villains have a vision for the world.

heroes don't, their only goal is to stop the villains from reaching theirs

Share|
Megfigyelő
eme téma címe
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Dinah Laurel Lance
it's where my demons hide

avatar
❖ Black Siren ❖
dc universe
tartózkodási hely :
central city ♥
foglalkozás, hobbi :
it involves a lot of screaming ♥
karakter arca :
katie perfect cassidy ♥
heroes vs villains



- De azt hiszem elég sajnálatos, hogy a változásokhoz elég nehezen szokik hozzá. - Ismerem már Oliver-t elég régóta és talán jobban is ismerem, mint bárki más. Vagy nem is igazán az, hogy jobban ismerem.. Egyszerűen csak rengeteg oldalát volt szerencsém megtapasztalni azon idő alatt, hogy együtt voltunk, talán még akkor is őt elemezgettem, mikor halottnak hittem, hogy mit miért tehetett. Nem tudom, hogy ő volt az, aki magával rántotta a húgomat, vagy a húgom volt az, aki azt akarta, hogy magával rántsa. Egyszerűen már nem tudok rájuk haragudni. Nehéz volt megemésztenem, hogy a visszatérése után is együtt voltak, de idővel megtanultam elfogadni, hogy szükségük volt egymásra. Úgy értem együtt voltak, amikor a halál kis híján elragadta őket. Megvan a maguk múltja és azt hiszem az én kezem is benne volt abban, hogy ők egymás felé sodródtak.
- Nem igazán tud tenni az ellen semmit, hogy itt legyek és ezt csináljam. Eldöntöttem és, majd hozzászokik. Csak olyan jó lenne, ha addig is megtartaná magának a negatív véleményét. - Már csak azért is az orrom alá dörgöli, ha rosszul csinálok valamit, mintha nem lennék tisztában azzal, hogy még a közelében sem vagyok. Hogy még rengeteget kell tanulnom ahhoz, hogy egyáltalán azt gondolhassam, hogy egy szinten vagyok vele. De, ha már dicsértet nem tud osztogatni, vagy egyáltalán lenyelni azt, hogy én is ezt csinálom, akkor nagyon tudnék annak örülni, ha ezeket a negatívumokat is megtartaná magának. Lehet, hogy azt hiszi ezzel megvéd, de ez egyáltalán nem igaz.
- Sosem voltam az a típus, aki az első kis bökkenőnél meghátrál. Még akkor sem, ha ez egy Oliver méretű bökkenő. - Előbb vagy utóbb úgy is túlteszi magát a helyzeten. Addig pedig igyekszem a lehető legkevesebb sérülést beszerezni magamnak.  De legalább vannak olyanok, akik valamilyen szinten támogatnak abban, hogy ezt akarom csinálni. Felicity sem állít semmilyen akadályt az utamba és nem is egyedül edzek, így vannak még mások, akik hisznek bennem, hogy meg tudom ezt csinálni egyszerűen csak nem értem, hogy mit akar Oliver. Azt akarja megtudni, hogy mennyire vagyok elszánt ezzel kapcsolatban? Hát az igazság az, hogy rettenetesen. Ezt akarom csinálni és kész. Nincs visszaút. Ha egyszer már beléptem a ringbe, nem szállhatok ki. Csak kivihetnek belőle. De akkor is csak a holtestemen keresztül.
- Ami Oliver-t illeti megvan a magam tapasztalta ilyen téren és nem szeretném, ha azért fojtanál el valamit, mert úgy gondolod, hogy nem bírnám megemészteni.. Látom, hogy néz rád, ahogyan azt is, hogy te hogyan rá. Felnőttek vagyunk és az egész olyan.. Mintha ezer éve lett volna. Szóval, ha beszélni szeretnél én itt vagyok, hogy meghallgassalak. - Tényleg úgy érződik számomra, mintha egy másik életben lettünk volna együtt Oliver-rel ezért már egyáltalán nem ráz meg az, hogy mit csinál a jelenében a jövőjében, hogy kivel képzeli el.. Főleg, hogy az én életemben felütötte magát most már a múltam egy másik része.



Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Laurel & Felicity

- Valóban, de amint rájön erre, úgysem fogja tovább csinálni.
Vélekedek ekképp a dologról, ugyan nem hiszem azt, hogy Laurelnél jobban ismerem Olivert, de előbb-utóbb a legmakacsabb lelkek is belátják, ha valamiben tévedtek. Ő is rá fog jönni, bár az valóban nem mindegy, mennyi idő kérdése a dolog, de ebbe nekünk nem igazán van beleszólásunk. Illetve, beszélhetünk neki, de vagy nagyon lassan lesz foganatja, vagy egyáltalán nem, ezzel kapcsolatosan nagyon is hajthatatlannak tűnik, de szerintem egyáltalán nem reménytelen a dolog, legalábbis bízom benne. Abból a szempontból nem lenne utolsó, ha minél hamarabb megtörténne az áttörés, hogy ne menjen teljesen gallyra a kapcsolatuk, hisz nagyon rég ismerik egymást, és amellett, hogy most barátok, régen szerelemmel szerették egymást.
- Szerintem meg fog törni a jég, és előbb-utóbb segíteni fog, te meg bőven vagy olyan kitartó, hogy ezt ki tudd várni.
Kacsintottam rá bíztatóan, én valóban így gondoltam, és bár Laurel külsőleg nem keltette épp veszélyes nőszemély benyomását, de szerintem mind láttuk, mennyit változott az utóbbi időben, és mennyire sokat fejlődött önszorgalomból is. Tényleg olyan, akinek csak egy kis támogatásra van szüksége, és óriási lépéseket tehet meg. Bízom benne, hogy Oliver is így fogja látni hamarosan, és inkább a segítségére lesz, minthogy hátráltassa.
- Viszont olyan erős akarsz lenni, ami sokat számít. Vannak, akik nem képesek küzdeni a céljaikért, de te Laurel Lance, nem közéjük tartozol, szóval én a magam részéről nem féltelek.
Mosolyodtam el, mármint, nyilván pont annyira féltem, mint a többieket, ha kinn vannak az utcán, és harcolnak, de nem is erre értettem, remélhetőleg ez számára is világos. Arról szó sincs, hogy egyáltalán nem aggódom érte, mert igen, de most nem arra van szüksége, hogy erről biztosítsam, mert nem ez a probléma gyökere. Igazság szerint úgy hiszem, kellőképpen magabiztos alapból is, de talán szüksége van arra, hogy közülünk valaki támogassa, és úgymond kiálljon emiatt mellette. Én örömmel megteszem, mert szerintem igenis lehet helye ebben a képletben, és ezt senkinek semmi joga megakadályozni. Ahogy mondani szokták, mindenki a saját sorsának a kovácsa, hagy döntse el ő, hogy akarja-e kockáztatni az életét, vagy sem.
- Nyilván az én életem sem fenékig tejfel, de őszintén, azt hiszem, ezzel a problémával nem volna túlságosan szép dolog téged terhelni.
Tényleg nem akarok kényelmetlenséget közöttünk emiatt, tudom, hogy nekik megvan a maguk múltja, és azt is, hogy mostanság nem mondhatni, hogy ilyen irányba elmozdulna bármelyikük, inkább mérgesedik el a kapcsolatuk, de attól még nem szokás az exnek mondani, hogy sóvárgunk a volt szerelme után. Ugye? Nos, félelmetesen tapasztalatlan vagyok a kapcsolatok terén, az egyszer biztos.
- Azt hiszem, maradhatunk annyiban, hogy mindketten a makacsságának a levét isszuk.
Mosolyodom el, bár az ő esetében úgy gondolom, jöhet enyhülés, míg a sajátomban erre igazából esélyt sem látok sajnos, ami elszomorít, de igyekszem nem hagyni, hogy felülkerekedjen ez az érzés.
Dinah Laurel Lance
it's where my demons hide

avatar
❖ Black Siren ❖
dc universe
tartózkodási hely :
central city ♥
foglalkozás, hobbi :
it involves a lot of screaming ♥
karakter arca :
katie perfect cassidy ♥
heroes vs villains



- Viszont ezzel csak önmagát hátráltatja, nem engem vagy mást, mert én továbbra is azt teszem, amit eddig. Még akkor is, ha rengeteget kell még tanulnom. - Nem fogok várni arra, hogy megkapjam az ő elismerését. Nem neki kell megmondani, hogy mikor változtathatok valamin az életemben. Nincs szükségem arra, hogy megmondja nekem mégis, mit tehetek. Nincs szükségem az engedélyére semmilyen módon. Az pedig, hogy Felicity nem úgy néz rám, mint egy őrültre kifejezetten jól esek. Tudom, hogy Diggle is aggódik miattam, de legalább nem érezteti velem olyan hatalmas szinten, hogy nem kellene ott lennem, ahol lenni akarok. Megértem, hogy azzal próbálnak visszatartani, hogy nem segítenek előrébb jutni, de ettől még csak komolyabban veszélyeztem az életemet, mert nem tudom teljesen pontosan, hogyan is kellene megvédenem magam.
- Csak az a baj, hogy ez nem jön olyan könnyedén. Tudom, hogyha pontosan tudnám, mit csinálok, vagy hogyan kellene nem lenne ilyen elutasító. - Azt hiszem a szemében nem vagyok más, mint valami díszbohóc. Megértem, hogy azt várja, hogy bedobom a törölközőt, de már ismerhetne annyira, hogy nem fogok elfutni a veszélyt előtt. Én sosem tennék ilyet. Sokkal inkább fejest ugrok a veszélybe, amikor csak lehetőségem nyílik rá.
- Hát, de úgy néz ki ez nem mindenki számára nyilvánvaló. Bár bevallom az, hogy az apám rendőr elég sokat hozzátett az alapomhoz, hiszen neki fontos volt, hogy a lányai meg tudják védeni magukat. Sosem voltam egy törékeny virágszál, de az utcán szaladgáló bűnözők kergetéséhez még közel sem vagyok olyan erős, mint amilyennek lennem kellene. - De már csak idő kérdése, hogy képes leszek én magam is olyan könnyedén leteríteni, ahogy Oliver, vagy Sara. De nem is igazán így akarom. Hanem képes leszek a magam módján elintézni a rossz fiúkat. Mert hiszek magamban, hogy el tudom érni azt a szintet még akkor is, ha Oliver úgy döntött, hogy nem hajlandó nekem segíteni.
- Héé.. Attól még, hogy nekem is megvannak a magam problémái te is nyugodtan elmondhatod, hogy mi az, ami nyomaszt téged és még csak meg se próbáld azt mondani, hogy semmi, mert az arcodra van írva, hogy valami baj van. - Egy részem talán sejti is, hogy mégis mi a probléma. Láttam már őket egymás mellett és nem vagyok vak, hogy észrevegyem, hogy szikrázik közöttük a levegő, de azt hiszem Oliver ezen a téren is a fejébe vette, hogy nem sodorhatja Felicity-t veszélybe. Mintha az, hogy nekünk segít éjszakánként nem sodorja már így is épp elég veszélybe. Persze tudom, ha tehetné, akkor ettől is megvédené, de Felicity olyan tehetség, amivel nem találkozni minden egyes sarkon.
Oliver azonban, amit nem akar elfogadni, amit nem akar meglátni azt nem is fogja meglátni. Ez ellen pedig sem én, sem pedig ő nem tehet. Makacs, akár csak egy öszvér.


