Nos, a legutóbbi kis hirtelen felbukkanásom a Monsieurnél mondhatjuk úgy is, hogy nem sikerült rosszul – és akkor még óvatosan fogalmaztam, mert valójában mocskosul élveztem minden egyes pillanatát – és tekintve, hogy a szeszélyt lehetne akár Médeának is nevezni, úgy vélem, hogy nem is olyan rossz ötlet megint felkeresni a kedvenc franciámat.
Nem megyek felkészületlenül, tudom, hogy biztosan élcelődni fog a felbukkanásomon, de számításba véve, hogy már majdnem egy hónap eltelt azóta, hogy itt jártam, nem mondhatni túlságosan gyakorinak a meglepetés látogatásaimat.
Egy kifejezetten mélyen dekoltált kék ruhát választok, tudva, hogy milyen hatást képes ez kiváltani az erősebbik nem képviselőiből és noha a kivágás valóban túl megy a konzervatív stíluson, a hossza kifejezetten konszolidáltnak mondható, a térdem felett ér véget valamivel.
A kezembe fogok egy dossziét, az egyik éppen futó megbízás részletei vannak benne, amelyekhez Monsieur Renier szakértő tudása is hozzá fog jönni, ám egyáltalán nem olyan sürgős, amit ne adhatnék neki oda hétfő reggel is akár az irodában. Én azonban híresen munkamániás vagyok, így nem hihetetlen, ha nem tudok nyugton maradni és hajcsár módjára bevasalom a munkatársaimon, amit kell. Az ürügy tehát kifogástalan, a cél azonban a legkisebb mértékben sem a munka. Mondjuk úgy, hogy egészen más terveket szövögetek a szőke tincsek alatt.
Tűsarkaim halkan és ütemesen koppannak a folyosón, lent egy éppen kifelé igyekvő lakónak köszönhetően jutottam be az épületbe és amikor megérkezem a már ismerős ajtó elé, nem vagyok rest ugyanolyan módon rátapadni a csengőre, mint legutóbb.
Az idő kellemesbe fordulásának köszönhetően és na meg azért is, mert autóval érkeztem, nem viselek kabátot, csupán a ruhát, amely mindenképpen fantázia elszabadító, a tűsarkú cipőket, némi ékszert és természetesen a kezemben a mappa is, vállamon pedig egy kisebb táska, amiben a telefon, a kulcsok és a tárcám pihen, meg még némely apróság, amelyet azt hiszem minden női kis táska rejt a világon.
Számolhatnék azzal is, hogy nincs egyedül – miért is lenne? – de azon felbuzdulva, hogy a legutóbb is milyen szerencsém volt – és nekem általában szerencsém van – eszembe sem jut egy másik nővel számolni. Túlzott magabiztosságom egyébként sem engedi, de ha esetleg mégis plusz egy fővel találom, hát itt a dosszié és a tökéletes kifogásom is.
- Helló. – nem mondom, hogy nem lepődök meg, amikor a számításaim nem jönnek be és egy szőkeséggel találom szembe magamat. Úgy tűnik kedvenc franciámnak a szőkék lehetnek a gyengéi…
- Mr. Reniert keresem munkaügyben. – szólalok meg újra, ha esetleg a csaj volna kedves szólni neki, így a kezébe nyomhatom a papírokat és már itt sem vagyok.