to my sweet wife

Pontosan tudja, hogy miért vagyok rá haragos, ahogy azt is, hogy az ellene irányuló indulatom minden cseppje jogos, mégsem akarom, hogy a kelleténél jobban aggódjon értem. Nőből van, ki tudja, mi a frászkarika játszódik le a fejében, miközben szomorú szemekkel csak néz rám, mintha mondani akarna valamit, de inkább nem teszi. Talán jobb is, mert még a végén azelőtt keveredünk újra a frontra, mielőtt bármit kezd a sebemmel. Örülnék, ha előbb rendbe rakna, és csak utána kezdődne a cirkusz…
Nem azért hajlok a bogyója felé, mert nem bírnék ki néhány tűszúrást, de a bordám tényleg egyre jobban fáj, és hiába öblögetek egyre gyakrabban alkohollal, semmi hatást nem gyakorol rám. Vagy ha mégis, akkor kezdek hozzászokni. Létezik olyan, hogy a szervezetem megszokja ezt a fajta fájdalomcsillapítást, ami csupán eltompítja az érzékeket, de el nem mulasztja az érzetet? Igazából teljesen mindegy is. A gyógyszert leküldöm a gyomromba, ahol aztán biztos nagyot néz majd az ital, hogy konkurencia társul hozzá, de nem különösebben foglalkozom vele. Gloria pedig orvos, ha bajom lehetne a kettő elegyétől, nyilván nem tolta volna a képembe. Neeem.. Az a nővére volt. Ő megtette volna, igazából mi ketten kölcsönösen csak az üzletet láttuk egymásban, és kifejezetten jó párost alkottunk együtt. De nem aggódott értem, nem foglalkozott túlzottan a formalitásokkal. Viszont akkor élték a fénykorukat az üzleteim, az egyszer biztos. Nem kellett kockára tennem semmit, hiszen szépen elő volt készítve a terep, a feleségemként tudta mikor mit mondjon, vagy tegyen, akkor is, ha egy kicsit sem fűlött hozzá a foga. Össze sem lehet hasonlítani a húgával. De igazából nem is nagyon akarom megtenni, mert teljesen értelmetlen. Az üzleti életem szépen lassan a magánéletem rovására megy, én meg nem teszek semmit. Vagyis nincs neki látszata. Ugyanis teszek én, méghozzá nem keveset annak érdekében, hogy a nejemet kibújtathassam a kötelező pofavizitek és a szokásos bájolgások alól. Egyrészt azért, mert nem tudja kezelni, másrészt azért, mert a partnereim egy része meg őt akarná kezelni, és pokolian féltékeny típus vagyok. Ez a birtoklási ösztönöm az esküvő után mutatkozott meg, és azóta szépen lassan, fokozatosan túlnőtt rajtam. Az pedig nem megy egyszerre, hogy magam mellett is tartsam és tárgyaljak is. A kisebb probléma, hogy nem is nézik jó szemmel, ha kisajátítom a feleségemet. Szóval a kisebbik rossz az, ha a lehető legtöbb alkalommal magammal sem viszem. És ez eddig működött is, de van mikor nincs beleszólásom. Hiába, ebben a tengerben még mindig nem én vagyok a legnagyobb hal.
Persze miközben elmélázok, hogy hogyan is keveredek én újra és újra ilyen helyzetbe, hagyom, hogy dolgozzon rajtam. Csukott szemmel dőlök hátra és alig érzem, hogy mit művel. A leheletét viszont nagyon is érzem, ahogy a parfümjének az illata is újra megcsapja a whiskygőzben lubickoló orromat. És hiába fáj pokolian az oldalam, attól még képtelen vagyok megállni, hogy ne jó nagy kortyban nyeljem az illatával telt levegőt. Persze a kíváncsiság is nagy úr, én meg önuralom híján vagyok, szóval csak muszáj kinyitnom a szemeimet és sikerül is megállapítanom, hogy habár látom rajta a kifakadásom okozta sértettséget, még most is teljes szakértelmét rám fordítja. Pedig hajaj, volt ennél rosszabb is, mikor golyót volt kénytelen kiszedni a mellkasomból. Azóta viszont nem voltak komolyabb sérüléseim, nem csak magam miatt vigyázok, hanem miatta is, hogy minél kevesebbszer kelljen úgy megjelennem előtte, mintha egy adag darálthús lennék.
Fél szemmel kutatom az arcvonásait, de legszívesebben azzal foglalnám el magam, hogy haját az ujjam köré csavarom és eljátszadozom vele egy kicccsikét. Már emelem is a kezem, aztán a felismeréstől tehetetlenül ejtem vissza magam mellé. Megzavarnám, és a végén még a szememet is kiszúrná, mert valószínűleg nem csak én vagyok mérges, hanem ő is át fog vedleni sárkányba, amint bizonyos abban, hogy megmaradok.
- Köszönöm.. – hagyja el minden gondolkodás nélkül a szó a számat. Jogosan teszem, és tudom, hogy jobb, ha most nem is nagyon pattogok. Nem lenne kötelessége ellátni, sarkon is fordulhatna és hagyhatná, hogy keressek egy másik sebészt vagy egyszerűen bevágtassak a legközelebbi kórházba. De nem teszi meg, mert tudja, hogy akkor szimatolni kezdenének utánam és megütném a bokámat. Ha pedig én pórul járok, az biztos, hogy minden szálat elvarrnak, aki boríthatja a bilit. Bár nem tudom, mennyire van tisztában azzal, hogy neki is nagyon sok szerepe van egy ideje a játszmáinkban. A véres részletekbe inkább nem avatom be. Épp elég neki azzal megbirkóznia, hogy a férjének momentán ahhoz is segítség kell, hogy levegye a pólóját. Az ital meg a gyógyszer eléggé letompít ugyan, de a bordámnak nem nagyon tetszik, hogy hirtelen karok mozdulni. Az eredmény pedig egy félig szakadt póló, amit ketten vadászunk le rólam, és valahol a földön landol. A hiúságomon pedig egyből csorba esik, amiért egyből átvedlik doktornővé, és nem azért taperol végig, mert ehhez van kedve, hanem mert további sérüléseket keres. Nem tudom őt becsapni és azt hazudni, hogy nem fáj, meg se próbálom, sőt, még a karomat is felemelem, hogy jobban lássa.
- Mennyi idő alatt gyógyul? – teszem fel talán túl nyersen a kérdést, ami foglalkoztat. Azt sejtem, hogy a varratokat néhány napon belül ki lehet majd szedni, de az én orvosi szakértelmemnek itt vége is szakad.
- Holnap.. vagyis ma.. előkészítem a papírokat, aláírjuk, aztán remélhetőleg egy darabig nem találkozunk.. – rántanék vállat automatikusan, ha nem fájnának a hirtelen mozdulatok. Igazából nem nagyon akarok mostanában a házuk tájára menni, de senki nem rendezi le helyettem a papírmunkát, szóval kénytelen a nejem egy fél nap alatt annyira rendbe rakni, amennyire képes. – Lehet, hogy le kellene lépnünk az országból egy időre.. – mondom halkan, de nevezhetném ezt akár hangos gondolkodásnak is. Momentán még semmi sem biztos.