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Laurel & Felicity
- Szerintem érti ő, inkább csak nem akarja tudomásul venni.
Távol álljon tőlem, hogy Oliver lelkének mindentudója legyek, közel sem vagyok, még a kettőnk kapcsolatának vetületeit sem igazán tudom soha megfejteni, nem hogy még azt firtassam, mások mire jutottak vele kapcsolatban. Vagy éppenséggel mire nem. Azonban hiszem, hogy Laurel képes lesz sikerrel venni ezt az akadályt, amivel igenis bebizonyíthatja Oliver számára, hogy nem elvetélt ötlet az, amit csinál. Ennyi erővel szerintem engem is valami törhetetlen üvegburában kellene őrizni, vagy nem is tudom, mit gondoljak.
- Tényleg csak idő kérdése, meg kell békélnie vele, valószínűleg „csak” ennyi.
Mutatom az ujjaimmal az idézőjelet, és nyilván Oliver is tisztában van azzal, hogy az akciók sikerét igencsak nagymértékben csökkenti az, hogyha belső feszültség okán nem működőképes a csapatmunka. Ezt pedig egész egyszerűen nem kockáztathatja meg, az életükbe kerülhetne, azért pedig még én is lekapnám a tíz körméről.
- Ugyan már, természetes, és tudod mit? Neked sokkal kevesebb időd volt edzened magad, mint Olivernek, vagy akár korábban Saranak, szóval vedd úgy, hogy istenadta tehetség vagy.
Kacsintok rá, és azt nem tartom járható útnak, hogy nem emlegetem a testvérét, mert a szememben a fejünket homokba dugni minden, csak nem megoldás. Sőt, szerintem pont hogy így akarja valamiképp feldolgozni a halálát. Egyszerűen csak hagyni kéne neki, aztán lehet maga is rájön, hogy nem ez a jó út, vagy épp arra, hogy igenis ez az, mert szereti csinálni, mert jót tesz vele, és boldogul is. Márpedig neki most pont valami ilyenre van szüksége, de az elég nagy probléma, ha csak én gondolom így.
- Nos, ezzel mélységesen egyetértek.
Ami engem illet, végre azt is hagyhatná, hogy leomoljanak közöttünk a falak, mert az már bebizonyosodott számomra, hogy bármennyire is próbálkozom, a szívem nem nyitott mások felé, pedig istenemre mondom, nagyon szerettem volna, a helyzet azonban az, hogy ez sajnálatos módon nem ész diktálta folyamat… Ez van, ezt kell szeretni. Csakhogy nekem nem megy, és az esetek többségében egész egyszerűen a képébe kiabálnék, hogy nem érdekel, hogy az életemet teszed vele kockára, csak engedj be… Nem merem megtenni, azt hiszem, ehhez túlságosan is gyáva vagyok.
- Remélem, az esetedben sokkal hamarabb nyitottabbá válik a változásra, mint velem kapcsolatosan.
Sóhajtottam fel, mert ugye esetemben viszont kijelentette, hogy soha, semmilyen szín alatt. Ez az, amit rettentő nehezemre esik elfogadni még mindig, és nem is hiszem, hogy valaha menni fog. Próbálom elűzni a komorság felhőit vonásaimról, hisz most Laurelnek kell itt lennem, és nem a saját problémáimon rágódnom. Azok úgysem mennek sehová…
Dinah Laurel Lance
it's where my demons hide

avatar
❖ Black Siren ❖
dc universe
tartózkodási hely :
central city ♥
foglalkozás, hobbi :
it involves a lot of screaming ♥
karakter arca :
katie perfect cassidy ♥
heroes vs villains



