak a kérdéseire.
- Semmi nem történt. Egyáltalán és tökéletesen, részletekbe menően semmi. Még konkrétabban: egyetlen aprócska valami sem. – A hazatértünk után pedig a valami későbbi reménye is abszolút kialudt bennem. Ettől több magyarázatot nehezen fog kihúzni belőlem. Máris többet mondtam, mint amit akartam.
- De inkább arról beszéljünk, hogy minek is köszönhetem a mostani látogatásodat. Hogyhogy meggondoltad magad? – nézek végül a szemébe, egyben terelve, egyben mégiscsak konkretizálva. Amíg a válaszokra várok, belekóstolok a whiskybe.
- Hm, jó ízlésre vall. Ki választotta? – emlékeim szerint annyira nem ért az italokhoz, feltételezem valakit megkérdezett, hogy melyiket válassza. Vagy egyszerűen csak levett egyet a polcról és így beletrafált?

Leonard & Athina

É
ppenséggel nem a látvány az, amivel gondom van. Normál esetben pimaszul ki is mondanám, de most inkább csak gálánsan félreállok és megvárom, amíg átlépdel a küszöbön, majd becsukom mögötte az ajtót. Az viszont kétségtelenül igaz, hogy nem pont erre a meglepetésre számítottam ma este, elég sok kérdőjel sorakozik a fejemben nem csak a jöttével, de vele kapcsolatban is, viszont amiben biztos vagyok, hogy nem fogom elsietni a kielégítésüket, szépen megvárom, amíg maguktól elősorakoznak a válaszok. Elvégre, ha eljött, bizonyára oka is van rá. Amit nemsokára meg is fogok tudni.
- Csinos hölgyeket nem szokásom az ajtó előtt hagyni, pláne ha whiskyvel érkeznek – lépek mögé, miután az átnyújtott üveget a közeli asztalkára helyeztem, és a tenyereimet két oldalt óvatosan a karjaihoz érintem, hogy lesegítsem róla a kabátot, ha elfogadja.
- Bonthatom? Vagy mással kínálhatlak meg?
Amennyiben a sötétkék szövet végül a kezeimben landol, fordulok, és fel is akasztom az előszobában ácsorgó fogasra. Visszatértemkor vetek egy ártatlan pillantást a kanapémra, és ekkor jut csak eszembe, mennyire ragyogóan adom az úriembert, közben meg a cuccaim szanaszét hevernek a nappaliban.
- Bocs a kupiért, nem igazán készültem vendégekre – vagyis épp zuhanyoztam, és utálatos egy napom volt, ilyenkor érzi leginkább egy kis női gondoskodás hiányát a lakás. – Mindjárt összerámolok, addig... – nézek körbe, hová is ültessem, de minden szóba jöhető ülőalkalmatosságon díszeleg egy nemes darab napközbeni megjelenésemből. – Végül is ismered a lakást – sóhajtok aprót. – Érezd otthon magad.
Furcsa ezt kimondani, még akkor is, ha reflex mondat. Egyszer már otthon érezte magát nálam, míg pakolászok feldereng az emlékeimben néhány emlékfoszlány. És az is újra eszembe jut, hogy hogyan is vehettem be ezt az egész maszlagot. Sok mindent el lehet mondani rólam, de azt nem, hogy naiv és hiszékeny vagyok. Azt már sokkal inkább, hogy egy aranyszőke hajkorona, egy ragyogó-kék szempár, egy bájos arc, hosszú combokkal és törékeny női szépséggel párosulva olykor veszélyesen képes megbolondítani.
De most már kijózanodtam.
Az első mondatára nem reagálok szavakkal, csak enyhén oldalra billentem a fejem, miközben a ruháimat gyűjtögetem, annak automatikus jeleként, hogy ezzel azért tudnék vitatkozni. Mindenki szerepet játszik. Ha más nem, a munkám megtanította velem. De nincs is szükség megjegyzésre, talán a hallgatásom az oka, de korrigálja ő magát. Halványan elmosolyodom.
- Áruld el nekem, minden nő meg van róla győződve, hogy tudja, mit gondolnak a férfiak? – pillantok fel rá, majd meghallgatom a folytatást is, ám ezúttal is csak hallgatom, reagálni nem reagálok rá, még nem érzem úgy, hogy lenne mire, vagy ha mégis, az nem hiszem, hogy jó irányba kormányozná ezt a beszélgetést. Egyelőre. A hálóm felé indulok, beledobom a ruháimat a fotelba, sebtében meglátogatom a fürdőt egy frizuraigazításra – a hajamat időközben sikerült félszárazra törölgetni –, és már érkezek is vissza.
- Most már szabad a terep. Sikerült italt választani? – Eljátszani tényleg nehéz lett volna a süketnémaságot, bár ha kellően meg van rémülve az ember, és némi sokk hatása alatt van, ki tudja... elképzelhetőnek tartom, hogy sikerülne. És sokkal egyszerűbb, kényelmesebb és biztonságosabb kitalálni rá egy érdekes történetet, mintsem bevallani. Ezt is értem.
Töltök a kért italból, vagy pedig elkezdem főzni, attól függ, mi a rendelés, magamnak a whiskyből, és ha lecsüccsen, én is letelepedek az egyik fotelba.
- Kérdezz csak – forgatom a kezemben a poharat, és viszonzom a szemembe tekintést. Látom, hogy zavarban van, de elsősorban a látogatás apropójára értem. Tisztában vagyok vele, hogy nem lehet annyira kényelmes, igyekszem nem túlságosan megnehezíteni, de azért megkönnyíteni sem fogom a dolgát.
- Akkor? Mikor akkor? – vonom fel a szemöldökeimet pontosítást kérve. Mint mondtam, csak semmi megkönnyítés. Be kell vallanom, egyre kíváncsibb vagyok, hová lyukad ki ez a beszélgetés, és ez az egész, váratlanul nyakamba potttyant szituáció. Miközben beszél, kihasználva azokat a pillanatokat, amikor elfordítja a pillantását, a tekintetem nem túlságosan feltűnően, de lassan és aprólékosan végigpásztázza, a lábfejétől egészen a feje búbjáig, egyetlen részletet sem kihagyva.