† Music: ide, ide † Note:    † Words: 844

to my sweet wife

Szeretem a borostyán színt. Létezik, hogy pusztán az alkohol illata képes arra, hogy minden másról elterelje a figyelmemet? Az íze meg… Nem hiába fordítok nagy gondot és figyelmet a minőségre. Megérzem a különbséget a telt ízű valódi bourbon és a silány szint között. Na persze elvárom ezt a társaságom valamennyi tagjától is, annak ellenére, hogy most egyedül iszogatok. Mondhat bárki bármit, azért egy üveg egész jó társaság tud lenni, főleg mikor épp lezúzták az embert a nője miatt. De legalább van, ami vigasztal. Az üzletet megkötöttük, így nem kis összeg vándorol ismét a bankszámlámra. Végérvényesen ez olyan, mintha fizettek volna azért, hogy köpjek nekik egy kis vért.
A kedélyem javul némileg, de nem a hívogató otthon miatt, meg nem is azért, mert a feleségem hallgat a nevére. Látszólag a füle botját se mozdítja, ami felettébb gyanús nekem. Már az is megfordul a fejemben, hogy mégiscsak jobb ötlet lett volna a garázson keresztül bejönni, ha másért nem is, azért, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem lépett le. Egy siralomházban nagyobb zaj van, mint itt. Se fény, se egy hang… Már egészen értetlen arccal bámulok magam elé, aztán fordulok meg, hogy most már aztán utánanézek annak, merre jár ez a nőszemély, mikor nekem itt és most van rá szükségem, mikor megpillantom őt a lépcső aljánál. Így legalább azt megállapíthatom, hogy durcás, és az arcából ítélve, nem kelthetek benne túl bizalomgerjesztő látványt. De igazából ez foglalkoztat most legkevésbé. Nem is szólok semmit, csak figyelem őt, miközben hörpintek még egy kortyot az italomból. Várom, hogy mondjon valamit, de ő se teszi, vagy legalábbis semmi olyat, ami nem szakmai jellegű. De hát orvos, a doktornő beszél belőle. Meg hát lássuk be, hogy magasabb vagyok nála, így azért elég nehéz lenne összefércelnie… Nincs más hátra, mint előre, vagyis hogy lezuhanjak – jobb ötlet híján az üveg nyakát szorongatva, mert a poharat elhagytam valahol útközben – a kanapéra és tompán felnyögjek, ahogy mellkasom összepréselődik. Nem lesz ez így jó.. Persze az se, hogy alig akar rólam tudomást venni, nem hogy még hozzám szólni, de igazából az egyre erősödő szúró fájdalom idegesít. Talán egy kicsit már kótyagos is vagyok, minden esetre a fejem még vérzik, szóval akár igyekezhetne is vissza, ha nem akarja, hogy összecsesszem itt neki a drága garnitúrát a véremmel, amit aztán megpróbálhat kisikáltatni a takarítónővel.
Férfiasan tűröm, ahogy tisztítgatja a sebemet, bár azért el kell ismernem, nem állok messze attól, hogy kieresszem a torkomból a fájdalmamat, de megoldom. Mikor úgy érzem, hogy már végképp kész vagyok, szorítok egyet az üveg nyakán, aztán meghúzom és lenyelem vele együtt a kínlódásomat is. De hé, nyomtak már nyílt sebedbe hidrogén peroxidot? Egy pillanatra az is megfordul a fejemben, hogy ez a kis boszorkány még élvezi is, hogy fájdalmat okozhat, na nem mintha bármi jelét mutatná…
Kérdésére persze a fülem botját se mozdítom. Nem előtte fogom elismerni, hogy a földre kerültem és nem is most. Márpedig nem hülye, kilogikázza magának, hogyha a bordámmal van baj, akkor bizony szép rúgást kaphattam. Ennél már csak az lenne a szarabb, ha látta volna. Az összetörné az önbecsülésemet.