- Egyszer talán képes lesz arra, hogy átlássa a dolgokat. Vagy megértse. - Nem értem, hogy miért kell ilyen ellenségesnek kell lennie. Küzdeni fogok addig, ameddig csak tudok és igyekezni fogok, hogy elérjek a csúcsra. A segítségével vagy anélkül, de végig fogom csinálni ezt az egészet. Szükségem van valamire, amire koncentrálhatok. Valamire, amiben megtalálhatom önmagam, amit egy kicsit már elveszítettem. Sara magával vitt egy darabot belőlem. Ahhoz pedig, hogy újra tudjam önmagam építeni, szükségem van néhány változtatásra. Valamire, ami leküzdheti a bennem keletkezett dühöt. Ehhez pedig erre van szükségem. Azzal, hogy ellenzi pedig csak hátráltat egy cseppet sem segít.
- Nem igazán van választása a dologban. Én eldöntöttem, hogy mit akarok innentől kezdve pedig nem igazán vita tárgya. Csak örülnék annak, ha most már elfogadná. Vagy legalább úgy éreznem, hogy hajlik rá, hogy elfogad. Mert néha úgy érzem, hogy amikor együtt vagyunk kinn, sokkal inkább dolgozik ellenem, mintsem velem együtt. - Semmibe vesz. Mintha ott sem lennék. Egyszerűen nem létezem a számára ezen a téren és még csak meg sem próbál úgy gondolni rám, mint egyelőre félre. Megértem, hogy nem akarja, hogy én is úgy végezzem, ahogyan ő. De ahogyan őt is megváltoztatta pár eseménysorozat úgy engem is eléggé maga alá temettek az érzelmek, a történések, amelyeket alig bírtam feldolgozni. Ez az egész pedig segít nekem. Ahogyan egykoron neki is segített.
- Köszönöm. Nagyon sokat jelent nekem, hogy legalább te mellettem állsz. - Végre valaki, aki lát bennem valamit, aki elhiszi, hogy képes vagyok erre az egészre. Nem pedig csak egy törékeny lányt lát bennem, akinek fogalma nincs arról, hogy mit is csinál. Tudom, mire vállalkoztam. Ahogyan azzal is tisztában vagyok, hogy bőven van még mit tanulnom, de ez nem azt jelenti, hogy fel is fogom adni. Mindig is megvoltak az álmaim, a céljaim, amelyeket nem csak kitűztem magam elé, hanem meg is valósítottam. Ezért pedig ezt sem fogom most elengedni. Szükségem van erre, hogy ne veszítsem el teljesen a józan eszemet. Hogy önmagam lehessek.
- Semmi nem marad ugyanolyan. Lehet, hogy nem egyszerű neki hozzászokni a változásokhoz, de el kellene kezdenie. - Visszaölelem Felicity-t, mert a támogatása jelen pillanatban jobban esik, mint bármi más. Nem érzem benne a megvetést, a lenézést, ami Oliver-ből árad szinte megállíthatatlanul. Mintha valami csap lenne, amit nem lehet semmilyen módon elzárni. Végre van valaki, aki nem úgy áll hozzám, hogy szinte próbálkoznom is felesleges, mert soha nem fogok előrébb haladni. Ilyenkor már néha azt érzem, hogy Oliver elfelejtette, hogy kiről is van szó.  

// semmi gond

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Laurel & Felicity
- Elhiszem, hogy jó érzés lenne, és ami engem illet, nem is értem, miért nem látja át, hogy ezzel csak tovább szítja benned a tüzet az elhatározásoddal kapcsolatban.
Nem gondolnám, hogy pontosan ez a célja, mert szerintem igenis félti Laurelt, csak éppen nem a legjobb módon mutatja ki. Szerintem is egyengetnie kellene inkább az útját, mert számomra egészen egyértelmű, hogy úgyis folytatni fogja, az egekre, én is megtenném, ha így próbálnék emlékezni a testvéremre, így dolgoznám fel a gyászomat, mert valahol biztosan ez is benne van a képletben.
- Szerintem csak idő kérdése. Lehet, hogy én meg túlságosan optimista vagyok, de úgyis be fogja látni, hogy nincs más választása, mint elfogadni.
Ebben viszont meglehetősen biztos voltam, mert valljuk be, a női makacsságnak nem nagyon akad párja kerek e világon, és nagyon naiv elgondolás lenne arra alapozni, hogy ez majd elrettenti Laurelt. Oliver pedig egyáltalán nem naiv. Nem ajánlom fel, hogy beszélni fogok vele, mert a múltkori robbantásos dolog óta inkább az én számon is lakat, mielőtt még közli, hogy még a bázisról sem segíthetek, mert túlságosan veszélyes. Az a nagy helyzet, hogy nem érdekel, előfordulnak ilyen balesetek, egyébként is mindenki sérült már meg, Oliver példának okáért gyakorlatilag meg is halt, nem kell nekem is sértetlenül megúsznom minden esetet.
- Nem is kell, én maximálisan melletted állok ebben az ügyben, meg aztán tudod, ahogy mondani szokták, mindenki a saját sorsának kovácsa.
Ugyan hangosan nem mondom ki, de nagyon is úgy gondolom, hogy Olivernek semmi joga nincs ebbe beleszólni, még akkor sem lenne oka megakadályozni Laurel önmegvalósítását, hogyha még egy pár lennének, mert egyszerűen erre nekünk nőknek is szükségünk van. Azért csendesen magamnak bevallom, hogy örülök, amiért én a cyber világba vagyok beleszerelmesedve, mert arra nem lennék képes, amire Laurel.
- Rossz berögződés. Még szerintem azt sem igazán fogta fel, hogy bármennyire nehezen is, de boldogultunk, amíg távol volt, és ez némileg átrajzolta az erőviszonyokat. Úgy értem, nem ő dönt már egyedül, és tudod, amíg senki más nem mondja azt, hogy ne csináld, addig szerintem tényleg ne rágd magad rajta. Légy, akinek lenned kell, és kész.
Léptem közelebb, hogy magamhoz húzva kissé megöleljem, ha engedte, mert bármennyire is volt erős nő, néha mindenki megengedhette magának, hogy legyenek gyenge pillanatai, és az övét inkább én lássam, mint teszem azt Oliver.