Leonard & Athina

U
tálom a kínaiakat. A nap végére szívesen megrugdalnám a kicsinyes, akadékoskodó sárga seggüket. Harmadszorra szerkesztem át az egész kampányszöveget, de akkor is találnak benne kifogásolnivalót. Persze mosoly, mögötte készségességbe bugyolált gyilkos szemvillanás, akkor három nap múlva újra tárgyalunk.
A zakóm hanyagul landol a fotelban, ugyanazzal a mozdulattal meglazítom a nyakkendőm, lerugdalom magamról a cipőimet, és már indulok is a konyhába. Leveszek egy poharat, jeget pottyantok belé, majd átsétálok a nappaliba, és meglocsolom néhány korty whiskyvel.
Nem az én stílusom a fáradtság, de csúnyán leszívott ez a nap, nem is tervezek különösebb esti kiruccanást, rendelek valami kaját – isten ments a kínaitól –, kiáztatom magamból a stressz maradékát, majd belökök egy filmet, amibe majd szépen lassan belealszom, és ennyi volt mára. Terveim szerint legalábbis.
Végre sikeresen lehámozom magamról a nyakkendőmet is, hogy találomra azt is a kanapé felé hajíthassam, miközben az erkélyre kilépve épp a diszpécser kisasszony dallamos hangjának udvarolok; eredetileg hazait terveztem rendelni, de végül hagytam magam rábeszélni egy bőséges görög tálra, de csak mert ahhoz ma este választható ajándék is jár.
- Igazán? És bármit választhatok? – minden fáradtságom ellenére mosoly gördül az ajkaimra, és a hangom a legszebb színén duruzsol a telefonba. A hölgy zavart nevetése zene füleimnek, újonc lehet, különben már rutinosan felelgetne az efféle cicázásokra. Egy fiatal, kacér, édes kis desszert, pont a fogamra való falat. A beszélgetés végére sikerül annyira összezavarnom, hogy azt mondja, azt küld, amit csak szeretnék. Már a...
- Ennek igazán örülök – kapok azonnal a lehetőségen, mielőtt még korrigálhatna – mert leginkább a telefonszámára áhítozom, de sehogy sem mertem feltenni a kérdést, nehogy túlságosan udvariatlannak tűnjek – mímelem a reményteljes, ám figyelmes don juant. Meglesz ez. – De szívesen elvinném a hétvégén akár az említett görög étterembe is, hogy végérvényesen letisztázzuk ezt a desszert-kérdést.
Vonakodó ígéreteket hallgatva bontok végül vonalat, a mosoly azonban az arcomon ragad. Halk, lazító zenét kapcsolok, és a kelléktáram további elemeitől is szépen sorban megszabadulva, végül a zuhany alá lépek. Épp, hogy belebújok egy kényelmes pólóba és felrángatom a nadrágomat is, már feljajdul a csengő. Ilyen hamar megjött a kaja? – pillantok az órámra, azt sem tudom, merre lehet a tárcám. A pillantásom a fotel és a kanapé támlájára feltapadt ruhadarabok között sakkozgat, míg egy apró törölközővel a csuromvíz hajamat dörzsölgetem.
Mindegy. Cikibben is vettek már át gyorskaját, úgy döntök, hogy inkább ajtót nyitok, és majd utána rendezkedek, éppenséggel volt már olyan is, hogy behívtam egy italra a futárt. (A neméről nem illik találgatni.)
Az ajtónyitást viszont cseppet sem az a Szia követi, amire lelkiekben felkészültem. Meg is lepődök, bizonyára látszik is rajtam futólag, főleg ahogy megpillantom a whiskyt, de a tekintetem leginkább és leghosszabban a zászlócskán időzik el.
Mielőtt megszólalhatnék, azonban már folytatja is, bizonyára az arcomra van írva a kérdés. Miért jött? Egyáltalán hogyhogy eljött? Azok után, hogy mennyire a tudtomra adta, hogy soha többet, semmilyen körülmények között. És azok után, ahogy végződött az a nem túl szerencsés összetalálkozás a bálteremben. De legfőképp azok után, hogy lebukott előttem, és világossá vált, hogy végig hazudott, játszott, és ki tudja még, mit művelt azzal az ártatlannak tűnő pillantásával. A hangja most is úgy csilingel, mint azon az este.
Hogy dühös vagyok-e rá? Nem. Miért is lennék. Egészen más az, amit elért.
- Pedig nem áll rosszul a szerep – jegyzem meg, a pillantásom pedig a tárgyakról végül az arcára siklik. De nem szokásom az ajtó előtt ácsorogtatni a vendégeimet, lehet, olykor nem egészen én vagyok a jómodor mintaképe, de azért ennyire a legaljának sem tartom magam.
- Hát, az ebédet már lekésted, de a vacsorámat sikerült megelőznöd – fűzöm hozzá csevegő hangon, egy árnyalatnyi átsuhanó mosolyszerűséggel, még mielőtt válaszolhatna az előbbi megjegyzésre.  
- Kerülj beljebb – állok félre az ajtóból, hogy beléphessen, ha szeretne.
Választható meglepetés, mi?

Leonard & Athina