† Music: ide, ide † Note:    † Words: 649

to my sweet wife

Nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy leparkoljak a garázsban, jó volt nekem a ház előtt is, a dolgom egyébként is igen sietős volt. Hangosa csattanás jelezte, hogy túl nagyot lendítettem a járgány ajtaját, de a maradandó indulatot jobb szerettem volna levezetni, mielőtt a lakásba érek, és ott kezdenék feleslegesen törni-zúzni. Biztos ezért tapostam meg a lépcsőket is kelleténél jobban. Vagy azért, mert kevesebb volt az esélye annak, hogy fájdalmamban felüvöltök.
Ki gondolta volna, hogy nem kecsegtet sok jóval az, hogyha visszatolom a képem a megbízókhoz ez után a kevéssé jól sikerült este után? Most komolyan.. Borítékolható volt, hogy lesz ennek következménye, csak azzal nem voltam kellőképp tisztában, hogy mennyire fogom megsínyleni. Eddig mondjuk nem is fajult tettlegességig a dolog köztünk, de mindennek eljön az ideje és ez nem a szavaké volt. Az ő részükről. De nem is igazán ezért vagyok dühös, nem ezért marja az ereimet a mérhetetlen harag. Az Gloria miatt van, mert nem képes két órát eltölteni a társaságban anélkül, hogy ne lenne belőle botrány. Pedig ennyit igazán elvárhatnék tőle, ha én megteszem a kedvéért, hogy színházba megyek vele. Én. Színházba. De folytathatnám a sort egy rakás rendezvénnyel, ahol bájologva megjelenünk, hogy irigyeljenek minket, meg a házasságunkat, ami ugyebár tökééééletes.
Nem sikerül lehiggadni, mire az ajtóhoz érek, na nem mintha annyira megerőltettem volna magam miatta. Fájlalom a képemet, a szemöldököm felszakadt, de az állam a legrosszabb. Az állkapcsom hangosan csattant, míg én férfiasan tűrtem, hogy elviszem a nejem helyett a balhét és nem mellesleg mégiscsak zsebre vágom az üzletet. Még mindig jobb így, mint tartani attól, hogy arra jövök haza, hogy a fejében két golyó pihen. Aztán még éljek boldogan, nem?!
Röhej, hogy még a bejáratot is zárva találom. A saját házamba nem tudok bejutni, mert a nőm kizárt. Kénytelen vagyok hát hangzavart csapni, és dörömbölni az ajtón, de úgy, hogy az majdnem kiszakad a tokjából. Ez nem segít azon, hogy tudjam uralni a dühömet. A hátsó ajtóhoz ballagok hát, az is zárva van ugyan, de legalább üveglapok alkotják, így a könyökömmel tökéletes precizitással töröm be, hogy belülről kinyithassam magamnak. Csak a zakóm bánja, de annak már úgyis mindegy, az ingem is véres lett..
- Hogy az a…. – szitkozódom, mikor végre átlépem a küszöböt. Sötétség fogad. Sehol egy árva lélek. Nem hogy a kibaszott feleségem… Nada.. Az első dolgom, hogy csinálok valami világosságot, aztán jobb ötlet híján úgy döntök, hagyom, hogy a hangom körbezengje a házat.
- Gloriaaaa – ordítom a nevét, ha az emeleten van, akkor is meghallja, ekkora csendben azt is meghallaná, ha egy légy zümmög az egyik vendégszobában. Bár nem váltunk el szépen és lehet, hogy most nem akarja látni a képemet. De azért jó lenne, ha vetne a nyúzott pofámra egy pillantást, mert van egy olyan érzésem, hogy varrni kell a sebemet. Nem mintha orvos lennék, de foltozott már össze egy párszor, nem kell bemutatni az esetet, neki se, meg nekem se.
- Gloriaa! – emelem feljebb a hangom, szinte hőbörgök. Ha duzzog is, jobban tenné, ha idevarázsolná magát, mert nekem kisebb gondom is nagyobb annál, minthogy végigjárjam utána a házat. Helyette inkább az italos szekrényhez vezet az utam. Az nincs túl messze és egy jó bourbon megteszi fájdalomcsillapító helyett. Legalább addig, míg nem csattog ide.. De hol a bánatban van ez a nő?