//Bocsáááánat!   //
Dinah Laurel Lance
it's where my demons hide

avatar
❖ Black Siren ❖
dc universe
tartózkodási hely :
central city ♥
foglalkozás, hobbi :
it involves a lot of screaming ♥
karakter arca :
katie perfect cassidy ♥
heroes vs villains



Olyan hihetetlennek tűnik, hogy egyszer majd bátorító szavakat kapok Oliver-től. Egyszerűen számomra még az is idegen, hogy egyáltalán miért ennyire ellenszenves velem. Mert tényleg semmi logikát nem látok abban, hogy az ő szemében két bal lábbal járom az éjszakát az miért jobb, mintha segítene valahogy az egyik bal lábamat legalább jobbá alakítani. De nem is igazán mondanám magam annyira ügyetlennek, hiszen az apámnak köszönhetően, sosem voltam egy törékeny virágszál, de a kemény valóságban semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Ahhoz pedig, hogy minden helyzetben képes legyek megvédeni magam, ahhoz arra van szükségem, hogy segítsek magamon, ha már más nem hajlandó. Habár mindenki sokkal könnyedebben veszi ezt az egészet, mint Oliver. Ha csak egy picit lenne puhább, de nem. Azt hiszem pont ezzel akarja elérni, hogy bedobjam a törölközőt.
Makacs egy alak. Azt hiszi, hogy az undoksága elüldöz, de nem fog. Csak tényleg jó érzés lenne, ha támogatna és nem úgy állnánk egymáshoz, mint akik mindjárt átharapják a másik torkát, mert egyiknek sem tetszik, amit a másik művel. – Mindössze egy apró adagnyi támogatásra vágyom és már ez is több erőt adna nekem minden egyes este. De azt hiszem még egy jó darabig csak magamra támaszkodhatom. Vagy inkább úgy mondom, hogy magamra és mindenki másra, aki nem Oliver.
Nem igazán lesz más választása, mert én ez mellől nem fogok csak úgy elsétálni azért, mert neki nem tetszik. – Vannak sérüléseim, de ő sem mondhatja azt, hogy olyan könnyedén kezdte volna ezt az egészet. Hiszen amilyen régebben volt.. Amivel próbálta elnyomni azt a személyt, aki titkon mindig is volt. Még kávét főzni sem lett volna képes egyedül. Vagy éppen felhívni a rendőrséget. Tisztában vagyok vele, hogy ez az egész nem megy egyik percről a másikra és nem is igazán akarom tudni, mi történt vele abban az öt évben, de mindenkinek el kell kezdeni a valahol.
Sokkal egyszerűbb lenne, ha támogatna. Ha nem úgy tekintene rám, mint egy nőre, akit utasíthat, hogy mégis mit csináljon, avagy mit ne. – Néha tényleg úgy érzem, hogy meg akarja szabni az életem minden egyes percét. Vagyis inkább egy bizonyos napszakban töltött perceimet.



Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Laurel & Felicity
- Igen, tényleg így gondolom.
Bólintok rá erre a részére rögtön, ha nem így volna, nem mondanám. Nem szokásom sem köntörfalazni, sem rejtegetni az igazságot, kivéve persze, ha olyan fajsúlyú ügyekről van szó, mint egyes önjelölt hősök személyének titokban tartása. Laurel azonban már mindent tud, épp ezért nem kell előtte titkolóznom, vagy palástolni a véleményemet. Erős nő, csak hagynia kellene ezt kibontakozni, és tényleg nem foglalkozni mások véleményével, akkor sem, ha az éppen Oliver.
- Azért, mert félt, mert mindig, ha valaki belekerül ebbe a világba, egyel több szerette lesz, akinek az élete nap mint nap veszélyben van. Tudod, akárhonnan nézem, ezzel nem lehet egyszerű együtt élni, még akkor sem, ha mind önszántunkból vagyunk ebbe benne. Na jó, én annyira nem, viszonylag ritkán vagyok igazi veszélyben, szóval ez inkább rátok igaz.
Hadarom a saját kis stílusomban, és bár tudom, hogy Oliver leharapná azért a fejem, hogy bátorítom, de nem tehetek róla, sosem mondanám azt Laurelnek, hogy ne csinálja. Szerintem egyértelmű, hogy mindenkit hagyni kell, hogy a saját sorsának kovácsa legyen, akármennyire is legyen az veszélyes. Felnőtt nő, azt kezd az életével, amit akar.
- Csak légy kitartó… támogatni fog, szerintem csak látnia kell, hogy tényleg komolyan felteszel mindent erre a lapra, és nem akarsz visszatáncolni. Előbb-utóbb megbékél.
Ezt nem azért mondom, mert én azt hinném, hogy megtenné, hogy feladná, nem, én nagyon is hiszek abban, hogy a motivációi elég erősek ahhoz, hogy kitartson, és bebizonyítsa, ott a helye a csatatéren. (Bármilyen hülyén is hangozzon ez 2015-ben.)
- Ne érezd magad amiatt rosszul, mert vannak terveid és céljaid, ettől csak több leszel, bármilyen nehéz is legyen az odáig vezető út. Oliver egy akadály, amin át kell ugranod, mondjuk így, de szerintem amint megbékélt vele, segíteni fog. Az is lehet, hogy ehhez nem kell tenned semmit.
Tényleg jó kérdés, és szeretném megadni neki a tuti receptet, de attól tartok, az sajnos nem áll rendelkezésemre.
Dinah Laurel Lance
it's where my demons hide

avatar
❖ Black Siren ❖
dc universe
tartózkodási hely :
central city ♥
foglalkozás, hobbi :
it involves a lot of screaming ♥
karakter arca :
katie perfect cassidy ♥
heroes vs villains



