- Jó, majd számolunk. - egyeztem bele, pedig máskor vitatkozni szoktam vele, a legutóbbi szúrt sebemnél is fél órát vitatkoztam vele, hogy nem lesz bajom, mert nem lett túléltem azt is, de a mostaniban nem vagyok biztos. Nem úgy érzem magam, mint szoktam, volt már lőtt sebem, de akkor se éreztem magam ilyen kutyául. Most meg lehet, hogy végem van.
- Hallom a gúnyt a hangodon. Nem akartam, hogy gyere, szerettem volna, ha pihensz – motyogom az orrom alatt bűnbánóan. Tudtam, hogy mennyit dolgozik mostanság, erre tessék itt az én kis hülyeségem is.
- Csak csináld. – bólintok egy egészen aprót. Nem maradhat bennem az a golyó, így is elég bajt okozott, a jó ég tudja mit tehet még velem, a lázon és a hallucinációkon kívül, na meg persze itt van a vérzés is, szerintem eleget veszítettem már, többet meg nem kéne. A megerősítést megkapta tőlem, csak gyorsan szedje ki azt az átkozott golyót.
Nem emlékszem, hogy utána mi történt, valószínűleg elájultam, legalább annyi a szerencséje, hogy nem tudtam hozzászólni, még képes lettem volna abba is beleszólni, hogy mit csináljon velem, pedig ő az orvos és nem én.
Fogalmam sincs mennyi idő telt el, de arra ébredtem fel, hogy a macskám a nyakamban fekszik és erőteljesen dorombol.
- Mashiro, a francba veled. – nyöszörögtem halkan, majd óvatosan letoltam magamról, nem most akarok megfulladni macska miatt.
- Rae! – ó, te jó ég kb. olyan a hangom, mint egy négy éves kis kölyöknek. Sziszegve mentem ki a konyhába, kezemet az oldalamra tapasztva. Most fogok igazán csak a fejemre kapni, mert nem fekszem, de szomjan halok előbb vagy utóbb.
- Tudom..majd lefekszem, de szomjas vagyok, jól van megyek inkább, csak ne ölj meg a nézéseddel. – fordultam vissza és a háló felé vettem az irányt, nem mondhatom azt, hogy egy Forma 1-es kocsival felvehetném most a versenyt, de talán a teknősöknél gyorsabb vagyok.
- Meddig kell így maradnom, holnap ugye már mehetek dolgozni? Van egy tervem amit be kell fejeznem. - feküdtem be az ágyamba.
- De, ha nem akkor maradj itt velem, ma is. Vigyáznod kell rám. - mosolyodtam el angyalian.

Újabb munkám volt, ami nem sikerült pont úgy ahogy terveztem. Egyszerű kiiktatásnak tűnt az egész, csak amikor megérkeztem nem gondoltam volna, hogy egy kisebb erődítmény vár engem, pár darab katonával. Nem mintha gond lett volna a bejutás,mert az nem volt az, inkább a kijutással voltak gondjaim. Miután megöltem szerencsétlen drogbárót elkapott pár embere, így őket is eltettem láb alól, sajnos szerencsétlenségemre sikerült bekapnom egy lövést. Sziszegve ültem be a közelben parkoló fekete kocsimba, s igyekeztem haza vezetni.
- Hol a francban van már? – szitkozódtam nyöszörögve, a telefonomat kerestem, ami az ülés alá volt csúszva. Nagy nehezen megkerestem Rae számát.
- „ 20 perc múlva nálam, hozd a felszerelésedet.
Leon. „- összeszorított fogakkal írtam meg az sms-t, remélem, hogy otthon is betud foltozni, nem megyek megint a kórházba, mert akkor a rendőrség a nyakamra jár. Igaz, hogy a város legjobb ügyvédje dolgozik a főnökömnek így nincs nagy bajom, de akkor is elegem van a kék ruhásokból. Egy házkutatási parancs, s lőttek nekem, megtalálják a pincében elrejtett fegyvereimet, amihez van ugyan engedélyem, mert miért ne lenne? Muszáj volt mindhez kiváltanom, nem mindig ölhetek ugyanolyan fegyverrel, szükségem van a változatosságra, így azt hiszik más az elkövető, nem pedig egy ember.
Becsaptam magam után a kocsi ajtaját, majd beestem az ajtón egyenesen a kanapéra, közben leszedtem magamról a felsőmet, szemügyre vettem a kis balesetem.
- Azt hiszem ezt még túlélem. – pihegtem,s fél szemmel sandítottam kedvenc doktoromra, aki eközben megérkezett, az ajtót nem csuktam be, hogy betudjon jönni. Sokkal tartozom már neki amiért tartja értem a hátát, s bármikor ugraszthatom, ha engem egy kicsi karcolást ér, mint most.
- Tudom, azt mondtad, hogy óvatosabban, de nem tehetek róla, most tényleg figyeltem. – mosolyodtam el egészen halványan..
- Mondtam már, hogy nagyon szép vagy? – kérdeztem kíváncsian mintha nem is történt volna velem semmi, de miért kérdeztem én ezt tőle? Lehet mégis van valami bajom, nem szoktam én ilyeneket mondani, főleg nem neki. Sőt senkinek sem, már több, mint hat éve nem bókoltam senkinek.