Oliver a legkevésbé sem akarta, hogy ennek a világnak a részese legyek, de igazából nem hiszem, hogy bárkit is magával akart rántani egyszerűen csak ráeszmélt, hogy egyedül nem lehet mindenhol, egyedül nem lehet képes mindenre és társakat választott. Mégsem értem, hogy én miért ne érdemelhetném ki ezt a helyet. Mégis mi okból félt engem jobban, mint őket? Lehet, hogy az ismertségünk távolabbra nyúlik vissza, de nagyon jól tudom, hogy tekint Felicity-re. Még a vak is látja, hogy szereti. John pedig.. Ő olyan a számára, mint egy testvér. Ha bármelyiküknek baja esne beleőrülne. Talán pont ezért nem akarja, hogy én is csatlakozzak. Még egy emberrel több a listán, akik miatt aggódhat. De, ha hajlandó lenne egy icipicit is megtanítani engem ugyanúgy harcolni, mint Roy-t a segítségére lehetnék és nem kellene aggódnia miattam, hanem támasz lehetnék a számára egy-két nehezebb ügynél. Mégis annyira óvni próbál. Mintha én lennék az utolsó ember, akit nem fertőzött volna meg a világa, amit mindenki elől rejtegetni próbál. Csak nem értem, hogy miért nem bírja elfogadni azt, hogy saját magamért felelek és az én döntésem volt ez az egész. Az ő beleegyezése nélkül is csinálom. Lehet, hogy újra meg újra hasra esek, de a hibáimból képes vagyok tanulni és úgy érzem, hogy már ez is elmondható egyfajta pozitívumnak. Míg ő csak a hibáimat tudja kritizálni, mintha ezzel azt érné el, hogy egy idő után elveszi a kedvemet, az akaratomat csak azért, mert újra és újra a földbe tipor.
Tényleg így gondolod? Mármint.. Próbálom kitalálni, hogy mégis miért van ennyire ellene, mikor tudja, hogy hiába van ellene, akkor is csinálni fogom. A támogatásával pedig talán képes lennék előrébb lépni.. Jobbá válni. De míg körülbelül csak magamra számíthatok ezen a téren.. Azzal, hogy ellenem van egyáltalán nem megóv attól, ami odakint történik, hanem megakadályoz abban, hogy épp bőrrel jussak ki. – Ezt az életet választottam. Még akkor is, ha néha úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó, hogy soha nem leszek olyan, mint Sara volt.


Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Laurel & Felicity
Épp a Palmer Techtől jövök, mostanában úgy érzem, valami határozottan nem kerek Rayyel meg velem, mintha sokkal távolságtartóbb lenne, és kezdek aggódni, hogy valamit nagyon elszúrtam, de fogalmam sincs róla, hogy mi lehet az. Mindenesetre próbálok nem nyomulni, és forszírozni a témát, mert úgy érzem, az most nem igazán használna a helyzetemnek. Inkább kivárok, nem mintha bármi hajlandó lenne magától megjavulni, de az örök reménykedő oldalam szeretné azt hinni, hogy igenis van rá esély.
Rég volt alkalmam találkozni Barryvel is, vagy épp Caitlinnel, már szörnyen hiányoznak, de mindig van valami, ami miatt nem igazán tudok mozgolódni. Úgyhogy egyszer majd csak összejön, egyelőre azonban épp elég probléma van itt is.
Magas sarkaim tompa puffanásai kísérik lépteimet, ahogy végighaladok a Verdant bel terén, mosolyogva intek Theának, de rögtön az alagsor felé irányítom a lépteimet, s amint leérek, kissé meglepetten konstatálom, hogy csak Laurel van ott egyedül.
- Szia!
Köszönök lelkesen, kedélyesen, de elég hamar rájövök, hogy ez határozottan nem találó a pillanathoz, mert Laurel szemlátomást nincs a legjobb bőrben, sem lelki, sem fizikai értelemben. Igaz, az utóbbi lehetne sokkal rosszabb is. Én nem vagyok az a fajta, aki bárkinek is meg akarja mondani, hogy mit csináljon, úgysem hallgatnak rám, pedig néha jó volna. Viszont azt nem mondhatnám, hogy nem értem meg, miért akar Laurel a húga helyett ténykedni, úgymond a helyébe lépni, így emlékezni rá. Szerintem szép tőle, és ha már itt tartunk, igazán megadhatnánk mindenkinek az esélyt a bizonyításra, de szerintem mindünk közül pont Oliver a legkeményfejűbb, és félti is Laurelt, ami nem meglepő, nagyon rég ismerik egymást.
Tekintetem Sara dzsekijére fut, ahogy közelebb lépek, és finoman Laurel kezére teszem a sajátomat, s ha felpillant, még egy mosollyal is megakadályozom.
- Tudod… szerintem előbb utóbb bele fog nyugodni, és elfogadja majd.
Jegyeztem meg egészen halkan, és megálltam végül nyugton mellette, hogy érezze, itt vagyok, ha tudok, és persze elfogadja, segítek, mert rossz így látni. Mindenki megérdemli, hogy úgy dolgozza fel a gyászát, ahogyan szeretné, és bízom benne, hogy ő is meg fogja rá kapni az esélyt.
Dinah Laurel Lance
it's where my demons hide

avatar
❖ Black Siren ❖
dc universe
tartózkodási hely :
central city ♥
foglalkozás, hobbi :
it involves a lot of screaming ♥
karakter arca :
katie perfect cassidy ♥
heroes vs villains



Elegem volt abból, hogy már mindenki lenéz engem, hogy szinte emberszámba sem vesznek. Csak azért, mert próbálkozni merek. Erősebb akarok lenni és el akarom dönteni, hogy ezt választom sorsomnak mégis úgy érzem, hogy minden egyes pillanatban csak ki akarnak oktatni és nem segíteni, vagy támogatni. Szinte megfojtanak, mikor fogalmuk nincs arról, hogy mit érzek legbelül. Úgy érzem, hogy felrobbanok, hogy bármelyik pillanatban a térdeimre kényszeríthetnek az érzelmeim. Nem csak azt, hogy elveszítettem Sara-t, de még az is, hogy az apámnak sem tudom, hogy miképpen mondhatnám el. Mindig olyan közel voltunk egymáshoz. Most mégis úgy érzem, hogy emiatt napról-napra egyre nagyobb lesz a távolság kettőnk között. Titkolózom előtte. Valamit, amit soha nem tettem. Legalábbis nem ilyen komoly ügyekben. Mindig is megvolt a kettőnk különleges kapcsolata, de mostanában napról-napra a porba tiprom mindezt. Pontosan úgy, ahogy Oliver is teszi velem. Egyáltalán nem tekint rám úgy, mint egyenlő fél. De nem is várhatom el, mert még közel sem mondhatom azt, hogy az ő szintjén vagyok, de hajlandó vagyok tanulni, képes vagyok arra, hogy fejlődjek. Ő mégis folyamatosan ellök, mert nem akarja, hogy ennek az egésznek a részese legyek. Mikor ez nem az ő döntése. Csak az én döntésem lehet, hogy miképpen választom meg az utam. A sebeim pedig nem megrémítenek sokkal inkább arra emlékeztetnek, hogy van miért küzdenem. Mert egyre halványabbak és egyre kevesebb díszíti a testemet, ami azt jelenti, hogy fejlődöm. Legalábbis szeretném ezt hinni.
A kezemben szorongatom Sara dzsekijét. Számára ez olyan egyszerű volt. Szinte már természetes. Segített az embereken. Egy hős volt. Hogyan is érhetnék fel vele? Álmaimban sem lennék képes mindarra, amire ő. Talán soha nem is leszek, de ha akarnám sem tudnám feladni ezt az egészet, mert úgy érzem, hogy szükségem van rá. Nem tudom, hogy ezzel a fájdalmam akarom megszüntetni, vagy egyszerűen csak betegesen kapaszkodom a húgomba, egy láthatatlan fonalon keresztül.

Admin
it's where my demons hide

avatar
Admin
dc universe
kereslek :
⊱ everybody
tartózkodási hely :
⊱ everywhere
foglalkozás, hobbi :
⊱ this page
karakter arca :
⊱ faceless
heroes vs villains



Szabad játéktér
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


- Légyszi ne egyétek meg egymást miattam.
Szökik ki ajkaim fogságából nagy nehezen, mert Oliver megjegyzéséből már tudom, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki, és csitítanám a vihart, amíg lehet. Meg amíg még valamennyire magamnál vagyok.
- Jól vagyok, tényleg, csak kicsit fáj a fejem.
A kicsit az nagyon, de ezt a világért sem vallanám be, mert nem akarok kórházba menni, hogy félkábán előadjak valami tök hihetetlen kamu sztorit, és mindenki kérdezősködjön, hogy mégis mi is történt. Biztosabb az, hogyha semmi hasonlóra nem adunk lehetőséget, és határozottan úgy gondolom, hogy jól vagyok, leszek, csak egy kis pihenés kell. Gondolom, mennyire lehetek hihető, ha felmerült a kórház gondolata.
Nem tudom, miért érzem rosszul magam, mármint, nem fizikailag, lelkileg, de valami nem kerek. Elgondolkodva fürkészem Ray arcát pár pillanatig, és nem értem. Megrándulnak az ajkaim, de nem mondok semmit, mert amiről nem tudok, mert nem szöknek szárba szavak formájában, amiatt aggódnom sem kell, nem igaz? A francokat, így is aggódom, de tényleg nem tudok mit kezdeni a kimondásra sosem került, csak sejtett dolgokkal.
- Komolyan zseniális az egész.
Méltatom a páncélját, bár valamiért úgy érzem, haragszik, de ez egyelőre legyen egy másik nap problémája. Az biztos, hogy fantasztikusnak gondolom, mind a páncélt, mind pedig Rayt, de arról már rég leszoktam, hogy ilyen mértékű megnyilvánulásaim legyenek, épp elég nekem Oliverről tudni, hogy nem lehet olyan szinten közünk egymáshoz, és ezzel történet vége. Nem vagyok benne biztos, hogy tovább kellene ilyen témában zaklatnom a pici szívemet.
- Szerencsére nem vagyok cukorból. Szia Ray!
Mosolygok utána, és egy röpke sóhajt is hallatok, nem igazán tudom, mit tettem, vagy mit nem tettem, de most túl kótyagos ahhoz a fejem, hogy erre rájöjjek, talán majd ha kipihentem magamat.
Végül beadom a kulcsot, egy kis pihenés határozottan nem fog ártani, és most nem igazán bírnám el ezt a fura, tapinthatatlan feszültséget sem, amit nem is igazán értek, de azt már rég feladtam, hogy képes legyek kiigazodni a férfiakon. Remélhetőleg csak aludnom kell egy nagyot a sok stresszre, de persze az is lehet, hogy végül kórházban fogok felébredni, nekem jelen állapotomban már tökéletesen mindegy. Annak azért valahol örülök, hogy minden látszólagos érzelemmentesség ellenére vannak, akik aggódnak értem…

//Köszönöm szépen a játékot fiúk, és ezer megy egy bocsánat, hogy ilyen hosszúra nyúlt miattam!//
Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


To Felicity & Oliver ©

Mindenki számára zavaros lenne a helyzet, az elmém azonban ilyenkor van elemében. Mint a lítium elem. Kattognak a kerekek, mit is kereshet itt Felicity, miért is van itt... Oliver. Szóval miatta van szarban a város. Nos, nem tart semeddig se ellehetetleníteni, ha szembe nem megy, majd hátulról. A cégét is így szereztem meg. Kellett a technológiájuk, kellettek az emberei.
Kettejükre nézek. Ők meg egymásnak. Szuper. Ennyit arról, hogy a kezdeti vonzódásom voltaképpen tök mindegy, van-e vagy nincs, ők most is csak egymásnak léteznek, mintha itt se lennék.
- Ugye? – kapaszkodok megint a tudományba, mert újból és ismét, már csak az éltet, az legalább megbízható, nem fog ott hagyni és eltűnni nanoméretűvé zsugorodva, mint az én esélyeim Felicitynél. Aki féltékenységi jelenetet rendezne ilyen helyzetben, vagy kakaskodni kezdene, az az ősember szintjénél extrémen nem jutott tovább. Szóval páncél.
– Még a golyó is lepattan róla. Eddig mindegyik. – majd a vigyor lelohad pillanatok alatt.
– Persze, egy ágyúvetővel már más a kérdés. Mint ahogy most a gépek is másodrendűek. – és megint csak egymásnak léteznek.
Elveszem a kezem a tárcsázóról, a sisakom felé nyúlok, kézbe veszem.
- Ahogy gondolod. – közelebb lépek Oliverhez. – Mint ahogy azt sem szükséges mondanom, hogy ha baja esik Felicitynek, megtalállak.  – még a kapitány elé is elé kell tárnom mindezt, de megdönthetetlen bizonyíték hiányában még nem ugrálok. Viszont figyelni fogom.
Kifelé veszem az irányt, a robbanószert kielemezte a gépem és tudom, hol gyártották, körül kell néznem, mielőtt máshol is katasztrófa lesz. A gerlepár pedig foglalkozzon egymással.

//Köszönöm a játékot!  //

Vendég
it's where my demons hide

avatar
Vendég
dc universe
heroes vs villains


Elég gyenge mosolyt tudok csak az arcomra varázsolni mikor Felicity-re nézek. Az ember nehezen tud őszintén mosolyogni, ha éppen kis híján felrobbantották a másikat. Azonban ahogy végigmérem őt, nem találok rajta olyan súlyos sebet, amit azonnal kezelni is kéne. Szerencsésen megúszta, és ez nem csak az ő szerencséje, hanem az enyém is. Vagyis hát…a mienk. Nem különösebben gondolkodok most azon, hogy mi van Ray-jel. Szükség volt rá, és Felicity a jelek és a látottak alapján megbízik benne, úgyhogy úgy ítéltem talán én is megbízhatok benne. Aztán majd az idő eldönti, hogy mennyire volt ez részemről okos döntés, remélem nem fogom megbánni.
- A tied sem…rossz. – mondom kissé sután, most, hogy jobban megtudom őt nézni. Úgy néz ki,mint valami emberi tank. De ez is csak egy páncél, attól még, hogy golyóálló, az ember teszi azzá, ami: fegyverré. Ray kezében nem úgy fegyver ez, mint azokéban, akikkel elbántunk az imént, de… csak óvatosan, sok  minden sülhet el rosszul, ha ez ember erre az életmódra adja a fejét. – Így akarod a kórházba vinni? – pillantok Ray-re, majd vissza Felicity-re. Nem igazán tetszik a most fennálló helyzet. Megértem, hogy Ray mindenáron kórházba akarja őt vinni, de… ez most nem lenne okos lépés. Kissé feltűnő, ha odarepül vele, a kórházban pedig kellemetlen kérdések sora várná őket. – Mit fogsz mondani, mikor megkérdezik, hogy mi történt? – mert megfogják, Felicity pedig aligha lesz majd olyan állapotban, hogy válaszolni is tudjon. Ray-hez intézem a kérdést ugyan, de végül elnézek Felicity felé. Kórházba kéne vinni, látszólag nincs jól és nem fogom megállítani abban Ray-t, hogy elvigye őt oda, de nem akarom, hogy még több bajunk legyen ebből.
Ajánlott tartalom
it's where my demons hide

dc universe
heroes vs villains


1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
We can be heroes :: arrow cave-
Ugrás: